Ajax-loader

'kolumbiai szerző' címkével ellátott könyvek a rukkolán

 


Gabriel García Márquez - Száz ​év magány
Gabriel ​García Márquez regénye azok közé a művek közé tartozik, amelyek maradéktalanul igazolják jó előre beharangozott világhírüket. A vágy, a szenvedély varázslatos, leigázó és fölszabadító erejéről ritkán olvashatunk oly gyönyörű sorokat, mint a Száz év magány lapjain. Az örökké visszatérő gyötrelmet és beteljesülést hozó szerelemben García Marquez a magány és reménytelenség ellenszerét találja meg, s ez teszi a tragikus történetet legmélyebb mondanivalójában optimistává. Gabriel García Márquez élményeinek forrása - nyilatkozatai szerint - a gyermekkor. Egy ősrégi hagyományokat elevenen őrző kis kolumbiai falu mindennapi élete s a nagyszülők meséiben megelevenedő múltja csodálatos képeivel benépesítette a gyerekkor képzeletvilágát. S aztán évitzedeken át kísérletezik azzal hogy formába öntse élményeit. Végül 1965-ben a Mexicóból Acapulcóba vezető országúton hirtelen egyetlen pillanat alatt megjelenik előtte "regényfolyója". "Annyira kész volt, hogy szóról szóra lediktálhattam volna" - mondja. Hazament, bezárkózott, és tizennyolc hónap alatt megírta a Száz év magány-t - sokak szerint a legjobb latin-amerikai regényt.

Gabriel García Márquez - Szerelem ​a kolera idején
A ​csodálatos történet 1880-ban kezdődik, amikor a gyönyörű Fermina élvezhetné életét, helyette választania kell két udvarlója között, a jóképű Florentino Ariza és a népszerű Juvenal Urbino doktor között. Ez a gyötrődés és háromszög csaknem 50 éven át tart. A meghökkentő befejezésű szerelmi történet egy buja, lüktető, letűnt világban játszódik, melyet egyaránt uralnak a misztikus események és a sztentori hangú bölömbikák; ahol a tengerben olykor még feltűnik egy éneklő vízitehén keblén a borjával, vagy egy gyönyörű vízihulla; ahol még a legjózanabb gondolkodású embernek is természetesnek tűnik, hogy a tárgyak olykor elsétálnak a helyükről. Teljesen más világ ez, mint a mi közép-európai, misztikumtól mentes és romantikátlan valóságunk.

Gabriel García Márquez - A ​bölömbikák éjszakája
Ismerős ​világ tárul az olvasó elé, az a sajátosan márquezi csodavilág, mellyel a Száz év magányban találkozott először a magyar olvasó. A motívumok és a képek műről műre vándorolnak, hősei, színhelyei rendszeresen visszatérnek: a kolumbiai író úgy beszél alakjairól, ahogy baráti társaságban szoktunk távollevő, közös ismerősökről. Úgy is mondhatnánk: a Száz év magány total planban mutatja be García Márquez világát, a novellák pedig közelképekben a legérdekesebb részleteket. Mi is ennek az írói világnak a titka? Tán az, hogy García Márquez úgy számol be csodálatos, valószínűtlen dolgokról, mintha a legtermészetesebb események lennének, ugyanakkor körülményesen, a rendkívüli történéseknek kijáró áhítattal és alapossággal ír le mindennapos apróságokat. Ezzel teremt sajátos belső feszültséget és sejtelmességet.

A_foly%c3%b3_harmadik_partja
A ​folyó harmadik partja Ismeretlen szerző
1

Ismeretlen szerző - A ​folyó harmadik partja
Ma, ​a nyolcvanas évek elején, már senki sem vonja kétségbe, hogy századunk második felének talán legnagyobb világirodalmi meglepetése a latin-amerikai irodalom hirtelen felvirágzása volt. E művek legelsősorban is talán olvasmányosságukkal hódították meg a szélesebb közönséget. azzal, hogy történést, fordulatos cselekményt, sziporkázóan gazdag élményanyagot kínáltak olvasóiknak. S a történetek többségén friss erő, öntudat és hit ütött át, valamiféle erkölcsi fölény, amelyet az írók abból a a meggyőződésből merítettek, hogy tevékenységükkel, alkotásaikkal közvetlenül és közveteve részt vállalanak földrészük szorongató társadalmi és kulturális elmaradottságának felszámolásában.

Gabriel García Márquez - Egy ​hajótörött története
Egy ​hajótörött története, aki tíz napig hánykolódott egy mentőcsónakban, étlen-szomjan, aztán a haza hősének kiáltották ki, szépségkirálynők illették csókjukkal, reklámkampányokban meggazdagodott, majd a kormány elfordult tőle, és egyszer s mindenkorra elfelejtették...

Gabriel García Márquez - Titokban ​Chilében
Gabriel ​García Márquez Nobel-díjas kolumbiai író ebben a könyvében egy különös kalandról készített nem mindennapi riportot. Miguel Littín világhírű chilei filmrendező legújabb filmjének keletkezési körülményeit ismerjük meg, amelyek egyedülállók a filmművészet történetében. A XX.század egyik legutolsó diktatúrája kényszerítette tizenkét éve száműzetésben a kiváló filmművészt, aki megváltoztatott külsővel, csak titokban térhetett vissza hazájába. Az életveszélyt is vállalta, hogy filmet készítsen Chile valóságáról a kegyetlen diktatúra közepette. A történet bővelkedik váratlan, néha hátborzongató kalandokban, az olvasó emberileg is közel kerül a történet főbb szereplőihez. Littín mondta kalandjáról az írónak: "Nem ez a leghősibb tette életemnek, de a leginkább emberhez méltó."

Gabriel García Márquez - Azért ​élek, hogy elmeséljem az életemet
Az ​élet nem az, amit az ember átélt, hanem az, amire visszaemlékszik, és ahogy visszaemlékszik rá, miközben el akarja mesélni. Ezzel a mondattal indítja útjára a Nobel-díjas Gabriel García Márquez hatalmas regényfolyamát a saját életéről. Ez a könyv az első harminc évének története, 1927-től az ötvenes évek közepéig.1950-ben az akkor huszonhárom éves újságíró Gabriel García Márquezt felkeresi édesanyja, hogy tartson vele az észak-kolumbiai Aracatacába, eladni a nagyszülői házat. Az utazás élményei adják a kezdő lökést a visszaemlékezéshez. Megismerhetjük a kis Gabo gyermekkorát és serdülő éveit, a nagyszülőket, akik nem kisebb szerepet kaptak a márquezi regényvilágban, mint a Száz év magány José Arcadiója és Ursula Buendíája. A szerző idegenvezetésében csodálhatjuk meg Macondo, vagyi Aracataca utcáit és házait, a banánültetvények munkásait, valamint a Száz év magány és a Szerelem a kolera idején nagy hatású alakjainak ihletőit. A gyemekkor után pedig a bogotai tanulóévek következnek, a jogi kar, az újságírás és az elkerülhetetlen politika. Részlet a könyvből: "Így és ott történt, hogy a hét fiú és a négy lány közül megszületett az első fiú, 1927. március 6-án reggel kilenckor, hatalmas felhőszakadás közben, mely egyáltalán nem illett az évszakhoz, mialatt a Bika ege felemelkedett a láthatáron. Kis híján megfojtotta a köldökzsinór, mert a család bábaasszonya, Santos Villero a legrosszabb pillanatban vesztette el a fejét. Nála jobban csak Francisca néni vesztette el: ordítva rohant az utcai ajtóhoz, mintha égne a ház:- Fiú! Fiú! - És rögtön utána, mint a félrevert harang: - Rumot, mert megfullad!A család feltevése szerint nem azért kérte a rumot, hogy megünnepelje az eseményt, hanem azért, hogy bedörzsölje vele az újszülöttet, aki ettől majd feléled talán. Juana de Freytes kisasszony, akit a Gondviselés hozott a hálószobába, sokszor elmesélte nekem, hogy nem a köldökzsinór volt a legnagyobb veszély, hanem az, hogy anyám rosszul feküdt az ágyban. Gyorsan igazított rajta, de nem volt könnyű újjáéleszteni engem, úgyhogy Francisca néni sürgősen rám locsolta a keresztvizet. Olegariónak kellett volna elnevezniük, mert szent Olegario napja volt, de senkinek sem volt a keze ügyében a szentek könyve, így aztán gyorsan megkereszteltek az apám első nevére, a második meg José lett, az ács neve, mivel ő Aracataca védőszentje, és mivel március az ő hónapja. Juana de Freytes kisasszony egy harmadik nevet is javasolt annak emlékére, hogy világra jöttöm meghozta az általános megbékélést a családok és barátok között, de a hivatalos keresztelésemkor, három év múlva kiállított okiratba elfelejtették beírni: Gabriel José de la Concordia."

Gabriel García Márquez - A ​pátriárka alkonya
"Tudom, ​mi adta az ötletet, hogy egyszer megírom egy diktátor történetét. Caracasban történt, 1958 elején, amikor Pérez Jiménez megbukott. Pérez Jiménez akkor már nem volt ott. A kormányzó junta egy mirafloresi villa szalonjában tartott ülést, és az előszobában ott voltunk valamennyien, az összes caracasi újságíró, hajnali négy óra volt: ott töltöttük az egész éjszakát, hogy megtudjuk az ország további sorsát, amely akkor dőlt el, abban a szobában. Egyszer csak, az éjszaka folyamán első ízben, kinyílt az ajtó, és kijött egy katonatiszt, tábori egyenruhában, sáros csizmában, hátrálva, géppisztolyát a szoba felé szegezve, ahol Larrazábal és a többiek éppen eldöntötték Venezuela sorsát, és elhaladt köztünk, újságírók között, hátrálva, abban a csizmában, lement a szőnyeggel borított lépcsőn, beült egy autóban, és elhajtott. Nem tudom, ki volt az a katonatiszt, csak annyit tudok, hogy Santo Domingóba emigrált. De ott, abban a pillanatban, nem is tudom, hogyan, megsejtettem, hogy mi a hatalom. Hogy ez az ember, aki elment egy hajszálnyi kontaktushiba miatt nem kapta meg a hatalmat, és hogy ha meglett volna a kontaktus, akkor ennek az embernek és az egész országnak a sorsa is másképp alakul. Hát akkor mi az a szikra, amely hatalmat gerjeszt? Mi a hatalom? Rejtély! Könyvem diktátora azt mondja róla, hogy olyan, mint "egy tündöklő szombat". " (Gabriel García Márquez)

Gabriel García Márquez - A ​szerelemről és más démonokról
„A ​hír ott volt a főoltár harmadik fülkéjében, az evangéliumi oldalon. A kőlap az első csákányütéstől darabokra pattant, és egy rézvörös, élő hajzuhatag ömlött ki a kripta üregéből.az építésvezető meg a körülötte lévő emberei egyben akarták kihúzni az egészet, és minél tovább húzták, annál hosszabb volt és dúsabb, egészen a tövéig, mely még hozzá volt tapadva egy gyermekkoponyához. A (...) a rücskös salétrommarta kőlapon csak a keresztnév volt olvasható: Sierva María de Todos los Ángeles, a földre kiterített gyönyörű hajzat huszonkét méter, tizenegy centiméter hosszú volt.Az építésvezető egy cseppet sem csodálkozott rajta: elmagyarázta nekem, hogy az emberi haj a halál után is tovább nő, havonta egy centimétert, így tehát a huszonkét méter nagyjából kétszáz évnek fele meg. Nekem viszont nem tűnt hétköznapinak a dolog, mert a nagyanyám gyerekkoromban mesélt nekem egy tizenkét éves márkilányról, akinek olyan hosszú volt a haja, hogy úgy húzta maga után, mint egy menyasszonyi fátylat, és aki egy veszett kutya harapásába halt bele: a Karib tenger partvidékének falvaiban csodatévő szentnek tisztelik. Abból a feltevésből elindulva, hogy a kripta az övé lehet, megtudtam írni az aznapi cikkemet, és ez a könyv is abból született.”

Gabriel García Márquez - Macondóban ​hull az eső
Gabriel ​García Márquez kolumbiai írót elsősorban regényeiből ismerjük, hiszen az idén negyedszázados Száz év magány és az 1990-ben megjelent Szerelem a kolera idején is hatalmas sikert aratott. A regényíró García Márquez mellett ezért kissé háttérbe is szorult az elbeszélő García Márquez. Pedig a negyvenes-ötvenes években megjelenő első írásaiban már ott szunnyadnak a későbbi nagy művek csírái. Kötetünk, amellyel a hazánkba látogató kolumbiai írót köszöntjük, az elmúlt évtizedekben magyarul megjelent elbeszélésekből és kisregényekből válogat, s néhány eddig ismeretlen írást is közöl. Szeretnénk az olvasót bevezetni García Márquez vegykonyhájába, hogy láthassa, miképpen formálódott lépésről lépésre, hogyan épült föl az élmények mozaikkockáiból a Száz év magány mágikus világa,

José Eustasio Rivera - Örvény
A ​modern latin-amerikai próza egyik legnagyobb hatású művelője, a kolumbiai Eustasio Rivera iskolát teremtett az amerikai kontinensen regényével, az Örvény-nyel. A megejtő szépségű síkság és a hátborzongató érzékletességgel megfestett, emberfaló őserdő epikus arányú ábrázolása szerencsésen ötvöződik kaucsukgyűjtő rabszolgák életének döbbenetes epizódjaival. Bűzös kigőzölgésű mocsarak, sebes sodrású, zuhatagos folyók, millió ág-bogú, indaszövevények ölelésébe font buja növényzet közt járják végzetes útjukat a regény hősei; léptüket villogó szemek kísérik: a sűrűben megbúvó vadállatok, s a kegyetlenségben rajtuk is túltevő, vérszomjas "kiskirályok", "gumi-milliomosok" tekintete. A megszállottságig fokozódó szenvedélyek, szerelem, féltékenység, vérbosszú, nyereségvágy hajtja-űzi őket, megfordulnak indián tanyákon és kaucsukgyűjtők nyomorúságos szállásain, s ott gyűrűzik körülöttük az őserdő iszonyatos örvénye. Sordó áradású, költői ihletésű képsorok, izgalmas kalandok, apokaliptikus víziók teszik végig lebilincselővé Rivera sok kiadást megért, több nyelvre lefordított klasszikus alkotását.

Gabriel García Márquez - Egy ​előre bejelentett gyilkosság krónikája
A ​mi házunk messze volt a főtértől, egy mangófaligetben, a folyónál. Margot húgom a folyóparton ment végig; az emberek olyan izgalomban voltak a püspök érkezése miatt, hogy minden más megszűnt számukra. A fekvő betegeket mindenütt kitették a kapuba, hogy megkapják az Isten orvosságát, és szaladtak az asszonyok, hozták a pulykát, a malacot meg a többi ennivalót a házak udvarából, a folyó túlsó partja felől pedig felvirágozott csónakok közeledtek. De aztán, amikor a püspök elhajózott az orruk előtt, és még a lába nyomát se hagyta ott nekik emlékbe, a másik hír, mely addig kicsire zsugorodva lapult meg, hirtelen nőni kezdett, és visszanyerte botrányméretét. Margot húgomra ekkor zúdult rá, teljes súlyával: a szép Angela Vicariót, akinek az előző napon volt az esküvője, a férje visszavitte a szülői házba, mert azt kellett tapasztalnia, hogy már nem szűz. "Úgy éreztem, hogy énalattam nyílik meg menten a föld - mondta a húgom. - De bárhogy hányták-vetették a dolgot, senki se tudta elképzelni, hogy a szegény Santiago Nasar hogyan keveredhetett bele az ügybe." Csak azt tudták biztosan, hogy az Angela Vicario két bátyja már elindult, hogy megölje.

Gabriel García Márquez - A ​tábornok útvesztője
1830 ​ősze táján, egy kis gőzhajón, mely a Magdalena folyón lefelé igyekszik, Santa Marta felé, Simón Bolívar képzeletben újra átéli a hajdani csaták dicső napjait és a hajdani szerelmek viharos éjszakáit. Az élet lassan elszáll belőle, s életével együtt egy nagy utópiának is vége. De ő, a „Felszabadító” máig is a kontinens egységének és függetlenségének jelképe. Törvényszerű volt, hogy Latin-Amerika legnagyobb írója előbb-utóbb szembesüljön Latin-Amerika történelmének legnagyobb alakjával, és faggatni kezdje. Ő, a nagy mítoszteremtő most visszafelé teszi meg az utat: a mítoszokból bontja ki az egykori embert, és úgy állítja elénk a maga esendőségében, megható illúziók között, hogy elhisszük neki: Simón Bolívar csakis ilyen lehetett. Mindent elhiszünk neki.

Gabriel García Márquez - Bánatos ​kurváim emlékezete
Gabriel ​García Márquez legújabb regénye egy aggastyán és egy fiatal lány lehetetlen szerelméről szól. Az író műveiből jól ismert karib kisvárosi környezetben játszódó történet fiktív, de az önirónia nagyon is valóságos, és a regény minden sorát áthatja. Márquez új regénye nemzetközi irodalmi szenzáció, amely a memoárkötetek írása közben, divertimentóként született.

Az_%c3%bcld%c3%b6z%c5%91
Az ​üldöző Ismeretlen szerző
1

Ismeretlen szerző - Az ​üldöző
Ez ​a nyolc kisregény világhírű írók világhírű alkotása. Mind az utóbbi tizenöt-húsz évben keletkezett. Együttesen a latin-amerikai sokféleség érzékeltetésére és annak a Latin-Amerikában régen érlelődő, de valahogy mégis váratlan hirtelenséggel kivirágzó művészi minőségnek tanúsítására vállalkoznak, amely napjaink nemzetközi könyvpiacának nem lanyhuló szenzációja. A nálunk is jól ismert szerzők - a kubai Carpentier és Novás Calvo, a brazil Guimaraes Rosa és Amado, az argentin Cortázar, a mexikói Rulfo, a kolumbiai García Márquez és a perui Vargas Llosa - műveiben képviselve van a parasztélet és a zajló nagyváros, a hűbéri pangás és a forradalom, a faji és társadalmi kérdés, az élettani és lélektani konfliktus, az erőszak és a humor.

Gabriel García Márquez - Hundert ​Jahre Einsamkeit
Hundert ​Jahre Einsamkeit ist die Geschichte vom Aufstieg und Niedergang der Familie Buendia und des von ihr gegründeten Dorfes Macondo. Der Schreibstil ist sehr aktionsbetont. Man kann kaum einen Satz entfernen ohne gleichzeitig Handlung auszuklammern. Allerdings ist die Handlung so sprunghaft, dass es andrerseits nichts ausmachen würde (man würde das Fehlen des Satzes kaum bemerken). Die Handlung fließt ohne Spannung dahin. Beim Leser wird kein Mitgefühl für handelnde Personen erzeugt. Er ist nicht interessiert, den Fortgang der Geschichte zu erfahren. Durch den aktionsbetonten Stil ist es aber auch nie kleinräumig langweilig (eher schon bezogen auf den Gesamthandlungsablauf). Zwei nette Einfälle notierte ich mir.

2364183_big
Galaktika ​290 XL Ismeretlen szerző
7

Ismeretlen szerző - Galaktika ​290 XL
A ​Galaktika magazin májusi számában Larry Niven bemutatja, hogyan tölti el az utolsó éjszakát a Földön egy férfi és egy nő. Diana Wynne Jones (A trónörökös, A Merlin-összeesküvés) egy macska különös történetét villantja fel az állat szemszögéből. Tanya Huff egy királynő emlékirataiból válogat, az írnok a diktálás elején még nem tudja, mi vár rá. Connie Willis (Ítélet könyve) novellájában egy lelkészt komoly feladat elé állítanak egy nem mindennapi kereszteléssel. Fredric Brown története az első időgép prototípusát mutatja be, nem várt fordulattal. A magyar szerzők közül Képes Gábor meséink eredetét dolgozza fel, míg Balikó György egy új típusú krimit ad közre. A havi retro William Cochrane novelláját eleveníti fel egy olyan emberről, aki mindig ura az adott helyzetnek. Kiss Ferenc és Vass Mihály Lőrinc L. László művéből adaptált képregényének első részét olvashatják ebben a számban. A Kapcsolatfelvétel egy interjút tartalmaz a Puli csapatvezetőjével. A filmrovat egy világvége utáni vonatút pszichedelikus világába kalauzol. A tudományos főanyag „A semmi is valami?” kérdésre próbál válaszokat találni. A lapban olvashatók még érdekes írások egy speciális bringalámpáról, sziesztakabinról, a jövő egyik lehetséges energiaforrásáról, valamint a földgázautózás előnyeiről. Az XL-kiadás tartalmazza a magyarul most először olvasható szerző, Carl Amery regényét és novelláját, ezenkívül megemlékezik Gabriel García Márquezről „A szent” című művével.

Gabriel García Márquez - Baljós ​óra
A ​rothadás bűze lengi be a híres-nevezetes Macondótól nem messze fekvő falut, amely a kolumbiai polgárháború után néhány évvel látszólag békésen szunnyadozik. Ezt a feszült csendet, a baljós nyugalmat zavarják meg a rejtélyes falragaszok, amelyek reggelente megjelennek itt-ott a házak falán, s bár titkot nem árulnak el senkiről csupa olyasmit tesznek közhírré, ami már úgyis jó ideje közszájon forog -, ezek a falragaszok indítják el az események végzetes láncolatát. "Nem a falragaszok okoznak álmatlanságot az embereknek, hanem a falragaszoktól való félelem" - mondja az egyik szereplő, s lassanként azt is megtudjuk, mi is táplálja igazából a falubeliek félelmeit: a rothadás bűze (melyet egy bozótban fennakadt tehén áraszt) már-már emberi alakot ölt, amikor az elöljáró, a véres polgárháborúban győztes új hatalom helyi képviselője rászabadítja a terrort a falura.

Gabriel García Márquez - Cent'anni ​di solitudine
Nel ​tentativo di spiegare il clamoroso successo di _Cent'anni di solitudine_ nel Vecchio Continente, i critici hanno parlato del bisogno dei lettori europei di riscoprire il fascino del romanzo in un momento in cui la narrativa dei loro paesi attraversava una fase di ristagno e sterilità creativa. Il libro di Màrquez aveva tutti gli ingredienti del successo: univa infatti alla suggestione di tradizioni ignote, echi della migliore narrativa europea; affascinava il lettore con le frequenti incursioni nel mondo della magia e del fantastico e gli offriva al tempo stesso una visione in chiave simbolica della realtà storica del continente latino-americano. Il tutto avvolto da una straordinaria vitalità creativa. Si trattava anche della scoperta folgorante di un mondo letterario in ascesa, che salvo i nobili esempi di Neruda o Asturias era rimasto fino ad allora quasi del tutto sconosciuto (e lo rimane ancora in parte, nonostante le numerose traduzioni apparse negli ultimi anni). Oltre a questo, naturalmente, l'unanimità di consensi derivò dal pregio letterario dell'opera, che ha resistito agli "assalti" più minuziosi della critica (dallo scrittore peruviano Mario Vargas Llosa a numerosi critici italiani come Cesare Segre, Roberto Paoli, Pier Luigi Crovetto e Gabriele Morelli), volti a mettere in luce i meccanismi narrativi del romanzo da diverse angolazioni, e ha conservato intatta nel tempo la sua seduzione originaria. D'altra parte, il capolavoro marqueziano non nasceva dal nulla: come si è visto, l'universo di Macondo aveva avuto una lenta gestazione e si era sviluppato combinando i ricordi delle esperienze vissute (il mondo magico dell'infanzia e le tormentate vicende politiche della Colombia) con un personale itinerario di scrittura: più che singoli esperimenti, le opere giovanili costituiscono altrettante tappe nell'edificazione del mitico villaggio. _Cent'anni di solitudine_ è la saga della famiglia Buendìa, in tutte le sue ramificazioni, e abbraccia un secolo della storia di Macondo; in realtà questa misura è puramente simbolica: il racconto prende le mosse da una preistoria mitica in cui "centrifugato dalla collera dell'uragano biblico". L'origine, lo sviluppo e la decadenza del villaggio vengono scanditi da alcuni significativi riferimenti strorici, come l'arrivo di funzionari governativi, i tentativi di conversione al cristianesimo da parte del padre Nicanor, l'introduzione della ferrovia, il funesto avvento della compagnia bananiera: un piccolo condensato della storia coloniale dell'America Latina. Accanto alla scansione cronologica lineare, esiste una particolare dimensione temporale legata al ricordo del passato e alla capacità di premonizione, che consente di far girare a volontà la ruota del tempo, come è sottolineato dalla ricorsività degli eventi e dal continuo ripetersi degli stessi nomi nei discendenti dei Buendìa fondatori di Macondo. Ma questo "tempo curvo" (secondo la definizione di C. Segre) non gira all'infinito: il movimento rotatorio si arresta nel supremo istante finale, in cui passato, presente e futuro coesistono nella distruzione che cancella Macondo dalla faccia della terra, come era profetizzato nelle pergamente di Meladuìqes. La solitudine è un altro grande tema del romanzo; si tratta di una condizione mentale, una specie di introversione a cui sono condannati tutti i membri della famiglia e sopratutto quelli di nome Aureliano; il leggendario colonnello, che arriva al punto di grattare "la dura crosta della sua solitudine", ne è la figura emblematica. Inoltre, la solitudine dei Buendìa è il sintomo di un isolamento endemico in cui vive Macondo, e in una prospettiva più ampia appare come la metafora della condizione umana di un intero continente, isolato per secoli dal resto del mondo e poi travolto dalla colonizzazione. Gli abulici abitanti di Macondo, e i Buendìa in particolare, se da un lato si rivelano incapaci di dialogare con l'esterno, possiedono in compenso una facoltà eccezionale di comunicare con la natura e decifrarne i segni premonitori; e la natura stessa appare animata e capace di inviare messaggi agli uomini: fra tanti esempi, ricordiamo la pioggia di fiori gialli che segue la morte del patriarca Josè Arcadio Buendìa, o il rivolo di sangue che annuncia ad Ursula la morte del figlio. La stessa solitudine in cui si rinciudono, predispone i Buendìa a captare i presagi: Amaranta, ad esempio, apprende con assoluta naturalezza il giorno e l'ora precisa della sua morte. Il loro mondo, quindi, si popola di visioni ed eventi magici, i fantasmi dei morti passeggiano tra i vivi senza creare sbigottimento, e perfino i sentimenti si traducono in termini concreti (come le farfalle gialle, materializzazione della sfortuna di Mauricio Babilonia). Tra le credenze magiche dei personaggi, assume particolare rilievo il timore che i rapporti sessuali tra consanguinei portino a concepire un figlio con la coda di porco: vera e propria ossesione ancestrale, che si verificherà puntualmente nelle ultime pagine del libro, in cui viene generato "l'animale mitologico che avrebbe posto fine alla stirpe". Ben colse lo spirito di questa magica epopea la motivazione con cui l'Accademia svedese insignì Màrquez del prestigioso premio Nobel: la reazione di un universo autonomo, in cui si fondono il reale e l'irreale, in cui la morte convive con una strabiliante forza vitale. Maria Vittoria Calvi

Germán Arciniegas - A ​Karibi világ életrajza
A ​Karib-tenger szigetvilága, az Angillák paradicsoma és a vele szomszédos partvidék a különböző színű, fajú, nyelvű és műveltségű népek nagy történelmi kohója: Amerika, Európa és Afrika adott itt találkozót egymásnak hódítók, szabadsághősök, urak és rabszolgák, tehetős gyarmati polgárok és vakmerő kalózok személyében. A kolumbiai szerző gazdag tényismerettel, színes tollal meséli el ennek a gyönyörű természeti tájnak tarka történetét a felfedezéstől a huszadik század elejéig. És minden mást is, ami ezzel kapcsolatos: megfordulunk a reneszánsz Firenzében, spanyol királyok környezetében, Angliai Erzsébet udvarában, becsvágyó holland hajósok és dán kalmárok otthonában, és szembenézünk Eldorádó legendájával. Arciniegas könyvének minden lapján ott pompázik a nemes izgalommal megjelenített Kaland.

Gabriel García Márquez - One ​Hundred Years of Solitude
One ​Hundred Years of Solitude tells the story of the rise and fall, birth and death of the mythical town of Macondo through the history of the Buendía family. Inventive, amusing, magnetic, sad, and alive with unforgettable men and women -- brimming with truth, compassion, and a lyrical magic that strikes the soul -- this novel is a masterpiece in the art of fiction.

Ismeretlen szerző - A ​világirodalom legszebb elbeszélései I-III.
„A ​világirodalom egységes, összefüggő folyamat, egyetlen hatalmas vérkeringés. Mikor Goethe először észrevette és nevet adott neki, már réges-régen létezett: mert sokkal régibb, mint a nemzeti irodalmak. Csakhogy akkor még nem hívták »világirodalomnak«, hanem jelző nélkül, pusztán csak »irodalomnak«. Jelző inkább az egyes nemzetek külön literatúráját illette. A világirodalom nem ezekből állt össze nagyobb egységgé. Ellenkezőleg: az egyes nemzeti irodalmak különültek el a világirodalmon belül, mint állam az államban, külön nyelveik védbástyái mögött, mindjobban önálló életet kezdve...” (Babits) Egy válogatásban bemutatni a novellát, úgy, hogy a vállalkozás a legkülönbözőbb szempontoknak megfeleljen – hogy bemutassa mindazt, ami előzménynek tekinthető: a görög és latin műveltséggel érintkező perzsa, indiai, arab elbeszélés-gyűjtemények egy-egy darabját. Magáét a görög és latin elbeszélő prózát, a középkori fabliau-t, az európai és kisázsiai fejlődéstől függetlenül létrejött távol-keleti elbeszélést, a modern novella megteremtőjétől, Bocacciótól a ma élőkig, a reneszánsztól a XX. századig feltérképezze a novella egész világföldrajzát, úgy, hogy egyszerre adjon képet az irodalomtörténet korszakairól, tükrözze a többé-kevésbé elfogadott értékrendet s az ettől gyakran (s szükségszerűen) eltérő nemzeti értékskálát is reprezentálja, reménytelen vállalkozás, hisz csak az utóbbi két követelmény is kibékíthetetlenül áll szemben egymással, lévén, hogy a legnagyobb irodalmakból magasabb színvonalú gyűjtemény állítható össze, mint a nemzeti irodalmak összességéből. E közhellyel, hogy ilyen gyűjteményt csinálni reménytelen vállalkozás, szemben áll a gyakorlat: antológiák születnek, mert szükség van rájuk. Novellaantológiák is. Se szeri, se száma az ilyen átfogó vállalkozásoknak, mint a mienk, a legszélesebb skálában a két véglet: a tudós válogatás és ez impresszionista között. Mit tehet a szerkesztő egy ilyen nagy példányszámú, „standard” kiadványnak szánt antológia esetében, mint az, amelyet az olvasó a kezében tart? Igyekszik az egyes irodalmakat előbb úgy venni, mintha külön antológia készülne mindből, s az irodalom történetének a fonalát szépen felgömbölyíteni, mintha szöveggyűjteményt készítene. A kialakult értékrendet nem megsérteni, mintha disszertációt írna. S amikor ilyenformán előállt a megengedettnél két-háromszor terjedelmesebb anyag, megpróbálja csökkenteni. Pontosabban: csökkenteni, számtalan menetben. Úgy, hogy minden követelményt megsért. A térkép helyett tájékozódási pontok maradnak, a történeti fonal elkalandozik, az irodalomtörténetiség súlyos sérelmet szenved. A sérelem elkövetésében magyarázhatóan, de védhetetlenül, ha úgy tetszik, önkényesen, de elkerülhetetlenül most már a szerkesztő ízlése az eszköz. Mert ha már nem lehet teljes - és lehet e egyáltalán teljes egy antológia? -, adjon csak valamelyest eligazítást, vázlatot műfajról, korokról és nemzetekről, és legyen szép, jó, megrázó, emlékezetes olvasmány. Erre törekszik ez a válogatás is, amely kezdve az elbeszélő próza legrégibb ismert alkotásaival, a négyezer éves óegyiptomi A paraszt panaszai-val hetvenhárom elbeszélést, illetve novellát tartalmaz: a régebbi korokból tizenhármat, a tizenkilencedik század elejétől napjainkig hatvanat. Nem tesz egyenlőségi jelet az egyes irodalmak közé, de igyekszik, ha és ahol a színvonal sérelme nélkül ez megoldható, minél több irodalomból válogatni, s képviseltetni a később felvirágzott irodalmakat is. Egyezően a hasonló célkitűzéssel készült, ugyancsak az Európa Kiadónál megjelent A világirodalom legszebb drámái és A világirodalom legszebb versei című antológiákkal. A burkolón Pablo Picasso Minotaurosz és áldozata c. tusrajza látható.

Gabriel García Márquez - Egy ​előre bejelentett gyilkosság krónikája / Crónica de una muerte anunciada
Angela ​Vicario hason feküdt az ebédlő díványán, a pofonoktól dagadt arccal, de már nem zokogott. Pedro Vicario, két bátyja közül a határozottabb egyéniség, derékon kapta, fölemelte a díványról, és az ebédlőasztalra ültette. - Na, kislány - mondta, remegve a dühtől -, mondd meg, hogy ki volt. És ő nem kérette magát, már nyitotta is a száját. Épp csak körülfürkészett a homályban, és máris rátalált a sok-sok evilági meg túlvilági, ki tudja milyen név közt, biztos kézzel célba vette, és egyetlen nyíllövéssel a falhoz szögezte, mint egy pillangót, amely immár mozdulni se tudott, és amelynek sorsa öröktől fogva meg volt írva. - Santiago Nasar - mondta.

Gabriel García Márquez - Egy ​emberrablás története
"Az ​őr letett egy matracot az ágy mellé, és egy perc múlva már mélyen horkolt; időnként fütyült is hozzá. Késő este volt már. Pacho a sötétben fekve döbbent rá, hogy ez csak az első éjszaka, és ki tudja, hány jön még utána, hiszen bármi megtörténhet vele. María Victoriára gondolt - vagyis Mariavére, ahogy a barátaik hívták - csinos, okos és remek feleségére, aki akkor már két gyerek anyja volt: a húsz hónapos Benjamíné és a héthónapos Gabrielé. Valahol a közelben kukorékolni kezdett egy kakas; Pacho elképedt, hogy milyen rosszul jár a kakas órája. Csak egy tébolyodott kakas kukorékol este tízkor, gondolta. Pacho Santos érzelmes, lobbanékony és könnyen elérzékenyülő ember volt: apjának tökéletes mása. Andrés Escabi, Pacho húgának, Juanitának a férje nem sokkal azelőtt halt meg egy repülőgép-szerencsétlenségben: a Kiadatás Alá Esők felrobbantották a gépet. Pacho akkor, a lesújtó hírre összegyűlt családtagok előtt olyat mondott, amitől mindenkinek végigfutott a hátán a hideg: - Decemberig még valaki meg fog halni közülünk."

Gabriel García Márquez - Az ​ezredes úrnak nincs, aki írjon
Az ​időtlen kisváros és a nyomort nemes méltósággal viselő öregember története.A Kiadó eddig nehezen hozzáférhető, új kötetekkel bővíti klasszikus Márquez-sorozatát, amelynek keretében korábban a világsikerű Száz év magány, Szerelem a kolera idején, Tizenkét vándornovella, vagy legutóbb Márquez önéletrajzi regénye, az Azért élek, hogy elmeséljem az életemet is megjelent.A kiadó célja, hogy a méltán népszerű sorozatot még teljesebbé téve, három újabb darabbal egészítse ki a Nobel-díjas író remekműveinek sorát. A sorozat újabb darabjai: három kisregény, három mítoszteremtő történet, amelyek az unalmasnak tűnő, de fojtogató légkörű, képzeletbeli Macondóban játszódnak.

Gabriel García Márquez - Nem ​azért jöttem, hogy beszédet mondjak
A ​címmel ellentétben huszonkét beszédet tartalmaz a kötet, és Márquez maga válogatta őket. Az elsőt még 1944-ben mondta el (tizenhét éves volt ekkor!), az utolsót 2007-ben - egy egész élet, egy koherens írói világszemlélet rajzolódik ki belőlük. Márquez saját bevallása szerint két dologtól ódzkodott leginkább: a díjaktól és a beszédektől. Díjakból jócskán kijutott neki, a beszédekről pedig ez a kötet tanúskodik: vérbeli Márquez-írások ezek a szövegek is. Szenvedélyesek, elkötelezettek, hatásosak: minden mozzanatukban magukon viselik a világ egyik legnagyobb élő írójának összetéveszthetetlen kézjegyét.

Gabriel García Márquez - Plinio Apuleyo Mendoza - A ​guajava illata
"- ​Ma szerencsésnek tartom magam, ha egy jó bekezdést tudok írni egy munkanap alatt. Az idők során az írás gyötrelemmé vált. - Miért? Az ember azt hinné, minél jobban birtokában vagy a mesterségnek, annál könnyebben kellene mennie az írásnak. - Az a helyzet, hogy növekszik a felelősségérzet. Az embernek az az érzése, hogy minden betű, amelyet leír, nagyobb visszhangot kelt, sokkal több embernek szól. - Ez talán a hírnév következménye. Ennyire kényelmetlen ez neked? - Zavar; a legrosszabb, ami megeshet egy olyan emberrel, akit nem a sikervágy hajt, és egy olyan kontinensen, amely nem volt felkészülve arra, hogy sikeres írói legyenek, az, ha a könyveit úgy veszik, mint a sült kolbászt. Utálom, ha nyilvános látványossággá kell válnom. Utálom a televíziót, a kongresszusokat, a konferenciákat, a kerekasztalokat... - Az interjúkat. - Azokat is. Nem, a sikert senkinek sem kívánom. Az történik az emberrel, ami az alpinistákkal, akik meghalnak azért, hogy feljussanak a csúcsra, és amikor fölérnek, mit csinálnak? Leereszkednek, igyekeznek diszkréten leereszkedni, a lehető legnagyobb méltósággal."

Laura Restrepo - Leopárd ​a napon
Kolumbia. ​A drogmaffiák. Erőddé átalakított kastélyok, hadsereggé szervezett "katonák". Kaszinók, luxusprostituáltak, dollármilliárdok, és szentségként tisztelt ősi szabályok. Tűz, vér, és sötétben lobogó szerelmek. Mani Monsalve és Nando Barragán. Két drogbáró, unokatestvérek és gyilkoló ellenségek. Bosszú és vérbosszú, és a vérbosszú vérbosszúja, és így tovább, amíg a vérből telik még. A háttérben egy este, egy nő és évszázadok szokásai, babonái, hagyományai. Laura Restrepo Latin-Amerika egyik legfénylőbb irodaImi csillaga, elnyerte a legnevesebb spanyol irodalmi díjat, és többek közt olyan szerzők ajánlását, mint Gabriel García Márquez ("...Laura Restrepo igazi olvasmányélményt nyújt") és Isabell Allende ("...megtanít bennünket arra, hogyan láthatunk a dolgok felszíne mögé, és hogyan ölelhetjük át a valóságot minden érzékünkkel"). A Keresztapa, ahogy García Márquez írta volna...

Gabriel García Márquez - Laubsturm
Gabriel ​GarcÝa Mßrquez' erster Roman, den er bereits mit 19 Jahren schrieb, f³hrt in die unverwechselbare Welt von Macondo. Ein alter unbeugsamer Oberst, seine Tochter Isabel und sein neunjõhriger Enkel erzõhlen von den Geschehnissen, nachdem B³rgerkriege, Bananenboom und Naturkatastrophen ³ber das in der Hitze verfallende Dorf hinweggefegt sind. " Ein Roman, durchaus eigenstõndig, knapp und brillant, auf dem Weg zur Meisterschaft." Frankfurter Rundschau

Nicolás Gómez Dávila - A ​modernitás remetéje, Nicolás Gómez Dávila
Az ​Andok fennsíkján elterülő Santafé de Bogotá ideális hely egy száműzöttnek. A falusi bevándorlók nyomorúságos kunyhói és a vigasztalan betonsilók többnyire esőfelhőkbe burkolóznak. Itt élt évtizedekig a modern világ legkérlelhetetlenebb szellemi ostorozója, a mindenhonnan kitaszított reakció önkéntes remetéje. NICOLÁS GÓMEZ DÁVILA száz évvel ezelőtt, 1913. május 18-án született Kolumbia fővárosában, és ugyanitt halt meg egy nappal nyolcvanegyedik születésnapja előtt, 1994. május 17-én. Földbirtokos család fia volt, nagy vagyont örökölt, szabadon alakíthatta életét. Párizsi tanulóévei után, huszonhárom évesen tért vissza a Bogotá peremén álló szülői házba. Hátralevő életének legnagyobb részét harmincezer kötetes házi könyvtárában töltötte. Egész életében rendületlenül írt - de csak önmagának. "Nem akarok műveket hátrahagyni. Azok, amelyeket egyedül szeetnék, végtelenül távol vannak kezeimtől. Egy kis kötetet azonban mégis, hogy hébe-hóba felüsse valaki. Egy halvány árnyékot, amely megragad néhány embert. Igen! Egy összetéveszthetetlen és tiszta hangot, hogy felcsendüljön az időkön át."

Victoria Eugenia Henao - Mrs. ​Escobar
PABLO ​ESCOBAR TÖRTÉNETE ANNAK AZ ASSZONYNAK A TOLLÁBÓL, AKI A LEGKÖZELEBB ÁLLT HOZZÁ. Egy fiatal nő élete, aki a világ egyik legértékesebb műkincsgyűjteményét mondhatta magáénak, éd szolgák hada leste a szavát, aki a világ egyik leggazdagabb asszonya volt, aki túlélt egy bombamerényletet, és aki hosszú évekig a saját, a férje és a gyermekei életéért rettegett... Victoria Eugenia Henao tizenhárom évesen ismerte meg a nála több mint tíz évvel idősebb Pablo Escobart, minden idők talán leggazdagabb, leghatalmasabb és legellentmondásosabb drogbáróját. Tizenöt volt, amikor elszökött vele, és a felesége lett. Közismert hűtlensége, és kegyetlensége dacára a következő tizenhat esztendőben, egészen a férfi haláláig mellette maradt. Arra próbálta ösztönözni a férjét, hogy kössön békét az ellenségeivel, és adja fel magát. Pablo halála után elképesztő bátorsággal küzdve a túlélésért, sikerült megváltania a saját és a gyermekei életét és a szabadságát, a cali kartell vezetőivel megegyezést kötve.

Gabriel García Márquez - Az ​évszázad botránya
Bár ​Gabriel García Márquezt a legtöbben prózaíróként, Macondo, Aureliano Buendía ezredes vagy épp Santiago Nasar megalkotójaként ismerik, első igazi szerelme az újságírás volt. Az évszázad botránya című, magyarul eddig sosem publikált kötet páratlan újságírói örökségének állít emléket, és az 1950-1984 között keletkezett cikkeiből válogat. Az ötven írás a García Márqueztől megszokott feltartóztathatatlan elbeszélői lendülettel vezet el a barranquillai évek szárnypróbálgatásaitól a nemzetközi hírnévig. Cikkeiben Pablo Escobar újságírókat terrorizál, a pápa szabadságra megy, a levelek pedig soha nem érnek célba.

Kollekciók