Ajax-loader

'eutanázia' címkével ellátott könyvek a rukkolán

 


Nemere István - Amíg ​köztünk voltál
Átsegíthetjük-e ​a lét határán szenvedő, halálos beteget sajnálatból, könyörületből? Elégséges indok-e az hogy...szeretjük, s hogy ő maga kér erre bennünket? A magyar irodalomban ez az első regény az euthanáziáról.

Jojo Moyes - Mielőtt ​megismertelek
Louisa ​Clark elégedett az életével: szereti a csendes kisvárost, ahol születése óta, immár huszonhat éve él, a munkáját a városka egyik kávézójában. Szereti a családját, a mindig hangos, zsúfolt házat, ahol apjával, anyjával, az Alzheimer-kóros nagyapával, a család eszének tartott nővérével és annak ötéves kisfiával él. És talán még Patricket is, a barátját, akivel már hét éve vannak együtt. Egy napon azonban Lou szépen berendezett kis világában minden a feje tetejére áll: a kávézó váratlanul bezár, és Lou, hogy anyagilag továbbra is támogathassa a családját, egy harmincöt éves férfi gondozója lesz, aki - miután egy motorbalesetben teljesen lebénult - depressziósan és mogorván egy kerekes székben tölti napjait... Will Traynor gyűlöli az életét: hogy is ne gyűlölné, amikor egyetlen nap alatt mindent elveszített? A menő állása Londonban, az álomszép barátnője, a barátai, az egzotikus nyaralások - mindez már a múlté. A jelen pedig nem is lehetne rosszabb: nem elég, hogy önállóságától és méltóságától megfosztva vissza kellett térnie a szülővárosába, ebbe az álmos és unalmas városkába, a szülei birtokára, most még egy új gondozót is felvettek mellé, anélkül hogy kikérték volna a véleményét. Az új lány elviselhetetlenül cserfes, idegesítően optimista és borzalmasan felszínes... Lou-nál és Willnél különbözőbb két embert keresve se találhatnánk. Vajon képesek lesznek-e elviselni egymást, és -pusztán a másik kedvéért- újraértékelni mindazt, amit eddig gondoltak a világról? "Igazán gyönyörű könyv. Nevettünk, mosolyogtunk és sírtunk, mint a kisgyerekek - egyszerűen muszáj elolvasni!" (Closer) "Varázslatos és szívszorító. Olvasás közben vízálló szempillaspirál használata ajánlott." (Marie Clarie)

A_j%c3%b3_hal%c3%a1l
A ​jó halál Ismeretlen szerző
elérhető
1

Ismeretlen szerző - A ​jó halál
Ebben ​a könyvben most indított pro és kontra sorozatunk legelső kötetében szenvedélyes érvek és ellenérvek csapnak össze - a többi között - ilyen problémákon: Ölhet-e az orvos? Ki döntsön élet és halál kérdésében? Vonatkozik-e az igazmondás kötelezettsége az orvosokra is? Van-e "halálhoz való jog"? A könyv bemutatja az eutanázia vonatkozásában tett jogi, etikai, vallási intézkedéseket, összeütközteti racionális és kevésbé racionális iskolák, orvosok, filozófusok, jogászok, etikusok, pszichológusok nézeteit és véleményeit. Bár nem ajánl kész megoldásokat, világossá teszi, hogy a beteg emberrel - legyen az gyógyítható vagy gyógyíthatatlan - emberhez méltóan kell bánni, tiszteletben tartva az értelmes döntéshez való jogát. Dr. Blasszauer Béla a Pécsi Orvostudományi Egyetemen tanít. Szakterülete az orvosi etika; ebben a témakörben már számos, vitát kiváltó tanulmánya jelent meg a szaklapokban és a folyóiratokban. E kötetében is elsősorban etikai oldalról közelíti meg az emberi élet és egészségügyi gyakorlat egyik sok évszázados, centrális problémáját: a jó halál (eutanázia) kérdéskörét.

Jojo Moyes - Me ​Before You
Lou ​Clark knows lots of things. She knows how many footsteps there are between the bus stop and home. She knows she likes working in The Buttered Bun tea shop and she knows she might not love her boyfriend Patrick. What Lou doesn't know is she's about to lose her job or that knowing what's coming is what keeps her sane. Will Traynor knows his motorcycle accident took away his desire to live. He knows everything feels very small and rather joyless now and he knows exactly how he's going to put a stop to that. What Will doesn't know is that Lou is about to burst into his world in a riot of colour. And neither of them knows they're going to change the other for all time.

Priscille Sibley - Csillagpor
Szerelemből ​tragédia. Tragédiából remény. Egy férfi és egy nő. Gyerekkoruk óta ismerik egymást. Matt kétéves, amikor először a karjában tartja az újszülött Elle-t, tizenhét, amikor csillaghullás idején először megcsókolja, és harminchárom, amikor feleségül veszi. Mindenük megvan, amire vágyhatnak. Csak egyetlen űr tátong az életükben, a közös gyerek hiánya. Ám egy ártatlan baleset mindent megváltoztat. Elle kómába esik, és a végakarata alapján nem szabad gépekkel életben tartani. Egy csoda mégis felülír mindent. Kiderül ugyanis, hogy gyermeket hord a szíve alatt. Vajon mi az erősebb? A jog, amelyre Matt anyja (aki egyben Elle keresztanyja is), Linney hivatkozik? Vagy az új élet reménye? Az érzések mellett a jogászok is egymásnak feszülnek. A tét: élet vagy halál. A történetnek különleges aktualitást ad, hogy 2013-ban Debrecenben egy hónapok óta kómában fekvő anya egészséges gyermeknek adott életet.

Covers_9420
elérhető
33

Linn Ullmann - Kegyelem
Linn ​Ullmann harmadik – és eddigi legsikeresebb – regénye lebilincselő szerelmi történet, amely az élet–szerelem–halál hármasának bonyolult kérdéseit feszegeti. Főhőseink, Johan és Mai számára a szerelem – a szó legmélyebb értelmében – élet-halál kérdése. A Kegyelem magával ragadó története antik mintára épül: a két főhős szenvedélyesen szereti egymást, jól tudván, hogy a végső búcsú pillanata közeleg. A házaspár egyezséget köt. Mai megígéri súlyosan beteg férjének, hogy átsegíti a halálba, ha majd eljön az idő. Ám ahogy közeleg a vég, Johan meginog elhatározásában. Amint az élet és a halál közötti határvonal elhalványul, a szerelmespárt cserbenhagyják a szavak. Ki dönti el, mikor jön el az idő? Johan vagy a szerető felesége, Mai? A halál valóban megkönnyebbülést hozhat, de kinek? Mai szerelmi zálogként tett ígérete lehet-e számukra a kegyelem forrása? Linn Ullmann hétköznapi könnyedséggel tárja elénk az élet fájdalmas szépségeit, Johan reményekkel, álmokkal, apró titkokkal és jelentéktelen hazugságokkal átszőtt emlékeit, és esetlenségükben is elragadó emberi kapcsolatait. A drámai történetet némi humorral és iróniával teszi felejthetetlen olvasmánnyá a mai norvég irodalom élvonalába tartozó írónő. Linn Ullmann a New York Egyetemen szerzett diplomát angol irodalomból, és doktori kutatásait is ott kezdte el. 1990-ben visszaköltözött szülővárosába, Oslóba, ahol rövid idő alatt elismert újságíró lett. Ma már neves irodalomkritikus, külön rovattal Norvégia vezető napilapjában. Regényei a hazai díjakon túl meghozták számára a nemzetközi hírnevet is, műveit több mint 30 országban adták ki. Jelenleg is Oslóban él férjével és gyermekeivel. Könnyű kötet súlyos gondolatokkal. A "Kegyelem" nem az eutanázia mellett vagy ellen érvel, hanem nyomasztóan árnyalt képet fest egy félszeg férfiról, aki szeretne legalább méltósággal búcsút venni az élettől és a szerelemtől. The New York Times Kifogástalan mű […] Linn Ullmann különlegessé varázsolja a hétköznapi dolgokat. Frankfurter Allgemeine Zeitung Linn Ullmann könyve különleges élményt nyújt, akárcsak egy háromfelvonásos dráma [...] ahol a gyöngédség szörnyű, a könyörület pedig kíméletlen. Lire Nagyszerű mese a halálról és a kegyelemről [...] Rejtett ajtókat nyit meg bennünk. Nem igazán arról szól, hogy szembe kell nézni a halállal [...] inkább rámutat arra, hogy igazán élünk. Hufvudstadsbladet

N. M. Kelby - Végtelen ​csillagtér
Lucienne ​Kundera csillagász a fekete lyukakat kutatja. Anyja, Héléne szintén tudós, akinek titkokkal teli múltja sötétebb és nyugtalanítóbb, mint bármelyik rejtélyes jelenség az égbolton. Évtizedekkel korábban, a második világháború idején Héléne részt vett a Joliot-Curie házaspár atomkutatásaiban, majd megsebesült, és menekülnie kellett a németek által megszállt Párizsból. Évekkel később az új-mexikói Los Alamosban tűnt fel újra a csecsemő Lucienne-nel és titokzatos múltjával, amelyről soha nem beszélt. Amikor anya és lány újra Párizsba látogatnak egy tudományos konferenciára, hogy Lucienne átvegye a legújabb felfedezéséért járó tudományos kitüntetést, Héléne öngyilkosságot követ el. Lucienne eltökélten nekilát, hogy kibogozza az életüket lassan teljes egészében beszippantó fekete múltat és megértse az egyre nehezebbé váló jelent. Drámai, magával ragadó és tökéletesen kimunkált regény, mely íróját az élet legnagyobb titkainak kiváló mesélői közé emeli.

Isabell Zachert - Christel Zachert - Belli
Christel ​és Isabell Zachert könyve különös, fájdalmas csemege az olvasónak. És egyáltalán nem borzadva írom le ezt így - bár a naplóregény a halálról szól. Egy tizenötéves kislányról hirtelen kiderül, menthetetlen rákbeteg. Hogyan éli meg a remények és a végveszélyek hullámvasútját ő és családja, erről számol be az édesanya, aki barátnőként, szellemi társként, önfeláldozó ápolónőként kíséri és támogatja Isabellt a szenvedések árkain, melyekből nem tért még meg utazó. S mégis, ebben a könyvben mintha örökké vasárnap lenne, és mintha folyton friss takarók fehérsége villogna, és a kórházszag mennyei illat volna! Mi teszi a csodát?

Gavin Extence - Az ​univerzum és Alex Woods
Alex ​Woods jól tudja, hogy nem éppen átlagosan kezdődött az élete. Azt is sejti, hogy egy érzékfeletti képességekkel megáldott leányanya, az édesanyja, nem teszi rokonszenvessé az iskola rémei előtt. Tudja továbbá, hogy az életben a legképtelenebb dolgok megtörténhetnek – a fejét elcsúfító forradás tanúskodik erről. Azt azonban ő sem látta előre, hogy a mogorva, megözvegyült remetével, Mr. Petersonnal való ismeretsége barátság lesz. Az idős férfi arra tanítja, hogy az életben egyetlen nagy dobásunk van, és hogy ezért jól, a lehető legjobban kell dönteni. Így hát, amikor a tizenhét éves Alexet Doverben megállítják a vámtisztviselők 113 gramm marihuánával a kocsija kesztyűtartójában, meg egy urnával az utasülésen, miközben az egész ország felbolydult miatta, halálosan biztos abban, hogy jól döntött.

Michela Murgia - Accabadora ​- A lélekanya
Vajon ​miért vette magához Bonaria Urrai, az idős varrónő, Mariát? - kérdezgették egymástól Soreni lakói, de választ senkitől sem kaptak. Ha az öregasszony és a kislány végigment együtt a falun, rosszindulatú megjegyzések röpködtek a nyomukban, pedig együttélésüknek egyszerű magyarázata volt: Bonaria néni azért fogadta örökbe a kislányt, hogy felnevelje és örökösévé tegye, majd legyen mellette valaki, aki gondoskodik róla, amikor ő szorul támogatásra. Maria, aki egy özvegyasszony negyedik lányaként megszokta, hogy a gyerekek közt ő az ,,utolsó", nem győz csodálkozni, hogy az idős varrónő milyen odaadással és figyelemmel veszi körül, és otthont és jövőt kínálva fel neki. Mégis, ebben a feketébe öltözött öregasszonyban és végtelen csöndjeiben titok lappang: Maria észreveszi, hogy Bonaria néni egyes éjszakákon eltűnik, és ráérez, hogy a Néni valami - az élettel és a halállal kapcsolatos - ősrégi tudás birtokában lehet. Michela Murgia könyvének nyelvezete tömör és költői, melynek segítségével a regény tabutémáját leegyszerűsítés nélkül bontja ki. Megfelelő szavakat talál a jelen kérdéseihez is, miközben egy távoli világról, és annak titkos, belső egyensúlyáról mesél, mely világban a feltett kérdésekre még egyszerű és világos volt a válasz.

Covers_303849
Az ​élet kultúrájáért Ismeretlen szerző
1

Ismeretlen szerző - Az ​élet kultúrájáért
A ​Magyar Katolikus Püspöki Konferencia körlevele a bioetika néhány kérdéséről. A körlevél elkészítése két évig tartott, a püspöki konferenciát neves szaktudósok segítették a munkában, a tudományos alapú állásfoglalásban. A dokumentum megszületésében közreműködött Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, Hámori József akadémikus, Kopp Mária, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének igazgatója, Freund Tamás biológus, agykutató és Falus András, a Genetikai, Sejt- és Immunbiológiai Intézet vezetője, valamint Harsányi Ottó teológus. A 147 oldalas, két nagy fejezetre osztott dokumentum a magzati fejlődés, a géntechnika, a klónozás, az őssejt-kutatás és az eutanázia természettudományos és erkölcsteológiai megvilágítását adja.

Révai Gábor - Beszélgetések ​az elmúlásról
Az ​én jelszavam, hogy ,,Halottnak kuss!". Ami alatt azt értem, hogy aki meghal, az ne szóljon bele, hogy mi lesz utána. Csányi Vilmos Az eutanázia egyértelműen pártolandó. Természetesen arra vigyázni kell, hogy ne öldössék az embereket ezzel az ürüggyel. Vekerdy Tamás Két elismert magyar gondolkodó és közéleti személyiség Révai Gábor írónak vallott az egyik legszemélyesebb és leginkább tabunak számító, de mindenkit foglalkoztató témáról: a halálról. Csányi és Vekerdy személyesen nem ismerik egymást, így megfontolandó, ugyanakkor gyakran provokatív nézeteik a kérdező közvetítésével, látatlanban csapnak össze. Bár a beszélgetések apropója az elmúlás, a két vitapartner az élet legnagyobb kérdéseit ugyanúgy érinti, mint azok hétköznapi vonatkozásait. És mi más is adhatna mindennek keretet, mint egy tartalmas beszélgetés?

Sumner Locke Elliott - Elmenőben
Tess ​Brackennek meg kell halnia. Nem azért, mert beteg, és nem is azért, mert agg - Tess Brackennek meg kell halnia, mert betöltötte hatvanötödik esztendejét. És az Egyesült Államok, amelyben Tess él - ezredünk utolsó évtizedében - eljutott a túlnépesedésnek arra a fokára, amely ellen már nemcsak születésszabályozással kell védekezni, hanem a hatvanöt éves lakosok kötelező "elaltatásával". Az Elmenőben félreérthetetlenül a máról szól: a jólét és a szervezettség mögött rejlő kietlenség, szeretetlenség, embertelenség, röviden: az elidegenedés - a ma valósága. Ezzel állítja szembe a szerző a múltat, Tess ifjúságát (vagyis a mai negyvenévesekét) ; nagy érzelmi telítettségű emlékekben idézi fel azt a világot, amely emberi tökéletlenségével és esetlegességével oly vonzónak tűnik a végleges elsivárosodás és szervezettség modern falansztervilágában. Sumner Locke Elliott ausztráliai származású író, jelenleg az Egyesült Államokban él. Regényeker ír; az Elmenőben negyedik könyve. Utópisztikus elemekben bővelkedő művei azonban nem sorolhatók egyértelműen a tudományos-fantasztikus irodalom skatulyájába: az ő utópiája az elviselhetetlenné torzult "modern" világ nagyon is reális magból kifakadó lázálma, figyelmeztetés a jelenben rejlő veszedelmekre.

Boda László - Emberré ​lenni, vagy birtokolni?
Emberré ​lenni, vagy birtokolni? Az Evangélium már régen föltette ezt a kérdést: "Mi hasznára van az embernek, ha az egész világot megszerzi is, de lelkének kárát vallja?" (Mt 16,25). Korunkban - főként Gabriel Marcel és Erich Fromm nyomán - hatalmas visszhangja van a "vagyok" és a "birtokolok" szembesítésének, melyet az erkölcsteológia hagyományosan a keresztény igazságosság keretében tárgyal, ma új szempontokkal gazdagítva. - A "lenni" igéhez kapcsolódik a test-lelki-szellemi értékekben kibontakozó emberség. Az öngyilkosság, a háború, a magzatelhajtás megannyi támadás a "lenni" ige ellen. A "birtokolni" pedig az ember ősvágyát fejezi ki, mely bűnös formájában a hiteles emberéletet fenyegeti. Mégsem arró van szó, hogy a "birtokolni" szót a "létezni" szó ellenségének tekintsük. Az Evangélium az anyagiakkal való helyes bánásmódra hívja fel a figyelmünket. A helyes értékrangsort azonban nem szabad szem elől téveszteni. Nem az ember van a pénzért, hanem a pénz az emberért. A birtoklásvágy eluralkodása a szerelmet és a házasságot is tönkreteheti. Mi tehát az értékek hiteles rangsora ebben? II. János Pál pápa többször is lerögzíti üzenetében, hogy embervoltunk megvalósítása fontosabb a birtoklásnál. Sokatmondó az üzenet, melynek igazsága átszövi ennek a könyvnek valamennyi alapkérdését: "Az ember többet ér annál,mint amije van"...

Tauno Yliruusi - Becsapni ​a halált
Egy ​idős finn házaspárról szól a finn író kisregénye. Torsti, a férj és Anni, a feleség egyszerű, a lehető leghétköznapibb emberek, és nem is történik velük semmi rendkívüli. Épp csak az, hogy a feleség rákos lesz, és a biztos halál elébe néz. Ekkor megkezdődik kettejük küzdelme, no nem a halál ellen, nem a túlélésért, hanem azért, hogy voltaképp felfoghassák, feldolgozhassák a dolgot. Az író nagyszerű művészettel mutatja be azt, hogy mit jelent közvetlen közelről szembenézni a halállal, amikor erre a szereplőkben sem vallási, sem intellektuális, sem mélypszichológiai, tanatológiai felkészültség nincsen. Hogyan lehet egészen normálisan, hétköznapian, banálisan meghalni? Kettejük közös öngyilkossága (az asszony megszökik a kórházból), a nagy irodalmi remeklések közé tartozik, épp "semmivel csináltsága" okán, mindennapisága miatt.

M. Scott Peck - A ​lélek tagadása
Öregedés, ​fájdalom, haldoklás. Olyan fogalmak ezek, amelyek minden embert foglalkoztathatnak, hiszen mindannyiunk életéhez hozzá tartoznak. Az eutanázia, a méltó halál sok véget nem érő vitára adott és ad alkalmat. Hol van a határ a gyilkosság, az öngyilkosság, a természetes halál és az eutanázia között? Az élet elvétele és a meghalni hagyás között? M. Scott Peck korunk egyik fő problémájának az elvilágiasodást tartja, a materialista világnézet eluralkodását, a lélek tagadását. Fájdalomkerülő, a halált és az öregedést elutasító kultúránk az eutanázia engedélyezésével nem csak szabad utat ad a visszaéléseknek, de megfosztja az embert a haldoklás ideje alatti tapasztalási folyamattól, élete egyik legintenzívebb fejlődési lehetőségétől.

Jodi Picoult - Lone ​Wolf
A ​life hanging in the balance.a family torn apart. The #1 internationally bestselling author Jodi Picoult tells an unforgettable story about family, love, and letting go. Edward Warren, twenty-four, has been living in Thailand for five years, a prodigal son who left his family after an irreparable fight with his father, Luke. But he gets a frantic phone call: His dad lies comatose, gravely injured in the same accident that has also injured his younger sister Cara. With her father's chances for recovery dwindling, Cara wants to wait for a miracle. But Edward wants to terminate life support and donate his father's organs. Is he motivated by altruism, or revenge? And to what lengths will his sister go to stop him from making an irrevocable decision? Lone Wolf explores the notion of family, and the love, protection and strength it's meant to offer. But what if the hope that should sustain it, is the very thing that pulls it apart? Another tour de force from Jodi Picoult, Lone Wolf examines the wild and lonely terrain upon which love battles reason.

Polcz Alaine - A ​halál iskolája
Ebben ​a könyvében elemzi, hogy mit tudnak a gyermekek a halálról, hogyan halnak meg hogyan viselkednek a szülők; mit jelent a család egészének a hosszú, gyógyíthatatlan betegség. Milyen feszültségek, konfliktusok lépnek fel; milyenek a patológiás és normális gyászreakciók. Az egyes esszék különböző időkben íródtak, átfedések előfordulnak, mindegyik önmagában is olvasható. Továbbá tükröződik az írás éveinek halálszemlélete is – ami egyúttal halálszemléletünk alakulásának is az útja.

Bérczes Tibor - Élni ​és halni hagyni
Azt ​szinte mindenki tudja, hogy Hollandiában legális az eutanázia. Azt viszont már jóval kevesebben, hogy ezzel a lehetőséggel milyen feltételek mellett lehet élni - illetve ez esetben meghalni -, és a legalizálás óta eltelt tizenöt év milyen kérdésekkel és dilemmákkal szembesítette a holland társadalmat. Az itt közölt beszélgetések egyértelművé teszik, hogy az eutanáziával kapcsolatos kérdésekre mindig is világnézetfüggő marad a válasz, de azt is, hogy jobb, ha eggyel több, mint ha eggyel kevesebb választási lehetőségünk van. A legalizálással korántsem zárult le, csak új szakaszába lépett az eutanáziáról immár jó ötven éve zajló hollandiai diskurzus. Talán, hisz ezért készültek, ezek az interjúk is hozzájárulnak majd ahhoz, hogy ez a vita egyszer majd nálunk is ténylegesen elkezdődjön. "Az eutanázia megélését és megítélését szerintem nagyban befolyásolja, milyen viszonyban van az ember azzal, aki eltávozik. De én csak illúziónak gondolom, hogy ha nem eutanáziával, hanem természetes módon hal meg, ki lehetett volna beszélni a lerendezetlen ügyeket. Sőt, úgy vélem, hogy azzal, hogy az ember tudja az időpontot, kifejezetten lehetőséget kap rá, hogy elvarrja a szálakat. Én úgy éreztem, hogy épp azzal, hogy sok apró, alapjában véve jelentéktelen dologról tudtunk beszélgetni, lezártuk a történetet. Amikor például elmesélte, hogyan jártak az apjával korcsolyaversenyekre, és az milyen bensőséges kapcsolat volt, nekem az valahogy sokat adott, mert éreztem, milyen sokat jelentett neki. Fura mód épp arról az időszakról beszélgettünk sokat, amikor fiatal volt, és amelyet én természetesen nem ismerhettem. Talán épp az volt a legszebb, hogy ezeknek a kis történeteknek nem volt semmilyen gyakorlati hasznuk.

Jojo Moyes - Et ​helt halvt år
Lou ​Clark vet en god del. Hun vet hvor mange skritt det er fra bussholdeplassen og hjem. Hun vet at hun liker jobben sin på kafeen The Buttered Bun, og hun vet at hun kanskje ikke elsker kjæresten sin, Patrick. Det Lou ikke vet, er at hun snart kommer til å miste jobben, eller at hun er avhengig av å vite hva som venter rundt neste sving, for ikke å gå fra forstanden. Will Traynor vet at motorsykkelulykken tok fra ham viljen til å leve. Han vet at alt føles veldig smått og meningsløst, og han vet nøyaktig hvordan han skal få slutt på det. Det Will ikke vet, er at det er like før Lou stormer inn i livet hans som et levende fyrverkeri. Og ingen av dem vet at de kommer til å forandre hverandre for alltid. Et helt halvt år har i flere måneder ligget som #1 på bestselgerlister i England, USA og Tyskland. Den er solgt til over 30 land og planlegges som film i 2014.

Gavin Extence - Das ​unerhörte Leben des Alex Woods oder warum das Universum keinen Plan hat
Eine ​Geschichte, die erzählt, wie besonders Freundschaft sein kann Alex Woods ist zehn Jahre alt, und er weiß, dass er nicht den konventionellsten Start ins Leben hatte. Er weiß auch, dass man sich mit einer hellseherisch begabten Mutter bei den Mitschülern nicht beliebt macht. Und Alex weiß, dass die unwahrscheinlichsten Ereignisse eintreten können – er trägt Narben, die das beweisen. Was Alex noch nicht weiß, ist, dass er in dem übellaunigen und zurückgezogen lebenden Mr. Peterson einen ungleichen Freund finden wird. Einen Freund, der ihm sagt, dass man nur ein einziges Leben hat und dass man immer die bestmöglichen Entscheidungen treffen sollte.

Covers_248703
Bioetikai ​állásfoglalások Ismeretlen szerző
3

Ismeretlen szerző - Bioetikai ​állásfoglalások
1931-ben ​alapították az amerikai Keresztény Orvosok és Fogorvosok Társaságát (Christian Medical & Dental Society; CMDS), amely arra törekszik, hogy az emberek életére hatást gyakoroljon a keresztény egészségügyön keresztül és elősegítse a bibliai szemlélet terjedését a nemzeti egészségügyi témákban. A CMDS évente kb. 1500 önkéntes munkáját próbálja koordinálni, -- akik életbevágóan fontos egészségügyi témákban is igyekeznek állást foglalni, nyilatkozatokat kiadni -- széles körben biztosít forrásanyagot bioteikai, orvosi, fogorvosi kérdésekben és más egészségügyi és keresztény témákkal kapcsolatban, folyóiratot jelentet meg elgondolkoztató, provokatív cikkekkel, szemináriumokat, konferenciákat, évenként nemzeti kongresszust szervez.

Tóth Gábor Ákos - Majdnem ​horror
...a ​jó halál gondolata - tehát a gyógyíthatatlan vagy idős beteg átsegítése a másvilágra - valószínűleg az ember etikai ontogenezisének egy új állomása. Mert ugyebár tilos volt a magzatelhajtás is, ma mégis törvényes lehetőség! Akkor meg mit vacakolunk? Miért ne lehetne az élet másik végén is megcselekedni ugyanazt, mint az egyiken? Milyen jogon szabályozza ezt egy olyan paternalista társadalmi berendezkedés, mely a két végpont között bármikor, bármilyen ürüggyel megfoszthat az élettől? S miért érezzük úgy, hogy szociális gondoskodás címén egy megfoghatatlan és kiismerhetetlen Hatalom gyakorol ellenőrzést felettünk? Nos, ez az elmélet. Ám ha egy szerettünkről van szó - kezdve a Déditől egészen a tengerimalacig -, akkor imigyen sikolt már agyunk: ...mi jogon merészelünk... de hiszen ez gyilkosság... ezt az egészet valahogy meg kellene állítani... kirúgni az orvos kezéből a fecskendőt... elvégre csak egy szavunkba kerülne... a pokolba is, de nehéz Istennek lenni...

Jodi Picoult - Loup ​Solitaire
Luke ​Warren est un spécialiste du comportement des loups. Il s'est rendu célèbre en partageant la vie d'une meute pendant près d'un an dans le Grand Nord canadien. Mais à son retour, sa famille s'est disloquée. Sa femme Georgie l'a quitté, son fils Edward a coupé les ponts après une dispute irréparable, et sa fille, Cara, qui vit avec lui, s'est brouillée avec son frère qu'elle considère comme responsable du divorce de ses parents. Depuis cinq ans, Edward vit en Thaïlande, quand un coup de téléphone vient bouleverser son existence : son père est dans le coma à la suite d'un grave accident, et ses deux enfants doivent être présents pour décider de son sort. Cara attend un miracle, mais Edward préconise de cesser l'acharnement thérapeutique et de faire don des organes de Luke. Agit-il par altruisme ou par vengeance ? Que cache son départ au bout du monde ? Jusqu'où Cara ira-t-elle pour l'empêcher de prendre une décision irrévocable ? Et quel est le secret qui la tourmente ? Quand la vie d'un père est dans la balance, qui a le droit de choisir son destin ?

Jodi Picoult - Pół ​życia
Luke ​Warren jest badaczem wilków. Pisze o nich, studiuje ich zachowania, a kiedyś nawet z nimi zamieszkał. Pod wieloma względami są mu bliższe niż własna rodzina, z którą właściwie nie ma kontaktu, odkąd żona go rzuciła, a syn Edward wyjechał. Niespodziewanie Luke zostaje ciężko ranny w wypadku samochodowym, a wraz z nim siostra Edwarda, Cara. Nagle wszystko się zmienia: Edward musi wrócić do domu, który opuścił przed laty, i razem z siostrą podjąć decyzję co do leczenia ojca. Nie ma łatwych odpowiedzi, za to pojawiają się pytania: jakie tajemnice skrywa przed sobą rodzeństwo? Co stoi za pragnieniem, by pozwolić ojcu umrzeć… lub utrzymać go przy życiu za wszelką cenę? Czego życzyłby sobie sam Luke? I przede wszystkim, na ile zapomnieli to, o czym zawsze pamięta wilk: że członkowie stada potrzebują siebie nawzajem, a przetrwanie czasem idzie w parze z ofiarą?

Jodi Picoult - Solange ​du bei uns bist
Edward ​Warren hat keinen Kontakt mehr zu seiner Familie, seit er wegen eines heftigen Streits nach Thailand ausgewandert ist. Eine schreckliche Nachricht führt ihn zurück in die USA: Sein Vater liegt nach einem Unfall im Koma, die Chancen auf Genesung sind minimal. Während seine Schwester Cara auf ein Wunder hofft, will Edward den Vater sterben lassen und seine Organe spenden. Wird er von Nächstenliebe oder von Rachegedanken angetrieben? Und wie weit wird Cara gehen, um das Leben ihres Vaters zu erhalten?

Linn Ullmann - Nåde
Da ​Johan Sletten blir alvorlig syk, inngår han en avtale med sin kone Mai. Den dagen livet oppleves som uverdig eller uutholdelig, den dagen han blir en byrde for henne og sine omgivelser skal hun bistå ham med en siste handling. Da øyeblikket nærmer seg, er han likevel usikker på om det er dette han vil. Uforvarende krysser ekteparet grensen til landskap de ikke kjenner; der tvilen styrer, språket forvitrer og kjærligheten er utrygg. Nåde er en skarp, dristig og inntrengende roman preget av svart humor, en kompromissløs skildring av et ekteskap stilt overfor det umulige, og en studie i det alvorligste av alt, om sannhet og løgn, om troskap og de små umerkelige svik. Linn Ullmann mottok Den store leserprisen i 2002 for Nåde, og boken ble også utnevnt som en av de ti beste romanene det året av den prestisjetunge Weekendavisen i Danmark. I 2007 ble Nåde nominert til Independent Foreign Fiction Prize i Storbritannia.

Jodi Picoult - Lobo ​Solitário
Quando ​um lobo sabe que o seu tempo está a terminar e que já não é útil à sua alcateia, muitas vezes escolhe afastar-se. Morre assim afastado da sua família, do seu grupo, mantendo até ao fim todo o orgulho que lhe é próprio e mantendo-se fiel à sua natureza. Luke Warren passou a vida inteira a estudar lobos. Chegou inclusivamente a viver com lobos durante longos períodos. Em muitos sentidos, Luke compreende melhor as dinâmicas da alcateia do que as da sua própria família. A mulher, Georgie, desistiu finalmente da solidão em que viviam e deixou-o. O filho, Edward, de vinte e quatro anos, fugiu há seis, deixando para trás uma relação destroçada com o pai. Recebe então um telefonema alarmante: Luke ficou gravemente ferido num acidente de automóvel com Cara, a irmã mais nova de Edward. De repente, tudo muda: Edward tem de regressar a casa e enfrentar o pai que deixou aos dezoito anos. Ele e Cara têm de decidir juntos o destino do pai. Não há respostas fáceis, e as perguntas são muitas: que segredos esconderam Edward e Cara um do outro? Haverá razões ocultas para deixarem o pai morrer… ou viver? Qual seria a vontade de Luke? Como podem os filhos tomar uma decisão destas num contexto de culpa, sofrimento, ou ambos? E, sobretudo, terão esquecido aquilo que todo e qualquer lobo sabe e nunca esquece: cada membro da alcateia precisa dos outros, e às vezes a sobrevivência implica sacrifício. Lobo Solitário descreve de forma brilhante a dinâmica familiar: o amor, a proteção, a força que podem dar, mas também o preço a pagar por ela.

Jojo Moyes - Yo ​Antes de Ti
Una ​historia que necesitas experimentar. Una novela inolvidable. Louisa Clark sabe muchas cosas. Sabe cuántos pasos hay entre la parada del autobús y su casa. Sabe que le gusta trabajar en el café Buttered Bun y sabe que quizá no quiera a su novio Patrick. Lo que Lou no sabe es que está a punto de perder su trabajo o que son sus pequeñas rutinas las que la mantienen en su sano juicio. Will Traynor sabe que un accidente de moto se llevó sus ganas de vivir. Sabe que ahora todo le parece insignificante y triste y sabe exactamente cómo va a solucionarlo. Lo que Will no sabe es que Lou está a punto de irrumpir en su mundo con una explosión de color. Y ninguno de los dos sabe que va a cambiar al otro para siempre. Yo antes de ti reúne a dos personas que no podrían tener menos en común en una novela conmovedoramente romántica con una pregunta: ¿Qué decidirías cuando hacer feliz a la persona a la que amas significa también destrozarte el corazón?

茱迪 皮考特 - 孤狼 ​(Gu lang)
在荒野中,當一頭狼知道自己生命將盡,當牠知道自己對狼群不再有貢獻時,牠可能會選擇離開,脫離家族赴死,驕傲又真實地表達出狼的天性。 但人類沒有這麼幸運。

Gaizler Gyula - A ​bioetika alapkérdései
A ​poszthumusz művet sajtó alá rendezte: Dr. Gaizler Gyuláné Dr. Madarász Judit és Nyékyné Dr. Gaizler Judit A bioetika nemcsak új gyorsan fejlődő elméleti tudomány, de mára a mindennapi életet, a közgondolkodást is jelentős mértékben befolyásoló szakterületté vált. Szempontjai nem csupán az egyes országok közéletében és törvényhozásában jelennek meg, hanem még ennél is fokozottabb mértékben befolyásolják a legtekintélyesebb nemzetközi illetve világszervezetek döntéseit. ___ A jelen könyv a bioetika nemzetközileg is elismert hazai művelőjének poszthumusz műve. Szellemiségét áthatja a keresztény kultúrán alapuló európaiság. Szilárd értékrendi alapját a keresztény-zsidó vallási hagyománynak, a klasszikus orvosi etikának és a modern katolikus egyháznak az emberről és az életről hirdetett társadalmi tanítása jelentik. Nyitott nemcsak a keresztény, hanem minden életigenlő, az örök emberi értékeket tiszteletben tartó felfogás iránt is. Függeléke számos alapvető jelentőségű dokumentumot tartalmaz (pl. orvosi esküszövegek, Nemzetközi Nyilatkozatok, a Magyar Orvosi Kamara Etikai Kollégiumának Állásfoglalásai, stb.) Ezt a tankönyvként és kézikönyvként egyaránt kitűnően használható bioetikai tanulmány gyűjtemény a mai ember és társadalom számára égetően fontos kérdésekkel foglalkozik, igényes, korszerű, ám mégis közérthető módon.

Jodi Picoult - Magányos ​farkas
Az ​igazi kérdés nem is az, miért vonultam ki a világból. Sokkal inkább az, hogy mi vett rá a visszatérésre. A tizenhét éves Cara és neves farkasszakértő édesapja autóbalesetet szenved. A férfi kómába esik, a család élete örökre megváltozik. A fekete bárányként kezelt Edward is kénytelen hazatérni önkéntes száműzetéséből, hogy egyedüli nagykorú családtagként rendezze apja hátrahagyott ügyeit. A volt feleség időközben új családot alapított, de most neki is szembe kell néznie a múlt elvarratlan szálaival. Hármuknak kell meghozni a végső döntést, de van-e joguk istent játszani egy olyan időben, amit hosszú évek sérelmei árnyékolnak be? Hűtlenség, hazugságok, magány és kirekesztettség, ezekkel kell szembesülniük Jodi Picoult hőseinek, mielőtt határoznak életről és halálról…

Kollekciók