Ajax-loader

'Kentucky' címkével ellátott könyvek a rukkolán

 


J. R. Ward - A ​bourbon királyai
A ​Bradford-dinasztia generációk óta uralkodik a bourbon fővárosában. Vagyonuk tiszteletet és kiváltságos helyzetet biztosít számukra, és életük a kasztrendszer szigorúan lefektetett szabályai szerint zajlik gőgösen terpeszkedő udvarházukban, Easterlyben. Az emeleten él a család, tetteiket a látszat alapján hatalmas vagyonuk és kitűnő ízlésük vezérli. A földszinten pedig a személyzet fáradhatatlanul azon dolgozik, hogy fenntartsa a kifogástalan Bradford-illúziót. Ez a két szint sosem keveredhet… Ám Lizzie King, Easterly főkertésze, megszegi ezt a szabályt, és ezzel kis híján tönkreteszi az életét. Kezdettől tudja, hogy nem lehet jó vége, mégis beleszeret Tulane-be, a bourbondinasztia fekete bárányába. Fájdalmas szakításuk is csak azt bizonyítja a számára, hogy nem véletlenül tiltakozott az érzései ellen. Amikor két év távollét után Tulane hazatér, magával hozza a múlt árnyait, és senki sem vonhatja ki magát a következmények alól: sem Tulane gyönyörű és kegyetlen felesége; sem legidősebb bátyja, akinek a keserűsége és embergyűlölete szinte határtalan; sem a Bradford család feje, akinek az erkölcs semmit sem jelent, és múltjában szörnyű titkok rejtőznek. Ahogy az üzleti és érzelmi feszültségek egyre fokozódnak a családon belül, Easterly lakóinak élete visszafordíthatatlanul megváltozik. Az eseményeket csak a legravaszabbak élhetik túl.

Harriet Beecher Stowe - Tamás ​bátya kunyhója
"ViIágtörténeti ​cselekedet volt ez a könyv. Megmutatta az egész világnak Amerika szégyenét, a rabszolgaságot... Harriet Beecher Stowe könyve betöltötte hivatását. De csodálatos módon nem felejtették el azóta sem. Ma is százezrek olvassák szerte a világon, színdarabokat faragnak, mozidarabokat csinálnak belőle, és nincs nap, hogy sokan-sokan meg ne siratnák a nemes szívű, vallásos lelkű, öreg négert, Tamás bátyát. Úgy látszik, még mindig van mit tanulnunk ebből a könyvből. Rabszolgák nincsenek bár; de még mindig megesik, hogy különbséget teszünk ember és ember között, és nem tudjuk elképzelni, hogy ami nekünk s a magunk fajtájú embernek fáj, az éppen úgy fáj a másfajta embernek is. A Tamás bátya kunyhója még sokáig szükséges könyv lesz. Meg kell tanulnunk belőle, hogy mindnyájan egyformán Isten gyermekei vagyunk, szeretnünk és becsülnünk kell egymást!" - írta Benedek Marcell, aki külön a gyerekeknek fordította és dolgozta át ezt a világhíres művet.

Katie McGarry - Dare ​You To
"I ​dare you..." If anyone knew the truth about Beth Risk's home life, they'd send her mother to jail and seventeen-year-old Beth who knows where. So she protects her mom at all costs. Until the day her uncle swoops in and forces Beth to choose between her mom's freedom and her own happiness. That's how Beth finds herself living with an aunt who doesn't want her and going to a school that doesn't understand her. At all. Except for the one guy who shouldn't get her, but does.... Ryan Stone is the town golden boy, a popular baseball star jock-with secrets he can't tell anyone. Not even the friends he shares everything with, including the constant dares to do crazy things. The craziest? Asking out the Skater girl who couldn't be less interested in him. But what begins as a dare becomes an intense attraction neither Ryan nor Beth expected. Suddenly, the boy with the flawless image risks his dreams-and his life-for the girl he loves, and the girl who won't let anyone get too close is daring herself to want it all....

Harriet Beecher Stowe - Uncle ​Tom's Cabin
Uncle ​Tom's Cabin; or, Life Among the Lowly is an anti-slavery novel by American author Harriet Beecher Stowe. Published in 1852, the novel "helped lay the groundwork for the Civil War", according to Will Kaufman. Uncle Tom's Cabin was the best-selling novel of the 19th century, and the second best-selling book of that century, following the Bible. It is credited with helping fuel the abolitionist cause in the 1850s. In the first year after it was published, 300,000 copies of the book were sold in the United States alone. In 1855, three years after it was published, it was called "the most popular novel of our day." The impact attributed to the book is great, reinforced by a story that when Abraham Lincoln met Stowe at the start of the Civil War, Lincoln declared, "So this is the little lady who made this big war." The quote is apocryphal; it did not appear in print until 1896, and it has been argued that "The long-term durability of Lincoln's greeting as an anecdote in literary studies and Stowe scholarship can perhaps be explained in part by the desire among many contemporary intellectuals ... to affirm the role of literature as an agent of social change." About the Author Harriet Beecher Stowe (June 14, 1811 – July 1, 1896) was an American abolitionist and author. Her novel Uncle Tom's Cabin (1852) depicted life for African-Americans under slavery; it reached millions as a novel and play, and became influential in the United States and United Kingdom. It energized anti-slavery forces in the American North, while provoking widespread anger in the South. She wrote more than 20 books, including novels, three travel memoirs, and collections of articles and letters. She was influential both for her writings and her public stands on social issues of the day.

Jenny B. Jones - I'll ​Be Yours
She’s ​the coach’s brilliant daughter, clueless about love. He’s the dethroned football star, ready to teach Romance 101. When dark secrets and sparks collide, there’s no playbook for what happens next. The day Andrew Levin arrives at Washington High, Harper O’Malley knows he’ll make the perfect starter boyfriend. The school’s newest band geek is totally in Harper’s league, yet completely out of this late-bloomer’s reach. Between fitting in with a new family, scoring the first chair in band, and rescuing dogs for the local animal shelter, Harper’s never had the opportunity to hone her dating skills. But even though Harper’s love life is far from perfect, she’s got the perfect plan. Harper knows she’s insane to agree to tutor Ridley Estes, a notorious heartbreaker and the star of her high school’s football team—but in exchange, he’s offered to school her in the game of love. Just when she sees promise with her crush, a football scandal rocks her family, her town, and Ridley’s entire future. Harper suddenly has everything to lose—her family, friends, and even her heart. When the dust of the scandal settles, nothing will be the same. Including the girl who asked the most popular jock to teach her about love.

J. R. Ward - Bourbon ​Kings
Eine ​mächtige Dynastie: skrupellose Machtspiele und verbotene Gefühle Seit Generationen geben die Bradfords in Kentucky den Ton an. Der Handel mit Bourbon hat der Familiendynastie großen Reichtum und viel Anerkennung eingebracht. Doch hinter der glänzenden Fassade verbergen sich verbotene Liebschaften, skrupellose Machtspiele, Verrat, Intrigen und skandalöse Geheimnisse ... Die Spiegel-Bestsellerautorin - jetzt mit ihrer neuen Serie bei LYX Rezension "J.R. Ward schreibt flott, saftig und voller Höhepunkte. Schmackhaftes Lesefutter für den späten Abend, wenn man nichts Kompliziertes mehr brauchen kann, sondern einfach in eine spannende und gefühlvolle Geschichte abtauchen will." Stefan Keim, WDR 4, 31.01.2017 "Meisterhaft!" Booklist Portrait J. R. Ward steht für Bestseller - sie erreicht sowohl in der New York Times als auch bei USA Today regelmäßig Platz 1, und auch hierzulande erstürmt sie immer wieder die Spiegel-Bestsellerliste. Große Bekanntheit erlangte sie mit ihrer Black-Dagger-Reihe. Ward lebt im Süden der USA. Ihre Vorstellung vom Paradies ist es, einen ganzen Tag mit nichts anderem zu verbringen als ihrem Computer, ihrem Hund und ihrer Kaffeetasse.

J. R. Ward - Bourbon ​Sins
Liebe ​und Verrat, Lügen und Geheimnisse Nach dem Tod des Familienoberhaupts hängt die Bourbon-Dynastie der Bradfords am seidenen Faden. Der Patriarch hat nicht nur das Unternehmen hoch verschuldet hinterlassen, nun entpuppt sich sein vermeintlicher Selbstmord auch noch als Mord. Unter Verdacht gerät der älteste Sohn Edward, den sein Vater um alles gebracht hat, was die Zukunft für ihn bereithielt. Während sein jüngerer Bruder Lane alles daran setzt, das Familienunternehmen zu retten, liegt das Schicksal der Bradford Bourbon Company nun ausgerechnet in den Händen ihrer größten Konkurrentin, der Frau, die Edward über alles liebt, aber unerreichbar für ihn scheint ... Rezension "Jede Menge Drama und dunkle Geheimnisse hinter der Kulisse des Bradford-Familienimperiums treiben diesen unwiderstehlichen Roman um High-Society-Skandale voran ... ein köstliches Lesevergnügen, so seidig-weich wie ein Glas Kentucky Bourbon." Susan Elizabeth Phillips "Machen Sie sich bereit für den sündigsten Genuss der Saison!" Susan Wiggs Portrait J. R. Ward hat mehr als 20 Romane geschrieben, darunter die Nummer-1-New-York-Times- und Spiegel-Bestsellerreihe Black Dagger. Ihre Bücher wurden weltweit mehr als 15 Millionen Mal verkauft und erscheinen in 25 Ländern. Sie lebt mit ihrer Familie im Süden der USA.

J. R. Ward - Az ​angyalok jussa
Egy ​déli dinasztia magával ragadó sagája A Bradford család Charlemontban a felső tízezer krémjéhez tartozik csakúgy, mint az exkluzív bourbon, melyet gyártanak. Bonyolult életüket és hatalmas birtokukat diszkrét személyzet igazgatja, melynek tagjai elkerülhetetlenül belebonyolódnak a család ügyeibe. Ez most különösen igaz, amikor a családfő látszólagos öngyilkossága egyre több kérdést vet fel a családon kívül és belül egyaránt. A gyanú árnyéka mindenkire rávetül, főleg a legidősebb Bradford fiúra, Edwardra. A közte és az apja közötti ellenségeskedés nyílt titok volt mindenki számára, és Edward is tisztában van azzal, hogy ő az egyik legvalószínűbb gyanúsított. Miközben a halálesettel kapcsolatos nyomozás előrehalad, ő az italban keres vigaszt, valamint korábbi lovásza lányának társaságában. Eközben a család vagyonának jövője egyik üzleti ellenlábasuk tökéletesen manikűrözött kezében van, egy olyan nőében, aki magának akarja Edwardot. Mindennek van következménye, és mindenkinek megvannak a titkai. És csak kevesekben lehet megbízni. A család végső szétesésének küszöbén valaki, akiről azt hitték, örökre elveszett, újra megjelenik: Maxwell Bradford hazatér. De vajon a megmentőjük lesz, vagy a legelvetemültebb mindannyiuk között? J. R. WARD eddig húsznál is több könyvet írt, köztük a New York Times bestsellerlistáját vezető Fekete Tőr Testvériséget. Világszerte több mint tizenötmillió példányban keltek el regényei, melyek huszonöt különböző országban jelentek meg. Az Egyesült Államok déli részén él a családjával.

J. R. Ward - The ​Bourbon Kings
The ​#1 New York Times bestselling author of the Black Dagger Brotherhood delivers the first novel in an enthralling new series set amid the shifting dynamics of a Southern family defined by wealth and privilege—and compromised by secrets, deceit, and scandal.... For generations, the Bradford family has worn the mantle of kings of the bourbon capital of the world. Their sustained wealth has afforded them prestige and privilege—as well as a hard-won division of class on their sprawling estate, Easterly. Upstairs, a dynasty that by all appearances plays by the rules of good fortune and good taste. Downstairs, the staff who work tirelessly to maintain the impeccable Bradford facade. And never the twain shall meet. For Lizzie King, Easterly’s head gardener, crossing that divide nearly ruined her life. Falling in love with Tulane, the prodigal son of the bourbon dynasty, was nothing that she intended or wanted—and their bitter breakup only served to prove her instincts were right. Now, after two years of staying away, Tulane is finally coming home again, and he is bringing the past with him. No one will be left unmarked: not Tulane’s beautiful and ruthless wife; not his older brother, whose bitterness and bad blood know no bounds; and especially not the ironfisted Bradford patriarch, a man with few morals, fewer scruples, and many, many terrible secrets. As family tensions—professional and intimately private—ignite, Easterly and all its inhabitants are thrown into the grips of an irrevocable transformation, and only the cunning will survive

J. R. Ward - The ​Angels' Share
In ​Charlemont, Kentucky, the Bradford family is the crème de la crème of high society—just like their exclusive brand of bourbon. And their complicated lives and vast estate are run by a discrete staff who inevitably become embroiled in their affairs. This is especially true now, when the apparent suicide of the family patriarch is starting to look more and more like murder… No one is above suspicion—especially the eldest Bradford son, Edward. The bad blood between him and his father is known far and wide, and he is aware that he could be named a suspect. As the investigation into the death intensifies, he keeps himself busy at the bottom of a bottle—as well as with his former horse trainer’s daughter. Meanwhile, the family’s financial future lies in the perfectly manicured hands of a business rival, a woman who wants Edward all to herself. Everything has consequences; everybody has secrets. And few can be trusted. Then, at the very brink of the family’s demise, someone thought lost to them forever returns to the fold. Maxwell Bradford has come home. But is he a savior...or the worst of all the sinners?

Katie McGarry - Jen ​si troufni
Kdyby ​někdo znal celou pravdu o Beth Riskové a jejím životě, okamžitě by poslal její matku do vězení a sedmnáctiletou Beth bůhvíkam. Takže musí chránit mámu za každou cenu. Dokud se na scéně neobjeví její strýc a nepřinutí Beth si vybrat mezi máminou svobodou a svým vlastním štěstím. Beth se musí nastěhovat k němu, žít s ním a jeho ženou, která ji nenávidí, a chodit do školy, kde ji nerozumí. Ani trochu. Snad kromě jednoho kluka...

Jasmine Warga - My ​Heart and Other Black Holes
Sixteen-year-old ​physics nerd Aysel is obsessed with plotting her own death. With a mother who seems scared of her, classmates who whisper behind her back, and a father who has made her the town pariah, Aysel’s ready to turn her potential energy into nothingness. There’s only one problem: she’s not sure she has the courage to do it alone. But once she discovers the website Smooth Passages and its section called Suicide Partners, Aysel’s convinced she’s found her solution. Better yet, a boy with the username FrozenRobot (aka Roman), who’s haunted by a family tragedy, is looking for a partner. But as their suicide pact starts to become more concrete, Aysel begins to question whether she really wants to go through with it. Ultimately, Aysel must choose between wanting to die or trying to convince Roman to live so they can discover the potential of their energy together. Except that Roman may not be so easy to convince. This is a gorgeously written and compulsively readable debut novel about the transformative power of love and acceptance.

Kollekciók