Ajax-loader

'szirén' címkével ellátott könyvek a rukkolán

 


Anna Banks - Neptun
A ​félig ember, félig szirén Emmának és szirén szerelmének, Galennek együtt töltött időre lenne szükségük. Egyedül, csak ők. Messze Poszeidón és Triton királyságától. Emma nagyapja, a Poszeidón király azt javasolja nekik, látogassanak egy Neptune nevű kisvárosba. Neptune otthont ad mind sziréneknek, mind félvéreknek, hozzájuk hasonlóknak. Azonban sem Emma, sem Galen nem számított arra, hogy nekik kell békét teremteni az óceáni, a földlakó és az édesvízi szirének között. Arra sem készültek fel, hogy találkoznak a csábos félvérrel, Reeddel, aki nem igazán palástolja érzéseit Emma iránt. Amire pedig végképp nem számítottak, az egy hatalmi harcba való belecsöppenés, amivel nemcsak szerelmük, hanem óceáni királyságaik is veszélybe kerülnek.

Anna Banks - Triton
Emma ​éppen most jött rá, hogy édesanyja egy réges régen eltűnt Poszeidón hercegnő, és az a tény megrengeti identitását. Félvérként az emberi világban különcnek és bogarasnak tartják, a Szirének között pedig utálat tárgya, ugyanis törvényeik szerint a félvérek által megérdemelt sors a halál. Ha még ez nem lenne elég gond, édesanyja feltűnése a Szirének világában egymás ellen fordítja a két királyságot, Poszeidónt és Tritont. Vajon Emmának most mit kellene tennie? Teljesítse Galen kérését, azaz legyen biztonságban és reménykedjen a legjobbakban? Avagy érdemes lenne felvállalnia önmaga felfedésének kockázatát- és az ajándékáét-, olyan emberek életét mentve meg így, akiket sosem ismert?

Alexandra Christo - To ​Kill a Kingdom - Egy birodalom végzete
Annyi ​szívet gyűjtöttem be eddig, ahány éves vagyok. Vagyis a hálószobámban összesen tizenhét rejtőzik valahol a homok alatt. Olykor-olykor leások, csak hogy lássam, mind megvannak-e még. Lenn a mélyben, vérben ázva. Megszámlálom őket, és megnyugszom, hogy nem lopták el egyiket sem éjszaka. Azon se lepődnék meg, ha így történne. A szíveknek hatalma van, a magamfajták pedig egy dologra vágynak még az óceánnál is jobban: hatalomra. A HERCEG SZÍVE LENNE AZ IGAZI TRÓFEA! Lira hercegnő egy királyi családból származó szirén, azok közt is a legveszélyesebb. A víz alatti világban nagy tiszteletnek örvend. Már csak egy szív hiányzik a gyűjteményéből – ám azt elhibázza. Anyja, a Tenger Királynője büntetésből átváltoztatja, mégpedig egy olyan lénnyé, amitől a legjobb undorodik: emberré. Elveszi tőle a bűvös szirénénekkel képességét is, és megparancsolja, hogy a téli napfordulóig vigye el neki Elian herceg szívét, különben ember marad örökre. Hiába ő a leghatalmasabb emberi királyság trónörököse, Elian herceg csak az óceánon érzi magát igazán otthon. A szirénvadászat pedig a hivatása. Amikor kiment egy lányt az óceán habjaiból, hamar rájön, hogy ő bizony más, mint aminek először hitte. Az idegen megígéri neki, hogy a segítségére lesz, és együtt fogják megtalálni a módját, hogyan pusztítsák el a sziréneket. De vajon megbízhat a lányban? És vajon hány alkuba kell belemennie Elian hercegnek, mire megszabadítja az embereket a legnagyobb ellenségtől? Kirobbanóan sikeres nemzetközi bestseller, ami Sarah J. Maas és Marissa Meyer sorozataihoz hasonlóan vagány, izgalmas és szemtelen módon dolgoz fel egy klasszikus mesét.

Liz Kessler - Emily, ​a sellőlány
Furcsa! ​Emily egész életében hajón élt, anyja mégis igyekszik távoltartani a víztől. Amikor végül megengedi neki, hogy úszni tanuljon, Emily meglepő és riasztő felfedezést tesz... Később, miközben új barátnőjével, Shonával felfedezi a tenger alatti világot, családi titkot tud meg, és kihívja maga ellen Neptun haragját. Vajon megtalálja apját, akivel sohasem találkozott? Vajon mit szól mindehhez az édesanyja? Újraéledhet egy szerelem? Lélegzetelállítóan izgalmas, varázslatos kaland, melyben az olvasó érdekes emberi és egyéb szereplőket ismerhet meg, és bűvös vízi világba merülhet le.

Brandon Mull - A ​mesés menedék
Évszázadokon ​át gyűjtötték a misztikus lényeket a Titokfölde nevű titkos menedékbe, hogy megelőzzék a kihalásukat. Ez a szentély az igazi mágia egyik utolsó bástyája. Elbűvölő? Abszolút. Izgalmas? Naná. Biztonságos? Éppen ellenkezőleg… Kendra és öccse, Seth nem is sejtik, hogy nagypapájuk Titokfölde soros gondnoka. Az elkerített erdőben ősi törvények tartanak rendet mohó trollok, huncut szatírok, ravasz boszorkányok, ellenséges koboldok és irigy tündék között. Azonban amikor a szabályokat megszegik, a gonosz erői elszabadulnak, és Kendra meg öccse életük legnagyobb kihívásával néznek szembe, hogy megmentsék a családjuk életét, Titokföldét és talán az egész világot. Brandon Mull volt komikus, irattáros, verandaács, filmterjesztő, reklámszövegíró és rövid ideig csirkerakodó. Pár évig az Atamaca sivatagban élt Chile északi részén, ahol megtanult spanyolul és zsonglőrködni. Jelenleg egy hegyoldalban él egy börtön felett feleségével és két gyermekével. A Titokfölde az első regénye, mely sorozattá nőtte ki magát, és jelenleg az ötödik kötetnél tart.

Laurell K. Hamilton - A ​Harlekin
Létezik ​egy titkos társaság, akiktől még a vámpírok is tartanak. A szervezet neve: Harlekin, tagjai valós személyét rejtély övezi. A vámpírvilág rendőrségeként az a feladatuk, hogy megregulázzák a saját törvényeiket megszegő vérszipolyokat. De mi van akkor, amikor maga a Harlekin hágja át saját szabályait? Hogyan védekezhetnek ellenük az egyszerű vámpírok és alakváltók? Vagy Anita Blake? Miközben Anita szeretői érzelmi viharainak közepette egyensúlyoz, megjelenik a városban a Harlekin, s hamar kiderül, csöppet sem békés szándékkal.

Kiera Cass - A ​szirén
A ​szerelem, amelyért érdemes kockáztatni. Sok évvel ezelőtt az Óceán megmentette Kahlent a vízbe fúlástól, aki azóta szirénként szolgálva fizeti neki vissza a tartozását, és a hangjával a halálba csalja az embereket. Kahlen egyetlen szavával ölni képes, mégsem tud ellenállni a kísértésnek, hogy a szárazföldön töltse a napjait, figyelje az átlagos embereket, vágyakozva arra a napra, amikor újra szabadon beszélhet, nevethet, és élhet közöttük. Kahlen már beletörődött, hogy magányosan tölti szolgálata hátralévő idejét… Ám ekkor találkozik Akinlivel. A jóképű, melegszívű és kedves Akinli megtestesíti mindazt, amiről Kahlen egész életében álmodozott. Bár nem beszélhet vele, mégis hamar kialakul köztük egy kapcsolat, amit egyikük sem tagadhat… És Kahlen nem is akarja megtagadni. Az Óceán minden törvényét megszegte, amikor beleszeretett egy emberbe, és örökre el kell hagynia a fiút, ha az Óceán tudomást szerez az érzéseiről. De Kahlen elszánta magát, hogy miután egy életen át betartotta a szabályokat, most az egyszer a szívét fogja követni. Kiera a Radford Egyetem diákja volt, jelenleg a Virginia állambeli Christiansburgben él a családjával. Életének első tizenkilenc évét az óceán mellett töltötte, ami sosem próbálta elpusztítani őt. A www.kieracass.com weboldalon többet is megtudhattok a könyveiről, YouTube-videóiról, és a sütemények iránti szeretetéről, valamint a Twitteren is követhetjük @kieracass néven.

Anna Banks - Poszeidón
Emma ​barátnőjével, Cloe-val nyaral a tengerparton, amikor egy aprócska baleset során megismerkedik a jóképű Galénnal. Ez a találkozás valóban a véletlen műve? Emmának nincs lehetősége ezt kideríteni, mert egy tragédia beárnyékolja ottlétüket. A lány, miután hazatér, nehezen képes feldolgozni a traumát. Ekkor váratlanul ismét fölbukkan az ibolyakék szemű idegen. Galén, a szirén herceg a szárazföldön kutat egy lány után, akiről azt hallotta, hogy talán ő az utolsó élő szirén, aki egyesítheti a tenger mélyén élő két uralkodóházat. Bár erőteljes kötődésük azonnal érezhető, Galén még sincs teljesen meggyőződve róla, hogy Emma az, akit keres. Végül a sok bizonyíték meggyőzi, hogy csakis Emma és különleges képessége mentheti meg a herceg országát. Galénnak szüksége van a lány segítségére - bármilyen kockázattal jár is. Vajon képes lesz Emma beváltani a hozzá fűzött reményeket? És vajon összefonódhat két ennyire különböző világ?

Tricia Levenseller - Daughter ​of the Pirate King
There ​will be plenty of time for me to beat him soundly once I’ve gotten what I came for. Sent on a mission to retrieve an ancient hidden map—the key to a legendary treasure trove—seventeen-year-old pirate captain Alosa deliberately allows herself to be captured by her enemies, giving her the perfect opportunity to search their ship. More than a match for the ruthless pirate crew, Alosa has only one thing standing between her and the map: her captor, the unexpectedly clever and unfairly attractive first mate, Riden. But not to worry, for Alosa has a few tricks up her sleeve, and no lone pirate can stop the Daughter of the Pirate King.

Laurell K. Hamilton - The ​Harlequin
Anita ​Blake is about to face the challenge of her life. Into her world-a world already overflowing with power-have come creatures so feared that powerful, centuries-old vampires refuse to mention their names. It is forbidden to speak of The Harlequin unless you've been contacted. And to be contacted by The Harlequin is to be under sentence of death. Long-time rivals for Anita's affections, Jean-Claude, Master Vampire of the City, and Richard, alpha-werewolf, will need to become allies. Shapeshifters Nathaniel and Micah will have to step up their support. And then there's Edward. In this situation, Anita knows that she needs to call the one man who has always been there for her...

Brandon Mull - Fablehaven
For ​centuries, mystical creatures of all description were gathered to a hidden refuge called Fablehaven to prevent their extinction. The sanctuary survives today as one of the last strongholds of true magic in a cynical world. Enchanting? Absolutely! Exciting? You bet. Safe? Well, actually, quite the opposite . . . Kendra and her brother Seth have no idea that their grandfather is the current caretaker of Fablehaven. Inside the gated woods, ancient laws give relative order among greedy trolls, mischevious satyrs, plotting witches, spiteful imps, and jealous fairies. However, when the rules get broken, an arcane evil is unleashed, forcing Kendra and Seth to face the greatest challenge of their lives. To save her family, Fablehaven, and perhaps the world, Kendra must find the courage to do what she fears most.

Laura Thalassa - The ​Bargainer
This ​is the complete Bargainer series, and it includes the books Rhapsodic, A Strange Hymn, The Emperor of Evening Stars, and Dark Harmony within it. Callypso Lillis is a siren with a very big problem, one that stretches up her arm and far into her past. For the last seven years she's been collecting a bracelet of black beads up her wrist, magical IOUs for favors she's received. Only death or repayment will fulfill the obligations. Only then will the beads disappear. Everyone knows that if you need a favor, you go to the Bargainer to make it happen. He's a man who can get you anything you want ... at a price. And everyone knows that sooner or later he always collects. So when Callie finds the fae king of the night in her room, a grin on his lips and a twinkle in his eye, she knows he's finally here to collect. At first, all he asks for is a chaste kiss-a single bead's worth-and a promise for more. But Callie has a wrist full of debt, and the Bargainer has many, many demands.

Mindee Arnett - The ​Nightmare Dilemma - A Rémálom-dilemma
Porka ​Evergím talán meg tudja jósolni a jövőt szerelme, Eli Booker álmai által, de ettől az élete távolról sem lesz egyszerű. Mikor egyik sellő barátnőjét gonosz támadás éri, és halálos sérülésekkel magára hagyják, Porka ugyanúgy megdöbben, mint mindenki más. Ráadásul az iskola tréfamesterét, Lance Rathbone-t vádolják a bűnténnyel. Lance-nek szüksége van Porkára, hogy az igazi támadót megtalálja és bizonyítsa az ártatlanságát, de a kérését nem olyan könnyű teljesíteni. Eli álmai sem segítenek: inkább rémálmok, mint jóslatok. Hogy még zűrösebb legyen a helyzet, Porka exbarátját éppen felmentik az összeesküvés vádja alól. Mikor újra feltűnik az iskolában, Porkának bevillan, miért zúgott bele annak idején. A Mágusok Szenátusának szüksége van Porkára - Paul közelébe kell kerülnie, és kikutatni valódi szándékait. Ez a parancs persze dühíti Eli-t, aki már maga is kampányt indított Porka szívéért. Porka mindkét ügyet felvállalja, és hamarosan gyanítani kezdi, hogy valami nagyobb szabású dologgal állnak összefüggésben. Eli álmai sötétebb ármányt jósolnak, mint amit valaha képzeltek volna.

Kelly Gay - The ​Better Part of Darkness
Atlanta: ​it's the promised city for the off-worlders, foreigners from the alternate dimensions of heaven-like Elysia and hell-like Charbydon. Some bring good works and miracles. And some bring unimaginable evil.... Charlie Madigan is a divorced mother of one, and a kick-ass cop trained to take down the toughest human and off-world criminals. She's recently returned from the dead after a brutal attack, an unexplained revival that has left her plagued by ruthless nightmares and random outbursts of strength that make doing her job for Atlanta P.D.'s Integration Task Force even harder. Since the Revelation, the criminal element in Underground Atlanta has grown, leaving Charlie and her partner Hank to keep the chaos to a dull roar. But now an insidious new danger is descending on her city with terrifying speed, threatening innocent lives: a deadly, off-world narcotic known as ash. Charlie is determined to uncover the source of ash before it targets another victim -- but can she protect those she loves from a force more powerful than heaven and hell combined?

Shea Ernshaw - The ​Wicked Deep
Hocus ​Pocus and Practical Magic meets the Salem Witch trials in this haunting story about three sisters on a quest for revenge—and how love may be the only thing powerful enough to stop them. Welcome to the cursed town of Sparrow… Where, two centuries ago, three sisters were sentenced to death for witchery. Stones were tied to their ankles and they were drowned in the deep waters surrounding the town. Now, for a brief time each summer, the sisters return, stealing the bodies of three weak-hearted girls so that they may seek their revenge, luring boys into the harbor and pulling them under. Like many locals, seventeen-year-old Penny Talbot has accepted the fate of the town. But this year, on the eve of the sisters’ return, a boy named Bo Carter arrives; unaware of the danger he has just stumbled into. Mistrust and lies spread quickly through the salty, rain-soaked streets. The townspeople turn against one another. Penny and Bo suspect each other of hiding secrets. And death comes swiftly to those who cannot resist the call of the sisters. But only Penny sees what others cannot. And she will be forced to choose: save Bo, or save herself.

Laura Thalassa - Rhapsodic
Callypso ​Lillis is a siren with a very big problem, one that stretches up her arm and far into her past. For the last seven years she’s been collecting a bracelet of black beads up her wrist, magical IOUs for favors she’s received. Only death or repayment will fulfill the obligations. Only then will the beads disappear. Everyone knows that if you need a favor, you go to the Bargainer to make it happen. He’s a man who can get you anything you want... at a price. And everyone knows that sooner or later he always collects. But for one of his clients, he’s never asked for repayment. Not until now. When Callie finds the fae king of the night in her room, a grin on his lips and a twinkle in his eye, she knows things are about to change. At first it’s just a chaste kiss—a single bead’s worth—and a promise for more. For the Bargainer, it’s more than just a matter of rekindling an old romance. Something is happening in the Otherworld. Fae warriors are going missing one by one. Only the women are returned, each in a glass casket, a child clutched to their breast. And then there are the whispers among the slaves, whispers of an evil that’s been awoken. If the Bargainer has any hope to save his people, he’ll need the help of the siren he spurned long ago. Only, his foe has a taste for exotic creatures, and Callie just happens to be one.

Caitlín R. Kiernan - La ​fille qui se noie
India ​Morgan Phelps est schizophrène. Elle a de qui tenir, puisque sa mère et sa grand-mère souffraient toutes les deux de troubles mentaux et ont mis fin à leurs jours. Les médicaments l'aident à garder un semblant de contrôle et pour tenter de comprendre les événements qui ont bouleversés sa vie, elle entreprend de rédiger un récit autobiographique, qui va curieusement prendre la forme d'une histoire de fantômes. C'est le meilleur moyen qu'elle a trouvé pour faire partager ce qui la hante. Car India semble obsédée par sa rencontre avec Eva Manning, une femme qui ressemble trait pour trait au tableau qui l'obnubile depuis son enfance, La fille qui se noie. Elle a déjà vu Eva par le passé, sous la forme d'un fantôme d'un loup-garou. A moins qu'elle ne l'ait jamais vu. Qui sait ce que sa schizophrénie lui fait voir ?

Tomcsik Nóra - A ​kapitány és a szirének földje
Tizenhat ​év telt azóta, hogy Edmund király megszabadította Beleanord népét a gonosz Aeriontól. Béke uralkodik a birodalomban, ám a déli tengerekről aggasztó hírek érkeznek. Hajók süllyednek el, és sokan vesznek oda, ráadásul a többi királyságban várt rakományok nem érnek célba. Edmundnak megoldást kell találnia, mielőtt komolyra fordulna a baj. Brennan a fiatal tengerész kapja a feladatot, hogy fényt derítsen a rejtélyre, és megoldást találjon. A nyomok egy titokzatos sziget felé vezetnek, amelyet néhányak a szirének földjeként ismernek. Brennan és az útitársául szegődő Arlienne hercegnő hamarosan rádöbbennek, hogy Beleanord birodalmát minden eddiginél nagyobb veszedelem fenyegeti. Ráadásul fény derül néhány sorsfordító titokra is.

Cat Adams - Siren ​Song
Nothing ​if not resilient, Celia Graves is slowly adjusting to being a half-human, half-vampire Abomination. But her troubles are far from over. Her best friend’s murder is still unsolved, the cops are convinced she should be in jail, and her old lover, the magician Bruno DeLuca, has resurfaced in her life, saying he has something important to tell her. The vampire attack that transformed Celia kicked her latent Siren abilities into high gear, and now she’s been summoned to the Sirens’ island to justify her existence—and possibly fight for her life—in front of the Siren Queen. Celia isn’t sure she’ll survive to make the trip. The demon she defeated in Blood Song hasn’t exactly gone quietly—he’s left Celia suffering from a powerful curse.

Mindee Arnett - Die ​Traumjägerin
Als ​einziger Nachtalb ist die sechzehnjährige Dusty berühmt und berüchtigt an der Arkwell Academy, einem Internat für normale und magisch begabte Jugendliche. Die Träume ihrer Mitschüler sind ihr täglich Brot, und Dusty hat sich längst an ihre dunkle Berufung gewöhnt. Bis sie eines Nachts an Eli Booker gerät, den attraktivsten Jungen des ganzen Jahrgangs. Auch Dusty kann nicht leugnen, dass sie sich zu ihm hingezogen fühlt. Doch seine Traumbilder gehören zu den düstersten, die sie seit Langem gesehen hat. Er träumt von einem Mord, und als der sich wenig später tatsächlich ereignet, bekommt Dusty es mit der Angst zu tun. Ist Eli selbst der Täter? Oder hat er nur Visionen? Ihr bleibt nur wenig Zeit, die Wahrheit herauszufinden. Denn der Mörder hat sich schon sein nächstes Opfer gesucht …

Mindee Arnett - The ​Nightmare Charade - A Rémálom-rejtvény
Porkának ​túl sok feladata van, és túl sokan ellenőrzik mit csinál, ám egy Rémálom ritkán engedelmeskedik a szabályoknak. Porka Evergím harmadikos az Akkordél Akadémián, és nincs más vágya, mint együtt lenni a barátjával, Eli Bookerrel. De a sors szó szerint távol tartja őket egymástól. Porka ugyanis Rémálom, aki be tud lépni Eli álmaiba. Ám egy ősi átok szerint, ha igaz szerelem bontakozik ki közöttük, az tragédiához vezet. Porka és Eli vállalná a kockázatot, de a hatalom másképp gondolja: kísérőt jelölnek ki melléjük, aki vigyáz, hogy a kapcsolatuk szigorúan plátói maradjon. Ha ez nem lenne elég, elég komoly megbízást kapnak, hogy álomlátó kötelékükre támaszkodva segítsenek megtalálni a fekete mágia valaha ismert legnagyobb hatalmú eszközét. Az Animus Mortem feltámasztja a holtakat, de az élők lelkének kiszívása útján… így hollétének kinyomozása valóban élet-halál kérdése. Hogy még rosszabb legyen a helyzet, Porka egyik barátját gyilkossággal vádolják, és az illető számít rá, hogy Porka tisztázza. Mélyre kell hatolnia Eli álmaiban, ha ki akarja deríteni az igazságot, és meg akarja találni a módját, hogyan legyenek végre igazán együtt! Ismerd meg rejtélyes világát! "Milyen pompás a befejezése ennek az imádnivaló sorozatnak! Jó régen olvastam a második részt, de nagy izgalommal ugrottam fejest a mágikus világba. Abszolút IMÁDOM ebben a könyvben a mágiát!" - _Jessi, goodreads.com_

Julia Golding - Secret ​of the Sirens
When ​Connie is sent to live with her aunt by the sea, she’s not expecting anything much – not to make friends with Col, the coolest boy in town, and certainly not to discover that mythical creatures still exist, that an ancient society has protected them for centuries and that a dark and powerful force is now trying to destroy it. Above all, she doesn’t expect to discover that she has a special talent – greater even than her secret ability to talk to animals – which, with Col’s help, could give her unimaginable power...

Alexandra Christo - Matar ​un reino
A ​partir del clásico de Hans Christian Andersen, Matar a un reino narra la historia de una sirena asesina con una especial predilección por la sangre real, desterrada del océano a la superficie para dar caza al príncipe que ha jurado terminar para siempre con la guerra entre la tierra y el mar Con una colección de diecisiete corazones de príncipes en su haber, Lira es una sirena venerada en todos los con-fines del reino submarino. Pero un desliz provoca que su madre, la Reina del Mar, transforme a Lira en lo que más aborrece: un ser humano. Privada de su voz, Lira dispon-drá hasta el solsticio de invierno para entregar el corazón del Príncipe Elian a la Reina del Mar o permanecer como humana para siempre.A pesar de ser el heredero del reino más poderoso de la Tierra, para el Príncipe Elian el océano es su verdadero hogar; y dar caza a las sirenas, su misión en la vida. Cuando rescata a una mujer a punto de morir ahogada, sabe que es más de lo que aparenta, pero ella promete ayudarlo a encontrar la clave para destruir a todas las sirenas para siempre.¿Podrá Elian confiar en su palabra? ¿Y hasta dónde ten¬drá que ceder para erradicar al más temible enemigo del hombre?

Tea Stilton - A ​szirének kincse
Öt ​bátor hercegnő, öt hűséges segítő. A küldetésük: megmenteni a Varázslatok Földjét! A gonosz Egor újra és újra támadást indít a Varázslatok Földje ellen, és a hercegnőkre vár a feladat, hogy megküzdjenek az Árnyak seregével. Samah, Nives, Yara, Kalea és Diamante minden áldozatra készek, hogy megvédjék birodalmuk békéjét. Rejtélyes, pusztító rontás mérgezi a Varázslatok Földjének vizeit. Ezúttal maga a Természet forog veszélyben. Az Öt Védelmező egy ingatag csónakon útra kel a legendás Szirén-öböl felé, és szembenéz az ellenséggel.

Tricia Levenseller - Daughter ​of the Siren Queen
Alosa's ​mission is finally complete. Not only has she recovered all three pieces of the map to a legendary hidden treasure, but the pirates who originally took her captive are now prisoners on her ship. Still unfairly attractive and unexpectedly loyal, first mate Riden is a constant distraction, but now he's under her orders. And she takes great comfort in knowing that the villainous Vordan will soon be facing her father's justice. When Vordan exposes a secret her father has kept for years, Alosa and her crew find themselves in a deadly race with the feared Pirate King. Despite the danger, Alosa knows they will recover the treasure first . . . after all, she is the daughter of the Siren Queen.

Alexandra Christo - To ​Kill a Kingdom
Princess ​Lira is siren royalty and the most lethal of them all. With the hearts of seventeen princes in her collection, she is revered across the sea. Until a twist of fate forces her to kill one of her own. To punish her daughter, the Sea Queen transforms Lira into the one thing they loathe most—a human. Robbed of her song, Lira has until the winter solstice to deliver Prince Elian’s heart to the Sea Queen or remain a human forever. The ocean is the only place Prince Elian calls home, even though he is heir to the most powerful kingdom in the world. Hunting sirens is more than an unsavory hobby—it’s his calling. When he rescues a drowning woman in the ocean, she’s more than what she appears. She promises to help him find the key to destroying all of sirenkind for good—But can he trust her? And just how many deals will Elian have to barter to eliminate mankind’s greatest enemy?

Anna Banks - Der ​Kuss des Meeres
Der ​Start einer Reihe mit unwiderstehlicher Sogwirkung Als Emma den süßen Galen zum ersten Mal sieht, fallen ihr sofort seine violetten Augen auf – denn ihre haben dieselbe Farbe. Und tatsächlich bergen sie ein Geheimnis: Galen ist nämlich ein Syrena, Prinz der Meere, und er spürt eine heftige Anziehung zu diesem Menschenmädchen, das mit den Fischen reden kann! Das kann nur eines bedeuten: Auch in ihren Adern fließt das Blut der Syrena. Doch falls sein Verdacht sich bestätigt, ist Emma eine Erbin Poseidons – und damit für einen anderen bestimmt …

Anna Banks - Das ​Flüstern der Wellen
Emmas ​Leben droht sich buchstäblich in den Wellen des Meeres zu verlieren. Denn ihre Mutter entpuppt sich als verloren geglaubte Königstochter der Syrena, was zugleich bedeutet, dass Emma ein Halbblut ist! Nach den Gesetzen der Ozeane ist sie damit dem Tode geweiht. Während die Rückkehr ihrer Mutter die Zwietracht zwischen den Meeresvölkern wieder aufflammen lässt, versucht Emmas große Liebe Galen, sie um jeden Preis zu schützen und ihr Geheimnis zu hüten. Doch Emma weiß, dass sie die Syrena retten kann – nur dazu muss sie ihr wahres Wesen enthüllen ...

Anna Banks - Girls ​Day Out
Read ​this Syrena Legacy short story and the first chapter of Of Neptune, the final book in New York Times-bestselling author Anna Banks' trilogy! Emma, who is half human and half Syrena, has a day apart from her Syrena love, Galen. Emma doesn’t plan to spend the day with Galen’s opinionated and bossy sister, Rayna, but she can’t quite get out of it, either. And Galen will appreciate her attempt to bond with Rayna, right? But when Rayna’s unpredictable antics put them in danger, can they rely on each other to get themselves out of it?

Anna Banks - Der ​Ruf des Ozeans
Eine ​Liebe für die Ewigkeit Emma und Galen brauchen etwas Zeit für sich. Allein. Weit weg von den Königreichen Triton und Poseidon. Emmas Großvater, der König von Poseidon, schlägt den beiden vor, eine kleine Stadt namens Neptun zu besuchen. Neptun ist die Heimat von Syrena und Halbblütern, die sich alles andere als wohlgesonnen sind. Emma und Galen geraten zwischen die Fronten. Sie treffen auf das Halbblut Reed, der seine Gefühle für Emma nicht lange verbergen kann. Plötzlich befinden sich Emma und Galen mitten in einem Machtkampf, der nicht nur ihre Liebe bedroht sondern auch ihre Königreiche.

Liz Kessler - Emily ​Windsnap and the Siren's Secret
Follow ​the siren call to Emily’s magical new adventure! Can the spunky half-mer girl pass Neptune’s test - and help humans and merpeople get along? Emily Windsnap is finally enjoying a swimmingly peaceful life on Allpoints Island, hanging out with her mermaid BFF, Shona, and her new friend Aaron (half-merperson like herself ). But their idyll is cut short when Emily learns that the Windsnaps and friends must return to their old home in Brightport, where construction projects are threatening a secret mermaid community under the sea. Neptune’s mandate? No less than an interspecies intervention to bring merpeople and humans together, a task the imperious god feels the mixed Windsnap family is well suited for. There are just a few snags for Emily, however, like dealing with old nemeses Mandy and Mr. Beeston, figuring out her feelings toward Aaron, and untangling a high-suspense mystery related to a group of legendary lost sirens. Everyone’s favorite half-mermaid is back with a splash in a sparkling new adventure her fans will be eager to get their fins on.

Liz Kessler - The ​Tail of Emily Windsnap
"Liz ​Kessler makes a splash with this tightly written, highly imaginative debut." - FAMILYFUN For as long as she can remember, twelve-year-old Emily Windsnap has lived on a boat. And, oddly enough, for just as long, her mother has seemed anxious to keep her away from the water. But when Mom finally agrees to let her take swimming lessons, Emily makes a startling discovery - about her own identity, the mysterious father she's never met, and the thrilling possibilities and perils shimmering deep below the water's surface. With a sure sense of suspense and richly imaginative details, first-time author Liz Kessler lures us into a glorious undersea world where mermaids study shipwrecks at school and Neptune rules with an iron trident - an enchanting fantasy about family secrets, loyal friendship, and the convention-defying power of love.

Kollekciók