Ajax-loader

'skandinávia' címkével ellátott könyvek a rukkolán

 


Denise Dersin - Vikingek: ​Északi kalózok
A ​kora-középkori skandináv törzsekből alakult hajós hódító nemzet története és életmódja a régészeti kutatások alapján.

Tove Jansson - Jön ​az üstökös
Mumin-völgyben ​a nyár épp olyan kellemes, mint máskor. Muminpapa a verandán ücsörög, Muminmama pompás kagylóhéjakkal rakja körbe a virágágyásokat. Csakhogy egy napon kísértetiesen megváltozik az ég színe, és a pesszimista Pézsmapatkány a Mumin család tudomására hozza, üstökös közelít a Földhöz, és egyenesen Mumin-völgy felé tart. És valóban: a vörös szem napról napra fenyegetőbben izzik az égen, s nemsokára a völgy minden lakója összepakolja ingóságait, majd elmenekül otthonából. Mumintrollt és Sniffet viszont a kíváncsiság hajtja, amikor a rájuk váró száz veszéllyel dacolva felkerekednek, hogy kiderítsék, megmenekülhet-e a világ és benne kedves völgyük a pusztulástól. A Jön az üstökös című kötettel indul Tove Jansson muminokról szóló meseregényeinek sorozata. A finn-svéd írónő saját finom, humoros rajzaival illusztrált történetei több évtizede elbűvölnek kicsiket és nagyokat. A jelenlegi kiadás az 1968-as szerzői változat új fordítása. A mumintörténetek következő kötete: A varázsló kalapja

Lena Andersson - Egenmäktigt ​förfarande
Ester ​Nilsson är poet och essäist och en förnuftig människa i en förnuftig relation. En dag får hon en förfrågan om att hålla ett föredrag om konstnären Hugo Rask. Från och med nu ska hela hennes tillvaro hänga samman med denna till sin avsikt helt oskyldiga begäran. I publiken sitter konstnären själv, hänförd, och de två möts för första gången efter föreläsningen. Ett slags kärlekshistoria inleds mellan Ester Nilsson och Hugo Rask, banal i sin enkla grymhet, storslagen i sin fullständiga hängivenhet. Egenmäktigt förfarande är en berättelse om hur mycket vi är beredda att bedra oss själva i vår önskan att bli älskade, men också om hur svårt det är att inte utnyttja människors svaghet, och hur brutalt resultatet blir. Lena Andersson skildrar här hur det känns att utsättas för den stormande passionen utan att fullt ut kunna gå upp i den. Det är en detaljstudie i makt och besatthet, rolig och smärtsam om vartannat.

Bernard Cornwell - Das ​letzte Königreich
Nordengland ​im Jahre 866: Mit zehn Jahren erlebt der Fürstensohn Uhtred den Einfall der Wikinger. Sein ungestümer Mut in der Schlacht beeindruckt den Anführer der Dänen so sehr, dass er Uhtred verschont und als Ziehkind aufnimmt. Mit den Jahren wird der Junge fast einer von ihnen. Nach Raub- und Eroberungszügen voller Blut und Gewalt droht auch Wessex, das letzte der fünf angelsächsischen Königreiche, an die Eroberer zu fallen. Doch da wechselt Uhtred wieder die Seiten …

Ruth Ware - Femeia ​din cabina 10
Jurnalista ​Lo Blacklock tocmai a primit misiunea vieții ei: o călătorie de presă la bordul exclusivistului vas de croazieră Aurora Borealis, care pornește în voiajul său inaugural în Marea Nordului. La început, călătoria e cât se poate de plăcută: cabinele sunt luxoase, cinele sunt încântătoare, iar oaspeții — eleganți și șarmanți. Dar, pe măsură ce Aurora Borealis înaintează pe mare, atmosfera devine terifiantă, iar Lo e martoră la ceea ce pare un coșmar înfiorător: o femeie e aruncată peste bord. Și totuși, pare să nu lipsească niciun oaspete, așa că vasul își continuă voiajul nestingherit, în ciuda încercărilor disperate ale lui Lo de a-i convinge pe cei din jur că s-a întâmplat ceva extrem de grav. "Un thriller intens și imprevizibil, cu acțiunea plasată pe un vas de lux, la bordul căruia se întâmplă ceva îngrozitor… Ware a scris o variațiune extraordinară pe tema femeii în pericol, cu o protagonistă curajoasă și un decor claustrofobic." - Sunday Times "Un roman captivant ce îmbină stilul Agathei Christie cu atmosfera din Fata din tren." - The Sun "Nimeni nu știe să construiască mai bine decât Ruth Ware o atmosferă înfricoșătoare fără elementul supranaturalului, iar Femeia din cabina 10 constituie dovada incontestabilă pentru oricine se îndoiește de asta." - New York Journal of Books

Anthony Ham - Kari Lundgren - Miles Roddis - Lonely ​Planet Norway
How ​will you see Norway? From behind a sled pulled by huskies? From the top of a glacier? Over an aquavit at Ibsen's old table in Oslo's Grand Café? The exquisitely clear air of Lofoten Islands, colourful wooden houses, remote Svalbard...so much to see. And so many ways to see it. * Special colour section with inspirational fjords itineraries * Sustainable travel options * Interviews with locals * Where to stay in Norway

Gwyn Jones - A ​History of the Vikings
An ​utterly splendid book, quite the most brilliantly written, balanced, and explanative general work on the Vikings ever to appear in English or in any language."-- Scandinavian Studies The subject of this book is the Viking realms, Denmark, Sweden, and Norway, their civilization and culture, and their many sided achievements at home and abroad. A highly readable narrative follows the development of these Northern peoples--the Nordmenn--from their origins and the legendary pre-history to the military triumphs of Canute and the defeat of Harald Hardradi at Stamford Bridge in 1066, which symbolically ended the Viking age. The book recounts the Vikings' exploits in war, trade, and colonization: the assault on Western Christendom; the trading and military ventures to the Slav and Muslim worlds and to Byzantium; and the western voyages of discovery and settlement to Greenland, Iceland, and America. Numerous photographs, maps, and drawings contribute to Gwyn Jones's rounded portrait of Viking civilization and vividly evoke the importance in their culture of religion, art, and seafaring.

Jørn Lier Horst - Nárcisz ​akció
"Ellopták ​a "Nárcisz" című, értékes festményt. A rendőrség letartóztatta a tolvajt, ám ő nem ismeri be tettét. A műkincs pedig továbbra sem került elő. Tiril és Oliver titokzatos dologra bukkan a gyanúsított háza előtt. Vajon sikerül-e a két kis nyomozónak felderítenie az ügyet? Jorn Lier Horst, akit Norvégia egyik legjobb krimiszerzőjének tartanak, ezúttal gyerekeknek írt krimisorozatot. A szerző korábban nyomozóként dolgozott a rendőrségen, a 2. számú nyomozóiroda egyes részeinek cselekményét is a valóságból vette. Gyilkosság, rablás, ujjlenyomatok, vér- és lőpornyomok. Nagy rejtélyek, csúf hazugságok és elhallgatott titkok. Amiről olvasol, akár meg is történhetett. Akár veled is megtörténhetett volna... Mindez persze most a gyerekeknek szól! Új gyerekkrimisorozat színes illusztrációkkal 6-10 éveseknek

Jørn Lier Horst - Nyár-sziget ​akció
Hosszú ​ideje ez az egyik legmelegebb nyári nap. Tiril és Oliver a régi stégen üldögél, és három csónakot lát a part felé sodródni. Senki sem ül bennük, és senki sem tudja megmondani, ki hagyta el őket. A két nyomozó Nyolcas kutyával együtt vizsgálódni kezd. A nyomok a rejtélyes Nyár-szigetre vezetnek. J?rn Lier Horst, akit Norvégia egyik legjobb krimiszerzőjének tartanak, ezúttal gyerekeknek írt krimisorozatot. A szerző korábban nyomozóként dolgozott a rendőrségen, a 2. számú nyomozóiroda egyes részeinek cselekményét is a valóságból vette. Nagy rejtélyek, álnok hazugságok és elhallgatott titkok. Amiről olvasol, akár meg is történhetett. Akár veled is megtörténhetett volna... Mindez persze most a gyerekeknek szól! Új gyerekkrimisorozat színes illusztrációkkal 6-10 éveseknek

Jørn Lier Horst - The ​Hunting Dogs
Seventeen ​years ago, William Wisting led the investigation into one of Norway's most widely publicized criminal cases, when the young Cecilia Linde was killed. Now it is discovered that evidence was planted and the wrong man convicted. Wisting is suspended and the media smell blood. William Wisting has spent his life hunting criminals, but now it is he who is hunted. To discover what really happened he must work alone and under cover, assisted only by his journalist daughter Line. Then another young woman disappears.

Linn Skaber - Ma ​négykézláb akarok járni
"Szóval ​azt hitted, hogy már felnőtt vagy? Adj nekem pár percet, és elbeszélgethetünk róla." Felnőttnek lenni azt jelenti, hogy mentesülünk a fiatalkori káosztól, és megállunk a saját lábunkon. De vajon tudjuk-e, kik vagyunk valójában, és sikerül-e megőriznünk az élet iránti örömünket és kíváncsiságunkat? Linn Skaber saját és mások élményeit használta fel arra, hogy fiktív monológokat, rövid történeteket írjon, amelyekben az élet e jelentős szakaszáról próbál mondani valamit. Ír ráncokról és edzéshisztériáról, magányról, szenvedélyről és vágyról, nagy és kis gondokról, megszakadó kapcsolatokról, egymásra találásról, szerelemről és illatokról, amelyeket sohasem felejtünk. A Szívem egy bezárt bódé című kötethez hasonlóan e szövegek is könnyű tollal íródtak, ugyanakkor a már ismert Skaber-stílushoz híven árad belőlük a komolyság.

Pétur Gunnarsson - pont ​pont vesszőcske
Az ​izlandi irodalom egyik modern klasszikusában, az úgynevezett Andri-tetralógia első kötetében a főszereplő kisfiú, Andri életét követjük végig (nővére) megfoganásától gimnazista koráig. De jóval több ez szellemesen megírt fejlődéstörténetnél: Gunnarsson lepárolja a második világháború utáni Reykjavík hangulatát, és hűen adja vissza, miként látták az izlandiak a kor történelmi–politikai eseményeit.

Jørn Lier Horst - Sötét ​Alak akció
Valaki ​hatalmas, mély gödröt ásott az ösvény közepén. Oliver későn veszi észre, és átbucskázik a bicikli kormányán. Ki tehet ilyet? És miért? Tiril és Oliver vizsgálódni kezd. Először a gazzal benőtt Mezőn, majd a kihalt Berkenye-laknál. Aztán előkerül egy régi térkép, különös jelekkel. Vajon sikerül-e megfejteniük a rejtélyt? Jorn Lier Horst, akit Norvégia egyik legjobb krimiszerzőjének tartanak, ezúttal gyerekeknek írt krimisorozatot. A szerző korábban nyomozóként dolgozott a rendőrségen, a 2. számú nyomozóiroda egyes részeinek cselekményét is a valóságból vette. Gyilkosság, rablás, ujjlenyomatok, vér- és lőpornyomok. Nagy rejtélyek, csúf hazugságok és elhallgatott titkok. Amiről olvasol, akár meg is történhetett. Akár veled is megtörténhetett volna... Mindez persze most a gyerekeknek szól! Új gyerekkrimisorozat színes illusztrációkkal 6-10 éveseknek.

Þórdís Gísladóttir - Randalín ​és Mundi
Randalín ​és Mundi két életrevaló kilencéves, akik a reykjavíki nyári szünetben ismerkednek meg egymással, amikor a kislány éppen a ház előtt „cigarettázik”. Miután Mundi figyelmezteti a dohányzás káros hatásaira, Randalín közli, hogy képtelen leszokni, és karácsonyra már valószínűleg nem is lesz életben. (Természetesen kiderül, hogy Randalín valójában nem dohányzott, csak úgy tett, mintha.) A gyerekek hét fejezeten át újabb és újabb kalandokban ismerkednek meg fura emberekkel: egy jósnővel, Randalín költő apjával, egy könyvkereskedővel – és így tovább. A szeretetteljes és könnyed könyvből sugárzik a vidámság, a pozitív életszemlélet, a tolerancia és a sokszínűség, s akár felolvasásra, akár önálló olvasásra jó szívvel ajánlható. Az Izlandi Irodalmi Központ a húsz „kiadásra legérdemesebb izlandi könyv” közé sorolja a kötetet. A mulatságos és életigenlő történeteket Thórarinn Már Baldursson (Sempé Petit Nicolas-jára emlékeztető) illusztrációi teszik teljessé.

Ruth Ware - A ​nő a tízes kabinból
Lo ​Blacklock újságíró, egy utazási magazinnál dolgozik. Izgalmas előrelépési lehetőség áll előtte: eltölthet egy egész hetet egy VIP-luxushajóúton. Kezdetben Lo kitűnően érzi magát, a kabinok elegánsak, a vacsorák, a partik fényűzőek, a társaság előkelő. De ahogy telik, múlik az idő, hűvös szelek fújják át a hajót, szürke ég telepedik a fedélzetre, és Lo olyan eseménynek lesz szemtanúja, amit korábban csak a rémálmaiban tudott volna elképzelni. Egy nőt kidobnak a hajóból. Az utasok mind bebiztosítják magukat, a hajó pedig úgy szeli tovább a hullámokat, mintha mi sem történt volna. Egyedül Lo próbál elkeseredetten választ találni a kérdéseire, és felfedni az igazságot: valami szörnyűségeset… Meglepő fordulatokban bővelkedő, egyszerre nyomasztó és gyönyörű. Ruth Ware a _Sötét erdő közepén_ című első regénye után újabb lenyűgöző olvasmánnyal bűvöl el minket.

Andri Snaer Magnason - Időről ​és vízről
Az ​izlandi szerző új kötete, mely a tudományos ismeretterjesztés legjobb hagyományait folytatja, mélyen személyes, ugyanakkor messzemenően globális nézőpontból közelít a fenyegető környezeti katasztrófa témájához. Magnason vérbeli mesélő, aki a súlyos téma ellenére utánozhatatlan iróniával és humorral vezeti be az olvasót a klímaváltozás okainak és hatásainak vizsgálatába, élvezetes könyvvé összegyúrva mitológiát és tudományt, útibeszámolót, beszélgetéseket (például a dalai lámával) és családi történeteket (így saját nagyszüleiről, akik mézesheteiket egy gleccserexpedíción töltötték). Az Időről és vízről gazdag és magával ragadó szöveg, egyszerre útikönyv és tudománytörténet, s mindenekelőtt figyelmeztetés a mai olvasó számára: éljen harmóniában a természettel - és az utána következő generációkkal. Andri Snar Magnason (1973) Izland egyik legnépszerűbb és legegyedibb szemléletű írója. Több alkalommal és több műfajban (regény, ifjúsági regény és tényirodalom kategóriában is) elnyerte már az Izlandi Irodalmi Díjat. 2009-ben társrendezője volt a saját könyve alapján készült Dreamland című dokumentumfilmnek. 2016-ban indult az izlandi elnökválasztáson, ahol kilenc jelölt közül a harmadik helyen végzett. Feleségével és négy gyermekével Reykjavíkban él.

Per Olov Enquist - The ​Visit of the Royal Physician
Everyone ​has heard stories of King George, but few know about his brother-in-law, Christian VII, the King of Denmark at the end of the eighteenth century. When Christian VII, young, mad and highly impressionable, assumes the Danish throne, many seek to control the new king, capitalising on his mental frailty to advance their own interests. Two men stand out: Struensee, the reform-oriented court physician and Guldberg, the cold-blooded religious fanatic. As the clash between these two men and all they represent - science and religion; ideology and diplomacy; the temptations of the flesh and the certainties of dogma - escalates, the fate of an entire nation hangs in the balance. Enquist brilliantly recasts a dramatic era of Danish history, weaving a wide range of historical characters - Voltaire and Diderot, Catherine the Great and George III - into a tale of ruthless political ambition and personal betrayal.

Covers_112133
Nils ​Holgersson Ismeretlen szerző
0

Ismeretlen szerző - Nils ​Holgersson
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Johnny Jackson - Elias Larsen - The ​Little Book of Hygge
Hygge ​– the now familiar Danish word for warmth, cosiness, peace and harmony – is something we all aspire to. This charming little book, filled with comforting quotes and simple tips, will help you kindle this cosiness in your own life. Light a candle, snuggle up and celebrate the things that make life good.

Halldóra Kristín Thoroddsen - Ablak
Az ​öregedés és az öregség nemcsak az izlandi irodalomban mellőzött téma. Az Ablak négy nagy fejezete négy egymást követő reykjavíki ősz történéseit írja le egy kezdetben 78 éves névtelen nő szemszögéből – különös módon egyes szám harmadik személyben. Kevés, sokat sejtető, gondosan megválogatott szóval mond el rengeteg mindent a mű, amelynek költői nyelvezete, gondolatvilága nem szépíti a valóságot, azonban a gyakran szomorú eseményeket is finom humorral tálalja. Halldóra Kristín Thoroddsen három verses- és két novelláskötet után írt kisregénye 2017-ben elnyerte az Európai Unió Irodalmi Díját.

Catharina Ingelman-Sundberg - Kaffe ​med Rån
Märtha, ​Snillet, Krattan, Stina och Anna-Greta har det långtråkigt där de bor på servicehuset Diamanten. Dålig mat och trist bemötande, för lite motion och ständiga besparingar. Antagligen skulle de ha det mycket bättre i fängelse! Märtha får en snilleblixt - de ska begå ett brott och se till att de blir dömda. Någon typ av ekonomisk brottslighet, en liten kupp av något slag. Bytet ska de skänka till fattiga och gamla. Kunde Robin Hood så kan väl vi! Med rollatorerna i högsta hugg tar gänget in på lyxhotell där det finns gott om förmögna gäster. Men allt går inte som planerat. För att lyckas måste de tänka ut det perfekta brottet. Äventyret tar fart. Snart finner sig Pensionärsligan indragen i den undre världen och vad som helst kan hända.

Rosa Liksom - Az ​Ezredesné
Az ​immár nálunk is ismert írónő 2017-ben megjelent, Az Ezredesné című regényének lappföldi hősnője egyes szám első személyben mondja el egy aszimmetrikus szerelem fogságában leélt fiatalságának történetét. Apja barátjának és politikai harcostársának erőszakos közeledése már gyermekként eldönti a sorsát, de kiszolgáltatottságát sokáig ellensúlyozza egyrészt a férfi elismertsége, gazdagsága, a hozzá tartozó fiatal nő sikerekkel járó, központi szerepe, másrészt hozzá való, feltétel nélküli kötődése és teljes erotikus odaadottsága. A történelmi változások mentén bekövetkező emberi és társadalmi összeomlásból a mindennapi vegetálás és egy újabb - másképp - aszimmetrikus szerelem segítségével áll lábra az Ezredesné. "Második" életében a szülőföld otthonosan ősi, szinte civilizáción kívüli világában talál magára az asszony, sikeres író lesz, aki saját élettörténetének feltárásával a finn történelmi közelmúlt egy eltűnt, szívesen eltagadott rétegére nyit ajtót. Rosa Liksom Lappföld szülötte, új regényének hősei segítségével érzékletes és hiteles képet rajzol ennek a legendás északi tájnak a valóságáról, a 20. századi finn történelemben játszott tragikus szerepéről.

Nora Szentiványi - A ​lakás
Egy ​fiatal házaspár 1970-ben, egy kis budapesti lakásban összecsomagolja az életét. Csak a kisbabájukat és a bőröndjüket viszik magukkal. A szabadságnak azonban ára van: a szerelmesek kénytelenek magára hagyni gyermekük nagymamáját, akit nem avathatnak be terveikbe. Nora Szentiványi regénye a fájdalom természetrajza − a menekülés örökre rányomja a bélyegét azokra, akik elmennek, és azokra is, akik itt maradnak.

Tove Jansson - Finn ​Family Moomintroll
It ​is spring in the valley and the Moomins are ready for adventure! Moomintroll and his friends Snufkin and Sniff find the Hobgoblin's top hat, all shiny and new and just waiting to be taken home. They soon realize that his is no ordinary hat; it can turn anything—or anyone—into something else!

Tove Jansson - Taikurin ​hattu
Muumipeikko ​ja hänen ystävänsä löytävät vuoren huipulta korkean mustan hatun. He vievät sen kotiin aavistamatta, että hatun takia Muumilaakso muuttuu taikuuksien ja omituisuuksien temmellyskentäksi. Outoja pilviä liikkuu taivaalla; yhtäkkiä Muumipeikko on kummituseläin. Joudutaan hattivattien kammottavaan piiritykseen, ja muumitalosta tulee viidakko. Muumimamma saa takaisin käsilaukkunsa, hän järjestää suuren ilojuhlan, ja Muumilaaksoon saapuu - taikuri.

Tove Jansson - Moominland ​Midwinter
Everyone ​knows the Moomins sleep through the winter. But this year, Moomintroll has woken up early. So while the rest of the family slumber, he decides to visit his favorite summer haunts. But all he finds is this strange white stuff. Even the sun is gone! Moomintroll is angry: whoever Winter is, she has some nerve. Determined to discover the truth about this most mysterious of all seasons, Moomintroll goes where no Moomin has gone before.

Pósán László - Skandinávia ​a középkorban
A ​skandináv országok középkori történetéről a viking kalandozásokon kívül szinte alig tudunk valamit. Ez az összefoglalás a keresztény dán, norvég és svéd királyságok X-XV. századi történetét mutatja be. Egységes szempontok szerint elemzi az egyes államok fejlődésének rokon vonásait és egyedi jellegzetességeit. Az esemény- és politikatörténet mellett a földrajzi környezet, a gazdaság és társadalom összefüggéseivel, az egyház, a művelődés és a kultúra kérdéseivel is foglalkozik.

Dirk Hilbers - Finnish ​Lapland
Finnish ​Lapland is one of the last great wildernesses of Europe. Huge expanses of silent coniferous forests, impenetrable bogs and vast open fells compris the awe-inspiring landscape of Lapland. It is a paradise for hikers and adventurers who wish to experience nature in the raw. This Lapland wilderness is by no means empty, though. Many sought-after bird species enliven the forests, fells and peatlands, making Finnish Lapland a paradise for European birdwatchers. The collection of rare wildflowers, dragonflies and butterflies and the presence of large predators like Wolf and Brown Bear confirms Finnish Lapland as a must-see destination for nature lovers. This nature guide is part of the Crossbill Guides series for nature enthusiasts. The Crossbill Guides combine interesting and insightful accounts with up-to-date and practical information and tips on observing wildlife. Detailed descriptions of hiking trails are conveniently linked to information on everything you want to know about the wheres, whats, and whys of the splendid nature of Finnish Lapland.

Tim Severin - King's ​Man
Constantinople, ​1035: Thorgils has become a member of the Varangian lifeguard and witnesses the glories of the richest city on earth but also the murderous ways of the imperial family. Under the leadership of warrior chief Harald Sigurdsson he is set up as the unwitting bait in a deadly ambush to destroy Arab pirates harassing the Byzantine shipping lanes in the Mediterranean. When Harald eventually ascends the throne of Norway, his liegeman Thorgils is despatched on a secret mission to Duke William of Normandy with a plan to coordinate the twin invasions of England. On 20 September 1066 Harald’s fleet of three hundred ships sails up the Ouse, confident of success, but a prophetic dream warns Thorgils that Duke William has duped his allies and the Norsemen are heading for disaster at Stamford Bridge. Thorgils embarks upon a race against time to reach and warn his liege lord before the battle begins. But will Odinn’s devout follower really be able to anticipate what fate has decreed and save the heritage of his Viking ancestors?

Margit Sandemo - Kongens ​brev
En ​fattigjente, en rikmann og umulig kjærlighet. Ved en tilfeldighet blir den vakre og hjertegode - og ikke minst smarte - fattigjenta Line dratt inn i et nervepirrende intrigespill: Skruppelløse adelsmenn forfølger den unge Berend Grim i jakten på et kongebrev. Midt i all dramatikken oppdager Line at hun nærer varme følelser for Berend, men det må hun for all del ikke røpe. Hun vet jo at en av hans stand aldri kan bli sammen med en som kalles Fille-Line. Line satt sammenkrøpet på sengen. Hva kunne det rabalderet nede bety? Og hvorfor ble det plutselig så stille? Noen kom i trappen. Hun stålsatte seg idet døren fløy opp. Kunne det være ...?

Margit Sandemo - Den ​siste ridder
Tristan ​Paladin var Isfolkets mest følsomme og dypt ulykkelige mann. Han hadde lite å leve før han møtte Hildegard, som ble slått og hundset av sin mann og led av en livstruende skydom. Ridderlig som han var, ville Tristan hjelpe den stsklars kvinnen. Og gjennom henne fikk han kjennskap til en ond orden som ofret mennesker og ville starte kongen...

Sjón - CoDex ​1962
E ​minden tekintetben rendkívüli regénytrilógia nem kevésbé különleges narrátora, Josef Löwe 1962-ben született – ugyanabban az évben (sőt igazából ugyanabban a pillanatban), mint a szerző maga. Története a második világháború idején veszi kezdetét, amikor is Leo Löwe zsidó menekült egy német kisváros fogadójában szerelmi viszonyba bonyolódik a fogadóslánnyal – ez az első rész, a love story témája. Ők ketten agyagból alkotnak egy kisgyermeket – ő lesz Josef. A második rész elején Leo Izlandra hajózik, kalapdobozában az agyagfiúcskával. Itt veszi kezdetét a bűnügyi történet egy hamisítatlan gyilkossági rejtéllyel, s a kötet végére érve eljutunk az 1962-es évhez, amikor Josef végre életre kel. A trilógiát záró, napjaink Reykjavíkjában játszódó tudományos-fantasztikus történetben az immár középkorú Josef felkelti egy menő biotechnológiai cég kissé ijesztő vezetőjének figyelmét, s miközben több, korábban elhallgatott mozzanatra fény derül, az olvasó eltűnődhet genetika és genezis – s nem kevésbé az emberiség – kifürkészhetetlen útjain. Sjón biztos kézzel sző mesterművet ősiből és modernből, folklórból és mitológiából, és közben zsánerek egész kavalkádját vonultatja fel a teológiai eszmefuttatásoktól az expresszionista filmig, a költészettől a paratudományig, a képregénytől a genetikáig – mindezt megforgatva a történetmesélés gazdag izlandi hagyományában. Sjón (1962) világszerte az egyik legismertebb és legnagyobbra tartott izlandi író. Reykjavíkban él. Regényeit mind ez idáig harmincöt nyelvre fordították le, és számos irodalmi díjjal ismerték el. Közülük A macskaróka (mely magyarul is olvasható) elnyerte az Északi Tanács Irodalmi Díját; a Holdkő – A sosemvolt fiú (Mánasteinn – drengurinn sem aldrei var til) pedig 2013-ban az év regénye lett Izlandon, s az Izlandi Irodalmi Díjjal tüntették ki. Sjón regényei mellett számos verseskötetet is publikált, de írt operalibrettókat is, valamint dalszövegeket különböző előadóknak (Björk lemezeinek például állandó társalkotója). Margaret Atwood és David Mitchell után ő volt a harmadik író, akit felkértek, hogy közreműködjön a száz évet átfogó, norvégiai székhelyű, Future Library nevű projektben.

Kollekciók