Ajax-loader

'tárca' címkével ellátott könyvek a rukkolán

 


Péterfy-Novák Éva - A ​rózsaszín ruha
Az ​Egyasszony szerzőjének legújabb tárcanovellái a körülöttünk lévő világról szólnak: nőkről és férfiakról, anyákról és lányaikról, feleségekről és férjekről, gyerekekről és felnőttekről, Nagykörúton innen és túl. Péterfy-Novák Éva éles szemmel fedezi fel a repedéseket a kirakatüvegen, és szókimondóan, ám humorral és empátiával tárja azokat olvasói elé.

Jiří Menzel - Hát, ​még mindig nem tudom...
„A ​minap láttam magamat meg néhány korombeli társamat egy régebbi cseh filmben. Annak idején karcsúbbak voltunk. Társaim arcának változásához hozzászoktam, a magaméhoz nem. Azóta inkább sötétben borotválkozom.” Kötetünk az 1997-ben, illetve 1998-ban a KALLIGRAM Könyvkiadónál magyarul megjelent, több utánnyomást és kiadást megért, két nagy sikerű tárcakönyv, a Hát, nem tudom… és a Hát, nem tudom… másodszor együttes kiadása, kiegészítve a világhírű – Magyarországon is otthonos – szerző azóta született, újabb írásaival. Az Oscar-díjas filmrendező szellemes és elbűvölő, a kisemberek életének fontos kérdéseit megdöbbentő őszinteséggel megfogalmazó, a globalizálódó világban egy hagyományos, jellegzetesen európai értékrendet vállaló és valló könyve remek szatírával ostorozza a pöffeszkedő butaságot, az úrhatnám kispolgáriságot, a talmi csillogást. Tárcáit olvasva úgy érezzük, hogy ezeket a történeteket a szerző valójában nem is Csehországban, hanem valahol a Duna–Tisza közén vetette papírra.

Márai Sándor - Bolhapiac
„...ez ​volt a műfaj, amely az elmúlt harminc évben alkatian legközelebb volt hozzám” - írja Márai Sándor 1953-ban Naplójába, amivel azokra a napilapokban megjelent tárcákra, prózai rajzokra, életképszerű elbeszélésekre utal, melyek évtizedeken keresztül megjelentek az Ujság, később a Pesti Hírlap hasábjain. S valóban: a Bolhapiac általa válogatott írásai fényesre csiszolt műremekek. Ezek között sok hétköznapi helyzetet (utazás vonaton, kávéházi élmény stb.), de csak az érdekeset, a maradandót emeli ki, hol finom iróniával, hol maró gúnnyal vagy éppen az emberi humánumot kifejező részvéttel. E rövid írások hősei különleges egyéniségek, de még inkább magányos emberek, akik közül nem egyben magunkra ismerhetünk, mert sok tekintetben közös a sorsunk. „Aztán belenyugodtam, hogy rokonom. Ember, akit vállalni kell, ő az emberiség szörnyeteg nagynénije, de mégis vállalni kell, őt is, mindenkit.”

Szabó Magda - Nekem ​a titok kell
Szabó ​Magda édesapja halála után örökségként Szabó Elek legértékesebb kincsét, svájci szerszámosládáját és a fiókjában talált rézsípot meg cirmos üveggolyót vitte magával Budapestre. Ha a golyót a fénybe tartotta, mindig más színnel ragyogott fel. Mint a cirmos üveggolyó, olyan ez az eddig napi- és hetilapokban, folyóiratokban rejtőzködő, kötetben még soha meg jelent írásokat tartalmazó könyv. Sokszínű. Novellák, tárcák, vallomások, interjúk, levelek, versek - megannyi műfaj, megannyi téma és forma. Hol szikár és mégis torokszorítóan drámai, hol megkapóan lírai novelláiban a sorsfordító pillanatot ragadja meg, amikor valakinek az élete más irányt vesz. Az eszmélés pillanatát, amikor megszólal az a bizonyos belső hang. Pontosan dokumentált, tárgyszerű vagy éppen játékos, humoros tárcáiban, amelyek új minőséget hoznak a műfajba, "utazik". Utazik a hazában, Magyarországon, és utazik az emberi lélek mélyére, amelynek oly kiváló ismerője. Új helyeket, tájakat, városokat fedez fel. És persze embereket, ismeretleneket, akiknek a titkát kutatja. Varázslatos gyerekkorát, mozgalmas életének és pályájának fontos állomásait felidézve váratlan őszinteséggel saját magáról vall, önnön titkait tárja az olvasó elé az interjúkban és vallomásokban. 1938 és 1942 között született verseiből egy, társát és útját kereső, "ezüst sikert álmodó", "arany csodára váró" érzékeny, fiatal nő bonyolult érzésvilága bontakozik ki. A neki és az általa írt levelek pedig magánéletéről adnak hírt, ahol "rossz meg jó vegyesen" fordul elő. Az Urbán László összeállította Nekem a titok kell című kötet az újdonság és meglepetés erejével hat, még közelebb hozva az olvasóhoz Szabót Magdát, az embert és az írót.

Janikovszky Éva - De ​szép ez az élet!
"A ​fenti megállapításnak, amit ... ötéves unokámtól, Verustól vettem kölcsön, az ő hangszerelésében egyértelműen lelkes, ujjongó csengése volt. Ám, mint tudjuk, ugyanez a kijelentés más hanglejtéssel talán gyakrabban hangzik el, elsősorban a felnőttek, a nyugdíjas korúak ajkáról, s így éppen ellenkező értelmet nyer. Úgy lefelé konyul. Hogy kinek van igaza? Szerintem mindkét nézet jogos, az élet ugyanis hol derűs, hol meg borús... Egy biztos: egyetlen életünk van, ne hagyjuk hát, hogy eluralkodjék rajtunk a rosszkedv. Tessék elhinni, hogy mindennek van humoros oldala is. Csak meg kell találni. Erre tettem kísérletet a kötetbe gyűjtött, rövid írásaimmal. Önök majd eldöntik, milyen sikerrel."

Darvasi László (Szív Ernő) - Hogyan ​csábítsuk el a könyvtáros kisasszonyt?
"Ki ​ne tudná, hogy revolúció előtt áll a könyvtár? Mivel a számítógép fölszámolja a hagyományos kölcsönzői eljárásokat, a könyvtáros kisasszonyok elcsábítása közügy, egyszerűen nem halogatható tovább. Negyedszázad sem kell hozzá, és egyáltalán nem lesz közkönyvtár. Vagyis lesz, csak nem ilyen. Nem lesz könyvtáros kisasszony - csak zümmögő számítógép lesz -, és akkor az ember verheti a fejét, hogy későn kapott észbe. Nincs más megoldás, el kell csábítani a könyvtáros kisasszonyt. Amilyen gyorsan csak lehet. Mert csak az a miénk, amit elcsábítottunk."

Benedek István - Lélektől ​lélekig
- ​Te mihez méred a világot? - kérdezte egyszer egy barátom (vagy ellenségem, már nem is tudom). - Önmagamhoz – válaszoltam szerényen -, és nem is érdekel másnak a véleménye, csak azé, aki önmagához mér mindent. Mit érne egyetlen sorom is, ha írás közben jobbra-balra sandítanék: Lehet, hogy így sem sokat ér, de legalább szégyenkeznem nem kell. Ez a kötet csupa olyan írást tartalmaz, amely az utóbbi hét esztendőben készült, különböző hetilapok és folyóiratok számára. Pontosabban, az írások önmagukért készültek, aztán elhelyeztem őket, ahol tudtam. Most összegyűjtöttem valamennyit (ami kötetben még nem jelent meg), kiszórtam a selejtjét, a többit megpróbáltam valamilyen szempont szerint osztályozni, de nem sikerült. Van itt novella, tárca, cikk, évfordulói megemlékezés, könyvkritika, színikritika, lélektani és szociológiai eszmefuttatás (nem merem az igényesebb "tanulmány" szót használni, bár a címlapra csalogatónak felírtam), van kroki, szatíra, humoreszk, van orvosi tárgyú fejtegetés és etikai állásfoglalás, még önvallomás is van - ha ugyan nem önvallomás mindenestül az egész. Ha nagyon röviden summáznom kell a tartalmat, ezt javaslom: valakinek a vélekedése mindenféléről. Hogy ez a valaki érdemes-e arra, hogy vélekedését elolvassák, nem az én feladatom eldönteni. Örültem, amikor írtam, és szeretném, ha az olvasó is örülne, amikor olvassa. De ha itt-ott bosszankodik, az sem baj: a bosszúság néha jó gondolatokat sugall. Feleségem azt mondta, amikor a cikkeket sorra gépelte: olyan lesz ez a könyv, mint a kertünk. Van benne szolid muskátli, rátarti rózsa, kacér szarkaláb, tüskés szamártövis, méltóságteljes királyliliom, szerény kakukkfű, dús ligetszépe, örökké üde télizöld, virgonc portuláka és hallgatag borostyán. No, meg gyom is bőven, vágtam rá, de leintett: az is hozzátartozik, úgy szép a kert, ha módjával dudva is van benne. Ez teszi természetessé. És akinek úgy tetszik, a dudvát kigyomlálja, a virágok közül pedig azt szagolja, amelyiknek az illatát legjobban kedveli.

Fekete István - Tűz ​mellett
1948/49 ​fordulóján Fekete István élete is gyökeresen megváltozott. Erdőgazdasági, illetve oktatófilmes állását elvesztette, apácalánya elhagyta az országot, az addigi irodalmi kapcsolatai pedig csaknem teljesen felszámolódtak. Osztályidegenként az új könyvkiadók és folyóiratok nem kér(het)tek belőle. Az Új Ember és a Vigilia közönsége viszont szívesen fogadta a polgári középosztály egykori lapjainak népszerű szerzőjét, és ennek jeleként folyamatosan gyarapodó olvasótábora lett a következő húsz esztendőben. Személyes hangú tárcái mellett különösen az ünnepi alkalmak idején közölt, morális dilemmákat megelevenítő hagyományos elbeszéléseit kedvelték. A korábbi Kísértést folytató "Tűz mellett" című válogatást ezekből állítottuk össze, kiegészítve néhány, kötetbe még sohasem került, illetve kéziratban maradt szöveggel. A keletkezésük időrendjét ezúttal is szem előtt tartottuk, miként azt is, hogy ezek az elbeszélések így együtt még ugyancsak sohasem kerültek gyűjteménybe.

Bächer Iván - Elindulni ​három nővel
„Egy ​tárcakötet második kiadását tartja kezében most az olvasó. Az első kiadás 2000-ben jelent meg. Azt írtam egyszer: a tárca sokféle, sok milyen, meg se lehet pontosan mondani, hányféle, micsoda, milyen. Csak egy biztos: tárgya soha nem lehet szerzőjének közömbös. Szokás okoskodni, hogy félúton van, vagy ingázik ide-oda a publicisztika és a kispróza között. De néha kisiklik szinte a versig. Ebből fakadón e könyv nem csupán tíz-tizenkét évvel ezelőtt megjelent, olvasott könyvekről, akkoriban megismert emberekről, átélt helyzetekről, begyűjtött történetekről referál, de a szerzőről is, az akkoriról.”

Fekete István - Tojáshéjdarabkák
Fekete ​István csupán kisgyermekkorát töltötte szülőfalujában, de ennyi is elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy e somogyi települést a magyar irodalom térképén örökre megjelölje. A göllei elbeszélések zöme eredendően tárca, melynek kötött terjedelme szükségszerűen késztet-te a szerzőt a visszatérő témák és alakok szerepeltetésére, valamint a hangulat és a látvány megjelenítésére. A Berta Jancsi, Puska Péter, Kovács Ilona és a többiek társaságában megélt kalandok felidézésével az elbeszélő mintha az első esztendők „tojáshéjdarabkáit” illesztgetné egymáshoz. A gyerekes csibészségek emlegetése azonban sohasem öncélú, mivel e történetek többsége először vallásos lapokban, és általában egy-egy kiemelt ünnephez (húsvéthoz, min-denszentekhez, adventhez és karácsonyhoz) kötötten látott napvilágot. Csíny és áhítat szem-beállítása fokozza a hatást, és a hol komikus, hol tragikus következmények nyomatékosítják a tanulságot. Feltűnő, hogy az iskola szinte egyáltalán nem játszik szerepet a göllei elbeszélé-sekben, mintha Fekete István ezzel azt sugallná, hogy tudással alig, inkább tapasztalatokkal gazdagodott élete első évtizedében.

Fekete István - Fészekrablás
Felsőfokú ​tanulmányai során Fekete István alapos mezőgazdasági képzésben részesült, miközben a széleskörű oktatás révén a gyermekkorától folyamatos gyarapodó természettudományi ismeretei is rendszereződtek és elmélyültek. A haláláig szenvedéllyel űzött vadászat és horgászat kiváló lehetőségeket biztosított a folyamatos tapasztalatszerzésre, és egyúttal korán tudatosította benne, hogy valójában egyetlen dolog érdekli igazán, mégpedig az erdők, mezők és vizek világa. Köteteket lehet összeállítani a természetírásaiból, amelyek közé - tágabb értelemben - a vadászírások éppen úgy odatartoznak, mint az ismeretterjesztő publicisztikák, a szakcikkek és elbeszéléseinek egy része. Gyakran a természet valamely jelensége áll e kisprózák középpontjában, rendszerint egy-egy állatfajhoz kötve. Övék a nézőpont, az ábrázolásmód szakszerűen részletező, a narratíva tónusát pedig a látvány és hangulat impressziói határozzák meg. Az effélék elsősorban "állatos elbeszélések", mivel az állatok inkább szereplői, mintsem hősei a történeteknek. A klasszikusnak mondható állatelbeszélésekben (éppen úgy, mint az állatregényekben) viszont az író nevesíti, és szinte mindig címszereplővé teszi a szükségszerűen antropomorfizált állatfigurát. A cselekmény a példázatos szándéknak megfelelően bonyolódik, attól függően, hogy minek a kifejeződései a hősök. Fekete István varázsának titka, hogy - az elbeszéléseiben éppen úgy, mint a szakcikkekben és az ismeretterjesztő publicisztikákban - megszólítja a természetet, és az válaszol neki, ő pedig hihetően tolmácsolja a megtudottakat. Legújabb kötetünkben e téma és hangnem szerint is roppant változatos "társalgásból" kínálunk ízelítőt. A madarak, kutyák, macskák és egyéb melegvérű állatokat szerepeltető, különböző műfajú írásokat most is ciklusokba rendezve, az első megjelenések alapján közöljük.

Gárdonyi Géza - Tükörképeim
A ​kötet írásai Gárdonyi Géza szellemi arcképét rajzolják az olvasó elé. Minden egyes ciklus közvetlenül vagy közvetve az író egyéniségéről vall: jelzi sokágú érdeklődését, megvilágítja életszemléletét s világnézetét. A Gyermekkori emlékeim mozaikkockáiból a Ziegler család változatos életének képe alakul ki, a Tanítók miatyánkja ciklus írásaiban a fiatal, radikális újságírónak a pedagógusok érdekében folytatott, megalkuvást nem ismerő küzdelmét kísérhetjük nyomon. Gárdonyi szorongató dokumentumok seregével bizonyítja be a korabeli közoktatás ügyének kétségbeejtő elmaradottságát s gondatlanságát. A Parlamentünk jeles figurái ciklusból a századvégi politikusok portréit ismerhetjük meg, a Mécsek és csillagok írásai nyomán pedig az író világnézetének érdekes kettőssége tárul fel a személyes vallomás és öngyötrő gondolkodás lázában. A Zarándoklás ciklusban különböző utazásaira követjük az írót, majd másféle kirándulásokra visz: a természet apró titkainak kifürkészésére. Egyszerű, kedves, de érzékletes pontosságú természetrajzi leírásai frissességükből semmit sem veszítettek az idők folyamán. Meglepetést és örömöt szerez a "Tükörképeim" az író alapos ismerőinek is, mert az írások jó részét a kötet szerkesztői korabeli újságok és folyóiratok lapjairól gyűjtötték össze, hogy hosszúidőre az olvasók hozzáférhető közkincsévé tegyék.

Vámos Miklós - Töredelmes ​vallomás
Egy ​életen át írtam novellákat. Elméletem szerint a novella nem azonos az elbeszéléssel. Az elbeszélés olyan történet, amelyet a havilapokban adunk közre, terjedelme tizenötezer karakternél több, néha húsz- vagy akár harmincezer. Elég hosszú tehát. A novella viszont az, ami befér a hetilap egy teljes oldalára, tehát régi számolással kábé tíz flekk (ennyi nagy sorközzel telegépelt oldal). Ami ennél is rövidebb, az mi? A két háború közt tárcának hívták, ám az inkább egyfajta személyes újságcikk. Lehet-e novellát - történetet - írni még sokkal tömörebben, ha tetszik, töményebben? Kihívás. Én megpróbáltam, először szerkesztői kérésre, aztán már sportból, "odaülök, rövidülök" jeligére. A kötetben olyan vallomások találhatóak, amelyeket kicsit - vagy nagyon - szégyell az ember, s nem szívesen mesél el, még baráti vagy családi körben sem. (A fotóm is efféle.) Erőt kellett vennem magamon... értik. Erre utal a cím: töredelmes vallomás.

Galsai Pongrác - A ​besurranó szerkesztő
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Áprily Lajos - Álom ​egy könyvtárról
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Covers_43898
elérhető
0

Csurka István - Utasok
Csurka ​István tárcáit és újabb elbeszéléseit gyűjtötte össze ebben a könyvében. Az előbbiek játékos ötletekbe, könnyed eszmefuttatásokba, szórakoztató véleménygesztusokba öltöztetett malíciával és keserű komolysággal pécézik ki és "készítik ki" azokat a jelenségeket, magatartásokat, amelyek sértik, bántják és deformálják (például és leginkább a szellemi, erkölcsi és egziszteciális konformizmus) köz- és magánéletünket. Az utóbbiak, az elbeszélések pedig fanyar, mondhatni száraz lírával rögzítik azokat a körülményeket és kapcsolatokat, amelyekben még a tragédia is közömbössé válik az érzelmileg elfásult emberekben.

Szakonyi Károly - Ember ​az alagútban
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Bagoly
elérhető
14

Réti Atilla - Bagolyvár
Bő ​tucat novellát takar a "Bagolyvár", ez a szellemi "udvar", melyben egyszerre van jelen a hagyománytisztelet, a múltidézés, a magántörténelem és az írói elődök meg- és felidézése. Az elsőkötetes Réti Atilla nem tesz mást, csupán mesél. Mesél el- és letűnt dolgokról, eseményekről, tragédiákról, családi drámákról, melyek itt, Kelet-Közép-Európában estek és esnek meg velünk, esendőkkel, ősökkel, felmenőkkel, térben Erdélytől Mosonmagyaróvárig, Lengyelországtól Csallóközig, időben pedig a Monarchiától egészen napjainkig, nagyobb látleletben az ókori bölcsektől a jelenig, e kusza és sajátos, szintén kelet-közép-európai, rendszerváltozásunkig. Vagy módszerváltozásunkig? Fikció és valóság, történetek és vallomások, családi legendáriumok és udvari pletykák: Bagolyvár kicsit (vagy nem kicsit) a miénk is, hiszen a történetek allegorizálnak, a történetek kitekintenek... és összefüggenek és panorámaképpé rendeződnek. És tudjuk, történelem nincs, csak történetek vannak. Réti Atilla történeteit érdemes olvasni. Érdekes olvasni. Ezt bizonyítja a tucatnyi megjelenés rangos lapokban, novellapályázatok első helye (a mű benn a kötetben), és a megírt-megélt-megidézett múlt egyedi interpretálásnak nyelvi igényessége. A kötet ékes bizonyítéka a műfaji megújulásnak: tárcára (tárczára) már- és mégpedig szükségünk van!

Gergely Ágnes - Absztrakt ​tehén
A ​kötet Gergely Ágnesnek, a finom tollú költõnõnek az Élet és Irodalomban megjelent tárcáit fogja össze. A tárcák között az írónõ naplójegyzetei állnak, amelyek otthonainak, munkahelyeinek, utazásainak, szerelmeinek hűlt helyét idézik föl, mindig elõtérben a szakmai és morális problémákkal.

Szakonyi Károly - Magányos ​biciklista
Rövid ​novella, tárca, színházi cikk, jegyzet, művészportré: csaknem kilencven, s a magyar irodalom történetében gazdag múltra visszatekintő, de hagyományos értelemben mégis nehezen meghatározható kispróza gyűjteménye Szakonyi Károly különleges arculatú, új könyve, a Magányos biciklista. "Régóta készülök egy ilyen kötet összeállítására - nyilatkozta új könyvéről az író -, mert demonstrálni szeretném, hogy a gazdag múltú újságtárca nem halt ki... Az elődök - jobbnál jobb magyar írók - szoros kapcsolatban álltak a lapokkal. Bekapcsolódni a köznapok - és szó szerint a köznapok! - vérkeringésébe, beleszólni az élet dolgaiba - ezt biztosította a sajtóban nyert tér. Ma erre kisebb az esély, az író inkább csak a vendég az újságnál, még akkor is, ha belső munkatárs. De azért jut hely rá, hogy ezen az úton is eljussunk az olvasóhoz." Mi a köznapokba való bekapcsolódás írói indítéka a kötet "színeseiben", amelyek nyersanyagát az író szemét és tehetségét leginkább próbára tévő "mai élet" kincsesbányájából meríti Szakonyi Károly? E vegyes műfajú írások belső egységét megteremtő végső indíték - az árbockosárból figyelő matrózéval rokon írói magatartás, amely a hétköznapi események sodrában, a pillanat megfoghatatlan áramlásában is az ember morális lényének a megnyilvánulásaira figyel, s ennek a morális érzékenységnek az észrevétlen, csendes tragédiákat előidéző kopására szeretné figyelmeztetni olvasóit: a világot.

Móra Ferenc - Daru ​utcától a Móra Ferenc utcáig
A ​könyvet maga a szerző állította össze. Önéletrajzi írásait közli egy kötetben, melyekből gyakran visszaköszön szülőfaluja, tanítói, diák- és gyermektársai alakja, és leggyakrabban: az édesanya arcképe. Csalódásait és örömeit megörökítő életképeiben az élőbeszéd elevenségével ható szép magyar nyelvben gyönyörködhetünk .

Darvasi László - Ez ​egy ilyen csúcs
Vajon ​hány élet fér egy életbe? Szív Ernő az Élet és Irodalom és a Délmagyarország munkatársa csaknem negyedszázada. A regényes életű hírlapíró ebben a könyvben azoknak a városoknak a történeteit meséli el, ahol talán otthonosan élt, ám ahol mégsem talált otthonra. Ahány füzet, annyi város, táj és ország. Berlin, Szeged, New York, Flandria vagy épp Sylt szigete csalóka díszletek: valójában a lélek fordulatos bedekkereit olvassuk. Elsirathatjuk Bakó Andrást (Baka István tárcaíró alteregóját), emlékezhetünk Eörsi Istvánra, találkozhatunk Miss Marple-lel, Emily Dickinsonnal és Kolumbusz Kristóffal, miközben bármikor visszatérhetünk Doktor Feketefekete Por és Hamu Restaurantjába. Csákányos angyalokat, fecsegő nyomozókat, nyeretlen és nyertes lottószelvényeket, kicsi nyereségeket és hatalmas veszteségeket, gyászt és szerelmeket találhatunk a könyvben - vagyis mindent, amit valaha tudni akartunk Szív Ernőről, de soha nem mertük megkérdezni.

Fülöp György - Hősök, ​zsenik, fapofák
Karikatúrák

Fehér Lajos - Diósdi László - Bertalan István - Keszthelyi Zoltán - Árviz ​1965
Árvíz ​1965. Tárcák, riportok, versek, grafikák, fényképek gyűjteménye felajánlásképpen az árvízkárosultak megsegítésére

Görgey Gábor - Találkozás ​egy fél kutyával
Bizonyosan ​nem tekinthető véletlennek, hogy a tárca, e sajátos műfaj a felvilágosodás eszméinek diadalra jutása után született Franciaországban, a Journal des Débats hasábjain, 1800-ban. Akkoriban a "vonal alatti résznek" nevezték ezeket a széppróza és publicisztikai határmezsgyéjén fogant írásokat, melyek literátori műgonddal járták körül kezdetben az irodalom, majd később a mindennapi élet aktualitásait. Magyarországon Kossuth Pesti Hírlapja honosította meg - olyan sikerrel, hogy a tárcaírás irodalmunk vezéralakjainak vált kedvelt műfajává. A "vonal alatti rész" fórumot jelentett számukra: itt mondhatták el azokat a gondolataikat, amelyek szétfeszítették volna az epika vagy a líra műfaji határait. Görgey Gábor, a kiváló költő és drámaíró a Magyar Nemzet-ben kapta meg ezt a fórumot. E lap hasábjain jelentek meg először e kötet írásai, melyek friss szemmel, nagy nyitottsággal, remek humorral, mély élet- és emberismerettel szólnak tágabb és szűkebb világunk ismert vagy kevéssé ismert jelenségeiről - meggyőzően rehabilitálva egy sokáig mostohán kezelt műfajt. Görgey Gábor tárcáiban szerencsésen keveredik a publicista tárgyilagossága és a költő-drámaíró tiszteletre méltóan indulatos türelmetlensége; mindkettő együttgondolkodásra kényszerít. És ez a tárca lényege - esztétikai próbája! Görgey Gábort minden érdekli: sport, környezetvédelem, film, színház, irodalmi és kulturális életünk jelenségei, de ugyanúgy a pedellusintézmény kihalása vagy a minduntalan elromló telefon, vagy a tömegközlekedés megoldatlan problémái, vagy akár "csak" egy forró szurokkal brutálisan leöntött kutya... Az író ebben a fél kutyában is képes meglátni és észrevétetni azt az intő jelet, mely társadalmunk egészséges közérzetét veszélyeztetheti. Mert e kötet tulajdonképpen egyetlen gondolat köré építkezik: minél ritkábban kelljen fél kutyákkal találkoznunk!

Parti Nagy Lajos - Se ​dobok, se trombiták
"Jelenet ​valami régi francia filmből, talán Truffaut. Ketten beszélgetnek, így emlékszem, s egyikük pironkodva közli, hogy regényeket ír, illetve írt, s már csak egy gondja lenne őneki, a cím. Az szép, bólogat a másik, a regény az nagyon szép dolog, s naná, hogy fontos a cím, kifejezőnek lennie, pontos jellegűnek, egyszersmind felhívónak, bizony, fontos az. Hanem lennének-e benne dobok? Dobok? Nem, Michel, néz bambán és értetlenül ez a filmbeli regényíró, dobok azok nincsenek. Hát trombiták? Szerzőnk szeme felhős, gyapjasan borult: hát, az igazat megmondva trombiták se. Akkor, kedves Louis, legyen a címe Se dobok, se trombiták!" Ha se dobok, se trombiták - akkor mi marad helyettük? Ha a komponista lemond a fő ritmus- és szólóhangszerről, milyen muzsikát hallunk? Mert egy percig se legyen kétségünk: az író egy hamisítatlan jazzklubba invitál minket e könyv segítségével, ahol vágni lehet a füstöt, a vendégek ujjukkal dobolnak az asztalon, a zenekar pedig őrült improvizációba kezd. A csapos régi ismerősünk, az italt csak enyhén vizezi, a pincérnőbe pedig régóta - és persze reménytelenül - szerelmesek vagyunk. Parti Nagy Lajos e zenekar szólistájaként ismét bebizonyítja, hogy virtuóz mestere mindenféle nyelvi instrumentumnak: négyflekkes írásai között találunk bravúrt bravúrra halmozó tárcát, abszurd minidrámát, könnyed karcolatot, de vérkomoly novellát, és a fokozódó nemzet(köz)i helyzetet elemző jegyzetet is. (Újságíró-tanoncoknak már csak emiatt is kötelező!). A szerző 1990-1993 között írt tárcanovellákat a régi Magyar Napló (akkor még kéthetenként megjelenő irodalmi lap) felkérésére, összesen 66 darabot. A szövegek így egybegyűjtve nemcsak egy nyelvteremtő író szerteágazó érdeklődésének és tevékenységének lenyomatai, hanem a rendszerváltás utáni Magyarország atmoszféráját is elemi erővel képesek fölidézni.

Csurka István - Vasárnapi ​menü
A ​népszerű író legújabb elbeszéléseit és tárcáit adja közre ebben a könyvében; mondhatni: következetesen folytatja a kor és a benne való egzisztálás jellemzővé erősödő tüneteinek, jelenségeinek megfigyelését. Csurka István ezúttal is szenvedélyes intellektussal, fanyar humorral, de egyszersmind szellemes játékossággal igyekszik diagnosztizálni, majd közérzetileg és morálisan is mind megnyugtatóbban gyógyítani vagy legalább mérsékelni mindazt,, amit "betegségnek" lát és érzékel.

Bodor Ádám - Az ​utolsó szénégetők
Bodor ​Ádám kötetbe szerkesztett tárcái 1978 és 1981 közt keletkeztek és az Utunk számára, majd közlésük után hosszú időre ,,feledésbe merültek", illetőleg a novellisztikusabb darabok átdolgozva bekerültek a szerző novellásköteteibe. 2006-ban, Bodor Ádám 70. születésnapja alkalmából az életműve előtt tisztelgő Székelyföld folyóirat közölte az egyik ,,elfeledett" tárcát (Az elvtársak üdvözletüket küldik), és ekkor Molnár Vilmos időrendbe szedte és listát készített a kötetben meg nem jelent darabokról. Nem sokkal később Báthori Csaba is összegyűjtötte ezt az anyagot, amit aztán az Élet és Irodalom újraközölt 2007 és 2010 között. Az üde nyelvezetű és humorú, ma is frissnek ható, szépirodalmi igénnyel megformált tárcákban ráismerhetünk a novellák, a Sinistra körzet és Az érsek látogatása összekeverhetetlenül Bodor Ádám-i atmoszférájára, sűrűségére és enigmatikusságára. Bár eredeti szándékuk szerint ezek a tárcák pillanatnyi, időszerű hangulatok, kisívű történetek elmesélésére születtek, egyben olvasva - könyvformában - őket, sokkalta összetettebb és izgalmasabb irodalmi kaland lehetőségét hordozzák.

Takács Zsuzsa - A ​sóbálvány
A ​kortárs líra egyik legjelentősebb alkotója, Takács Zsuzsa az 1990-es évek vége óta a versek mellett rendszeresen ír prózát is. Friss kötete, A sóbálvány az Élet és Irodalom hasábjain 2016-ban megjelent tárcanovellákat gyűjti egybe. Ezek a látszólag könnyed hangvételű írások távol- és közelmúltunkról, napjainkról és közeljövőnkről szólnak, hangvételük a humor és a groteszk határán mozog; az álom- és víziószerűség talán a legszembetűnőbb vonásuk, s emellett egyfajta olvasónaplóként is felfoghatók. A címben is megidézett visszapillantás a könyv egyik fontos motívuma. A főhős, a szerző alteregójának is tekinthető Z. budapesti értelmiségi, aki - némiképp Gregor Samsára emlékeztető módon - "zaklatott álmából ébredve egy áprilisi hajnalon... rettenetes felfedezést" tesz. Ezután nekilát bolyongani álmaiban és ébrenlétében, e kettő köztes-szövevényes terében, vagy inkább mi magunk bolyongunk szövegről szövegre, lapról lapra Z. világában: hol nekividámodva, hol fanyar mosollyal - mindenesetre mindig van min eltöprengenünk, erről a szerző garantáltan gondoskodik.

Keresztury Tibor - Temetés ​az Ebihalban
„A ​tíznegyvenhármas HÉV-re várunk, csupa értelmesnek látszó, jól szituáltnak mondható, ám az átmeneti megbillenésnél immár súlyosabb lecsúszás folyamatát leplezni nem tudó, megviselt alak. A gleccser jegébe tíz körömmel kapaszkodó középosztály nem túl régen még értelmiségi mivoltukra büszke tagjai, akik átálltak a biciklire, tömegközlekedésre az elmúlt évek folyamán. Először csak egyszer-egyszer hagyták otthon a tíz évnél öregebb, szétesőben levő kocsit, azután már mindig, s ennek egyáltalán nem csupán a dugók elkerülésének praktikus szempontja, hanem az üzemanyag ára volt az oka. Egykor szebb napokat látott figurák: öltözetük igényes, ám erősen megkopott, többségük évek óta nem vett magának semmit, örült, ha a gyereknek tudott. Megannyi álomtalan Aldi-kuncsaft, útban a szomatikus betegségek testre szabott változatai felé. Nincs állásuk, nem sietnek sehova. Megpróbálták, de erőfeszítéseiket nem honorálta a haza. A tévében hallható általános felvirágzás úgy ment el mellettük, mint most egy garázsmenet feliratú szerelvény - lassítás nélkül, a pofájukba sípolva durván, élesen; esélyt sem hagyva rá, hogy felszálljanak. Nincs haverfelvétel, kisgyerek.” Ez Keresztury Tibor legújabb könyvének egyik legemblematikusabb bekezdése, az írások fő helyszíne ugyanis a városi-elővárosi tömegközlekedés, hősei pedig a hol tragikusan, hol abszurd vagy épp groteszk módon elbukott hősök. A vesztesek, a jobb sorsot érdemlők, akiknek a jelenben nem osztottak lapot. Sőt, nem hogy nem osztottak, hanem még azt a néhány gyenge kártyát is kivették a kezükből. A szerző mégis úgy képes elmesélni ezeket a jellegzetes, káeurópai történeteket, hogy közben a könnyünk folyik a nevetéstől. És amin nevetni tudunk, azt már legyőztük, vagy legalábbis megszelídítettük.

Darvasi László (Szív Ernő) - Az ​irodalom ellenségei
Szív ​Ernő visszatért - miközben soha nem ment el igazán. ___Darvasi László még a kilencvenes években hívta életre újságíró alteregóját, Esti Kornél és Szindbád nem is olyan távoli rokonát: Szív Ernőt, a hírlapírót. Szív Ernő évek óta hetente tájékoztatja a világ legfontosabb történéseiről az újságolvasókat: arról, hogy milyen fantasztikus dolgok tudnak történni a zöldségesnél, egy antikváriumban, Berlinben, New Yorkban vagy épp a múlt időben. Szív Ernő legújabb könyvében az irodalom ellenségei sorakoznak fel: határidők, megrendelések, díjak, a többi író, a számtalan olvasó, vagy épp maga Jézus. Szív Ernőt vendégei ugyanis soha nem hagyják nyugodtan dolgozni: hát így lesznek ők maguk a munka tárgya. ___ _Az irodalom ellenségei_ a Magvető Kiadó Szív Ernő-sorozatának első darabja.

Gárdonyi Géza - Mai ​csodák
"Azt ​mondjuk: a csodák világa lejárt. Azt mondjuk: nincsen Isten, és puszta véletlenség szülte és kormányozza a világot. Bizony mondom: soha nem látódott még annyi csoda a világon, mint attól az időtől kezdve, amikor az emberi szem a természetre fordul."

Kollekciók