Ajax-loader

'macska' címkével ellátott könyvek a rukkolán

 


Katrin Behrend - Macska ​a lakásban
Kisállataink ​című színes képekkel illusztrált könyvsorozatunk segítséget ad ahhoz, hogy kedvenceinket megfelelően gondozzuk. Bevált módszereket és hasznos ötleteket ismertet a környezet helyes kialakításától az etetésen át a változatos foglalkoztatásig.

Kálmán Jenő - Sicc ​az iskolában
Hogyan ​lehet, hogy Sicc iskolájában minden állat megtanul olvasni? Róka Rudi rájön a turpisságra, ám sicc bosszút áll: a híres Szputnyikon a világűrbe repíti az oktondi rókát

Borsos J. Gyöngyi - Macskamesék
A ​mese elején világra csöppen s elindul útjára egy lény. Egy nem tudjuk mi, egy négy lábon járó találós kérdés. Saját maga előtt is titok még, miféle teremtmény ő, nem csoda hát, ha kezdetben kicsit elveszetten poroszkál. Ám, ahogy lenni szokott az efféle történetekben, útközben szép lassan megoldódik a rejtély: a tétova jószág hetykén és boldogan sétál ki a mese másik végén. Megfejti a világot s benne önmagát, mi több, barátokra is szert tesz - arra ugyanis mindenkinek szüksége van, még akkor is, ha az illető csak egy ház, csak egy állatka. Hogy miként esett az eset, melyet azóta is generációk nyávognak tovább egymásnak? Erről szól a Macskamesék, Makhult Gabi különleges hangulatú illusztrációival megbűvölve. A kötet a 2013-as Aranyvackor pályázaton III. díjat, valamint különdíjat kapott.

Sheila Burnford - Hihetetlen ​történet
Három ​állat - két kutya és egy macska - útnak indul a kanadai rengetegben. Háromszáz mérföldet tesznek meg ember nem járta erdőségeken, mocsarakon, megáradt folyón keresztül, vadállatok között, hogy szeretett gazdáikhoz hazatérjenek. Életveszélyes kalandokba keverednek, de leleményességük, bátorságuk és összetartozásuk átsegíti őket minden akadályon. Történetüket huszonegy nyelvre lefordították és Walt Disney filmet készített belőle.

Gwen Bailey - Mit ​gondol a macskám?
• ​Miért dörzsöli a macska a képét hozzánk és mindenféle tárgyakhoz?• Miért nem képes néha lemászni a fáról?• Miért ül olyan emberek ölébe, akik egyáltalán nem vágynak erre?Szeretné tudni, mit gondol a macskája?Ez a könyv, melynek szerzője ismert állatmagatartás-kutató, segít megérteni négylábú kedvenceink viselkedését. Segít felismerni, mi az, amit közölni akarnak és lehetővé teszi, hogy jól válaszoljunk nekik.

David Alderton - Macskák
A ​Határozó Kézikönyvek a természet tisztább és pontosabb megismerésében segítik az Olvasót. Használatukkal könnyedén eligazodhat az állat- és növényfajok, valamint az ásványok világában. Ez a kötet a macskafajták és változataik széles választékát mutatja be fényképek és szemléletes leírások kíséretében. A Határozó Kézikönyveket egyszerű használni, élvezet nézegetni. Minden korosztály természetismereti könyvtárában helyük van.

Justin Cronin - A ​szabadulás
Rákbeteg ​felesége halála után dr. Lear, az özvegy tudós elkezdi kutatni a hosszú élet titkát, a betegségek és az öregedés ellenszerét. A hamarosan a hadsereg felügyelete alá kerülő kísérletsorozat eredményeként azonban a 12 kísérleti alany – minden emberi vonását elvesztve – félelmetes, gyilkos lénnyé alakul át. A kutatás utolsó fázisában a tudósnak szüksége van egy hatéves kislányra is, akit szintén beoltanak a kiszámíthatatlan hatású vírussal. Annak ellenére, hogy a Colorado-hegységbeli kísérleti telepet kommandósok őrzik, a kísérleti alanyok, azaz „fertőzöttek” kiszabadulnak. Senki és semmi nem állíthatja meg őket, a fertőzés egyre terjed, s mind több ember válik hozzájuk hasonló vérszomjas szörnyeteggé. Egyedül Amy, a hatéves kislány szervezete reagál másképpen a vírusra. A különös, világító lényekké átalakuló fertőzöttek az Egyesült Államok egész területét ellepik: már csak egy emberi közösség marad valahol Kaliforniában, melynek tagjai jól kiépített erődjük és harcosaik segítségével majd’ száz éven át megakadályozzák a fertőzöttek bejutását. A Kolónia lakói elszigetelten élnek a kaliforniai hegyekben, a régi, vírus előtti világot az idősek beszámolóiból vagy a Hosszú Portyákon látott romokból ismerik. Egy nap fura lány jelenik meg a Kolónia kapujában – Amy. Felbukkanása gyökeres változást hoz a Kolónia életében… Justin Cronin A szabadulás című poszt-apokaliptikus látomása egy ezer évet átfogó trilógia első része. A páratlan reklámkapánnyal beharangozott kötet megjelenését óriási várakozás előzte meg az USA-ban. Ennek megfelelően már a boltokba kerülésének hetében felkerült a New York Times bestsellerlistájára, ahol egészen a negyedik helyig jutott. A regény már megjelenése előtt bő másfél évvel nagy port kavart, ugyanis még kéziratban volt, amikor a megfilmesítés jogát példátlanul magas összegért megvásárolta a Fox 2000 filmstúdió. A feldolgozást a számos óriási sikerű filmet (Gladiátor, Amerikai gengszter, Szárnyas fejvadász, A nyolcadik utas a Halál stb.) jegyző Ridley Scott fogja rendezni.

Monica Pierrazzi Mitri - Legjobb ​barátom - A cica
Vajon ​milyen kalandokba keveredik egy kislány és kiscicája, Folti? Folti egy érzékeny, szeretetreméltó, de kissé akaratos cica. Sajnos igencsak hajlamos a csínytevésre; megijeszti az aranyhalat, anya értékes étkészlete között szaladgál, éjjel szerenádot ad a szerelmének, és szétcincálja a pulóvert. Mindezek ellenére Folti a legédesebb cica a világon, hiszen az igaz barátok mindig kitartanak egymás mellett.

Holly Webb - Pille ​új otthonra lel
Lucy ​bánatos, amiért családjának váratlanul költöznie kell, és ezért kénytelen búcsút venni a barátaitól. Szülei azt remélik, hogy egy cica talán segítségére lehet a kislánynak, hogy megbékéljen új otthonával, így hát meglepik Lucyt egy gyönyörű szép sziámi kiscicával - Pillével. A kislány rögtön megszereti Pillét, de továbbra is neheztel a szüleire a költözés miatt. Úgy tesz, mintha egyáltalán nem érdekelné a kiscica. Szegény Pille nem érti a helyzetet, és borzasztóan magányos. Miért nem akar Lucy a gazdája lenni?

Simon Tamás - Vérmacska ​2.
A ​Vérmacska visszatér és töketlenül is tökösebb, mint valaha. Tisztában vagyok vele, hogy a második részek, azok mindig szarabbak, mint az elsők. Azzal is tisztában vagyok, hogy ez most nem így lesz. Már csak azért sem, mert tanultam az első kötet hibáiból (ha voltak egyáltalán hibái) és tanultam abból is, hogy Szőrire nem szabad semmit bízni, mert mindent elszúr. Alfi, ez a két fröccsért vásárolt macskaátok ugyanott folytatja a naplóját, ahol abbahagyta. Elhozza a kurva világot, de ehhez most a világnak is lesz egy-két szava.

Helen Exley - A ​cicákról
"Cica ​kell, vagy függöny? Választanod kell, mert mindent azért nem lehet." (Pam Brown)

Daniel Cole - Rongybaba
Hat ​ember maradványaiból összevarrt egyetlen holttestet találnak egy londoni lakásban. Az áldozatot Rongybabának nevezik el. Ki követhette el ezt a borzalmat? Van-e összefüggés a bizarr eset és a pár évvel korábbi gyilkosságsorozat közt, amely miatt William „Wolf” Fawkes nyomozót kényszer-gyógykezelésre ítélték? William és társa, Emily Baxter őrmester nyomozását levakarhatatlan sajtóhiénák hada követi – a „Rongybabás gyilkos” eközben bestiális listát küld a vérszagra gyűlő újságíróknak: hat ember neve szerepel rajta, és a meggyilkolásuk tervezett időpontja… Mi kapcsolja össze a hat áldozatot? Miközben Wolfék versenyt futnak az idővel, a gyilkos valahol a közelben lapul… Daniel Cole váratlan fordulatokban bővelkedő thrillerét eddig 30 nyelvre fordították le. Ahogy Jo Nesbø vagy Stieg Larsson regényei, a Rongybaba is kitörölhetetlen nyomot hagy az olvasóban. Folytatás 2018-ban!

Jean Cuvelier - Szeretnék ​egy cicát!
Hogyan ​válaszd ki, neveld és gondozd a cicádat? Hogyan készíthetsz neki játékszereket, cicakosarat, karmincálófát, mászókát?

Ismeretlen szerző - Hello ​Kitty és barátai - A Barátság Klub
Gyere ​és csatlakozz Hello Kitty és barátai csapatához! Hello Kitty nagyon izgatott, mert új iskolába fog járni! Bár sokféle szakkör van a suliban, Hello Kitty és barátai elhatározzák, hogy ők indítanak egy teljesen újat, aminek a neve: Barátság Klub! De egyet tudnak-e érteni a jó barátok, ha a szabályokról van szó?

Nagy Lajos - A ​kutya / A macska
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Vicki Myron - Bret Witter - Dewey ​- A könyvtár macskája
___Mekkora ​hatással bírhat egy állat? Hány ember életét érintheti meg egyetlen macska? Hogyan lehetséges, hogy egy elhagyott macskakölyök megváltoztathat egy kis könyvtárat, megmenthet egy klasszikus amerikai várost, és idővel világhírre tehet szert? Ha választ keresel ezekre a kérdésekre, hallgasd meg az iowai Spencer városka szeretett könyvtári macskája, Könyvmoly Dewey elbűvölő történetét. ___Dewey története a lehető legkeservesebb módon kezdődik. Alig néhány hetesen, az esztendő legdermesztőbb éjszakáján bedugták Spencer Közkönyvtárának könyvledobójába. Másnap reggel talált rá Vicki Myron, a könyvtár igazgatója, gyermekét egyedül nevelő anya, aki túlélte családi gazdaságuk elvesztését, a fenyegető mellrákot és alkoholista férjét. Dewey azonnal elnyerte Vicki szívét, akárcsak a könyvtár valamennyi dolgozójáét, amikor összeszedte magát, fagyos lábacskáin odatotyogott hozzájuk, és köszönete, szeretete jeléül megbökdöste mindegyikük lábát. Az ezután következő tizenkilenc év során mindvégig elbűvölte Spencer lakosait lelkesedésével, melegével, macskáktól szokatlan alázatával, és mindenek fölött hatodik érzékével, amellyel tudta, hogy ki szorul rá legjobban az ő szeretetére. ___Ahogy Dewey híre városról városra, államról államra, majd elképesztő módon világgá terjedt, a cica barátnál is több lett: a büszkeség forrása egy közép-amerikai gazdálkodó városkának, amely lassan kilábalt hosszú történelmének legsúlyosabb válságából.

Rob Reger - Jessica Gruner - Emily ​the Strange - Különös különcségek
13 ​éves. Képes átlátni rajtad, ha úgy tartja kedve. De valószínűbb, hogy inkább négy fekete macskájával kóricál; vagy furcsa gyomkertjét gondozza; vagy csínytevéssel behódolásra készteti a szomszédokat; vagy régóta halott ősöket keres fel egy jégkrémpálcikából és gitárhúrból álló szerkezettel. Olvasd el, ha mered!

Brigitte Riebe - A ​Holdistennő
A ​mesemondó Mina szavaival elvarázsolja az embereket, történeteivel megváltoztatja a végzetüket. A holdistennő városában, Per-Basztetben a régiek, az örökkévalók történeteit meséli, miközben az istenek harcai hirtelen megelevendnek: éjszakánként szakállas alakok jelennek meg az utcákon ketrecekkel, és egyre több szent állat tűnik el… Rejtélyes erők fognak össze egy ismeretlen cél érdekében. A férje halála óta egyedül élő Mina életét sorsdöntő események változtatják meg: unokaöccse hirtelen eltűnik, a segítségére siető, vonzó és titokzatos perzsa kereskedőt, Numit letartóztatják. Az újabbnál újabb fordulatok nemcsak Mina és szerettei életét tehetik tönkre örökre, de Egyiptomot is a pusztulásba dönthetik…

Viktor Csizsikov - Rigó Béla - Kandúrhatnámságok
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Desmond Morris - Miért ​csinálja...? A macska
A ​híres angol etológus az elmúlt húszegynehány esztendő során ugyan főleg az emberfaj (a „csupasz majom”) viselkedésformáival foglalkozott, nem hanyagolja el azonban az állatvilágot sem. Miért csinája...? könyveinek sorozatában a kutya, a macska a ló legfeltűnőbb és az embert legjobban meggondolkodtató viselkedésformáit ismerteti és magyarázza, egyaránt ember- és állatközpontú szemlélettel, szellemesen és hitelesen. Könyvéből többek között megtudhatjuk, hogy miért dorombol a macska;hogy miért fröcsköli a kandúr vizeletét a kerítésre; hogy miért játszadozik el olykor a macska áldozatával, mielőtt megölné; hogy hogyan udvarolnak a macskák; hogy mire való a macska bajsza; hogy miért nevezik a bordélyházat „macskatanyának” – és még sok-sok érdekes, tanulságos, figyelemre méltó adalékot az embernek erről a simogatni való és ledér társáról, a macskáról.

Neil Gaiman - Coraline
Coraline ​családjának új lakásában huszonegy ablak és tizennégy ajtó van. Tizenhárom ajtó nyílik és csukódik. A tizennegyedik zárva van, mögötte csak egy téglafal, amíg egy nap Coraline ki nem nyitja, és egy átjárót nem talál egy másik házba, amely a sajátjuk mása. Csak mégis más… Eleinte a másik lakásban minden csodás. Jobb a kaja. A játékdobozban felhúzható angyal van, amely körbe-körbe repül a szobában, a könyvek képei mozognak, a dinoszaurusz-koponya csattogtatja a fogát. És van itt Coraline-nak másik anyja és másik apja is, akik azt akarják, hogy velük maradjon. Legyen az ő kislányuk. Meg akarják változtatni, és többé el nem engedni. Ebben a lakásban a tükör mögött még más gyerekek is csapdába estek. Coraline az egyetlen reményük. Be kell vetnie minden ravaszságát, hogy megmentse az elveszett gyerekeket, a szüleit és saját, normális életét.

Tõnu Õnnepalu - Mandala
Az ​ember viharos változásokkal tarkított létét a macska mindig érdeklődéssel vegyes aggodalommal figyeli. Idő, történelem, bank, pénz, utazás, költözés, felújítás és más felettébb gyanús és érthetetlen dolgai teszik az embert oly esendővé. De szórakoztatóvá is. Akit lehet figyelni félig lehunyt szemhéj alól, hogy már megint miben sántikál, de vigyázni is kell rá, nehogy túlzásokba essék. Az ember néha eltűnik. Hogy önszántából megy, vagy viszik, tulajdonképpen ebből a szempontból lényegtelen. A macska marad. Vele nem számol a történelem. Mindig ott van valahol. Hogy ha az ember visszatér, akkor azonnal újra elfoglalhassa hivatalát. Mert az embernek szüksége van macskára, ehhez kétség sem férhet. Nem kell ahhoz bejárni a világot, hogy a maga teljességében megmutatkozzék. A macskák ezt nagyon jól tudják. Számukra minden pillanat maga a teljesség. Van, ahogy van ősi bölcsesség. Az ember görcsösen igyekszik elérni ezt a meditatív állapotot. Belenéz egy macska szemébe, és meglátja benne önmagát, ahogy egy macska szemén keresztül szemléli önmagát. Ember legyen a talpán, aki ezt kibírja somolygás nélkül. Az pedig a legjobb út a teljesség felé. Egyedül lenni nem jelent szükségképpen magányt, szomorúságot és félelmet jelenthet szemlélődést, békét, derűt és természetes csöndet is. A macskák komoly szakértői a csöndnek. És ha egy íróember történetesen épp macskákkal osztja meg az egyedüllétét, ez sül ki belőle. Egy regény. Társasági magányregény. Macskatársasági ember-magányregény.

Solange Goudreau - 101 ​dolog, amit jó lett volna tudni a macskákról
"A ​kiváló francia írónő legújabb `ciccológiai` könyvében macskagazdik olyan megfigyeléseit gyűjtötte össze, amelyek hasznára lehetnek azoknak, akik még csak most forgatják a fejükben, hogy összekötik az életüket egy cicával, és azoknak is, akiknek ugyan már van macskájuk, de fogalmuk sincs arról, mire számíthatnak vele kapcsolatban."

Tomi Ungerer - Nem ​puszilom meg a mamát!
Tomi ​Ungerer 2000 októbere óta az Európa Tanács gyermekekért és nevelésért felelős küldötte, 60 éve ír és rajzol a gyermekeknek. Az 1950-es években „lépett meg” az érettségi elől Strasbourgból, ahol összes felmenője órás volt, hogy New Yorkba keveredvén a világ egyik legjobb gyermekkönyv-illusztrátorává váljon. Ez a kis könyve igazi klasszikus már. Hőse Tappancs Toby, a vad és „férfias”kandúrkölyök, aki így panaszkodik folyton: „Úgy nézek ki, mint holmi pufi babácska egy áruházi katalógusban?összenyalva, összefalva, akár egy igazi képeslapcica! Pfuj!” A mama őt is állandóan dédelgetni akarja, de neki elege van belőle!...

Dennis Lehane - Titokzatos ​folyó
Dennis ​Lehane mára kultikussá vált regénye három, Boston egyik munkások lakta részében felnőtt férfi barátságáról szól. Gyerekkorukban olyasvalami történt, ami mindhármuk életét gyökeresen megváltoztatta, és ez még akkor is kísérti őket, amikor egyikőjük lányát brutálisan meggyilkolják. A regény cselekménye lélegzetelállítóan robog az elkerülhetetlen és tragikus végkifejlet felé, ahogy a főszereplők külön-külön birkóznak meg belső démonaikkal. Lehane kiválósága nemcsak a hibátlan nyomozati eljárás leírásában rejlik, hanem abban is, ahogy megindítóan és mégis felesleges szentimentalizmus nélkül tárja elénk a három férfi fájdalmas történetét egy olyan városnegyedben, amely hozzájuk hasonlóan jobb sorsot érdemelt volna. A _Titokzatos folyó_ból Clint Eastwood készített felejthetetlen filmet 2003-ban, melyet – Sean Penn és Tim Robbins kiváló alakításáért – az Amerikai Filmakadémia két Oscar-díjjal jutalmazott.

Jim Davis - A ​helyzet magaslatán
Válogatás ​22 év legjobb képsoraiból, fekete-fehéren.

Jim Davis - Szabad ​rúgás?!
Válogatás ​21 év legjobb képsoraiból, fekete-fehérben.

Simon Tamás - Vérmacska
Alfium: a ​hülyeség kémiai reakcióba lépett egy macskával és rászabadult a világra. „Szőrös ma azt mondta, hogy egy-két dolog meg fog változni, például lenyugtatólövedékez, vagy elad szervkereskedőknek Üzbegisztánba, a szőrömből pedig kesztyűt csinál. Szerinte teljesen retardált vagyok és esély sincs arra, hogy valaha normális leszek, úgyhogy neki is álltam szépen, módszeresen körbepisálni a házat… Mondjuk, ha rend lesz és fegyelem mostantól, akkor nem kell eladnia, mert elmegyek magamtól, esetleg olyasféle változások lesznek, hogy kikaparom a szemét, rászúrom a fogamra és azzal törölgetem a seggem. Mit képzel már?” Tényleg, mit képzel Szőri, ez a balfék? Mert hogy Alfi, ez a két fröccsért kapott szőrgombóc mit képzel, arról igen részletes és cizellált képet kapunk a naplójából. Kezdve azzal, hogy ő maga az Atyaúristen, ősrobbanással, káosszal, macskarmaggeddonnal egyetemben. Alfium: úgy hat, mint a morfium. Függeni fogsz! Légy alfinista, különben kurva világ lesz! "...szeretem, ha írók írják a könyveket, még a könnyedebb műfajúakat is. Simon Tamás hangja, humora, tehetsége DNS-kód-szerűen egyedi. »Elsőkönyves« létére teljes vértben-fegyverzetben érkezett, dölyfös macskaparipán." - Vavyan Fable "Alfi az egyetlen macska, akit messziről kedvelek. Közelről a cimborám lenne." - "Regős Bendegúz" (Bakterház balra)

Jim Davis - Erre ​születni kell
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Jim Davis - Útmutató ​az élethez a Grand Fotelban
Garfield ​kedvenc sportja a százas váltó... azaz a százas csatornaváltó... és a mi fotelhez nőtt, tévékóros macskánk továbbra is biztosan tartja mancsában a stafétabotot, azaz a távirányítót. Hangolj ránk! Légy az "álomváltó" tagja! És élvezd összeállításunk vidám képsorait!

Vera Weingartner - Beteg ​a macskánk
Mici ​és Pörzsi nem tudják megmondani, hogy mi fáj. Nagyon fontos tehát, hogy a gazdik és a gazdasszonykák felismerjék a betegség tüneteit, és pontosan beszámoljanak róluk az orvosnak. Az állatorvos szerző érthetően írja le a lehetséges betegségeket és tüneteiket, a négylábú páciensek helyes ápolását, valamint a szükséges egészségügyi ellátást. A könyvből megtudhatjuk: - Milyen betegségek üthetik fel a fejüket? - Miképp ismerhetők fel a tünetek és hogyan ítéljük meg azokat? - Hogyan előzhetjük meg a betegségeket? - Melyek az elsősegély legfontosabb tennivalói? - Milyen oltások szükségesek és hogyan védekezhetünk az élősködők ellen? A könyv macskánk egészségének és jó közérzetének fenntartásához nélkülözhetetlen tanácsadó.

Jim Davis - Mély ​benyomások
Klasszikus, ​fekete-fehér képsorok a világ leghíresebb macskájáról.

Kollekciók