'dark fantasy' címkével ellátott könyvek a rukkolán
Sarwat Chadda - Az ördög csókja
A rozsdás lánc megcsikordult, ahogy a fiú, őt figyelve előre-hátra hintázott. Talán nem ő az. Lehet, hogy csak egy hétköznapi gyerek. Talán nem kell megölnöm. Billi SanGreal Próbája. Az utolsó teszt a beavatása előtt. De nem erre számított. Nem arra, hogy egy kissrácot kell megölnie. Billi sorsa, hogy kövesse apját a Rendbe, és megóvja az embereket az Istentelenektől. A több ezer gonosz, megkínzott lélektől, amelyek az emberiséget tekintik prédájuknak. Billi tizenöt éves. Brutális harcból és halálos csatákból álló életre vágyik? Vagy kísértés fenyegeti, hogy rossz útra vigye?
Sara Holland - Everless
Sempera királyságában idővel fizetnek, amelyet kivonnak a vérből, vashoz kötnek és meg is esznek azok, akik tovább akarnak élni. A tehetős arisztokraták, például a dúsgazdag Gerling-család, halálra adóztatják a szegényeket, hogy évszázadokkal megtoldhassák saját életüket. Senki sem gyűlöli jobban a Gerlingeket, mint Jules Ember, aki tíz éve az apjával együtt a szolgálatukban állt, amíg egy végzetes baleset arra nem kényszerítette őket, hogy éjnek évadján meneküljenek el a fényes kastélyból. Amikor Jules rájön, hogy az apja haldoklik, tudja, hogy vissza kell térnie Everlessbe, időt kell szereznie az apjának, mielőtt örökre elveszítené. Ám a visszatérés Everlessbe több veszéllyel – és kísértéssel jár – mint Jules várta. Hamarosan beletéved a sötét titkok mocsarába, és nem tud választani két testvér között, akikről azt hitte, hogy sohasem fogja viszontlátni őket. Döntéseivel megváltoztathatja a sorsot – sőt, magának az időnek a sorsát.
Böszörményi Gyula - 6... 5... 4...
2008. Budapest A 9... 8... 7...-tel valami elkezdődött! Valami felébredt! Még mindig azt hiszed, hogy ez csak játék? Reménykedsz, hogy téged nem érint? Akkor most nézz mélyen a borítón lévő lány szemébe és... Gondolkozz végre el! Nem mondhatom, hogy vedd bátran a kezedbe ezt a könyvet, hisz Lilith majd úgyis vigyáz rád. Úgy tűnik, ebben a városban mindenki csak önmagára számíthat! Annyit mondhatok, ha olvasni kezded, a tüdődben most is legyen annyi levegő, hogy még időben kiálthass: "Exi ab seo!"
Mo Xiang Tong Xiu - Az égi hivatalnok áldása 2.
Nyolc évszázaddal ezelőtt Xie Liant, a Xianle királyság koronahercegét rajongásig szerették az alattvalói, senki sem vetélkedhetett a népszerűségével. A herceg már fiatalon az égbe emelkedett, ám szerencsétlen körülményeknek köszönhetően hamarosan visszakerült a halandók világába. Néhány évvel később újra felemelkedett, de ezúttal csak néhány percet tölthetett odafent, és megint a mélybe zuhant.
Nyolcszáz év elteltével Xie Lian harmadszorra is az égbe emelkedik, hogy az ég császárától kapott első megbízatása során egy a szellemeknek parancsoló titokzatos démonnal hozza össze a sors. A koronaherceg nem is sejti, hogy a démon már milyen régóta szemmel tartja őt.
A Heaven Official's Blessing varázslatos történet a The Untamed szerzőjétől, a halandók és az égiek világáról, hűségről és árulásról, barátságról és szeretetről, sorsról és döntésekről.
Marlon James - Black Leopard, Red Wolf
In this stunning follow-up to his Man Booker-winning A Brief History of Seven Killings, Marlon James draws on a rich tradition of African mythology, fantasy and history to imagine an ancient world, a lost child, an extraordinary hunter, and a mystery with many answers...
'The child is dead. There is nothing left to know.'
Tracker is a hunter, known throughout the thirteen kingdoms as one who has a nose - and he always works alone. But he breaks his own rule when, hired to find a lost child, he finds himself part of a group of hunters all searching for the same boy. Each of these companions is stranger and more dangerous than the last, from a giant to a witch to a shape-shifting Leopard, and each has secrets of their own.
As the mismatched gang follow the boy's scent from perfumed citadels to infested rivers to the enchanted darklands and beyond, set upon at every turn by creatures intent on destroying them, Tracker starts to wonder: who really is this mysterious boy? Why do so many people want to stop him being found? And, most important of all, who is telling the truth and who is lying?
Marlon James weaves a tapestry of breathtaking adventure through a world at once ancient and startlingly modern. And, against this exhilarating backdrop of magic and violence, he explores the fundamentals of truth, the limits of power, the excesses of ambition, and our need to understand them all.
Black Leopard, Red Wolf is the first novel in Marlon James's Dark Star Trilogy.
Frances Hardinge - Hazugságok fája
Frances Hardinge Hazugságok fája című könyve 2015-ben elnyerte a Costa Év könyve díját gyerekkönyv kategóriában.
Mikor Faith apját rejtélyes körülmények között holtan találják, a lány elhatározza, hogy kibogozza az igazság és hazugságok szálait. Az apjai holmijai közt kutatva egy különös fa nyomára bukkan. Egy fáéra, amely hazugságokból táplálkozik, és gyümölcse titkokat fed fel.
Ám amint Faith egyre inkább a valótlanságok hálójába keveredik, rádöbben, hogy a hazugságok igézetében az igazság összezúzódik...
„A levelek hűsek voltak és nyirkosak. El sem téveszthette volna. Kétségkívül ezeket látta az apja füzetében, körültekintő aprólékossággal lerajzolva. Ez volt az apja legnagyobb titka, üdvözülése és veszte. A hazugságok fája. Most az övé volt, és az út, amit az apja sosem fejezhetett be, kitárult előtte.”
N. K. Jemisin - Az obeliszkkapu
Tízgyűrűs Alabástrom – az őrült, a világ megnyomorítója, a megmentő – küldetéssel tér vissza: ki akarja képezni utódját, Essunt. Essunt, aki menedékre lelt, de a lányát nem találta meg. Alabástrom egy kéréssel áll elő: ha Essun megteszi, az örökre megpecsételi Rezdületlen sorsát.
Eközben messze tőle Nassun, a lánya egyre erősebb lesz – és a döntései meg fogják törni a világot. Egyre sötétebbé válik a mindennek végét jelentő évszak, miközben a civilizáció fokozatosan belesüpped a hosszú, sötét éjszakába.
_Az ötödik évszak_ folytatásában az obeliszkek és egy ősi rejtély végre választ adnak a kérdésekre. N. K. Jemisin ismét bizonyítja, hogy nem hiába jelölték az utóbbi években az SF összes komoly díjára: _Az obeliszkkapu_ egy újabb felejthetetlen fantasy, ami merészen feszegeti a műfaj határait – ráadásul az elődjét követően ez a kötet is megkapta a Hugo-díjat.
N. K. Jemisin - A megkövült égbolt
Hamarosan visszatér a Hold. Hogy ez az emberiség pusztulásának, vagy esetleg valami még rosszabbnak az előjele, az két nőn áll.
Essun örökölte Tízgyűrűs Alabástrom erejét. Reméli, ezzel megtalálja a lányát, Nassunt, és olyan világot teremthet, amelyben minden orogén gyermek biztonságban nőhet fel.
De Nassun számára mindez késő. Az anyja hiába válik képessé az obeliszkkapu irányítására, ő már látta a világ gonoszságát. Elfogadta, amit az anyja soha nem fog beismerni: az elromlott dolgokat nem mindig lehet helyrehozni. Az egyetlen járható út ilyenkor a teljes megsemmisítés.
Hirano Kohta - Hellsing 1.
Hirano Kouta kultikus mangája végre magyarul!
A Hellsing egy veszett tempóban pörgő, kíméletlenül vicces és véres vámpírtörténet, csupa póz és coolness - Bram Stoker óta a legjobb dolog, amit az éjszaka urairól írtak!
A Hellsing Királyi Protestáns Lovagrend az Angol Korona évszázados szervezete - egy család, melynek a feladata a birodalom védelme a természetfeletti és istentelen veszedelmektől. A lovagrend lelke Sir Integra Wingates Hellsing, legfőbb fegyvere pedig Alucard, a szervezet szolgálatában álló titokzatos ősvámpír, valamint - újabban - Seras Victoria, egy balul elsült bevetésen született vámpírlány.
A Hellsing 12 országban jelent meg, jellegzetes humora és nyers ábrázolásmódja számtalan lelkes rajongót szerzett. Japánban óriási érdeklődés kíséri a most futó második anime-adaptációt.
Hirano Kohta - Hellsing 2.
Hirano Kouta kultikus mangája végre magyarul!
A Hellsing egy veszett tempóban pörgő, kíméletlenül vicces és véres vámpírtörténet, csupa póz és coolness - Bram Stoker óta a legjobb dolog, amit az éjszaka urairól írtak!
A Hellsing Királyi Protestáns Lovagrend az Angol Korona évszázados szervezete - egy család, melynek a feladata a birodalom védelme a természetfeletti és istentelen veszedelmektől. A lovagrend lelke Sir Integra Wingates Hellsing, legfőbb fegyvere pedig Alucard, a szervezet szolgálatában álló titokzatos ősvámpír, valamint - újabban - Seras Victoria, egy balul elsült bevetésen született vámpírlány.
A Hellsing 12 országban jelent meg, jellegzetes humora és nyers ábrázolásmódja számtalan lelkes rajongót szerzett. Japánban óriási érdeklődés kíséri a most futó második anime-adaptációt.
Hirano Kohta - Hellsing 3.
Hirano Kouta kultikus mangája végre magyarul!
A Hellsing egy veszett tempóban pörgő, kíméletlenül vicces és véres vámpírtörténet, csupa póz és coolness - Bram Stoker óta a legjobb dolog, amit az éjszaka urairól írtak!
A Hellsing Királyi Protestáns Lovagrend az Angol Korona évszázados szervezete - egy család, melynek a feladata a birodalom védelme a természetfeletti és istentelen veszedelmektől. A lovagrend lelke Sir Integra Wingates Hellsing, legfőbb fegyvere pedig Alucard, a szervezet szolgálatában álló titokzatos ősvámpír, valamint - újabban - Seras Victoria, egy balul elsült bevetésen született vámpírlány.
A Hellsing 12 országban jelent meg, jellegzetes humora és nyers ábrázolásmódja számtalan lelkes rajongót szerzett. Japánban óriási érdeklődés kíséri a most futó második anime-adaptációt.
Genevieve Gornichec - A boszorkány szíve
_Egy száműzött boszorkány beleszeret Lokiba, és ezzel az istenek haragját vívja ki ebben a megindító, elsöprő erejű történetben, ami újragondolja az északi mitológiát._
Angurboda története ott kezdődik, ahol a legtöbb boszorkányé véget ér: egy égetésnél. Ezt kapja ugyanis büntetésül Ódintól, amiért megtagadja tőle a jövő ismeretét. A tűztől sebzett és erejétől megfosztott Angurboda egy távoli erdő rejtett zugába menekül – itt talál rá egy férfi, aki Lokiként mutatkozik be, és a nő kezdeti bizalmatlansága ellenére hamarosan őszinte és igaz szerelem szövődik közöttük.
Hamarosan három különleges gyermekük születik, különleges sorsokkal. Angurboda a világ végén, Ódin mindent látó szeme elől rejtve neveli őket, ám, ahogy lassan visszanyeri látnoki képességét, úgy ébred rá, hogy boldog élete – és vélhetően mindenki másé – nagy veszélyben van. Hamarosan el kell döntenie, hogy elfogadja saját és családja végzetét, vagy fellázad és megváltoztatja a jövőt.
Genevieve Gornichec regénye az egyik legősibb mitológiából táplálkozik, és a modern világ emberének mesél el egy felejthetetlen történetet szerelemről, veszteségről és reményről.
M. Alice LeGrow - Bizenghast 1.
Nem minden elveszett lélek elveszett ügy.
Amikor egy fiatal lány Bizenghast elfeledett városába jutva rábukkan az elveszett lelkek borzalmas titkára, a kalandja végül őt magát is majdnem az őrület peremére sodorja. Egy dolog látható mindössze fájdalmas tisztasággal: Bizenghast lakói csak meghalni térnek haza.
Marty LeGrow a TOKYOPO "Rising Stars of Manga" versenyén futott be, és a Bizenghasttal olyannyira felejthetetlen rémdrámát alkotott, hogy világa azután is kísérteni fogja olvasóit miután könyvét becsukták.
Michael Moorcock - Elric of Melnibone
Michael Moorcock's brooding albino, Elric of the Emerald Isle, represents a landmark of sword-and-sorcery fantasy to millions of readers worldwide - with Neil Gaiman among them Heir to a legacy of tens of thousands of years, Elric sees the power of his decadent empire waning as the Young Kingdoms of humankind begin to stir. The 428th sorcerer-emperor to hold the ruby throne, he is unusually introspective and weak for his race - a combination that proves too tempting for his scheming cousin, Yyrkoon As Elric is forced to call upon Arioch, Lord of Chaos and Duke of Hell, to rescue his beloved Cymoril from Yyrkoon's clutches, so too will fate lead him to Stormbringer - a bloodthirsty magic sword with a mind of its own - and a dimensions-spanning encounter with the Four Who Are One.
Raoul Renier - Setét álmok
"Hogy mit várhat a tisztelt olvasó ettől a könyvtől? Borzongást, egyedi hangulatot, meghökkentő fordulatokat, a szereplők részéről egy nagy adag intrikát, gyarlóságot, hatalomvágyat stb., egyszóval mindent, ami a sikerhez kell. Mindazonáltal nem pusztán könnyű felhőtlen szórakozást ígérnek ezek a lapok, és a gyengébb idegzetű olvasóknak csak óvatosan merem ajánlani. Szerencsére azonban elmondhatom, hogy az olvasólámpa fénye mellett, még marad kapaszkodó a megnyugtató valósághoz, ugyanis a történeteket átszövi a humor, amely felszabadít a mondanivaló kősúlya alól." (S. A.)
Naomi Novik - Rengeteg
Agnyeska szereti csendes faluját a völgyben, az erdőket és a csillogó folyót. Kis világának peremén túl azonban a gonosz varázslattól sötétlő Rengeteg burjánzik, melynek árnyéka a lány életére is rávetül.
Népét egy szigorú varázsló oltalmazza a Rengeteg hatalmától, a Sárkányként ismert mágus azonban szörnyű árat követel a segítségéért: tízévente egy hajadont. Ahogy közeleg a kiválasztás ideje, Agnyeska félelme egyre nő, mert tudja, hogy legjobb barátnőjére, a szépséges és bátor Kasjára fog esni a Sárkány választása, és senki sem mentheti meg a rá váró rettenetes sorstól.
Amikor azonban a Sárkány eljön, nem Kasja lesz az, akit elragad.
„A Rengetegben minden megvan, amit Novik írásaiban szeretek, és ráadásnak némi óvilági mágia és a sötét tündérmesék zamata.” Patrick Rothfuss, A szél neve szerzője
„Vad, pezsdítő és mélyen, sötéten mágikus. Azonnal a klasszikusok közt a helye.” Lev Grossman, A varázslók szerzője
H. P. Lovecraft - Onnan túlról
Howard Phillips Lovecraft (1890‒1937) a nagy elődök (elsősorban Edgar Allan Poe és Ambrose Bierce) nyomdokain haladva összetéveszthetetlen stílust, hovatovább mítoszt teremtett – a „kozmikus rettenet” irodalmát, melyben az emberi élet iránt totálisan közömbös természetfeletti erők felbukkanása egész modern civilizációnk-történelmünk létjogosultságát kérdőjelezi meg.
Lovecraft életműve az egyedülálló rémtörténetek kimeríthetetlen bőségszaruja: számottevő hatással volt napjaink legnépszerűbb fantasy-horror szerzőire (Clive Barkertől Neil Gaimanen át egészen Stephen Kingig), világszerte kultikus rajongással övezett műveit évről évre filmek, képregények, valamint video- és társasjátékok légiója dolgozza fel.
Válogatásunk Lovecraft tizenegy rövidebb-hosszabb elbeszélését idézi meg; az angolszász horrorirodalom mára megkerülhetetlen klasszikusainak számító történeteket, valamint a szerző néhány kevésbé ismert, ám nem kevésbé vérfagyasztó és elgondolkodtató írását.
Sarah Perry - Melmoth
Helen Franklin húsz évvel ezelőtt szörnyű bűnt követett el, amit azóta sem tud magának megbocsájtani: lelkében a felejtés és az emlékezés erői küzdenek.
Furcsa kézirat kerül a kezébe. Az emberi történelem legsötétebb fejezeteiről szóló dokumentumokat tartalmazza, melyek egy fekete ruhás, könnyező szemmel és vérző lábakkal megjelenő árnyalak legendájáról szólnak. Ő Melmoth, a Tanú, egy különös szellem, aki a Földet járja szüntelen a bűn és bűnhődés megtestesítőjeként.
Akinek Melmoth megjelenik, választania kell: vagy együtt él bűnével, vagy megsemmisül, és az időtlen magány és sötétség kárhozatába vezet útja... Helen úgy érzi, Melmoth őt is gyerekkora óta figyeli... a múltjával való szembesülés pedig fontos választások elé állítja.
Kitűnően megírt, lebilincselő történet a kegyelemről, a megváltásról, a szeretetről és a konfliktusok kezeléséről.
Az essexi kígyó sikerszerzőjének legújabb regénye!
"Gyönyörű, elsöprő, ragyogó könyv." - Marian Keyes
"Elképesztően komor, gazdag történetmesélés jellemzi, tökéletesen egyensúlyoz a gótikus rémképek és az ember érzelmi világának leírása között." - Francis Spufford
"Misztikus, vészjósló és érzékenyen emberi. Írói bravúr." - Frances Hardinge
Sarah Perry korábbi regénye, Az essexi kígyó vezette a keményfedeles könyvek bestseller listáját, az év Waterstone Könyve lett 2016-ban (Waterstones Book of the Year 2016), és elnyerte a 2017. Év Könyvének Brit Könyvdíját (British Book Awards Book of the Year 2017).
Elaine Bergstrom - Sötét lelkek leple
A most következő történet a legrégebbi papírtekercsen található, melyet a Vigyázók Rendje őriz. A tekercs sarkai megpörkölődtek, de a történet maga sértetlen.
A sorozat minden regénye önmagában is teljes egész, melyek a Sötét Uradalmat benépesítő ostromlott hősök és hatalmas gonosz urak hátborzongató történeteit tárják fel.
George R. R. Martin - Daniel Abraham - Trónok harca - 1. szám
Közeleg a tél... Ez a Starkok rideg mottója, akik a messzi Királyvárból kormányzó Robert Baratheon király által egyesített birodalom legészakibb részének urai. Robert király nevében Lord Eddard Stark irányítja Derest, ahol a nagyúr és családja békében és nyugalomban él. Messze északon azonban, a Birodalmat védelmező hatalmas Fal mögött barbár vadak és még náluk is rosszabbak élnek: természetfeletti lények, akik a tél beköszöntével mítoszból valósággá válva jeges rémülettel töltik el a Királyság lakóit.
Dél felől is veszély fenyegeti a törékeny békét: a király segítőjének váratlan és rejtélyes halála fellebbenti a fátylat a birodalom nagy családjai között feszülő ellentétekről, melyek akár egy pusztító polgárháború kirobbanásához is vezethetnek...
Először egy többkötetes regényciklus, majd egy minden nézettségi rekordot megdöntő tévésorozat, most pedig itt a képregény is. George R. R. Martin hatalmas sikerű fantasy sagáját két kiváló alkotóművész, Tommy Patterson grafikus és Daniel Abraham író ültette át. át.
_Akinek tetszettek a könyvek vagy szereti az HBO-sorozatot, az egész biztosan imádni fogja ezt a képregényt is. Aki pedig még nem ismeri a Tűz és jég dalát, az őszintén remélem, hogy élvezettel látogat majd Westerosba és Deresbe, és örömét leli a Tyrionnal, Havas Jonnal, Aryával, Neddel, Cersei-jel, Sansával, Brannal, és a többi hősömmel való találkozásban._
John Gwynne - Az istenek árnyéka
"A SAJÁT BOSSZÚMRA KÉSZÜLÖK. NINCS IDŐM A TIÉTEKRE."
Miután az istenek hadba vonultak és elpusztították egymást, semmit sem hagytak maguk után, csak sebeket a világ testén, és a csontjaikat, amelyek mérhetetlen hatalmat ígérnek az őket felkutató bátraknak. Most azonban új világ van születőben: a vadont rettenetes szörnyek járják, a hataloméhes jarlok egymás ellen fegyverkeznek, a fjordok és hegyek közt csatazaj visszhangzik. A végzet három halandó nyomába szegődik: a tanyájukon a családjával élő anyát utoléri eltemetettnek hitt múltja, és világa újfent lángra lobban. Az ifjú zsoldos mindent feláldoz a harctér dicsőségéért, de lehet, hogy még ez sem elég ahhoz, hogy elkerülje az istenek haragját. A szökésben lévő rabszolga pedig a Véresküdötteknek is nevezett, hírhedt harcos testvériség soraiban reméli beteljesíteni bosszúját, de ehhez előbb egy lehetetlen próbatételt kell kiállnia. Hármuk döntései alakítják e világ sorsát, amelyet újra csak sötétbe borít az istenek árnyéka…
A többszörösen díjnyertes John Gwynne legújabb, a viking mitológia és kultúra ihlette fantasy regénye egy varázslattal és harccal teli világba repíti az olvasóit, ahol hőseire minden lépésnél ármány leselkedik és a sagákat vérrel írják.
Megan Campisi - A Bűnevő
A sötét, vérzivataros 16. századi Angliában a tizennégy éves árva May kenyérlopás miatt bíróság elé kerül. Az ítélet kegyetlen és megmásíthatatlan: mostantól bűnevő lesz. A társadalom páriája, megbélyegzett senki, akinek feladata, hogy meghallgassa a haldoklók bűnvallomásait, majd rituálisan elfogyassza koporsójuk mellett a vétkeiket szimbolizáló étkeket, ezzel biztosítva számukra a megváltást. Nem beszélhet, senki nem nézhet rá, nem érhet hozzá, némán kell hordoznia élete végéig mások magára vállalt bűneit.
A kétségbeesett lány egy idősebb bűnevő mellé csapódik, és hamar az udvari intrikák kellős közepén találja magát. Amikor társát elfogják és halálra kínozzák, May elhatározza, hogy kideríti az igazságot. Elszántságának az sem szab gátat, hogy egyedül van a hatalmasok ellen, hogy némaságra van ítélve, és hogy az idő is ellene dolgozik...
Megan Campisi történelmi fikciója brilliánsan ötvözi a disztópiák és a bűnügyi regények legizgalmasabb elemeit, May karaktere pedig az utóbbi idők egyik leginspirálóbb női karaktere, aki minden nehézség és megaláztatás ellenére erős tud maradni. Akik szerették A szolgálólány meséjét és A rózsa nevét, ebben a könyvben sem fognak csalódni.
Megan Campisi drámaíró, regényíró és tanár. Színdarabjait előadták Kínában, Franciaországban és az Egyesült Államokban. Tanulmányait a Yale Egyetemen és az École Internationale de Théâtre Jacques Lecoqon végezte. Családjával Brooklynban él.
Raoul Renier - Acél és Oroszlán
Abaszisz gazdagságának egyik alapja a ritka, ám annál értékesebb fém: az abbitacél, amelynek titkát számosan áhítják, ám még senkinek nem sikerült megszereznie. A kincs fölötti hatalomért vetélkedő magányos szerencsevadászok és társaságok háborújában valaki veszedelmes játékba kezd: szokatlan csapatot toboroz össze, amely hosszú idő óta elsőként szegül szembe sikeresen a Kobrákkal. Geor dar Khordak, a klánja által üldözött embervadász ebbe a játszmába keveredik, ám minden lépésével egyre közelebb kerül a kárhozathoz...
Raoul Renier - A kívülálló
A hermetikus mágia utolsó beavatottja, Mersant le Sinistre, domíniumában tanulmányozza a titkos tudományokat, mikor különös segélykérés jut el hozzá. Valahol a világban, egy másik adeptus végveszélybe kerül, s a vaktában szertesugárzott felhívás különös események láncolatát indítja el. Mersant ráébred, hogy Hermész örökén kívül léteznek még más mágikus hagyományok is, útra kell tehát, hogy felajánlja segítségét, cserébe egy másfajta tudásért. Rövidesen kiderül azonban, hogy ezt a játszmát sokkal többen játszák, mint gondolná, és nem világos, melyik oldalra került: a győztesek avagy a legyőzöttek közé...
Max Gladstone - Nagyrészt halott
Alt Coulumb városának Kos nevű Tűzistene váratlanul elhalálozik, és a feltámasztását egy nemzetközi halottlátó cég kezdő munkatársára, Tara Abernathyre bízzák. A feladat komolyságát jelzi, hogy az isten nélkül maradt négymilliós metropoliszban bármelyik pillanatban leállhatnak a gőzfejlesztő gépek, így nem fognak közlekedni a vonatok, és pusztító zavargások törhetnek ki. Tara egyetlen segítsége Abelard, a halott isten láncdohányos kispapja, akinek érthető okból válságba került a hite.
Ráadásul kiderül, hogy Kos nem egyszerűen meghalt, hanem meggyilkolták, és az ügy Alt Coulumb bírósága elé kerül. Tara és Abelard hirtelen nagy veszélyben találják magukat, mert valami olyan dologba nyúltak bele, amibe nem kellett volna. Az igazság kiderítésére indított nyomozásuk tétje így már nem csak Alt Coulumb halvány reménye az életben maradásra, hanem a saját életük is.
Max Gladstone úttörő, az epikus fantasyt városi környezetbe helyező, paranormális jelenségekkel és különleges lényekkel keresztező regényében a kőből faragott vízköpők minden eddiginél fontosabb szerepet töltenek be, a mágusok pedig villámokon utaznak, miközben az igazságosztás egy szűk elit kör privilégiuma, akik a jó és rossz közti határvonalat már rég eltörölték.
Sepsi László - Pinky
Sepsi László mindent tud a krimiről, noirról, horrorról és az urban fantasyról, de nem esik kétségbe akkor sem, ha az úgynevezett magasirodalom ködbevesző elefántcsonttornyának nyirkos lépcsőházaiban kell eltájékozódnia. De ami ennél sokkal fontosabb, hogy nem csak az emberi és a nem-emberi lélek működésével van tisztában, hanem arról is pontos fogalmai vannak, aminek talán még lelke sincs.
Új regényében olyan világot alkotott, ami bár minden oldalon újabb és újabb meglepetéssel szolgál, egészében véve mégis kényelmetlenül otthonos. Mert bár magunknak is nehezen valljuk be, nagyonis jól ismerjük a mindent átszövő korrupció csatornabűzét az orrunkban, a városlakók mellére esténként sötét démonként telepedő kilátástalanságot, de a beláthatatlan pusztulás apró réseiből elő-előbukkanó szépséget és csodákat is, amik miatt mégis, mindennek ellenére felkelünk reggelente.
A Pinky című regény éppen olyan, mint a címében szereplő különös, rózsaszín és kegyetlen ital: amilyen furcsának tűnik elsőre, olyan természetességgel eszi bele magát az ember agysejtjeibe, és egy pillanatra sem ereszt el a szélesvásznú végkifejletig. Egyben pedig újabb bizonyíték arra, hogy a XXI. századi fiatal magyar irodalom immár tényleg nem ismer sem zsánerbeli, sem nyelvi határokat, szíve pedig egy ütemben dobog az átkozott nagyvilág fékevesztett, dühös és szédítő ritmusával.
Dunajcsik Mátyás
Kendare Blake - A rémálmok lánya
A Vérbe öltözött Anna folytatása Hónapok teltek el, amióta a vérbe öltözött lány, Anna Korlova becsapta maga mögött a Pokol kapuját, de Cas Lowood, a híres kísértetvadász nem tudja kiheverni elvesztését. Hiába mondják a barátai, hogy Anna miatta szállt alá, ő csak élőhalottként tengődik. A fiú tudja, hogy sosem talál rá a szerelemre egy élő lány oldalán, senki sem hasonlítható az ő halott Annájához. És csak őt látja mindenütt, vele alszik el és vele riad fel rémálmaiból. De valami nagyon nincs rendjén... Ezek nem képzelgések. Valahányszor megjelenik, látszik Annán, hogy a legválogatottabb kínzásokat kell kiállnia. Persze meg kell bűnhődnie tetteiért, de Cas úgy érzi, most rajta a sor, hogy viszonozza a lánynak, amit érte tett...
Anne Rice - Lestat, a vámpír
___Lestat érzéketlen, gonosz és méltatlan a vámpírok halhatatlanságára... legalábbis ilyennek mutatja be társa, Louis az Interjú a vámpírral c. regényben. Valóban igaza lenne? Nem lehet, hogy a kegyetlenség csak álarc, mely mögött őrizni való titkok rejtőznek? Honnan származnak a vámpírok? Miért isszák a halandók vérét? Ki a legöregebb vámpír a világon?
___Az Interjú a vámpírral folytatása fellebbenti a fátylat a vámpírok őstörténetéről, miközben belemerülhetünk az ősi egyiptomi és kelta misztériumokba, és pillantást vethetünk a nagy francia forradalom világára - egy vámpír szemével.
Clive Barker - A vér evangéliuma
Rossz idők járnak az okkult tudás képviselőire: valaki sorra gyilkolja a legdörzsöltebb varázslókat a Föld különböző pontjain. Néhányan összegyűlnek, hogy feltámasszák egyik társukat, ám a szertartás balul sül el…
Harry D’Amour magánnyomozó egy New Orleans-i bárban mereng a múltján, mikor megbízást kap halottlátó, vak barátnőjétől: tüntessen el minden terhelő nyomot egy frissen meghalt férfi titkos vidéki nyaralójából. Harry egészen mást talál a helyszínen, mint amire számított…
Mindeközben a Pokolban sem áll meg az élet: valaki Lucifer trónjára tör…
Clive Barker regénye nagyszabású vízió a Jó és a Rossz világméretű küzdelméről, hajszálpontos leírása a létezésbe vetett ember kiszolgáltatottságának, a rettegés és a testi vágy működésének. Irodalmi csemege: a horror műfaja csúcsra járatva.
Lakatos István - Lencsilány
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egyszer egy Lencsilány.
Az icipici Lencsilány anyukájával és Lencsibabájával él valahol messze, túl az Óperencián. A kötet (rém)meséiben találkozik Edgar bácsival és az elhasznált emberrel, Pókháló kisasszonnyal és Csáp bácsival, a Kisgömböccel, egy busa fejű, szomorú óriással és egy barátságos vízidisznóval, akinek véletlenül ránőtt a fejére egy kismadár.
Lakatos István különleges hangulatú meséinek gyűjteménye, a kortárs magyar képregények egyik kiemelkedő darabja már hosszú évek óta nem kapható. Ezt a hiányt pótoljuk most a gyűjteményes kötet új kiadásával, mintegy húsz oldalnyi különleges extra tartalommal.
Terry Pratchett - Fegyvertársak
„LÉGY A VÁROSŐRSÉG EMBERE!
AZ ŐRSÉG IGAZI FÉRFIAKRA VÁR!”
…de kénytelen beérni Karott káplárral (aki elvileg törpe), Zsámoly segédőrrel (aki ténylegesen törpe), Törmelék segédőrrel (aki troll), Angua segédőrrel (aki nő… az idő túlnyomó részében) és Göcsört káplárral (akit hivatalosan kizártak az emberi fajból sunnyogásért).
Ráadásul mindannyiuknak sürgős segítségre van szükségük. Mert pusztán huszonnégy órájuk maradt arra, hogy megtisztítsák a várost – és most Ankh-Morporkról beszélünk…
Ilona Andrews - Magic Bites - Pusztító mágia
Kate Daniels az Atlanta városában előforduló paranormális problémák felgöngyölítésével megbízott zsoldosként tengeti napjait. A szókimondó lány ereiben is mágia csordogál, de ő jobban bízik a kardja erejében. Ő maga is bármikor célponttá válhat, de nem futamodik meg a kihívás elől. Amikor azonban Kate gyámját meggyilkolják, válaszút elé kerül: vagy megvárja biztonságban, amíg elcsitulnak a kedélyek, vagy a természetfeletti gyilkos nyomába ered.
Kate az utóbbit választja, így akarata ellenére belekeveredik Atlanta két legerősebb természetfeletti körének hatalmi harcába. Az egyik oldal a vámpírokat irányító Halottidézők. A másik a Falka, az alakváltók félkatonai klánja. És mindkét fél azt akarja, hogy Kate találja meg a gyilkost.
A New York Times sikerszerzője, Ilona Andrews Kate Daniels világának megismerésére hívja az olvasót a sorozat első kötetében.
Kollekciók
- Angol nyelvű könyvek 120879
- Egyéb idegennyelvű könyvek 13190
- Ezotéria 14010
- Fantasy 33028
- Felnőtt 18+ 12996
- Gyermek 23861
- Humor 13959
- Ifjúsági 37631
- Kortárs 49484
- Krimi 16096
- Kultúrtörténet, elemzések/tanulmányok 16715
- Képregény 21709
- Novellák 13506
- Romantikus 51420
- Sci-fi 14923
- Szórakoztató irodalom 46466
- Tudomány és Természet 29568
- Történelem 16583
- Vallás, mitológia 20218
- Életrajzok, visszaemlékezések 17098