Ajax-loader

'irodalmi Nobel-díj' címkével ellátott könyvek a rukkolán

 


Henryk Sienkiewicz - Kereszteslovagok
A ​Kereszteslovagok még Sienkiewicz rendkívül közkedvelt történelmi regényei közül is kiemelkedik népszerűségével. Ez a nagyméretű tabló a legteljesebben tükrözi az író romantikus szemléletét. A regény lapjain az évszázados német-lengyel háborúk egyik jelentős epizódja elevenedik meg: Jagello Ulászló, a harcias, ifjú király állt a felkelt lengyel-litván hadak élére, hogy elégtételt vegyen minden kegyetlenkedésért, melyet a Német Lovagrend követett el a szláv lakosságon. A szereplőkkel együtt járjuk be a középkori lengyel-német ellentétek vad történeti tájait. A harc, mely a sok méltánytalanság, csalás, árulás következményeként hatalmas összecsapásba torkollik, életre-halálra szól. De megtalálható ebben a regényben a lovagregények minden kedvelt mozzanata: szerelem az első látásra, leányrablás, a hű szerelmes kitartó küzdelme imádottjért. Sienkiewicz a történeti források alalpján alkotta meg ezt a művet, de a Kereszteslovagok gazdag cselekménye, pompás, hús-vér alakjainak sora mégis elsősorban az írói képzelet szülötte. Mese ez a javából, de oly igézően előadva, hogy a "legmodernebb" olvasó sem szabadulhat varázsa alól, ha már egyszer belefogott az olvasásba.

Anatole France - Thaisz ​/ A vörös liliom
Anatole ​France, az értelem és az emberiesség nagy írója, derűs, egyben gúnyos nyugalommal és fölénnyel szemléli az emberi nem ezer ostobaságát és kártékony őrületét. A Thaisz-ban érzéki színekkel kelti életre a legendás hírű alexandriai kurtizánt. A hanyatló Róma és a fiatal kereszténység világa, harca és szenvedélye kavarog színesen a háttérben, miközben Paphnutius apát, a sivatagban élő szerzetes elkárhozik Thaisz iránt táplált "bűnös" szerelmében. Thaisz pedig, a tündöklő kurtizán, aki szerette az embereket, a szépet, a természetet, a művészetet, és egész életében a szerelem oltárán áldozott, tiszta szívvel üdvözül. A vörös liliom France életművében szinte egyedülálló helyet foglal el. Talán épp ezért váltott ki már több mint egy fél évszázada oly sokoldalú és szenvedélyes vitákat. Vajon az író csupán egy túlfinomult szellemi életet élő szobrász és egy gyönyörű, boldogságot kereső asszony balvégzetű szenvedélyeinek történetét írja meg? Vagy több ennél: a múlt század végi társadalom, politika és művészeti áramlatok mesteri tükörképét? Ma már bizonyos: Kevés író eleveníti meg számunka ilyen fölényes könnyedséggel a párizsi szalonokban hivalkodó "előkelő" társaságot. A nagy író, az emberek barátja és a szépség szerelmese, ebben a kötetben is az emberi értelem és a harmonikus szépség hű szószólója marad.

Roger Martin du Gard - A ​Thibault család
A ​Thibault család-ban, a XX. század Háború és béké-jében nyomon követhetjük egy apa és két fia élettörténetét; az apáét, akinek belső harcait és elfojtott érzelmeit csak halála után ismerjük meg ; Antoine-ét, az idősebb fiúét, aki majdnem mindent megkap a fennálló társadalmi rendtől: állást, hírnevet, jólétet, szerelmet ; s talán leginkább Jacques-ét, a kisebbik testvérét, aki már gyermekkorában sem tűri a családi, az érzelmi, a társadalmi zsarnokság nyűgét, és aki mindennel szakítva, az írásban, a forradalomban és végül az önkéntes halálban találja meg az emberekkel és önmagával való békéjét. De fontosabb a mesénél az a hatalmas világkép, amely mintegy rajzolódik lassan a háttérre. Antoine, a jó orvos, és Jacques, az eszményi forradalmár, a maguk véges életén túl az emberi szenvedéssel birkóznak: az egyik a társadalmon belül és azért, hogy gyógyítsa, a másik a társadalommal szemben, hogy gyökerében megváltoztassa. Megkísérlik a lehetetlent, és mind a ketten eljutnak az emberi lehetőség végső határáig.

Heinrich Böll - Biliárd ​fél tízkor
Heinrich ​Böll Nobel-díjas német írót szokás volt már életében a németség lelkiismeretének nevezni. Lassan klasszikussá érlelődő kitűnő regényének játékideje alig egy nap: 1958. szeptember hatodika. A Fähmel család feje, az öreg építész, ezen a napon ünnepli nyolcvanadik születésnapját. De ez a nap magába sűríti a német történelem fél évszázadának eseményeit is a Fähmel család történetén keresztül: attól a pillanattól, mikor a még ismeretlen ifjú építész vakmerően benyújtja pályázatát a Sankt Anton apátság felépítésére, két világháború hányattatásain, a fasizmus évtizedein át, 1958 jelenéig. Közben rommá lesz és felépül körülöttük életük színtere, a város, felépül, rommá lesz s újból épülni kezd a Sankt Anton apátság is, ez a szimbolikus jelentőségű épület, melynek sorsában részes a Fähmel család mindhárom nemzedéke. Az 1950-es, 60-as évek regényei egy keserű Böllt mutattak, ő volt az, aki nem felejtett semmit, miközben körülötte mindenki ünnepelni akarta a gazdasági csodát.

Henryk Sienkiewicz - Quo ​vadis?
A ​Quo vadis Nero félelmetes uralkodása idején játszódik. Egy csodálatos szerelem története bontakozik ki a regény lapjain: Vinicus a gazdag patrícius, beleszeret Lygiába, aki királylányból lett római rabnővé. A lány Plautuis házában él. Plautius felesége Pomponia, már keresztény, s keresztény Lygia is. Nero udvarába hívatja a lányt, s Viniciusnak ajándékozza. Lygia szereti Viniciust, mégis megszökik tőle. A férfi úgy érzi, mindenáron vissza kell szereznie Lygiát. De boldog lehet-e egymással ez a két, olyannyira különböző ember a keresztényüldözés korában? Megérthetik-e egymást? Hiszen mindketten mást tartanak fontosnak az életben, a boldogság s a szerelem sem jelenti számukra ugyanazt. Az ő személyükben megtestesülő kettősség jellemzi azt a világot, azt a kort, melyben élnek. Róma Nero eszeveszett dorbézolásaitól hangos, ember ember után esik áldozatul gyilkos tébolyának. Az új eszme hívei katakombákban bújkálnak, cirkuszok porondján halnak mártirhalált, de a kivégzettek helyébe mindegyre újak lépnek, mert megérett az idő a változásra, s a történelem parancsát nem semmisíthetik meg az égő Róma lángjai sem.

Kertész Imre - Sorstalanság
"Fokozatosan ​egyre mélyebbre merülünk a lágeréletbe, ahogyan általában megszoktuk a túlélők emlékiratai és regényei alapján, mégis, a regény első mondataitól kezdve valami mást kapunk, többet, mint szokványos regénytől, akár lágerregénytől is várhatnánk, valami lényegit, egzisztenciálisat: létfilozófiát, amely szinte már-már az irodalom korlátait is szétrobbantja, és amilyen még nem volt sem (láger) regényben, sem filozófiai rendszerben. Ez a robbantás azonban irodalmi módszerekkel történik. Regény tehát a Sorstalanság, csak éppen nem olyan." (Spiró György)

Mihail Solohov - Csendes ​Don
"A ​már életében klasszikussá vált, Nobel-díjas orosz író világhírű alkotása ez a regény. A mű szétfeszítve a szokásos családregények kereteit, a korszak hatalmas panorámáját bontakoztatja ki, de a kompozíció középpontjában mindig a Melehov család áll, sorsukon át a történelem végső tanulságait összegezi az író. A doni puszták kozákságának balladai szépségű regényeposzáról írja Radnóti Miklós: "Érzelmességtől mentes, pontos és kemény líraiságában szinte egyedülálló, valóságábrázoló erejének titka pedig tapintatos aprólékosságában rejlik... mely az ábrázolás hitelét szolgálja".

Gabriel García Márquez - Száz ​év magány
Gabriel ​García Márquez regénye azok közé a művek közé tartozik, amelyek maradéktalanul igazolják jó előre beharangozott világhírüket. A vágy, a szenvedély varázslatos, leigázó és fölszabadító erejéről ritkán olvashatunk oly gyönyörű sorokat, mint a Száz év magány lapjain. Az örökké visszatérő gyötrelmet és beteljesülést hozó szerelemben García Marquez a magány és reménytelenség ellenszerét találja meg, s ez teszi a tragikus történetet legmélyebb mondanivalójában optimistává. Gabriel García Márquez élményeinek forrása - nyilatkozatai szerint - a gyermekkor. Egy ősrégi hagyományokat elevenen őrző kis kolumbiai falu mindennapi élete s a nagyszülők meséiben megelevenedő múltja csodálatos képeivel benépesítette a gyerekkor képzeletvilágát. S aztán évitzedeken át kísérletezik azzal hogy formába öntse élményeit. Végül 1965-ben a Mexicóból Acapulcóba vezető országúton hirtelen egyetlen pillanat alatt megjelenik előtte "regényfolyója". "Annyira kész volt, hogy szóról szóra lediktálhattam volna" - mondja. Hazament, bezárkózott, és tizennyolc hónap alatt megírta a Száz év magány-t - sokak szerint a legjobb latin-amerikai regényt.

Patrick Modiano - A ​Kis Bizsu
Thérèse, ​a magányos, fiatal lány megpillant a párizsi metróban egy sárga kabátos nőt, aki különös módon hasonlít évek óta eltűntnek hitt anyjára. A nyomába ered, s e szokatlan keresés közben fölidézi maga előtt a múltját, s igyekszik megválaszolni a nyitva maradt kérdéseket: Mi volt hazugság, és mi igaz? Az anyja valóban meghalt-e Marokkóban, ahogyan azt eddig tudta, vagy mindvégig itt élt Párizsban, s csak karrierje miatt hagyta el lányát, akit boldogabb időkben Kis Bizsunak hívott? S vajon e boldogabb idők gazdagsága honnan származott? Ki volt az anyja tulajdonképpen, és kivé lett ő maga? Jóvá tudja-e tenni a múlt hibáit? A szép, törékeny lány igyekszik eligazodni az emlékezetében megmaradt nevek és helyszínek kavalkádjában, s kikapaszkodni valahogy múltja sötét árnyai közül.

Sinclair Lewis - Fő ​utca
Carola, ​a jómódú Kennicott doktor felesége hatalmas feladatra vállalkozott, mikor elhatározta, hogy a századeleji amerikai kisváros életét felfrissíti, műveltséget és költői szellemet olt az üzletemberek rideg világába. Nemcsak a közönnyel, az ellenfelekkel kell megküzdenie, hanem önmagával is. Néha fegyvertársakra lel, de kiábrándul belőlük, máskor a kisvárosi pletyka hálójában vergődik. Egy különös szerelemben, majd a független életben keresi a megoldást. A Nobel-díjas amerikai író regénye az elmúlt évtizedekben világhírre tett szert. Hazánkban is több kiadást ért meg, és népes olvasótáborra talált. A Fő utca vonzóereje a bonyolult lélekrajz és a kisváros érdekes lakóinak realista jellemzése.

Alekszandr Szolzsenyicin - Ivan ​Gyenyiszovics egy napja
Valahol ​a távoli sztyeppén az utolsó sztálini évtized elején egy fogolytáborban élt az "ismeretlen" Ivan Gyenyiszovics Suhov; az ő egyetlen napjának részletes krónikája az immár világhíres kisregény. Egyetlen teljességgel szokványos napjáé, amikor semmi különös nem történik: mínusz harminc fok van, mint mindig; híg halleves a reggeli, mint szokásos; a rabokat létszámba veszik és motozzák reggel és este, munkába menet és jövet, mint rendesen; dúl az ügyesek és élhetetlenek egyenlőtlen küzdelme a kályha és a kásás kondér körül, ahogy megannyi napon, héten, hónapon, éven át... A büntetések és a még mindig megszokhatatlan megaláztatások sem súlyosabbak, mint máskor. Vagyis tengeti a tábor a maga emberlét alatti életét, melynek inkább csak a külsőségeit szabályozza az őrség, valódi törvényeit a sajátos fogolylét alakítja, amely ugyan sokszor kegyetlen, mégis emberarcúbb, mint a személytelen világ, amely ide küldte őket. A látszatra jelentéktelen, epizódszerűen és időrendben egymásra következő események nem pusztán -- epikai értelemben -- illusztratív értékűek és funkciójúak, hiszen Szolzsenyicin minden, apró-cseprőséget megjelenítő mondata magában hordozza a műnek is koherenciát adó legnagyobb borzalmat jelentő mondandót: a végeérhetetlen rabságban megáll az idő, egyszerűen nincs is már jelentősége, értelme. S hogy ebben a szigorúan időszerkezetű elbeszélésben a túlélésre összpontosító hős és fogolytársai számára ennyire megszűnhet az idő fogalma, ez az ellentmondás hordozza igazán a regény valódi jelentését: a diktatúra embertelenségét, a kegyetlen tekintetnélküliség következményeinek látleletét. A hétköznapi szenvedés ábrázolásakor az író nem infernális kínokat jelenít meg, "csupán" leírja az ötdekás zabkásaadagokért folyó közelharcot, a darabka szalonnával megvesztegethető brigádparancsnokok részrehajlását, az életben maradáshoz minimálisan szükséges feltételek megannyi részelemét és a túlélés egyéni manővereit, a rabok szívszorítóan leleményes ügyeskedését. Eszköztelen, ám markánsan rideg realizmussal szól tehát az író egyetlen napról, amely magában hordozza az ártatlanokra kiszabott büntetésidő végtelenségét, így mondva ítéletet minden megalázó, személyiséget megnyomorító, életet ellehetetlenítő diktatúrára. A kisregénynek -- tagadhatatlan irodalomesztétikai értékén túl -- dokumentumjelentősége is van, hiteles híradás az ötvenes évek szibériai lágereiről.

Patrick Modiano - Hogy ​el ne tévedj
Modiano ​legújabb, 2014 őszén megjelent regényének főhőse Jean Daragane író, aki egy pályaudvaron elveszíti a telefonos noteszát. Pár nap múlva felhívja egy férfi, Gilles Ottolini azzal, hogy megtalálta a noteszt, és szeretné visszaszolgáltatni. A másnapi találkozón Ottolini egy barátnőjével, Chantallal jelenik meg. Bevallja, hogy végiglapozta a noteszt, s szeretne információt kérni az abban szereplő egyik férfiról, Guy Torstelről, akinek a nevével egy régi gyilkosságról szóló újságcikkben találkozott, s most könyvet szeretne írni erről az 1951-ben történt bűnügyről. Daragane azonban nem emlékszik Torstelre. Másnap Chantal találkozóra hívja Daragane-t, és ad neki egy dossziét, benne az Ottolini által a gyilkosságról összegyűjtött, részben rendőri forrásokból származó anyag fénymásolatával. Az egyik lapon az írónak szemébe ötlik egy lóversenypálya neve, ahol egyszer régen ő is megfordult, s ahol találkozott egy férfival, akit az előtörő emlékek nyomán Torstelként azonosít be – ám nem sokra emlékszik vele kapcsolatban. Aztán újabb ismerős neveket talál a dosszié lapjain: anyjáét, aki Torstel ismerőseként szerepel az anyagban, Roger Vincent-ét és Annie Astrand-ét, akiket gyermekkorában ismert meg. Rábukkan egy fénykép másolatára is, amely róla készült 1952-ben, gyerekkorában, amikor egy ideig Annie volt az egyik gondviselője. A fotó eredetije útlevélképnek készült, mert annak idején Annie a gondjaira bízott gyerekkel együtt akart külföldre szökni a rendőrség elől. A könyv azoknak a napoknak a felidézésével zárul, amikor Annie magával viszi a gyermek Daragane-t az olasz határ közelébe, ám végül a fiúcskát magára hagyva, egyedül próbál meg átjutni Olaszországba... Patrick Modiano francia író. Első regénye 1968-ban jelent meg La place de l’Étoile címmel. 1972-ben kapta meg a Francia Akadémia regényeknek járó irodalmi díját Les Boulevards de ceinture című alkotásáért, 1978-ban pedig a legrangosabb francia díjat, a Prix Goncourt-t a Sötét boltok utcájáért. 2002-ben A Kis Bizsuért neki ítélték a Prix Jean-Monnet de Littérature européenne-t, 2010-ben megkapta a rangos Prix Mondial Cino Del Duca nemzetközi irodalmi díjat az Institut de Farnce-tól életművéért, 2012-ben az Európai Irodalom Osztrák Állami Díját, legutóbb pedig, 2014-ben az irodalmi Nobel-díjat. Hogy el ne tévedj című kötete a legutóbb megjelent írása.

Kertész Imre - A ​nyomkereső
Sorstalanság ​című regénye után Kertész Imre két új kisregényével jelentkezik. Művei most is arról tanúskodnak, hogy a szerzőt a nagy történelmi konfliktusok, az egyén és a történelem összeütközése foglalkoztatja. Címadó kisregényének, A nyomkereső-nek egy negyvenes éveiben járó férfi a hőse. Súlyos egyéni és kolletktív emlékek hordozója, a "küldött" történelmi bűncselekmények színterén ejti meg vizsgálatát. A kimondatlan - és immár kimondhatatlan - szorongató erejére és feszültségére hagyatkozva a regényben mítosz és valóság, konkrétumok és látomások elegyednek. A környezet, a cselekmény azonban mégsem elvont: a regény hőse olyan kalandokba és kapcsolatokba sodródik, amelyek - az ő egyéni törekvésein: a "nyomkeresésen" túl - a közösségi történelmi tudat állapotát tükrözik egy, még traumatikusan sajgó, ám a felületen mégiscsak gyógyultnak tetsző történelmi sérüléssel szemközt. Másik kisregénye, a Detektívtörténet egy képzelt dél-amerikai államba viszi az olvasót. Kertész Imre ebben a regényben - a bűnügyi történetek pergő izgalmával - az újfasizmus természetének és mechanizmusának elemzésére vállalkozik. Az eseményeket Martens, egy hóhérrá vált detektív szemszögéből látjuk. Elbeszélése azt a dermesztő folyamatot ábrázolja, amint egy bűnös testület - nyilvánvaló törvénytelenség elkövetésével - tagjait "elkötelezi", bűntársi cinkosságba kényszeríti, hogy azután az államon belüli korlátlan hatalomra törjön. Bár a két kisregény egymástól merőben eltérő írói technikával készült - ami a szerző sokoldalú formakészségéről tanúskodik -, a két művet mégis szoros gondolati egység fogja össze. Az egyikben az erőszak múltja, a másikban az erőszak jelene a mai ember történelmi morálját, túlélési lehetőségeit és boldogság-erkölcsét vizsgálja és teszi próbára.

Ernest Hemingway - Az ​öreg halász és a tenger / Elbeszélések
Hemingway ​életművének tanulsága egyetlen mondatba tömöríthető. „Az ember nem arra született, hogy legyőzzék – az embert el lehet pusztítani, de legyőzni nem lehet soha.” Az embernek, ha ember akar maradni, szembe kell szállnia a fenyegetésekkel: fasisztákkal a spanyol hegyekben, oroszlánokkal Afrikában, cápákkal a nyílt tengeren. Hemingway erkölcskódexének legfőbb parancsa a bátorság és a helytállás, ha ez látszólag hiábavalónak bizonyul is. A legtiltottabb magatartás pedig a gyávaság és a meghátrálás, történjék bár a legreménytelenebb helyzetből. Ma már bizonyos, hogy Ernest Hemingway a huszadik század legkiválóbb prózaíróinak egyike. Művészete, mely legtisztábban talán éppen elbeszéléseiben kristályosodik ki, a modern próza történetében vízválasztó jelentőségű. Iskolát teremtett az utána következő írónemzedék jó része számára; de hatása alól azok sem mentesek egészen, akik a huszadik századi irodalom más lehetőségei felé, más útjaira indultak. A könyvben megtalálható művek: - Az öreg halász és a tenger - Indián tábor - Bérgyilkosok - Ötven rongy - Wyomingi bor - Francis Macomber rövid boldogsága - A Kilimandzsáró hava - Aki nem adja meg magát

Heinrich Böll - Gondviselő ​ostromzár
Védeni ​kell az öreg Fritz Tolm sajtófejedelmet. Valamilyen - mindegy, milyen - csúcsegyesülés elnökévé választották, ezentúl tehát gondot kell viselni az életére. Őr, rendőr, titkosrendőr, géppisztoly, URH, helikopter, páncélautó kell, fegyvergyűrű, nyomozóháló, áttörhetetlen ostromzár. Védelem az öregúrnak, a családjának, őrizet feddhetetlen családtagjainak, szakadatlan ellenőrzés a feddhetőknek - mert, bizony, többszörösen sebezhető ez az új elnök, ez a félproletár-sorból fölkapaszkodott sajtófejedelem, ez a véletlen közéleti nagyság és nagyhatalom, ez a voltaképpen csak félbemaradt művészettörténész: igencsak vörösök ennek a fiai, kommunista asszonnyal él együtt az egyik, környezetvédőbalos a másik, egy gonddal neveltetett istápoltja bujkáló terrorista valahol, volt menye azzal a terroristával bujkál és merényletre készül. Csak az a lánya feddhetetlen az öregúrnak, aki egy áruháztulajdonos nagymenő felesége, aki úrlovas, aki színes magazinok gyakori címlapfotó-témája. Ostromzár kell e köré a család köré, képtelenségig áttörhetetlen, magánéletet és szabadságot megszüntető, a rendőrállam szuperszervezete - nem is a család köré, hanem a fönnálló rend, az uralom, az érdekszövetség védelmére. Aztán teherbe esik a feddhetetlen úrlovasdáma, férje hosszú távolléte idején, nem tudni, kitől. Áttörhetetlen az ostromzár! Aztán az ostromgyűrűbe zárt vagy beszorult ismerősök sorsa fordul másfelé, mint a rend kívánná. Aztán valahonnan, talán a Közel-Keletről elindul egy merénylő a rajnai táj felé, egy robbanóanyaggal töltött kerékpár közeledik. És minden széthull, nagyságok törnek meg, titkosrendőrök futkosnak eszüket vesztve, lángokban a sajtófejedelmi kastély, és harmadnapra oda az elnök elnöksége, mert Tolm nem az egyik - öngyilkos - közéleti nagyság temetésére megy el, hanem az általa is elítélt terroristáéra, s ott derűsen azt mondja: "szocializmusnak kell következnie, győznie kell". Példátlan kritikai vihart támasztott hazájában a Nobel-díjas Böll 1979 nyarán megjelent új regénye. Szentimentális giccslektűrtől riasztó politikai krimiig mindennek nevezték, és csak a legkíméletesebb kritikusok szánakoztak azon, hogy milyen "fáradt, kétségbeesett", nézetei micsoda hullámvölgyében vergődő író ez az író, milyen íróiatlan író is, hiszen föltűnően sűrűn él olyan elhasznált jelzőkkel, mint "kedves", mint "cinikus", dohog olyan szavakat használva, mint "pornófranc"... A kérdés csak az, hogy milyen világ milyen társadalmához milyen nyelven, hangon lehet, kell szólni. Akit támadtak azzal, hogy "Praeceptor Germaniae"-nak véli magát, és támadnak azzal, hogy lompos ruhás, plebejusbeszédű "kölni-bohóc", most kétségtelenül az utóbbi hangján támad. Várak, fellegvárak, a szabadság nevében képtelen erőszakot művelők ellen. Gúnyolódik, csúfolkodik, csapkod és odavág. Vár- és fellegvárlakók nehezen tűrik ezt.

François Mauriac - Tékozló ​szív
Nagy ​utat jár be Thérése, a szenvedélyes lelkű, önnön énjét kereső, fiatal vidéki lány, míg a család fullasztó levegőjéből eljut a házasság ridegebb, fojtogatóbb börtönébe, és onnan a bűn, a gyilkosság küszöbére. Később, független asszonyként éli a világát Párizsban, de tette börtönéből végleg szabadulni sosem tud. Ki-kitör, felszárnyal, tékozló szívvel keresi az igaz szeretetet, a beteljesülést ígérő szerelmet. Hiába bőkezű és nagyszívű, rabot kereső szíve rabul esik az alantas érzéseknek: kihasználják, becsapják, kifosztják. Öregedő asszonyként még egyszer megperzseli a szenvedély, de visszahőköl; utolsó szerelmét a lányának adja - talán még jóváteheti régi bűnét, kiengesztelheti a sorsot... Mauriac két regényben és két elbeszélésben követi hősének, Thérése-nek buktatókkal teli életútját, és miközben mély részvéttel hajlik az emberi lélek oly veszélyes örvényei fölé, mozgató erőinek megismerésére, megértésére törekszik. Ki ez a Thérése? Méregkeverő? Gyilkos? Bűnös vagy ártatlan? Vagy csak egy szenvedélyes lélek, akinek "az volt a hivatása, hogy behatoljon a félig élő szívek legmélyébe és felrázza őket", kiszabadítsa közönyükből, tudatlanságukból, érzéketlenségükből? Hatvan év telt el a ciklus megjelenése óta. Ám az idő nem fakította meg. Sőt élőbb, elevenebb, mint valaha.

Thomas Mann - Mario ​és a varázsló
Furcsa, ​torz, gonoszarcú emberke érkezik egy olasz városkába. Cipolla, a bűvész, a varázsló. Démoni tekintetével, gúnyosan sértő hangjával és suhogó korbácsának erejével hatalmába keríti egész közönségét, fellobbantja a nemtelen szenvedélyeket, derék, tisztes polgárok, feddhetetlen életű asszonyok, marionett figurákként rángatják tagjaikat, miközben arcukat megdermeszti a rémület. A fasizmus, ez a szadista szörny végzi itt fertelmes bűvészmutatványait, az hozza fel a mélyből az emberben rejtőző állati ösztönöket. De Thomas Mann nemcsak azért írta meg 1930-ban ezt a remekművét, hogy az emberiesség, a humanista erkölcs nevében tiltakozzék az emberhez méltatlan világ ellen, hanem azért is, hogy megmutassa: a világon mindenütt vannak Mariók, akik tiszták és beszennyezhetetlenek, akik a maguk egészséges erejével végül mégis ellenállnak és elpusztítják a gyűlölt varázslót.

Orhan Pamuk - Az ​ártatlanság múzeuma
„Életem ​legboldogabb pillanata volt, de nem vettem észre.” Kemal, Isztambul egyik gazdag családjának sarja eljegyezni készül Sibelt, egy másik jómódú család szépséges leányát, amikor is egy véletlen találkozás egy húszéves lánnyal kizökkenti szépen elrendezett életéből. Füsun Kemalnak adja szüzességét, titkos szerelmi találkáik azonban veszélyesen távolítják őket attól az élettől, amit addig ismertek. Kemal kényszeresen gyűjti azokat a tárgyakat, amelyek Füsun szerelmére emlékeztetik, és „az ártatlanság múzeuma” így válik hiteles krónikásává Isztambul színes és változó világának, a törtetők és lemaradók köreinek és egy férfi soha nem múló szerelmének. A Nobel-díjas Orhan Pamuk Törökország legnevesebb írója. Munkásságát García Márquez, Umberto Eco, Franz Kafka és Marcel Proust írásművészetéhez hasonlítják méltatói. A több mint negyven nyelven megjelenő és a legrangosabb irodalmi díjakkal kitüntetett szerző politikai nézeteinek is gyakran ad hangot, míg műveiben Európa és az iszlám Törökország találkozik.

Miguel Ángel Asturias - A ​Kincses úrfi
Valóság ​és képzelet szüntelen kölcsönhatásának költői játáka. A valóság maga gerjeszti a képzeletet: az izzó trópusi levegő, a fényvisszaverődés, a hegyek-völgyek rejtelmei, a felhők és a lombok alakzatai. Elég egy ódon kúria egyetlen falmaradványa, egy "kölyökfolyosó", hogy egy különösen érzékeny gyermeklélekben a képzettársítások egész bonyolult rendszerét hozza létre. Az olvasó belefeledkezik ebbe az álom-valóság játékba, elringatózik azon a végtelen tengeren, ahol a Kincses úrfi meg Bernardo ifjúúr és Joper ifjúúr a furcsa, süket plébánossal kergetik a kísérteties kalózhajót.

Borisz Paszternak - Zsivago ​doktor
Külsőségeiben ​a szerző a múlt századi nagyepikához hasonlító lassú járású, nehézsúlyú úthenger-regényt írt, amely mindent elér a maga kijelölte nagy időpályán, 1903-tól a második világháború végéig: ország-világrengető történelmi eseményeket, háborúkat, forradalmakat remek városi és vidéki tájképekkel, portrékkal, s közben az orosz gondolkodás eseményeit is, sorsokat, szerelmeket, családok történetét, mérhetetlen szenvedéseket és a lélek független örömeit. Mindezt egy jelképesnek modható, jót-rosszat kemény kontúrokkal elválasztani tudó hős, Zsivago doktor gondolkodásának és magatartásának tükrében. Az ő szelíd és konok egyéniségének a sugárzásában van a regény egyik szenzációja: a másságában. Mert hát ez a regény a közhiedelemmel ellentétben nem újsághír értékű szenzációkkal szolgál. Mélyebb politikáról és bonyolultabb szenzációról van szó.

Kertész Imre - Valaki ​más
"Egy ​nagy ismeretlen Úr vendégeként (Kosztolányi), a földi szenvedést megtapasztalva Kertész Imre szinte nem evilági, és mégis valamennyiőnknek ismerős perspektívából számol be mindarról, ami megesett vele. (...) A Valaki másban a kortárs európai irodalomban párját ritkító élességgel és kíméletlenséggel mutatja be, miként talált rá az idegenben az otthonra, a nem-azonosban az azonosra. S közben bennünket, olvasókat is ráébreszt valamire. Arra, hogy a rettenetben, sőt a rettenet fokozásában is ott lappang a misztérium lehetősége, s hogy talán az idegenség végtelen fokozása vezet el minket oda, hogy sejteni kezdjük azt, ami túl van az idegenségen." (Földényi F. László) "...a Valaki más is naplóból készült, mint ahogyan a Gályanapló is. Valaki - pontosabban valaki más - kilép a 89-es évig tartó bezártságból, ki a nagyvilágba, s megpróbál ott nem valamiféle más identitást felvenni, hanem a saját identitásánál megmaradni." (Kertész Imre, 1999) "Régen olvastam ilyen izgalmasat. E könyv újdonsága, szellemi izgalma abban a művészi bátorságban áll, amellyel Kertész körbenéz a mában, lajstromozza, mi van, mi nincs. Semmihez nem ragaszkodik, sem otthonos fájdalomhoz, sem elért tudáshoz, nincs is neki semmije, hacsak nem ez: a semmi" (Esterházy Péter)

Covers_327114
elérhető
17

Patrick Modiano - Éjfű
Jean ​húsz év elteltével visszatér Párizs egyik városrészébe, ahol fiatalkora meghatározó időszakát töltötte. Az utcákat s kávézókat járva fölidézi mindazt, ami akkori szerelméhez, Dannie-hoz köthető: megismerkedésük körülményeit, a lány titokzatos életének töredékes részleteit, rejtélyes barátait, akik inkább hasonlítottak összeesküvőkre, mint ártatlan egyetemistákra. Fekete notesza segítségével – amelybe mániákusan jegyzi föl az élete során felbukkanó neveket, címeket, fontosnak tűnő mondatokat, eseményeket – igyekszik eligazodni a múlt eseményei között, összerakni a töredékekből a teljes képet, s megérteni, mi miért történt. Ki volt Dannie, és hová tűnt hirtelen? Kik voltak a barátai, és mire készültek valójában? Modiano a tőle megszokott módon vegyíti a valóság és a jelen idejű történések közé az emlékeket, a képzelet szülte párbeszédeket és az álomvilágot, hogy hőse ezek segítségével határozza meg önmagát és élete értelmét.

François Mauriac - Regények
Mauriac ​négy legizgalmasabb, legdrámaibb kisregényét olvashatjuk ebben a kötetben: ifjúkora egyik első remeklését, az _Anyaisten_ -t, érett kora két mesterművét, _A szerelem sivatagá_ -t és a _Thérése Desqueyroux_ -t, s végül öregkora egyik remekművét, _A kis idétlen_ -t, amely Mauriacot ma is tehetsége töretlen fényében mutatja. Az _Anyaisten_ a zsarnoki, a kisajátító, anyai szeretet drámája, _A szerelem sivataga_ a pusztító, sóvárgó, beteljesületlen szerelem kétszólamú története, a _Thérése Desqueyroux_ egy önnön énjét és útját kereső, szenvedélyes lélek fényárny-játéka, és _A kis idétlen_ egy szeretetre vágyó, megnyomorított gyermeklélek gyötrelmes tragédiája. Csodálatosan sűrített, belülről ízzó stílusával Mauriac egészen átszellemíti, a nagy emberi sorstragédiák közelségébe emeli ezeket az alapjában mindennapi szerelmi és családi históriákat.

George Bernard Shaw - Szent ​Johanna
1429. ​A százéves háború javában tart, bár a szembenálló felek harci kedve megkopott, összecsapás helyett inkább fosztogatnak, foglyokat ejtenek, akiket váltságdíj fejében szabadon engedhetnek. De megjelenik egy lány, Jeanne D'Arc, és minden megváltozik. Pedig nem mond sokkal többet annál, mint hogy támadni kell, menni előre és hinni a győzelemben - mert vele van Isten. És valóban mintha csoda történne: felszabadul Orléans, a francia csapatok szinte akadálytalanul haladnak. Jeanne megkoronázza a trónörököst. De ezután szinte egyedül marad. Sorban pártolnak el tőle azok, akik sokat köszönhetnek neki. A francia nemességnek terhére van, hiszen csorbult hatalmuk Jeanne megjelenése óta. Az újdonsült király örül, hogy van legalább egy kis országrész, amin uralkodhat, ezért abba akarja hagyni a háborút. És talán az is eszébe jut, hogy ha Jeanne koronázta királlyá, akkor meg is foszthatja a tróntól. Az egyház fél befolyása elvesztésétől. Jeanne azt mondja, hogy Isten angyalokon és szenteken keresztül szól hozzá - márpedig a közvetítő szerepét az egyház szeretné magának megtartani. A francia katonákon és népen kívül leginkább az angol katonák hisznek abban, hogy Jeanne-t égi erő segíti. Az angol hadvezetés könnyen szót ért a franciákkal: egyszerűen megveszik tőlük a lányt. Pedig a francia királyi udvar és főpapság tudja: ha Jeanne az angolok kezébe kerül, halott. Jeanne D'Arc 1431-ben, máglyán halt meg. Nem feladatunk eldönteni, mik voltak és honnan jöttek a hangok, amelyeket Jeanne hallott. Egyszerű falusi lány volt, akit a hite tett különlegessé. Nőnek született, de ő nem fogadta el azt a sorsot, amit a társadalom és az írott, íratlan, de ember alkotta szabályok diktáltak neki. Hitt a saját erejében, és abban, hogy cselekednie kell. Kínhalált kellett halnia - az arc nélküli hatalom erre ítélte.

Peter Handke - A ​kapus félelme tizenegyesnél
A ​tizenegyes ítéletvégrehajtás, az igazság pillanata. "A kapusnak körülbelül annyi esélye van, mintha szalmaszállal próbálna kinyitni egy kaput." Josef Bloch szerelőt, egykori ismert futballkapust egy nap elbocsátják az állásából, és ő szembe találja magát az igazság e pillanatával: a világ leplezetlenül megmutatkozó értelmetlenségével. _Az igaz érzés órája_ szintén az igazság pillanata, az a pillanat, amikor Gregor Keuschnig párizsi osztrák sajtóreferens ráeszmél, hogy képtelen tovább élni azt az életet, amely olyan, mint egy minden rubrikájával valaminek az automatikus "leélésére" kötelező határidőnapló. Ebben a "pillanatban", amely a kisregény cselekményében két nap Keuschnig életéből, a sajtóreferens sugallatnyi időre az igaz érzésre, az élet titkait gyermeki módra meghódító, romlatlan érzékelésre is rátalál. _A rövid levél és a hosszú búcsú_ első személyű főhőse - Blochnál és Keuschnignál is leplezetlenebbül az író személyes énje - egy egyesült államokbeli utazás során szabadul meg görcsös beidegződéseitől, lelki ballasztjaitól. Ebben a volt énjétől vett hosszú búcsújában ösztönzőleg hat rá az amerikai táj és az amerikai hagyomány nyitottsága. _A balkezes asszony_ Mariannéja is átéli a maga igaz érzésének az óráját, és hatására egyik napról a másikra a maga lábára áll. És bár minden elszántsága ellenére mintha ő sem rendelkezne már az élet élésének csorbítatlan képességével, bár a valóság egyelőre értelmetlennek és ellenségesnek látszik az emancipált nő szemszögéből is, a személyiség épségének perspektívája itt is felsejlik. Handke líraian személyes fogantatású hősei mind a világ érzékelésének, átélésének modern zavaraiban szenvednek. Bel- és külvilág határmezsgyéjén játszódó történetük egyszerre költői erejű és pszichológiai hitelű látlelete állapotuknak. A hatvanas évek második felében "közönséggyalázó" darabokkal egy csapásra hírhedtté vált Handke ezekben a hetvenes évek első felében írt, higgadtabb, tisztultabb prózai remekeléseiben a mindannyiunkat körülvevő mindennapi világ újrafelfedezésére és újraértékelésére tesz kísérletet, hogy a dolgok újra azt jelentsék: amik, s ne fenyegető ábrái legyenek csupán egy embertől elidegenedett jelrendszernek.

John Galsworthy - Modern ​komédia
A ​Forsyte-Saga folytatása a Modern Komédia című regényciklus, amely szintén három regényből (A fehér majom, Az ezüstkanál és a Hattyúdal), valamint két összekötő elbeszélésből áll. A teljes "regényfolyam" hömpölygő áradatában nemcsak egy család élete, fiatalok és öregek, férfiak és nők szerelme, harcai, sikerei és kudarcai, álmai és csalódásai tükröződnek, hanem Anglia története is a Viktória-korszak kezdetéből a búr háborúban és az első világháborún keresztül a MacDonald-féle munkáspárti kormány és az 1926. évi angliai általános sztrájk idejéig. Ezeket a politikai eseményeket ma más szemmel látjuk, mint Galsworthy látta, de Galsworthy hitelesen közli velünk az általa ábrázolt nemzedékek érzelmi és gondolatvilágát. Az író látóköre tágabb volt, mint hőseié; szíve is nagyobb. Dickens részvételével fordult az emberi szenvedés felé, és szatírája társadalomkritka, mely konzervatívságában is felismeri a szocializmus igazságát, sőt közeledő diadalát. A fehér majom nyugati kultúra bomlását, a Hattyúdal pedig e kultúra végét jelképezi. Az ezüstkanál a kiváltságos osztály szatírája, azoké, akik az angol közmondás szerint "szájukban ezüstkanállal születtek."

N%c3%a1sz%c3%bat
elérhető
15

Patrick Modiano - Nászút
Jean ​dokumentumfilmesként folyton úton van. Egyik utazása alkalmával Milánóban köt ki, ahol fültanúja lesz, amint a pincér elmeséli valakinek, hogy a múlt héten egy francia nő öngyilkosságot követett el a szállodában. Kiderül, hogy az említett hölgy Jean régi ismerőse, Ingrid volt. Jeant nem hagyja nyugodni az eset. Visszatér ugyan Párizsba, de mivel megcsömörlött a munkájától, és megelégelte felesége viszonyait, nem megy haza, hanem szobát bérel egy külvárosi szállodában, ás úgy dönt, hogy amennyire tudja, felderíti Ingrid életét. Kiindulópontja az a számára kedves emlék, amikor húsz évvel korábban találkoztak a francia Riviérára menet, ahol Ingrid és férje menedéket találtak a háború elől.

Kertész Imre - Kaddis ​a meg nem született gyermekért
A ​gyermek: a jövő. A meg nem született gyermek: a jövőtlenség bevallása. Mert a történelem démonikus személytelenségét mindig az egyes ember élete, szenvedései teszik szembetűnővé. És lehet sors a sorsvesztés, és lehet jövő a jövő elveszítése. A regény egy végletes, halálos pontosságra törő tudat ön- és történelemanalízise. Egy ember beszél arról, mi történhet azzal, akivel megtörtént a század botránya. De vallomása oly mély, hogy megértjük, ami vele történt, bármely totalitárius államban bármikor megeshet. (Temesi László)

Władisław Stanisław Reymont - Parasztok
A ​nagy sikerű Nobel-díjasok Könyvtára sorozat harmadik kötete a lengyel realista szerző világhírű regénye. A homéroszi terjedelmű, ám irodalmi értékét tekintve sem kisebb népi regény átfogja és bemutatja a paraszti életforma teljességét: sok egyéb mellett a hétköznapokat, az ünnepeket, a szerelmet, a szenvedélyt, a munkát, a kicsinyes komiszságot és a népi misztikát. A falusi élet kerete az élet örök rendje: az évszakok váltakozása, melyet a szerző a természeti jelenségek csodálatos költőiségű nyelven az olvasó elé tárt képeivel jelenít meg. Reymont falujának világa önmagában teljes és zárt, lakói a Móricz műveiből ismerős alakokat idézik fel a magyar olvasó irodalmi emlékezetében. Szerb Antal szavaival a regényt "utolérhetetlen egyetemessége teszi nemzetek fölötti, közös irodalmi értékké".

Covers_12015
elérhető
3

Sinclair Lewis - Arrowsmith
Kevés ​író klasszikus már életében is. Ilyen író volt Sinclair Lewis. szerte a világon olvasók milliói az ő regényein keresztül ismerték meg a két világháború közötti Amerikát. Még kevesebb az olyan író, akinek klasszikus alkotásai egyúttal "best-seller"-ek is. Példa erre az Arrowsmith. Harminckét éve írta meg Sinclair Lewis ezt az első orvos-regényt, ő tette "divatossá" ezt a témát. Azóta száz meg száz regény jelent meg az orvosok életéről és munkájáról, de egyik sem közelítette meg az Arrowsmith mély demokratizmusát, emberiességét, becsületességét. Martin Arrowsmith alakja a 30-as évek haladó magyar olvasóinak is egyik eszményképe lett és ma sem veszített semmit nagyságából.

Rudyard Kipling - Három ​kópé
Stalky ​és két társa kitűnő képességekkel rendelkező kamaszfiúk, idejük nagy részét azonban mégsem tanulással, hanem a merev kollégiumi rendszabályok kijátszásával töltik. Az iskola tanárai rosszul tűrik tréfáikat, ezért mindennaposak az összetűzések, büntetések, nádpálcás fenyítések. Kipling leleményes hősei újabb és újabb trükköket eszelnek ki, hogy ellenszenves tanáraikat, diáktársaikat megleckéztessék. Ötlettárukban szerepel a padló alá rejtett oszladozó macskatetemtől a puskázás vállfajaiig számos változat; a könyv meglepő találatok, szellemes, néha bizony otrombának is mondható tréfák gazdag tárháza. Az abbahagyhatatlanul izgalmas regényben örök felnőtt- és kamasztípusokkal, a tanár-diák viszony időtlen konfliktusaival találkozhatunk. A diákcsíny mellett a becsület, tisztesség, hősiesség a könyv igazi tárgya. A kötet végén Stalkyval, mint az angol hadsereg Indiában harcoló tisztjével találkozunk, aki diákkori leleményességével, önfeláldozásával számtalan nehéz helyzetből menti ki bajtársait. Így válik az egyszerű diákcsínyek kieszelőjéből igazi hős, s a diáktörténetből pedig háborús kalandregény.

Demian
elérhető
75

Hermann Hesse - Demian
Az ​ember élete lehetőség, hogy megtalálja a sorsához elvezető utat. De rábízhatjuk-e magunkat a sorsra? És ha ez a sors bűnökre csábít, ha eltávolít a tiszta és fényes világtól? Bűn-e a bűn? És jó-e a jó? Van-e szabad akaratunk? Létezik-e Isten? Mi az igazi szeretet? Amikor lelkünk mélyére nézünk, rájövünk, hogy hasonló kérdésekkel vívódunk mi is. "Minden ember élete kísérlet, hogy eljusson önmagához. Minden ember élete egy ösvény sejtése. Senki sem volt még teljesen és maradéktalanul önmaga, mégis mindenki igyekszik önmaga lenni: ki tapogatózva, ki ahogy éppen tud."Ezek a gondolatok szövik át Hesse fiatalkori regényét, amelyet álnéven adott ki.Megjelenése óta a Demian méltán foglalja el helyét a virágirodalom gyöngyszemei között.

Kollekciók