Ajax-loader

'Észak-Dakota' címkével ellátott könyvek a rukkolán

 


Debbie Macomber - Próba ​szerencse
Buffalo ​Valley lakóinak újabban minden okuk megvan a derűlátásra. Lindsay boldog feleség, barátnője, Maddy pedig felvirágoztatta a Fő utcai vegyesboltot. Sarah-nak azonban meggyűlik a baja kamasz lányával, és amíg nem tesz pontot egy befejezetlen ügy végére, addig nem meri kimutatni Dennis iránti szerelmét. Brandon megint találkozgatni kezd Joanie-val, de türelmetlenségével majdnem tönkreteszi újból bimbózó kapcsolatukat. Heath, a bankár hasztalan csapja a szelet Rachelnek, aki immár egész héten nyitva tartja jól menő pizzázóját. Jeb McKenna súlyos baleset következében elveszti fél lábát, és azóta emberkerülő, mogorva alak. Csakhogy Maddy látja a felszín alatt rejtőző kedves, érzékeny férfit, és megpróbálta kicsalogatni a remetebarlangjából. Buffalo Bobnak végre teljesül leghőbb kívánsága, de arra nem számít, hogy ezzel bonyodalmak egész sora zúdul a nyakába...

Louise Erdrich - A ​Körkunyhó
1988-ban ​egy tavaszi vasárnapon megtámadnak egy nőt az észak-dakotai rezervátumban. A bűncselekmény részletei lassacskán kerülnek napvilágra, mert a sokkos állapotban lévő Geraldine Coutts nem szívesen éli újra és meséli el a történteket, sem a rendőrségnek, sem a férjének, Bazilnek, sem tizenhárom éves fiának, Joe-nak. Joe élete egyetlen nap leforgása alatt gyökeres fordulatot vesz. A fiú próbál vigaszt nyújtani anyjának, de az nem hajlandó felkelni, és egyre mélyebbre csúszik a magány szakadékában. A hirtelen magára maradt Joe idő előtt, teljesen felkészületlenül csöppen bele a felnőttek világba. Míg apja, aki törzsi bíró, a legtöbbet igyekszik kicsikarni az igazságszolgáltatásból egy olyan helyzetben, amely dacol az erőfeszítéseivel, Joe fittyet hány a hivatalos nyomozásra, és hű barátaival, Cappyvel, Zackkel és Angusszal maga próbálja megkeresni a válaszokat. Küldetésük során eljutnak a Körkunyhóhoz, az odzsibua indiánok szent helyéhez. És ez még csak a kezdet. A feltűnő kendőzetlenséggel megírt A körkunyhó, amely egy olyan modern közösség életének rideg valóságát mutatja be, ahol az odzsibuák és a fehérek kapcsolata nem kifejezetten felhőtlen, zseniális, egyben szórakoztató regény, igazi szépirodalmi remekmű. Louise Erdrich tragédiája, amelyben egyszerre jelenik meg a komikum és az igazán emberi karakterek életét nagyban meghatározó hiedelemvilág, mese az igazságtalanságról, amely, sajnos, hiteles képet ad arról, mi is folyik manapság a világban.

Dan Wells - Nem ​akarlak megölni
Ha ​még egyszer így nevezel - nevetett fel -,akkor olyan gyorsan keresek másik kísérőt az évnyitó bálra, hogy csak pislogsz. Öt srácot dobtam miattad. Emlékezz erre! Ötöt! - Ötöt - ismételtem. De miért pont azt választottad, aki arról álmodozik, hogy megöl? Dan Wells hátborzongató regényeiből már jól ismert John Wayne Cleaver élete legkomolyabb kihívásával néz szembe. A Nem vagyok sorozatgyilkosban szárnyait bontogató szociopataként követhettük nyomon, aki megszegte az összes saját maga által felállított szabályt, hogy megmenthesse szülővárosát a gonosztól. A Szörnyeteg úrban lélegzetvisszafojtva figyeltük, ahogy őrült küzdelmet folytat önmagával. John időközben tökélyre fejlesztette beteges képességeit, és felvállalta a gyilkosok gyilkosának szerepét ­ ám rá kell döbbennie, hogy egy természetfeletti képességekkel rendelkező lénnyel folytatott macska-egér játékban mindig az ember kényszerül az egér szerepébe. A Nem akarlak megölni cselekménye gyanakvással, ámokfutással, és holttestekkel telve száguld a mellbevágó végkifejlet felé.

Dan Wells - Szörnyeteg ​úr
A ​Nem vagyok sorozatgyilkosban John Wayne Cleaver megmentette a városát egy olyan hidegvérű mészárostól, aki még az általa bálványozott sorozatgyilkosoknál is rettenetesebb tetteket vitt végbe. De úgy tűnik, a démon nem volt egyedül, és az eltűnése egy új fenevadat hozott Clayton megyébe. Lassan újra gyűlni kezdenek az áldozatok a hullaházban, és John egy új rejtéllyel találja szemben magát, amely megoldásra vár. John azonban már megízlelte a gyilkolás ízét, és lehet, hogy a sötétebbik oldala, amit eddig fegyverként használt a harcban – az a rémisztő alteregó, akit csak Szörnyeteg úrként emleget – most átveszi az uralmat. Claytonban senki nincs biztonságban, amíg John le nem győzi két legádázabb ellenfelét: az ismeretlen démont, akit meg kell ölnie, és a belső démonját, aki elől nem menekülhet. Ez a díjnyertes kötet még több borzongást és izgalmat ígér, mint a trilógia előző része. Dan Wells előre is bocsánatot kér a rémálmokért. Dan Wells hazánkban is szép sikereket elérő debűtáló regénye, a Nem vagyok sorozatgyilkos folytatódik, a Szörnyeteg úr 2010-ben elnyerte a legjobb regénynek járó Whitney-díjat.

Debbie Macomber - Az ​a régi ház
A ​városi tanács ülésén mindenki egyetért abban, hogyha nem érkezik új tanár, akkor be kell zárni az iskolát, és ez Buffalo Valley végét jelentené. A sors azonban kegyes hozzájuk, ide vezérli Lindsayt, aki lelkesen veti bele magát a tanításba, és elvarázsolja a vásott kamaszokat. Kár, hogy a jóképű farmer, Gage sokkal konokabbnak bizonyul, mint a gyerekek! A férfiak általában Bob kocsmájában öntik ki a szívüket, a nők pedig szívesen járnak a patikába, ahol a gyógyszerek mellé bölcs tanácsokat is kapnak az idős, csupa mosoly Hassie-től. Lindsay a nagymamája házának a rejtet szegletében régi aranymedálra meg egy felkavaró levélre bukkan, amely új irányt és értelmet ad az éeltének. Sok család mindennapjait megkeserítik a gazdasági nehézségek, a városi s a csőd szélén áll, de ha az emberek újra összefognak és odafigyelnek egymásra, van remény a kilábalásra...

Debbie Macomber - A ​boldogság receptje
Sok ​család révbe ért az észak-dakotai kisvárosban, és számos új üzlet szegélyezi a Fő utcát. A háttérben azonban kíméletlen alku zajlik: hatalmas kereskedelmi hálózat akar telket vásárolni Buffalo Valleyben, hogy bevásárlóközpontot építsen. Ez azonban tönkretenné a kis, független vállalkozásokat, ezért a városka lakói csatasorba állnak, hogy megakadályozzák a nagyra törő tervet. Hassie Knight, a patikusnő megbarátkozik a gondolattal, hogy átadja a gyógyszertárat utódjának, a kedves, vonzó Carrie Hendricksonnak, aki egyre inkább elfoglalja az idős hölgy helyét a közösségben. Hassie "fogadott" fia, Vaughn Kyle, aki a hölgy Vietnamban elesett gyermeke után kapta a nevét, egy havas, sötét, téli napon feltűnik a városban, és ezzel lavinaszerű eseménysort indít el, melyből nem hiányzik az intrika és az önzetlen, tiszta szerelem sem...

Debbie Macomber - Csak ​azért is Matt!
Buffalo ​Valley az utóbbi időben hihetetlen fejlődésen ment keresztül: új boltok nyíltak, Sarah foltvarró műhelye is egyre több megrendelést kap. Kár, hogy a lánya, Calla a korhely apjához költözött, így nem lehet tanúja a sikernek. Buffalo Bob és felesége, Merrily komoly elhatározásra kényszerül, amikor valaki rájön, hogy nevelt gyermeküket keresi a rendőrség. Rachel visszafizeti Heath bankjának a pizzéria miatt felvett hitelt, és úgy gondolja, most már szabadon és felelősséggel dönthet a jövőjükről. Margaret Clemens apja meghal, ő pedig megörökli a hatalmas birtokot. Bármelyik fiatalember boldog lenne, ha a lány szemet vetne rá, Maggie azonban a szegény és rossz hírű Matt Eilersbe habarodik bele. A férfi elfogadja Margaret különös házassági ajánlatát, ám ekkor még ő maga sem sejti, milyen nagy bajt hoz ezzel a fejére...

Lisa De Jong - When ​It Rains - Amikor esik...
Ő ​volt az első szerelmem, még mielőtt összeomlott az életem. És ő most többet akar, amit én nem tudok megadni neki. Minden megváltozott. Bárcsak elmondhatnám neki, miért… de képtelen vagyok. Senkinek nem mondtam el. Csak akkor ébredtem rá, mennyire szükségem van rá, amikor elment a főiskolára, és én teljesen magamra maradtam. Aztán egy nap belovagolt a városba Asher Hunt, azzal a sötét, varázslatos tekintetével és a pimasz mosolyával. Őt nem érdekelte, ki voltam azelőtt, egyszerűen csak életet lehelt abba, ami megmaradt belőlem. Sokan figyelmeztettek, hogy tartsam tőle távol magam, de ő segített elfeledni a fájdalmat, ami oly hosszú ideje fogva tartott. Nem hittem, hogy ez lehetséges, mielőtt ő besétált az életembe. Megsebeztek. Megmentettek. És reményre leltem. Sokáig azt hittem, hogy azon a bizonyos éjszakán végleg leíródott az életem, de aztán rájöttem, az csak egy új kezdet volt. Míg egy titok fenekestől fel nem forgatta a világomat… Újra.

Dana Ransom - Szerelmem, ​Dakota
A ​választás - főként sorsdöntő kérdésekben - mindannyiunk számára erőpróba. A regény két főhőse is ilyen nehéz helyzetbe kerül. Scott, a félig indián férfi vajon melyik életet választja? A fehér emberét Bostonban, egy jómódú családból származó úrilány oldalán, vagy inkább indiánnak érzi magát, s az ő nehéz sorsukkal vállal közösséget Dakota varázslatos földjén? És Gena, a bostoni társasági hölgy vajon a nagyvárosban éli tovább megszokott életét? Belénevelt gátlások, társadalmi korlátok rabságában? Lehet, hogy fel tudja adni a biztonságot? - a szabadságért? - a testi szerelem szabadságáért is? Kettőjük egymásért folytatott küzdelméről szól a történet, mely bővelkedik izgalmas, nemegyszer érzelmes fordulatokban is.

Dan Wells - Mr. ​Monster
I ​killed a demon. I don’t know if it was really, technically a demon, but I do know that he was some kind of monster, with fangs and claws and the whole bit, and he killed a lot of people. So I killed him. I think it was the right thing to do. At least the killing stopped. Well, it stopped for a while. In I Am Not a Serial Killer, John Wayne Cleaver saved his town from a murderer even more appalling than the serial killers he obsessively studies. But it turns out even demons have friends, and the disappearance of one has brought another to Clayton County. Soon there are new victims for John to work on at the mortuary and a new mystery to solve. But John has tasted death, and the dark nature he used as a weapon---the terrifying persona he calls “Mr. Monster”---might now be using him. No one in Clayton is safe unless John can vanquish two nightmarish adversaries: the unknown demon he must hunt and the inner demon he can never escape. In this sequel to his brilliant debut, Dan Wells ups the ante with a thriller that is just as gripping and even more intense. He apologizes in advance for the nightmares.

John Sandford - Gyülevész ​préda
Utazóknak ​hívták őket. Városról - városra vándoroltak, kéregetésből éltek, de nem követtek el semmiféle bűntényt, egyszerűen csak nem szerettek egy helyben maradni. Most pedig valaki elkezdte legyilkolni őket. Letty, a Bűnmegelőzési Hivatal sztárnyomozójának, Lucas Davenportnak a fogadott lánya,épp az egyetemi szünidőt tölti otthon, mikor telefonhívást kap egy női Utazótól, akivel még San Franciscoban barátkozott össze. A nő úgy hiszi, hogy valaki gyilkolja a barátait,és attól fél, hogy tudja is, kicsoda.És most az élettársa is eltűnt. North Dakotában bújkál,és nem tudja,mitévő legyen. Letty bejelenti Lucsnak, hogy érte megy, és habár Lucas azt gyanítja, hogy Letty meg lett vezetve, felajánlja,hogy elkíséri. Miután megismeri a nő történetét, elkezd hinni benne. Nem sokat tud, de a következő napokban arra vállalkozik,hogy jobban megismerjen egy olyan közösséget, amely semmihez sem hasonlítható, amit korábban ismert. Egy olyan utazásra vállalkozik,ami nemcsak mindkettőjük életét teszi kockára, de megváltoztathatja egész addigi életét. Egy egészen félelmetes thriller a New York Times első számú sikerszerzőjétől, a Pulitzer-díjas John Sandfordtól. "John Sandford eddigi legjobb regénye." Washington Post "Ha nem olvastál Sandfordot, minden minden idők egyik legnagyobb íróját hagyod ki." Stephen King

Dan Wells - I ​Don't Want to Kill You
Dan ​Wells introduced us to John Wayne Cleaver in the chilling novels I Am Not a Serial Killer and Mr. Monster. In I Don't Want to Kill You, Cleaver faces his toughest challenge yet. John Wayne Cleaver has called a demon---literally called it on the phone---and challenged it to a fight. He’s faced two monsters already, barely escaping with his life, and now he’s done running; he’s taking the fight to them. As he wades through the town’s darkest secrets, searching for any sign of who the demon might be, one thing becomes all too clear: in a game of cat and mouse with a supernatural killer, you are always the mouse. In I Am Not a Serial Killer we watched a budding sociopath break every rule he had to save his town from evil. In Mr. Monster we held our breath as he fought madly with himself, struggling to stay in control. Now John Wayne Cleaver has mastered his twisted talents and embraced his role as a killer of killers. I Don't Want to Kill You brings his story to a thundering climax of suspicion, mayhem, and death. It’s time to punish the guilty. And in a town full of secrets, everyone is guilty of something.

Lisa De Jong - Cada ​vez que llueve
Un ​historia cautivadora de amor, amistad y superación. Te enamorarás de sus protagonistas. El amor será la salvación de Kate. Kate Alexander es una adolescente que vive en Carrington, un tranquilo pueblo de Estados Unidos, donde sueña con acabar el instituto e ir a la universidad. Pero una noche lluviosa, su vida cambia de forma dolorosa y ya nada vuelve a ser igual. Cuenta con el apoyo incondicional de su gran amigo Beau Bennett, compañero de infancia. Pero él quiere algo más y Kate no puede dárselo, tampoco puede contarle lo que ocurrió aquella noche. Sencillamente, está paralizada…. Cuando Beau se marcha a la universidad, Kate se siente muy sola. Hasta que llega Asher Hunt, un joven de ojos seductores y sonrisa arrogante, que le hará olvidar el dolor que la ha mantenido cautiva durante tanto tiempo. A pesar de los consejos de la gente, Kate no puede evitar acercarse y abrirse a él. ¿Será él la esperanza que necesita? ¿Su salvación? ¿O la volverán a herir?

Lisa Taddeo - Három ​nő
Betekintés ​a vágyba: három amerikai nő szexuális életének megragadó igaz története. A vágy izgató és gyötrő. Uralja gondolatainkat és felborítja életünket. Rejtett mozgatónk, amely teljesen soha nem kiismerhető. A soha azonban relatív: Lisa Taddeo arra tesz kísérletet, megmutassa a vágy különleges útjait. Egy indianai kertvárosban él Lina, a kétgyermekes háziasszony. Tízéves házassága kihűlt, napjai azzal telnek, hogy főz és takarít egy férfira, aki nem hajlandó szájon csókolni, mert úgymond viszolyog az érzettől. Lina elszörnyed, amikor a házassági tanácsadója a férjének ad igazat. A szeretetmegvonástól pánikrohamai vannak. Egy nap azonban viszonyt kezd régi szerelmével, és a kapcsolatnak teljesen a hatása alá kerül. Az észak-dakotai Maggie tizenhét éves középiskolás lány, amikor megértő társra talál jóképű, nős angoltanárában. Bizalmas esti üzenetváltásaik titkos testi kapcsolathoz vezetnek, és már arról álmodoznak, hogy egyszer iskola helyett egész nap szeretkeznek. A férfi azonban szakít vele egy reggelen. Maggie ott áll érettségi, életpálya és vágyott célok nélkül. Amikor megtudja, hogy a férfi az Év Tanára lett, bíróság előtt tárja fel, mi történt vele, ám volt iskolatársai és az ügyét tárgyaló esküdtszék hitetlenkednek. A per fejtetőre állítja a csöndes kis közösséget. Sloane gyönyörű, sikeres, kifinomult étterem-tulajdonosnő. Boldog házasságban él egy olyan férfival, aki szereti nézni, amikor ő más férfiakkal és nőkkel szexel. A férje választ partnert csak neki vagy egy hármashoz, ő pedig gondoskodik arról, hogy mindenki elégedett legyen. Sloane vívódni kezd: meddig a férje vágya ez, s mettől az ő sajátja. Egy nap új férfit visznek az ágyukba, aki azonban olyan titkot hordoz, amely végül rákényszeríti Sloane-t a szembenézésre: házasságában kuszán alakulnak a hatalmi viszonyok. A Három nő történetei a vágy sérülékenységét, összetettségét, egyenlőtlenségét behatóan, érzelmi erővel megjelenítő sztorik. Három feledhetetlen nő és egy kivételes író bemutatkozása: mindannyiuk élményei megerősítenek minket abban, hogy nem vagyunk egyedül.

Lisa Taddeo - Three ​Women
Desire ​as we’ve never seen it before: a riveting true story about the sex lives of three real American women, based on nearly a decade of reporting. It thrills us and torments us. It controls our thoughts, destroys our lives, and it’s all we live for. Yet we almost never speak of it. And as a buried force in our lives, desire remains largely unexplored—until now. Over the past eight years, journalist Lisa Taddeo has driven across the country six times to embed herself with ordinary women from different regions and backgrounds. The result, Three Women, is the deepest nonfiction portrait of desire ever written and one of the most anticipated books of the year. We begin in suburban Indiana with Lina, a homemaker and mother of two whose marriage, after a decade, has lost its passion. She passes her days cooking and cleaning for a man who refuses to kiss her on the mouth, protesting that “the sensation offends” him. To Lina’s horror, even her marriage counselor says her husband’s position is valid. Starved for affection, Lina battles daily panic attacks. When she reconnects with an old flame through social media, she embarks on an affair that quickly becomes all-consuming. In North Dakota we meet Maggie, a seventeen-year-old high school student who finds a confidant in her handsome, married English teacher. By Maggie’s account, supportive nightly texts and phone calls evolve into a clandestine physical relationship, with plans to skip school on her eighteenth birthday and make love all day; instead, he breaks up with her on the morning he turns thirty. A few years later, Maggie has no degree, no career, and no dreams to live for. When she learns that this man has been named North Dakota’s Teacher of the Year, she steps forward with her story—and is met with disbelief by former schoolmates and the jury that hears her case. The trial will turn their quiet community upside down. Finally, in an exclusive enclave of the Northeast, we meet Sloane—a gorgeous, successful, and refined restaurant owner—who is happily married to a man who likes to watch her have sex with other men and women. He picks out partners for her alone or for a threesome, and she ensures that everyone’s needs are satisfied. For years, Sloane has been asking herself where her husband’s desire ends and hers begins. One day, they invite a new man into their bed—but he brings a secret with him that will finally force Sloane to confront the uneven power dynamics that fuel their lifestyle. Based on years of immersive reporting, and told with astonishing frankness and immediacy, Three Women is a groundbreaking portrait of erotic longing in today’s America, exposing the fragility, complexity, and inequality of female desire with unprecedented depth and emotional power. It is both a feat of journalism and a triumph of storytelling, brimming with nuance and empathy, that introduces us to three unforgettable women—and one remarkable writer—whose experiences remind us that we are not alone.

Layla Nash - Signed
Hannah ​loves her life in New York, even though her boss doesn't appreciate her and her long-overdue promotion went to someone else. When her crazy best friend signs up for a mail order bride dating site, Hannah signs up as well just for laughs -- except things turn serious when her bestie falls in love and drags Hannah to North Dakota to meet the guy and his devastatingly handsome brother. Wade doesn't have time for love -- running a ranch, keeping his brothers in line, and trying to keep the bear shifters across three counties from accidentally revealing themselves to the humans are more than three full-time jobs. When curvaceous Hannah shows up at the ranch along with her best friend, though, Wade reconsiders his priorities. Just as she makes him believe in true love, the rival wolf pack in town threatens her in an attempt to get Wade to back down, and everything he's worked for starts to fall apart. Hannah could almost deal with leaving the city to be with Wade... until he turns into a bear. She thought New York had the weirdest people on the planet, but at least none of them turn inside out. She and Wade are definitely from two different worlds... is bear mail enough to bring them back together?

Louise Erdrich - The ​Round House
One ​Sunday in the spring of 1988, a woman living on a reservation in North Dakota is attacked. The details of the crime are slow to surface as Geraldine Coutts is traumatized and reluctant to relive or reveal what happened, either to the police or to her husband, Bazil, and thirteen-year-old son, Joe. In one day, Joe's life is irrevocably transformed. He tries to heal his mother, but she will not leave her bed and slips into an abyss of solitude. Increasingly alone, Joe finds himself thrust prematurely into an adult world for which he is ill prepared. While his father, who is a tribal judge, endeavors to wrest justice from a situation that defies his efforts, Joe becomes frustrated with the official investigation and sets out with his trusted friends, Cappy, Zack, and Angus, to get some answers of his own. Their quest takes them first to the Round House, a sacred space and place of worship for the Ojibwe. And this is only the beginning.

Lisa De Jong - When ​It Rains
One ​night changed my life forever. Beau Bennett has been my best friend since I can remember. He was my first crush before everything came crashing down, and now he wants more, but it's more than I can give him. Things are different now. I wish I could tell him why, but I can't. I haven’t told anyone. I never knew how much I really needed him until the day he left for college, and I was completely alone. Then one day, Asher Hunt rides into town with his dark, captivating eyes and cocky grin. He doesn't care who I used to be, he's simply breathing life into what’s left. People warn me to stay away from him, but he helps me forget the pain that has held me hostage for so long; something I thought was impossible before he walked into my life. I’ve been hurt. I’ve been saved. And I’ve found hope. I thought my story was written that night, but now I know it was only a new beginning. Until one secret turns my world upside down… Again.

Louise Erdrich - The ​Master Butchers Singing Club
Having ​survived World War I, Fidelis Waldvogel returns to his quiet German village and marries the pregnant widow of his best friend, killed in action. With a suitcase full of sausages and a master butcher's precious knife set, Fidelis sets out for America. In Argus, North Dakota, he builds a business, a home for his family—which includes Eva and four sons—and a singing club consisting of the best voices in town. When the Old World meets the New—in the person of Delphine Watzka—the great adventure of Fidelis's life begins. Delphine meets Eva and is enchanted. She meets Fidelis, and the ground trembles. These momentous encounters will determine the course of Delphine's life, and the trajectory of this brilliant novel

Louise Erdrich - La ​Malédiction des colombes
"L'homme ​répara le fusil et la balle glissa en douceur dans la chambre. Il l'essaya plusieurs fois, puis se leva et se tint au-dessus du berceau... L'homme épaula le fusil. Autour de lui, dans la pièce close, l'odeur du sang frais montait de toutes parts." Depuis toujours, la petite ville de Pluto, Dakota du Nord, vit sous «la malédiction des colombes», qui dévorent ses maigres récoltes comme le passé dévore le présent. Nous sommes en 1966 et le souvenir de quatre innocents lynchés cinquante ans auparavant hante toujours les esprits. En écoutant les récits de son grand-père indien qui fut témoin du drame, Evelina, une adolescente insouciante, prend soudainement conscience de la réalité... _Un chef-d’œuvre éblouissant._ Philip Roth .

Donna McDonald - Bad ​Panther
Archaeologist ​and Ancient Earth Historian, Sugar Jennings has a problem. The mercenary alien shifter known as Bad Panther has the purr-fect solution. Dr. Sugar Jennings is an Archaeologist and Ancient Earth Historian. She’s also the host of a very old, very ancient artifact of enormous power. Everyone wants Sugar dead because of it. They want the power she possesses, but she can’t let them get it. Desperation drives her to seek help but no one is willing to risk their own life in the job of protecting hers. Or no one did until a mercenary Panther Shifter decided she might be worth the trouble. Now all she has to do is convince the ancient artifact she carries not to kill Axel for trying to help her. Axel Rodu is a rogue Panther Shifter and heir to Lyran throne on Earth. His work for the agency is special contract only but even their toughest problems barely keep his boredom at bay. Has he earned the name Bad Panther? Depends on who you ask so long as you don’t ask his newest client. Ironically though, Axel has no intentions of using Dr. Sugar Jennings to worsen his reputation. He has one job to do concerning the archaeologist and one job only. By order of his queen, whatever it takes, he must make sure Dr. Jennings stays alive until the artifact is done with her.

Nalini Singh - Shield ​of Winter
“The ​alpha author of paranormal romance” (Booklist) draws us back into her extraordinary Psy-Changeling world, a world torn between violence and peace, passion and ice... Assassin. Soldier. Arrow. That is who Vasic is, who he will always be. His soul drenched in blood, his conscience heavy with the weight of all he’s done, he exists in the shadows, far from the hope his people can almost touch—if only they do not first drown in the murderous insanity of a lethal contagion. To stop the wave of death, Vasic must complete the simplest and most difficult mission of his life. For if the Psy race is to survive, the empaths must wake… Having rebuilt her life after medical “treatment” that violated her mind and sought to suffocate her abilities, Ivy should have run from the black-clad Arrow with eyes of winter frost. But Ivy Jane has never done what she should. Now, she’ll fight for her people, and for this Arrow who stands as her living shield, yet believes he is beyond redemption. But as the world turns to screaming crimson, even Ivy’s fierce will may not be enough to save Vasic from the cold darkness…

Debbie Macomber - Always ​Dakota
Local ​rancher Margaret Clemens is taking a chance on happiness, and going after what she wants for a change. And what she wants is marriage to cowboy, Matt Eilers. Regardless of what her friends and family say, and despite all the rumors, Margaret wants Matt anyway. Oh...and she plans on having his baby, too.

Debbie Macomber - Buffalo ​Valley
This ​holiday season New York Times bestselling author Macomber takes readers on a return visit to Buffalo Valley, North Dakota and finds the town fighting for survival.

Debbie Macomber - Dakota ​Born
Returning ​to the struggling town of Buffalo Valley, North Dakota, Lindsay Snyder seeks to discover family secrets while reevaluating her life, an effort that offers unexpected hope to the town of her childhood vacations.

Debbie Macomber - Dakota ​Home
This ​town is coming back to life! People have started moving to Buffalo Valley, North Dakota—people like Lindsay Snyder, who came as a teacher and stayed, marrying local farmer Gage Sinclair. And now Lindsay's best friend, Maddy Washburn, has decided to pull up stakes and join her in Buffalo Valley, hoping for the same kind of satisfaction. And the same kind of love. Jeb McKenna is a rancher, a solitary man who's learned to endure. Maddy—unafraid and openhearted—is drawn to Jeb, but he rejects her overtures. Until one of North Dakota's deadly storms throws them together… Those few days and nights bring unexpected consequences for Maddy and Jeb. Consequences that, one way or another, affect everyone in Buffalo Valley.

Debbie Macomber - The ​Farmer Takes a Wife
DAKOTA ​FARM (previously published in 2013 as THE FARMER TAKES A WIFE) LONELY FARMER SEEKS WIFE…MUST LIKE COUNTRY LIFE. Dave Stafford reckons he’s got enough to offer a woman: he’s decent and hardworking, and his farm in Buffalo Valley does all right. But there aren’t many women in town, so he places a personal ad. And he gets one single reply. Only Emma Fowler, a woman from Seattle, is interested. But when she arrives in North Dakota, she’s a little different from the picture she sent—and that’s not all Emma hasn’t been completely honest about. Emma is desperate to change her hectic, stretched-thin life, for her own sake…and for her three-year-old daughter. She’s been lonely, too, and is hoping that this practical match will be the solution for her bruised heart. Dave and Emma will discover they can make a family, once they get used to the fact that they are husband and wife!

Kollekciók