Ajax-loader

'Florida' címkével ellátott könyvek a rukkolán

 


Robert Merle - Állati ​elmék
Amikor ​az embereknek háborúzni támadt kedvük, mindig magukkal vitték a csataterekre az egész konfliktusból mit sem értő lovakat, málhás öszvéreket és szamarakat vagy éppen a harci kutyákat és elefántokat. Merle regényében a kutatóknak sikerül "szót érteniük" a legintelligensebb tengeri állatokkal, a delfinekkel, s így azon nyomban magukra vonják a hadseregek és a titkosszolgálatok érdeklődését. Miközben az Egyesült Államokban (majd természetesen a Szovjetunióban is) valóban folytak már kísérletek a delfinek katonai felhasználására, Robert Merle ennek veszélyeire hívta fel a figyelmet 1967-ben megjelent, _Állati elmék_ című regényében, amelynek alapján utóbb nagy sikerű film is készült (_A delfin napja,_ 1973). A science-fictionnek és politikai thrillernek is minősíthető történet főszereplőit, a Sevilla professzor vezette kutatóközpont delfinjeit egy napon a katonai hírszerzés elszállíttatja. Nem sokkal ezután a hírhedt Tonkini-öbölben felrobban az USA _Little Rock_ nevű cirkálója, és az amerikaiak Kínát teszik felelőssé a hajó pusztulásáért. Az egész világ aggódva figyeli a fejleményeket: vajon elkerülhető-e még a III. világháború?

Nina Moreno - Ne ​randizz Rosa Santosszal!
Rosa ​Santoson a tenger átka ül. Jaj annak a srácnak, aki randizni szeretne vele. Kivált, ha hajója is van. A lány azonban nem annyira az átoktól szenved, mint lelki gátjaitól. Két kultúra és ezzel együtt kétféle jövő is hívogatja, és gondban van a választással. Nagyanyja, abuelája a városka megbecsült gyógyfüves asszonya, anyja nyughatatlan festő, aki ki-be jár az életükben. Ugyan Port Coralt, ezt a dél-floridai kisvárost nevezik otthonuknak, az eltűnt szülőföld, Kuba is ott kísért az életükben – a szó legszorosabb értelmében – nyomasztó teherként, amiről a nagyanya beszélni sem hajlandó. Közeleg a nyár, és az egyetemválasztás határideje. Ekkor bukkan fel Alex Aquino Rosa életében. Ez a fiú is titokzatos a kéken hullámzó tetkóival. Családja a vitorláskikötőt igazgatja. De vajon Rosa le tudja-e küzdeni a múltból öröklött félelmeket, tud-e nyitni a jövő felé?

Alex Flinn - A ​Kiss in Time - Csók, pont jókor
Taliát ​egy átok sújtja… Jack megtöri az átkot. Mondták nekem, hogy óvakodjak attól az átkozott orsótól, de ez annyira elbűvölő volt, annyira hipnotikus… Aznap csak egy kis kalandra vágytam, ezért léptem meg a turistacsoporttól. De találni egy kómában lévő várost, benne egy állati dögösen kinéző, alvó kiscsajjal, na ez nem éppen az volt, amire számítottam. Ugyanott ébredtem, de egy egészen más időben – egy vadidegen csókja ébresztett fel. Én nem azért csókoltam meg, hogy segítsek rajta. Néha csak úgy csókolózik az ember. Nem tudtam, hogy aztán ez fog történni. Most aztán alaposan benne vagyok a pácban, mivel az apám, a király engem okol, hogy romlásba döntöttem az országunkat. Nincs más választásom, mint elszökni innen, méghozzá ezzel a közemberrel! Most aztán jól megszívtam: itt van a nyakamon ez a gügye királykisasszony, plusz a bőröndje, tele az ékszereivel… Az egyetlen jó hír: a szüleim totál ki lesznek kattanva! Képzeld el, hogy párkapcsolati gondjaid vannak. Aztán zárd az ajkad egy kábultan szunyókáló egyénéhez, akiről aztán kiderül, hogy idestova 316 éves az illető. Vajon egy csók átsegíthet mindenen – akár az időn is?

Wass Albert - Black ​Hammock
Black ​Hammock egy kis város a floridai bozótok mélyén, itt játszódik Wass Albert regénye. 1718-at írnak, mikor egy kalózbanda William D. Marvicknak, az angol királyi flotta virginiai parancsnokának kastélyát kirabolja. Ezzel megkezdődik "Iszapvárosban" a hátborzongatóan izgalmas kincsvadászat. Sir William a rablók nyomába ered. Rövid ágyúcsata után a kalózok két mentőcsónakon próbálják menteni a bőrüket és a kincseket; a parancsnok felfegyverzett matrózaival szintén csónakokban folytatja az üldözést. Az egyik folyókanyarban aztán eltűnnek a csónakok, úgy tűnik véglegesen. Az indiánok mészárolták le őket, vagy a George-tó környékét uralom alatt tartó spanyol katonák? A mesés kincsek mindenesetre többeket - még több, mint kétszáz év múlva, az első világháború után is - a rejtély felfedésére indítanak.

Abbi Glines - Never ​too far - Sosem elég
Szenvedély. ​Családi titkok és viszályok. Árulás. Végtelen élvezet. Miután a magára maradt Blaire elutazott Rosemary Beachre, hogy segítséget kérjen elidegenedett apjától, az élete máshogy alakult, mint várta. Mostohatestvére, az őrületesen szexi (és őrületesen nem egyszerű eset) Rush szép lassan az ujja köré csavarta őt, míg végül végzetesen egymásba szerettek. Azonban amikor már boldognak érezték magukat, Blaire megtudta, Rush anyja és testvére milyen aljas hazugságokkal próbálják bemocskolni elhunyt édesanyja emlékét. Ennek eltitkolását nem tudta megbocsátani a fiúnak, így eldöntötte, elhagyja szerelmét és új barátait, és visszatér Alabama állambeli otthonába. Mást sem akart, csak elfelejteni a kaotikus nyarat. Azonban váratlan hírek borítják fel Blaire tervét, így arra kényszerül, hogy mégis megbízzon az egyetlen férfiban, aki hatalmas csalódást okozott neki. Hamarosan szembetalálja magát Rush határozottságával, amivel mindenképpen vissza akarja nyerni a lányt, miközben ő igyekszik távol tartani magát tőle. Blaire-nek fogalma sincs, helyesen cselekszik-e… vagy élete legnagyobb hibáját követi el.

Wass Albert - A ​sólyom hangja
Ez ​a regény is, amelyet a szerző 1986-ban kezdett el írni és 1989-ben fejezett be, bár a kalandregények kategóriájába tartozik, míves íróra vall. Hiszen a szerző semmit nem bíz a véletlenre, ott, ahol helyismeret szükséges a cselekmény bonyolításához, ő csalhatatlan, mintegy példázva azt, hogy alaposan körülnézett új hazájában, igyekezvén megismerni annak nemcsak történelmi tényeken alapuló múltját, de lelkületét is. Ebből következik, hogy Florida kalandos múltjából kiindulva végig érdekfeszítővé tudja tenni a cselekményt. És, bár a szövevényből nem hiányoznak a halhatatlan indián törzsfőnökök, kalózok, konkvisztádorok, amerikai úttörők, a polgárháború a maga szembenálló, egymást öldöklő déli és északi seregeivel, sőt, az egymást váltó orosz hercegek és angol Ladyk sem, a főszereplő mégis a valóságban is létező floridai táj. Külön érdeme, hogy a fantasztikum világából, a ma divatos fantázia-művekkel ellentétben csak annyit mutat meg, amennyi még nem lépi át a jó ízlés határát. A sólyom hangja tehát az igazán jól megírt indián regények meg a Verne-könyvek legszebb hagyományait követő kellemes, lebilincselő olvasmány.

Baráth Viktória - Az ​igazság nyomában
Perzselő ​hangulat a tárgyalóteremben Hannah Jones, a harmincas évei közepén járó fiatal nő a miami ügyészségen dolgozik. Egy múltbéli botlása miatt a főnöke csak gyakornoki feladatokat bíz rá, ám amikor a férfi lányát megerőszakolják, Hannah kap egy lehetőséget, hogy ügyészként vehessen részt a vád képviseletében. Hajtja a bizonyítási vágy, és vissza akarja szerezni régi pozícióját, ezért vállalja a feladatot. Csak a karrierjével akar foglalkozni, mert tudja, ezúttal nem hibázhat. Az elhatározásnak azonban keresztbe tesz Max, a jóképű szomszédfiú, aki randira hívja Hannah-t. Látszólag minden tökéletesen alakul, az ügy jól halad, a bizonyítékok egyértelműek, és Max-szel is egyre közelebb kerülnek egymáshoz. Azonban a lány lassan rádöbben, hogy semmi és senki sem az, aminek látszik... Mennyire homályosítják el az ítélőképességünket a személyes érzelmeink? Elfeledtetheti a perzselő szenvedély a hazugságokat? Képesek vagyunk feladni saját elveinket egy magasabb cél érdekében? Baráth Viktória, a kétszeres Aranykönyv-díjra jelölt szerző regénysorozatának első része romantikában, szenvedélyben és izgalmas fordulatokban egyaránt bővelkedik. Betekintést nyerhetünk az igazságszolgáltatás lebilincselő világába, ahol az ellenségeink könnyen válnak barátokká, a barátaink pedig ellenségekké.

Michelle Hodkin - The ​Unbecoming of Mara Dyer - Mara Dyer eszmélése
Mara ​Dyer azt hiszi, az élete furcsább már is nem lehet, miután egy kórházban tér magához, és nem emlékszik, hogy került oda. Pedig lehet. Amnéziája ellenére meggyőződése, hogy a barátait megölő, őt viszont titokzatos módon életben hagyó baleset nem egyszerű véletlen volt. Tényleg nem. Nem hiszi, hogy mindazok után, amin keresztülment, lehet még szerelmes. Nagyon téved.

Michelle Hodkin - The ​Evolution of Mara Dyer - Mara Dyer változása
Mara ​Dyer valaha úgy gondolta, hogy maga mögött hagyhatja a múltját. Nem menekülhet előle. Azt hitte, talán csak képzelte az összes problémáját. Nem képzelődött. Biztos benne, hogy mindazok után, amin keresztülmentek, a fiú, akit szeret, már semmit sem titkol előle. Nagyon téved.

Maddie Dawson - Szerelmi ​varázslás kezdőknek
Mert ​a boldogság nem mindig onnan érkezik, ahonnan várod. Marnie MacGraw hétköznapi életre vágyik – férjre, gyerekekre és egy egyterűre a kertvárosban. Most, hogy férjhez menni készül álmai lovagjához, biztos benne, hogy valóban ilyen élet vár rá. Aztán találkozik Blix Hollidayjel, a vőlegénye lázadó, párokat összeboronáló idős nagynénjével, és minden megváltozik – éppen úgy, ahogy azt Blix megjósolta. Amikor a házassága két kínos héten belül véget ér, Marnie érthetően megdöbben. És még jobban megdöbben, amikor megtudja, hogy ő örökölte Blix brooklyni házát, az összes befejezetlen „projektjével”: a megtört szívű, fura barátokkal és szomszédokkal, akik menekülnek a boldogság elől. Marnie nem hiszi magáról, hogy nagyon különleges volna, ám Blix valahogy tudta, ő lesz a tökéletes ember, aki átveheti a párvarázsló szerepét. Marnie a maga kárán kénytelen megtanulni, hogy a boldogságot néha nehéz felismerni, és gyakran azoknak van a legnagyobb szükségük rá, akik leginkább eltaszítanák maguktól. Mulatságos és intelligens kötet, szerethető, különc szereplőkkel, egy csipetnyi varázslattal. Mondj igent a szerelemre! „A Szerelmi varázslás kezdőknek kívül-belül elbűvölő.” – HelloGiggles Mélyedj el! Kapcsolj ki! Légy jelen!

Michelle Hodkin - The ​Retribution of Mara Dyer - Mara Dyer végzete
Be ​kell érnie a hazugságokkal, amiket mondtak neki? Mara Dyer hinni szeretné, hogy nem. Nem is kell. Ám nem gondolja végig, hová vezethet az igazság utáni kutakodása. Pedig kéne. Soha nem kellett elképzelnie, meddig menne el azért, hogy bosszút állhasson. Most kiderül. Hűség válik árulássá, ártatlanok bűnösökké, sors és véletlen csap össze, ahogy Mara Dyer története elérkezik a megdöbbentő befejezéshez. Eljött a végzet. Ismerd meg a végső, döbbenetes titkokat! „Ahogy az első két rész, ez is tele volt csavarokkal és fordulatokkal, amikre egyáltalán nem számítottam. Ez a gyönyörű lezárás könnyeket csalt a szemembe.” – Olivia, Stories for Coffee „Nagyon pörgős, lebilincselő, és csodálatos befejezése ennek a zseniális sorozatnak.” – Sajda, Across the Words Szereted a Vörös pöttyös könyveket? Vidd haza nyugodtan! Tetszeni fog.

Samantha Downing - Elbűvölő ​feleségem
_A ​mi szerelmünk története hétköznapi. Találkoztam egy gyönyörű nővel. Hozzám jött feleségül. Gyerekeink születtek. Kiköltöztünk a kertvárosba. Megosztottuk egymással a legnagyobb álmainkat és legsötétebb titkainkat. Tizenöt évvel később elkezdtünk unatkozni._ _Úgy nézünk ki, mint bármelyik házaspár. Mint a szomszédaid, vagy a gyereked barátjának a szülei, akiket örömmel hívsz át este vacsorára. De közben semmit nem tudsz rólunk..._ _Mindannyiunknak megvannak a saját kis titkaink, amikkel életben tartjuk a házasságunkat. Mi a gyilkolástól jövünk újra izgalomba._ Samantha Downing bemutatkozó regénye az év egyik legizgalmasabb debütálása, többek közt J.D. Barker stílusa és a Dexter-regények humora elevenedik meg ebben a letehetetlen thrillerben. Mi történik egy olyan házasságban, ahol mindkét fél annyira belelendül abba, amit csinál, hogy végül már túl sok vesztenivalójuk lesz?

Mark Twain - Tom ​Sawyer kalandjai
"...az ​életből lestem el, mégsem egy bizonyos fiúról mintáztam - három jól ismert gyerek vonásait egyesítettem benne, a regényszerkesztés szabályai szerint" - így ír a szerző e történet egyik főszereplőjéről, ám jóval többet tett ennél. Mindenkiről szól, tehát mindenkinek szól, ezért örök életmű a Tom Sawyer kalandjai, amely már megírása (1884) idején hatalmas sikert aratott. Az ifjúsági irodalom sok szép alkotása között egyike a legkiválóbbaknak. Mark Twain, Amerika nagy klasszikus írója 1910-ben halt meg, halála óta sok kiadást megértek páratlan humorú, érdekes művei, legnagyobb sikere mégis ifjúsági regényeinek van. Nincs olyan felnőtt, aki gyerekkorában legalább egyszer ne olvasta volna a Tom Sawyer kalandjait, a Huckleberry Finnt vagy a Koldus és kirlyfit.

Borsa Brown - Gyalázat ​és hit
Egy ​elzárt amish közösség és a külvilág összecsapása Dorothy Miller, a fiatal amish lány Sarasotában éli mindennapjait. Bár közösségük visszahúzódik a világi élettől, de nem zárkózik el teljesen. Gregory Hamilton újabb üzleti tervet készül véghezvinni, nívós éttermet építene a városi amish piac helyén. A hely felvásárlása már folyamatban van, és ezzel az amish közösség tagjai is szembesülnek. Vajon felveszik a harcot azzal az emberrel, aki tönkre akarja őket tenni, vagy jámbor lélekként beletörődnek a helyzetbe? És mit tesz Dorothy Miller? Mi történik, ha kezünkbe vehetjük a sorsunk irányítását, de képtelenek vagyunk józanul dönteni, mert a szívünk nem engedi? Mi van, ha olyasvalakibe szeretünk bele, aki egyenesen az ellenségünk? És van, amikor már hiába a hit, az amish maffia is közbelép, egy igazán különleges ember vezetésével. Végül pedig mindenki szembesül vele, hogy a bűn az ajtajuk előtt áll, és arra vár, hogy beengedjék. Borsa Brown különleges, szókimondó, ugyanakkor érzelmes és szenvedélyes, erotikus írásai hamar az olvasók kedvenceivé váltak. Új sorozatában, a tőle megszokott módon, titkos világba enged betekintést, mely bővelkedik érzelmi magasságokban és mélységekben

Stephen King - Duma ​Key
Edgar ​Freemantle jól menő építési vállalkozó, gazdag, kiegyensúlyozott, középkorú férfi, boldog családapa. Egy szép napon szörnyű munkahelyi balesetet szenved, kis híján életét veszti. Súlyos testi fogyatékossággal felépül ugyan, ám pszichés problémáival nehezen birkózik meg. A házassága tönkremegy. Pszichiátere „földrajzi kúrát” javasol, valamint azt, hogy olyasmibe kezdjen, amit régen nagyon szeretett csinálni. Így hát Edgar a floridai Duma Keyre költözik, erre a turistáktól kevéssé látogatott gyönyörű helyre, kilátással a Mexikói-öbölre. És olyasmibe kezd, amit egykor nagyon szeretett csinálni: rajzolni és festeni. Ő lepődik meg a legjobban, amikor műveivel óriási sikert arat, és itt szerzett barátai, a rokon lélek Wireman, valamint a művészetpártoló idős hölgy, Elizabeth Eastlake unszolására kiállításon mutatja be munkáit. S amit Edgar idáig csak sejtett vagy érzett, bizonyossá válik: műveinek természetfeletti erejük van, és az események tragikus láncolatát indítják el…

Arthur Hailey - Detektívek
Lázban ​ég Miami, a napfény és a bűn városa: a gyilkossági csoport nyomozói talán pontot tehetnek minden idők legszörnyűbb gyilkosságsorozatának végére. Hét szörnyen megcsonkított idős házaspár - tizennégy ártatlan áldozat! És egyetlen magányos gyilkos, a vallási fanatikus Elroy Doil, a pszichopata vadállat, Isten bosszúálló angyala... Meg egy zseniális nyomozó, Ainslie, a kiugrott pap, aki a villamosszékig kíséri Doilt, s eközben a bibliai Jelenések könyve segítségével szörnyű titokra bukkan: az egyik gyilkosság nem a halálra ítélt Doil lelkén szárad... Valaki lekoppintotta a Vadállat módszerét! A tettes rangja, befolyása, feddhetetlen híre minden ajtót és minden titkos rendőrségi dossziét kinyit. Ismer minden apró részletet, de vesztére nem ismeri a Jelenések könyvét, a gyilkosságsorozat kulcsát... A szálak a felsőbb körökbe vezetnek, ám a gyilkos nem menekülhet. Hogy miért? Egyszerű a válasz: "Az élet olyan, mint Demoklész lakomája: a kard mindig ott lóg a fejünk fölött."

John-green-papir-varosok
elérhető
68

John Green - Papírvárosok
Quentin ​Jacobsen egész életét azzal töltötte, hogy távolról csodálta a hihetetlenül kalandvágyó Margo Roth Spiegelmant. Így aztán, amikor a lány nindzsának öltözve kinyitja Quentin ablakát, bemászik rajta az életébe, és magával invitálja egy nagy fantáziával kitervelt bosszúhadjáratra, a fiú vele tart. Egész éjszakás kalandjuk után új nap veszi kezdetét, s amikor Q megérkezik az iskolába, megtudja, hogy a mindig is enigmatikus Margo ezúttal valódi rejtéllyé lett. Hamarosan kiderül azonban, hogy vannak bizonyos nyomok, amelyek felderítése csak rá vár. Ezzel olyan csapongó kaland veszi kezdetét, amelynek során minél közelebb kerül, annál kevesebb tárul fel előtte a lányból, akiről azt hitte, jól ismeri. A Printz-díjat elnyerő John Green azzal a ragyogó szellemességgel és izzó érzelmi őszinteséggel tér vissza, amely olvasók egy egész új generációját hozta lázba.

Tampa
elérhető
14

Alissa Nutting - Tampa
A ​26 éves Celeste Price vonzereje teljében, egy gazdag családból származó jóképű rendőr feleségeként tanári állást kap Tampa város egyik középiskolájában. Sem a kollegák, sem a férj, sem a gyerekek nem sejtik, hogy Celeste egyetlen mozgatórugója, hogy kamasz fiúk közelében lehessen, és közülük válassza ki áldozatát. Jack Patrick naiv és szorongó fiú, aki csak most ismerkedik a testi örömökkel. Celeste hamar meglátja benne a tökéletes partnert, és minden nőiségét latba vetve viszonyt kezd vele. Tanítás utáni vad szex a parkolóban, titkos randevúk a családi házban, mialatt a fiút egyedül nevelő apa túlórázik, finom érintések a folyosón, és az egyre erősebb rettegés a lebukástól, a megaláztatástól, ezek jellemzik a kapcsolatot. Celeste azonban hideg fejjel mindennel számol, és amikor már nincs hová bújni, lelkifurdalás nélkül meglépi az elképzelhetetlent... A sötét humorral átszőtt, zavarba ejtően személyes és feszülten erotikus szöveg ítélet és moralizálás nélkül tárja elénk egy szociopata nő naplószerű vallomását a pubertás fiúk iránti éhségéről, egy szexuális aberráció természetrajzáról, és a tiltott testi gyönyörök és lopott percek birodalmáról. Celeste Price története nemcsak a hírekben egyre többször felbukkanó pedofil esetek lélektanába enged bepillantást, de egy végletekig álszent és betegesen önimádó társadalom fiatalság és szépség kultuszáról is lerántja a leplet.

Lauren Groff - Vágy ​és végzet
Lotto ​és Mathilde gyönyörűek, fiatalok, tehetségesek. Megismerkedésük után két héttel titokban házasodnak össze. Nem sokat várat magára Lotto dúsgazdag anyjának válasza, aki kitagadja a fiát. Az ifjú házasok kénytelenek egy New York-i szuterénben nyomorogni, ám barátaik támogatása és beteljesült szerelmük mégis boldoggá teszi őket. Alig telik el egy évtized, Lotto már ünnepelt drámaíró, akinek karrierjét Mathilde nyíltan és titokban is segíti. Ahogy végigkísérjük közös életük több mint húsz évét, lassan feltárulnak kapcsolatuk rejtett dimenziói is: a félelmek, hazugságok, és a játszmák, amikkel életben tartják a házasságot. Groff regényében finoman, már-már pókhálószerűen szövődnek egybe két ember világának szálai, és fokozatosan ismerjük meg egy nem mindennapi kötelék valódi mozgatórugóit. Lauren Groff 1978-ban született Copperstownban, jelenleg Floridában él férjével és két fiukkal. 2008 óta jelennek meg írásai, a Vágy és végzet a harmadik regénye, amelyet számos díjjal tüntettek ki, és mostanra harminc országban olvasható.

Tim Powers - Ismeretlen ​vizeken
John ​Chandagnac bábjátékos, aki azért tartott Jamaicába, hogy bosszút álljon az apai örökségét elorzó bácsikáján, kalózok fogságába esik, és ott választhat: vagy beáll a martalócok közé, vagy halálnak halálával hal. Mivel megvan a magához való esze, megragadja a kínálkozó lehetőséget, és hamarosan Jack Shandyként próbálja állni a sarat kardpárbajokban, tengeri csatákban és vudu-varázslatok közepette a trópusi szigetvilág legsötétebb zugaiban. Ám most újabb kihívással kell szembenéznie, mert a legendás Feketeszakáll toborozni kezd a legkönyörtelenebb kalózok közt, legyenek azok élők vagy akár élő halottak, hogy hétpróbás legénységével útnak indulhasson egy másik legenda nyomában: az Örök Ifjúság Forrása után kutatva. Jack Shandynek minden jártasságára szüksége lesz a kardvívásban, a varázslásban, sőt még a bábozásban is, ha meg akarja szabadítani saját magát és szíve szerelmét a démoni Feketeszakáll karmaiból. A többszörös World Fantasy- és Philip K. Dick-díjas szerző, akinek Anubisz kapui című regényével már találkozhattak a magyar olvasók, ezúttal egzotikus és mágikus tengeri kalandokat kínál, mely olyannyira filmre kívánkozik, hogy végül is ez a szolgált a negyedik Karib-tenger kalózai-mozi alapjául.

Heather Graham - Diadal
Tia ​McKenzie a sebesült lázadó katonák őrangyala. Vakmerősége határtalan - a sebesültjeit üldöző jenki felderítőt villámgyors lován meztelenül vágtatva vezeti tévútra. De Taylor ezredest nem lehet lerázni... Követi őt, bármeddig is tartson. A lány szépsége, bátorsága és szenvedélyes természete égő vágyat gyújt szívében. Bár Tia sohasem menne hozzá önként egy jenkihez, mégis ezt kell tennie. Az esküvő után Taylor rájön, nem Tia esett csapdába. Ő lett fogoly, ő az, aki az északiak hazaszeretete és a szívét rabul ejtő déli szépség között csapdába került...

Julie James - Gyakorlat ​teszi a mesterkedőt
Ha ​a vonzalom törvényeiről van szó… Payton Kendall és J.D. Jameson nem egyszer bebizonyította már, hogy milyen kiváló ügyvéd. Az ízig-vérig feminista Payton keményen megharcol a sikerért ebben a férfiak dominálta szakmában. J.D. pedig, aki gazdagnak, kiváltságosnak és pimasznak született, azért harcol keményen, hogy mindenben lepipálja őt. Szemtől szemben esküdt ellenségei egymásnak. A kollégáik előtt viszont maradéktalanul udvariasak. Annak kell lenniük. Méghozzá azért, hogy végre nyolc év után mindketten üzlettárssá váljanak a cégben. … nincsenek szabályok. De minden megváltozik, amikor megbízzák őket, hogy dolgozzanak együtt egy fontos ügyben. Nem könnyen, de lassan kezdik értékelni a másik odaadását a jog iránt, sőt a közöttük kipattanó szikrák gyorsan vonzalommá alakulnak. Ám az egyre fokozódó forróság nem tart sokáig, mert váratlanul megtudják, hogy csak az egyikük lehet üzlettárs. Totális háború veszi kezdetét. És a nemek közti csata a végletekig feltüzeli őket…

Dean R. Koontz - A ​túlélő
Joe ​Carpenter, egy repülőgép-szerencsétlenség során - 330 halott, nincs túlélő - elveszti a feleségét és két kislányát. Egy évvel a tragédiát követően, amikor már úgy érzi, csak öngyilkosság révén juthat ki élete romjai alól, találkozik egy titokzatos nővel. Rose azt állítja, ő is a lezuhant gép utasai közé tartozott, s túlélte a katasztrófát. Joe-t kétségek gyötrik. Lehet, hogy a hatóságok eltitkolnak valamit az áldozatok hozzátartozói elől? Elképzelhető, hogy nem csupán egy túlélő van? Rose talán tudja a választ. A férfi nyomozásba kezd, és szembe találja magát egy titkos szervezettel, amely bármire képes, hogy megállítsa a túlélőt, mielőtt nyilvánosságra hozhatná a katasztrófa részleteit.

Csabai Márk - Nem ​tündérmese
Na ​jó, tisztázzunk valamit: itt senki sem hülye, csak furcsán normális. Barabás Viktor Valentin, budapesti nagypofájú fehérgalléros csibész új kalandja az otthonának számító terézvárosi flaszterről indul és egészen Floridáig sodorja a kalandspirál. CIA, emberrablás, merénylet, csókok, káposztás pogácsa egy történetben? És mi kellhet még egy jó talpragasztáson és néhány korty pálinkán kívül, hogy egy ilyen kalandot sikerrel vegyél? Nők, jó barátok, élni akarás, véget nem érő humor és szarkazmus. Na meg igazi pesti kannibálok, akik az utcán köztünk járnak. Ha igazi izgalomra és humorra vágysz, olvasd el Viktor kalandját, ami talán igaz is?! Csabai Márk első regénye , az Egy csibész naplója kultuszkönyv lett már hetekkel a megjelenése után. A huszonhétéves író és világcsavargó humora és történetszövése Rejtő Jenőt és Guy Ritchie filmjeit juttatja eszünkbe.

K. A. Tucker - Ten ​Tiny Breaths - Tíz apró lélegzet
Négy ​évvel ezelőtt Kacey élete borzalmas fordulatot vett, mikor egy részeg sofőr miatt elvesztette szüleit, a barátját és a legjobb barátnőjét. A baleset emléke még mindig kísérti, még mindig hallja édesanyja utolsó lélegzetét, és nem akar mást, mint hátrahagyni a múltat. Kacey és tizenöt éves húga, Livie, két buszjeggyel felfegyverkezve maga mögött hagyja a michigani Grand Rapidsot, hogy mindent újrakezdjen Miamiban. Először alig tudnak megélni, de Kacey nem aggódik. Ő mindennel elbír – kivéve titokzatos szomszédjával az 1D lakásból. Trent Emersonnak ragyogó kék szeme van és mély gödrécskéi az arcán, mikor nevet. És hibátlanul egyensúlyozik a jó fiút a veszélyestől elválasztó, ellenállhatatlan vonalon. Tragikus múltja miatt Kacey eldöntötte, hogy senkit sem enged közel magához, de a kettejük közötti vonzalom tagadhatatlan, és Trent minden eszközt felhasznál, hogy bejusson a Kacey szívét védő falak mögé – akár még egy olyan titokról is hajlandó lerántani a leplet, ami mindkettejüket tönkre teheti.

Katja Millay - The ​Sea of Tranquility - Nyugalom tengere
A ​két és fél évvel ezelőtti, kimondhatatlan tragédia óta Nastya Kashnikov csupán az árnyéka régi önmagának. Másik városba költözik, elhatározva, hogy titokban tartja sötét múltját, és senkit sem enged közel magához. Terve azonban kudarcot vall, amikor azon kapja magát, hogy megmagyarázhatatlanul vonzza az egyetlen személy, aki ugyanolyan elszigetelt, mint ő maga: Josh Bennett. Josh története nem titok. Minden szerettét elveszítette, így tizenhét éves korára senkije sem maradt. Akinek a neve egyet jelent a halállal, azt mindenki igyekszik elkerülni. Nastya kivételével, akit nem riaszt el a fiú, sőt, előbb-utóbb élete minden területére bebocsátást nyer. Ám miközben a kettőjük közti tagadhatatlan vonzalom egyre erősödik, Joshban felmerül a kérdés, vajon megtudja-e valaha is Nastya titkát – és hogy egyáltalán meg akarja-e tudni. A Nyugalom tengere gazdag, erőteljes és zseniálisan kidolgozott történet egy magányos fiúról, egy érzelmileg sérülékeny lányról és arról a csodáról, ha kapunk még egy esélyt.

Erika Robuck - Hemingway ​lánya
Amikor ​Mariella házvezetőnőnek jelentkezik Hemingwayhez és második feleségéhez, Pauline-hoz, reménykedik, hogy a gazdag és híres család segíthet egy lépéssel közelebb kerülnie az álmához, egy saját hajós vállalkozáshoz, és eltartania a családját az apja halála után. A munka nemcsak állandó fizetést jelent, hanem bepillantást a házaspár mozgalmas életébe, a baráti körébe és a kudarcra ítélt házasságába. Mindez egyszerre vonzza és taszítja a lányt, viszont a családfő leginkább csak vonzza. Majd amikor az első világháborús veterán és bokszoló Gavin is belép az életébe, az még inkább felbolydul. Miközben a kapcsolatai füstös bárokban, férfiaktól hemzsegő bokszmeccseken és a tengeren alakulnak, Mariella nehezen tud nyugvópontra jutni az anyjával, az író féltékeny feleségével és a saját csapongó érzelmeivel. A szívében-lelkében dúló viharok pont akkor csúcsosodnak ki, amikor egy hurrikán készül lecsapni a környékre, és rá kell döbbennie, hogy többé már nem egy lobbanékony lány, hanem a családja és a saját jövője iránt felelős nő. A fiatal lány kitalált története valósághűen mutatja be Hemingway és környezete életét a gazdasági világválság sújtotta Florida Keysen.

Anna Banks - Poszeidón
Emma ​barátnőjével, Cloe-val nyaral a tengerparton, amikor egy aprócska baleset során megismerkedik a jóképű Galénnal. Ez a találkozás valóban a véletlen műve? Emmának nincs lehetősége ezt kideríteni, mert egy tragédia beárnyékolja ottlétüket. A lány, miután hazatér, nehezen képes feldolgozni a traumát. Ekkor váratlanul ismét fölbukkan az ibolyakék szemű idegen. Galén, a szirén herceg a szárazföldön kutat egy lány után, akiről azt hallotta, hogy talán ő az utolsó élő szirén, aki egyesítheti a tenger mélyén élő két uralkodóházat. Bár erőteljes kötődésük azonnal érezhető, Galén még sincs teljesen meggyőződve róla, hogy Emma az, akit keres. Végül a sok bizonyíték meggyőzi, hogy csakis Emma és különleges képessége mentheti meg a herceg országát. Galénnak szüksége van a lány segítségére - bármilyen kockázattal jár is. Vajon képes lesz Emma beváltani a hozzá fűzött reményeket? És vajon összefonódhat két ennyire különböző világ?

Mark Twain - The ​Adventures of Tom Sawyer
An ​idyllic snapshot of a boy's childhood along the banks of the Mississippi River, Twain's The Adventures of Tom Sawyer is the author's work that comes closest to his boyhood experiences of growing up in Hannibal in the 1840s. Mischievous and full of energy, Tom enjoys childish pranks and pastimes with his friends, Huck Finn, the town outcast and Joe Harper, his best friend. However, at the town graveyard, Huck and Tom witness a murder, carried out by local vagabond Injun Joe. They vow never to tell a soul about what they have seen and so begins their journey into adulthood as Tom wrestles with his own morality, guilt and anxiety. A 'coming of age' tale, it is through Tom's adventures and relationships with others that he becomes more responsible and more aware of his own inner conflict. Through the central characters of Tom and Huck, Twain satirises the moral rigidity of society and adult hypocrisy, whilst at the same time giving a nostalgic portrayal of a young boy's journey into adulthood.

Guillaume Musso - Ott ​leszel?
Kezedben ​a lehetőség, hogy változtass a múlton… Elliott Cooper, a neves San Franciscó-i sebész harminc éve nem tudja elfelejteni élete szerelmét. A bájos Ilenát baleset érte, de Elliott azóta is önmagát vádolja a haláláért. Aztán egy napon, amikor a Vöröskereszt önkénteseként éppen Kambodzsában dolgozik, különös ajándékot kap egy hálás öregtől: egy fiolát, tele kicsi, sárga pirulákkal, és egy mágikus ígéretet: ha sorra beszedi őket, újra láthatja Ilenát. Elliott élete új értelmet nyer: egy-egy napra visszatérhet a múltba és találkozhat szerelmével, sőt, egykori énjével, az akkor harmincéves, forrófejű és forróvérű fiatal orvossal. Vajon jóváteheti-e a hibát, amit annak idején elkövetett, megakadályozhatja-e Ilena halálát, újraírhatja-e kettejük közös történetét? Guillaume Musso Franciaország egyik legsikeresebb kortárs írója. Fordulatos, finom humorú és az élet szépségébe vetett hittel teli regényeit huszonnégy nyelvre fordítják. Az _Ott leszel?_ páratlan utazás, amelyet megtéve kicsit máshogy tekintünk saját életünkre is.

James Hadley Chase - Biztosabb, ​ha meghal
"Fayette ​egy dossziét húzott elő az íróasztalából. - Cikksorozatot akarok indítani eltűnt személyekről. Tudtátok ti, hogy Amerikában naponta minimum harminc vagy még több ember sétál el reggel hazulról, aztán nyoma vész? Van egy érdekes ügyem nektek. Máris fogjatok hozzá. Összenéztünk Bernie-vel. Akkor már ugyanis egy jó hete hiába izzadtunk egy témával, és Fayette javaslata úgy jött, mint fuldoklónak a mentőöv. - Helyes - mondtam. -Halljuk, mi a helyzet. - Tavaly augusztusban eltűnt egy Fay Benson nevű nő. Weldenben dolgozott, a Florian klubban mint show-görl. A nőnek komoly sikere volt, és a tulajdonos hajlandó lett volna meghosszabbítani a szerződést, tehát semmi oka nem volt úgy eltűnni, ahogy eltűnt. Augusztus 17-én pontosan megjelent a klubban, bement az öltözőjébe, 9 előtt a beintőfiú szólt neki, hogy öt perc múlva következik a száma; akkor már - a fiú szerint - színpadi cucc volt rajta, flitteres bikini, valamint tollszerűség meg cilinder. A nő kiszólt, hogy készen van, a gyerek visszament a helyére. Ő látta utoljára."

Borsa Brown - Gyalázat ​és szenvedély
Dorothy ​Millert, a fiatal amish lányt vétkei miatt Pennsylvaniába száműzik, egy sokkal szigorúbb közösségbe. A lázadó lány nehezen viseli a szabályokat, és nem sejtheti, hogy e helyen maga az ördög és a pokol lakozik. Mindeközben Gregory Hamilton, az üzletember is szembetalálja magát démonjaival, mégis azon igyekszik, hogy visszahozza a megszokott környezetébe a lányt, akinek összekuszálta az életét. Samuel Zook, az amish fiú kihágásai miatt végleges kirekesztésre számíthat. Próbál hű maradni az ősei értékrendjéhez, de rá kell jönnie, túl önfejű és heves. Vajon meddig képesek az emberek álarc mögé bújtatni valós énjüket? Meddig tartható féken az ösztön és a vágy? Legyőzheti a józan ész a szívet és a sóvárgást? Mindhármuknak rá kell döbbenniük, hogy reménytelen háborúba kezdtek önmagukkal, mert "legyőzhetetlen a szenvedély, akár a sír..." Borsa Brown különleges, szókimondó, ugyanakkor érzelmes és szenvedélyes, erotikában bővelkedő írásai hamar az olvasók kedvenceivé váltak. Új sorozatában, a Gyalázat-trilógiában ezúttal is egy elzárt közösségbe, az amishok világába enged betekintést. Az első kötet, a Gyalázat és hit után a Gyalázat és szenvedély című részben kiderül, hogyan folytatódik Dorothy, Gregory és Samuel története.

Kollekciók