Ajax-loader

'nyomozás' címkével ellátott könyvek a rukkolán

 


D. Taylor - Este ​érkezik a halál
Mr. ​Whatmore londoni magánynyomozó kikapcsolódni érkezett Málta szigetére, ám nyaralását hamarosan váratlan halálesetek zavarják meg. Tanácstalanul áll a rejtélyek előtt a panzió vendégserege, ám a szeánszon megidézett szellem segítségre siet.

Agatha Christie - Gyilkosság ​a paplakban
Amikor ​a közutálatnak örvendő veterán hadfit a paplakban holtan találják - kétség nem férhet hozzá, hogy gyilkos kéz fegyverétől -, voltaképpen senki sem csodálkozik. Hiszen maga a galamblelkű pap is kijelentette, méghozzá népes társaságban, hogy ha valaki netán meggyilkolná Protheroe ezredest, ugyancsak nagy szolgálatot tenne az emberiségnek. Bizony, sokan örültek volna, ha az ezredes nem áll az útjukban - kezdve fiatal feleségén, aki első perctől fogva boldogtalan volt mellette. Vagy nézzük például az első házasságából való lányát, aki szerint, ha apjában volna annyi tisztesség, hogy beadja a kulcsot, megoldódna minden probléma, nem beszélve a sikkasztással és pápista szimpátiákkal vádolt ifjú káplánról, akit az ezredes nyilvánosan megszégyenített, avagy a fiatal festőművészről, aki Protheroe lánya körül legyeskedik, de a feleségét szeretné megszöktetni. A rejtélyes gyilkosság kivizsgálásával megbízott Slack felügyelő roppant rossz modorú ember; nem is megy semmire a kihallgatott falubeliekkel. A nyomozás már-már zsákutcába jut, amikor közbelép Miss Marple, a finom, törékeny öregkisasszony, az emberi lélek nagy ismerője. Előbb derűsen közli, hogy legalább hét olyan személyt tud, aki nagyon örült volna, ha Protheroe ezredes jobblétre szenderül, majd (a tőle megszokott finom tapintattal) kezébe veszi a dolgot, és nem is nyugszik, amíg ki nem deríti az igazságot, ám a tettes leleplezésének dicsősét átengedi Slack felügyelőnek: hátha ettől egy kicsit megjavul a modora.

Stef Penney - Gyengéd, ​mint a farkasok
Kanada ​1867 Ahogy a tél egyre szorosabban markolta Dover River elszigetelt települését, egy asszony élete legveszélyesebb útjára indul. Egy férfit brutálisan meggyilkoltak, a nő tizenhét éves fia pedig eltűnt. Az erőszak régi sebeket tép fel, és lángra gyújtja a kisváros mélyen ülő feszültségeit. Vannak akik meg akarják oldani a bűntényt, mások csak ki akarják használni. Hogy fia nevét tisztára mossa, az asszonynak nincs más választása, mint, hogy kövesse a halott férfi kunyhójától induló nyomokat, és északnak induljon az erdőbe, és az azon túli kietlen tájra...

Angela Marsons - Elfojtott ​sikoly
Ötágú ​csillagot alkottak a kis bucka körül. Csak ők tudták, hogy a frissen felásott föld sírgödröt takar. A fagyott földet ásni olyan volt, mintha kőbe akartak volna vésni valamit, ezért felváltva dolgoztak. Mindenkire sor került. Mind az ötükre. Ha felnőtt méretű gödröt kell ásniuk, az tovább tartott volna. Kézről kézre járt az ásó. Volt, aki tétován, habozva fogta meg, mások biztosabb kézzel. De senki sem ellenkezett, és senki sem szólt egy szót sem. Tisztában voltak vele mindannyian, hogy egy ártatlan életet vettek el, de az egyezség megköttetett: a titkaikat el kell temetni! Amikor megtelepedtek a sírhanton a szállingózó hópihék, a csoport tagjainak hátán végigfutott a hideg. Aztán ment ki-ki a dolgára: az öt emberalak lábnyomai csillagot tapostak a friss, ropogós hóba. Elvégeztetett. Ám a titkok sosem maradnak eltemetve... Angela Marsons valósággal berobbant a Kim Stone felügyelőnő bűnügyeit leíró sorozatával az angol krimiirodalomba. Óriási sikert arató első könyvével hónapokig vezette az eladási listákat, szarkasztikus, ám szerethető főszereplője pedig elszántan göngyölíti fel a nehezebbnél nehezebb eseteket.

J. K. Rowling - Harry ​Potter and the Philosopher's Stone
Harry ​Potter is an ordinary boy who lives in a cupboard under the stairs at his Aunt Petunia and Uncle Vernon’s house, which he thinks is normal for someone like him who’s parents have been killed in a ‘car crash’. He is bullied by them and his fat, spoilt cousin Dudley, and lives a very unremarkable life with only the odd hiccup (like his hair growing back overnight!) to cause him much to think about. That is until an owl turns up with a letter addressed to Harry and all hell breaks loose! He is literally rescued by a world where nothing is as it seems and magic lessons are the order of the day. Read and find out how Harry discovers his true heritage at Hogwarts School of Wizardry and Witchcraft, the reason behind his parents mysterious death, who is out to kill him, and how he uncovers the most amazing secret of all time, the fabled Philosopher’s Stone! All this and muggles too. Now, what are they?? The Author: This is Jo’s first book and she has already written seven outlines for Harry’s further adventures at Hogwarts. She lives in Edinburgh.

Dan Brown - Az ​elveszett jelkép
Megkerült, ​ami elveszett... Robert Langdont, a Harvard szimbólumkutatóját az utolsó percben kérik fel egy esti előadásra a washingtoni Capitolium épületében. Közvetlenül megérkezése után azonban egy hátborzongató szimbólumokkal rejtjelezett, nyugtalanító tárgyat fedeznek fel a Rotunda kellős közepén. Langdon egy ősi meghívót közvetít benne, amely a titkos ezoterikus bölcsesség rég letűnt világába invitálja megfejtőjét. Amikor brutálisan elrabolják Peter Solomont, a híres filantrópot és szabadkőművest, Langdon nagyra becsült mentorát, a professzor ráébred, hogy csak úgy mentheti meg barátja életét, ha elfogadja a rejtélyes meghívást és követi az utat, akárhova vezessen is. Langdon gyorsan ott találja magát Amerika legnagyobb hatalmi központjának színfalai mögött, a város láthatatlan termeiben, templomaiban, alagútjaiban. Ami mindeddig ismerős volt, az most átváltozik egy mesterien elleplezett múlt titokzatos, félhomályos világává, amelyben szabadkőműves rejtélyek és sosem látott felfedezések vezetik őt az egyetlen lehetséges és felfoghatatlan igazsághoz. Az elveszett jelkép az eltitkolt históriák, misztikus ikonok és kódok ragyogóan összecsómozott szőttese; intelligens, vllámgyors tempójú thriller, amelyben egymást érik a meglepetések. Hiszen - miként azt Robert Langdon felfedezi - nincs páratlanabb vagy megrendítőbb, mint az a titok, amely mindvégig a szemünk előtt volt...

Teresa Carpenter - Hajsza ​az emlékekért
Amikor ​behozzák a fogdába a kissé zavartan viselkedő ismeretlent, Grace Delaney seriff még nem sejti, milyen hatással lesz ez a találkozás az életére. A méregdrága ruha és az óra sejteti, hogy a letartóztatott férfi nem akárki, de a valóság minden képzeletet felülmúl. Grace és az ismeretlen versenyt futnak az idővel, hogy minél többet megtudjanak a teljes emlékezetkiesésben szenvedő férfi kilétéről és múltjáról. Grace-nek még az FBI-os kapcsolatait is fel kell használnia…

Robert van Gulik - A ​kínai haranggyilkosság esete
"Ti ​bíró lehajolt, és megvizsgálta a padlót. A padlódeszkákat vastag porréteg borította, mindössze patkánynyomokat vett észre. Magához intette kísérőit, körüljárták az oltárt, majd egy sötét folyosóra értek. Hung őrmesten magasabbra emelte a lampiont: Ma Csung hirtelen felnyögött. A fénysugár egy meggyilkolt asszony fejére esett, megvillant az eltorzult arcvonásokon és a fejet elborító véren. Az asszony fejét hajánál fogva egy állati mancs tartotta. Tao Kan és Csiao Taj kővé dermedt. Ti bíró nyugodt hangon csillapította őket: "Ne izguljatok! Szokás szerint a taoista templomokban a folyosók falait rémképek díszítik. Ezek rendszerint a pokol tíz udvarát ábrázolják, azok minden borzalmával! Nekünk azonban az élőktől van félnivalónk!"

Hajsza
elérhető
0

J. A. Konrath - Hajsza
Amikor ​valakit örökös, kínzó fejfájás gyötör, s a marokszámra lenyelt fájdalomcsillapító már ideig-óráig sem hat, előbb-utóbb ölnie kell... Szűnik a fájdalom, enyhül a gyötrelem, miután brutális kegyetlenséggel vérfürdőt rendez. A helyszín egy bérelt lakás, áttetsző, csillogó műanyag fóliával bélelve. A fájdalomcsillapítás után olyan a szoba, akár egy kiürült koktélospohár, amelynek alján vértócsaként gyűlik össze a Bloody Mary maradéka, a falára pedig a sűrű ital maradványának vérvörös sávjai tapadnak. Csakhogy ez a pohár szobányi, s nem lehet betenni a mosogatóba... Egy-két órával később mégis minden fényesen csillog-villog, mintha mi sem történt volna. Ki lehet a titkos segítőtárs, és vajon miért támogat egy pszichopata gyilkost? A kemény, de sebezhető chicagói nyomozóra, Jacqueline Jack Danielsre vára feladat, hogy a titokzatos megszállott és különösen brutális sorozatgyilkost és furcsa cinkosát leleplezze. Jack kiváló nyomozó, zaklatott magánélete ellenére is maximális erőbedobással hajszolja a pszichopata gyilkológépet. Amikor a Cook Megyei Hullaházban a kelleténél több testrészt találnak, Jack abban reménykedik, hogy csak elszámoltak valamit. Tévedett, s ami még szörnyűbb, a számfölötti végtagokon az ő bilincse díszeleg... Valakinek tervei vannak vele. Ördögi tervek, amelyekben szerepet kap minden és mindenki, ami és aki csak fontos az életében. A letehetetlenül izgalmas Hajszában a feszültség az első mondattól az utolsóig fokozódik, de szerencsére a humor sem hiányzik belőle. A könyv cselekménye olyan fordulatos és pergő, mintha krimit néznénk a tévében. Szinte a tarkónkon érezzük a gyilkos forró leheletét.

John Dickson Carr - A ​sorozatos öngyilkosságok esete
A ​címben szereplő "öngyilkosságok" színhelye: a vadregényes Skócia, azon belül pedig egy düledező, ősi kastély; szereplői: a nem kevésbé ősi, ám régen elszegényedett Campbell-család kései leszármazottjai. A tét: egy harmincötezer forint értékű életbiztosítás - ha a család feje Angus Campbell, öngyilkos lett, az örökösök egy lyukas garast sem kapnak, míg ellenben ha meggyilkolták... Ám mindkét verzió tökéletesen valószínűtlen. Az ügyet súlyosbítja, hogy újabb "halálugrás" történik az ódon toronyszobából; a festői Coe-vízesés mentén, egy düledező erdei házacskában pedig akasztott emberre bukkannak. Rejtély rejtélyre halmozódik, mígnem színre lép Dr. Gideon Fell, a tohonya, ám éleselméjű tudós, és műkedvelő detektív. A Campbell-nemzetség vérfagyasztó kalandjait számos vidám epizód tarkítja; a nagy meglepetés azonban, a műfaj szigorú szabályai szerint, itt is csak az utolsó oldalakon következik be, természetesen a tudós Dr. Fell közreműködésével.

Lee Child - Elveszett ​holnap
Jack ​Reacher, a világutazó volt katona a mai napig nem felejtette el a kiképzés során szinte a vérévé vált technikákat. Minden rezdülésre felfigyel, a szeme sarkából nézi a körülötte állókat, agya pedig rögzít minden olyan apró mozzanatot, amely elüt az átlagostól. Az utóbbi pár percben például egy nőt figyel, aki a felületes szemlélő számára csak egy a többi fáradt utazó közül, aki a New York-i metrón haladnak úti céljuk felé Reacher éles szeme azonban azokat a jeleket is észreveszi, amelyeket mások nem. Látja, hogy az asszony tartartása megváltozott, az arckifejezése zavart. És már azt is tudja, kinél látott ilyen viselkedést korábban: a robbantásra készülő öngyilkos merénylőknél... Reacher tudja, hogy pillanatokon belül szörnyű katasztrófa színhelye lehet a zsúfolt metrókocsi, ezt pedig mindenáron meg kell akadályoznia. Odalép a nőhöz, ám próbálkozása kudarcba fullad: a nőt már semmi sem térítheti el szándékától Zsebéből fegyvert ránt elő, és egy pillanat múlva fejbe lövi magát. Titkos kapcsolatok, terrorista merényletek, emberrablás bonyolítja tovább a fordulatos cselekményt. Miért ölte meg magát a Pentagon személyzeti osztályán dolgozó nő? Hogyan köthető az ügyhöz a Vörös Hadsereg egykori tisztje és Oszama bin Laden? Vajon Reacher fényt deríthet-e a titkos üzelmekre?

4325023_5_(1)
elérhető
35

Dan Brown - Eredet
Robert ​Langdon, a szimbolika és a vallási ikonológia harvardi professzora a bilbaói Guggenheim Múzeumba érkezik, hogy részt vegyen egy felfedezés bemutatásán, amely „mindörökre megváltoztatja a tudományokat”. Az esemény házigazdája Langdon barátja és egykori tanítványa, Edmond Kirsch, a negyvenéves tech-mágnás, akit káprázatos találmányai és merész előrejelzései az egész világon vitatott figurává tettek. A mai este sem kivétel: azt állítja, hogy egy megdöbbentő áttörést jelent be, amelynek messzeható következményei lesznek. Ám Langdon és a több száz vendég legnagyobb döbbenetére, az esemény még azelőtt tragikus véget ér, hogy igazán elkezdődhetne. Langdon kétségbeesett menekülésre kényszerül a múzeum igazgatónőjével, Ambra Vidallal. Barcelonába szöknek, és veszélyes kutatásba kezdenek egy jelszó után, amely megnyitja Kirsch titkát. Langdonnak és Vidalnak meg kell találnia az utat a város labirintusszerű átjáróiban egy olyan ellenséggel szemben, amely minden fordulónál egy lépéssel előttük jár. A nyomot, amelyet követnek, csak rejtélyes szimbólumok és többértelmű modern művek jelölik, de Langdon és Vidal sorra megfejti a nyomravezetőket, és végül szemtől szembe kerülnek egy világrengető igazsággal, amely rejtve maradt – egészen mostanáig.

Agatha Christie - Az ​Ackroyd-gyilkosság
King's ​Abbot békés falucska. Mindenki ismeri egymást, mindenki mindenkiről mindent tud, vagy tudni vél. Ám egyszer csak rejtélyes gyilkosság kavarja fel az álmos hétköznapokat. Vajon kinek állt érdekében meggyilkolni a környék leggazdagabb emberét? A számtalan gyanúsított egyikének sincs alibije, s rendre kiderül, hogy titkok lappanganak a nyugodt felszín alatt. Hercule Poirot, a belga mesterdetektív előtt semmi nem maradhat sokáig rejtve, holott nyomozása során nem használ más eszközt, csupán "szürke agysejtjeit". Agatha Christie regénye változatlanul lebilincselő olvasmány.

Sophie Kinsella - A ​boltkóros és a nagy szemfényvesztés
Kedvenc ​boltkórosunk és férje a kapcsolatukat is próbára tevő amerikai kiruccanás után haza készülődnek. Azonban Becky apjának és legjobb barátnője férjének, Tarkienak is nyoma vész az Államokban. A két férfi valószínűleg egy áruló üzlettárs felkutatására indultak; a kalandban pénz és barátság is kockán forog. Becky egy egész kis kompániával szegődik a nyomukba, és a keresésben segítségükre van apja régi térképe meg egy minden karácsonykor újramesélt történet. Útközben, a kényszerű összezártságban aztán rá kell jönnie, sokkal több rejtélyt kell megoldania, mint amire eredetileg számított. A szövevényes nyomozás közben legjobb barátnője bizalmát is vissza kell szereznie, és segítenie kell annak megroggyant házasságát rendbe szedni. A nagy vegasi átverés után egy kérdés marad: ki adja vissza a boltkóros vásárlókedvét? A _New York Times_ bestsellerszerzője, Sophie Kinsella hősnője, a boltkóros Becky Brandon (született Bloomwood) amerikai kiruccanását ezúttal fergetegesen kacagtató úti kalandokkal folytatja a Vadnyugaton és Las Vegasban.

Sabrina Jeffries - A ​csábítás tétje
Mint ​mindennek, amit Lord Gabriel Sharpe tesz, Virginia Waverly elcsábításának is igen magas a tétje… Virginia a férfit okolja bátyja haláláért, aki egy Gabe-bel folytatott fogathajtó versenyen vesztette életét. Virginia évek óta másra sem vágyik, mint hogy bosszút álljon a meggondolatlan lordon, és legyőzze őt a saját sportjában. Ám amikor a lány kihívja a „Halál Angyalának” is nevezett férfit egy versenyre, ő házassági ajánlattal válaszol. Gabe tudja, hogy Virginia családja komoly pénzügyi problémákkal küzd – a házasság tehát megoldást jelentene mindkettejük problémájára… Virginia mindent megpróbál, hogy ellen tudjon állni a lord csábításának, de a férfi szenvedélyes csókjai bűvkörükbe vonják. És amikor együtt elkezdik felderíteni a Roger halála körüli rejtélyt, Gabe emeli a tétet: a bátor szépségnek minden örökségnél értékesebb dolgot kínál: igaz szerelmet. Sabrina Jeffries méltán népszerű sorozatának, a Hallstead Hall bajkeverőinek negyedik része sem okoz csalódást a történelmi romantika kedvelőinek.

Carolyn Keene - A ​régi csipke titka
Arra ​még a Nagy Detektív, a tizennyolc éves paradicsomszőke Nancy sem számíthat, hogy a matrózból lett festő a létra legfelső fokán állva kihallgatja Francois Lefevre, a vörös bársonykabátos, csipkés kézelőt viselő szépfiú titkait. S a régi csipke titka: a kézelő fodrai közé valaki háromszög alakú titkos jelet hímzett, sok-sok éve. De ki lophatta el Nancy pályázatát és miért a "Vörös kör" detektívújságnál? Megtudhatod, ha elolvasod az izgalmakkal teli Nancy Drew sorozat egy újabb történetét.

Ed McBain - Holtomiglan-holtodiglan
Egyetlen ​férfi sem kedveli, ha közvetlenül az esküvő után és a nászéjszaka előtt elrabolják ifjú hitvesét. Ráadásul, ha az újdonsült férj foglalkozására nézve még rendőrtiszt is... A groteszk helyzet egyre kétségbeejtőbb lesz, mert nem váltságdíjért ügyködő bűnöző a tettes. Rosszabb. Veszélyesebb. A végzetesen rohanó idővel versenyt futó bravúros nyomozás deríti fel a rejtélyt.

139426117?1404462107
elérhető
22

Paul Finch - Ne ​sikíts!
Elég, ​ha megnevezed a nőt, akit akarsz. Mi leszállítjuk neked. 38 nő tűnt el nyomtalanul. Mark Heckenburg nyomozó még nem szembesült ilyen szövevényes és ördögi esettel. Útja London elegáns lakosztályaiból egyenesen Manchester kies ipari negyedébe vezet, a csillogásból a mocsokba. Cégvezetők, iparmágnások, nagyhatalmú politikusok és korrupt tisztviselők, akiket kibogozhatatlan szálak kötnek össze egy alvilági szervezettel. A ,,klub", amelynek nevét nem sokan merik kimondani fényes nappal, amelynek létezésében illik kételkedni, amely élő szexuális játékszereket szállít rendelésre, teljes diszkréció mellett... A Ne sikíts! a thriller műfa egyik legjobbja; benne a Scotland Yard legalja és legjava, pörgős cselekmény, vérfagyasztó fordulatok, és egy nyomozó, aki többet tud a kelleténél.

Angela Marsons - Egy ​élet ára
Két ​kislányt, két barátnőt elrabolnak úszóedzés után. A szüleik egy időben kapnak SMS-t az emberrablóktól, akik egyelőre csak arról értesítik őket, hogy a gyerekeik életben vannak. Amikor azonban megérkezik a következő üzenet, az a szokásos követelések helyett még szörnyűbb tartalmat rejt: a családoknak licitálniuk kell, és aki többet ajánl a lányáért, azé életben marad, a másik gyereknek viszont meg kell halnia. Kim Stone felügyelő vezeti a nyomozást, és tudja, hogy ha nem sikerül a lányokat visszaszereznie, az az állásába kerülhet. Őt azonban nem ez motiválja, hanem az a tudat, hogy a két gyerek rémisztő körülmények között kénytelen eltölteni a rohanó perceket, azt az időt, amíg nem bukkannak a nyomukra. És nyomból kevés van, pedig az emberrablóknak nem ez az első ilyen ügyük. Egy anya jó ideje hiába várja vissza élete értelmét... Angela Marsons regényei és Kim Stone karcos, igazságérzettől fűtött alakja nemcsak a hazájában örvend hihetetlen népszerűségnek, hanem megindult a világhírnév felé is: idén már húsz országban jelenik meg a sorozat.

Robert Galbraith - Gonosz ​pálya
Titokzatos ​csomag érkezik Robin Ellacott nevére, és rémülten fedezi fel, hogy egy nő levágott lába van benne. Főnöke, Cormoran Strike magándetektív már nem lepődik meg ennyire, bár ő is megdöbben. Négy férfi is van a múltjában, akikről úgy gondolja, lehettek a feladók – és Strike nagyon jól tudja, hogy mindegyikük komoly, elmondhatatlan kegyetlenségre képes. Míg a rendőrség arra a gyanúsítottra koncentrál, akiről Strike egyre biztosabban érzi, hogy nem ő a tettes, Cormoran és Robin a kezükbe veszik az ügyet, és elmerülnek a másik három gyanúsított sötét világában. Ám közben újabb, rettenetes bűntettek következnek, és egyre fogy az idő, hogy leleplezzék a gyilkost… A Gonosz pálya pokolian okos bűnügyi regény, teli váratlan fordulatokkal, de egyben egy férfiről és egy nőről is szól, akik személyes és szakmai életükben is válaszúthoz érkeznek. Letehetetlen olvasmány.

Szabó Illés - Mária ​gyűrűje
A ​Mária gyűrűje című romantikus bestseller története napjainkban kezdődik Izraelben, majd a holokauszt idején folytatódik, Európában. A könyv egy izgalmas nyomozást mesél el, melynek során Kowalsky, az izraeli hadsereg ezredese ismeretlen nővére után kezd kutatni. A Varsóban, Bukarestben, Bernben és egy brazil luxus-szigeten bonyolódó cselekmény középpontjában megtörtént tragédia áll. A Struma nevű bolgár hajóé, amely a második világháborúban hétszázhetven zsidót szeretett volna kimenekíteni Palesztinába, az angolok ellenállása miatt azonban hónapokig hánykódott a Földközi tengeren, mígnem tévedésből egy szovjet tengeralattjáró elsüllyesztette, s egyetlen kivétellel valamennyi utasa meghalt. A romantikus szerelmekben, fordulatos kalandokban, lélegzetelállító helyszínekben bővelkedő, némiképp Herman Woukot és az Exodus hangulatát idéző regény nem csupán történelmi vonatkozásai miatt számíthat széleskörű érdeklődésre.

Paula Hawkins - Into ​the Water
A ​single mother turns up dead at the bottom of the river that runs through town. Earlier in the summer, a vulnerable teenage girl met the same fate. They are not the first women lost to these dark waters, but their deaths disturb the river and its history, dredging up secrets long submerged. Left behind is a lonely fifteen-year-old girl. Parentless and friendless, she now finds herself in the care of her mother’s sister, a fearful stranger who has been dragged back to the place she deliberately ran from—a place to which she vowed she’d never return. With the same propulsive writing and acute understanding of human instincts that captivated millions of readers around the world in her explosive debut thriller, The Girl on the Train, Paula Hawkins delivers an urgent, twisting, deeply satisfying read that hinges on the deceptiveness of emotion and memory, as well as the devastating ways that the past can reach a long arm into the present.

Agatha Christie - Szunnyadó ​gyilkosság
E ​könyv Agatha Christie utolsó Miss Marple regénye. A kedves, idős, kotnyeles hölgy búcsúzóul is kitesz magáért: nem mindennapi pszichológiai érzékkel derít fényt egy olyan bűntényre, amelynek létéről nincs is tudomása senkinek. Gwenda Reed esküvője után házat keres, ahol férjével nyugodt boldogságban élhetne. És megtalálja azt a villát, amelyről álmodott. Azt a házat, amelyet keresett… De az öröm, ami a költözködéssel és berendezkedéssel jár, hamar szertefoszlik. Gwendát nyugtalan, furcsa rémképek gyötrik, de nem talál rájuk magyarázatot. A hihetetlen és véletlen események egybeesése Miss Marple figyelmét is felkelti, s kitartó szívóssággal addig nyomoz, amíg fény nem derül a dél-angol udvarház rejtélyeire. Az olvasót mindvégig izgalomban tartó cselekmény feszültségét Agatha Christie páratlan hangulatot, atmoszférát teremtő előadása csak tovább fokozza.

Elizabeth Little - Amíg ​a lányod voltam
Janie ​Jenkins szexi, okos, és nemrég szabadult a sittről. Évekkel ezelőtt a lányt az évtized perében elítélték anyja meggyilkolásáért. Ártatlanul ült, vagy mégsem? Az anyja gyönyörű volt, gazdag és elviselhetetlen. Úgy játszott a férfiakkal, ahogy macska az egérrel. Valaki brutálisan végzett vele, és Janie nevét írta fel vérrel a holttest mellé. Szabadulása után a lány megfogadja, megtalálja anyja valódi gyilkosát... A nyomok egy Dakota állambeli porfészekbe vezetnek, ahol mindennek és mindenkinek története van. Egy kifakult fotó, egy elhagyott ház, egy gyűrött napló - mindösszesen ennyi maradt a lányra az anyai örökségből, ám ez is éppen elég ahhoz, hogy mindent összezavarjon. Janie egy dologban biztos: gyűlölte az anyját. De hogy megölte volna? Az álmos kisváros sötét titkokat őriz, és a médiával, a rendőrséggel és egy nem akármilyen rosszakaróval a nyomában Janie kénytelen időben leleplezni magát, ha nem akarja újra ő elvinni a balhét...

Max Allan Collins - CSI ​- A bűnös város
Lynn ​Pierce, a vallásos feleség és anya a szomszédaira bízza azt a hangfelvételt, amelyen a férje megfenyegeti, hogy megöli és feldarabolja. Ezt követően Lynn nyomtalanul eltűnik. Las Vegas másik végében Jenna Patricket holtan találják az Álombabák nevezetű sztriptízbár tánckabinjában. Kinek vagy kiknek állhattak útjában ezek a nők? Hogyan lehetne megtalálni a gyilkosokat, akik minden nyomot eltüntettek maguk után? Gil Grissom, Catherine Willows, Warrick Brown, Nick Stokes és Sara Sidle – az öt elkötelezett bűnügyi szakértő - a látszólag jelentéktelen nyomokból kiindulva, fáradságos és aprólékos munkával derít fényt a rejtélyes és kegyetlen gyilkosságokra.

Max Allan Collins - CSI ​- Gyilkos vágy
Amikor ​a Newcombe-Gold reklámügynökség dolgozói hétfő reggel megérkeznek a munkahelyükre, még nem is sejtik, hogy aznap ujjlenyomatvétel és rendőrségi kihallgatás vár mindannyiukra. Ugyanis valamelyik kollégájuk néhány gyermekpornót ábrázoló fotót felejtett a cég társtulajdonosának a nyomtatójában. A bizonyítékok az egyik számítógépben rejlenek, s a kislányát egyedül nevelő Catherine Willows, valamint Nick Stokes, aki gyerekkorában maga is megtapasztalta a felnőttek kegyetlenségét, kitartó munkával végül leleplezi, és rács mögé juttatja a tettest. Mindeközben a polgármester-választás előtti napokban holtan találják a város első emberének titkárnőjét. Az ügy - a jelenlegi polgármester pozícióját is veszélyeztetve - hatalmas botránnyá dagad. Gil Grissom, Sara Sidle és Warrick Brown a rájuk nehezedő politikai nyomás ellenére sem okoznak csalódást, és sikerül elkapniuk a nekrofil gyilkost, mielőtt az még lecsaphatna újabb áldozatára...

Aleksander Minkowski - Kardvirág ​és Oroszlán
Egy ​föld alatti folyosót felfedezni mindig izgalmas dolog. Hát még akkor, ha a falon rejtélyes feliratot is találnak a gyerekek a háború idejéből. Természetesen megindul a nyomozás. A cél nem kevesebb, mint egy megkeseredett. életunt embernek visszaadni a becsületét. Sok fáradságot, tapintatot, emberismeretet igényel ez a munka, és izgalmakban sincs hiány. Hőseinket nem olyan fából faragták, hogy meghátrálnának a nehézségek elől. Amint az várható, a nyomozás sikerrel zárul

Agatha Christie - És ​eljő a halál...
4000 ​évvel ezelőtt Egyiptomban… Imhotep, a ká-pap, kiterjedt család feje. Régóta özvegy, és most memphiszi útján szert tett egy fiatal és gyönyörű ágyasra. Úgy gondolja, a családnak vele kellene örvendeznie – de Nofret rövid idő alatt meggyűlölteti magát, és összeugrasztja a családtagokat. A két felnőtt fiú házassága megrendül. A szegény rokon, aki Imhotep jóakaratának hála él velük, feltűnően szaglászni kezd mindenki után, és Nofret besúgójává válik. A Memphiszből érkezett írnok rokon látszólag a család oldalán áll, de ki tudja, valójában mi vezérli? Amikor Nofret lezuhan a sziklaösvényrõl, titokban mindenki fellélegzik. De aztán felmerül a kellemetlen kérdés: valóban baleset történt? Ha igen, miért változott meg egyes családtagok viselkedése? Reniszenb, a fiatal özvegy, Imhotep leánya, aki most tért vissza férje halála után, az intézővel, Horival együtt nyomozni kezd. És hirtelen elfelejthetjük, hogy milyen régen játszódik a krimi. Az óegyiptomi szereplők éppen úgy viselkednek, mint a mai emberek – hiszen belsőleg nem változott sokat az emberiség azóta sem. Mire fény derül a titkokra, heten halnak meg. De Agatha Christie nem hagyja cserben hűséges olvasóit: az utolsó lapokon mindent megtudunk!

Ross Macdonald - Búcsúpillantás
Lew ​Archer, a szomorú magándetektív az utolsó lovag egy lovagiatlan világban: védtelenül, hatalmukkal nagyon is élő pénzemberek és hatalmukkal visszaélő rendőrök közé szorítva iparkodik tisztességesen elvégezni a munkáját. És éppen ez a munka tölti el egyre több szomorúsággal. Lám, ebben az ügyben is egy csekélységgel kezdődött az egész, egy elveszett szelencét kellett volna visszaszerezni, és még azt is többé-kevésbé sejteni lehetett, hogy ki vitte el. De ahogy Archer egyik érdekelttől a másikig végigjárta az utat, újabb és újabb bűntettekről szerzett tudomást, most elkövetettekről és húsz évvel ezelőttiekről, sikkasztásról, gyilkosságról, erőszakról. A kitűnő amerikai bűnügyi író regényében milliomosok és csavargók, koros szépasszonyok és gyenge idegzetű kamaszok adnak találkozót egymásnak, és hogy melyikük felelős a történtekért, csak az utolsó oldalakon tudja meg az olvasó.

Alaksza Tamás - Egy ​utas eltűnt
Vári ​Karesz és öccse kellemes nyaralás reményében robognak a bolgár tengerpart felé. Megse ütődnek rajta, amikor fülkéjükben elromlik a világítás. Karesz csak akkor kap észbe, amikor már késő, s egy gyanús külsejű utas kloroformmal elaltatja. A vonat később kisiklik, Karesz magához tér, és látja, hogy a titokzatos alak egy szokatlan formájú csomagot vesz ki a roncsok közül. Végül is a vendégváró bolgár kislány bátyjának, Veszelinnek a segítségére szorulnak. Vagy Veszelin, a nyomozótiszt szorul az ő segítségükre? Annyi szent, hogy Öcsinek sikerül megfejtenie az utóbb már tengerfenéken bújó doboz titkát.

Darynda Jones - Első ​sírhant
Charley ​Davidson nyomozónő már 5 évesen beszélt a halottakkal. Sőt, az is megesett, hogy a halottak kértek tőle egy-egy apró szívességet, mint például igazságszolgáltatást a gyilkosaiknak. Charley azonban nagy árat fizet a képességéért, álmában ugyanis egy titokzatos idegen akarja megkaparintani magának a testét.. Szexi és fordulatos, humoros és kemény, paranormális-romantikus detektívregény, J.R. Ward, a Megsebzett szerető sorozat írónőjének ajánlásával, Kresley Cole és Sherrilyn Kenyon rajongóinak.

Ei
elérhető
8

Lee Child - Esti ​iskola
A ​hadseregben szolgáló Jack Reacher nem sokkal a kitüntetése után az iskolapadban találja magát, egy FBI-ügynök és egy CIA-elemző társaságában. Nem tudják, miért kell az esti továbbképzésen részt venniük, de kisvártatva egy olyan titkos akció kellős közepébe csöppennek, amelyben nem kevesebb a tét, mint a világ megmentése.

Kollekciók