Ajax-loader

'történelmi fantasy' címkével ellátott könyvek a rukkolán

 


Margit Sandemo - Örvényben
A ​húszéves Sol Angelica előtt megnyílik a nagyvilág. Végre szabad, utazhat, megvalósíthatja a régi vágyait: felkeresheti boszorkánytársait az erdők mélyén és hódolhat a sötétség fejedelmének. S miközben különleges képességeit nem habozik felhasználni ellenségeivel szemben, szeretteiért bármikor tűzbe menne, akár az életét is kockáztatva...

Libba Bray - Rettentő ​gyönyörűség
"Élvezetes, ​elegáns rémregény" - _Publishers Weekly,_ Starred "Borzongató szenvedély és félelem" - _Kirkus Review_ Gemma Doyle más, mint a többi lány. A lányok, akiknek kifogástalan a modoruk; csak akkor szólalnak meg, ha szólnak hozzájuk; tudják a helyüket; és hanyatt dobják magukat, és Angliára gondolnak, amikor ezt kívánják tőlük. A tizenhat éves Gemma önálló egyéniség. A londoni Spence Akadémiára akkor íratják be, amikor Indiában tragédia sújt le a családjára. Gemma magányos, bűntudattal küszködik és hajlamos a jövőt illető látomásokra, amelyek kínos pontossággal valóra is válnak. Az Akadémián hűvös fogadtatásban részesül. Ám nem teljesen magányos: egy rejtélyes fiatalember követi, aki óva inti, nehogy megnyissa a lelkét a látomások előtt. Gemma képessége ugyanis, amivel magához vonja a természetfelettit, itt, a Spence-ben teljesedik ki. Itt kerül kapcsolatba az iskola legbefolyásosabb leányklikkjével, és itt fedezi fel, hogy az anyja kapcsolatban állt egy Rendnek nevezett titokzatos csoporttal. És itt vár rá a sorsa… amennyiben hisz benne. A _Rettentő gyönyörűség_ igazi hátborzongató olvasmány a suhogó szoknyák, táncoló árnyak és az éjszaka rémeinek széles palettájáról. A viktoriánus kor élénk színekkel megfestett világát tárja elénk, ahol a lányokat arra nevelik, hogy gazdag férfiakhoz menjenek feleségül, de ahol van egy lány, aki más utat keres magának.

Margit Sandemo - Vágyakozás
Yrja ​Mattiasdatter testét torzzá, esetlenné tette a betegség. Az emberek kinevették, Kórónak csúfolták a szegény lányt, akinek volt még egy bánata: mély és boldogtalan szerelme a Jéghegyek Népéből származó Liv és Dag Meiden báró fia, a gazdag és rátarti Tarald iránt. Tarald unokatestvérére, a bájos Sunnivára vetett szemet, ám kettőjük kapcsolata az átkos örökség miatt vészterhesnek ígérkezik…

V. E. Schwab - Egy ​sötétebb mágia
A ​mágikus apokalipszis után több részre hasad az univerzum. Kell herceg egy különös utazó, egy _antari_, aki képes eljutni az egymástól elzárt világokba: Szürke, Vörös és Fehér Londonba. Ezek a városok akkor sem különbözhetnének jobban, ha más-más földrészen lennének, de igazából nem földrajzi távolság van köztük, hanem dimenzióbeli. A trilógia első kötetében Kell herceg Vörös London vidám színekkel teli utcáit gyakran elhagyja Szürke London bűnözés fertőzte sikátoraiért és Fehér London hideg sivárságáért. Mágikus képességét sokan irigylik, miközben üzeneteket szállít a világok között. Egyik útja során veszélyes kalandba bonyolódik, és egy sötét mágia fenyegetésével kell megküzdenie. A pusztító erő abból a Fekete Londonból származik, melyet védekezésképp elzártak a mindörökre az emberi létezés terei elől. Kell nem menekülhet a gonosz hatalmától, de szerencsére társa akad a küzdelemben: a Szürke Londonból származó fiatal tolvaj lány, Lina.

Katherine Arden - A ​medve és a csalogány
Gyilkos ​szél fúj a vad orosz vidéken, messze északon; nagyon rég nem volt ilyen fogcsikorgató hideg. A fák között suttogások, léptek zaja hallatszik. A medve ébredezik, egyre erősebb, és ha eltépi köteleit, talán senki sem állíthatja meg többé. Vaszilisza zöld szemű, vadóc kislány, aki egy faház kemencéjének melegénél dadája régi időkről szóló meséire alszik el. Napközben lovagol, fára mászik, az erdőket járja; ott érzi igazán otthon magát, az állatok és növények között. De Vászja nem fiú, az a sorsa, hogy nővé érve gyermekeket szüljön és ellássa urát. A kislány már egészen fiatal kora óta tudja, hogy neki nem ezt írták meg, édesanyja nem ezért hozta a világra, mielőtt belehalt volna a szülésbe. Életével együtt különleges tudást adott a kislánynak, olyat, amely megváltoztathatja egész népe sorsát. Katherine Arden első regénye az orosz mítoszok és népmesék varázslatos világába viszi az olvasót, ahol a csodák mindennaposak, a démonok és manók jelenléte megszokott, ahol ember és természet olyan összhangban élhet együtt, ahogy csak a legendákban lehetséges. "Ragyogó, sötét és varázslatos tündérmese, de nem csak azoknak, akik szeretik a meséket." _Library Journal_

Oliver Bowden - Assassin's ​Creed - Árulás
„Kiváló ​kardforgató vagyok, arra születtem, hogy osszam a halált. Örömet ugyan nem lelek benne, viszont igen jól csinálom.” London, 1735. Haytham Kenwayt azóta vívásra tanították, amióta csak elbírta a kardot. Amikor fegyveresek rontanak a családi otthonra, hogy meggyilkolják apját és elrabolják nővérét, a gyermek, anyja védelmében, végez az egyik támadóval. A magára maradt fiút, akit bosszúvágy emészt, titokzatos mentor veszi magához, és kíméletlen gyilkost farag belőle, hogy felhasználhassa saját céljaira. Küldetései során Haytham nem bízhat senkiben, és mindent meg kell kérdőjeleznie, amiben valaha is hitt. Az összeesküvések és árulások kibogozhatatlan szövevénye magával rántja Haythamet az orgyilkosok és a templomosok évszázados harcába. Talán nem is azt az utat járja, amelyet apja, Edward szánt neki?

Oliver Bowden - Assassin's ​Creed - Jelenések
IDŐSEBB ​LETT, BÖLCSEBB ÉS MINDENKINÉL VESZEDELMESEBB! EZIO AUDITORE ORGYILKOSMESTER ALTAÏR ELVESZETT KÖNYVTÁRÁNAK FELKUTATÁSÁRA INDUL, AHOL REMÉNYEI SZERINT A TEMPLOMOSOK VÉGLEGES LEGYŐZÉSÉHEZ SZÜKSÉGES KULCS TALÁLHATÓ. ÁM MEGDÖBBENTŐ FELFEDEZÉS VÁRJA... A könyvtár a rejtett tudáson kívül minden idők legfelkavaróbb titkát is őrzi, amelyet a Templomosok az emberiség sorsának irányítására akarnak felhasználni. Eziónak öt kulcsot kell megszereznie a titok felfedéséhez. Ezért kénytelen a felbolydult Konstantinápolyba utazni, ahol a Templomosok egyre növekvő hadserege alapjaiban készül megrengetni az Oszmán Birodalmat. Elődje, Altaïr nyomában járva Eziónak még egy utolsó alkalommal le kell győznie a Templomosokat. A küzdelem tétje nagyobb mint valaha, és a zarándokút hamarosan az idővel szembeni versenyfutássá válik... A Ubisoft nagy sikerű videojátéka alapján.

Oliver Bowden - Assassin's ​Creed - Testvériség
“Alászállok ​egy romlott birodalom fekete szívébe, hogy eltapossam ellenségeimet. De Rómát nem egy nap alatt építették, és egyetlen magányos orgyilkos nem lesz képes visszaállítani régi fényét. A nevem Ezio Auditore da Firenze. Ez az én testvériségem.” Az egykor oly dicsőséges Róma romokban hever. A városban szenvedés és pusztulás az úr, polgárai a kegyetlen Borgia család tehetetlen bábjai. Csak egyvalaki mentheti meg őket a Borgiák zsarnokságától – Ezio Auditore, a orgyilkos hagyományok mestere. Küldetése során Eziónak latba kell vetnie minden képességét. Cesare Borgia, aki apjánál, a pápánál is elvetemültebb és veszélyesebb, nem nyugszik, amíg egész Itáliát meg nem hódította. Mivel ez a köpönyegforgatók kora, az összeesküvők mindenhová befészkelik magukat, még a Testvériség soraiba is… A Ubisoft nagy sikerű videojátéka alapján.

Oliver Bowden - Assassin's ​Creed - Titkos keresztes háború
Marco ​atyja, Niccoló Polo végre elmeséli a történetet, amelyet egész élete során titokban tartott – Altaïr, a Testvériség egyik legkiválóbb Orgyilkosának élettörténetét. Altaïr kalandos újta során nemcsak a Szentföldet járja be keresztül-kasul, de az Orgyilkosok krédójának valódi értelme is megvilágosodik előtte. Hogy elkötelezettségét bizonyítsa, a rend kilenc halálos ellenségével kell végeznie, beleértve a templomosok nagymesterét, Robert de Sable-t is. Altaïr életének története most először olvasható a maga teljességében: a történelem menetét megváltoztató küldetése, véget nem érő küzdelme a templomosok összeesküvése ellen, családja tragikus és egyben megrendítő sorsa, és egy régi jó barát végzetes árulása. A Ubisoft nagy sikerű videojátéka alapján.

Oliver Bowden - Assassin's ​Creed - Reneszánsz
„BOSSZÚT ​ÁLLOK MINDAZOKON, KIK ELÁRULTÁK CSALÁDOMAT. NEVEM: EZIO AUDITORE DA FIRENZE. ORGYILKOS VAGYOK…” Egy bosszúra szomjas fiatalember eposzi méretű küldetésre indul, miután Itália uralkodó dinasztiái elárulták őt. Ám ahhoz, hogy visszaállítsa családja becsületét, és véget vessen hazája romlásának, ki kell tanulnia az orgyilkosok mesterségét. Miközben a szabadságért és igazságért harcol, Ezio útját olyan kiváló elmék segítik, mint Leonardo da Vinci és Niccolò Machiavelli, akik – mint koruk legbölcsebb gondolkodói – beavatják a túlélés fortélyaiba. Társai számára Ezio fogja megtestesíteni az erőt, mely elsöpri a régit, és újat hoz a helyébe. Ellenségei szemében pedig fenyegető jelképpé válik, kinek rendeltetése, hogy eltiporja a zsarnokságot, mely Itália népét sanyargatja. Kezdődjék a hatalom, az összeesküvés és a bosszú örök színjátékának reneszánsz krónikája. HISZEN AZ IGAZSÁGOT VÉRREL ÍRJÁK. A Ubisoft nagy sikerű videójátéka alapján.

Gail Carriger - Soulless ​- Lélektelen
Alexia ​Tarabotti több okból sem élhet komolyabb társasági életet. Elsősorban azért, mert nincs lelke. Másodsorban azért, mert vénkisasszony, apja pedig talán, ráadásul már meg is halt. Harmadiknak feltétlenül meg kell említenünk a vámpírt, aki az illemszabályokat semmibe véve, bárdolatlan módon lerohanja őt. De hogyan tovább? Alexia kilátásai nem túl rózsásak, mivel véletlenül megöli támadóját, majd rögtön színre lép a szörnyű Lord Maccon (a nagyhangú, lompos öltözetű, de jóvágású farkasember), hogy Viktória királynő nevében fényt derítsen a haláleset körülményeire. Míg bizonyos vámpírok váratlanul felbukkannak, mások ugyanilyen váratlanul tűnnek el, és közben mindenki Alexiára mutogat. Vajon ki tudja nyomozni, mi zajlik London legfelsőbb köreiben? Hasznosnak bizonyul-e lélektelen mivolta, amely semlegesíti a természetfeletti erőket, vagy csak felbosszantja ezek gazdáit? És a legfőbb kérdés: ki az igazi ellenség, és van-e nála melasztorta?

Rafael Abalos - Grimpow ​- A láthatatlan út
A ​Grimpow már megjelenése előtt példátlan kiadói sikert ért el. A spanyol irodalom történetében korábban sohasem fordult elő, hogy egy külföldön ismeretlen szerző ifjúsági regényét tíz országban is megjelentessék. A 2005-ös spanyolországi kiadást követően a kötet 2006-ban Franciaországban, Olaszországban, Németországban, Koreában, Nagy-Britanniában, az Egyesült Államokban, Portugáliában, Görögországban és Oroszországban is megjelent. De vajon mi az, amivel ez a regény ilyen hamar képes volt meghódítani ennyi ország olvasóit? Mindenekelőtt az, hogy a Grimpow rendelkezik a széles olvasóközönség érdeklődését és figyelmét megragadó izgalmas kalandregények összes ismérvével. A középkor misztikus világában játszódó történet egy ősrégi titok birtoklása körül forog, amire az egyház és a király is igényt tart. A főhős, Grimpow, egy kiválasztott, akinek sokszor sejtelmes, sőt veszélyes kalandjai csodálatos világba ragadják magukkal az olvasót.

Gail Carriger - Blameless ​- Szégyentelen
A ​szezon botránya – Lady Maccon elhagyta a férjét, és visszaköltözött rémes családjához! Viktória királynő elbocsátja Alexiát az árnyékkormányból, és az egyetlen személy, aki bármiféle magyarázattal szolgálhatna – Lord Akeldama – váratlanul elhagyja a várost. Mindennek tetejébe Alexiára gyilkos gépkaticák támadnak, jelezve (ahogy azt csak a katicák képesek), hogy immár London minden vámpírja igencsak érdekelt Lady Maccon meglehetősen alapos halálában. Mindeközben Lord Maccon szeszben pácolja magát, Lyall professzor pedig kétségbeesetten igyekszik összefogni a Woolsey-falkát. Alexia végül elmenekül Angliából, és meg sem áll Itáliáig, hogy megkeresse a titokzatos templomosokat. Csak ők tudnak eleget a természeten túliakról ahhoz, hogy feltárják előtte növekvő mértékben terhes állapotának titkait. Csakhogy ők még a vámpíroknál is rosszabbak lehetnek – és pestót hordanak maguknál. Szédítően szellemes történet!

Jay Kristoff - Stormdancer ​- Vihartáncos
Ennek ​a fantasy-sorozatnak az első része egy felejthetetlen hősnőt és egy lenyűgöző, világot mutat be. HALDOKLÓ FÖLD A Shima Birodalom az összeomlás szélén táncol; a szigeten élő nemzet régebben gazdag hagyományokkal és mondákkal rendelkezett, mára azonban lakóit megtizedelték a Lótusz Céh ipari fejlesztései és a gépek imádata. Az ég vörös, mint a vér, földje haldoklik a szennyező mérgektől, a hatalmas szellemállatok pedig, melyek régebben a vadonjaiban kóboroltak, örökre eltűntek. A LEHETETLEN FELKUTATÁSA A Shima Birodalom udvari vadászai megbízást kapnak a sóguntól, hogy kapják el a mennydörgéstigrist – egy mondabeli félig sas, félig tigris teremtményt. De minden bolond tudja, hogy ezek a vadállatok már több mint egy évszázada kihaltak, mégis, ha üres kézzel térnek haza, a sógun halállal bünteti őket. TITKOLT ADOTTSÁG Yukiko a Róka klán gyermeke, aki olyan adottsággal bír, amiért – ha kiderül –, a Lótusz Céh kivégzi. A lány elkíséri apját a vadászatra, melynek során égi hajójuk lezuhan, és a fiatal lány Shima utolsó megmaradt vadonjában találja magát, ahol a társa csupán egy dühös, röpképtelenné tett vihartigris lesz. Bár a lány hallja a gondolatait, és megmentette az életét, csak abban lehet biztos, hogy az állat inkább látná holtan, minthogy segítsen neki. Ám végül rettenthetetlen barátság szövődik köztük, és kihívják maguk ellen a birodalom hatalmasságainak haragját.

Oliver Bowden - Assassin's ​Creed - Alvilág
Kegyvesztett ​orgyilkos és beépített ügynök egyben. Hosszú út vár rá a megváltásig. 1862. Londonban az ipari forradalom épp virágkorát éli, készül a világ első földalatti vasútvonala. Ám az alagútásási munkálatok során egy holttestet fedeznek fel, ezzel pedig kezdetét veszi az orgyilkosok és a templomosok több évszázados csatájának legújabb véres fejezete. A templomosok a birodalom fővárosában felállított titkos szervezetét egy mélyen beépült, orgyilkos ügynöknek kell felszámolnia, ám az ő múltja sem mentes a sötét foltoktól. A Testvériség hamarosan Henry Greenként, Jacob és Evie Frye mentoraként ismeri meg. De egyelőre még csak úgy hívják: a Szellem.

R. M. Romero - Karolina ​és a krakkói babakészítő
Karolina ​a Babák Földjén élt, ahol a babák és a patkányok háborúban álltak. A helyzet egyre reménytelenebbé vált, és Karolina azt remélte, hogy az emberek földjén talál majd megoldást. És egy napon egy furcsa jó szél elviszi Babaországból… Krakkóban, a németek által megszállt Lengyelországban találja magát, a Babakészítő társaságában, 1939-ben. A játékgyáros fájdalmas múltú, rendkívüli, varázserejű férfi. Már régóta egyedül él, ám Karolina bátor és szeretetteljes társaságában néha újra képes mosolyogni. Közben telnek a napok, és a Babakészítő mindenhova magával viszi Karolinát. De amikor elkezdődik a zsidók begyűjtése, a férfi és Karolina nem maradhatnak tétlenek. De mit tehet egy varázserővel bíró játékgyáros és egy baba? Visszajut még valaha Karolina a Babák Földjére?

Cassandra Clare - A ​hercegnő
Tessa ​Graynek boldognak kellene lennie – hiszen minden menyasszony boldog, nem? Csakhogy miközben az esküvőjére készül, egyre több árny vetül a londoni Intézet árnyvadászaira. Új démon bukkan fel, akit vér és titkok fűznek Mortmainhez; ahhoz a férfihoz, aki könyörtelen automatonjai, a pokoli szerkezetek segítségével az árnyvadászok elpusztítására törekszik. Mortmainnek már csak egyetlen dologra van szüksége, hogy megvalósítsa a tervét. Tessára. Charlotte Branwell, az Intézet vezetője elkeseredetten igyekszik felkutatni Mortmaint, mielőtt a férfi lecsap. Jem és Will, a két Tessa szívéért versengő fiú mindent megtenne, hogy megmentsék a lányt. Mert bár Jem eljegyezte a lányt, Will még mindig szerelmes belé. Egy haldokló árnyvadász utolsó szavai elvezethetik Tessát és a barátait Mortmainhez, de a kis csapat egyedül nem veheti fel a harcot, a nagy hatalmú konzul pedig kételkedik a veszély valódiságában. A szövetségeseik által cserben hagyott árnyvadászok csapdában találják magukat, amikor Mortmain ráteszi a kezét a Jemet életben tartó orvosságra. Miközben legjobb barátja a halál kapujában van, Willnek mindent kockára kell tennie, hogy megmentse a lányt, akit mind a ketten szeretnek. Hogy időt nyerjenek Will számára, Magnus Bane, a boszorkánymester és Henry Blackwell megalkotnak egy eszközt, ami segíthet Mortmain legyőzésében. Miközben a többiek Tessa és az árnyvadászok jövőjének megmentésén munkálkodnak, a lány ráébred, hogy valódi természete példátlan hatalmat biztosít neki, így valójában egyedül ő húzhatja ki saját magát a csávából. De mit tehet egy magányos lány egy hadsereg ellen, még ha angyalok erejét is állíthatja csatasorba?

Naomi Novik - A ​jádeköves trón
Naomi ​Novik lenyűgöző fantasy sorozatának második kötetében is szárnyra kél a történelem. A napóleoni háborúk hiteles leírásába szervesen szövődik bele a Repülő Hadtest sárkányokból és reptetőkből álló seregének története. William Laurence kapitány és sárkánya, Temeraire Kínába utaznak, az Éteri sárkányok őshazájába. A hosszadalmas és izgalmas út során végig attól kell rettegniük, hogy a császár, aki Napóleonnak szánta Temeraire-t, el fogja választani őket egymástól. Temeraire ugyanis Éteri sárkányként roppant értéket képvisel. Intelligenciájáról, ügyességéről és mindenekelőtt az Isteni Szél nevű képességéről - arról a dermesztő ordításról, amellyel hajókat zúz porrá, erdőket tarol le, és más sárkányokat semmisít meg repülés közben - messze földön híres. A briteknek megfontoltan kell lépkedniük a diplomácia útvesztőjében, nehogy országuk háborúba keveredjen Kínával. "Úgy keltek életre lelki szemeim előtt a könyvek, ahogy olvastam őket. Ezek fantasztikusan megírt regények, hiszen nemcsak frissek, eredetiek és lendületesek, de tele vannak csodálatos érző szívű szereplőkkel. Az Őfelsége sárkánya két olyan műfaj ötvözete, amit különösen szeretek: fantasy és történelem. Alig várom, hogy lássam, amint sárkányok is részt vesznek a napóleoni háborúkban. Én az ilyen filmek miatt járok moziba." Peter Jackson, A Gyűrűk Ura-trilógia rendezője

Naomi Novik - Őfelsége ​sárkánya
A ​napóleoni háborúk már önmagukban is izgalmasak, ám ha belegondolunk, hogy a csata nemcsak a földön, hanem a levegőben is dúl, méghozzá sárkányok hathatós segítségével, akkor egészen újfajta izgalmak várnak ránk. Amikor Őfelsége Hajója, a Kevély elfog egy francia fregattot és megszerzi a fedélzeten található legnagyobb kincset, egy kínai sárkánytojást, a tengeri ütközetek veterán angol tisztjének, John Laurence kapitánynak beteljesedik a végzete, életét pedig feldúlja a bizonytalan jövő - és a váratlan barátság a legfurcsább lénnyel, akit valaha látott. Temeraire, a sárkány hátán Laurence kapitány kitapasztalja a légi hadviselés csínját-bínját. Hogy megtörjék Bonaparte arcátlan támadását a brit föld ellen, és megakadályozzák a franciákat saját sárkányaik bevetésében, Laurence-nek és Temeraire-nek eddig ismeretlen veszélyekkel és kihívásokkal kell szembenézniük, amelyeken a Brit Birodalom jövője áll vagy bukik. "Úgy keltek életre lelki szemeim előtt a könyvek, ahogy olvastam őket. Ezek csodálatosan megírt regények, hiszen nemcsak frissek, eredetiek és lendületesek, de tele vannak csodálatos, érző szívű szereplőkkel. Az Őfelsége sárkánya két olyan műfaj ötvözete, amit különösen szeretek: fantasy és történelem. Alig várom, hogy lássam, amint sárkányok is részt vesznek a napóleoni háborúkban. Én az ilyen filmek miatt járok moziba." Peter Jackson, A Gyűrűk Ura-trilógia rendezője

Cassandra Clare - Az ​angyal
A ​mágia veszélyes - de a szerelem még veszélyesebb! Amikor a tizenhat éves Tessa Gray megérkezik a viktoriánus Angliába, valami rettenetes vár rá a londoni Alvilágban, ahol vámpírok, boszorkánymesterek és más természetfeletti lények járják az utcákat a gázlámpák alatt. Tessának nincsenek barátai, és egyetlen pillanatra sem érezheti magát biztonságban, ezért menedéket kér az Árnyvadászoktól, akiknek egyetlen célja, hogy megszabadítsák a világot a démonoktól. Ahogy egyre mélyebben merül el a világukba, a lány azt veszi észre, hogy egyszerre varázsolja el két legjobb barát, és nemsokára rá kell döbbennie, hogy a szerelem a legveszélyesebb varázslat mind közül. "A Végzet Ereklyéi olyan mesevilágot fest le, ahol imádnék élni. Csodálatos" Stephenie Meyer, a Twilight szerzője

Libba Bray - Az ​az édes, távoli harang
Azóta, ​hogy Gemma Doyle belépett a baljós Spence Akadémia falai közé, az élete egy év alatt fenekestől felfordult. Meggyilkolták az anyját, az apja az ópium rabja lett. Gemma soha nem sejtett erőt fedez fel magában, amelynek segítségével szembeszáll a csípős nyelvű és rosszindulatú iskolatársnőivel, és hűséges barátnőt farag belőlük. E közben megnyílik előtte egy elvarázsolt világ, a birodalmak, amelyben elszabadult a fekete mágia. Gemma a fenyegető veszélyek ellenére uralma alá hajtja a varázserőt, és hihetetlenül izgalmas kalandok során szokatlan szövetséget köt az akaratos Felicityvel és a félénk Ann-nel, valamint Kartikkal, az egzotikus indiai fiatalemberrel, egy titkos társaság tagjával, akit mind a szigorú illemszabályok szerint működő viktoriánus társadalom, mind a körülmények eltiltanak tőle, de akihez mégis gyengéd szálak fűzik. Gemma kettős élete most ér a fordulópontjához: egyszerre készül elhagyni a Spence Akadémiát, hogy első londoni báli szezonja alkalmával bevezessék a társaságba és férjet keressen, ugyanakkor rendet kell teremtenie a birodalmakban, ahol szövetségük negyedik tagja, a gyönyörű Pippa élőhalottként megrekedt, és ahol titokzatos erők támadása fenyeget. Gemma veszélyekkel dacolva, két ellentétes világ határmezsgyéjén egyensúlyozva próbálja a maga és barátnői életét megmenteni és a boldogság útjára terelni.

Libba Bray - Lázadó ​angyalok
Gemma ​Doyle alig várja, hogy elutazzon a Spence Akadémiáról a karácsonyi szünetre, a barátnőivel töltse az időt Londonban, elegáns bálokra járjon, és ami már nem akkora mulatság, a betegeskedő apját ápolja. Miközben az 1896-os év szilveszterére készül, egy jóképű fiatalember, Lord Denby szeme akad meg Gemmán, vagy csak úgy tűnik? Mégis, a nagyvárosi forgatagban is egyre erőteljesebbek Gemma látomásai három fehérbe öltözött lányról, akikkel valami szörnyűség történt, amit csak a birodalmak tudnak megmagyarázni. Ellenállhatatlan a csábítás, és nemsokára Gemma, Felicity és Ann pillangóvá varázsolják a virágokat a birodalmak igéző világában, ahova csak Gemma révén juthatnak el. A lányok nagy örömére szeretett Pippájuk is itt várja őket, hogy teljessé tegye baráti körüket. De a birodalmakon belül és kívül is viharfelhők gyűlnek. Ismét megjelenik a rejtélyes Kartik, és meghagyja Gemmának, hogy meg kell keresnie a Templomot, és meg kell kötnie a varázslatot, különben rettenetes csapás éri. Gemma hajlandó eleget tenni Kartik tolakodó parancsának, jóllehet ez veszélyekkel jár, mert kalandjai során találkoznia kell az anyja legjobb barátnőjével, és jelenlegi ellenfelével, Kirkével. Amíg Kirkét el nem pusztítja, Gemma nem töltheti be a sorsát. De Kirké megtalálása mind közül a legveszélyesebb feladat.

Margit Sandemo - Átkos ​örökség
Silje ​és Tengel a két gyermekkel együtt a világtól távoli, magas hegyek koszorúzta völgybe költözött, ahol a Jéghegyek Népének zárt közössége él. Silje boldog, bár gyakran gondol vágyakozva a külvilágra, amelyet el kellett hagyniuk. Új lakóhelyükön olykor idegennek érzi magát. Különösen idegenkedik Hannától, az agg boszorkánytól, aki sikeresen adja át ördögi praktikáit a kicsi Solnak. A völgyet veszély fenyegeti. Hanna megjósolja a tragédiát, és Hanna még sohasem tévedett...

Robin LaFevers - Gyilkos ​kegyelem
FIATAL, ​GYÖNYÖRŰ ÉS HALÁLOS A késő tizenötödik században Mortain, a halál istene, kiválasztja a fiatal Ismae-t, hogy legyen a szolgálója és orgyilkosa. Egy távoli szigeten álló kolostorban a többi hozzá hasonló lánnyal együtt megtanulja a ravasz hadviselés és nőies művészetek minden fortélyát, így semmi nem akadályozhatja abban, hogy teljesítse küldetését, és végrehajtsa a halál istenének parancsait. A kolostor a válsággal küzdő bretagne-i udvarba rendeli a lányt, ahol a gyanakvó nemes, Gavriel Duval szeretőjének szerepét kell eljátszania. Ismae-nek itt meg kell tapasztalnia, hogy nincs felkészülve nemcsak az intrikák és árulások játszmáira, hanem a szívét fenyegető új érzelmekre sem. Képes lesz elhárítani a hercegségre leselkedő veszélyt? Fel tudja deríteni az árulónak hitt Duval valódi szándékait? Mert hogyan tölthetné ki a Halál bosszúját egy olyan emberen, aki - bármennyire küzdött ellene - meghódította a szívét? LaFevers könyve szövevényes, kifinomult, veszélyekkel teli történet. Minden sora inspirálja a képzeletet: a gyilkosság és az irgalom harca, megfűszerezve intrikával, mérgekkel, szerelemmel, finom csábítással és szenvedéllyel. De végül megmutatkozik a helyes út?

Robin LaFevers - Sötét ​diadal
ÁRULÁS, ​HŰTLENSÉG ÉS VESZÉLY Szerelem és kaland, történelem és varázslat, bosszú és megváltás keveredik a Gyilkos kegyelem folytatásában. A XV. századi Franciaországban Sybella az elkeseredéstől és a gyásztól félig eszét vesztve érkezik a halál titkos kolostorába. A halál szolgálólányai készségesen menedéket adnak neki. A segítségnek azonban ára van... Sybellát, akinek természetes tehetsége van a halál és a csábítás művészetében, a kolostor legveszélyesebb fegyverei között tartják számon. Ám ezek az orgyilkos képességek nemigen vigasztalják, amikor újra vissza kell térnie abba az életbe, amely kis híján megőrjítette. És miközben Sybella maga a halál istene által kovácsolt fegyver, a cél érdekében az istenség kénytelen lehetetlennek tűnő küldetésre indítani a lányt. Amikor a halál szolgálólánya a várbörtönben váratlan szövetségest talál, vajon a bosszún kívül talál magának mást is, amiért érdemes élni? Mint a sorozat első részét, LaFevers ezt a regényét is egymást szikrázóan gyorsan követő kalandokkal töltötte meg. Kitűnően ábrázolt karakterek, és egy gyors észjárású, bátor, lenyűgözően erős hősnő.

Cassandra Clare - A ​herceg
A ​Viktória korabeli London mágiával átszőtt alvilágában Tessa Gray végre biztonságban érezheti magát az árnyvadászok körében. Ez a biztonság azonban múlandónak bizonyul: a Klávé szakadár tagjai terveket szőnek Charlotte leváltására az Intézet éléről. Ha Charlotte elveszti a pozícióját, Tessa az utcára kerül, és könnyű zsákmánya lesz a titokzatos Magiszternek, aki saját sötét céljai érdekében akarja felhasználni Tessa képességeit.

Gail Carriger - Changeless ​- Változatlan
Alexia ​Tarabotti több okból sem élhet komolyabb társasági életet. Elsősorban azért, mert nincs lelke. Alexia Maccon, Woolsey grófnéja a kora esti órákban arra ébred, hogy férje - akinek, mint minden rendes farkasembernek, illedelmesen aludnia kellene - teli torokból ordít mellette. Később el is tűnik, egyedül hagyva Alexiát, akinek így egymaga kell megbirkóznia a küszöbén táborozó természetfeletti regimenttel, űzött szellemek seregével és Viktória királynő haragjával. Ám Alexia fel van fegyverezve a legújabb divat szerint készült napernyőjével és harapós modorának egész arzenáljával. Még amikor a nyomozása Skóciába, a rusnya mellények honába sodorja, akkor is résen áll, feltérképezi a farkasfalka belső dinamikáját, ahogy csak egy lélektelen képes rá. Sőt arra is tud időt szakítani, hogy megkeresse elkóborolt férjét - ha akarja.

Jon Courtenay Grimwood - Pusztító ​angyal
A ​'The Fallen Blade valójában két könyv egyszerre. Az első a reneszánsz Velence történelmi felidézése, amelyben megjelenik a város atmoszférája, építészete és sokszínű kultúrájának szépsége éppúgy, mint a korabeli politika könyörtelensége és brutális erőszakossága. A második ezzel szemben egy cseppnyi romantikával fűszerezett kalandos fantasy-történet, vámpírokkal, vérfarkasokkal és – természetesen – számos csatajelenettel. Grimwood mesterien keveri a két műfajt, és a regény folyamán végig képes fenntartani a feszültséget.

Robin LaFevers - Halandó ​szív
OKOS, ​ERŐS ÉS MINDENRE ELSZÁNT Annith izgatottan várja, hogy küldetést kapjon, hogy ő is Mortain istenség szolgálóleánya lehessen. Csendben figyeli, ahogyan különleges képességű novíciatársnői elhagyják a kolostort, és küldetésre indulnak a világba, hogy beteljesítsék a Halál istenének komor, végzetes utasításait. Türelmesen vár, hogy mikor kerül rá a sor. Ám legsötétebb félelmei válnak valóra, amikor rájön, hogy az apátasszony neki nem szán feladatot, hanem azt akarja, ő legyen a zárda Látnoka, vagyis magányban és szüzességben kell leélnie hátralévő életét a kolostor kőméhébe zárva. Annith ezt elmondhatatlan árulásnak tekinti, hisz egész életében arra készült, hogy orgyilkos lehessen. Ezért saját kezébe veszi sorsát. Ebben segítik a hellequinek, a megváltásra vágyó elátkozott lelkek, valamint a nőket és ártatlanokat védelmező Arduinna istennő papnői is. Annith megszökik a kolostorból, a breton udvarba megy, ahol Anne hercegnő és hívei éppen a francia invázió elleni stratégiáról tanácskoznak. A kolostor meggondolhatta magát, de ez nem jelenti azt, hogy ő belenyugszik. A sorozat lezárásában LaFevers mesterien illeszti helyükre a kirakós darabjait. Lenyűgöző könyv, melyben az ész és a szív harcolnak egymással. Ez a tökéletes befejezés.

Margit Sandemo - Varázslat
Silje ​Arngrimsdatter alig 17 éves, amikor 1581-ben a pestis egész családját elragadja. Kiéhezve, átfagyva, két árván maradt kisgyermekkel - egy kétéves kislánnyal és egy csecsemővel - a Trondheim városa mellett gyújtott máglya felé tart, ahol a járvány áldozatait égetik. Életének e válságos pillanatában találkozik egy titokzatos férfival a Jéghegyek Népéből, aki segít rajta és a gyermekeken. A férfi külseje félelmet keltő, ugyanakkor egész lényéből furcsa vonzóerő árad...

Michael Crichton - A ​13. harcos
Kr. ​u. 921 júniusában a kalifa egyik udvaroncát, Ahmad ibn Fadlánt követségbe küldi a bolgár királyhoz. Ibn Fadlán három évet tölt távol, mégsem tudja teljesíteni megbízatását, mert utazása elején, a Volga folyó mentén összetalálkozik egy csapat vikinggel, akiknek északi honát félelmetes kannibál törzs tartja rettegésben. A jóslat szerint csak úgy lehet legyőzni a "ködszörnyeket", ha a tizenkét északi harcos mellé tizenharmadikként egy idegen áll. Ibn Fadlán számára nincs más választás, mint velük tartani. A zabolátlan, vad hajósok társaként útnak indul Északra, hogy szembenézzen a rejtélyes, ősi ellenséggel, amelytől még ezek a rettenthetetlen harcosok is félnek. A _Jurassic Park, Az Androméda-törzs, A gömb_ és a _Zaklatás_ szerzőjének hátborzongató regényéből 1999-ben Antonio Banderas főszereplésével készült film azonos címmel. Michael Crichton (1942-2008) regényei éveket át az eladási listák élén tanyáztak, és a hollywoodi stúdiók sorban készítették ezekből a kasszasikereket a legnagyobb sztárok főszereplésével. 1994 decemberében munkái egyszerre vezették az Egyesült Államok a mozis (_Zaklatás_) és a televíziós (_Vészhelyzet 1. epizód_) nézettségi és a könyveladási (_Zaklatás_) listákat.

Bíró Szabolcs - Ragnarök
Valamikor ​a IX. század elején egy csapat svéd viking útnak indul, hogy tűzön és vízen átkelve megbosszulja otthona elpusztítását. Mindnyájan emlékeznek még rá, mikor szűnt meg az élet egykor virágzó falujukban, Eldhärden és környékén: amikor Nídhögg, a fekete dög megjelent, mindent letarolt, majd eltűnt az ismeretlenbe. Kilencujjú Gudleif és huszonkét vakmerő embere felkerekedik, hogy a Vågbrytare fedélzetén nekivágjon az ismeretlennek, megkeresse a szörnyet, és a saját fészkében végezzen vele. Útjuk ismeretlen vizeken, idegen földeken és éjsötét erdőkön keresztül vezet, miközben az ő nyomukban is ott liheg egy titokzatos, sebezhetetlen harcos, aki Tyr Pajzsát viseli. Bíró Szabolcs, a magyar középkor megszállottja ezúttal tőle szokatlan témával lepi meg olvasóit: a Ragnarök történelmi alapokon nyugvó középkori fantasy, egy véres saga a bosszúról, a tűzről, és arról, hogy észak fiai gyakran keményebbek és kikezdhetetlenebbek, mint a skandináv acél.

Kollekciók