Ajax-loader

'Neustadt Nemzetközi Irodalmi Díj' címkével ellátott könyvek a rukkolán

 


Gabriel García Márquez - Szerelem ​a kolera idején
A ​csodálatos történet 1880-ban kezdődik, amikor a gyönyörű Fermina élvezhetné életét, helyette választania kell két udvarlója között, a jóképű Florentino Ariza és a népszerű Juvenal Urbino doktor között. Ez a gyötrődés és háromszög csaknem 50 éven át tart. A meghökkentő befejezésű szerelmi történet egy buja, lüktető, letűnt világban játszódik, melyet egyaránt uralnak a misztikus események és a sztentori hangú bölömbikák; ahol a tengerben olykor még feltűnik egy éneklő vízitehén keblén a borjával, vagy egy gyönyörű vízihulla; ahol még a legjózanabb gondolkodású embernek is természetesnek tűnik, hogy a tárgyak olykor elsétálnak a helyükről. Teljesen más világ ez, mint a mi közép-európai, misztikumtól mentes és romantikátlan valóságunk.

Gabriel García Márquez - Macondóban ​hull az eső
Gabriel ​García Márquez kolumbiai írót elsősorban regényeiből ismerjük, hiszen az idén negyedszázados Száz év magány és az 1990-ben megjelent Szerelem a kolera idején is hatalmas sikert aratott. A regényíró García Márquez mellett ezért kissé háttérbe is szorult az elbeszélő García Márquez. Pedig a negyvenes-ötvenes években megjelenő első írásaiban már ott szunnyadnak a későbbi nagy művek csírái. Kötetünk, amellyel a hazánkba látogató kolumbiai írót köszöntjük, az elmúlt évtizedekben magyarul megjelent elbeszélésekből és kisregényekből válogat, s néhány eddig ismeretlen írást is közöl. Szeretnénk az olvasót bevezetni García Márquez vegykonyhájába, hogy láthassa, miképpen formálódott lépésről lépésre, hogyan épült föl az élmények mozaikkockáiból a Száz év magány mágikus világa,

Gabriel García Márquez - Száz ​év magány
Gabriel ​García Márquez regénye azok közé a művek közé tartozik, amelyek maradéktalanul igazolják jó előre beharangozott világhírüket. A vágy, a szenvedély varázslatos, leigázó és fölszabadító erejéről ritkán olvashatunk oly gyönyörű sorokat, mint a Száz év magány lapjain. Az örökké visszatérő gyötrelmet és beteljesülést hozó szerelemben García Marquez a magány és reménytelenség ellenszerét találja meg, s ez teszi a tragikus történetet legmélyebb mondanivalójában optimistává. Gabriel García Márquez élményeinek forrása - nyilatkozatai szerint - a gyermekkor. Egy ősrégi hagyományokat elevenen őrző kis kolumbiai falu mindennapi élete s a nagyszülők meséiben megelevenedő múltja csodálatos képeivel benépesítette a gyerekkor képzeletvilágát. S aztán évitzedeken át kísérletezik azzal hogy formába öntse élményeit. Végül 1965-ben a Mexicóból Acapulcóba vezető országúton hirtelen egyetlen pillanat alatt megjelenik előtte "regényfolyója". "Annyira kész volt, hogy szóról szóra lediktálhattam volna" - mondja. Hazament, bezárkózott, és tizennyolc hónap alatt megírta a Száz év magány-t - sokak szerint a legjobb latin-amerikai regényt.

Ismail Kadare - Az ​Álmok Palotája
A ​Franciaországba emigrált világhírű albán író – akárcsak az Ulpius-ház gondozásában megjelent előző két könyvében, a Kettétört április-ban és A háromlyukú híd-ban – most is a bennünket körülvevő realista, hétköznapi világot szövi át – a szó szoros értelmében – szürrealista álommá. Az Álmok Palotája a diktatúrák működési mechanizmusának könyörtelen leleplezése, nem véletlen hát, hogy megjelenésekor rögtön évekre betiltották. A történelmi parabolában ősi regék, mitikus idők emlékei keverednek kafkai víziókkal, s a végletekig fokozott parancsuralmi rendszer ördögi modellje tárul elénk, melyben a birodalmi gépezet észrevétlenül bedarál mindenkit, a jó szándékúakat, a naivakat, az ártatlanokat egyaránt. Mark-Alem, a regény főszereplője azt hiszi, hogy az Álmok Palotájában majd szép csendesen meghúzhatja magát. Csakhogy ez a diktatúrákban aligha lehetséges, s amikor szembekerül az álommal, amely egész családja sorsát megpecsételi, kiderül, hogy nincs menekvés, és ő maga is a gátlástalan manipulációk áldozatául esik. A számtalan irodalmi díjjal jutalmazott és többször is Nobel-díjra jelölt albán író könyveit már negyven országban adták ki. Kritikusai Kertész Imrével, Milan Kunderával, Umberto Ecóval, Günter Grass-szal, José Saramagóval együtt az európai irodalom vezető alakjai közé sorolják.

Gabriel García Márquez - A ​pátriárka alkonya
"Tudom, ​mi adta az ötletet, hogy egyszer megírom egy diktátor történetét. Caracasban történt, 1958 elején, amikor Pérez Jiménez megbukott. Pérez Jiménez akkor már nem volt ott. A kormányzó junta egy mirafloresi villa szalonjában tartott ülést, és az előszobában ott voltunk valamennyien, az összes caracasi újságíró, hajnali négy óra volt: ott töltöttük az egész éjszakát, hogy megtudjuk az ország további sorsát, amely akkor dőlt el, abban a szobában. Egyszer csak, az éjszaka folyamán első ízben, kinyílt az ajtó, és kijött egy katonatiszt, tábori egyenruhában, sáros csizmában, hátrálva, géppisztolyát a szoba felé szegezve, ahol Larrazábal és a többiek éppen eldöntötték Venezuela sorsát, és elhaladt köztünk, újságírók között, hátrálva, abban a csizmában, lement a szőnyeggel borított lépcsőn, beült egy autóban, és elhajtott. Nem tudom, ki volt az a katonatiszt, csak annyit tudok, hogy Santo Domingóba emigrált. De ott, abban a pillanatban, nem is tudom, hogyan, megsejtettem, hogy mi a hatalom. Hogy ez az ember, aki elment egy hajszálnyi kontaktushiba miatt nem kapta meg a hatalmat, és hogy ha meglett volna a kontaktus, akkor ennek az embernek és az egész országnak a sorsa is másképp alakul. Hát akkor mi az a szikra, amely hatalmat gerjeszt? Mi a hatalom? Rejtély! Könyvem diktátora azt mondja róla, hogy olyan, mint "egy tündöklő szombat". " (Gabriel García Márquez)

Gabriel García Márquez - Egy ​előre bejelentett gyilkosság krónikája
A ​mi házunk messze volt a főtértől, egy mangófaligetben, a folyónál. Margot húgom a folyóparton ment végig; az emberek olyan izgalomban voltak a püspök érkezése miatt, hogy minden más megszűnt számukra. A fekvő betegeket mindenütt kitették a kapuba, hogy megkapják az Isten orvosságát, és szaladtak az asszonyok, hozták a pulykát, a malacot meg a többi ennivalót a házak udvarából, a folyó túlsó partja felől pedig felvirágozott csónakok közeledtek. De aztán, amikor a püspök elhajózott az orruk előtt, és még a lába nyomát se hagyta ott nekik emlékbe, a másik hír, mely addig kicsire zsugorodva lapult meg, hirtelen nőni kezdett, és visszanyerte botrányméretét. Margot húgomra ekkor zúdult rá, teljes súlyával: a szép Angela Vicariót, akinek az előző napon volt az esküvője, a férje visszavitte a szülői házba, mert azt kellett tapasztalnia, hogy már nem szűz. "Úgy éreztem, hogy énalattam nyílik meg menten a föld - mondta a húgom. - De bárhogy hányták-vetették a dolgot, senki se tudta elképzelni, hogy a szegény Santiago Nasar hogyan keveredhetett bele az ügybe." Csak azt tudták biztosan, hogy az Angela Vicario két bátyja már elindult, hogy megölje.

Dubravka Ugrešić - Banyatanya
Ráncfelvarrás, ​diéta, push-up melltartó és járókeret helyett! A már hazánkban is méltán ismert írónő, Dubravka Ugrešić regénye eddig nem látott humorral, iróniával, szeretettel és megértéssel beszél a nyugati kultúra nagy tabuiról, nőiség, öregedés és elmúlás viszonyáról. Boszorkányok, legtöbbször eldönthetetlenül jók vagy rosszak, márpedig vannak. Egyik legismertebb képviselőjük, egyben a „banyainternacionálé” tagja, a szláv mitológia Baga Jagája. Az ő alakját újragondolva építi fel Dubravka Ugrešić triptichonszerű regényét. Az első részben a főhős írónő idős édesanyja kérésére indul zarándokútra Várnába, melyre egy fiatal rajongója, a különös bolgár folklorista, Aba Bagay kíséri el. A második rész, a könyv talán legmesésebb szakasza három nyugdíjas barátnő nagy kalandja egy cseh wellnessközpontban, szerelemmel, cselszövéssel, rég elveszettnek hitt gyerekek és (nagy)szülők egymásrataláltával, valamint orosz maffiózók Fabergé-tojásaival. A kötet lezáró szakasza a világ, elsősorban annak szláv nyelvű területeinek boszorkány-mitológiájában tett kalandos útra viszi az olvasót.

Rohinton Mistry - India, ​India I-II.
India. ​Egy büszke és kegyetlen, keserű és édes, misztikus ország. Egy fiatal özvegyasszony, és három albérlője: egy baráti házaspár jólelkű fia, és két szabó. Négy különleges ember, akik a kasztrendszer árnyékában tanulják meg a barátság, a szerelem, és az összetartozás örök leckéit. Egy igazi távlatokon átívelő nagyregény, az álmok és babonák, a remények és harcok közt vergődő Indiában. "Gazdag szövetű mű, amely bölcsen mosolyogva mutatja be a valóságos, és a mágikus Indiát." Wall Street Journal Rohinton Mistry 1952-ben született Bombayban. 1975 óta Torontóban, Kanadában él. A szerző neves nemzetközi irodalmi díjak kitüntetettje, a Booker-díj várományosa, regényei számos nyelven jelentek meg fergeteges sikerrel. Az Indiai, India kritikusai szerint az utóbbi évtized legfontosabb nagyregénye.

Gabriel García Márquez - Bánatos ​kurváim emlékezete
Gabriel ​García Márquez legújabb regénye egy aggastyán és egy fiatal lány lehetetlen szerelméről szól. Az író műveiből jól ismert karib kisvárosi környezetben játszódó történet fiktív, de az önirónia nagyon is valóságos, és a regény minden sorát áthatja. Márquez új regénye nemzetközi irodalmi szenzáció, amely a memoárkötetek írása közben, divertimentóként született.

Gabriel García Márquez - A ​bölömbikák éjszakája
Ismerős ​világ tárul az olvasó elé, az a sajátosan márquezi csodavilág, mellyel a Száz év magányban találkozott először a magyar olvasó. A motívumok és a képek műről műre vándorolnak, hősei, színhelyei rendszeresen visszatérnek: a kolumbiai író úgy beszél alakjairól, ahogy baráti társaságban szoktunk távollevő, közös ismerősökről. Úgy is mondhatnánk: a Száz év magány total planban mutatja be García Márquez világát, a novellák pedig közelképekben a legérdekesebb részleteket. Mi is ennek az írói világnak a titka? Tán az, hogy García Márquez úgy számol be csodálatos, valószínűtlen dolgokról, mintha a legtermészetesebb események lennének, ugyanakkor körülményesen, a rendkívüli történéseknek kijáró áhítattal és alapossággal ír le mindennapos apróságokat. Ezzel teremt sajátos belső feszültséget és sejtelmességet.

Josef Škvorecký - Gyávák
Josef ​Škvorecký 1969-ben – igen helyesen – Kanadában felejtkezett. Attól fogva azt írt, amit akart, ráadásul feleségével emigráns kiadót alapított, amely nem kisebb cseh ellenzéki szerzők műveit jelentette meg, mint Hável, Kundera, Vaculík. Mára állandó Nobel-díj várományos, titkos befutójelölt. Emigrációjának előtörténete, ha akarjuk, Gyávák című első, nagyszerű regényével kezdődött: ennek megjelenése után rúgták ki 1958-ban a cseh szépirodalmi könyvkiadótól, ahol szerkesztőként dolgozott. A Gyávák tudniillik, tudomást sem véve a „tilt-tűr-támogat“ szocialista dimenzióiról, olyannak – vagy tán még groteszkebbnek is – ábrázolta szerzője szülővárosának felszabadulását, amilyen a valóságban volt. Szelíd és pontos, de eltéveszthetetlenül ironikus regény a Gyávák – tenyérnyi ép helyet nem hagy a történelmi napok kincstári ábrázolatán. Škvorecký ugyanis igaznak írta meg. Sejthető, miért adta ezt a címet könyvének: mert a hivatalosság gyávának bélyegzett mindenkit, aki nem a kommunista párt zászlaja alatt vagy csak nem az illő és elvárható elszántsággal fordult szembe a már megvert németekkel: magyarán a nem kommunista munkásságot, a nem moszkovita politikusokat, a nem osztálytudatos, mondhatni, zavaros fejű ifjúságot… Az utóbbi képviselője Danny Šmirický, az író frissen érettségizett, anglomán és dzsesszbolond alteregója, aki, ugyanúgy, mint zenész barátai, igazából csak annyit akar, amennyit ennyi idősen mindenki: élni, udvarolni (sokat), zenélni (ugyancsak sokat), aztán majd, ha már a németek elhordták magukat, egyetemre menni. Meg talán még egy kis forradalmat is, mert polgárgyerek ugyan, de világos számára, hogy a két világháború közti demokratikus Csehszlovákia sem volt a földi paradicsom… Az olvasó gyorsan megszereti Dannyt és enyhén léha társaságát, továbbá a bumfordi és kedves kisvárosi cseheket (ha ugyan már nem szerette őket eleve, úgy Hašek óta), nyájas elnézéssel figyeli történelminek szánt ügyetlenkedéseiket – és megtanulja tisztelni Danny Šmirický munkásgyerek-ellentétpárját, aki minden, csak nem gyáva, és fegyverrel a kezében teszi meg, amit hazája szabadsága érdekében megteendőnek gondol. Vannak aztán a komor, elszánt és egyáltalán nem gyáva, viszont olykor igen komisz kommunista ellenállók, továbbá virtigli, igazi gyávák: kollaboránsok és köpönyegforgatók. Ez a három csoport orrolhatott a leginkább a Gyávákra és Škvoreckýre ’58-ban, aki, ha megkapja, emiatt is kapja majd meg a nagyon is kiérdemelt Nobel-díjat.

Gabriel García Márquez - Egy ​hajótörött története
Egy ​hajótörött története, aki tíz napig hánykolódott egy mentőcsónakban, étlen-szomjan, aztán a haza hősének kiáltották ki, szépségkirálynők illették csókjukkal, reklámkampányokban meggazdagodott, majd a kormány elfordult tőle, és egyszer s mindenkorra elfelejtették...

Josef Škvorecký - Hétköznapi ​életek
Egy ​különös szövetű, sajátos műfajú könyvet tart kezében az olvasó: a háború utáni cseh irodalom kiemelkedő érdemű mindenese, vitathatatlan tehetsége, Josef Skvorecky látomásszerű visszatekintését serdülő és felnőtt kora apró-cseprő vagy éppen világrengető eseményeire. A múlt egykori gimnáziumi osztálya, a hajdani egy csapat, egy banda tagjainak sorsában éled újjá, a XX. század két embertelen rendszerének, a fasizmusnak és a kommunizmusnak baljós, komor díszletei között, amelyeket azonban különös, megkapó fénnyel ragyog be a nosztalgiával megidézett ifjúság. Škvorecký két osztálytalálkozó kulisszái mögé enged bepillantást, amelyeket harminc év választ el egymástól, és ahol a történelem és az egyéni sorsok váratlan, groteszk, hol komikus, hol tragikus kaleidoszkópja tárul elénk. Az osztálytársak, tanárok mind-mind a hányatott Škvorecký-életút illusztrálói, időnként elbeszélői. Azt példázzák, hogyan lesznek a hétköznapi emberekből hősök, vagy ellenkezőleg, antihősök… az életben és az irodalomban.

Max Frisch - Homo ​Faber
"Nem ​hiszek sorsban és elrendelésben, műszaki ember lévén, megszoktam, hogy a valószínűségek képelteiben gondolkodjam. Még hogy elrendelés! Nem vitatom: ha nincs a tamaulipasi kényszerleszállás, minden másként alakul: nem kerültem volna közelebbi ismeretségbe ezzel az ifjú Henckével, talán sohasem hallottam, volna többé Hannáról, s mind a mai napig nem tudnék róla, hogy apa vagyok...Lehet, hogy Sebeth ma is élne. Nem vitatom: ami történt, több volt egyszeri véletlennél, valóságos láncolata volt ez a véletlennek. De mi köze ennek az elrendeléshez?... A valószínű (vagyis az, hogy a szabályos dobókocka 6 000 000 000 dobásból megközelítően 1 000 000 000 egyest ad) a valószínűtlentől (hogy ugyanazzal a kockával 6 dobásból hat egyest kapunk) nem minőségileg különbözik, csupán gyakoriságának mértéke szerint...Hiszen abban, amit valószínűnek nevezünk, a lehetőség határeseteként a valószínűtlen is bennefoglaltatik..." Max Frischt, a személyiség magatartásformáinak nagy búvárát, mint szinte valamennyi művében, ebben a tudósításnak nevezett regényében is a szabad választás lehetőségével való élés és visszaélés kérdései foglalkoztatják. "Nem azért írok, hogy ábrázoljam, hanem, hogy megismerjem az igazat", mondja magáról Frisch.

Ismail Kadare - A ​fellegvár
Egy ​évvel a gyászos emlékű rigómezei ütközet után, 1449-ben játszódik Ismail Kadare regénye. Miután Hunyadi János magyar és Kasztrióta György (Szkander bég) albán hadseregének tervezett egyesülése és a Balkán török alóli felszabadítása ezzel a csatavesztéssel meghiúsult, a drinápolyi szultáni udvar időlegesen elhalasztja mind a bizánci birodalom fővárosának, Konstantinápolynak döntő ostromát, mind a Magyarország elleni hadjáratot, és az 1443 óta hadi sikert hadi sikerre halmozó Kasztrióta György ellen összpontosítja katonai erejét. 1449 tavaszán, Turszun Tundzsaszlán pasa vezetésével, a kor leghatalmasabb hadserege özönli el Albániát. A háború kimenetele aligha lehet kétséges. Az oszmán hadigépezet mindent feldúlva, fölégetve, elpusztítva tör az ország szíve, Kruja felé. Ám Kruja fellegvára, Szkander bég sasfészke alatt megtorpan a gigászi sereg. A néhány naposra tervezett ostrom több hónapos keserves várvívássá válik... A hatvanas években feltűnt s _A halott hadsereg tábornoka_ című regényével egy csapásra európai rangot és hírnevet szerző albán író 1970-ben megjelent történelmi regénye - mely a magyar olvasónak óhatatlanul is az _Egri csillagok_at idézi - filmszerűen pergő, sodró és látványos cselekményű, első sorától az utolsóig feszült drámaiságot árasztó alkotás. Különös, olykor a balkáni legendákra emlékeztető balladás, naiv hangvétele sajátos, modern látásmóddal, nemegyszer fanyar brechti leleményekkel elegyedik, feszes, dísztelen stílusa keményen ragyog, személytelen költészete az albán hegyek szigorú szépségét sugározza.

Gabriel García Márquez - Titokban ​Chilében
Gabriel ​García Márquez Nobel-díjas kolumbiai író ebben a könyvében egy különös kalandról készített nem mindennapi riportot. Miguel Littín világhírű chilei filmrendező legújabb filmjének keletkezési körülményeit ismerjük meg, amelyek egyedülállók a filmművészet történetében. A XX.század egyik legutolsó diktatúrája kényszerítette tizenkét éve száműzetésben a kiváló filmművészt, aki megváltoztatott külsővel, csak titokban térhetett vissza hazájába. Az életveszélyt is vállalta, hogy filmet készítsen Chile valóságáról a kegyetlen diktatúra közepette. A történet bővelkedik váratlan, néha hátborzongató kalandokban, az olvasó emberileg is közel kerül a történet főbb szereplőihez. Littín mondta kalandjáról az írónak: "Nem ez a leghősibb tette életemnek, de a leginkább emberhez méltó."

Max Frisch - Stiller
"Nem, ​nem vagyok Stiller" Amióta behoztak ebbe a fogházba, amelyet majd le fogok írni még, naponta elmondom, megesküszöm rá, és whiskyt követelek,; másképp megtagadok minden további vallomást. mert whisky nélkül, ezt már kitapasztaltam, én nem én vagyok hanem hajlok rá, hogy engedjek minden lehetséges jó hatásnak és azt a szerepet játsszam, ami nekik annyira megfelelne, de hozzám semmi köze sincs. És mivel mostani képtelen helyzetemben (városkájuk egyik eltűnt polgárának tartanak!) kizárólag csak az a fontos, hogy rá ne szedhessenek és résen legyek minden baráti kísérletükkel szemben,amellyel idegen bőrbe bújtatnának, s akár gorombaság árán se hagyjam, hogy megvesztegessenek - mondom: mivel most kizárólag az a fontos, hogy ne legyek senki más , csakis az, aki, sajnos, a valóságban vagyok..." "A bíróság ítélete, ahogy várható volt: azonos vagyok a hat éve, kilenc hónapja és huszonegy napja eltűnt Anatol Ludwig Stillerrel, aki zürichi polgár, szobrász, utolsó lakhelye Zürich, Steingartenstrasse II,. nős, felesége Julika Stiller-Tschudy, jelenleg párizsi lakos; és egy halom bírságot rónak ki rám, a szövetségi vámhivatalnok megpofozásárért, mindenféle állampolgári mulasztásokért, a kijelentkezési kötelezettség elmulasztásáért; továbbá: adósságaim vannak, adóhátralék, katonai adó, öregségi- és életbiztosítás, kártérítés egy szövetségi katonai puska megrongálásáért, pótlólag még a perköltségek egyharmada, összesen 9361,05 frank, fizetendő harminc napon belül, a jelen ítélet aláíratása után." "Lemondok az utolsó szó jogáról... Lemondok a fellebbezésről..." Anatol Ludwig Stiller,a regény bonyolult hőse, századunk egyik jellegzetes típusa, az önmaga elől menekülő ember végre vállalja önmagát, s ennek minden nehéz következményét. A regény mondanivalóját a Kierkegaard-mottó summázza: "Lásd, azért oly nehéz önmagunkat választanunk, mert ebben a választásban a tökéletes elkülönülés azonos a legmélyebb folytonossággal, s mert az feltétlenül kizárja minden lehetőségét annak, hogy valami mássá váljunk vagy inkább másvalakivé költsük át magunkat."

Czesław Miłosz - Szülőhazám, ​Európa
Könyveknek ​és készítőiknek megvan a maguk sorsa: ez a válogatás már 1988-ban készen volt. Azóta nemcsak a kötet első kiszemelt fordítója, Kerényi Grácia, hanem a helyére lépő Cservenics Jolán is eltávozott közülünk. Noha akkoriban csak a lengyel író szelídebb, kevésbé politikus írásainak kiadására lehetett reményünk, s álmodozni sem mertünk arról, hogy az esszíró Milosz első, azóta magyarul is olvasható remekművéből, a Rabul ejtett értelemből is válogassunk, a kötet semmit sem vesztett érdekességéből, értékéből. A Nobel-díjas Czeslaw Milosznak nemcsak versei és két regénye, hanem esszéi is romlatlan anyagból készültek. A kommunista rendszer bukását követően a közép-európai országoknak a múlttal, a szellemi örökséggel való szembenézés gyötrelme mellett komoly önvizsgálatot kell tartaniuk, olyan értékorientált szemléletet kell kialakítaniuk, melyek a különbözőségben is biztosítják a hőn áhított európai egységet. E cél megvalósítását azonban megnehezíti az a tény, hogy Közép-Európa nemzetiségi szempontból kontinensünk egyik legváltozatosabb, de egyben legbonyolultabb képét mutatja, ahol évszázadokon keresztül az adott nemzeti érdeket csak más nemzeti érdek korlátozása révén lehetett megvalósítani. A nemzetiségi kérdés az egyik legfőbb közép-európai kérdéssé lépett elő. A probléma vizsgálata, megjelenési formáinak elemzése ösztönzéseket adhat a napi politika, a köz- és a mindennapi élet nemzetiségi gondjainak és kérdéseinek megoldásához. Ezt kívánja elősegíteni ez a sorozat, melyben jeles közép-európai szerzők veszik bonckés alá a nemzeti identitás fogalmát, az együttélés, a hontalanságérzet, a nemzeti önámítás neuralgikus pontjait. Úgy illeszkednek egymáshoz ezek a kötetek, akár a dominó: egymást kiegészítve, korrigálva.

Gabriel García Márquez - Azért ​élek, hogy elmeséljem az életemet
Az ​élet nem az, amit az ember átélt, hanem az, amire visszaemlékszik, és ahogy visszaemlékszik rá, miközben el akarja mesélni. Ezzel a mondattal indítja útjára a Nobel-díjas Gabriel García Márquez hatalmas regényfolyamát a saját életéről. Ez a könyv az első harminc évének története, 1927-től az ötvenes évek közepéig.1950-ben az akkor huszonhárom éves újságíró Gabriel García Márquezt felkeresi édesanyja, hogy tartson vele az észak-kolumbiai Aracatacába, eladni a nagyszülői házat. Az utazás élményei adják a kezdő lökést a visszaemlékezéshez. Megismerhetjük a kis Gabo gyermekkorát és serdülő éveit, a nagyszülőket, akik nem kisebb szerepet kaptak a márquezi regényvilágban, mint a Száz év magány José Arcadiója és Ursula Buendíája. A szerző idegenvezetésében csodálhatjuk meg Macondo, vagyi Aracataca utcáit és házait, a banánültetvények munkásait, valamint a Száz év magány és a Szerelem a kolera idején nagy hatású alakjainak ihletőit. A gyemekkor után pedig a bogotai tanulóévek következnek, a jogi kar, az újságírás és az elkerülhetetlen politika. Részlet a könyvből: "Így és ott történt, hogy a hét fiú és a négy lány közül megszületett az első fiú, 1927. március 6-án reggel kilenckor, hatalmas felhőszakadás közben, mely egyáltalán nem illett az évszakhoz, mialatt a Bika ege felemelkedett a láthatáron. Kis híján megfojtotta a köldökzsinór, mert a család bábaasszonya, Santos Villero a legrosszabb pillanatban vesztette el a fejét. Nála jobban csak Francisca néni vesztette el: ordítva rohant az utcai ajtóhoz, mintha égne a ház:- Fiú! Fiú! - És rögtön utána, mint a félrevert harang: - Rumot, mert megfullad!A család feltevése szerint nem azért kérte a rumot, hogy megünnepelje az eseményt, hanem azért, hogy bedörzsölje vele az újszülöttet, aki ettől majd feléled talán. Juana de Freytes kisasszony, akit a Gondviselés hozott a hálószobába, sokszor elmesélte nekem, hogy nem a köldökzsinór volt a legnagyobb veszély, hanem az, hogy anyám rosszul feküdt az ágyban. Gyorsan igazított rajta, de nem volt könnyű újjáéleszteni engem, úgyhogy Francisca néni sürgősen rám locsolta a keresztvizet. Olegariónak kellett volna elnevezniük, mert szent Olegario napja volt, de senkinek sem volt a keze ügyében a szentek könyve, így aztán gyorsan megkereszteltek az apám első nevére, a második meg José lett, az ács neve, mivel ő Aracataca védőszentje, és mivel március az ő hónapja. Juana de Freytes kisasszony egy harmadik nevet is javasolt annak emlékére, hogy világra jöttöm meghozta az általános megbékélést a családok és barátok között, de a hivatalos keresztelésemkor, három év múlva kiállított okiratba elfelejtették beírni: Gabriel José de la Concordia."

Czesław Miłosz - "A ​rabul ejtett értelem"
Czesław ​Miłosz (1911-2004) a vilnai Báthori István Egyetemen végzett, ott kapcsolódott be a szellemi életbe. Ez a város volt a lengyel-litván Jagelló-mítosznak és az oroszok III. Róma-mítoszának ütközőpontja: a Litván Nagyfejedelemség nemzetiségi, felekezeti és kulturális sokszínűsége állt szemben a cári birodalmi eszmével, majd a sztálini és a hitleri totalitarizmussal. Az avantgárdot felváltó katasztrofista irányzatba sorolt fiatal költő baljós előérzetekkel tekint a jövőbe, és félelmei hamarosan valóra válnak: sok évszázados kulturális értékek pusztulnak el, városok dőlnek romba, a birodalom hatalmas eurázsiai térségei pedig szinte egész nemzeteket nyelnek el. Amikor a háború után Miłosz diplomataként Amerikába, majd Franciaországba került, azt látta, hogy a sértetlen régi világ háborítatlanul éli a lerombolt Varsó lakói számára már elképzelhetetlen XIX. századi életét. Ezért 1951-es emigrációja után először arról akart beszámolni, miért mások a német és az orosz területek közt lévő, mindkét totalitarizmust elszenvedő régió történelmi tapasztalatai, hogyan fosztja meg a birodalom a térséget ezeréves identitásától, és milyen szerepet játszik ebben az az értelmiség, amelynek az lett volna a feladata, hogy a háború után helyreállítsa a kulturális folytonosságot. Miłosz főként azt vizsgálja, hogy a megszállt országok értelmisége különös tekintettel a négy kiemelt lengyel íróra hogyan tagadja meg ezt a küldetését, és hogyan válik a kommunista diktatúra eszközévé. A fordulatot Witkiewicz Telhetetlenség című regényéből vett metaforával narkotikus átprogramozásként írja le. Az új világnézet minden kételytől megszabadít, és pontosan kijelöli az értelmiség helyét a társadalomban. A lengyel esszéiskola csúcsteljesítményei a XX. század középső évtizedeiben születtek. Közülük a legismertebb éppen A rabul ejtett értelem, a közép-európai posztkolonializmus legnagyobb klasszikusa, amelyet a megírása óta eltelt több mint fél évszázad alatt Indonéziától Jugoszláviáig a világ legkülönbözőbb tájain olvastak azzal a szándékkal, hogy kulcsot találjanak benne a diktatúrák megértéséhez. A mai vulgarizált tudás olyan érzetet kelt, mintha minden érthető és világos volna. Ez a tudás bizonyos szempontból a völgyhidakra emlékeztet. Nyugodtan átmehetünk rajta, elhitethetjük magunkkal, hogy nincs alattunk szakadék. A szakadékokba nem szabad lenézni de ez, sajnos, mit sem változtat azon a tényen, hogy szakadékok igenis vannak. Az emberanyagnak van egy jellemző tulajdonsága: nem szereti, ha emberanyagnak tekintik.

Ismail Kadare - A ​háromlyukú híd
Ismail ​Kadare, a Nobel-díjra jelölt albán író a kortárs világirodalom egyik legkiemelkedőbb alakja. A háromlyukú híd című remekművének egyik pillére egy régi ballada - alapmotívuma a magyar népköltészetből is ismert -, mely elbeszéli, hogy emberáldozatra van szükség, ha az építők azt akarják, hogy ne dőljön le a vár, amelynek épp felhúzzák a falait. A befalazott balladája azonban a hiszékeny, babonás nép hallgatólagos segítségével arra szolgál, hogy a hídépítő társaság legyőzze riválisát, a Kompok és Tutajok egyesületét, s egyeduralkodóvá váljon az átkozott Ujante folyó fölött. "Hogyan leszel képes Ázsia részeként létezni, ó, én szép Arberiám?" "...most a holdfényben az a benyomásom támadt, hogy a körülöttem elterülő egész hatalmas síkság vérben úszik, és a hegyek porrá omlanak. Láttam a török hordákat, ahogy végigdúlják Európát, hogy egészen az óceánig kiterjesszék az iszlám határait. Láttam a tüzeket, a felcsapó lángokat és a hamut, emberek és krónikák elszenesedett maradványait. És láttam nagyszerű táncainkat, zenénket, ruháinkat és nyelvünket, ahogy kétségbeesetten menekülnek a hegyekbe... Ez a sors vár az albán nyelvre, a hegyek közé kell rejtőznie, kitéve a mennydörgés, a villámok és a lavinák pusztító erejének, a völgyek és a síkságok elnémulnak."

Gabriel García Márquez - A ​szerelemről és más démonokról
„A ​hír ott volt a főoltár harmadik fülkéjében, az evangéliumi oldalon. A kőlap az első csákányütéstől darabokra pattant, és egy rézvörös, élő hajzuhatag ömlött ki a kripta üregéből.az építésvezető meg a körülötte lévő emberei egyben akarták kihúzni az egészet, és minél tovább húzták, annál hosszabb volt és dúsabb, egészen a tövéig, mely még hozzá volt tapadva egy gyermekkoponyához. A (...) a rücskös salétrommarta kőlapon csak a keresztnév volt olvasható: Sierva María de Todos los Ángeles, a földre kiterített gyönyörű hajzat huszonkét méter, tizenegy centiméter hosszú volt.Az építésvezető egy cseppet sem csodálkozott rajta: elmagyarázta nekem, hogy az emberi haj a halál után is tovább nő, havonta egy centimétert, így tehát a huszonkét méter nagyjából kétszáz évnek fele meg. Nekem viszont nem tűnt hétköznapinak a dolog, mert a nagyanyám gyerekkoromban mesélt nekem egy tizenkét éves márkilányról, akinek olyan hosszú volt a haja, hogy úgy húzta maga után, mint egy menyasszonyi fátylat, és aki egy veszett kutya harapásába halt bele: a Karib tenger partvidékének falvaiban csodatévő szentnek tisztelik. Abból a feltevésből elindulva, hogy a kripta az övé lehet, megtudtam írni az aznapi cikkemet, és ez a könyv is abból született.”

Gabriel García Márquez - A ​tábornok útvesztője
1830 ​ősze táján, egy kis gőzhajón, mely a Magdalena folyón lefelé igyekszik, Santa Marta felé, Simón Bolívar képzeletben újra átéli a hajdani csaták dicső napjait és a hajdani szerelmek viharos éjszakáit. Az élet lassan elszáll belőle, s életével együtt egy nagy utópiának is vége. De ő, a „Felszabadító” máig is a kontinens egységének és függetlenségének jelképe. Törvényszerű volt, hogy Latin-Amerika legnagyobb írója előbb-utóbb szembesüljön Latin-Amerika történelmének legnagyobb alakjával, és faggatni kezdje. Ő, a nagy mítoszteremtő most visszafelé teszi meg az utat: a mítoszokból bontja ki az egykori embert, és úgy állítja elénk a maga esendőségében, megható illúziók között, hogy elhisszük neki: Simón Bolívar csakis ilyen lehetett. Mindent elhiszünk neki.

Ismail Kadare - A ​piramis
Kheopsz ​fáraó trónra kerülése után bejelentette, nem építtet magának piramist. Hamiunu főpap vezetésével az állam hatalmasságai kihallgatást kértek az ifjú uralkodótól. A bölcs főpap előadta, az építkezést sosem a királyi temetkezés indokolta. - Különös, suttogta maga elé a fáraó. Hemiunu folytatta: régen, egy válságos korszakban megingott a hatalom Egyiptomban. A válságot a bőség idézte elő, amely az embereknek szabadságot, szellemüknek függetlenséget biztosít, az egyetlen helyes védekezés ellene a nép energiáit igába fogni. Valami olyan feladattal, amely éppoly nélkülözhetetlen a hatalom, amennyire szükségtelen az alattvalók számára. Kheopsz döntött. Alig szivárgott ki a hír, a thébai ostorgyárak be sem várva a felsőbb utasítást, megsokszorozták termelésüket. Aztán ezrek indultak a kőbányákba, az építési területre, s a gigászi munka elkezdődött. A munkálatok már folytak, minkor a fővárosban suttogni kezdték: összeesküvést lepleztek le. Alig születtek meg az ítéletek, tömegek jelentkeztek önkéntesen munkára; mikor az árulást leleplező Hemiunut is elfogták, a hatalom tudtára adta a népnek, a tény, hogy a feljelentő is az állam ellensége volt, nem jelenti azt, hogy a vád nem volt igaz. Maga Kheopsz szólt alattvalóihoz: Ellenségeinket elkeseríti a piramisépítés, ám minél több rosszat mondanak róla, annál magasabbra emeljük, ha kell, az égig!

Gabriel García Márquez - Hundert ​Jahre Einsamkeit
Hundert ​Jahre Einsamkeit ist die Geschichte vom Aufstieg und Niedergang der Familie Buendia und des von ihr gegründeten Dorfes Macondo. Der Schreibstil ist sehr aktionsbetont. Man kann kaum einen Satz entfernen ohne gleichzeitig Handlung auszuklammern. Allerdings ist die Handlung so sprunghaft, dass es andrerseits nichts ausmachen würde (man würde das Fehlen des Satzes kaum bemerken). Die Handlung fließt ohne Spannung dahin. Beim Leser wird kein Mitgefühl für handelnde Personen erzeugt. Er ist nicht interessiert, den Fortgang der Geschichte zu erfahren. Durch den aktionsbetonten Stil ist es aber auch nie kleinräumig langweilig (eher schon bezogen auf den Gesamthandlungsablauf). Zwei nette Einfälle notierte ich mir.

Gabriel García Márquez - Söpredék
„Másodszor ​vagyok ebben a szobában. Tíz éve, amikor először jártam itt, ugyanígy volt minden. Olyan, mintha azóta hozzá sem nyúlt volna semmihez, mintha - az óta a távoli reggel óta, amikor ideköltözött Memével - többé nem törődött volna a saját életével. A papírjai ugyanitt hevertek. Az asztal s az a néhány ócska ruhadarab is épp ott volt, ahol most. Mintha csak tegnap lett volna, hogy a Kölyökkel átjöttünk hozzá, hogy helyreállítsuk a békét a hatóság és e között az ember között. Akkorra a banántársaság már teljesen kifacsart bennünket, továbbállt Macondóból, és magával vitte a nekünk hozott szemét szemetjét. S velük a söpredék is odébbállt, s az 1915-ös virágzó Macondónak nyoma sem maradt. Egy tönkrement falu maradt itt nekünk, négy sötét, nyomorúságos bolttal; az emberek ingerültek voltak, nem akadt munka, a virágzó múlt emléke gyötörte őket meg a lesújtó, pangó jelen keserűsége. Jövőjük pedig egyáltalán nem volt, csak egy közelgő, baljós, fenyegető vasárnap, mikorra kitűzték a választásokat."

Álvaro Mutis - Maqroll, ​az Árbocmester nekibuzdulásai és hányattatásai 1-2.
A ​kolumbiai Álvaro Mutis, a kortárs latin-amerikai irodalom egyik legnagyobb alakja, 1923-ban született Bogotában, gyerekkora nagy részét Belgiumban töltötte, egyszerre szívta magába az európai és a latin-amerikai kultúrát. 1974-ben elnyerte a Kolumbiai Irodalom Nemzeti Díját, 1989-ben Franciaországban Médici Díjjal tüntették ki a Franciaországban megjelent legjobb külföldi mű szerzőjeként. 1997-ben az Asturias Hercege Irodalmi díj nyertese lett, majd 2001-ben megkapta a Cervantes Díjat, a spanyol irodalom legnagyobb irodalmi kitüntetését. A regényciklus hőse Magroll, a kalandról kalandra hányódó, otthontalan tengerész, a nagy mesélő, a mai idők Szindbádja, valósággal mitikus alak-jává vált a latin-amerikai irodalomnak. Az irodalom-történészek némelyike Don Quijotéhez hasonlítja, s a Búsképű lovag tengereken kóborló rokonát ismeri fel benne.

Gabriel García Márquez - Baljós ​óra
A ​rothadás bűze lengi be a híres-nevezetes Macondótól nem messze fekvő falut, amely a kolumbiai polgárháború után néhány évvel látszólag békésen szunnyadozik. Ezt a feszült csendet, a baljós nyugalmat zavarják meg a rejtélyes falragaszok, amelyek reggelente megjelennek itt-ott a házak falán, s bár titkot nem árulnak el senkiről csupa olyasmit tesznek közhírré, ami már úgyis jó ideje közszájon forog -, ezek a falragaszok indítják el az események végzetes láncolatát. "Nem a falragaszok okoznak álmatlanságot az embereknek, hanem a falragaszoktól való félelem" - mondja az egyik szereplő, s lassanként azt is megtudjuk, mi is táplálja igazából a falubeliek félelmeit: a rothadás bűze (melyet egy bozótban fennakadt tehén áraszt) már-már emberi alakot ölt, amikor az elöljáró, a véres polgárháborúban győztes új hatalom helyi képviselője rászabadítja a terrort a falura.

Gabriel García Márquez - Egy ​emberrablás története
"Az ​őr letett egy matracot az ágy mellé, és egy perc múlva már mélyen horkolt; időnként fütyült is hozzá. Késő este volt már. Pacho a sötétben fekve döbbent rá, hogy ez csak az első éjszaka, és ki tudja, hány jön még utána, hiszen bármi megtörténhet vele. María Victoriára gondolt - vagyis Mariavére, ahogy a barátaik hívták - csinos, okos és remek feleségére, aki akkor már két gyerek anyja volt: a húsz hónapos Benjamíné és a héthónapos Gabrielé. Valahol a közelben kukorékolni kezdett egy kakas; Pacho elképedt, hogy milyen rosszul jár a kakas órája. Csak egy tébolyodott kakas kukorékol este tízkor, gondolta. Pacho Santos érzelmes, lobbanékony és könnyen elérzékenyülő ember volt: apjának tökéletes mása. Andrés Escabi, Pacho húgának, Juanitának a férje nem sokkal azelőtt halt meg egy repülőgép-szerencsétlenségben: a Kiadatás Alá Esők felrobbantották a gépet. Pacho akkor, a lesújtó hírre összegyűlt családtagok előtt olyat mondott, amitől mindenkinek végigfutott a hátán a hideg: - Decemberig még valaki meg fog halni közülünk."

Gabriel García Márquez - Az ​ezredes úrnak nincs, aki írjon
Az ​időtlen kisváros és a nyomort nemes méltósággal viselő öregember története.A Kiadó eddig nehezen hozzáférhető, új kötetekkel bővíti klasszikus Márquez-sorozatát, amelynek keretében korábban a világsikerű Száz év magány, Szerelem a kolera idején, Tizenkét vándornovella, vagy legutóbb Márquez önéletrajzi regénye, az Azért élek, hogy elmeséljem az életemet is megjelent.A kiadó célja, hogy a méltán népszerű sorozatot még teljesebbé téve, három újabb darabbal egészítse ki a Nobel-díjas író remekműveinek sorát. A sorozat újabb darabjai: három kisregény, három mítoszteremtő történet, amelyek az unalmasnak tűnő, de fojtogató légkörű, képzeletbeli Macondóban játszódnak.

Max Frisch - ... ​és a holtak újra énekelnek
A ​világhírű svájci drámaíró 1945 januárjában írta ezt a darabját - az elsők között szólalt meg a háborús évek tanújaként a nagy világégésről. Huszonegy ártatlan túszt végeznek ki egy falucskában - aggokat, gyermekeket, asszonyokat, s ők énekelnek, míg egymás után eldördülnek a fegyverek. S mindig újra énekelnek, valahányszor csak lövés hallik, vagy valami igazságtalanság történik a földön. A másvilág gomolygó ködéből lépnek elő az alakok, a hangjuk térdre kényszeríti a gyilkosokat a számvetésre a győzteseket. Ez a rekviem a modern dráma új eszközeivel állít emléket a második világháború ártatlan áldozatainak.

Gabriel García Márquez - Az ​évszázad botránya
Bár ​Gabriel García Márquezt a legtöbben prózaíróként, Macondo, Aureliano Buendía ezredes vagy épp Santiago Nasar megalkotójaként ismerik, első igazi szerelme az újságírás volt. Az évszázad botránya című, magyarul eddig sosem publikált kötet páratlan újságírói örökségének állít emléket, és az 1950-1984 között keletkezett cikkeiből válogat. Az ötven írás a García Márqueztől megszokott feltartóztathatatlan elbeszélői lendülettel vezet el a barranquillai évek szárnypróbálgatásaitól a nemzetközi hírnévig. Cikkeiben Pablo Escobar újságírókat terrorizál, a pápa szabadságra megy, a levelek pedig soha nem érnek célba.

Kollekciók