Ajax-loader

'perui' címkével ellátott könyvek a rukkolán

 


Mario Vargas Llosa - Mayta ​története
Egy ​perui trockista forradalmárról szól Mario Vargas Llosa 1984-ben megjelent regénye: Alejandro Maytáról, aki 1958-ban egy elvetélt, tragikomikus, mindössze tizenkét óráig kitartó forradalmi felkelés vezére volt. A szerző a szemtanúkat kérdezve igyekszik rekonstruálni az eseményeket, feltárni az igazságot, hogy aztán annak ismeretében „hazudhasson", mert hiszen nem történelmet ír, hanem regényt, melynek jelen idejében egy „világvége-korszakot élő", háború, terrorizmus és idegen katonai beavatkozás sújtotta Perut képzel el. Az utolsó fejezetben találkozik a megöregedett, beteg, életét fagylaltárusként tengető Maytával is: a fikció szembesülhet a valósággal, ha a „valóság" szónak van egyáltalán értelme. Mert az egy éven át tartó nyomozás ellenére csak annyi bizonyos, hogy „mindenütt hegyekben áll a szemét", és az emberi nyomorúsággal szemben a forradalmi akciók éppoly tehetetlenek, mint egy regény. A tehetetlenségnek ez az érzése és a nyomorúság elleni dacos - akár irodalmi, akár forradalmi - lázadás kapcsolja össze a szerzőt és hősét, olyannyira, hogy a regény lapjain már-már összeolvadnak ők ketten: Mario Vargas Llosa, az író és Mayta, a forradalmár, akinek hitével és világnézetével az író nem ért egyet, mégis szeretne hinni erkölcsi tisztaságában.

Mario Vargas Llosa - A ​lehetetlen kísértése
Az ​első modern regény (a Bovaryné) és Flaubert rajongója, korunk egyik legismertebb és legnépszerűbb írója, a perui Mario Vargas Llosa az utolsó klasszikus regény (A nyomorultak) és szerzője, Victor Hugo előtt hajt fejet ebben a tudós és élvezetes, okos és megértő, művészeti és világnézeti kismonográfiában. De azért vitázva hajt fejet. Látja, hogy a lehetetlent kísérti a francia mester, amikor - egy mindentudó, mindenható elbeszélő-Isten módjára - egy valóságos mindenséggel is versenyre kelő regénymindenséget próbál teremteni. Mégis érzékenyen nyomozza, lovagiasan méltányolja és készségesen elismeri a roppant kísérlet mai - főleg társadalmi - közgondolkodásunkon vitathatatlanul nyomot hagyó hatását.

Mario Vargas Llosa - Édenkert ​a sarkon túl
Ma ​hozzákezdesz a világ megváltásához, Florita. Ezzel a gondolattal ébred 1844 egyik áprilisi reggelén Flora Tristán, avagy Andalúzka, aki részben a korabeli utópisztikus gondolkodók Fourier, Saint-Simon és Owen hatására, de leginkább saját életének viszontagságai nyomán, egy borzasztó házasságból menekülve lett korát messze megelőző harcos feminista és szelíd forradalmár (aki éppen a vérontást, az érlelődő tragédiákat szeretné megelőzni, amíg lehet). A gyönyörűséges Flora, mellében a pisztolygolyóval, mellyel szadista férje bosszúból ki akarta oltani az életét, bejárja Franciaországot, szembeszáll a kor előítéleteivel, s miközben egyre-másra utasítja vissza a hódolókat (mert a férje örökre meggyűlöltette vele a nemiséget, mígnem egy barátnőjével végre igazi élvezetet talál a testi szerelemben), nőket és munkásokat, költőket és papokat, gyárosokat és katonákat igyekszik megnyerni ügyének: a nők felszabadításának, a Munkásszövetség létrehozásának egyszóval a tökéletesen igazságos társadalom felépítésének S bár mind újabb csalódások érik, mindvégig azt érzi, hogy a földi Paradicsom egészen közel van, a sarkon túl. Egy egészen másfajta, a civilizációtól érintetlen természeti Paradicsom az, amelyet Flora Tristán unokája, Paul Gauguin keres élete utolsó éveiben az 1890-es években Tahitin és a Marquises-szigeteken. Egy megnevezhetetlen betegséggel, sajgó testével és múltjának rémeivel küszködve Gauguin ugyan megismerheti a tahiti nők képmutatástól mentes szerelmét, és remekműveket alkot, de vajon nevezheti-e Édenkertnek azt a világot, amelyet a Csendes-óceán szigetein talált, s amelyben a bennszülöttek egykori hitvilágából és szokásaiból már alig maradt valami

Mario Vargas Llosa - Julia ​néni és a tollnok
Az ​író új regényében egy írói becsvágyat melengető ifjú keresi helyét Limában, az ötvenes évek nagy múltú és elmaradott hivalgó és mégis nyomorúságos világvárosában, egy gazdag és népes úricsalád szeretve fojtogató vadonában, lap- és rádiószerkesztőségek bohém zűrzavarában, hazájában, a sorsválasztás vagy -vállalás válságos pillanatából egyszerre nyílik kilátásunk egy komoly-vidám, hősies-botrányos, de nemcsak férfivá hanem íróvá is érlelő nagy szerelem felé és a tömegfogyasztásra termelő irodalmi giccs groteszk - alkotáslélektanilag és művészetszociológiailag egyaránt érdekfeszítő - kalandja felé. Ennek az arányosan építkező, kellemes könyvnek - amely valóságos eseményeket vegyít zseniális stílusparódiákkal - különös zamatot ad, hogy nemcsak a környezet- és társadalomrajza hiteles, hanem hőse is, mert az ifjú maga a tizennyolc éves Vargas Llosa.

Mario Vargas Llosa - Don ​Rigoberto feljegyzései
A ​Szeretem a mostohámat című bájos kisregényben ismerhettük meg Fonchitót, a mostohaanyját elcsábító, angyalarcú, démoni fiúcskát, aki most újra betoppan a családi botrány óta a férjétől külön élő dona Lucreciához... A festőművésznek készülő kis Fonchito, aki önmagát a zseniális Egon Schiele reinkarnációjának tekinti, újra meg újra az érzékiség hálójába csalja az érett szépasszonyt, de az utolsó pillanatban mindig visszakozik: a csábítás ördögi trükkjei ezúttal azt a célt szolgálják ugyanis, hogy a fiúcska jóvátegye korábbi vétkét, s újra összeboronálja mostohaanyját az apjával, don Rigobertóval. Maga a kerettörténet ezúttal csak az elbeszélés vázát adja egy megejtő szépségű, fékezhetetlen fantáziával megalkotott, bravúros erotikus regényhez, melyben föltárul előttünk a felesége elvesztése miatt szenvedő don Rigoberto lelkének, tudatának és tudattalanjának minden rezdülése. A napközben egy biztosítóigazgató szürke életét élő don Rigoberto éjszakánként megalkotja a maga álmokból, ábrándokból, fóbiákból, dühöngésekből, az erotikát testgyakorlattá silányító modern kor elleni kifakadásokból és legfőképpen az ezernyi alakban, pózban és pikáns helyzetben elképzelt dona Lucreciából szőtt külön világát. Don Rigoberto szerint az igazi erotikát lassan elpusztítja a mai tömegtársadalom szabadossága és a pornográf kultúra, amely a fantáziát kiszorítva segédeszközökkel szerszámozza fel az embert. De amíg marad a földön akár csak néhány homo ludens, azaz játékos ember, addig Mario Vargas Llosa káprázatos regényének minden bizonnyal lesznek olvasói.

Marcos Yauri Montero - Ősszel ​ezer év múlva
Peru ​múltja és jelene, vasba öltözött hódítók, jajszavú inka hecegnők, Andi legendák és nagyvárosi fény, falusi önkény és szervezett forradalmi indulat. A perui Yauri Montero műve mindezt egyetlen művészi látomásba, a történelmi társadalmi, és családregény nemes ötvözetébe foglalja. A hiteles hevületű és egyszersmind pallérozott költészet eszközeivel megjeleníti világát virágillatú, zongoramuzsikás, és ódon vidéki szalonok hervadó hajadonaival, ragyogó széptevőkkel, élveteg-cudar szépasszonyokkal, korrupt politikusokkal, kiskirályokkal, igazságra szomjas, nyughatatlan értelmiségiekkel, keserű parasztokkal, elszánt bányászokkal, szelíden tiltakozó hippikkel és vérengző rendőrökkel népesít be. És fölötte ott az örök fenyegetés is, a természet átka: Yauri Montero könyvében - szomorú jelkép - városokat-embereket, javakat-reményeket renget rommá a Haza édes-mostoha földje. A regény költött színhelyének, Jelkép-Rupanínak is beteljesedik a sorsa. De a mű utolsó szavai azt sejtetik, hogy az emberélet útján az örök pusztulás nyomában mindig ott jár az örök feltámadás.

Mario Vargas Llosa - A ​Kelta álma
A ​friss Nobel-díjas Vargas Llosa vadonatúj regényének főszereplője, a "Kelta" a kalandos életű Roger Casement (1864--1916) brit diplomata, ír nacionalista politikus és szabadsághős, az egyik első európai, aki feltárta és leleplezte a gyarmatosítás fonákságait, megmutatva, hogy nem az őshonos ,,vademberek", hanem az európai betolakodók képviselték a barbárságot. A regény végigköveti Casement életútját, aki 1903-ban utazott először Afrikába - Kongóba - fiatal diplomataként. Az európaiak civilizációs törekvéseiben hívő, naiv fiatalember fokozatosan szembesül a gyarmatosítók önző céljaival és az őslakossággal szemben elkövetett rémtetteikkel. Majd Brazíliában szolgál konzulként, és itt értesül arról, hogy a nyersgumi kitermelése érdekében az amazóniai őslakókat is kíméletlenül kizsákmányolják. Egy vizsgálóbizottság vezetőjeként Peruba utazik, és itt is bátran fellép a helyi hatalmasságok ellen. Az első világháború idején Németországba megy, ahol azt tervezi, hogy német segítséggel és fegyverekkel vívja ki Írország függetlenségét Angliától. Részt vesz az 1916. évi dublini, húsvéti felkelésben, amelyet azonban levernek, a német segítség nem érkezik meg, Casement börtönbe kerül, és még abban az évben hazaárulásért kivégzik. Kalandokkal és rémségekkel teli, akciódús regény, amelyben Vargas Llosa a szokásos szenvedéllyel szembesít bennünket európai történelmünk máig sem igazán feldolgozott borzalmaival

Fegyverek_szomoru_ejszakaja
2

Ismeretlen szerző - Fegyverek ​szomorú éjszakája
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Az_%c3%bcld%c3%b6z%c5%91
Az ​üldöző Ismeretlen szerző
1

Ismeretlen szerző - Az ​üldöző
Ez ​a nyolc kisregény világhírű írók világhírű alkotása. Mind az utóbbi tizenöt-húsz évben keletkezett. Együttesen a latin-amerikai sokféleség érzékeltetésére és annak a Latin-Amerikában régen érlelődő, de valahogy mégis váratlan hirtelenséggel kivirágzó művészi minőségnek tanúsítására vállalkoznak, amely napjaink nemzetközi könyvpiacának nem lanyhuló szenzációja. A nálunk is jól ismert szerzők - a kubai Carpentier és Novás Calvo, a brazil Guimaraes Rosa és Amado, az argentin Cortázar, a mexikói Rulfo, a kolumbiai García Márquez és a perui Vargas Llosa - műveiben képviselve van a parasztélet és a zajló nagyváros, a hűbéri pangás és a forradalom, a faji és társadalmi kérdés, az élettani és lélektani konfliktus, az erőszak és a humor.

Mario Vargas Llosa - A ​diszkrét hős
Két ​diszkrét vagy szerény? hősről szól Mario Vargas Llosa új regénye: az egyik, Felícito Yanaqué egy szegénysorból jött szállítási vállalkozó, aki nem hagyja, hogy megzsarolják, és védelmi pénzt kelljen fizetnie; a másik, Ismael Carrera, fittyet hányva társadalmi osztályának és főképpen az örökségre ácsingózó fiainak elvárásaira, idős korában feleségül veszi a cselédlányát. Mindkét döntés szövevényes bonyodalmakat és vad indulatokat szabadít el; és szegény don Rigoberto, aki már nyugalomba akar vonulni, és csak az esztétikai (és szerelmi) örömöknek kíván élni, akarata ellenére az események egyik főszereplője lesz. Újból Peruban vagyunk tehát, ahol Vargas Llosa tüneményes pályafutása indult, s ahol első, fergeteges könyvei játszódtak; és újból találkozhatunk az életmű több felejthetetlen alakjával: nemcsak a testi szerelmet művészi fantáziával gyakorló Don Rigobertóval és fiával, Fonchitóval (aki, mint emlékszünk, annak idején, még kisfiúként elcsábította mostohaanyját), hanem Lituma őrmesterrel is, aki próbálja megtalálni a zsarolókat.

Mario Vargas Llosa - A ​beszélő
A ​világhírű perui szerző életműsorozatában ezúttal 1987-ben (magyarul 1993-ban) megjelent "indiánregényét" jelentetjük meg: a gazdag életmű egyik legkülönösebb, legvarázslatosabb darabját. A történet jórészt a perui Amazónia mélyén játszódik, egy időtlen idők óta fennálló, a természettel tökéletes összhangban lévő s ma is ősi körülmények között élő indián kultúrában. Az írást nem ismerő macsigengák között a "beszélő" az, aki történeteivel a létezés és a kultúra folyamatosságát és a közösség összetartozását biztosítja. Amit törzsükről, a múltról, a világról meg a túlvilágról tudnak, azt a "beszélőtől" tudják: az örökké vándorló, az amazóniai őserdőben szanaszét kószáló népnek ő az élő emlékezete, szótára, mesetára, hírügynöksége. S szól a történet a szerző egyik ifjúkori barátjáról is, akinek arcát szörnyű folt csúfítja el, s elhatározza, hogy a macsigengák közé költözik, és "beszélő" lesz. A regény másik színhelye a távoli, kifinomult Firenze, ahol az író visszaemlékezik a perui őserdőre, a macsigengákra és hajdani barátjára. A kultúrák közti szokatlan viszonyokat különleges nyelvi leleménnyel ábrázoló szerző, aki a spanyolt mintegy a törzsi indiánok szemléletmódjához igazítja, egyben számára mindig is kínzó kérdéseket gondol végig ebben a regényében: szól a "beszélő" (s így áttételesen az író) felelősségéről, s arról is, lehet-e, szabad-e civilizációnkat ráerőltetni az "elmaradott" kultúrákra.

Mario Vargas Llosa - Szeretem ​a mostohámat
Vargas ​Llosa erotikus kisregénye - a folytatásával, a szerelem és szeretkezés témáját minden elképzelhető formában kibontó Don Rigoberto feljegyzései-vel együtt - a szerző életművének egyik legragyogóbb csúcsa: lebilincselő, az olvasó játékos fantáziájának is szárnyakat adó alkotás. Egy tehetős, erejének minden tekintetben teljében lévő limai biztosítóigazgató, don Rigoberto új asszonyt hoz a házhoz, az érett szépségű, épp negyvenéves doña Lucreciát, aki nemcsak a vágy apadhatatlan forrását fakasztja fel urában, hanem a házasság intézményébe vetett hitét is újraizmosítja. Az isteni pár felhőtlen nászát a férfi előző házasságból való fia, az angyali bájú Alfonsito sem zavarja meg. Ellenkezőleg. A gyermek, pontosabban kiskamasz valósággal belebolondul mostohájába: ha csak teheti, cirógatja, öleli-csókolja doña Lucreciát, akit ez a hamvas rajongás súlyos zavarba ejt, annál is inkább, mivel érzékei veszélyesen kellemdús választ adnak az ártatlan (?) gyermeki ostromra. Míg aztán egy napon...

Mario Vargas Llosa - A ​város és a kutyák
Egy ​limai katonaiskolában gyilkosság történik. Egy korlátoltságában is emberséges hadnagy fényt akar deríteni az igazságra, de fölöttesei féltik az iskola jó hírét és saját karrierjüket. Amíg az ügy kapcsán összecsap tisztesség és megalkuvás, a világhírű perui író regényében filmszerű pontossággal bontakozik ki a kadétok élete - lelki-testi-anyagi drámája -, és ez a kis, zárt kör a maga kegyetlen vadontörvényeivel már előrevetíti a felnőttek társadalmának fondorlattal leplezett szilajságát, fennkölt hazugságát. Érezzük, hogy ez a lidérces álom már a való világ főpróbája, még játék, de már véres-halálos játék, s ez után a főpróba után a fennálló társadalom démoni erőinek csak még iszonyúbb előadása következhet. Vargas Llosa szinte klasszikus katarzisélményben részesíti hőseit, de a lenyűgözött olvasó - a szerzővel együtt - mégis gondolkodóba esik: vajon van-e olyan katarzis, amely a gyávaság és az elszánt erőszak poklának ilyen mélységes bugyraiból is megválthatja ennek az ordaséletre gyürkőző kisvilágnak hitvány kisáldozatait és szánandó-kárhozott kisgazembereit?

Mario Vargas Llosa - Háború ​a világ végén
Az ​észak brazil pusztákon a XIX. század végén feltűnik egy vándorpróféta, afféle szent ember. A vidék lakói Prédikátornak nevezik el. "Magas volt, és olyan sovány, mintha mindig oldalról látszana - így kezdődik a regény. - Napbarnította bőre mindig a csontjaira feszült, szemeiben lankadatlan tűz égett. Senki sem tudta, hány éves, honnan származik, mit csinált korábban de nyugodt arckifejezése, önként vállalt szegénysége és rendíthetetlen komolysága már kezdetektől fogva bűvkörébe vonta az embereket." A világhírű és nálunk is jól ismert perui író regénye valóságos történelmi tényeken alapul, de természetesen az írói képzelet is tág teret kap benne. A múlt századi Brazíliában lejátszódott események elbeszélése alkalmat ad egyetemes érvényű és ma is időszerű problémák megfogalmazására de Mario Vargas Llosa - a tőle megszokott olvasmányos módon - csupán ábrázol; nem magyaráz, hanem felkínálja a lehetőséget, hogy az olvasó maga tegyen fel kérdéseket, és jusson el a végkövetkeztetésig.

Mario Vargas Llosa - Halál ​az Andokban
Hegyi ​szellemek, istenek, ördögök, vámpírok népesítik be az Andok vidékeit, s arrafelé mindenki tudja: a jóindulatukat áldozatokkal kell megnyerni. Különben halálos veszedelemnek teszi ki magát az ember - lavinák jönnek... vagy a Fényes Ösvény terroristái. Lituma tizedes azonban, aki egy kis andokbeli településen, Naccosban teljesít szolgálatot, felügyelve az útépítésen dolgozó munkásokat, nem hisz a régi babonákban, s amikor eltûnik három ember a teleprõl, õ a Fényes Ösvényre gyanakszik: azokra a fiatal peruiakból verbuvált gerillacsapatokra, amelyek szakrális kegyetlenséggel kövezik halálra áldozataikat. S míg az eltûntek után nyomoz, Lituma lassacskán megérti, hogy a hegyvidéki emberek számára a hegyi szellemek, az apuk éppoly létezõk ma is, mint évszázadokkal korábban, amikor az inkák emberáldozatokkal békítették meg vérszomjas isteneiket. Vargas Llosa mesterien fûzi össze Lituma tizedes nyomozását, a perui hegylakók hitvilágának bemutatását és a Fényes Ösvény rémtetteit egy nagy szerelem történetével, olykor elandalítva az olvasót, hogy végül annál brutálisabban szembesítsen a bûnügy megoldásával.

Covers_29069
Szobor ​a tengeren Ismeretlen szerző
0

Ismeretlen szerző - Szobor ​a tengeren
Századunk ​latin-amerikai költészetének színvonalát nemzetközi tekintély és rangos irodalmi díjak tanúsítják. De éppen ez a tekintély eddig mintha korlátozta volna is a tájékozódásunkat - igaz, hogy a legnagyobbak, Vallejo, Neruda, Guillén borították árnyékba földrészük lírájának széles színképét. Ez a gyűjtemény térben és időben egyaránt tágítani igyekszik költészeti világképünket, és egy nagy múltú, de most is izgalmasan terjedő ország, Peru örök emberi és társadalmi nyugtalansággal terhes lírája fölött tart szemlét. Három nemzedék termését tekinti át néhány szürrealista, szimbolista előzménnyel együtt egészen a mai alig több mint huszonéves költőkig, César Moro francia ihletésű lírájától a nemrégiben fiatalon elhunyt (helyesebben: megölt) Javier Heraud merengésbe burkolt türelmetlenségéig.

Mario Vargas Llosa - A ​Zöld Palota
Vad ​indulatokkal fűtött, a természet erőivel, egymással és saját ösztöneikkel élet-halálharcot vívó embereket ismerhetünk meg a világhírű perui író először 1966-ban megjelent regényében. A Zöld Palota valójában bordélyház, többnyire ide kerülnek végül azok a bennszülött lányok, akiket a katonák - az egyház együttműködésével - elrabolnak, hogy "megmentsék" a lelküket... A Zöld Palota megalapításának és működésének mitikus-misztikus története azonban csak a szerteágazó, nagyívű cselekmény állandó erotikai és erkölcsi feszültséget keltő magját alkotja; a szerző vissza-visszatér hozzá, miután hőseivel a vad amazóniai tájakon vagy Piurában, a perui nagyvárosban bolyong. És a fülledt őserdőben, a Santiago folyón és a piurai külvárosi negyedekben kibontakozó szövevényes kalandok során egy lázadó és elbukó törzsfőnök, egy leprás élőhalottá süllyedő csempész és egy prostituálttá váló bennszülött lány sorsát kísérhetjük végig évtizedeken át. Látszólag mindenki elbukik, akár hősi, akár aljas, akár erényes utat választ: a Zöld Palota vagy éppen a zöld dzsungel a maga civilizáció előtti törvényeivel minden nemesebb törekvést magába nyel, s az ember itt még akkor sem tud jót cselekedni, ha a céljai humánusak. Ám minden világnézeti pesszimizmusa ellenére Vargas Llosa regényéből valami felemelő vitalitás, valami habzsoló életszeretet, a teljességre törekvés lendülete árad.

Ismeretlen szerző - A ​világirodalom legszebb elbeszélései I-III.
„A ​világirodalom egységes, összefüggő folyamat, egyetlen hatalmas vérkeringés. Mikor Goethe először észrevette és nevet adott neki, már réges-régen létezett: mert sokkal régibb, mint a nemzeti irodalmak. Csakhogy akkor még nem hívták »világirodalomnak«, hanem jelző nélkül, pusztán csak »irodalomnak«. Jelző inkább az egyes nemzetek külön literatúráját illette. A világirodalom nem ezekből állt össze nagyobb egységgé. Ellenkezőleg: az egyes nemzeti irodalmak különültek el a világirodalmon belül, mint állam az államban, külön nyelveik védbástyái mögött, mindjobban önálló életet kezdve...” (Babits) Egy válogatásban bemutatni a novellát, úgy, hogy a vállalkozás a legkülönbözőbb szempontoknak megfeleljen – hogy bemutassa mindazt, ami előzménynek tekinthető: a görög és latin műveltséggel érintkező perzsa, indiai, arab elbeszélés-gyűjtemények egy-egy darabját. Magáét a görög és latin elbeszélő prózát, a középkori fabliau-t, az európai és kisázsiai fejlődéstől függetlenül létrejött távol-keleti elbeszélést, a modern novella megteremtőjétől, Bocacciótól a ma élőkig, a reneszánsztól a XX. századig feltérképezze a novella egész világföldrajzát, úgy, hogy egyszerre adjon képet az irodalomtörténet korszakairól, tükrözze a többé-kevésbé elfogadott értékrendet s az ettől gyakran (s szükségszerűen) eltérő nemzeti értékskálát is reprezentálja, reménytelen vállalkozás, hisz csak az utóbbi két követelmény is kibékíthetetlenül áll szemben egymással, lévén, hogy a legnagyobb irodalmakból magasabb színvonalú gyűjtemény állítható össze, mint a nemzeti irodalmak összességéből. E közhellyel, hogy ilyen gyűjteményt csinálni reménytelen vállalkozás, szemben áll a gyakorlat: antológiák születnek, mert szükség van rájuk. Novellaantológiák is. Se szeri, se száma az ilyen átfogó vállalkozásoknak, mint a mienk, a legszélesebb skálában a két véglet: a tudós válogatás és ez impresszionista között. Mit tehet a szerkesztő egy ilyen nagy példányszámú, „standard” kiadványnak szánt antológia esetében, mint az, amelyet az olvasó a kezében tart? Igyekszik az egyes irodalmakat előbb úgy venni, mintha külön antológia készülne mindből, s az irodalom történetének a fonalát szépen felgömbölyíteni, mintha szöveggyűjteményt készítene. A kialakult értékrendet nem megsérteni, mintha disszertációt írna. S amikor ilyenformán előállt a megengedettnél két-háromszor terjedelmesebb anyag, megpróbálja csökkenteni. Pontosabban: csökkenteni, számtalan menetben. Úgy, hogy minden követelményt megsért. A térkép helyett tájékozódási pontok maradnak, a történeti fonal elkalandozik, az irodalomtörténetiség súlyos sérelmet szenved. A sérelem elkövetésében magyarázhatóan, de védhetetlenül, ha úgy tetszik, önkényesen, de elkerülhetetlenül most már a szerkesztő ízlése az eszköz. Mert ha már nem lehet teljes - és lehet e egyáltalán teljes egy antológia? -, adjon csak valamelyest eligazítást, vázlatot műfajról, korokról és nemzetekről, és legyen szép, jó, megrázó, emlékezetes olvasmány. Erre törekszik ez a válogatás is, amely kezdve az elbeszélő próza legrégibb ismert alkotásaival, a négyezer éves óegyiptomi A paraszt panaszai-val hetvenhárom elbeszélést, illetve novellát tartalmaz: a régebbi korokból tizenhármat, a tizenkilencedik század elejétől napjainkig hatvanat. Nem tesz egyenlőségi jelet az egyes irodalmak közé, de igyekszik, ha és ahol a színvonal sérelme nélkül ez megoldható, minél több irodalomból válogatni, s képviseltetni a később felvirágzott irodalmakat is. Egyezően a hasonló célkitűzéssel készült, ugyancsak az Európa Kiadónál megjelent A világirodalom legszebb drámái és A világirodalom legszebb versei című antológiákkal. A burkolón Pablo Picasso Minotaurosz és áldozata c. tusrajza látható.

Mario Vargas Llosa - A ​Kecske ünnepe
Urania ​Cabral harmincöt év után látogat vissza "hazájába", a Dominikai Köztársaságba, pedig megfogadta, hogy soha többé be nem teszi a lábát erre a "vacak kis szigetre". De mégis látni akarja még egyszer utoljára azt a béna emberi roncsot, mellyé az egykor oly nagy hatalmú apja változott... Nem megbocsátani akar neki, mert úgy érzi, az apja bűnére nincs bocsánat, hanem a bűnhődését látni: magatehetetlen szenvedését, a riadt tekintetét, amikor szemére olvassa egykori tetteit. Urania látszólag sikeres életet él: jó nevű jogász az Egyesült Államokban, s még most, negyvenkilenc évesen is kívánatos nő - csakhogy férfi soha nem érintette a testét azóta a szörnyű éjszaka óta, amikor Trujillo, a Kecske, Dominika diktátora egy szűz kislány testével akarta felgerjeszteni lankadó vágyait... Miközben Urania újra találkozik apjával és rokonaival, visszatérünk az 1961-es esztendőbe, amikor Trujillót meggyilkolták, és Vargas Llosa borzongatóan eleven képet fest egy diktatúra hétköznapjairól, elénk varázsolva a rendszert kiszolgáló és a zsarnoksággal különböző okokból szembeszálló alakokat... és persze magát Trujillót, aki élet és halál ura a szigeten, de a minisztereivel folytatott megbeszéléseken folyton a nadrágját nézi, nincs-e ott árulkodó vizeletfolt, mert egyedül saját testének nem tud parancsolni... és a történelemnek, amely éppúgy elsöpri őt is, mint más aljas, perverz diktátorokat, akik önmagukat isteni hatalommal ruházzák fel.

Antonio Cisneros - Antonio ​Cisneros versei
Antonio ​Cisneros az újabb perui költészet legizgalmasabb tehetsége 1942-ben született Limában. Hazája új eszméket, új társadalmat sóvárgó, nyughatatlan művész értelmiségéhez hasonlóan kereste helyét kiscsaládi és nagypolitikai hányattatások közepette. A nyugtalan diákból nyugtalan tanár lett perui és külföldi egyetemeken (Limában, Southamptonban, Nizzában), még Budapesten is töltött két évet mint vendégtanár és mint művelődésünk, költészetünk érzékeny fülű búvára. Sosem csitult le benne a hosszú pör, ember és világ pöre, amely minden valamire való költészet mélyén ihletően dúl. Cisneros, a tehetős polgárág szülötte és ellensége, keserűen szemléli környezetét, de keserűségét elmés iróniába oldja, ezt pedig jobbat áhító indulatával hevíti át. Művei: Száműzetés (1961), Dávid (1962), Királyok könyve (1964), Szertartási ének egy hangyászmedve ellen (1968), The spider hangs too far rhe ground (1970), Ne kérj belőle (1971), Mint fügefa a golfpályán (1972).

Sergio Bambaren - Delfinálom
A ​perui származású író az utóbbi tíz év egyik legsikeresebb történetét írta meg. Dániel Alexander, az álmodozó delfin a kis herceg vízben élő rokona. ''Annál, amit csinálsz, sokkal fontosabb az, amiről álmodozol - csak higgy az álmaidban!'' - ez az üzenete ennek a kis lírai remeknek, amely főhőséhez hasonlóan bejárta már a világot. Az író, a szenvedélyes széllovas és környezetvédő, a kis delfinhez hasonlóan végigkergette már a világ vizein a tökéletes hullámot, élt az USA-ban, Ausztráliában, hogy aztán visszatérjen szülővárosába, Limába, ahol több könyvben megírta a világ vizeinek történéseit.

Mario Vargas Llosa - Ki ​ölte meg Palomino Molerót?
Egy ​perui légi támaszpont közelében borzalmasan megcsonkított holttestet találnak; mint hamarosan kiderül, az áldozat a környékbeli házi mulatságok kedves, népszerű dalénekese. A szomszédos halászfalu csendőrhatósága - Silva hadnagy és Lituma közcsendőr - komótosan, de elszántan lát munkához, hogy kiderítse, ki vagy kik voltak a szerencsétlen fiatalember gyilkosai. A nyomozás során újabb és újabb rejtélyes kérdések merülnek fel, s meglepetés meglepetést követ. Végül aztán többé-kevésbé mindenre fény derül, és nemcsak egy líraian induló, ám rémdrámába forduló tragikus-különös szerelmi történet bontakozik ki előttünk fokozatosan, hanem az ötvenes évek Perujának társadalmi látlelete is, amelynek komor színeit derűs, már-már bohózati elemekkel frissíti a már nem egészen fiatal, de még mindig kívánatos, dús idomú fogadósné junói bájai után ácsingózó Silva hadnagy szerelmi csetlése-botlása.

Mario Vargas Llosa - Négy ​óra a Catedralban
A ​könyv hősei a limai Catedral bárban idézik fel a maguk és közeli-távoli ismerőseik történetét. Ami ezekkel az emberekkel - egy jelentéktelen újságíróival, egy nagyhatalmú miniszterrel, kallódó cselédekkel, parányi törtetőkkel, befolyásos üzletemberekkel, félvilági nőkkel - történik az tulajdonképpen Peru története a háborútól az ötvenes évek végéig: a pangás, a kudarc, a korrupció és a cselekvésképtelenség története. Ebben a világban zátonyra fut a becsvágy, minden hasznos és nemes eszme, és félszeg kitörési kísérletek után némi lelkifurdalással és kudarcérzéssel a magányos buzgalom is visszahanyatlik, kezesen beilleszkedik a mozdíthatatlannak tetsző - és valóban csak a forradalmi hevületű legutóbbi évtizedben megmozduló - latin-amerikai provincializumusba. Vargas Llosa könyve a régimódi, epikus kalandregény, az emberiség legfrissebb tapasztalatain edződött társadalmi regény és a modern lélektan vívmányait hasznosító lélektani regény nagyszabású ötvözete és a szerző nyelvi kereteket feszegető stíluskísérletének izgalmas összegzése.

Mario Vargas Llosa - Levelek ​egy ifjú regényíróhoz
Egy ​nagy író vállalkozik ebben a könyvben olyasmire, amire senki - még a legavatottabb tudós-szakember-sem képes az övéhez fogható joggal és hitelességgel: föltárja hivatásának (mesterségének?) külső-belső regénytechnikai, alkotás- és befogadás-lélektani műhelytitkait. Három címzettje van a világhírű perui író legújabb kötetének. Természetesen az olvasó az első: egy nagyrészt magyarul is hozzáférhető, gazdag életmű okos és művelt alkotójának személyes vallomásaival találkozhat benne. Az esztéta a második: vitathatatlanul eredményes gyakorlat hitelesítette szakmai fejtegetéseket élvezhet a tudomány és művészet határvidékén. A kezdő író a harmadik, és mindenki, aki regényírásra kívánja adni a fejét. Ritka ajándék ez az önzetlen föltárulkozás. - A szerző, nagy nemzetközi irodalmi díjak birtokosa olyan függönyök és díszletek mögé vezeti az érdeklődőt, amelyek mögött a művészet legnagyobb talányai rejtőznek, és ahonnan azzal az élménnyel térünk vissza mindennapi világunk

José Maria Arguedas - Mély ​folyók
"A ​perui írók a spanyól hódítók után négy évszázaddal fedezték fel az indiánokat, és éppoly galádul bántak el velük, mint annak idején Pizarro. Ennek immár ötven éve. A modernizmus korszaka volt, divatozott az egzotikum." "... a modernistáknak viszont semmiféle tapasztalatuk nem volt az indiánok életéről. Az indiánokhoz nem az együttérzés vezette őket, sokkal inkább a furcsaság keresése, a sznobizmus... José Maria Arguedas az első író, aki bevezet minket az indián kultúra legbelső rejtekeibe, és feltárja előttünk az indián teljes lelki gazdagságát és sokrétűségét, mégpedig olyan elevenen és közvetlenül, hogy arra csak az irodalom képes... Azzal, hogy különböző helyzetekben mutatja be az indiánokat, hogy felfedi a fehér emberhez való viszonyuk igazi értelmét, hogy feltárja az indián lélek mélyén rejtőző álmok és vágyak világát, Arguedas valójában minden szükséges támpontot megad, hogy megértsük ezt a népet, és közel kerüljünk hozzá... Legelsősorban azt köszönhetjük neki, hogy úgy tudta kifejezni az indiánokat, amilyenek a valóságban: sokoldalú lényeknek. Vagyis szituációba ágyazta a bennszülötteket, változó földrajzi és társadalmi keretbe, amely érthetővé teszi viselkedésüket. Ezért jut olyan nagy szerephez Arguedas műveiben a természeti környezet: szenvedélyes festője ő az Andok flórájának, faunájának, fényeinek, levegőjének... Arguedas legjobb könyve, a Mély folyók elsősorban az Andok tájairól szól: ihletett költői vallomás az Andok földjéről."

Isabel Allende - The ​Stories of Eva Luna
In ​1988 Isabel Allende published Eva Luna, a novel that recounted the adventurous life of a poor young Latin American woman who finds friendship, love and some measure of worldly success through her powers as a storyteller. Her most ambitious novel to date, Eva Luna was described by the Washington Post as a “cascade of stories [that] tumbles out before the reader, stories vivid, passionate and human.” Now in The Stories of Eva Luna, she again presents us with a treasure trove of such stories, showing us once more why Eva Luna (and her much-celebrated creator) has now such a large and devoted readership. We begin with Rolf Carlé , the European refugee, journalist and lover who figured so largely in her last book. Lying in bed with Eva Luna, he asks her to tell him a story. “What about?” she asks. “Tell me a story you have never told anyone before. Make it up for me.” And so she does, giving Rolf Carlé and the reader twenty-three vibrant, enchanting demonstrations of her artistry. Here are campesinos and rich people, guerrillas and fortunetellers, great beauties and tyrants, the foreign rendered indelibly familiar. Here is Clarisa, “born before the city had electricity, she lived to see television coverage of the first astronaut levitating on the moon, and she died of amazement when the Pope came for a visit and was met in the street by homosexuals dressed up as nuns”; here is El Capitán, who waited for forty years before proposing to his dancing partner; Horacio Fortunato, a circus owner and entrepreneur, whose encounter with a languid foreign woman will force him to change his roguish ways even as he attempts to court her; Maurizia Rugieri, who abandons her husband and child for a young medical student, converting their life together into an opera of her own design; Nicholás Vidal, who “had always known that a woman would cost him his life” but never suspected that it would be the wife of Judge Hidalgo; Riad Halabí (whom readers will remember from Eva Luna), once again displaying his concern and wisdom for the people of Agua Santa; Marcia Lieberman, the wife of a European diplomat, whose brief affair with the President for Life of an unnamed Latin American country has startling rewards... Love, vengeance, nostalgia, compassion, irony - Isabel Allende leaves no emotion untouched in these stories. Opulently imagined, stirringly told, they confirm once more her place as one of the world's leading writers.*

Mario Vargas Llosa - Utazás ​a fikció birodalmába
Képzeljük ​el magunkat a messzi régmúltban - biztat bennünket könyve elején Vargas Llosa -, amikor az ember számára még nem létezett idő, s amikor lényét szinte teljesen betöltötte a körülötte lévő világtól való rettegés. És képzeljük el, hogy egyszer csak valaki mesélni kezd nekünk - szinte mindegy is, hogy miről: a lényeg, hogy közben egy kis időre elmenekülhessünk a való világtól. Vargas Llosa saját magát is az ilyen mesélők - vagy ahogy egyik regényében nevezte őket, a "beszélők" - utódjának tekinti. A valóságból való menekülés mindig is az irodalom, a "fikció" egyik legfőbb témája, célja és érzelmi tartalma volt - de a XX. században élt egy író, az uruguayi Juan Carlos Onetti, írja, akinek életművéről túlzás nélkül állíthatjuk: "teljes egészében arra hivatott, hogy megmutassa, mi, emberek milyen elmés, szövevényes módon teremtettünk a való élet mellé egy valótlan, de meggyőző szavakból és képekből álló, párhuzamos életet, hogy aztán ott menedéket találjunk..." A latin-amerikai újpróza nagyjai szinte kivétel nélkül előfutáruknak tekintik Onettit, aki az 1930-as évek közepétől alakította ki bámulatos formaművészetét, s hozta létre a képzelet teremtette Santa Maríát, ahol kudarcra ítélt hősei élnek stricik, prostituáltak, bolondok, csalók, a valóság meg a fantázia közti ködös határon ide-oda járkáló alakok között. Vargas Llosa is mindig csodálója volt ennek a világnak, mindig próbálta megérteni a rejtélyeit és Onetti írói fortélyait... S aztán módszeresen újra végigolvasta és átgondolta egész életművét - ennek lett eredménye ez a tanulmány, mely Onetti életét is elmeséli, hiszen Vargas Llosa akkor is regényíró marad, amikor egy másik nagy regényíró műveit elemzi.

Manuel Scorza - Dobpergés ​Rancasért
Manuel ​Scorza (sz. 1928) indián származású perui író könyvei – saját nyilatkozata szerint – “inkább etikai, mint irodalmi tettek. Költőként indult, és írói munkássága szorosan kapcsolódik politikai tevékenységéhez. Az igazságukért és szabadságukárt magukra hagyatottan küzdő indiánok felkelésének szentelt regényciklusát, melynek első kötete – Dobpergés Rancasért (1970) – egy öntudatra ébredt nép nagyságának izgalmas és erőteljes ábrázolása.

Covers_46576
Eldorádó Ismeretlen szerző
19

Ismeretlen szerző - Eldorádó
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Mario Vargas Llosa - A ​rossz kislány csínytevései
A ​limai Ricardónak egy nagy álma van gyerekkorától kezdve: Párizsban akar élni. Pontosabban kettő: mert csak akkor lehet boldog Párizsban, ha megtalálja élete nagy szerelmét, a kis chilei lányt, akivel tizenöt évesen egyszer már majdnem összejött, de aztán kiderült, hogy a lány nem is chilei, hogy nem gazdag, s az igazi nevét senki sem tudja. Ricardo egyik álma megvalósul - tolmács és fordító lesz álmai városában, s hogy még tökéletesebb legyen a boldogsága, nagy szerelmével is újra találkozik. De a kislánynak nem elég az a kispolgári élet, amit a szerény fordító tud kínálni neki - ő izgalmakat és gazdagságot akar... S mindent megkap az élettől, amire vágyik, kalandokkal teli életet élhet mind újabb gazdag férfiak oldalán, de közben újra és újra visszatér Ricardóhoz, hogy a mennyei boldogság hónapjai után megint megalázza, elhagyja, tönkretegye... A több mint három évtizeden át tartó szerelmi történet egyben izgalmas utazás Európában, Dél-Amerikában, Japánban; a szerző hol a hatvanas évek Párizsába varázsol bennünket, ahol baloldali gondolkodók tartják fogságban az ifjú elméket, s perui fiatalok készülnek arra, hogy hazájukban győzelemre vigyék a forradalmat; hol a hetvenes évek Londonjába, ahol új kultúra születik - új zenével, hippikkel, a szabadság féktelen keresésével; majd eljutunk Japánba is, ahol teljes fordulatszámon zakatol az új kapitalizmus, s a chilei kislány épp egy perverz "jakuzafőnök" szeretője...

Covers_204408
Járom ​és csillag Ismeretlen szerző
1

Ismeretlen szerző - Járom ​és csillag
Az ​Egyesült Államok déli határától a Tűzföldig terjedő hatalmas földdarabot nyelvileg a spanyol túlnyomó aránya jellemzi, de a szubkontinensnyi Brazília révén a portugál is jelentős képviselethez jut. E földrész költészete sokáig csak mint az európai anyaországok "kihelyezett részlege" létezett, de a századfordulótól kezdve innen indult útjára sok megújító kezdeményezés Európa számára is. Könyvünkhöz hasonló méretű és jellegű, átfogó összeállítás még nem jelent meg magyar nyelven. A kötetet végigolvasva, érezhetjük és élvezhetjük a nagy színgazdagságot, de legfőbb élményünk mégis inkább a sokféleségben megnyilvánuló egység lesz, egy számunkra különös és messzi világ emberileg nagyon is közelinek ható, közös üzenete.

Mario Vargas Llosa - A ​látványcivilizáció
A ​modern képzőművészet újra és újra azt a trükköt adja el, amivel a zseniális Marcel Duchamp valamikor új útra terelte a képzőművészetet… A futball, ez a csodálatos játék, amely mindig magas szinten magában hordozta az esztétikumot, most a hordaember hordaösztöneihez való visszatérés eszközévé vált… A vallás manapság gyakran csak látványosság, máskor pedig a demokráciát fenyegető veszély… A szex érzelemmel és szenvedéllyel teli, szertartásos játékból puszta időtöltéssé változik… És így tovább: a Nobel-díjas perui író szomorúan, gúnyosan vagy dühösen sorolja és elemzi a hanyatlás jeleit: szerinte az „igazi” kultúra – amely még a lét legfontosabb kérdéseivel foglalkozott, s amely nem elandalítani, hanem gyakran felrázni akarta az embert – meghalt, vagy legalábbis haldoklik, és mindent elönt a felszínes látványosság, a light kultúra, a szórakozás. Vargas Llosa minden viszolygása mellett példás kíváncsisággal figyeli ezt az új „kultúrát”, melyben az írott szó egyre jelentéktelenebb szerepet játszik a filmekhez, tévéműsorokhoz, videojátékokhoz, mangákhoz, rock-, pop- és rapkoncertekhez képest… – s melyben ő maga kihalóban lévő dinoszaurusznak érzi magát.

Kollekciók