Ajax-loader

'antarktisz' címkével ellátott könyvek a rukkolán

 


Alina Centkiewicz - Czeslaw Centkiewicz - A ​Sarkcsillag nem vezérelte őket
A ​Centkiewicz házaspár a könyörtelen Északi-sark felfedezői után ebben a könyvében a Déli-sark meghódítóinak állít emléket. Dumont d\'Urville, Borchgrevink, Shackleton és Scott alakját rajzolják meg. A porték \lépcsőzetesen\ emelkednek fölfelé, mindegyik hős egy lépcsővel közelebb kerül a Sarkhoz. Dumont d\'Urville még csak kikötött az Antarktiszon, de ezért a kikötésért csaknem az életével fizetett. Borchgrevink volt az első, aki társaival ott telelt. Shackleton már a Sarkot ostromolta. Ő a legendás Boss, aki drámai körülmények között az addigi legnagyobb utat tette meg a Hatodik földrészen. S végül Scott, akinek legfőbb és egyetlen életcélja, megszállott álma a Déli-sark meghódítása volt, s akit végül ezen az úton megelőzött Amundsen. A portrékból kirajzolódik a négy hős sziklaszilárd, férfias és vonzó jelleme, az a törhetetlen makacsság és szívósság, amellyel önmagukkal és a könyörtelen természettel harcolva törekedtek céljuk eléréséért. A Centkiewicz házaspár érdekfeszítően írja le azt a mérhetetlen szenvedést, amellyel a Sark meghódítóinak meg kellett küzdeniök. Regénybe illően izgalmas, a hősök egész életét felvonultató cselekményes fejezetek és naplórészletek teszik hallatlanul olvasmányossá a könyvet.

Tim Vicary - The ​Coldest Place on Earth (Oxford Bookworms)
In ​the summer of 1910, a race began. A race to be the first man at the South Pole, in Antarctica. Robert Falcon Scott, an Englishman, left London in his ship, the Terra Nova, and began the long journey south. Five days later, another ship also began to travel south. And on this ship was Roald Amundsen, a Norwegian. But Antarctica is the coldest piace on earth, and it is a long, hard journey over the ice to the South Pole. Some of the travellers never returned to their homes again. This is the story of Scott and Amundsen, and of one of the most famous and dangerous races in history.

Gaston de Gerlache de Gomery - Újra ​az Antarktiszon
Az ​1957-58-as Geofizikai Év alkalmából több ország - köztük Belgium is - expedíciót küld az Antarktiszra. A belga expedíció vezetője, e könyv szerzője, tartalékos repülőparancsnok, akinek apja 1897-99-ben már megjárta a Déli-sarkvidéket. Egy modern sarkvidéki expedíció egészen más természetű, mint a régebbiek. A róla írt könyvnek sem a kínszenvedés, az embertelen túlterhelés, a fagyhalál romantikája áll a középpontjában, hanem a technikai felszerelés, a szervezettség, a tudományos felkészültség, a nemzetközi összefogás másfajta romantikájával imponál. Egy modern expedíció kutatási terveit csak akkor tudja végrehajtani, ha tagjai szakemberek. A belga Déli-sarkvidéki expedíció tizenhéttagú törzscsoportja pilótákból, rádióműszerészekből, mérnökökből áll és természetesen orvos meg filmoperatőr sem hiányzik. Az expedíció tagjait és felszerelését két hajó szállítja az Antarktiszra. A járműszállítón kívül van repülőgépük, helikopterük, vannak hernyótalpas motorkocsik, kutyás szánok. Erőműtelepet, jól felszerelt műhelyeket, kutató laboratóriumokat, lakóházat építettek fel maguknak otthonról hozott, előrekészített elemekből. A kutatócsoport a hosszú sarkvidéki éjszaka idején a bázison folytatja munkáit. Ezt a nem minden nehézséget nélkülöző életet a szerző kedélyesen, jó humorral ábrázolja.

Dániel György - Antarktisz ​rejtélye
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Rockenbauer Pál - Csipetnyi ​Antarktisz
Ha ​egy tv-riporter jut el az Örök Jég Birodalmába, a Hatodik Kontinensre, Antarktiszra, kétségtelenül mást, talán többet lát belőle, mint a legtöbb, ott tevékenykedő tudós vagy műszaki dolgozó. Ezt bizonyíthatja Rockenbauer Pál új útleírása, amelyből a szerzőnek - operatőr társával együtt - a 14. szovjet Antarktisz expedícióhoz való csatlakozását, felkészülését, a hosszú hajóút sok érdekes és vidám mozzanatát, az antarktiszi nyár minden szépségét és az ottaniak békés-küzdelmes életét ismerheti meg az Olvasó. Aki nem járt ott, nem is gondolná, micsoda szépségeket tartogat a leghidegebb földrész. Bájos, népszerű őslakóinak, a frakkos pingvineknek élete azonban csupa küzdelem- mint ahogy küzdelmes az oda merészkedő embereké, a különféle nemzetiségű és nyelvű, egymással őszinte, mély és eltéphetetlen barátságot kötő sarkutazók, kutatók élete is.

Dékány András - A ​sarkvidék meghódítója
1911-ben ​két hajó kötött ki a Déli-sarkvidék jégmentes öbleiben: az angol Scott kapitány expedíciója és a norvégek kis csoportja, Amundsen parancsnoksága alatt. Mindkét expedíció a Déli-pólust akarta elérni, s megkezdődött a páratlan versenyfutás, mely Amundsennek és társainak győzelmével végződött. Dékány András izgalmas könyvében megelevenedik a sarkvidék meghódításának e fontos eseménye. Amundsen életútját végigkísérve, felidézi az Észak-nyugati és Északkeleti átjáró felkutatásának és végighajózásának történetét is, és összefoglalja azokat a merész kísérleteket, melyekkel évszázadokon keresztül ostromolták különböző nemzetek expedíciói a Pólusokat. A kötetet érdekes fényképanyag illusztrálja.

Andrea White - Túlélni ​az Antarktiszt
Mínusz ​50 fok, erős hóvihar, alig látod a kezedet magad előtt. A tested kezd kihűlni, az élelmed is majdnem elfogyott. Mit teszel? Öt tizennégy éves gyerek kénytelen szembenézni ezzel a reménytelen helyzettel a Déli-sarkon. 2083-at írunk. Ők egy valóság-show, az Antarktika Túlélő résztvevői, melynek célja: megismételni Robert F. Scott 1912-es expedícióját. Scott próbálta először elérni a Déli-sarkot, ám a kísérlet kudarcba fulladt. De 2083-ban a valóság-show nem csupán színészkedés: itt élet és halál a tét. Robert Scott és társai tapasztalt felfedezők voltak, mégsem érték el a Sarkot. Vajon az Antarktika Túlélő csapatának jobbak lesznek az esélyei? Ez a rendkívüli kaland, melyben Scott naplójának lebilincselő idézetei is megtalálhatók, egyszerre egy szívszaggató dráma a múltból és egy nyugtalanító pillantás a jövőbe...

David Roberts - Egyedül ​a jég ellen
Amikor ​két társa meghalt, minden élelmiszere és felszerelése eltűnt egy gleccserhasadékban, Douglas Mawson még mindig százhatvan kilométerre volt az alaptábortól. Az Ausztrál-ázsiai Antarktiszi Expedíció vezetője 1913. január 17-én egyedül, az éhhalál szélén húzta maga után szánját, hogy visszajusson a táborba, mivel szánhúzó kutyái elpusztultak. Ekkor Mawson maga is lezuhant egy gleccserhasadékba, és csak egy beülő tartotta meg a levegőben, a szakadék keményre fagyott hó pereme alatt lógva. Egy verssor adott neki erőt ahhoz, hogy visszahúzza magát a felszínre. Mawson néha csak kúszva tudta folytatni útját, és egyik éjjel azt vette észre, hogy talpáról teljesen levált a bőr. Február 8-án, amikor tántorogva, felismerhetetlenül koponyaszerűre fogyott arccal megérkezett a táborba, az első csapattársa, aki meglátta, csak annyit tudott kinyögni: Te melyikük vagy? Ez az izgalmas és szinte hihetetlen beszámoló megadja Mawsonnak az őt megillető helyet a legnagyobb sarkkutatók és expedíciós vezetők között. A kötetet Frank Hurley, a híres ausztrál fényképész képei illusztrálják, amelyek közül sok még soha nem került publikálásra Ausztrálián kívül

R. F. Scott - A ​Déli-sarkvidéken
Scott ​kapitány e könyvében első nagyszabású kutatóútjáról számol be, amelyet 1901 és 1904 között vezetett a Déli-sarkvidékre. Discovery nevű hajójával áttört az Antarktiszt körülvevő jégövezeten, végighajózta a Déli-Victoria-föld partjait, s a Nagy Jégfalat követve, egészen az Edward király-földig jutott el kelet felé. Jégbe fagyott hajójával két telet töltött a Victoria-föld egyik öblében, a rövid antarktiszi nyarak idején pedig munkatársaival együtt számos szánexpedíción vett részt, hogy kikutassa a partvidéket, és minél beljebb hatoljon a szárazföld jéggel és hóval borított, addig ismeretlen belsejébe. 1904-ben az expedíció gazdag tudományos eredményekkel tért haza Angliába. Scott kapitány elbeszélésének és naplójegyzeteinek e rövidített kiadása alapján fogalmat alkothat az olvasó arról, hogy századunk elején, az Antarktisz kutatásának hőskorában, milyen volt a sarkutazók mindennapi élete, felszerelése, milyen módszerekkel végezték kutatásaikat, és hogyan vívták hősies küzdelmüket a zord sarkvidéki természet erőivel.

Szergej Obrazcov - Egy ​pingvinfióka története
Egy ​pingvinfióka története. Elbeszélés egy kispingvinről, aki a jégsivatagban született; arról mi történt vele, amíg felnőtt, s nagy pingvin lett belőle.

Katarina Mazetti - Pingvinélet
„Mazetti ​ezúttal is kevés eszközzel, de fergeteges humorral, könnyed stílusban jeleníti meg egyéni alakjait, miközben sok érdekes, elgondolkodtató történetet és sorsot varázsol elénk.” – SVENSKA BLADET – Katarina Mazetti mesterien keveri a komikust a tragikussal. Boldog álarca mögött boldog mosoly rejtőzik. Nem hisz abban, hogy a szenvedés nemesít. – AFTONBLADET – Mint a legjobb stand-up komikusok, Katarina Mazetti is képes látszólag mellékesen odavetett sorokkal megnevettetni, ugyanakkor rádöbbenteni saját furcsaságainkra, belénk rögződött tévképzeteinkre. – SWEDISH BOOK REVIEWS – Az Antarktisz felé tartó luxushajón összetalálkozik egy egymáshoz egyáltalán nem illő furcsa pár: Tomas, a deprimált, elhagyott családapa, aki elhatározta, hogy a jéghegyek között vet véget az életének, és a sötét titka ellenére rendíthetetlenül optimista Wilma. A hajón utazik a világjáró Alba is, aki az ember és az állat közötti hasonlóságokról készít feljegyzéseket Az elfajzott fajok eredetéről címen. A történetben szerepel még jó néhány neveletlen embertársunk, számos elefántfóka, egy gyilkos kedvű delfin és körülbelül négyszázezer királypingvin. A Pingvinélet sziporkázó regény barátságról és szerelemről, emberről, állatról, az ózonlyukról és a Föld jövőjéről. Katarina Mazetti A pasi a szomszéd sír mellől és a Családi sírbolt után új, humoros és érzékeny szerelmi történettel tér vissza.

Richard E. Byrd - Egyedül
80 ​fok 08' déli szélesség... Itt, a pólus közelében állították fel 1934-ben azt a kis kalibát, mely Byrd tengernagynak, a neves sarkkutatónak négy és fél hónapig menedéket adott. Teljes magányban, dermesztő hidegben és sötétségben folytatta nagy önfeláldozást igénylő munkáját. Visszaemlékezéseiben és naplórészleteiben ezeknek a hónapoknak az eseményeit mondja el; nemcsak nagy akaraterőt és önfegyelmet igénylő megfigyeléseiről számol be, hanem életveszélyes kalandjairól, mindennapos gondjairól is.

Alina Centkiewicz - Czeslaw Centkiewicz - Amundsen ​útja
Azt ​kérdezte egyszer egy kíváncsi újságíró Roald Amundsentől, mondja el, "ugyan mire jó", hogy sosem nyugodhat, hogy újra meg újra kockára teszi életét egy-egy újabb, minden addiginál merészebb expedíció kedvéért. Amundsen így válaszolt: "Hogy mire jó? Kitölteni a térkép üres foltjait, jóllakatni szemem az emberi lábbal soha nem érintett fehér térségek látványával, amelyeket sok százezer vagy millió év óta csak a csillagok néztek. Érezni, hogy én vagyok az első, aki megbolygatja csendjüket. A felfedezés győzelme: boldogság. S ezt nem értheti senki, aki nem látta még hajója orra előtt a ködben vagy a kutyák dérlepte háta fölött, vagy a repülőgép pergő légcsavarján át az ismeretlen földet - a tiszta földet, amelyet még nem fertőzött soha árulás és aljasság. Ez a föld hív, vonz, mint a mágnes." Ez a nagy felfedező - és nagyon magányos, sokat csalódott ember - csak ott élt igazán, bajtársai között, a távoli jégmezőkön. Világéletében az Északi-sark meghódítására készült, és az angol Scottot megelőzve ő érkezett elsőként a - Déli-sarkra... Ő volt az, aki elsőként hajózta körül az északi sarkkörön túl a földgolyót. És ott volt az Északi-sark átrepülésének, a modern sarkkutatás úttörőinek hősi táborában is. Halála is méltó volt hozzá. A bajba jutott vetélytárs megmentéséért áldozta életét. Szinte természetes, hogy a nálunk is jólismert lengyel íróházaspár, Alina és Czeslaw Centkiewicz "Nansen útja" után megírta a nagy tanítvány, Roald Amundsen tragikus végű történetét is, amely elválaszthatatlan a sarkkutatás egyik legizgalmasabb korszakától.

Robert Swan - Antarctic ​Survival
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Halász Gyula - R. F. Scott - Scott ​utolsó útja
Az ​1957-1958-i nemzetközi geofizikai év nagyszabású kombinált kutatásai az Antarktiszra, e titokzatos délsarki szárazföldre irányítják a közfigyelmet szerte a világon. Nem véletlen, hogy a tudományos körök összefogott erőfeszítéseivel párhuzamosan az emberek száz- és százezrei fokozott érdeklődéssel fordulnak a Déli-sark meghódításának irodalma felé. Ebből az alkalomból új kiadásban adjuk közre az 1910-13. évi brit délsarki expedíció vezetőjének, a négy társával a Sark elérése után hősi halált halt Robert Falcon Scott tengerészkapitánynak naplóját, amely amellett, hogy tudományos hitelességgel tartalmazza az expedíció délsarki csoportjának egész történetét, az egyik legnemesebb emberi dokumentum is, amelyet a történelem ismer. Scott kapitány naplója az expedíció iratait közreadó 1913. évi kétkötetes dokumentum-kiadás első kötetét tölti meg. A második kötet az életben maradt útitársak jelentéseit és tudományos feljegyzéseit teszi mindenki számára hozzáférhetővé. A Magyar Földrajzi Társaság 1923-ban, Halász Gyula avatott tolmácsolásában, egy kötetbe sűrítve kiadta a két kötet rövidített anyagát. A mi kötetünk ennek a kiadásnak az első részét tartalmazza. Halász Gyula kiváló munkát végzett e nagyfontosságú és rendkívül érdekes dokumentumok tolmácsolásával. Az angol nyelvű eredetit nemcsak lefordította, hanem össze is vonta; mintegy megszerkesztette olyan módon, hogy a kevésbé fontos részleteket elhagyta, de kiemelte belőlük a lényeges adatokat és az érdekesebb megállapításokat. Így Scott naplójának terjedelme is mintegy a felére csökkent, anélkül, hogy hitelességéből vagy érdekességéből valamennyit is veszített volna. Halász Gyula szövegét egybevetettük az eredetivel, s egy-két helyen kiegészítettük, illetve módosítottuk az angol eredeti alapján, ugyanakkor elenyésző mennyiségű további összevonást is végeztünk rajta. Az itt következő, Scott kapitányról szóló megemlékezés az 1923-i kiadás Halász Gyula tollából eredő előszaván alapszik.

Derek Meister - Ghost ​Hunter - Gyilkos fény
Léteznek. ​Ian Boroughs tudja ezt. Látja őket. SZELLEMEK. A semmiből bukkannak fel. Mindent lángba borítanak, amihez csak hozzáérnek. Ezek a lények okozták az apja halálát? Miattuk veszett nyoma több mint harminc éve a nagyapjának? A 17 éves Ian elhatározza, hogy a legjobb barátjával együtt megfejti a titkot. Nem is sejtik, valójában milyen veszélyesek a szellemek...

Margot Morell - Stephanie Capparell - A ​Shackleton-modell
Úgy ​tartják, Sir Ernest Shackleton volt „a legnagyszerűbb vezető, aki csak élt ezen a földön”, mert teljes 27 fős legénysége életét meg tudta óvni, amikor zátonyra futottak az Antarktiszon, és majdnem két évre ott ragadtak. Margot Morrell Shackleton-kutató és Stephanie Capparell, a The Wall Street Journal újságírója összefogtak, hogy a neves sarkkutató kalandjain és megpróbáltatásain keresztül bemutassák Shackleton zseniális vezetői képességeit és örökérvényű módszereit, amelyeket bárki elsajátíthat napjainkban is. Elsőre talán különösnek tűnik, hogy a vezetéselméletről egy felfedezőtől tudhatunk meg a legtöbbet, de a gyakorlatban már bebizonyosodott, hogy módszerei nem csupán a túlélést jelentették társai számára. Shackleton vezetői módszereit követte a későbbiekben többek között az USA haditengerészetért felelős minisztere, az Apollo–13 parancsnoka, a TheStreet.com üzleti portál társalapítója. A szerzők, most először, részletes elemzéssel tárják fel, mi a titka Shackleton vezetői sikereinek, az eredményt pedig bárki sikerrel hasznosíthatja, aki vezető szerepet tölt be az élet bármely területén.

Vivian Fuchs - Edmund Hillary - Az ​Antarktisz meghódítása
A ​kiváló szerzők közösen vállalkoztak a rendkívül izgalmas út leírására, mely a Nemzetközi Geofizikai Év keretében zajlott le. 1955-ben indult el az expedíció az Európánál nagyobb, majdnem teljesen lakatlan földrész felkutatására Amundsen, Scott és Schackleton nyomdokán. Első támaszpontjukat a Weddel-tengernél állították fel, egy évvel később a Ross-tenger partján a Scott-bázist létesítik. A két támaszpontról indultak el a kitűzött célhoz, a Déli-sarkra. 1957 végén a Weddel-tengerről kezdte meg kb. 3300 km-es útját a hójáró kocsik karavánja. Szakadékok hosszú sora kerülőkre kényszerítette őket, a gleccserek sokszor legyőzhetetlen falnak bizonyultak. Az expedíció tagjai hősies harcot vívtak az időjárással, sokszor szinte méterről méterre jutottak előre a -40 -50 fokos hidegben. Végül 99 napi küzdelmes út után elérték a célt, átszelték a Déli-sarkot. - A szerzők megrázó epizódokban elevenítik meg az expedíció életét. Elmondják, milyen nehéz feladat, még a modern technika eszközeivel is e lakatlan földrész jégmezőin előrehaladni. Milyen nagy fizikai erőnlétet és bátor magatartást követel a végeláthatatlan hómezőn gyakori hóviharokban ismereteket gyűjteni e zord jégpáncéllal bevont földrészről.

Maria Semple - Where'd ​You Go, Bernadette
Bernadette ​Fox is notorious. To her Microsoft-guru husband, she's a fearlessly opinionated partner; to fellow private-school mothers in Seattle, she's a disgrace; to design mavens, she's a revolutionary architect, and to 15-year-old Bee, she is a best friend and, simply, Mom. Then Bernadette disappears. It began when Bee aced her report card and claimed her promised reward: a family trip to Antarctica. But Bernadette's intensifying allergy to Seattle--and people in general--has made her so agoraphobic that a virtual assistant in India now runs her most basic errands. A trip to the end of the earth is problematic. To find her mother, Bee compiles email messages, official documents, secret correspondence--creating a compulsively readable and touching novel about misplaced genius and a mother and daughter's role in an absurd world.

G. Mencer - Z. F. Slavik - Az ​Antarktisz
Az ​elmúlt években a világsajtó rengeteget cikkezett a hatodik világrész, az Antarktisz titkairól. A két cseh szerző könyvéből világosan megértjük, mi az oka annak, hogy a világközvélemény figyelme éppen e távoli lakatlan és oly nehezen megközelíthető kontinens felé fordult. A Déli Sarkvidék éghajlatának, természeti kincseinek ismertetésén túl a szerzők behatóan foglalkoznak gazdasági, hadászati és politikai jelentőségével is. Kivonatosan közlik az egyes délsarki expedíciók felfedezői tevékenységét és többek között érdekesen mutatnak rá az amerikai Byrd-expedíciók kiküldetésének igazi, hadászati céljaira. A könyvet több fénykép és néhány térkép illusztrálja.

Paul Siple - Byrd-del ​a Déli sarkon
Hogyan ​választották ki Amerika cserkészei közül Paul Siple-t Byrd kapitány délsarki expedíciójára. Írta: James E. West, Amerika főcserkésze. Az egész cserkészvilág lázas izgalommal s a nagyközönség is felcsigázott érdeklődéssel olvasta a hírt, hogy Byrd kapitány egy cserkészfiút akar délsarki expedíciójára magával vinni. 1927-ben történt, kevéssel azután, hogy az Amerika nevű repülőgép átrepülte az Atlanti-óceánt. Byrd admirális maga is tiszteletbeli főcserkész. Sok éven keresztül százféleképpen bizonyságát adta annak, hogy érdeklődik a cserkészmozgalom iránt....

Titkos Ervin - Egy ​év az Antarktiszon
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Fiar Sándor - Nagy Balázs - Olvadó ​jövő
Vissza ​a jégkorszakba! 2003-ban hét fiatal indult a déli jégvilágba, az Antarktiszra. A kutatók és természetfilmesek alkotta, Fagyos Oázis, Expedíció volt az első, önálló magyar csapat a szélsőséges földrészen. Három hónapot töltöttek a King George- szigeten. Sátortáborban éltek, jégsapkákon és gleccsereken vágtak át, filmezték a kontitensperemi élővilágot, és kutatták a sarkvidéki tundra jelenségeit. Milyen körülmények fogadják a jégkorszakba érkezőket? Milyen fortélyai vannak a túlélésnek? Hogyan alakul napjainkban az antarktiszi táj a felmelegedés hatására? Izgalmas élménybeszámolót, ugyanakkor tudományos igényű összefoglaló művet tart kezében az olvasó az egyik legszélsőségesebb földi környezet feltárásáról, ott, legalul, az embertelen kontinensen, az utolsó lakatlan földrészen.

Titkos Ervin - Hirling György - Barát József - Rockenbauer Pál - Szabados Tamás - Vissy Károly - Magyarok ​az Antarktiszon
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Houben - A ​Déli Sark meghódítása
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Alina Centkiewicz - Czeslaw Centkiewicz - Tumbó ​kalandjai
Néger ​a sarkvidéken? Ez már önmagában is furcsa kép. Különös ötlet. Hát még ha az a néger: kisfiú, akivel páratlanul izgalmas, hol mosolyra késztető, hol könnyeket fakasztó kalandok történnek, amíg forró hazájából a Déli-sark vakító jégvilágába érkezik. Az Icebjárn norvég hajó potyautasából sok-sok megpróbáltatás után teljes jogú tengerész válik, aki a sarki kutatóállomáson még a repülés tudományából (és veszélyeiből) is kiveszi részét. Tumbót, az árva néger fiúcskát és az őt maguk közé fogadó derék hajósokat sok ötlettel, meleg színekkel rajzolja meg a népszerű lengyel író házaspár.

Balázs Dénes - Magyar ​utazók Ausztráliában, Óceániában és a sarkvidékeken
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Kare Holt - A ​versenyfutás
1910-ben ​két expedíció indul Európából az Antarktiszra. A brit expedíciót Scott kapitány, a norvégot Amundsen vezeti. Mindkettőnek leghőbb vágya, hogy elsőként érje el a Déli-sarkot, ahová ember még nem tette a lábát. A szakadékok szabdalta jégsivatag, a magas hegyek, az 50-60 fokos hidegek próbára tesznek embert, állatot. Hogyan megy végbe ez a kegyetlen versenyfutás a sarkvidék jégmezőin, és közben mi megy végbe az emberi lélekben - ez Kåre Holt drámaian izgalmas írásának tárgya.

Alfred Lansing - A ​Déli-sark foglyai
Az ​1914-es brit Birodalmi Transzantarktisz-expedíció tagjai, miután hajójuk elsüllyedt, hónapokig sodródtak kilátástalanul a jégtáblákon, míg mentőcsónakjaikkal viszontagságos tengeri út után megmenekültek. A szerző, Alfred Lansing az expedíció még életben lévő tagjaival 1959-ben folytatott interjúk, a fennmaradt naplók és feljegyzések alapján írta meg lebilincselően izgalmas dokumentumregényét. A lélegzetelállító történet - melyet az expedíció ausztrál fotósának, Frank Hurleynek szenzációs felvételei egészítenek ki - az emberi tudásvágy, elszántság és akaraterő megrázó erejű szimbóluma.

Gruber László - Ausztrália, ​Óceánia és az Antarktisz természeti földrajza
Mindhárom ​térség bemutatása felfedezéstörténettel kezdődik, majd a földtörténeti események bemutatására kerül sor, melyet Ausztrália és Antarktisz esetében a tájak leírása, a felszíni formakincs bemutatása követ. Óceánia esetében - természetesen a szigetek részletes ismertetése mellett - a batimorfológiai kutatások eredményeibe vezet be bennünket a szerző. Külön szerepet kapnak a térség fejlődését jelentősen befolyásoló lemeztektonikai folyamatok. A fentieket az éghajlati viszonyok bemutatása követi, hogy utána - különösen Ausztrália esetében - a vízrajz következhessen. Mindhárom térség ismertetése a természetes növényzet és az állatvilág bemutatásával zárul.

Roland Huntford - Scott ​és Amundsen
A ​legtöbb ember annyit tud a Déli-sark meghódításáról, hogy Scott kapitány eljutott a pólusig, és a visszaúton hősi halált halt. Hogy Scott az önfeláldozást, a kitartást és a dicső kudarcot képviselte, a dacosan bátor vereség brit eszményét. Roald Amundsen csak másodjára jut mindenkinek az eszébe – nahát, a mord norvég csakugyan eljutott a pólusra és ő tűzte ki elsőnek a zászlaját, de ez csupán részletkérdés: nagyon szerencsés volt és alighanem kicsit tisztességtelen. ROLAND HUNTFORD _Scott és Amundsen_ eredeti dokumentumokra épülő kettős életrajzában bebizonyította, hogy mindez merő tévedés, ahogyan még sok minden más is. Huntford elmondásában a Déli-sark sagája társadalmi-politikai-pszichológiai modell. Kétfajta politikai berendezkedés, két társadalom, két világszemlélet, két vezetési stílus, két alkat összeütközése. A könyv¬ végére érve nemcsak a két karizmatikus személyiséget ismerjük meg, hanem azt a hátteret is, amely meghatározta vagy legalábbis erősen befolyásolta jellemük alakulását és jelentőségük megítélését. _Scott és Amundsen_ versenyfutásának története izgalmasabb bármelyik kriminél, elgondolkodtatóbb a történeti munkák többségénél, és haszonnal forgatható akár vezetéstudományi kézikönyvként is. ROLAND HUNTFORD 1927-ben született, 14 évig volt a londoni _The Observer_ skandináviai tudósítója. Első könyvét a svéd szocializmusról írta 1972-ben, _The New Totalitarians_ címmel. _Sea of Darkness_ című, 1975-ös regényét már a felfedezések témájának szentelte. Az 1979-ben megjelent _Scott és Amundsen_ nagy felfedezőkről szóló életrajz-trilógiájának első köteteként botrányos sikert aratott, sok brit olvasó és kritikus a nemzeti szellem sárba tiprását vélte felfedezni benne. Ezt követte Ernest Shackletonról (1984), majd Fridtjof Nansenről (1998) írott nagy sikerű biográfiája. Jelenleg Angliában, Cambridge-ben él.

Ernest Shackleton - Endurance
Sir ​Ernest Shackleton (1874-1922) ír sarkkutató részt vett R. F. Scott antarktiszi expedíciójában (1901-1904), majd számos felfedezőutat tett a „fehér kontinensen”. 1910-ben Budapesten tartott előadást, amikor a Magyar Földrajzi Társaság tiszteletbeli tagjává választotta. 1921-ben az Antarktisz körülhajózására vállalakozott, útközben azonban Déli-Georgia szigetén meghalt. A Déli-sark felfedezésének "hőskorát" zárja le Shackleton úttörő vállalkozása (1914-1916), amikor társaival gyalog akart átkelni az Antarktiszon. De az expedíció nem állt szerencsés csillagzat alatt: húszezer kilométer megtétele után, kétnapi hajóútra a céltól, az Endurance befagy a Weddel-tengerbe. A jégpáncél összeroppantja a hajótestet, és a legénységnek csak az utolsó pillanatban sikerül kimenekülnie. Három mentőcsónakkal, szánhúzó kutyákkal és a legszükségesebb felszereléssel egy jégtáblán telepednek meg. Hónapokat töltenek embertelen szenvedések közepette, amíg csónakba szállva végre elindulhatnak megkeresni Déli-Georgiát, egy sziklás földsarlót a végtelen óceánban. 1200 kilométert kell megtenniük a viharos, jeges tengeren, s ha csak egy hajszállal eltérnek a helyes iránytól, az végzetes lehet... Sir Ernest Shackleton 1919-ben megjelent visszaemlékezése nemcsak a leghitelesebb beszámoló, amit az Endurance expedíciójáról valaha írtak, de lélekzetelállítóan izgalmas olvasmány - a lehetetlent is megkísérlő és minden nehézségen diadalmaskodó emberi tudásvágy és akaraterő megrázó erejű dokumentuma.