Ajax-loader

'űrutazás' címkével ellátott könyvek a rukkolán

 


Tom Wolfe - Az ​igazak
A ​világszerte sikerkönyveiről híres író regénye az amerikai űrhajórepülés kezdetének történetéről, az első űrhajósokról szól. Az Igazak Testületének tagjairól, a repülés megszállottairól, akik bizonyították: a legkorszerűbb technikai csodában is az Ember a fő!

Brian W. Aldiss - Amíg ​világ a világ
A ​tudományos-fantasztikus regények iránt világszerte, így hazánkban is egyre nő az érdeklődés. A jelenkor szédítő technikai fejlődése óhatatlanul találgatásra, következetetésekre csábít: mi jön még? Milyen - ma alig elképzelhető - műszaki csodák születnek az eljövendő századok, ezredek során? És hogyan alakul hatásukra alkotójuk, az ember? A szerző, Brian W. Aldiss neve már a magyar "sci-fi" rajongók körében sem ismeretlen. Ebben a könyvében ismét mesterien egyesíti az izgalmas, rejtélyes történetet a gondolatébresztő mély mondanivalóval, mindezt színes, szellemes stílusban. A történet természetesen a jövőben játszódik - de hol? Kik ezek a furcsa, félig a primitív vadság állapotában élő, ugyanakkor kábítópisztolyokkal óriások ellen harcoló, az ősvadonban vadászó, de Fedélzetek között vándorló emberek? Minderre csak a lebilincselően érdekes olvasmány végén döbben rá az olvasó. Azután már magának kell eldöntenie, helytálló-e a könyv mottója: "Még mindig jobb reménytelenül utazni, mint megérkezni..."

Nagy István György - Űrhajózás
Korunk ​- az űrhajózás kora. Az ember lerázta magáról azokat a bilincseket, amelyek időtlen idők óta a Földhöz láncolták, és kilépett a világűrbe, a kozmoszba. Új eszközeivel nemcsak a Hold, a bolygók, a Naprendszer, sőt az egész világmindenség titkait fürkészi, hanem mindinkább megismeri magát a Földet és kozmikus környezetét is. Mind hasznosabbakká válnak az űrhajózás gyakorlati alkalmazásai a meteorológiában, a távközlésben, a földi erőforrások kutatásában. Az űrhajózási eszközök igen eltérő nagyságúak: nem ritka közöttük a néhány centiméteres méretű és tíz-egynéhány kilogramm tömegű éppúgy, mint a sok méteres és több tonnás űrállomás. Ezért nemegyszer még arra sem volt mód, hogy az ugyanazon a táblán szereplő különböző típusú űreszközöket azonos méretarányban ábrázolhassuk. Mégis úgy gondoljuk, aki végiglapozgatja a következő oldalakat, megismeri majd az űrkutatásnak, a kozmosz felderítésének legfontosabb állomásait.

Marissa Meyer - Scarlet
Még ​a jövőben is óvakodj a farkastól… Cinder, a kiborglány kalandjai folytatódnak – éppen szabadulni próbál a cellájából, de még ha sikerrel is jár, ő lesz a Nemzetközösség legkeresettebb szökevénye. Eközben Franciaföldön nyoma vész egy idős asszonynak, Michelle Benoit-nak, gyönyörű és makacs unokája, Scarlet pedig rendületlenül keresi. A vörös hajú francia szépség a nyomozása során egyre különösebb alakokkal találkozik. Megismerkedik Farkassal, az egyszerre vonzó és ijesztő utcai harcossal, akivel együtt erednek a rejtélyek nyomába. De a helyzet tovább bonyolódik, miután összeakadnak Cinderrel. Ahogy közös erővel próbálják megakadályozni, hogy Levana királynő végveszélybe sodorja a Föld teljes lakosságát, lassanként fény derül arra is, mi köze egymáshoz Scarletnek és Cindernek…

Mur Lafferty - Hat ​ébredés
EGY ​ŰRHAJÓ. EGY BRUTÁLIS VÉRFÜRDŐ. ÉS HAT FRISSEN ÉBREDT KLÓN. A GYILKOS CSAK KÖZTÜK LEHET. A _Dormire_ nevű többgenerációs űrhajó fontos küldetést teljesít: az emberek első nemzedéke hagyta el ezen a hajón a Földet, hogy jobb világot találjon magának a Tau Ceti körül keringő Artemisz bolygón, ami tökéletesen lakhatónak tűnik. Az űrhajót klónok működtetik, miközben több ezer ember hibernációban alszik. Látszólag minden remekül működik: a klónok a testük végső elöregedésekor lementik az elmetérképüket, majd a hajó MI-je segítségével betöltik ugyanannak a klónnak egy új, fiatal változatába, és felébresztik. Egy nap azonban a legújabb változatok borzasztó körülmények közt ébrednek fel. Az indulást leszámítva nem emlékeznek semmire. Ráadásul letértek a pályájukról, és az űrhajót forgató gravitációs meghajtó leállt. Az MI-t nem lehet elérni. És ha mindez még nem lenne elég: a korábbi legénység minden tagját brutálisan meggyilkolták, a holttesteik lebegnek mindenhol. A hat ébredő kétségbeesetten, egymásra utalva próbálja megmenteni a hajót és saját magukat, miközben tudják, hogy senkiben sem bízhatnak, és hogy jó eséllyel a gyilkos köztük van.

Szélesi Sándor - Szörnyeteg ​a hajtóműben
"Az ​isteneknek nem a vér a fontos, hanem maga a cselekedet. A világ körforgásának fenntartása múlik az áldozaton. Akiknek a vér és a hús kell csupán, azok az emberekre akaszkodó démonok és szörnyek. Minótaurosznak nem azért áldoztak szüzeket Kréta szigetén, hogy a nap felkeljen vagy az elvetett búza terméssé érjen. Neki hús és vér kellett. Nem isten volt, csak egy szörnyeteg. Akárcsak a mi lényünk a hajtóműben. Itt, a Mithrason." A Mithras a világ leghatalmasabb emberalkotta űrhajója. Azzal a küldetéssel indul útnak a csillagközi térben, hogy száznegyvenezer utasával egy új bolygóra menekítse az emberi fajt. Ám a sok évtizedes utazás során a hajó gépházában életre kel egy titokzatos szörnyeteg, melynek éhségét minden hónapban csak gyermekáldozattal lehet csillapítani. Nathan Evans, a Mithras orvosgenetikusa vezeti a laboratóriumot, ahol az áldozatra szánt klóngyermekeket előállítják. Évek óta dolgozik a legteljesebb elszigeteltségben. Munkája lassan tönkreteszi minden emberi kapcsolatát. Amikor pedig az egyik klón a megszokottól eltérő módon kezd fejlődni, az egész űrhajó, sőt talán az egész emberiség sorsa veszélybe kerül...

Alastair Reynolds - Napok ​háza
A ​csillagközi utazás korszakának hajnalán egy ifjú hölgy, Abigail Gentian ezer klónra hasítja magát, s a klónokat kiküldi a galaxisba, hogy óriási tudásra és bölcsességre tegyenek szert. A Gentian-klán hasadványai bizonyos időnként impozáns ünnepségek keretében újraegyesülnek, amikor is ezer éjszakán át osztják meg egymással az emlékeiket. A harminckettedik egyesülésre azonban két önfejű hasadvány, Campion és Purslane várhatóan több évtizedes késéssel érkezik csak meg. Ráadásul immár közösen gyűjtik tapasztalataikat a galaxist átölelő hosszú körutak során. Mi több: szerelmesek egymásba. A kiközösítéstől csak egyvalami mentheti meg őket: egy gépember, az aranyszínű robot, Hesperus. De ő sajnos amnéziában szenved, és csak arra emlékszik, hogy valami elképesztően fontos küldetést próbált teljesíteni, mielőtt törölték a memóriáját. A szerelmesek azt remélik, hogy tekintélyes vendégük megjelenése az egyesülésen enyhítheti majd a büntetésüket, de amikor a hajójuk váratlanul a klán vészjelzését fogja, nagyobb gondjuk is lesz, mint a hasadvány-társak rosszallása. Hatmillió év után valaki úgy döntött, hogy végleg le kell számolni a Gentian-klánnal. Miközben a túlélők maroknyi csapata versenyt fut térrel és idővel, hogy kiderítse, ki akarja a halálukat, megdöbbentő igazságok kerülnek napvilágra. Aztán elszabadul a pokol, mert valójában sokkal több forog kockán, mint egy ősi klán fennmaradása... A "Napok Háza" káprázatos, szédítő űropera, amely a klasszikus sci-fi eszközeivel teremt egy ragyogó, új világot - a kortárs tudományos-fantasztikus irodalom mesterműve.

Leonard Banister - A ​kék bölcső
Az ​emberiség már nem a Föld nevű bolygón él, hanem Alloydison. Ismeretlen és ésszel felfoghatatlan távolságban egykori bölcsőjétől, melyet Kopernikus és Galilei vélt ismerni egykor. Néhány bátor férfi a távoli jövőben felfedező útra indul térben és időben egyaránt. Fel akarják lebbenteni a fátylat a múltjuk elől, amelyet sötét homály rejt. A legfőbb kérdés: képes-e az ember megbírkózni az ősei által évszázadokkal korábban elkövetett bűnökkel, lehetséges-e, s miként jóvátenni azokat, gyógyírt keresni a lelkekben lüktető sebekre? A választ keresve az időjáték hősei - és persze az olvasó - nemcsak az új élettér, Alloydis világával és hétköznapjaival ismerkednek meg, hanem vérfagyasztó kalandokon esnek át. Az űrben lejátszódó harcok, bukások és felemelkedések szereplőivé válnak, megismerik a börtönbolygón robotoló galaktikus rabszolga és a győzelme hadvezér sorsát is. De az emberek megmaradnak embernek: tisztességükkel, bátorságukkal, - és igen - esendőségükkel, és persze kiírthatatlan hatalomvágyukkal együtt. A káprázatos felkészültségű szerző, Leonard Banister neve nem cseng ismeretlenül a magyar olvasó előtt: A taraj című regénye korábban nagy sikert aratott az olvasóközönség körében. Biztosra vehető, hogy ez a tudományos-fantasztikus kalandregénye, amely egyben írói remeklés is, hasonló babérokra számíthat.

Arthur C. Clarke - 2010 ​- Második űrodisszeia
2010-ben ​egy űrhajó szovjet és amerikai személyzetével együtt útnak indul a Jupiter különös holdrendszere felé. Itt fedezték fel ugyanis a Holdon talált furcsa, fekete hasáb a TMA óriási mását. Ember és számítógép keresi a kapu titkát és titkokat keres a Csillaggyermek, az egykori Bowman névre hallgató űrhajós is. Az élet titkait keressük az íróval együtt, s annyit bizonyosan megtudunk, hogy újabb és újabb kérdéseket tegyünk fel.

4735555_5
elérhető
2

Marko Kloos - Tengerészek
A ​nyurgák már a naprendszerünk szélén gyülekeznek. Megerősítették a pozíciójukat a leigázott Marson, a hajóik pedig a Föld felé fordulva állnak, készen állva az újabb hódításra. Eközben Andrew Grayson és a Nemzetközösség erői egy másik csillagrendszerben rekedtek az Új-Svalbardi kolónián. Az idegenek blokádja miatt már az éhezés és a végső pusztulás fenyegeti őket, ezért lehetetlen küldetésre vállalkoznak: a sinoruszok erőivel összefogva megpróbálnak keresztül lopakodni egyetlen űrhajóval a nyurgák által ellenőrzött űrben, hogy feltölthessék a készleteiket, és továbbra is fenntarthassák az emberiség legtávolabbi bástyáját az ismeretlen világokban. Utuk óriási veszélyekkel és kellemetlen meglepetésekkel teli, melynek során ismét rádöbbennek arra, hogy a háborúban nincsenek szabályok. A _Tengerészek_ az újkori katonai sci-fik egyik legjobban sikerült darabja. Marko Kloos ezután a kötet után vált végérvényesen a műfaj jelenlegi legjobbjává. Az izgalmas földi és űrcsatákat a hiteles katonai szóhasználat teszi még egyedibbé, miközben az olvasó egy olyan történet részese lehet, amit egyhamar nem felejt el.

Mányi Nagy László - A ​nagy balhé a világűrben
2033. ​június 6-án az Artistaképző vizsgaelőadásán hatalmas sikert arat a 4 B, vagyis Barton, Bonny, Blanka és Bernadett elképesztő műsorszáma, s a tehetséges fiatalokat azonnal szerződteti egy amerikai vállalkozó. A szemfüles ifjú azonban nem Amerikába, hanem a Marsra küldi hőseinket, az űrhajón pedig kiderül, hogy Blanka öccse, az agyafúrt és huncut Krisztián, meg aranyos törpeuszkárja potyautasként velük utaznak. Sőt a vakmerő kölyök, aki mindössze tizenkét éves, elkalandozik az űrhajótól egy kis mentőkabinban, aztán el is tűnik, és csak a Mars űrállomásán bukkan fel újra, méghozzá ritka érdekes tapasztalatokkal gazdagabban: a világűrben polipokra emlékeztető különös lények társaságába került. Hogyan alakul a csapat sorsa? Hogyan válaszolnak a "polipok", amikor a bázis parancsnoka üldözőbe veszi őket és lődöztet is rájuk? Hogyan sikerül Krisztiánnak végül is talpraesetten eligazítania mindent: égen, földön, világűrben és Amerikában? Erről szól ez a rendkívül fordulatos, szellemes és izgalmas regény.

Alan Dean Foster - A ​nyolcadik utas a halál
"Kane ​tunikáján vörös folt jelent meg. Gyorsan terjedt lefelé a jókora, szabálytalan vérfolt. A zaj, amit ezután hallottak, olyan volt, mint amikor a ruha elreped, s ez a hang visszataszítóan bizalmaskodónak tetszett a zsúfolt szobában. Kane inge szétvált, mint a dinnye héja, s kétoldalt visszahajolva engedett utat a középről kibújó öklömnyi fejnek, mely kígyófejként vonaglott és csavarodott ide-oda. Az apró koponya első pillantásra másból sem állt, mint vértől szennyes fogakból. Fakó, piszkosfehér bőrét még bíborvörösen sötétlő nyálka borította. Egyetlen külső szerv, még szem sem látszott rajta. Már érezték émelyítően bűzös, undorító szagát is." Hét lefagyasztott ember és Jones macska álmodik a Nostromo teherűrhajó fedélzetén. Anya, a központi számítógép csak akkor vezényel ébresztőt, ha szenzorai rendellenességet észlelnek. A végtelen időben és térben száguldó űrhajó utasait váratlan riadó rázza meg. Rövidesen kiderül, hogy rémálomra ébredtek. A járműre került a tojásait emberbe rakó sebezhetetlen halál. S a Nostromo rettenetes rakományával a Földre tart... A méltán világhírű könyv azoknak is tartogat izgalmat, akik látták a történet alapján készült filmet.

Borito-104
elérhető
129

Andy Weir - A ​marsi
AZ ​UTÓBBI ÉVEK LEGNAGYOBB SCI-FI SZENZÁCIÓJA, AMELYBŐL RIDLEY SCOTT FORGAT FILMET HAMAROSAN. A GRAVITÁCIÓ CÍMŰ FILMHEZ HASONLÓAN EZ A KÖNYV IS MEGHÓDÍTOTTA A SZÉLESEBB KÖZÖNSÉGET. Hat nappal ezelőtt Mark Watney az elsők között érkezett a Marsra. Most úgy fest, hogy ő lesz az első ember, aki ott is hal meg. Miután csaknem végez vele egy porvihar, ami evakuációra kényszeríti az őt halottnak gondoló társait, Mark teljesen egyedül a Marson ragad. Még arra is képtelen, hogy üzenetet küldjön a Földre, és tudassa a világgal, hogy életben van – de még ha üzenhetne is, a készletei elfogynának, mielőtt egy mentőakció a segítségére siethetne. Bár valószínűleg úgysem lesz ideje éhen halni. Sokkal valószínűbb, hogy még azelőtt vesztét okozzák a sérült berendezések, a könyörtelen környezet vagy egyszerűen csak a jó öreg „emberi tényező”. De Mark nem hajlandó feladni. Találékonyságát, mérnöki képességeit, és az élethez való hajthatatlan, makacs ragaszkodását latba vetve, rendíthetetlenül állja a sarat a látszólag leküzdhetetlen akadályok sorozatával szemben. Vajon elegendőnek bizonyul-e leleményessége a lehetetlen véghezviteléhez? „Egyszerűen letehetetlen ez a könyv! A marsi a jól megírt, eredeti sztori, az érdekes, valószerű karakterek, és az elképesztő technikai hitelesség ritka kombinációja… olyan, mintha a MacGyver-t keresztezték volna A rejtelmes szigettel." Chris Hadfield asztronauta, a Nemzetközi Űrállomás parancsnoka „A marsi rendesen odacsapott! Weir iszonyúan szórakoztató és nagyigényű túlélő thrillert írt, egy „MacGyver a Marson”-sztorit, ami épp olyan valóságos és szívfacsaró, mint az Apollo 13 igaz története." Ernest Cline, a Ready Player One szerzője Lebilincselő… olyan, mint Defoe Robinson Crusoe-ja egy intelligensebb szerző tollából. Larry Niven, többszörös Hugo- és Nebula-díjas író „Ősidők óta nem olvastam ennél jobb köny vet! Mielőtt feltöröd a pecsétet, ürítsd ki a menetrended. Ettől a történettől jobban beléd fojtja a lélegzetet, mint levegőszivárgás egy űrhajón. Szórakoztató, okos és pörgős – A marsi megad mindent, amit csak egy regénytől vársz!” Hugh Howey, New York Times bestseller szerző „Erős, ütős és tökös. Robinson Crusoe a Marson, huszonegyedik századi stílusban. Mielőtt ezt a könyvet elkezded, gondoskodj magadnak szabadidőről – kelleni fog, mert eszedben sem lesz letenni.” Steve Berry, New York Times bestseller szerző

Kereszty András - A ​Challenger-video
„Benyomtam ​a képmagnó felvétel gombját. És azon a délelőttön, 1986. január 28-án addig futott a 120 perces TDK-szalag (a létező leglassúbb sebességen, tehát megtöbbszörözve az időt), amíg véget nem ért. Eltelt egy hónap is, amíg egy szabad estén újra megnéztem a mágnesszalagra rögzített délelőttöt. S akkor hirtelen rájöttem, a videoanyag nemcsak az amerikai televízió különböző csatornáinak műsorrészleteit őrizte meg, hanem az egész történetet is. Maga volt az anyag. Éppoly riporttéma, mint amilyennek heteken, hónapokon át nyomában járt az ember. Csak most mindent ez a keskeny mágnescsík őrzött meg az emberi agynál pontosabb memóriaként."

C. S. Lewis - A ​csendes bolygó
Egy ​viharos nyári estén Ransom, a magányos turista félreeső erdei házban keres éjszakai szállást. Balszerencséjére két különös tudóshoz téved be, akik egy távoli, lakott bolygóra készülnek. Űrhajójukon – az ottani kincsekért cserébe – egy emberpéldányt kell magukkal hurcolniuk. Ransom, a kiszemelt áldozat, számos megpróbáltatáson megy keresztül, hazaérve azonban vágyódás keríti hatalmába kalandjainak színtere után. Ő is „csendes bolygónak” látja immár Thulcandrát - a Földet -, hasonlóan Malacandra dolgos, egyenjogú lényekből álló népéhez. C. S. Lewis klasszikusnak számító könyve az 1938. évi első kiadás óta számos országban tucatnyi kiadást ért meg. A Swift- és H. G. Wells-féle hagyományokat továbbfejlesztő Lewis csillagászati ismeretei fölött persze eljárt az idő. Mégsem mosolygunk helyenként talán naivnak ható elgondolásain. Az az egyetemes társadalmi kérdéskör ugyanis, amelyről a könyve szól, ha lehet, még időszerűbb, mint a kötet megjelenésének esztendejében.

Beolvas%c3%a1s0014
elérhető
11

Zsoldos Péter - Ellenpont
"A ​kapcsolatteremtés kísérletének harmadik napja ugyanolyan eredménytelenül telt el, mint a megelőző kettő. Az ember egyetlen frekvencián sem válaszolt. Nyolc hajlékony manipulátorával könnyedén lebegett a vízben, időnként pedig a tartály fenekére süllyedt, és formátlan kupaccá húzta össze magát."

Carlos Rasch - Meteorvadászok
Az ​MV-408-as meteorvadász űrhajó feladata, hogy a világűrben száguldó és az űrhajókra veszélyt jelentő meteorokat megsemmisítse. Váratlanul ismeretlen eredetű rádiójeleket észlelnek, majd a radarernyő egy rejtélyes űrhajó közeledését jelzi. Földi eredetű-e vagy más égitest lakóit hozza a szokatlan formájú V alakú űrhajó? A rádión továbbított kérdésekre nem válaszol... Az MV-408-as meteorvadász parancsnokának döntenie kell: megsemmisítsék-e a titokzatos objektumot, vagy vállalják a kockázatot, amely az életükbe is kerülhet? A V-hajó néma. Megközelítik, majd a felderítők kis rakétajárműveken átrepülnek az ismeretlen űrhajóra. Bakos — az MV-408-as magyar származású atomfizikusa — lefelé világított, a padlózatra. Meghökkent: a porban egy lábnyomot pillantott rneg. Régi vagy friss nyomok vajon?... Töprengve tapogatózott tovább a koromsötét folyosón. Csak kézilámpájának fénye mutatta neki az utat... A rakéta orrában csodálkozva állapította meg, hogy a katapultkamra zsilipajtói tárva-nyitva állnak... S ekkor megszólalt mögötte egy hang. „Bakos megdermedt. Azután villámgyorsan hátrafordult. Lámpájának fénysugara átfúrta a sötétséget, és egy tömzsi, vastag ruhába burkolt alakot világított meg. Bakos majdnem elejtette a lámpát rémületében. Térde elgyengült, lába rogyadozott. Néhány lépést hátratántorodott, hogy nagy nehezen megőrizze egyensúlyát." Ki lehet az ismeretlen útitárs? Ilyen izgalmas kérdésekkel találkozik a végtelen világűrt kutató űrhajós és a tudományos-fantasztikus irodalmat kedvelő olvasó.

Garzó László - A ​Szilánk
Örök ​élet! Az emberiség ősi vágya. Mely megvalósíthatatlan vagy mégsem? Nathaniel Delinger, a látnok zseni a csillagok között találja meg ennek lehetőségét. A neve: Endümión. Mert ugyan sokaknak vágya az örök élet de van, aki nem akarja, hogy bárki örökké éljen. És ezért akár az öröklétet is képes elpusztítani. Owen, a fiatal nyomozó, egy gyilkossági ügy kapcsán 8 feladvánnyal szembesül, mely egyre közelebb visz Endümión titkához és közelebb egy hazugság lelepleződéséhez. Az elkövetők célja, hogy elutazhassanak Endümiónra, ahol az örök élet várja őket, hogy megszabaduljanak a Föld haláltól terhes világától. Vajon Endümión tényleg az az eszményi hely? És mi az a szilánk, és hogyan kerül a Földre? GARZÓ LÁSZLÓ fantáziájának sem a tér, sem az idő nem szabhat határokat. A szerző fordulatokban gazdag kalandos sci-fi története új izgalmas világokba repíti az olvasót.

81jw65fxsll
elérhető
0

J.I. - Titanic ​2212
Driscol ​ebben a pillanatban kételkedni kezdett a tervük sikerében. Azt tudta Bryce-ról, hogy félőrült, de most már arra gondolt, biztos, hogy teljesen elment az esze a pasinak. – Kishitű vagy, barátocskám! – veregette meg a vállát atyáskodva Bryce. – Ez a hajó a legtökéletesebb gép, ami csak épült a történelemben. Első osztályú felszereléssel és a világ legjobb szakembereivel. Biztos, hogy megoldják a problémát és nem engedik darabjaira esni ezt a csodajárgányt. Nagyon kínos lenne ez nekik… Amúgy meg köti őket a minden hatalom felett álló esküjük, nem emlékszel? Ha kell, az életük árán is megvédik az utasaikat. Ha én bízok bennük, te miért nem, Driscol? – És mi van az utasokkal? Más egy-két embert kinyírni, mint közel hatvanhatezret egyszerre… – hüledezett Golsdtein. – Miért lenne más? Nem tök mindegy, hogy egyet, vagy tízezreket teszel el láb alól? Engem baromira nem zavar, hogy hányan pusztulnak itt. Inkább ők, mint én. A lényeg, hogy én megússzam. De ha téged ennyire megvisel ez lelkileg, akkor én nem tartóztatlak, húzhatsz vissza a Marsra! Különben is, most jól jönnek az utasok, legalább elterelik a figyelmet rólunk, és a zűrzavarban mi meg közben nyugiba lepattanunk.

Paul Scheerbart - Lesabéndio
A ​Lesanbédio, az 1913-ban írt aszteroidregény világát a Pallas nevű égitest önmaguk is végletekig rugalmas testű lakói állandóan változtatják, tökéletesítik, míg végre megindul a (sokféle szimbólumként magyarázható) nagy toronyépítés, melynek csúcspontja a legfőbb alkotónak- a címszereplőnek- átváltozása, eggyé válása a Mindenséggel.

John Scalzi - Az ​utolsó gyarmat
Katonai ​szolgálata végeztével John Perry leszerelt, és eseménytelen veteránéveit Huckleberry távoli bolygóján tengeti, ahol a Gyarmati Szövetség falusi békebírójaként a telepesek tyúk- és kecskepereiben szolgáltat igazságot. A korábban a Különleges Erőknél szolgáló feleségével, Jane Sagannel él együtt, több hektáros tanyájukon földet művelnek, és büszkeségtől dagadó kebellel figyelik, hogyan cseperedik örökbefogadott lányuk, Zoë. A falusi idill nyolc évét azonban egy csapásra fenekestül felforgatja, amikor a Gyarmati Szövetség fejese kopogtat a portájukon. Az emberek gyarmatbirodalma ugyanis politikai válság szélére sodródott: a maroknyi telepes segítségével létesített egykori kolóniák az évek során annyira megerősödtek, hogy egy ideje maguk is gyarmatosítási jogot követelnek saját bolygóiknak. Ki más lehetne rátermettebb kormányzója a baljós nevű Roanoke-ra készülő, tíz külön világról érkezett, önfejű telepesnek, mint Perry, a békebíró és az ellentmondást nem tűrő Sagan? Az új kolóniához a Gyarmati Szövetség nagy reményeket fűz, de nem csak azért, mert ezzel megzabolázhatja az elégedetlenkedő gyarmatokat, hanem egy ennél grandiózusabb, magasztosabb cél hajtja, mely egyben Johnt és Jane-t is a galaktikus politika, ármány és cselszövés legmélyebb vízébe dobja, a fejük felett lebegő háború árnyáról már nem is beszélve.

Alfred Nahon - Földönkívüliek ​- Extraterrestrials - A Vízöntő korának világméretű változásai
Az ​"E.T". "A harmadik típusú találkozások" és a "2001 Űrodüsszeia" című filmek világsikere civilizációs jelenség. E könyv szerzője hosszú kutatómunka folyamán számos olyan fontos dokumentumot gyűjtött össze, amely a földönkívüliek létét bizonyítja a Holdon. Teljes képet nyújt azokról a területekről, ahol megnyilvánulnak a földönkívüli intelligenciák. Megdöbbentő részletekkel szolgál az ENSZ Űrbizottságán valamint az ENSZ-közgyűléseken zajló - a földönkívüliekkel kapcsolatos - vitákról. Mik azok a teljesen szokatlan fényjelenségek, amelyeket időről időre figyelnek meg a csillagászok a Hold tanulmányozása közben? Mik azok a fényes erek, amelyek ragyogó fényfoltokkal keveredve átszövik a "Válságok Tengere" -krátert? Mi lehetett a "Ross D." kráter délkeleti felén látott 3 kilométer átmérőjű "átmeneti domb" árnyékkal...? Hold felszínén egy táblát, az emberiség békeüzenetével? Miért cenzúrázza a NASA az Apollo-űrrepülésekről szóló oldalán a hivatalos jelentéseket? Miért bízták meg a "vasfüggöny" mindkét oldalán a hivatalos titkosszolgálatot, hogy foglalkozzon "azzal a valamivel, ami a Holdon és Hold körül történik"? Mi volt a Luna 15. űrszonda valódi "feladata" az Apollo 11. űrrepülés ideje alatt? S végül, milyen csoda is történt pontosan Fatimában 1917. október 13-án?

Bob Charles - Terrano ​űrkolónia
A ​Terrano 1. űrhajó 500 utasával a fedélzeten indul útjára a QX-23 bolygó felé, amely kísértetiesen hasonlít a Földre. A létrehozandó kolónia fogja majd fogadni a Föld túlnépesedése miatt távozni kénytelen embereket. A feladat az, hogy előkészítsék a további transzportok fogadását. Ezt a fiatal professzorra, Dex Biermannra bízzák, aki váratlanul találja magát a kiválasztottak között. Azonban a törvénytelenek egy csoportja, Daggert telepata vezetésével terror-akciót készít elő, hogy ők utazhassanak az új bolygó felé. Velük tart Dhelia is, aki rendőrgyilkosság miatt a törvény elől menekül. És még az sem biztos, hogy biztonsággal megérkeznek-e az új bolygóra.

Nemere István - Gagarin ​= kozmikus hazugság?
"Iljusin ​azonban olyan állapotban volt, hogy a rendezők tudták: jobb őt senkinek sem mutogatni, el kell zárni a világtól is évekre, vagy talán egész életére...Más űrhajós után kellett nézni, csak az volt a bökkenő, hogy a kísérletet nem lehetett megismételni. Nem volt több Vosztok űrhajó, és mivel az ügy híre kiszivárgott, nem várhattak hetekig, hogy felkészüljenek egy újabb repülésre. Hiszen az amerikaiak a sarkukban lihegtek... Az egyik változat szerint tehát ezért kényszerültek a szovjetek eljátszani egy másik emberrel Iljusin szerepét, elhitetni a világgal, hogy csak április 12-én indult el az első ember, aki vissza is jött épségben, és őt Gagarinnak hívják."

Vlagyimir Tverdovszkij - Az ​űrrepülőtér
Ahogy ​valaha a pályaudvarok vagy a nagy tengeri kikötők voltak azok a kapuk, melyeken át az ember kiléphetett szűkebb hazájából a nagyvilágba, úgy ma már az űrrepülőterek kapuján át léphet ki, indulhat el távoli világok felé. Az űrrepülőtér teszi lehetővé, hogy az ember elhagyja szűkebb hazáját, a földgolyót, s távoli bolygók felé vegye útját. Könyvünk az űrrepülőtér bonyolult szervezetének és szerkezeteinek működését ismerteti meg a magyar olvasóval. Nem elégszik meg az egyes folyamatok leírásával, gazdag fotóanyag teszi könnyebbé a megértést. Több helyütt - pl. Ciolkovszkij jóslatszerű elveit idézve - bepillantást enged az űrhajózás jövőjébe is.

Jeremy Taylor - Bolygófalók
A ​történet a tragikus végkifejlet előtti atmoszféra érzékeltetésével indul: egy fiatalember értetlenül szemléli saját kivégzésének előkészületeit, majd a cselekményt visszapergetve megtudjuk az előzményeket is. A nyílt tekintetű, rokonszenves ifjú meglehetősen különös módon került egy földön kívüli katonai támaszpontra, jóllehet előtte igyekezett mindent elhinni, amit korábban az illetőről, erről a csalhatatlan hatalmúnak tetsző, földi uralkodóról tanult. Naivságának csaknem áldozatává válik, amikor egy jó barátra talál, aki nem éppen kockázatmentes utazásra hívja, hogy elmondják a földieknek: a kozmikus veszedelem már elérhető közelségbe került. A kötet többi novelláit is, csakúgy, mint a kisregényt, egyszerre hatja át a sejtelmes, távoli világok nyomasztóan feszült levegője, valamint a költői bájjal keveredő gyilkos irónia, mely a megszokott fantasztikus kerettörténeteket irodalmi szintű üzenettel is rejtjelezi.

Kis Csaba - Üdvözlet ​a kozmoszból
Részlet ​a füzetből: A kulcsot a starthelyzetbe! Hányszor hangzott fel már ez a parancs a bajkonuri űrrepülőtéren! Hiszen innen indult el útjára 1961. április 12-én az első, embert szállító űrhajó. Innen rajtolt Jurij Gagarin, az első ember, aki megtette azt a felmérhetetlen jelentőségű lépést, amely a Földről a végtelen világok felé vezet. Azóta már vagy félszázan indultak innen a hosszú s még mindig nehéz, bonyolult útra, a Vosztok, a Voszhod, a Szojuz űrhajókkal. S mégis, akik kezdettől fogva itt dolgoznak, azok is úgy mondják: ez a pillanat megszokhatatlan és megismételhetetlen- a világűrbe vezető minden újabb lépés mindig csodálatos.

Nemere István - Túl ​a Plútón
Vajon ​mi történik akkor ha két nyughatatlan szenvedélyű kalandor típusú űrhajós járőr az egyik bolygón leszállva, teljesen véletlenül talál egy régóta eltűntnek hitt földi űrhajóroncsot, s mellette egy ismeretlen rendeltetésű jól láthatóan nem földi eredetű építményt? Ráadásul a folyosó mely számukra egyszerre jelenthet a halálos pusztulást, a titok megfejtésének lehetőségét, de ugyanakkor ismeretlen csapdát is. Együtt menjenek le vagy váljanak szét, s csak az egyikük merészkedjen el? Vagy akad más lehetőség is, meglehetősen távol mindenféle földi támaszponttól és űrbázistól, ahová a rádióhullámok is csak hosszú idő alatt érkezek meg? Az űrhajósok végül is döntenek, és attól kezdve egy különös rendeltetésű labirintus foglyaivá válnak, akárcsak elődeik.

Czeslaw Chruszczewski - A ​kozmosz tüneménye
A ​Föld tizedik kozmikus korszakának vége felé az emberiség élete konfliktusmentes, tökéletes megszervezett, a férfiak mind tudósok - "szobatudósok", iszonyúan unalmasak... "Ha a mai férjeknek nem sikerül az asszonyokban csodálatot ébreszteniük, civilizációnkat pusztulás fenyegeti" - állapítják meg a bölcsek, s meghirdetik az új hőskorszakot: nagyszabású expedíciót indítanak a kozmoszba. Az expedíció a régóta vett jelzéseket követve az Értelmesebbekkel akar találkozni. Mint kiderül, az Értelmesebbek azért csalogatták ki az embert a kozmoszba, hogy lássák, miként reagál más civilizációkkal való találkozásokra. Meglepetés adódik bőven, kölcsönösen, míg végül is az ember kivívja az Értelmesebbek csodálatát...

James S. A. Corey - Leviathan ​Wakes
Humanity ​has colonized the planets - interstellar travel is still beyond our reach, but the solar system has become a dense network of colonies. But there are tensions - the mineral-rich outer planets resent their dependence on Earth and Mars and the political and military clout they wield over the Belt and beyond.Now, when Captain Jim Holden's ice miner stumbles across a derelict, abandoned ship, he uncovers a secret that threatens to throw the entire system into war. Attacked by a stealth ship belonging to the Mars fleet, Holden must find a way to uncover the motives behind the attack, stop a war and find the truth behind a vast conspiracy that threatens the entire human race.

Benkő Attila - A ​Graviton Küldetés
Az ​EGlobem rádióteleszkópjai segítségével különös, keskeny sávszélességű rádióüzeneteket észlelt, melyek forrása a Gliese 667Cc bolygón lévő valamely Földön kívüli intelligens életforma lehet. A rádióüzenetet 1420,406 Mhz-en vették, tartalma: 6, 14, 26, 30, 19, 5. Az üzenet segélykérő, vagy figyelemfelhívó üzenet lehetett, de vajon ki kért segítséget, vagy mire akart figyelmeztetni? Erre a kérdésre próbáltak választ találni az EGlobem tudósai, majd mivel hasztalan keresték a választ, meghozták a döntést, hogy az ügy kivizsgálását további adatok hiányában a rádiójel forrásánál kell folytatni. Azért, hogy felvegyék a kapcsolatot a földönkívüliekkel, 2115-ben az EGlobem legújabb űrprogramja keretében megtett minden szükséges előkészületet, hogy embereket juttasson a másik naprendszerbéli bolygóra, a 22,3 fényév távolságra lévő Gliese 667Cc-re. Thomas Brand parancsnok és Nicholas Peterson navigátor indul útnak, hogy megfejtsék a rejtélyt. Vajon mi várja őket az idegen bolygón?

Majoros Nóra - Bolygóvadászok
Mi ​kell ahhoz, hogy útra keljünk egy galaxisban? Egy különc milliárdos (igazából csilliárdos), aki fejébe veszi, hogy a pénz helyett a jövőben égitesteket gyűjt. Valamint egy különleges űrhajó, melynek hajtóművét sokáig senki sem képes működésre bírni Milo, a jóképű csapatkapitány és öccse, Alex egy csupa szív kislánnyal, Palkával és a technikai zseni, földönkívüli-gyanús Delfinnel indul felfedező körútra, mely egy csapásra a túlélésért folytatott küzdelemmé válik, mikor egy féregjáraton keresztül ismeretlen galaxisba csöppennek.

Kollekciók