Ajax-loader

'diákélet' címkével ellátott könyvek a rukkolán

 


Stephen King - Carrie
A ​chamberlaini gimnáziumban közeleg az érettségi. A tizenhat éves, esetlen Carrie White-ot nemcsak bigottan vallásos anyja terrorizálja, hanem diáktársai - főként a lányok - gúnyolódásának is állandó céltáblája. Egy különösen megalázó esemény után a főkolomposokat megbüntetik, Carrie-ben pedig nőttön-nő az indulat, elégtételt akar venni az őt ért sérelmekért. Egyre inkább tudatosul benne, hogy félelmetes telekinetikus képessége micsoda hatalom... Stephen King sorrendben negyedik regénye ez, mégis elsőként jelent meg, és zajos sikert aratott: egy év alatt több mint egymillió példányt adtak el belőle. Írója akkoriban még középiskolai tanárként dolgozott, alig jött ki a fizetéséből, és ehhez a történethez nem fűzött komolyabb reményeket - kezdetben novellának szánta, de nem volt vele elégedett. Végül ki is dobta, az anekdota szerint felesége bányászta elő a szemetesből, és ő győzte meg a pályakezdő írót, hogy érdemes kidolgoznia az ötletet. Egy visszaemlékezésben afféle fordított Hamupipőke-történetnek nevezte a Carrie-t, amely később keletkezett, mint a - vele párhuzamba állítható - Rosemary gyermeke című film, de korábban, mint az Ördögűző. A regényből eredetileg Brian De Pálma rendezett filmet 1976-ban. A vadonatúj, 2013-as filmváltozat rendezője Kimberly Peirce, a két főszerepet Julianne Moore és Chloe Grace Moretz alakítja.

Karinthy Frigyes - Tanár ​úr kérem
„A ​Karinthy-spektrum minden színe egyetlen világról ad hírt, az eltévedt és hazatapogatózó ember világáról. Elfelejtett valamit, miközben állandóan beszámolt valamiről, felejtett valamit, amit még okvetlenül el akar mondani; Ő így mondja, - Nem mondhatom el senkinek. Elmondom hát mindenkinek -." Márai Sándor

Mats Strandberg - Sara B. Elfgren - A ​kör
Boszorkányok ​pedig vannak Engelsfors apró, festői kis város Svédországban. Az itteni középiskola elsősei között van hat lány, akik különböznek a többiektől. Semmi közös nincs bennük, csupán az, hogy mindegyikükben természetfeletti erő lakozik. Épp hogy elkezdődött a tanév, amikor egy halott fiút találnak az iskola egyik mosdójában. Mindenki öngyilkosságra gyanakszik, kivéve a hat lányt. Egyedül ők sejtik az igazságot. Egyik éjjel, amikor a hold kísérteties vörös színre festi az eget, a lányok találkoznak a parkban. Maguk sem értik, mi vezette őket oda, csak azt tudják, szükségük van egymásra. Boszorkányok lettek. Egy ősi prófécia szerint kiválasztottak. A rejtélyes gyilkosság óta a gimiben már élet vagy halál a tét. És a lányoknak még sok mindent meg kell tanulniuk saját erejükről is. Pedig fogytán az idő, mert valami vadászik rájuk, és ha nem találják meg, nem pusztítják el az ismeretlent, akkor ők halnak meg... Kiállhatatlan szülők, iskolai gondok, barátság, szerelem, varázslat és halál tölti be az ifjúsági _Engelsfors trilógia_ első kötetének lapjait. A fiatal svéd szerzőpáros első közös könyve hihetetlen sikert aratott, és már huszonegy nyelven olvasható.

Leiner Laura - A ​Szent Johanna gimi 7. - Útvesztő
" ​- Bolond vagy - nevetett fel Cortez, mire én is elmosolyodtam. - Na, komolyan. A továbbtanulás? - Az is. De a jelen helyzetben nagyon úgy tűnik, hogy vadászpilóta leszek. - El fogom venni tőled azt a könyvet - közölte Cortez. - De most komolyan. Te látod a jövőt? - váltottam stílust. - Én nem, de jóban vagyok az orákulummal. Majd bemutatlak neki - mondta, mire megint felnevettem. Cortez vicces. - Komolyan kérdezem. Megijesztett, ami Kingáékkal történt. - Helyben vagyunk - mondta Cortez. - Nem, mármint... tudod... ők nem illettek össze, és szakítottak. Virág és Ricsi nem illenek össze, de tök jól meg vannak. És mi? - kérdeztem félve. - Mi van velünk? - Mi lesz velünk? - javítottam ki a kérdését, és ösztönösen a nyakamban lógó lánc felé nyúltam, elkaptam a gyűrűt, és forgattam az ujjaim között."

Leiner Laura - A ​Szent Johanna gimi 6. - Ketten
December ​20-a Reni életének legboldogabb napja, és ettől kezdve minden megváltozik. De vajon csak jó értelemben? Vajon meddig tart a váratlanul jött boldogság? És Reninek sikerül-e nemcsak megszerezni, de meg is tartani Cortezt? Mi mindennel kell megküzdenie a saját félelmein, gátlásain kívül? Hisz Cortez a suli legmenőbb sráca, mindenki rajong érte, Reni viszont, legalábbis a saját megítélése és persze Kinga szerint, a „nyomik” táborát erősíti... A 11. osztály 2. féléve is tele van izgalmakkal, akárcsak a korábbiak: Dave például élete eddigi legnagyobb próbatételén megy keresztül, Kinga még önmagát is felülmúlja egy diszkóban, Corteznek iskolapszichológushoz kell járnia, Viki „kiborítja a bilit”, Reninek pedig váratlan vendég érkezik a születésnapjára... „Ritkaságszámba megy, hogy egy könyvsorozat valamennyi kötete 90% feletti eredményt érjen el a Molyon. A Szent Johanna gimi eddig mindig jelesre vizsgázott.” www.moly.hu

Leiner Laura - A ​Szent Johanna gimi 5. - Remény
Új ​tanév, új osztálytárs, új konfliktusok, új és régi barátságok, új és régi szerelmek… A 11/B-ben továbbra is "zajlik az élet", miközben többek között az is kiderül, hogy mi történt a párizsi csereutazáson, hogy kicsoda Jérome és Benoit, és vajon ki lopja Dave személyiségét, hogy miért veszélyes a Gomba, hogy Zsák kibe lesz szerelmes és Cortez miért törli ki az összes ismerősét a Facebookon… Na és persze, hogy Reni kitől kapta a nyakláncot meg a gyűrűt… Reninek is újabb kihívásokkal kell szembenéznie, de úgy tűnik, egyre jobban felnő hozzájuk…

Leiner Laura - A ​Szent Johanna gimi 3. - Egyedül
L&L, ​2020 __________________Részlet a könyvből: „Cortez kikerült minket, lesétált a lépcsőn, miközben a lány már megindult felé. Tudtam, hogy rá vár, tudtam, hogy ő csak Viki lehet, de a következő jelenetet még én sem tudtam előre. A lány vigyorogva átölelte Cortezt, majd hosszú csókkal köszöntötte. Nem, ez nem olyan volt, mint kilencedikben, a díjugrató napján. Most jól láttam. Mindannyian jól láttuk. Lemerevedtem, nem akartam odanézni, de nem tudtam levenni a szemem róluk. A látvány sokkolt, minden energiámmal azon voltam, hogy akkor fulladjak meg, miután elmentek. ___- Sziasztok - köszönt hátra Cortez nekünk, aztán megfogta Viki kezét (összekulcsolt ujjakkal), és elindultak."

Leiner Laura - A ​Szent Johanna gimi 2. - Együtt
Carta ​Teen, 2021 __________________Részlet a könyvből: „Felfelé baktattunk a dombon, amikor Virág kérdőn körbefordult, és a tekintete megállapodott rajtam. ___– Green Day szól a zsebedben – mondta. ___– Zavartan előkerestem a mobilom, és közben azon tanakodtam, hogy ki állíthatta be a telóm a _Basket Case_-re, és egyáltalán ki csörög arra, mert csak egy embert ismerek, aki szereti… ___– A kijelzőn Cortez neve villogott, alatta egy menő deszkás képpel. ___– Cortez – suttogtam, és megtorpantam az úton. ___– Vedd fel! És lélegezz. De előbb vedd fel. Vagy ne! Előbb lélegezz – ugrált körülöttem Virág. ___– Mit mondjak? – kapkodtam a levegőt. ___– Elsősorban ne mondj semmit, várd meg, hogy mit akar. De ha beszélni akarsz vele, javaslom, hogy vedd fel – tanácsolta Arnold."

Leiner Laura - A ​Szent Johanna gimi 1. - Kezdet
Carta ​Teen, 2021 __________________Részlet a könyvből: „– Na, Cortez is megtalálta a sulit. Éppen ideje volt, nem fogom életem végéig tartogatni a jegyzeteket – sóhajtotta tettetett unalommal az arcán, és becsapta a szekrényajtaját. ___Elfordítottam a fejem, hogy odanézzek, és akkor… És akkor történt, hogy először megláttam Antai-Kelemen Ádámot, Cortezt. Abban a pillanatban, ahogy megláttam, görcsbe rándult a gyomrom, és úgy éreztem, muszáj lehajtanom a fejem, és úgy tenni, mintha csinálnék valamit, máskülönben elárulom magam. Deszkás cipőt, farmert, és bő fazonú fehér pólót viselt, fél vállán hanyagul lógott a hátizsákja, másik kezében a gördeszkáját tartotta. Összevissza meredező haja csak látszólag állt szerteszét, egyébként gondosan megcsinálta, és pont úgy nézett ki, ahogy kell, és ahogy jól áll neki. A folyosó végén Ricsivel beszélgetett, aztán szép lassan minden osztálytársunk köré gyűlt, és hallgatták. Zavartan turkáltam a szekrényemben, csak néha néztem fel egy-egy pillanatra. ___– Nézd, megjött Cortez! – jelentette be Virág. ___Mintha magamtól nem vettem volna észre."

Róbert Katalin - Szelídíts ​meg!
Róka ​kilencedikes lány, és nem akar mást, mint rajzolni, pusztítani az ellenséget a kedvenc számítógépes játékában, és nem törődni azzal, hogy frissen elvált szülei még mindig felette csatároznak. Az új osztálytársai az idegeire mennek, ráadásul a tanárok Kisherceget, ezt a bosszantóan tökéletes tizenegyedikest is a nyakába varrják, hogy korrepetálja matekból. Róka mindent megtesz, hogy elijessze a fiút, de az nem hagyja magát, és lassan egyre közelebb kerülnek egymáshoz. Csakhogy tavaly történt valami, amiről eddig nem beszélt senkinek… Kisherceg kitűnő tanuló, próbál megfelelni a szüleinek, és a barátnőjének, Rozannának, és eddig minden akadályt tökéletesen vett, ám most úgy érzi, elakadt az élete. Nem elég, hogy fogalma sincs, mihez kezdjen az érettségi után, még korrepetálnia is kell a bukásra álló Rókát. A lány ellenséges, arcpirítóan szabad szájú, és mindent elkövet, hogy a fiú kudarcot valljon… Mire elég heti egy különös óra? Közelebb kerülhet egymáshoz két ennyire más ember?

Laura D. - Szex ​és tandíj
Laura ​vagyok, tizenkilenc éves egyetemi hallgató. Prostituált lettem, hogy tanulhassak. Az események különös láncolatában úgy történt meg egyik dolog a másik után, hogy szinte észre sem vettem, mibe sodródtam bele ...` Az álnéven író diáklány blogban mesél kettős életéről: nappal lelkiismeretes egyetemista, szülei mintagyermeke, éjszaka alkalmi prostituált, aki 100 euróért árulja a testét; így keresi meg a lakbérre, ennivalóra, jegyzetekre valót. Pedig a beiratkozáskor még azt remélte, hogy élete legszebb időszaka veszi kezdetét. Hogyan jutott idáig? Laura kíméletlen őszinteséggel ír a szüleinek kiagyalt hazugságokról, az internetes szexchatekről, a szolgálatait igénybe vevő perverzekről és lúzerekről, és persze a szexről, ami örömöt nem, de átmeneti anyagi biztonságot kínált neki. A Szex és tandíj az utóbbi idők egyik legnagyobb botránykönyve volt Franciaországban, ahol közel félszáz ezer diák kényszerül alkalmi prostitúcióra. Laura D. egy közülük, akinek szerte a világban vannak sorstársai, így hazánkban is.

Stephen King - A ​boszorkánylány
Volt ​egy kislány, aki élte a diáklányok átlagos életét... Volt egy kislány, ártatlan, sebezhető, védtelen... Most azonban valami, ami idegen és rettenetesen rémítő, elszabadul és nem ismeri a kegyelmet... Ő a boszorkánylány. Lételeme: a pusztítás. A borzongás nagymesterének első könyve - a kritikák szerint - egyben a legjobb is. A Boszorkánylány első "Kinges" regények közül, melynek főszerepét olyan világsztárok játszották mint: John Travolta és Sissy Spacek.

Zsoldos Sándor - Ballagókönyv
Ballagókönyvünkben ​az öröm és az emlékezés versei mellett prózai szövegek is találhatók, melyek a tanár - diák viszonyról szólnak, a ballagás utánra is hasznos olvasmányt kínálva.

Bosnyák Viktória - Klott ​Gatya, ne fárassz!
Tudod ​mi az klottgatya? Múlt századi tornanadrág. Hát azt, hogy kicsoda Klott Gatya? Nagydarab, szőrösszívű, múlt századi tesitanár, a Békés Utcai Általános Iskolában. Örülhetsz, ha személyesen nem volt még hozzá szerencséd, vagyis inkább szerencsétlenséged. (Hacsak nem olvastál rémtetteiről a Tündérboszorkány című könyvben.) Bezzeg szegény ötödik dések! Nekik szeptembertől éppen Klott tanár úr az osztályfőnökük. A könyv végére kiderül, sikerül-e kiutálniuk Klott Gatyát a Békésből, vagy békét kötnek az ország legrémesebb pedagógusával.

Móricz Zsigmond - Légy ​jó mindhalálig
Elkezdődik ​a kihallgatás. Az igazságtalan, sokszor nevetséges vádak zuhataga között Misi már-már összeomlik. De amikor apját, az ácsot is felemlegetik rossz példaként, és a debreceni kollégiumi hagyományokra hivatkozva gonosztevőnek nevezik, kitör és kijelenti, hogy ő nem akar debreceni diák lenni tovább. Móricz Zsigmond: Légy jó mindhalálig Egy kiváló író kiváló regénye. Nem tesz jót neki, hogy háziolvasmány, pedig Nyilas Misi példája nem is olyan távoli, ma is belerendül a világ, ha egy tiszta és becsületes gyermeknek csalódást okoz a felnőttek világa. Ez a csalódás és megrendült bizalom azonban újjáépíti a gyermeki lelket, s még ha – a szövegből kiérezhetően – nem is oldódik föl soha igazán, mégis új távlatokat nyit épp elkezdődött életében: az emberiség tanítója, a jóság apostola szeretne lenni, az édesanyjától kapott tanítást akarja továbbadni. Nemes cél, mely legalábbis Móricz esetében megvalósult. Ugyanis kitűnő irodalomtörténészeink szerint a mű életrajzi ihletésű. A szerző a kommün összeomlásakor a nemzeti katasztrófák után érzett mély válságát fejezte ki; fájdalmában, csalódottságában menekülésképpen írta meg saját életérzését gyermeki szívbe ágyazva. A debreceni református kollégium akkoriban a nemzeti nevelés fellegvárának számított. Nagy, komor, négyszögletű épület, a szegény sorból származó Nyilas Misi fél tőle, de büszke is rá. A megrázó történet végén azonban dacos eltökéltséggel ismételgeti, hogy nem akar többé debreceni diák lenni. A szülői ház áldott emlékével, érzékeny lélekkel és határtalan bizalommal érkezik az alig tizenegy éves kisfiú a Református Kollégiumba. A fizikailag gyenge, ám önérzetében erős diák azokat a lépcsőket járja, melyeket korábban Csokonai, Kölcsey és Arany János, akikre rajongó csodálattal gondol. Szellemi képességei az osztály legjobbjai közé emelik, ám tapasztalnia kell, hogy a tanárokat a tanulók származása is befolyásolja az értékelésben. Jól ismert helyzet. Amikor szorosabb kapcsolatba kerül a debreceni felnőtt világgal, útravalója, a gyermeki hit, bizalom és az emberek iránt érzett tisztelet, fokozatosan szertefoszlik. Egy lutricédula ellopása mellett a felnőttek csalással, hazugsággal vádolják, jóllehet épp a felnőttek dúlják szét az ő bizalmát. Erkölcsi tartása szemünk előtt formálódik: jóhiszeműségéért keservesen megfizet. Érdemes-e ottmaradnia a patinás kollégiumban? Nyilas Misi fogalma mindannyiunk számára a lelki tisztaság, mely végső soron a pénzzel áll szemben. Nem csak az irodalomból ismerjük ezt az alapkonfliktust. A pénz ritkán kerül ki vesztesként, még ha a lélek tisztaságával is áll szemben, mely a regény címének bibliai idézetében (Jelenések könyve) összegződik.

Ottlik Géza - Iskola ​a határon
Az ​író új regénye egyrészt szabályos diákregény, mulattató, néha tragikumba forduló diákcsínyekkel, ártatlan vagy borsos kamasztréfákkal, ugyanakkor jóval több is ennél: egy társadalom lélektani regénye. A Horthy-korszak leendő katonatisztjeinek neveléséről, a határszéli kadétiskoláról szól a regény, ahová az úrifiúkat küldik, hogy a legérzékenyebb kamaszkorban történő kínzatások és az embertelen fegyelembe való nevelés után legtöbben maguk is nevelőikhez hasonló kínzókká, fegyelmezőkké legyenek. Azaz: egy erkölcstelen társadalom áldozataiból ennek a társadalomban a védelmezői. Ottlik hitelesen és nagy művészettel ábrázolja ezt a testi-lelki terrort, aminek védtelenül ki vannak szolgáltatva ezek a kamaszok, és azt a folyamatot, amely odáig zülleszti őket, hogy ezt a természetellenes világot természetesnek és egyedül lehetségesnek fogadják el. A kadétiskola komor, baljós épülete a huszas évek ellenforradalmi Magyarországának szimbóluma - és a regény ennek a szimbólumnak társadalmi és erkölcsi tartalmát, valóságát mutatja be, ítéletet mondva fölötte.

Donna Tartt - A ​titkos történet
Öten ​voltak - négy fiú meg egy lány. Két fiú szemüveget viselt, a harmadik albínó volt, az ikrek pedig, a fiú meg a lány, akár két flamand angyal. Megközelíthetetlen, titokzatos csoport a kis vermonti egyetemen. Már amit tanultak: az ógörög, az is a kiválasztottság légkörével vonta be őket. Ebbe az arisztokratikus társaságba csupán egyetlen új diáknak sikerül bejutnia: a feltörekvő Richard Papennek. Ő beszéli el évekkel később a csoport titkos történetét. A különös ifjak megszállott professzoruk vezetésével nemcsak tanulják, hanem át is élik a hajdani kultúrát, az ősi vallást, a mámoros orgiákat, hol az isten vért követel... Történhet-e bűn? Baleset? Áldozat? Hogyan lesz bűnhődés az árulóra kirótt büntetésből? Hogyan folyik egymásba elfojtott és megélt szerelem, szabadság és lelkifurdalás, álom és valóság, élet és halál? Donna Tartt könyve bűnügyi regény, a lélek rezdüléseit boncolgató finom olvasmány, mulattató és szívbe markoló. Egy fiatal amerikai írónő első regényét tartja kezében az olvasó: Mely máris világsiker.

Dragomán György - A ​fehér király
Hogyan ​dolgozza fel egy tizenegy éves kamasz, ha apját a szeme láttára hurcolják a Duna-csatorna munkatáborába? Hogyan éli meg az apa hiányát és az elhurcolás köré épített családi hazugságokat vagy titkolt történeteket? Milyen remények éltetik a mindennapok amúgy sem könnyű kamaszviharait megnehezítő élethelyzetben? Erről szól A fehér király című lendületesen megírt regény. A hol vicces, hol tragikus történetekből kirajzolódik egy abszurd, de gyerekszemmel mégiscsak szép világ, amely inkább elemeiben, mint konkrét történelmében azonos a kora nyolcvanas évek Erdélyével és Romániájával. A kiskamasz fiúnak apja elvesztése miatt hirtelen szembesülnie kell a felnőttség terheivel. A főhős a gyermekkor értetlen-ártatlan optimizmusának és a felnőttség reménytelenségének határhelyzetében még képes arra, hogy játékosan és mitikusan lássa a brutális hétköznapokat.

Bosnyák Viktória - Tündérboszorkány
A ​Békés Utcai Általános Iskola elhagyatott könyvtárában különös dolgok történnek. A csúf és undok könyvtáros nénit, Morcz Arankát sokan igazi boszorkánynak tartják. De Laci meg az ikerlányok, Sári és Dóri szerencsére nem ijedősek. Na, és persze nem is minden az, mint aminek látszik... A kötethez munkafüzet is készült, 3-4., illetve 5-6. osztályosok számára.

Metty Lúcia - Aranyköpések ​diákok tollából
Mulatságos ​idézetek gyűjteménye a diákoktól.

Lene Mayer-Skumanz - Ne ​hagyd magad, Florian!
Nagyon ​nehéz dolog gyereknek lenni, aki mindig mást szeretne csinálni, mint ami kötelező. Mennyivel izgalmasabb állatkákat készíteni rágógumiból vagy kerámiát formálni, mint matekot tanulni. Így aztán nem csoda, ha kitör a háború Florian és a felnőttek között. Mert: rosszul tanul, az idejét mással tölti, mint amit elvárnak tőle. Állandó rendetlenség van körülötte - amit a testvérei és a szülei nehezen tűrnek. Ekkor jön a megtorlás: ha nem tanul, nem kerámiázhat. Bizony kétségbeesik Florian, mert fogalma sincs, hogy mászik ki ebből a zűrzavaros helyzetből. És ekkor derül ki, hogy az igazi barátság átsegíti Floriant ezen a nehéz korszakon.

Palotai Boris - Zöld ​dió
A ​Zöld dió korunk egyik nagy emberi problémájával, a felbomlott házasságok érzelmi következményeivel foglalkozik, középpontjába egy szeretetre éhes, tehetséges kamaszlányt állítva. E finom megfigyelésekkel teli kamaszlányrajzban a költészetnek és az eleven humornak, a lázadásnak és a tiszta hitnek, töretlenségnek és a naponkénti kudarcoknak összetett varázsát, az ifjúság bájának és eredetiségének maradéktalan kisugárzását teremti meg.

V. K. Zseleznyikov - Bocsáss ​meg, Madárijesztő!
Szent ​Johannához méltó lelkierő lakozik a cingár, első pillantásra talán inkább visszataszító kamasz lányban. Gúnyolják: Madárijesztő!... Áruló-e ez a Lenka, vagy csupán barátján akart segíteni? S barátság-e ez a vonzalom, vagy már-már szerelemmé finomul a bántások közepette? Lehetséges-e, hogy ilyen inkvizítori durvasággal viselkedik egy átlagos osztályközösség, csupán mert nem mehetnek el a várva várt kirándulásra? Mind a könyv, mind a belőle készült film nagy nemzetközi sikere egyúttal elégtétel az emberi tisztességnek is.

Bosnyák Viktória - Analfa ​visszatér
Analfa ​csapata akcióba lendült. Úgy tűnik, a Muci nénik is megjelentek a színen, de nem mutatkoznak. Mindenesetre valami "bűzlik" a konyha körül. Író Dalma pedig folyton gyanúsan kavar az írók feje felett. Itt valami készül...

Tamási Áron - Hazai ​tükör
Több ​mint száz évvel röptet vissza az időben Tamási Áron. A színhely: Erdély, az 1848-as váró és 1849-et is megélő Erdély. A történet: maga a történelem, melynek egy fiatal berecki parasztdiák, Madár Vince a krónikása. Ahogy az ő életén átcsapnak a nagy idők: emberré érésének szakaszai a kisdiák első lépéseitől a tudományok közt az első szerelemig, a forradalom lázas napja, a csüggesztő vereségig és a bujdosásig - úgy éli át az olvasó Madár Vince történetét, és benne Erdély néhány nagy évének történetét. A Hazai tükör Tamási Áron egyik legérettebb regénye. Utolérhetetlen írásművészete és mondanivalója szerencsésen találkozik itt. Kossuth-díjas könyvének ez a hatodik kiadása bizonyára sok új olvasót hódít meg

Covers_39335
Padfirkák Ismeretlen szerző
elérhető
0

Ismeretlen szerző - Padfirkák
A ​könyvhöz kapcsolódó név/nevek: Czippán György (Szerkesztő) Csőke Ildikó (Szerző) Jászberényi József (Szerző) Láng Nóra (Szerző) Pálréti Norbert (Szerző)

Végh Antal - Akkor ​májusban esett a hó
Rásó ​Gábor faluról származik, úgy érzi, kötelessége jó tanulással meghálálnia parasztszülei támogatását. Mégsem lesz eminens, de ennek nemcsak ő az oka. Az ötvenes évek első felében vagyunk, a debreceni Református Kollégiumban. A kamasz fiúkat több, ellentmondásos hatás éri: Nagytiszteletű úr is - aki hittant tanít - meg akarja nevelni őket, és Kesztyűs tanár úr is hatni szeretne rájuk - Kesztyűs tanár úr történész, minden szavát áthatja a dogmatizmus. "Nagytiszteletű úr szelíd, nyájas. A lélek embere. Ha Kesztyűs tanár úr előtt jár a szám, kihúzom a gyufát. Ő történész. Nem történelemtanár. Tör-té-nész! Amit ront rajtunk Nagytiszteletű úr, azt ő billenti helyre. Viszont ha valaki Kesztyűs tanár úr elmefuttatásait venné komolyan, azt helyre teszik Nagytiszteletű úr ideái. Úgyhogy minden kiegyenlítve! Kesztyűs tanár is idézi magát olykor. De csak Marx, Engels, Lenin és Sztálin után... Kesztyűsnél be vagyok vágódva! Azzal, hogy év elején felírtam a történelem-jegyzetfüzetem első lapjára: "A marxista-leninista történelemtudomány elsajátításának céljából Kesztyűs István történész előadásainak alapján vezeti: Rásó Gábor". Érthető hát, hogy a fiúk nem veszik egyiket sem komolyan, hanem kiélik - a valóságban és a képzeletben - kamaszösztöneiket. Az évek azonban nem múlhatnak el nyomtalanul: közeledik az érettségi, és Rásó Gábor szerelmes lesz...

Mikszáth Kálmán - A ​két koldusdiák
A ​híres Debreceni Kollégium ösztöndíjas diákjaiként ismerjük meg - az 1690-es évek táján - a két árva jobbágyfiút, Veres Lacit és Istvánt, a jólelkű Dobos néni ingyenkosztosait. István hiába bizonyul a legerősebbnek a nevezetes nagyerdei vetélkedőn, s nyeri el a fődíjat Szilágyi professzor szépséges lánya kezéből - a két fiú hamarosan földönfutóvá válik tönkrement jótevőivel együtt... Végül is minden jóra fordul, mint a mesékben, kiderül az igazság, a fejedelem megbocsát, s a fiúktól mint derék megjutalmazott kuruc vitézektől válunk el, akik elnyerik a szeretett lányok kezét is. Kitalált kalandos mese és történelmi valóság összefonódását élvezheti az olvasó Mikszáth szórakoztató regényében.

D. Kovács Zsolt - Azt ​mondta, ne nyissam ki!
Azt ​mondta, ne nyissam ki, mert odakint nem juthatok messzire! Hiszen nem látok semmit, és úgyis megfulladok. Vagy esetleg még rosszabb... Az "Azt mondta, ne nyissam ki!" egy elképzelt Debrecenben játszódik, ahol katasztrófa történik. Az első rész, - ahogy az a fejezetcímből is kitalálható - egy ballagást követő eseménysorozatot mutat be, miképpen próbálja meg túlélni az adott helyzetet az a néhány diák, akik bent rekedtek az épületben, amit körülfont valami, ami bár olyan puha, mint a levegő, mégsem enged el senkit. Előkészületben van a regény második fejezete, melynek címe: Estére otthon leszek! Figyelem! Mivel a fejezet főszereplői diákok, ezért gyakori a durva, obszcén kifejezés. És mivel az élet csak a mesékben van cenzúrázva, ezért néhol brutális, naturalisztikus elemek tarkítják a történéseket. Csak 18 éven felülieknek ajánlott!

Csala Kamilla - Tíz ​nap mennyország
Mina ​egy tizenhét éves gimnazista lány, akinek egy napon lehetősége nyílik arra, hogy egy cserediákprogram keretében négy osztálytársával együtt tíz napot töltsön el Portugáliában. Amikor kiderül, hogy Mina és legjobb barátnője két fiúhoz kerül, nagyon megörülnek. A két barátnő azonnal utána is jár, hogy mégis hogy néznek ki a fiúk. A látványban egyáltalán nem csalódnak. Két ízig-vérig latin fiú csak arra vár, hogy fogadhassa a két lányt Lisszabonban. De az utazásig még van hátra két hét… Ez idő alatt megjelenik Mina volt szerelme, akivel a kapcsolatukat is le kell rendezni az utazásig, egy kisebb betegség is közbejön. A két hét szenvedéssel teli várakozás után megérkeznek Portugáliába. Mina diákja, Jordão, még a képen látott fiút is felülmúlja külsőségekben. Pont Mina zsánere: fekete haj, barna szem, izmos test és napbarnított bőr. Az első napokban a kettejük viszonya nem éppen felhőtlen, de egy nagyobb veszekedés után megtörik a jég, kibékülnek, ezzel is megerősítve a viszonyukat. Innentől kezdve egyre inkább feltárulkoznak egymás előtt, míg végül egy éjszakán Mina rájön, hogy nem képes ellenállni Jordão vonzerejének, beleszeretett a fiúba. A tíz nap alatt nagyon sok emberi érzéssel találja szemben magát: féltékenység, hazugság, megalázás vagy éppen vonzódás, szerelem, boldogság. De vajon mire elég tíz nap? Az érzés kölcsönös? Milyen viszony alakulhat ki egy szegényebb lány és egy gazdag fiú között? Az utazás elteltével milyen érzésekkel válnak el egymástól? És ez a tíz nap kihat mindkettejük életére, vagy csak megmarad szép emlékként?

Covers_425154
elérhető
0

Barta Laura - Kezdetektől
Helena ​egy 15 éves, félig spanyol lány. A zene és a tánc nagy szerelmévé vált. Egy nap viszont jön egy fiú Helena életébe. Ki lesz ő? Hogyan ismerkednek meg? Vajon boldoggá tudja tenni Lenát? Mindenre választ találsz a kötetekben, ahol Helena kilenc részen keresztül vezet be mindennapjaiba.

Világhy Viktória - Felső ​tagozat
A ​könyv, amit a kezedben tartasz, egy vidám, érzelmes regény. Kelly és Ákos története, egy a végzősök évében játszódó mű, mely elmeséli a tinik "göröngyös" útját a középiskola felé. Bámulatos olvasmány, nagyszerű szereplőkkel, izgalmas pillanatokkal és sok nevetéssel.

Kollekciók