Ajax-loader

'nyomozás' címkével ellátott könyvek a rukkolán

 


Agatha Christie - Öt ​kismalac
Carla, ​a csinos, okos és bátor fiatal lány nem épp szokványos ajándékot kap a huszonegyedik születésnapjára: egy levelet, mely azt állítja, hogy rég halott édesanyja ártatlan. A bűnt, amelyért elítélték, nem ő követte el. Valójában nem ő mérgezte meg a férjét, a zseniális, ám csapodár festőt. Ám a bizonyítékok az asszony ellen szólnak. Hercule Poirot, a legendás nyomozó vállalja, hogy tizenhat év távlatából megfejti az ügyet, s a nyomozás során felkeresi mind az öt lehetséges tettest: a tőzsdést (aki piacra járt), az amatőr botanikust (aki otthon ült), a nagyvilági nőt (aki sok húst evett), a nevelőnőt (aki hoppon maradt) és a fiatal archeológusnőt (aki meg visított: ui, ui, ui)...

P. D. James - Nem ​nőnek való
"Mark ​fiam... Cambridge-ben volt történelem szakos hallgató... Ez volt az utolsó éve. Öt héttel ezelőtt anélkül, hogy egy szót is szólt volna, otthagyta az egyetemet, és kertésznek szegődött egy bizonyos Markland őrnagyhoz, aki Duxford külső övezetében lakik egy kertes házban. Mark a döntéséről sem akkor, sem később nem adott magyarázatot. Egyedül lakott egy régi házikóban, amely az őrnagy kertjében áll. Tizennyolc nappal a beköltözése után alkalmazójának nővére holtan találta. Hurokra kötött nadrágszíján, felakasztva függött a kerti ház nappalijában. A halottszemle megállapította, hogy elborult elmével cselekedett, amikor eldobta magától az életét. Én nagyon keveset tudok a fiam lelkéről, de ezt a kényelmesen szépítő kifejezést képtelen vagyok elfogadni. Józan, értelmes fiú volt. Ha megtette, volt rá oka. Tudni akarom, mi volt az." P. D. Jamest a hagyományos angol krimiirodalom legnagyobb alkotói közt tartják számon. A Nem nőnek való az egyik legsikeresebb regénye, a műfaj klasszikusa.

Agatha Christie - Gyilkosság ​az Orient expresszen
A ​történet a szerzőtől megszokott módon rendkívül csavaros, a feszültség oldalról oldalra nő, a megfejtéstől pedig leesik az állunk. A kor olvasóinak azonban még egy szempontból különleges élményt jelenthetett a regény: a cselekménybe ugyanis Agatha Christie beépítette az évszázad bűnügyének nevezett, brutális gyermekgyilkossági esetet, mely "a Lindbergh bébi elrablása" néven híresült el világszerte. A híres Orient expressz a hóban vesztegel. Az egyik utas holtan fekszik a kabinjában, testét tizenkét késszúrás járta át. Az ajtó belülről zárva. A vonaton tizenkét utas maradt, a legkülönbözőbb társadalmi osztályból és nemzetiségből, ám mind egyre idegesebbek. Vagy van más is, ami összeköti őket? Hercule Poirot, a legendás nyomozó csak a kis szürke agysejtjeire támaszkodhat a hóviharban rekedt luxusvonaton. Egyetlen dolog biztos: a gyilkos az utasok közt van, és Poirot-nak meg kell találnia, mielőtt újra lesújt...

Kőhalmi Zoltán - A ​férfi, aki megølte a férfit, aki megølt egy férfit
Az ​megvan, hogy Jo Nesbø, Rejtő Jenő és Italo Calvino együtt írnak regényt? Nincs? Akkor most ideje megvásárolnod Kőhalmi Zoltánnak, a magyar stand up egyik legjobbjának első könyvét, ugyanis ez a regény éppen ilyen: mintha egy őrült posztmodern író állna neki egy norvég krimi megalkotásának, de közben féktelen humora nem hagyná, hogy a dolgok a rendes medrükben csordogáljanak. Végül egy agyament paródia születik, amiben a skandináv bűnügyi regények minden jellemző alkatrésze megtalálható: alkoholista, antiszociális nyomozó; gyermekkori traumák, társadalomkritika, titkosszolgálat, külföldi maffiák, extrém gyilkolási formulák, hullahegyek és a többi… De amíg a 101. halottig eljutunk, hőseink más könyvekben is megfordulnak (nagyjából Japántól Oroszországig), a sztori újabb és újabb hajmeresztő fordulatokat vesz, és amikor már azt hinnénk, hogy ennél a szerző már képtelen jobban megcsavarni a történetet, akkor rá kell jönnünk: de igen! Térdcsapkodósan letehetetlen, borzalmasan izgalmas, őrülten mulatságos. Kőhalmi magyar humoristának is jelentős, ám norvég krimiírónak egyenesen felejthetetlen! Cserna-Szabó András

Giovanni Del Ponte - A ​rontás könyve
Az ​olasz ifjúsági regény főhősei mai amerikai tinédzserek, akik rendkívüli mentális képességeik révén hihetetlen kalandokba keverednek, amikor a gonosz varázsló őket használja fel, hogy megszerezze a világhatalomhoz szükséges Rontás Könyvét. Telepatikus kommunikáció, hipnózis, szemfényvesztés, véráldozat, varázslatok... Kiderül, ki az igaz barát, ki az ellenség, és az is bizonyossá válik, hogy felnőttként nem feltétlenül kell feladni az ifjúkori álmokat, megőrizhető a gyermeki lélek tisztasága idősebb korban is. A gonosz varázsló ugyan azt állítja: nem gyerekjáték a varázslás. Vagy talán mégis?

Dan Brown - Az ​elveszett jelkép
Megkerült, ​ami elveszett... Robert Langdont, a Harvard szimbólumkutatóját az utolsó percben kérik fel egy esti előadásra a washingtoni Capitolium épületében. Közvetlenül megérkezése után azonban egy hátborzongató szimbólumokkal rejtjelezett, nyugtalanító tárgyat fedeznek fel a Rotunda kellős közepén. Langdon egy ősi meghívót közvetít benne, amely a titkos ezoterikus bölcsesség rég letűnt világába invitálja megfejtőjét. Amikor brutálisan elrabolják Peter Solomont, a híres filantrópot és szabadkőművest, Langdon nagyra becsült mentorát, a professzor ráébred, hogy csak úgy mentheti meg barátja életét, ha elfogadja a rejtélyes meghívást és követi az utat, akárhova vezessen is. Langdon gyorsan ott találja magát Amerika legnagyobb hatalmi központjának színfalai mögött, a város láthatatlan termeiben, templomaiban, alagútjaiban. Ami mindeddig ismerős volt, az most átváltozik egy mesterien elleplezett múlt titokzatos, félhomályos világává, amelyben szabadkőműves rejtélyek és sosem látott felfedezések vezetik őt az egyetlen lehetséges és felfoghatatlan igazsághoz. Az elveszett jelkép az eltitkolt históriák, misztikus ikonok és kódok ragyogóan összecsómozott szőttese; intelligens, vllámgyors tempójú thriller, amelyben egymást érik a meglepetések. Hiszen - miként azt Robert Langdon felfedezi - nincs páratlanabb vagy megrendítőbb, mint az a titok, amely mindvégig a szemünk előtt volt...

Robert van Gulik - A ​kínai haranggyilkosság esete
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

J. K. Rowling - Harry ​Potter és az azkabani fogoly
Harry ​Potter szokásos rémes vakációját tölti Dursley-éknél, ám a helyzet úgy elfajul, hogy Harry elviharzik a Privet Drive-ról. Így köt ki a Kóbor Grimbuszon, ami elviszi őt abba a világba, ahová egész nyáron vágyott. Az Abszol úton ijesztő hírek járják: az Azkabanból, a gonosz varázslókat őrző rettegett börtönből megszökött egy fogoly. A Mágiaügyi Minisztériumban tudják, hogy a veszélyes szökevény a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolába tart. Harry pedig egy véletlen folytán tudomást szerez róla, hogy az illető az ő nyomát követi.

Rejtő Jenő (P. Howard) - A ​szőke ciklon
Jim ​Hogan, az életfogytiglanra ítélt dartmoori fegyenc végrendeletében egymillió font sterling értékű, dió nagyságú gyémántot hagyományoz Miss Emily Westonra, az ifjú londoni bölcsészhallgatóra, aki egyetlen látogatója volt börtönévei során Emilynek "csupán" meg kell találnia a tizenöt évvel korábban készült Buddha-szobrocskát, amelyben a gyémánt rejtőzik. Nem lesz nehéz, alig pár darab készült belőle, és mind itt van valahol a Földön. A végrendelet tartalmát azonban mások is megismerték...

Leslie L. Lawrence - Nebet ​Het, a halottak úrnője
„Megfordultam, ​és lassú nyugodt futással elindultam a sikátor másik vége felé. Egészen addig futottam, amíg hangos puffanással le nem hullott valami az orrom elé az útra. Éreztem, hogy nyilall az oldalam, mintha ki tudja, hány mérföldet szaladtam volna. Megtorpantam, és lenéztem a lábam elé. Fekete, négyszögletes valami hevert előttem a porban; nagyjából akkora, mint egy macska. Lehajoltam, és futólag végigpillantottam rajta. Pólya, tekercsek, vicsorgó fogak, tátott száj, szőrtelen fej. Egy macskamúmia vigyorgott rám a holdfényben. Lihegve kiegyenesedtem, és a sikátor vége felé lestem. Két karcsú, fehérruhás alak közeledett felém; kezükben papiruszból font kötél, hurokkal a végén. Villámsebesen fordítottam hátra a fejem. A másik irányból is két fehérruhás tartott felém a kötélhurokkal. Mögöttük ott lebegett, félig a levegőben a fehér asszony: Nebet Het istennő."

Thomas Harris - A ​vörös sárkány
Will ​Graham nyomozó egy halott család csendes, üres házában álldogál, és a gyilkos helyébe képzeli magát. Graham, aki FBI-kiképző-tiszt, a nyomokból fejti meg sorozatgyilkosa kinézetét, tudja, hogyan gondolkozik, és mit tett az áldozataival haláluk után. Már csak el kell kapnia. De ahhoz, hogy ez sikerüljön, bele kell élnie magát a szerepébe; ráadásul együtt kell működnie egy veszélyes elmebeteggel, dr. Hannibal Lecterrel...

Szilvási Lajos - Ördög ​a falon
Gondatlannak ​ígérkező balatoni víkend. Öngyilkos lány a szomszédos villában. Mi történt, hogyan juthatott el az öngyilkossági kísérlethez egy ilyen fiatal élet? - ez a kérdés nem hagyja nyugodni Tatárt, a kormánytisztviselőt, aki esetről esetre kínos ügyekkel foglalkozik. Utat tévesztett fontos beosztású emberek botlásainak vagy bűneinek jár utána a törvények és a törvényesség védelmében. S míg kideríteni igyekszik az okokat, összefüggéseket, társadalmunk egyik fontos gondja rajzolódik ki egyre élesebb vonásokkal: egymástól elidegenedő szülők és gyerekek sorsa, egy rosszul értelmezett, elviselhetetlen és mégis elfogadott életforma gúzsába kötve, egy család értelmetlen vegetáló élete azon a szinten, amit köznapi kifejezéssel a "társadalom krémjének" szokás nevezni... A nyomozás során Tatárban a fiatal vonzó ügyvédnő váratlan szenvedélyeket szabadít fel, s így már nemcsak az öngyilkos gyereklány sorsáért, de önmaga megkísértett hűségéért is küzdenie kell.

Jandácsik Pál - Állatok ​maszkabálja
Újabb ​brutálisan meggyilkolt, bundájától megfosztott állat hullájára lelnek a rendőrök. Cesar Darlington németjuhász nyomozó tehetetlen az ügyben – egyetlen segítsége a megcsonkított szfinx macska, Dr. Lex Siegfried lenne, akit ő juttatott rácsok mögé. De vajon hihet-e a doktor őrült meséinek? Mindeközben egy nem mindennapi páros (Arthur, a róka és Christie, a fekete párduc) szórakozni készül a barátaikkal, de a város felé tartó viharfelhők a halloweeni maszkabált véres rémálommá változtatják mindenki számára. Jandácsik Pál első regénye egy sötét, ismeretlen, mégis hátborzongatóan ismerős univerzumot fest le. Karakterei civilizált állatok, akik még soha nem tűntek ennél emberibbnek, a gyilkos után folytatott hajsza pedig soha nem volt ennél idegtépőbb. Ez a furry krimi nem szűkölködik sem vérben, sem erőszakban; az olvasóban felmerülő kérdések pedig az utolsó oldalakig váratnak a válasszal.

Graham Greene - A ​csendes amerikai
Graham ​Greene párját ritkító szűkszavúsága ellenére, vagy éppen azért, remek elbeszélő. A sűrítés mestere sokat tud a világ minden tájáról, minden tudományról, s ami tény, adat felmerül műveiben, az mind helytálló, mindnek értelme van, és történeteiben valódi szerepet kap. A 20. század egyik legolvasottabb szerzőjének írásaiban sajátosan keveredik kalandosság, lélektani hitelesség és társadalmi kritika. ___Az amerikaiak vietnami beavatkozását egy angol tudósító közönyös szemével rögzítő, de annál kíméletlenebbül leleplező regény főhőse egy fiatalember, Alden Pyle, a csendes amerikai. Otthon kellett volna maradnia, hogy olvassa az újságok vasárnapi mellékleteit meg a baseballhíreket. Nyugodt élet járt volna neki egy szabályszerű amerikai lány oldalán, aki tagja a Könyvbarátok Klubjának. De mert fiatal volt, hiszékeny és tudatlan, mindenfélébe belekeveredett. Saigonba ment, mert azt mondták neki, hogy vegye fel a harcot a militarista bajkeverőkkel, diktátorokkal, s nyerje meg a Távol-Keletet a demokráciának. Halálában magányos ellenálló maradt, de tisztasága, bátorsága, a szabadságot és a többi embert kereső személyisége példaként áll mindenféle elnyomással és háborús uszítással szemben.

Agatha Christie - Nyílt ​kártyákkal
„Elterjedt ​az a nézet, mely szerint a detektívhistóriák leginkább egy nagy lóversenyre emlékeztetnek, ahol sok az induló, az esélyes ló és lovas.” Ezt a közvélekedést cáfolja meg ez a kiváló krimi, amelyben csak négy esélyes indul, nyomában négy detektívvel. Mr. Shaitana, a különc gyűjtő, partit ad. Vendége négy olyan gyilkos, aki elkerülte az igazságszolgáltatást, valamint négy nyomozó. Két asztalnyi lelkes bridzsjátékos, akik végig egymás szeme előtt voltak. Valaki mégis élt a lehetőséggel, a házigazda pedig halott. Talán nem meglepő, hogy a fej fej melletti versenyből ismét M. Poirot kerül ki győztesen.

Agatha Christie - Gyilkosság ​Mezopotámiában
Amy ​Leatheran, a jó kedélyű és roppant hatékony ápolónő dr. Leidnertől, a neves archeológustól kap munkaajánlatot, aki éppen egy Hasszenje környéki expedíciót vezet. A tudós gyengélkedő feleségére, a már nem egészen fiatal, de még mindig vonzó Louise-ra kellene gondot viselnie a sivatag közepén. Amy tapintatos érdeklődésére, hogy tulajdonképpen mi is a baja a hölgyenek, dr. Leidner bizonyos ideges félelmekre tesz homályos utalást. Csak nem delirium tremens? - teszi fel magának a kérdést a sokat tapasztalt nővér. Ám amikor megérkezik az ásatás helyszínére, és négyszemközt marad Mrs. Leidnerrel, kiderül, téves volt az előzetes diagnózis. A szépasszony ugyanis egészen valós dologtól retteg. Nevezetesen attól, hogy rövidesen meg fogják ölni...

Móra Ferenc - Rab ​ember fiai
Móra ​Ferenc elbeszélése az aranykort követő viszontagságos időkbe kalauzolja az olvasót. Mikor Apafi Mihályra került a fejedelemség sora, nehéz évek köszöntöttek az országra. Nagyváradon, Erdély kapujában a török volt már az úr. A Felső-Magyarországot és a fejedelemséget összekötő területsáv - az úgynevezett Részek, latinul Partium - nagy része a Habsburgok birtokába került. "Olyan világ járt akkor szép Erdélyországban - így az író , hogy mikor este lefeküdt a fejedelem, sose tudta bizonyosan, hogy fejedelem lesz-e még reggel, mire felébred? A német volt annak a megmondhatója, meg a török." A Szitáry testvérek története egy kalandos nyomozás fordulatait követi. A fejedelem palotájában látjuk őket először, majd elkísérjük a két fiút keresztül-kasul az országban. Bepillanthatunk velük az udvar hétköznapi életébe, a nagyurak világába, de megismerhetjük a rongyos bujdosók sorsát is. Szemügyre vehetjük a ravasz görög kereskedő házát csakúgy, mint a váradi basa fényűző palotáját. Megismerjük a várvédő vitézek életét és a szegény országúti vándorokét. Egyszer káprázatos keleti lakomának a vendégei közé képzelhetjük magunkat, másszor arra tanít bennünket az író, miképpen él a természet kínálta javakkal, gyökerekkel, magokkal a házatlan-hazátlan bújdosó.

Tom Bullimore - Baker ​Street-i rejtélyek / Baker Street Puzzles
"Csatlakozzon ​a híres detektívhez, Sherlock Holmes-hoz és segítőjéhez, dr. Watsonhoz néhány probléma megoldásában, melyekkel a Baker Street 221 /b alatti londoni rezidenciájukon és környékén találkoznak. A feladványok célja a szórakoztatás, nem a zavarba ejtés. A könyv logikai rejtvényeket, titkosírásokat, anagrammákat, számtani rejtvényeket és természetesen rövid detektívtörténeteket tartalmaz. Ha netán néhány feladványt túl bonyolultnak tart, akkor jussanak eszébe a világ leghíresebb detektívjének, Sherlock Holmesnak szavai, melyek szerint: "Semmi sem félrevezetőbb, mint egy nyilvánvaló tény".

Leslie L. Lawrence - Véresszakállú ​Leif és a lávamező
Snorri ​Eggertson lávamezőt örököl Izlandon, Steinpórsson ügyvédet felakasztják egy csillárra, Mr. Kinget lángoló nyílvesszővel lövik fenéken, Leslie L. Lawrence‑t betaszítják a krátertóba, miközben folyik a hajsza Véresszakállú Leif viking martalóc koporsóhajója után. Gyilkosság gyilkosságot követ a gonosz lávamezőn, s már‑már úgy látszik, a kegyetlen gyilkos leszámol a kincskereső expedícióval, ám ekkor Leslie L. Lawrence kezébe veszi .38‑as Smith and Wessonját, szájába szorítja elmaradhatatlan pipáját, s McAllister felügyelővel a gyilkos nyomába ered.

Sara Shepard - Pretty ​Little Liars
Mindenkinek ​van valami szennyese – kiváltképp, ha az illető a gimis Spencer, Aria, Emily és Hanna. Spencer a nővére fiúja után sóvárog. Aria az angoltanáráról fantáziál. Emily a fekete Mayába zúg bele. Hanna pedig ocsmány kis trükkök árán játssza a bombázót. Ki hinné, hogy ezeknél súlyosabb titok is nyomhatja a lelküket? Pedig így áll a helyzet, mióta Alison barátnőjüknek váratlanul nyoma veszett. Hogy honnan tudom? Hát onnan, hogy ismerem őket, mint a rossz pénzt. Tudom, miféle gaztetteket követtek el a múltban, és milyen velejükig romlottak ma. Egyetlen féltve őrzött, mocskos kis titkuk sem maradhat rejtve előttem. És most már előtted sem!

Dan Brown - Angels ​and Demons
When ​a world renowned scientist is found brutally murdered in a Swiss research facility, a Harvard professor, Robert Langdon, is summoned to identify the mysterious symbol seared onto the dead man's chest. His baffling conclusion: that it is the work of the Illuminati, a secret brotherhood presumed extinct for nearly four hundred years - reborn to continue their bitter vendetta against their most hated enemy, the Catholic church.In Rome, the college of cardinals assembles to elect a new pope. Yet somewhere within the walls of the Vatican, an unstoppable bomb of terrifying power relentlessly counts down to oblivion. While the minutes tick away, Langdon joins forces with Vittoria Vetra, a beautiful and mysterious Italian scientist, to decipher the labyrinthine trail of ancient symbols that snakes across Rome to the long-forgotten Illuminati lair - a secret refuge wherein lies the only hope for the Vatican.But, with each revelation comes another twist, another turn in the plot, which leaves Langdom and Vetra reeling and at the mercy of a seemingly invisible enemy...ANGELS & DEMONS is a breathtakingly brilliant thriller which catapults the reader through the antiquity of Rome, through sealed crypts, dangerous catacombs, deserted cathedrals and even the most secret vault on earth. As the prequel to Dan Brown's worldwide bestseller, The Da Vinci Code, it has the distinction of introducing his readers to Harvard symbologist, Robert Langdon.

Michael Connelly - The ​Lincoln Lawyer
Mickey ​Haller is a Lincoln Lawyer, a criminal defense attorney who operates out of the backseat of his Lincoln Town Car, traveling between the far-flung courthouses of Los Angeles to defend clients of every kind. Bikers, con artists, drunk drivers, drug dealers - they're all on Mickey Haller's client list. For him, the law is rarely about guilt or innocence, it's about negotiation and manipulation. Sometimes it's even about justice. A Beverly Hills playboy arrested for attacking a woman he picked up in a bar chooses Haller to defend him, and Mickey has his first high-paying client in years. It is a defense attorney's dream, what they call a franchise case. And as the evidence stacks up, Haller comes to believe this may be the easiest case of his career. Then someone close to him is murdered and Haller discovers that his search for innocence has brought him face-to-face with evil as pure as a flame. To escape without being burned, he must deploy every tactic, feint, and instinct in his arsenal - this time to save his own life.

Leslie L. Lawrence - Ahol ​a Pajpaj jár
Rejtélyes ​események történnek a Matupit vulkán közelében, Pápua Új‑Guineában. Ismeretlen varázsló kígyót dob a hegy kráterébe; Mr. Kaukau lábáról lerágják a szandált; Natnat felügyelőnek nyoma vész a hegyi törzsek között; a rettegett erdei szellem, a pajpaj gyilkolni kezd; Kokopo doktor pedig hullát talál a rendelőjében. Úgy látszik, a vérszomjas pajpajt senki nem állíthatja meg, de felbukkan a banáncserjék között a lepkevadász, hogy kezdetét vegye a kegyetlen fogócska Matupit emberevőinek unokái között.

Agatha Christie - Paddington ​16.50
Az ​idős, törékeny Miss Marple maga már nem játszhat detektívesdit - amikor azonban tudomására jut, hogy barátnője, vonaton utaztában, egy gyilkosságnak lett szemtanúja, nem nyughat nyomozóösztöne. S az a "csekélység", hogy a mondott időben a vasútvonalon semmiféle bűnesetről nem érkezett jelentés, nem gátolja a találékony öregkisasszonyt abban, hogy kiderítse: mégiscsak történt gyilkosság, s hogy a feltételezett áldozat feltételezett holtteste vajon hová tűnhetett.

Michelle Hodkin - The ​Unbecoming of Mara Dyer - Mara Dyer eszmélése
Mara ​Dyer azt hiszi, az élete furcsább már is nem lehet, miután egy kórházban tér magához, és nem emlékszik, hogy került oda. Pedig lehet. Amnéziája ellenére meggyőződése, hogy a barátait megölő, őt viszont titokzatos módon életben hagyó baleset nem egyszerű véletlen volt. Tényleg nem. Nem hiszi, hogy mindazok után, amin keresztülment, lehet még szerelmes. Nagyon téved.

Paula Hawkins - Into ​the Water
A ​single mother turns up dead at the bottom of the river that runs through town. Earlier in the summer, a vulnerable teenage girl met the same fate. They are not the first women lost to these dark waters, but their deaths disturb the river and its history, dredging up secrets long submerged. Left behind is a lonely fifteen-year-old girl. Parentless and friendless, she now finds herself in the care of her mother’s sister, a fearful stranger who has been dragged back to the place she deliberately ran from—a place to which she vowed she’d never return. With the same propulsive writing and acute understanding of human instincts that captivated millions of readers around the world in her explosive debut thriller, The Girl on the Train, Paula Hawkins delivers an urgent, twisting, deeply satisfying read that hinges on the deceptiveness of emotion and memory, as well as the devastating ways that the past can reach a long arm into the present.

Tod Claymore - Viperák ​fészke
Idilli ​vakációra számíthat Tod Claymore, detektívregény-író és kotnyeles kislánya, meghívta őket vidéki kúriájába régi ismerősük, Poppy, egy jópofa vénkisasszony, aki együtt lakik szép, fiatal, özvegy unokahúgával, a lánykorában ismert színésznővel. A környék kedélyes és gondatlan hölgyei és urai is felvonulnak a vendégek tiszteletére mindjárt az első nap. Ám a felhőtlen derűt berányékolja, hogy ugyanekkor egy gyilkosság és egy gyilkossági kísérlet is történik. A tettes ismeretlen, az indítékok is. Az egyetlen elképzelhető személy, akinek nincs alibije, és lehetett oka a bűncselekmények elkövetésére, a helyi lelkész lánya. A hatóságok őt akarják vád alá helyezni, Claymore azonban kételkedik. Kockázatos és kalandos körülmények között, "saját szakállára" nyomozni kezd...

David Lagercrantz - Ami ​nem öl meg
Rajongók ​milliói remélték, hogy a skandináv krimit világhíressé tevő tetovált lány története így vagy úgy, a szerző, Stieg Larsson hirtelen halála után is folytatódhat. Időről időre nem megerősített hírek kaptak szárnyra a Millennium-sorozat fiók mélyén rejtőző negyedik kötetéről. Mígnem egy váratlan fordulattal a svéd kiadó felkérte a közismert írót, újságírót, David Lagercrantzot, hogy írja meg a folytatást. Lisbeth Salander, a tetovált lány tehát újra a rosszfiúk nyomába ered, s a regényben természetesen feltűnik Mikael Blomkvist, a Millennium főszerkesztője is. Az akciódús cselekményről most csak annyit árulhatunk el, hogy egy különleges képességű kisfiú is kulcsszerepet kap benne.

Agatha Christie - Hétvégi ​gyilkosság
A ​bájos Lucy Angkatellről mindenki tudja, hogy meglehetősen szertelen teremtés - de azt a kétes ízlésre valló gondolatot mégsem tételezte volna fel róla Hercule Poirot, hogy amikor őt, a közismert mesterdetektívet, meghívja egy szép őszi vasárnap ebédre, a kertben gyilkossági jelenetet rendez a tiszteletére! Márpedig az úszómedence szélén, nagyon is színpadias pózban, mozdulatlan férfi hevert, fölébe üres tekintetű nő hajolt, kezében revolverrel - és a jelenet rendezőjének még arra is volt gondja, hogy a "hulla" szíve tájáról piros festék csorogjon a medence kék vizébe... Poirot mester csakhamar ráébredt, hogy igazságtalanul gyanúsította vendéglátóit: a hulla is valódi - a gyilkosság is. Vajon miért nem tud mégsem szabadulni attól az érzéstől, hogy az elébe táruló jelenetet mégiscsak - megrendezte valaki?...

Julia Volmert - Rejtély ​a templomban
A ​Három Szimat-sorozat kötetei fordulatos történetek, arnelyekben nyoma sincs véres eseményeknek, durva erőszaknak. Lelernényes gondolkodás, igazi logikai játék mozgatja az eseményeket. A három szimat, Jana, Miriam és Freddi kalandjai jó lehetőséget adnak arra, hogy az olvasni már tudó gyerekek kedvükre és kedvvel kalandozzanak a betűk birodalmában.

Agatha Christie - Mrs. ​McGinty halott
Mrs. ​McGinty halott – mert megölték a fejére mért brutális ütéssel, s megtakarított pénzének is nyoma vész. A gyanú rögtön sunyi, pénzszűkében levő lakójára, James Bentleyre terelődik, akinek a ruháin felfedezik az idős áldozat vérének és hajának nyomait. Valami mégsem stimmel: Bentley egyszerűen nem úgy néz ki, mint egy gyilkos. Poirot azt hiszi, megmentheti ezt az embert az akasztófától – csak azzal nem számol, hogy a saját élete is óriási veszélyben van. És az idő egyre fogy…

Joss Stirling - Lélektársak ​- Sky
Sky ​egy kicsit zárkózott, szorongó tizenhat éves lány, aki túlságosan jól tudja, milyen érzés kívülállónak, idegennek lenni valahol. Mikor Londonból Coloradóba költözik kissé különc nevelőszüleivel, megtapasztalja milyen egy tipikus amerikai középiskola, és milyen egy nem tipikus fiú. Zed Benedict jóképű, tehetséges, minden lány álma, csak épp sötét titkok veszik körül. Aztán Sky egy hangot hall a fejében… Az Ő hangját. És Zed is hallja, érti az ő válaszait, amiket még ki sem mondott. Mi ez az egész? Kik a savantok, és létezik olyan, hogy lélektárs? Sky hiszi is, nem is, amíg mélyen belül fel nem éled benne egy képesség, amitől már rég meg akart szabadulni. Valami, amitől egész életében félt... Természetfeletti képességek, szövevényes összeesküvés és két kamasz szerelme.

Kollekciók