Ajax-loader

'Goncourt-díj' címkével ellátott könyvek a rukkolán

 


Leïla Slimani - Altatódal
Myriam, ​a francia-marokkói ügyvédnő úgy érzi, munka nélkül nem lehet boldog - így hát bébiszittert kell keresni a gyerekek mellé. Arról nem is álmodtak a férjével, hogy megtalálják a tökéletes dadát, Louise-t, aki udvarias, szolgálatkész, játszik a gyerekekkel, varázslatos esti meséket talál ki és énekel nekik, zsúrokat szervez, remekül főz, tisztán tartja a lakást, és zokszó nélkül marad akár estére is. Ez az eszményi dada a mi Édes Annánk mai párizsi mása. Saját elrontott, magányos, végleg kisikló külvárosi élete helyett egy jómódú család életébe éli bele magát, a tébolyig... A legelső mondatból - "A baba meghalt" - már tudjuk, mi fog történni, mégis hallatlanul izgalmas (és egyben rejtélyes) a folyamat, amely a gyilkossághoz elvezet. A marokkói születésű Leïla Slimani tizenhét éves kora óta él Franciaországban. Nagy sikert aratott már első regényével is (Dans le jardin de l'ogre), amely egy nimfomániás nő történetét meséli el, az Altatódallal pedig elnyerte a Goncourt-díjat, amelyet 1903 óta ítélnek oda az év legjobb francia nyelvű regényének.

Roger Vailland - A ​törvény
Roger ​Vailland nagysikerű Goncourt-díjas regényéről sokat írt, sokat vitatkozott a nyugati sajtó. S a regény méltó a szokatlan érdeklődésre: az író -francia létére- sokrétűen és finoman érzékeli Dél-Itália izgalmas és mindmáig kissé titokzatos légkörét, szikár, modern stílusával nagyszerű, élő figurákat, erős couleur locale-t teremt. Mintha több ezer év szokásai, több társadalmi forma képviselői élnének együtt, egy időben Monacoréban, a kis adriai kikötőben: don Cesare a középkori feudális urak életét éli, de még ő is visszalépne egy lépést az időben -egy antik város emlékeit kutatja; itt él az érzékeny idegzetű, álmatag donna Lucrezia is, a maga XIX. századian céltalan, kallódó asszonyi sorsával, romantikus elvágyódásával; Matteo Brigante, a racketer, aki nem úriember, akit az urak tegeznek, de aki a feltörekvő polgárság hatalmával -a pénzzel (meg az eszével és a kíméletlenségével) tulajdonképpen az egész kisvároson uralkodik; halászok, akik ma is úgy fogják a halat, mint kétezer évvel ezelőtt; s élnek itt fiatalok, szépek, életerősek és szegények, a nyomorúságos agrár-proletariátus gyermekei, akik közül néhányan még erőszakkal is kicsikarnak maguknak egy kis darab életet. S mindez mégis a XX. század közepének összetéveszthetetlen légkörében...

Shan Sa - A ​gójátékos
A ​gó a szerelem és a sors játéka. Az Ezer Szél nevű kisváros főterén egy fiatal férfi és egy kamasz lány találkozik nap mint nap a gótábla mellett. Mindketten nyerni akarnak. A férfi, a megszálló japán hadsereg álruhás tisztje, a háború elviselhetetlen borzalmai elől menekül a játékba, míg a test gyönyöreit éppen felfedező kamasz lány a családi kötöttségek és a szerelmi csalódás elől. Ők ketten még egymás nevét sem tudják, ám akaratlanul is egyre szenvedélyesebb érzelmek fűzik őket össze. Aztán egy végzetes napon lehull az álca...

Tahar Ben Jelloun - A ​szentséges éjszaka
Ahmed, ​a homok gyereke felnőtt. A fiúként nevelt fiatal lány (Ahmed/Zahra) mostanra megöregedett és ezúttal ő a mesélő. Apja halála után, a holttest mellé temeti férfi élete összes kellékét és meg sem áll az ország túlsó határáig. Mindent maga mögött hagyva kezdené újra életét, amelynek első és legfontosabb feltétele a teljes felejtés. Hányattatásai és megpróbáltatásai azonban még nem érnek ezzel véget, felemásan megélt "szabadság", ismét a bezártság, az élet árnyoldala kísérik főhősünk zaklatott és korántsem hétköznapi életét. A Szentséges éjszakában, amiért 1987-ben Goncourt díjat kapott, Tahar Ben Jelloun talán megadja a kulcsot az elmúlt évek legmegdöbbentőbb regényének megértéséhez.

Émile Ajar (Romain Gary) - Előttem ​az élet
- ​Ők azt mondták: Őrületbe estél Őmiatta, akit szeretsz. Én azt mondtam: Az élet ízét csak a bolondok ismerik. Jáfíi: Raúd Al Radzsákín - "- Élhet az ember szeretet nélkül, Hamil úr? Nem válaszolt. Ivott egy kis mentateát, ami nagyon egészséges. Hamil úr egy idő óta mindig szürke dzsellabát hordott, nehogy mellényben érje az elszólítás. Rám nézett, és csak hallgatott tovább. Biztos azt gondolta, hogy én még tizenhat-éven-aluliaknak-nem-ajánlott vagyok, és vannak dolgok, amikről nem kell tudnom. Akkoriban hét- vagy talán nyolcéves lehettem, nem tudom pontosan megmondani, mert nem voltam beszületésiévezve, amint majd kiderül, ha jobban megismerjük egymást, és gondolják, hogy érdemes. - Miért nem válaszol, Hamil úr? - Nagyon fiatal vagy, és jobb, ha nagyon fiatal korában bizonyos dolgokról nem tud az ember. - Élhet az ember szeretet nélkül, Hamil úr? - Igen - mondta, és lehajtotta a fejét, mintha szégyellné magát. Erre sírva fakadtam." Megesik. Néha megesik, hogy az életet egy nagy fekete felhőnek látjuk. És nem akar eloszlani. Ilyenkor kell elolvasni ezt a könyvet. Ha abban az évben már negyedszer, hát akkor negyedszer. Hogy kiderüljön Hamil úrnak ugyan igaza van, de talán nincs veszve minden. Hogy ebbe a talánba bele lehet kapaszkodni? Hát mibe másba, drága testvéreim? Mibe másba?

Jean-Christophe Rufin - Brazilvörös
Az ​orvosdiplomatából lett világhírű francia író, akit két történelmi regénye, Az Abesszin és az Iszfahán megmentése a magyar olvasók körében is méltán tett népszerűvé, ezúttal a francia történelem egyik legkülönlegesebb epizódját dolgozta fel. Az értékes brazil-, avagy festőfa honának meghódítása körüli évtizedekbe visszakalauzoló új Rufin-regényben, ahogy már megszokhattuk, ismét egymásba vegyül, áthatja és egyúttal értelmezi is egymást mese és valóság. A franciák elfeledett 'Columbusa', a 'délszaki Franciaország' megteremtésén buzgólkodó Villegagnon lovag expedíciójának igaz történetébe az ármányosan hajójára juttatott két nemesi árva, az ifjú Juste és a húgaként felcseperedett, de fiúruhában útra kelő Colombe sorsának alakulása révén nyerünk regényes bepillantást. Váratlan fordulatokban, eseményekben, indulatokban és érzelmekben bővelkedő regényük így válik egyúttal az újkor nagy konfliktusának, az önmagát egyetemesnek hívő európai civilizációt a 'vadak' érzéki világával ütköztető, jót és rosszat egyaránt hozó, építő és romboló, éltető és pusztító találkozásának a krónikájává. A Brazilvörös is jóval több, mint történelmi kalandregény. Rufin kitágítja a műfaj kereteit, és nagyívű, voltaire-i példázatot ad a világ hallatlan sokszínűségéről és arról, hogy az ember mindig ezernyi lehetőség közül választ.

André Schwarz-Bart - Igazak ​ivadéka
1885-ben, ​York városában, a pogrom elől menekülő zsidók rabbijukkal együtt önként mennek a halálba. Ez a rabbi egyike a világ harmichat Igaz Férfiújának. (A középkori legenda szerint az Igaz Férfiú nincs tudatában hivatásának, de átveszi és elszenvedi a világ szenvedésének harminchatod részét.) Leszármazottai a legváltozatosabb módon halnak vértanúhalált, bizonyítva, hogy a barbárság változatai végtelenek. Ernie Lévynek az Igazak utolsó, nemzedékünkhöz korban legközelebb álló ivadékának kisgyermekkora óta mérhetetlenül sok szenvedés jut osztályrészül a fasizmus küszöbén álló Németországban. Hitler uralomra jutása után a kamaszfiúban egy pillanatra felvillan a tettvágy, meg a gyűlölet is - de végül az utolsó Igaz is, még önként vállalt halálában is, csak a részvét és könyörület mozdulatait tudja megtenni.

Michel Tournier - A ​Rémkirály
Abel ​árva gyermekként a Szent Kristóf Internátusban nevelkedik. Mivel szeretet nélkül él, korán megtanul védekezni. Meggyőződése, hogy Isten feladatot adott neki. "A sors kegyetlen, de az én oldalamon áll" - vallja, s ez a gondolat átsegíti a megpróbáltatásokon. Felnőve autószerelő lesz Párizs külvárosában. Környezete furcsa embernek tartja, de mit sem sejtenek a gyermekek iránti vonzódásáról. Amikor egy autó elüti az utcán játszó kislányok egyikét, Abel rohan oda, és veszi karjaiba a sérült gyermeket. Ekkor döbben rá küldetésére, a gyermekhordozásra... Kitör a második világháború, Abel előbb a frontra kerül, majd a németek fogságába esik. Kelet Poroszország erdeiben, tavainál elveszett gyerekkorának sokszor megálmodott vidékére talál. Szinte felszabadulást jelent számára a fogság, főleg, akkor, amikor megnyílnak előtte Kaltenborn gróf ősi fellegvárának kapui, ahol a német arisztokrácia gyermekei számára létesült katonaiskola működik. Igazi küldetése ekkor teljesedik be: fiatal gyerekeket gyűjt össze, hogy a kastély falai közt kiképezzék őket a Birodalom jövendőbeli elit hadseregének katonáivá. Abelre ekkor ragad a Rémkirály név...

André Pieyre de Mandiargues - A ​legkülső körön
Balsorsa ​szeszélyéből - és írója nagyon is céltudatos akaratából - rendkívüli körülmények közé kerül egy semmiben nem rendkívüli ember, és pusztán helyzete új, különös tehetséggel ajándékozza meg: merőben másképp érzékeli a világot, mint addig. Mert szerencsétlenségében megadatott neki az a ritka kegyelem, hogy - mint egy felvillanó és már soha ki nem hunyó fénycsóvában - beláthassa a neki rendelt időt, megláthassa halála óráját. Különös fajtája a szabadságnak: ami megmaradt, az teljesebben az övé, mint valaha, szédítően megnő a pillanat értéke, a megélesedő érzékek eddig ismeretlen érzékenységgel fogadják be a világ hirtelen túláradó bőségét. S hogy ennek a világnak a díszlete, a realitássíkja önmagában is különös és idegen - a barcelonai bordélynegyed ismeretlen-ismerős egzotikumokban nem szűkölködő világa -, az csak növeli a kísérlet érdekességét.

Robert Merle - Két ​nap az élet
Fülledt ​nyári szombat délután. Tengerkék ég, égszínkék tenger. Lustán nyújtózik a fövenypart a halkan surrogó, elhaló hullámokba... De ezen a napsütötte francia tengerparton, ezen az egyre keskenyedő földsávon francia és angol katonák tízezrei várják szívszorongva a behajózást, az élet lehetőségét. Előttük a tenger, mögöttük a közeledő német hadsereg, felettük a horogkeresztes bombázók: Dunkerque, 1940 júniusa. Ebből a tehetetlen várakozásból ki akar törni egy francia katona, és két nap alatt megjárja a poklot, megpróbál mindent, csak hogy tovább élhessen... Tiszta szerkezet, sodró lendület, lüktető izgalom, mélységes emberiesség teszi felejthetetlenné a 2004-ben elhunyt Robert Merle Goncourt-díjas regényének megrázóan hiteles mondanivalóját.

Maurice Druon - Finom ​famíliák
Egy ​Párizs környéki klinika különszobájában egy újszülött sír fel bölcsőjében. Négy nagyerejű, meglett férfi hajol feléje bizakodó büszkeséggel. Tudják, hogy mi vár Párizs leggazdagabb csecsemőjére: bank, cukorgyár, részvények, napilap, hírnév, kastély, földbirtok - hatalom és pénz. Egyszerre egy sziréna hangja vijjog fel messziről: a Zeppelin közeledik Párizshoz, 1916 januárját írjuk... Mi történik a hatalom és pénz uraival és várományosával, mi űzi-hajtja őket, hogy megtarthassák vagyonukat, befolyásukat, hogyan tipornak el minden szépet, nemeset, emberit, hogy elérhessék önző céljaikat, ezt mondja el izgalmas, fordulatos, sziporkázó és lüktető regényében a kitűnő francia, realista író. Druon világosan látja és láttatja egy társadalom kóros tüneteit és - bár tételszerűen nem fogalmazza meg a diagnózist - magát a betegséget nyomon követi éles szemmel a legapróbb részletekig. Ez az ügyesen, szellemesen felépített regény méltán nyerte el 1948-ban a legelőkelőbb francia irodalmi rangot: a Goncourt-díjat.

Atiq Rahimi - Türelemkő
Valahol ​Afganisztánban vagy másutt, a polgárháború frontvonalán, egy lerombolt város egyik házában fekszik egy férfi. Nem halott, de nem is igazán élő: a koponyájában rekedt golyó miatt sem mozogni, sem beszélni nem tud. Magatehetetlen testére a felesége visel gondot, akit egyre jobban felőröl a kiszolgáltatottság és a nélkülözés, miközben két kislányának védelméről is gondoskodnia kell. Mire a harcok elérnek a ház udvaráig, az asszony egyedül marad a férfival és egyfolytában beszél hozzá: az elviselhetetlenségig őszinte gyónás során feltárul a két ember elfojtással és erőszakkal terhes története, s az asszony kilátástalan küzdelme a vallási tabukkal és kegyetlen tradíciókkal szemben. Atiq Rahimi kristálytiszta, szikár szövege egy kamera szenvtelenségével mutatja be a romos ház történéseit és az asszony egyre szenvedélyesebb önvallomását; bravúrosan elegyítve a modern európai regényírás minimalizmusát a közel-keleti legendavilág misztikumával.

Anna Langfus - Homokpoggyász
"Egyedül ​érkezel az elhagyott partra, Ahol csillag száll le homokpoggyászodra" - a Goncourt-díjas regény címét sugalló mottó André Breton két szép verssora. Mindenképpen találó: távoli partra érkezik a regény hősnője, Maria, mert Lengyelországban született, ott töltötte derűs gyermekkorát, onnan vetette a háború előbb koncentrációs táborokba, majd a felszabadulás után Franciaországba. Ide már egyedül érkezik; szüleit, szerelmesét meggyilkolták a németek. A "homokpoggyász", amit magával hurcol, gyötrően nehéz: félelmetes emlékek, iszonyatos lázálmok, fájdalmas ifjúkor - ezt nem tudja felejteni, ez roncsolta szét az idegrendszerét, ez ivódott be sejtjeibe. Céltalanul él Párizsban, mindentől és mindenkitől irtózik, a valóságos külvilág idegen tőle. A külvilág azonban él, lüktet, vajúdik. Baráti kezek, szerelmes, ölelő karok nyúlnak utána, még a közönyös természet is segítségére siet: a csodálatos dél-francia táj, a mindig kék ég, a mindig zöldellő hegyoldal ölébe fogadja. Vajon lesz-e ereje Mariának újból beilleszkedni az emberi közösségbe? Anna Langfus vérbeli prózaíró, néhány vonallal remek arcképeket rajzol, korszerű eszközökkel tömören vázol fel egy-egy környezetet. És ami a legmegkapóbb az önéletrajzi fogantatású _Homokpoggyász_-ban: a regény szemérmes, visszafogott hangja, a hősnő tétova mozdulataiban, emlékképeiben, erőtlen társ-keresésében, a gyermekkor tűnt édenét kereső illúziókban megbúvó költészet, az a fájdalmas, szomorú tépett líra, amely végigkíséri a történetet.

Marguerite Duras - A ​szerető
Néhány ​éve az egyik francia könyvkiadó azzal bízta meg a Naphosszat a fákon, az Oroszlánszáj és több más sikeres könyv íróját, hogy írjon magyarázó szöveget fiatalkori fényképeihez. Végül mégsem igazi képaláírásokból született meg a könyv: az írónő emlékezete "hívta elő" azt a sosem volt fényképet, amely albumbeli fotóknál is élesebben örökít meg egy pillanatot. Az emlékképbe az vésődött bele, hogy Marguerite Duras tizenöt és fél éves korában a saigoni kompon megismerkedett egy nála tíz évvel idősebb, dúsgazdag kínai férfival... Az első szeretővel való szeretetlen-szenvedélyes viszonyáról, a családi tűzfészekről, a 20-as, 30-as évek Indokínájáról szól a regény, amely az utóbbi évek legnagyobb könyvsikere volt Franciaországban: több mint másfél millió példányban kelt el, és 1984-ben elnyerte a legrangosabb francia irodalmi díjat, a Goncourt-t.

Marcel Proust - Bimbózó ​lányok árnyékában
Az ​ifjú elbeszélő nagyanyjával Balbechban, a normandiai tengerparton nyaral , új élmények merülnek föl, új tájak, új figurák, a párizsi és vidéki arisztokrácia jellemző típusai, köröttük a nyári fürdőzés, a hotelélet örömeivel, és főképp egy csapat fiatal lánnyal, akik közül Albertine emelkedik ki fokozatosan, aki aztán nagyobb és tragikusabb szerephez jut a regényciklus folyamán. Mindezeket az eseményeket, tájképeket és elmélkedéseket a szép idő, a tenger és a szerelem világítja meg forró és árnyalatos színekkel. s felbukkannak egymás után azok a nagy művészek is, akik - mint Bergotte, a regényíró, Berma, a nagy színésznő, és Elstir, a tenger festője - egyre döntőbb hatással lesznek az elbeszélő szemléletére és későbbi hivatására.

Pierre Lemaitre - Viszontlátásra ​odafönt
A ​Viszontlátásra odafönt a nagy háború utáni nemzedék nagyregénye. Monumentális tablót fest a vérfürdő utáni békeidőkről, a megcsúfolt reményekről, az államról, amely ünnepli a hadszíntéren elesetteket, de hagyja nyomorban vergődni a kiszolgált szerencsétleneket. Az első világháború két veteránja bosszút áll testi-lelki szenvedéséért. Rájönnek, hogy a Haza nem tréfál hősi halottaival, és kihasználják a helyzetet. A szélhámosság, amit kieszelnek, erkölcsileg elítélhető ugyan, viszont rendkívül hatásos és szellemes. Pierre Lemaitre lebilincselő, fordulatos kalandregénye, mely egyszerre idézi Balzac, Victor Hugo, Tolsztoj, García Márquez és Carson McCullers világát, lelkesedést váltott ki mind a kritikusok, mind a közönség körében. Megjelenése után szinte azonnal a sikerlisták élére került, megkapta Franciaország legrangosabb irodalmi elismerését, a Goncourt-díjat. Már készül a képregény- és a filmváltozat.

André Malraux - Az ​ember sorsa
Malraux ​világhírű és egyben kétségtelenül legjobb regénye 1933-ban íródott, tehát alig néhány évvel a kínai forradalom sanghaji epizódja után, melynek történései elevenednek meg a könyv lapjain. Az a két hónap (1927 márciusa és áprilisa), amikor a hatalomra jutó forradalmi erőket elárulja Csang Kaj-sek, szakítva addigi kommunista szövetségeseivel, és könyörtelenül leszámolva a felkelés internacionalista és kínai vezéreivel. Malraux könyve természetesen nem dokumentumregény, bár az eseményeket szinte naplószerűen követi. Mert a kitűnő francia írót elsősorban a forradalmárok különféle típusainak "akciómotivációja" foglalkoztatja, az a pszichológiai mélyréteg, mely tetteiket, esetleges megtorpanásukat magyarázza. Az ellentábor figuráit is nagy plaszticitással jeleníti meg, miközben szemléletesen boncolgatja a regény központi kérdését: a forradalmi cselekvés és az egyéni sors olykor feloldhatatlan morális dichotómiáját.

Gilles Leroy - Alabama ​Song
Az ​"Alabama Song" a húszas évek mitikus párjának, Francis Scott Fitzgerald amerikai írónak és az Egyesült Államok déli részéből, Alabamából származó arisztokrata feleségének történetét dolgozza fel. Fitzgerald első regénye, az Innen az Édenen megjelenésekor 24, felesége, Zelda pedig alig 20 éves volt. A pár egy pillanat alatt a New York-i társasági élet főszereplője és kedvence lett, újságok címlapjára került fotójuk, vagyonokat fizettek nekik reklámokban való szereplésért. Fitzgerald ontotta magából a magazinokban és jelentős folyóiratokban megjelenő novellákat, amelyeknek köszönhetően New York, Párizs és Alabama luxuskörülményei között éltek éveken át. A siker ellenére az állandó rivalizálás megmérgezte a pár kapcsolatát, ugyanis Zelda is írással próbálkozott, sikertelenül. A Fitzgerald-család egyre boldogtalanabb lett, a férfi az alkoholba menekült, elvileg Hollywoodnak írt forgatókönyveket, de a történetei már senkinek nem kellettek. Felesége idegösszeomlást kapott, összesen ötven pszichiátriai osztályon kezelték Európában és Amerikában, s 48 éves korában egy kórházi tűzvészben vesztette életét.

Patrick Chamoiseau - Csodálatos ​Solibo
Világhírű ​író méltat egy másik, viláhír útján elindult írót. Milan Kundera írja Patrick Chamoiseau martinique-i íróról, Goncourt-díjas regényéről és az Antillákhoz tartozó szigetről, a hajdani francia gyarmatról, ahol az író és mű született: "Martinique csomópont, kontinensek keresztútja... Franciaország, Afrika és Amerika találkozása... Csodálatosan szövevényes kultúra és óriás magány. Elsőre azt hinné az ember, a Csodálatos Solibo egzotikus helyi regény, középpontjában egy máshol elképzelhetetlen figurával, a népi mesemondóval. Tévedés: Chamoseau legfrissebb regénye a kultúrtörténet egyik legnagyobb horderejű eseményével foglalkozik: a szóbeliség lecsengő kultúrája és a szülőfélben lévő írásbeliség érintkezésével. A Csodálatos Solibo cselekménye: Fort-de-France-ban, egy Szavannának nevezett helyen, Solibo beszélni kezd egy véletlenül összeverődött kis társaságnak. Közben hirtelen meghal. Kongó, az öreg néger tudja, hogy a szó fojtotta meg. Ám e magyarázat nem elégíti ki a rendőröket, akik nyomban kézbe veszik az ügyet, és ha törik, ha szakad, elő akarják keríteni a gyilkost. Lidércesen kegyetlen vallatások következnek, melyeknek során képet kapunk az elhunyt mesemondóról, és két gyanúsított belehal a kínzásokba. Végül a boncolás kizárja a gyilkosságot: Solibo halála megmagyarázhatatlan, talán valóban a szó fojtotta meg..."

Patrick Modiano - Sötét ​Boltok utcája
1945-ben ​született francia író Goncourt-díjas regénye. Fiatal íróé. 1978-ban jelent meg, egyetlen év alatt számos nyelvre fordították le, dícsérő méltatása angol, német, szovjet lapokban egyaránt olvasható. Mert olyan kalandregény-izgalmas? Mert narrátor hőse a saját emlékezetvesztését mondja el? Meg azt, hogy milyen nyomozások útján és árán tudta meg újra, hogy kicsoda is, vagy legalább kicsoda lehet, mi a neve, kihez volt köze, mikor és mennyi, és ki volt az a lány, akivel 1943-ban a megszállt Franciaországból Svájcba akart menekülni, de csaló embercsempészek karmai közé került, s nem látta többé a lányt, nem lelte többé saját magát sem? Kalandregény - már-már detektívregény és dokumentumaktaszerű - izgalmassága miatt is értékes regény ez. De azért is, mert fiatal írója, aki a második világháború után született, egy háborús lidércnyomás példáján a lidércnyomások embertelenségét általánosítja, közben pedig azon tűnődik - tárgyától, regénye cselekményétől függetlenül -, hogy vajon van-e az embernek múltja, vagy nincsen, ne legyen, jövője legyen-e, vagy nem lehet jövője múlt nélkül. Izgalmas azonban ez a regény azért is, mert újabb példája annak a világirodalmilag győztes stílusnak és szerkesztésnek, amely minden ékítményről lemondva, szinte csak "dokumentálva", a cselekményesség bevált patentjeit elutasítva teremt újféle feszültséget, képes szépirodalommá avatni utcaneveket, telefonkönyvet, személyi kartotéklapok szövegeit.

Pascal Lainé - A ​csipkeverő lány
Lainé ​Goncuourt-díjas kisregényében egy igazi közhelytörténetet beszél el: hányszor visszaéltek az egyszerű leány és a pályája kezdetén álló polgárfiú bájos és többnyire tragikusra forduló szerelmével! És persze sajnáljuk a bájos-hamvas, együgyű és adakozóan alázatos kis fodrászlányt, Pomme-ot és sorstársait: "Szegény kislányok! Ők is tudják, hogy szegény kislányok. Pedig csak azért szegények mert mi nem vagyunk hajlandók fölfedezni azt ami bennük van. Melyik férfi nem követett el két-három ilyen gaztettet életében?" Ismerős helyzet, ismerősök a szereplők. De figyeljünk csak jobban oda: mennyire eleven mégis minden ebben a kisregényben! Mert az író éppen azzal remekel, hogy tudatosan játszik a közhellyel. Hogy csupa játék és irónia, bravúros stílusváltás. Lainé leplezve-leplezetlenül részt vesz az érzelmes történetben, de mindig egy kicsit kívül is marad rajta. S különös bája a történetnek, hogy egy friss szociográfiai kutatás gazdag anyagát érezzük a szándékoltan irodalmias-régies fikciók-arabeszkek mögött.

Henri Barbusse - A ​tűz
Henri ​Barbusse világhíre és ma is nagy népszerűsége az első világháború idején, _A tűz_ megjelenésekor született meg. A művet hatvan nyelvre fordították le és a francia kiadásból több százezer példány fogyott el. Egyszerű katonák ezrei keresték fel levelükkel a szerzőt: >> _A tűz_ - írták - a mi pokoli életünk tükre, benne van mindaz, amit elszenvedtünk, minden, amit elgondoltunk. Köszönjük, hogy leleplezte a háborút és a jövő számára megfestette ezt a korszakot.<< Barbusse személyes harctéri tapasztalatait vetette papírra; a névtelen, sáros, rongyos, elgyötört közkatonák élményeit ábrázolja, azokét, akik eleinte a végzet hatalmát látják a háborúban, de akik egyre jobban rádöbbennek, hogy voltaképp ők tartják kezükben a jövőt és ők, az elnyomott rabszolgák, fogják átalakítani a világot.

Patrick Modiano - Augusztusi ​vasárnapok
Miért ​szöktünk el Sylviával a Marne partjáról, hogy azután Nizzában rejtőzködjünk? Sylvia valóban Villecourt felesége volt? És vajon honnan való a Dél Keresztje gyémánt, amit Sylvia viselt? Mi volt a valódi oka a népszerű színész, Aimos halálának, akit állítólag egy eltévedt golyó ölt meg Párizs felszabadításakor? Miért érdeklődött annyira a lepusztult villá¬ban lakó, diplomáciai autón járó furcsa amerikai pár irántunk meg a Dél Keresztje iránt? A tönkrement Villecourt miért vetődött el Nizzába? Az egymásba bonyolódó talányok sora varázslatos szerelmes regénnyé kerekedik, és sokáig bűvöletében tartja az olvasót. Patrick Modiano 1945-ben született. 1972-ben elnyerte a Francia Akadémia Regény Nagydíját, 1978-ban Goncourt-díjat kapott.

Simone de Beauvoir - Mandarinok
Simone ​de Beauvoir Goncourt-díjas regényében a francia értelmiség felszabadulás utáni hatalmas tablóját alkotja meg. Bemutatja, hogyan bomlik fel a széles ellenállási front, hogyan szakadozik különböző világnézetű és politikai pártállású csoportokra, amelyek között a bal és közép minden elképzelhető árnyalata mellett az éledező, a múltat folytatni kívánó jobb oldal is megtalálható. A regény címe azokra az entellektüelekre utal, akik a fasizmus elleni harc megszűnésével elvesztették aktivitásuk közvetlen célját, szembetalálták magukat a számukra nehezen megválasztható "merre tovább" kérdéssel. A regény politikai történetét hitelesíti és elmélyíti a barátságok, gyűlöletek és szerelmek szokatlanul őszinte és minden kendőzést mellőző ábrázolása; Anna mexikói "nászútja", Perron s a darabjában szereplő színésznő szerelme nemcsak írói bravúr, hanem kordokumentum is - nem kevésbé, mint a politika -, olyan emberi, lélektani dokumentum, mely egésszé, valóban nagyarányúvá teljesíti ki a regény világát. A Mandarinok Simone de Beavoir főműve, a modern francia irodalom egyik legjelentősebb alkotása.

Jean Rouaud - A ​becsület mezején
A ​könyv mulatságos börleszk jelenetekkel indul. A vaksi, életveszélyesen vezető nagypapa két lóerős Citroënjébe már csak a legbátrabbak mernek beülni. Egy törékeny, madárcsontú nagynéni a fal felé fordítva bünteti a szentek szobrait, ha kéréseit nem teljesítik. De amikor előbb az apa, majd a nagynéni és a nagypapa is meghal, a család élete végleges fordulatot vesz. Az egykori kisfiúban felszakadnak az emlékek, és kibomlik előttünk egy család sorsa visszafelé, egészen az első világháborús lövészárkokig. Ez a végtelen gyöngédséggel és szeretettel megírt regény méltán vált az utóbbi évtizedek egyik legnagyobb irodalmi szenzációjává Franciaországban.

Claude Farrère - A ​titkárkisasszony
Glaude ​Farrére - igazi nevén Charles Edouard Bargone, - tengerésztiszt volt, mint idősebb írótársa, Pierre Loti. A francia tricolor szolgálatában járta ő is a tengereket és a francia impérium gyarmatországait. Látó szemmel, romantikus, múltba vágyó lélekkel nézett körül Dél és Kelet népei között, Tangertől Isztambulig és Saigonig. És amit meglátott, az ellódította a nyugati ember hagyományos, fölényes álláspontjáról. Irtózat fogta el, mikor megismerte a hódítók koloniális társadalmát, kormányzókat, tiszteket, újgazdagokat, orvosokat, asszonyokat. Goncourt-díjas regénye, amely világhírét megalapozta, ezt az irtózatot csömört, régi hősi francia ideálokon csüggő lelkének meghasonlását fejezte ki. Kik vagytok ti? - vágja szemébe a saigoni uraknak Liseron, az ittas félvilági nő, - puha, kiélt, rothadt rongyok. Akárki pofon verhet, meg se fogjátok érezni. Nem vér folyik az ereitekben, hanem... És az urak cinikus röhögéssel fogadják Liseron szidalmait.

Julien Gracq - A ​Szirtiszek partvidéke
"...Kiugrottunk ​a köves partra. A szikla gyomrába nyíló hasadék koromsötétjébe csak a patakcsobogással szivárgott be némi áttetsző, folyékony szürkeség. A hullámok moraját már csak elfojtott susogásként hallottuk... E hegytorok csöndes meghittsége és félhomálya olyan váratlan volt, hogy egy pillanatig szótlanul álltunk, zavartan mosolyogva egymásra, mint a gyerekek, akik tiltott pincébe lopóztak. A zárt kriptában rejlő titok hirtelen cinkosnak tűnt, hogy a bezáruló csapda kattanásától való ösztönös szorongásában Vanessa menekülésképpen néhány bizonytalan, botladozó lépést tett a kavicson; hallottam ziháló, heves lélegzetét, de mögé kerültem, vadul dobogó szívvel e gyöngeség láttán, mely gyönyörűséggel töltött el, karomat a karja alá csúsztattam, fejét kíméletlenül a vállamra döntöttem, egy másodpercre úgy éreztem, Vanessa szétforgácsolódik, elnehezül, már csak izzó, lágy súly volt, és elomlón ráborult a számra. Valószínűleg hosszú órákat töltöttünk a feledés és az álom eme feneketlen kútjában. A sziklahasadék oly szűk volt összeérő fejünk felett, és foglalatában az ég oly távolinak és csöndesnek látszott, hogy a rövidülő-megnyúló árnyékok játéka híján nem is észleltük a napszakok változását; elnehezülten, a szarkofágokat díszítő szobrok biztonságában hevertünk ebben a sírkamrai homályban, ahol az árnyék úgy olvad szét, akár a mély vízben; az apró zajok, a vízcsobogás a kavicson, a dagály észrevétlen hullámossága és halk mormolása a sziklaodúkban, hosszú szüneteikkel és hirtelen újrakezdődéseikkel rövid álmok szabdalta, lebegő bizonytalanságot kölcsönöztek az idő folyásának, mintha a könnyű eszmélet, mely olykor-olykor magunkhoz térített bennünket, ebből a fölmerülésből vette volna azt a minimális többletsúlyt, amely nyomban visszasüllyedt a rövid kábulatba."

Andreï Makine - A ​francia hagyaték
Andrei ​Makine negyedik regénye, a Francia hagyaték 1995-ben egészen kivételes módon egyszerre kapta meg a két legrangosabb francia irodalmi díjat, a Médicist és a Goncourt-t. Ez természetesen meghozta a piaci sikert is, s korábbi regényeit is fölértékelte, olyannyira hogy 1998-ban Makine már fölkerült a legtöbbet fordított és a legkelendőbb francia szerzők listájára.Andrei Makine 1957-ben, Szibériában született, a nyolcvanas évek vége óta él Franciaországban, és csak 1996-ban kapta meg a francia állampolgárságot. „Makine mindegyik regénye az eredetek könyve s egyszersmind az újjászületésé, oldás és kötés. Ne feledjük, hogy o nem az anyanyelvén lett íróvá, hanem „nagyanyai nyelvén” – ékes bizonyítékául annak, hogy az író nyelvében teremti újjá önmagát. Makine regénye egyszerre önéletírás és fikció, melyben a nyíltan vállalt prousti örökség, mindenekelőtt az emlékezés szövevényes mechanizmusa az elbeszélőmódot is meghatározza.”

Jean-Jacques Schuhl - Ingrid ​Caven
Warhol ​meg Rainer egymás mellett ül egy kis Chesterfield díványon... Már beszélnek, mind a ketten a jól nevelt kisfiúk halk hangján, és maguk elé néznek. Rainer egy ideje régi babákat gyűjt. A púderezett vámpírban gyermekszív rejtőzik: régi fajanszból készült cookiesütőit és húszas évekbeli, égetett agyagból készült Miki egereit szívesen kiegészítené egy édes kis cseh babával. Még cserélni is hajlandó, Rainer, aki a maga részéről egy picit sznob, szívesen birtokba venné a Mester egy-egy kis kincsét... A viaszálarcos férfi kezdte a licitet: "Három Miki egeret ajánlok egy babáért." A német film Wunderkindje lassan kinyitotta kövérkés kis buddhakezét: öt! A popart pápája elhúzta a száját, amint ezekre a kurta ujjakra nézett. Azért is mosolygott, mert meglátta benne a rokonlelket: a jó kereskedő sose jó művész. The best art is business art. - Legyen három Miki egér meg egy óriási cookiesütő.

Michel Houellebecq - A ​térkép és a táj
A ​nagy sikerű Elemi részecskék szerzőjének új regénye a művészet, a pénz és az elérhetetlen szeretet meséje. A regény Jed Martin, a Franciaország turisztikai térképeiről készített fotóival egyszeriben világhíressé váló képzőművész életét meséli el: tétova szerelmi próbálkozásait, építész apjával való nehézkes kapcsolatát, küzdelmeit a művészettel és a művészeti iparral. Jed élete akkor vesz különös fordulatot, mikor találkozik az Írországban visszavonultan élő Michel Houellebecq-kel, majd akinek brutális meggyilkolása kapcsán egy rendőrségi nyomozásban is részt kell vennie. A könyv tavaly megkapta Franciaország legrangosabb irodalmi kitüntetésének számító Goncourt-díjat.

Amin Maalouf - Taniosz ​sziklája
"A ​faluban, ahol születtem, a szikláknak nevük van. Hajó, Medvefej, Leshely, Fal, azután az Ikrek, amelyeket a Ghoul kebleinek is hívnak. A legnevezetesebb a Katonakő: régen itt álltak őrt, amikor a hadsereg a felkelőket üldözte; nincs ennél legendásabb és nagyobb tisztelettel övezett hely. Mégis, amikor gondolatban újra látom gyermekkorom tájait, egy másik szikla jelenik meg a szemem előtt. Fenséges ülőhely formájú, olyan mélyedéssel, amely mintha egy fenék helye volna, magas, mindkét oldalán könyöklő módjára lejtő, egyenes háttámlával... azt hiszem, ez az egyetlen, amely ember nevét viseli: Taniosz sziklája." Így kezdődik a libanoni származású, 1993-ban a rangos irodalmi Goncourt-díjjal kitüntetett Amin Maalouf regénye, amely Libanon égbe nyúló, sziklás hegyei közé, a múlt század közepére, az egyiptomi pasa és a török szultán háborúzásának, az európai nagyhatalmak közel-keleti diplomáciai mesterkedéseinek az idejébe vezeti vissza az olvasót. Kicsoda Taniosz, ez a tizennyolc évesen már hófehér hajú, hányatott sorsú ifjú, akinek a nevét a szikla viseli, s akit a véletlen vagy a végzet egy különös legenda hősévé avat? Megtudhatjuk Maalouf egyszerre idegfeszítően izgalmas és költőien szép művéből, amelyből nem hiányoznak a kalandregény és a romantikus szerelmi történet kellékei - véres csaták és még véresebb gyilkosságok, lángoló szenvedélyek és hideg fejjel kitervelt árulások, rejtélyek és misztikus fordulatok - sem, ám amely mégis jóval több ennél: egy különös világ különös tükre.

Jean Echenoz - Elmegyek
Echenoznak ​ez a kilencedik regénye, 1999-ben méltán nyert vele Goncourt-díjat: a kritika és a közönség egyöntetűen ünnepelte. A cselekmény alapszála bűnügyi történet, tragikomikus elemekkel átszőve. A váltakozó testi és lelki állapotban szerencsétlenkedő főhős afféle modern kincskereső, aki különb-különb viszontagságok árán megszerzi, azután elveszíti az áhított műtárgyakat, s majdnem rámegy az élete is... De Echenoznál semmi sem úgy történik, mint a hagyományos bűnügyi regényekben - a hősök bemutatása és a mese szépíróra vall, elnéző humora, pontos, világos, könnyed fogalmazása élményszámba megy.

Kollekciók