Ajax-loader

'Colorado' címkével ellátott könyvek a rukkolán

 


James Dashner - Halálkúra
A ​Tűzpróba után úgy tűnik, az őrült hajszának vége. De Thomas biztos benne, hogy nem bízhat a VESZETT-ben. Hiába állítják, hogy nincs több megtévesztés, hogy a Próbák nyomán már minden szükséges információt megszereztek, és most Thomas és társai visszakaphatják az emlékeiket, hogy végrehajthassák az igazi küldetésüket. A csapat tagjaitól várják ugyanis, hogy létrehozzák az emberiséget fenyegető halálos vírus ellenszerét. Csakhogy Thomas sokkal több mindenre emlékszik, mint a VESZETT vezetői hinnék. Hazugságokkal többé nem mennek semmire. Ám a dermesztő igazság jóval veszélyesebb, mint azt Thomas valaha gondolta volna. A csapat újabb gyilkos kalandra vállalkozik, hogy kifürkéssze a VESZETT legnagyobb titkát. Menekülésük során tomboló Buggyantakkal és profi fejvadászokkal kell megküzdeniük, majd egy titkos szervezet csap le rájuk. Milyen árat kell fizetniük azért, mert a saját kezükbe vették a sorsukat? Túlélheti-e vajon bárki a Halálkúrát?

Stephen King - A ​ragyogás
A ​ragyogás pompás rémtörténet, amelyben minden hitchcocki klisé adva van: a Colorado-hegység egyik magaslatán a hó által a világtól elzárt szálloda, melynek története hátborzongató rémségek sorozatából áll; egy ún. "második látással", vagyis ragyogással megáldott-megvert túlérzékeny kisfiú, aki azt is megérzi, ami csak történni fog, s érzékenységével jelen idejű fenyegetésként éli át, ami a múltban már megesett; az alkoholizmusából éppen kigyógyult apa, akinek labilis idegrendszere fokozatosan tovább bomlik, mígnem a Szálloda (amelynek történetét meg akarja írni) szelleme teljesen hatalmába keríti, s ezzel a pusztító szellemmel azonosulva családja megsemmisítésére tör; az elhatalmasodó tébolynak már-már természetfölötti őrületté fokozása, s ennek megfelelően olyan "képsorok", amelyekhez hasonlók csak a Hitchcock-filmek tetőpontján találhatók; s végül - ha nem is mindenki számára - a megmenekülés. A regényből sikeres film is készült Stanley Kubrick rendezésében, Jack Nicholsonnal a főszerepben.

Cynthia Swanson - Nővérek ​könyvesboltja
Elbűvölő ​és erőteljes bemutatkozó regény arról, hogyan határozzák meg visszavonhatatlanul a múltbeli döntések a jelent, és milyen keserédes szembesülni azzal, ami lehetett volna. 1962, Denver. Ebben a városban egy egyedül élő harmincas nő már-már bohémnak számít. Ám a harmincnyolc éves Kitty Miller elégedett a maga szingli létével. Anno együtt járt egy Kevin nevű orvossal - de amikor nem úgy alakultak a dolgok, ahogy remélte, úgy döntött, hogy a saját útját fogja járni. Most annak a könyvesboltnak szenteli magát, amelyet a legjobb barátnőjével, Friedával együtt vezet, és esténként hazatér otthonos lakásába. Férj híján, akit vacsorával kellene várni, megengedhet magának egy-két italt munka után a barátaival; gyerekek nélkül, akiket reggel iskolába kellene indítani, akár egész éjjel fenn maradhat olvasni imádott macskája, Aslan mellett üldögélve. Aztán elkezdődnek az álmok. 1963: Katharyn Andersson házasságban él nagy szerelmével, Larsszal. Álomotthonban laknak Denver kertvárosában, baráti szomszédságtól körülvéve. Eszményi hely a gyerekeik felnevelésére. Katharyn világa pontosan olyan, amilyet Kitty hajdan elképzelt magának... de csak az álmaiban létezik. Kitty eleinte élvezi az éjszakai kiruccanásokat ebbe az alternatív világba. Bár ott nincs Frieda, nincs könyvesbolt, hiányoznak az ismerős arcok, Kitty egyre kevésbé vágyik kinyitni a szemét és elhagyni Katharyn vonzó életét. De az álomvilág minden egyes látogatással reálisabbnak tűnik. Ahogy kezd elmosódni a határ a két világ között, Kitty kénytelen szembenézni a bizonytalan jövővel. Milyen árat kell fizetnie azért, hogy az álomvilágban maradhasson? És mivel jár, ha elengedi?

Sáros László - CanyoNewyork
Az ​építész-fotográfus szerző azt állítja, hogy mindaz, ami New Yorkban felépült, az megtalálható Arizona meg Utah, Colorado és New Mexico canyonjaiban, és meghökkentő állítását párhuzamba állított felvételeivel alá is támasztja. Izgalmas album otthon ülőknek és utazóknak!

Stephen King - Tortúra
Paul ​Sheldon sikeríró, a szépkeblű közönség bálványa befejezi legújabb és legjobb regényét, minek örömére jól benyakal, és kábán autóba vágja magát. Egy veszélyes útkanyarban utoléri az észak-amerikai Sziklás-hegységben nem ritka hóvihar. Isten háta mögötti, magányos tanyaházából bevásárolni indul kisteherautóján Annie Wilkes, a Sheldon-regények könnyes rajongója. Az árokba borult autóroncsban kedvenc szerzőjére ismer, kinek összetört testében alig pislákol az élet. Kihúzza az árokból. Hazaviszi. Életre kelti. Új Sheldon-regényt akar. Csak magának. Stephen King (1947-) amerikai író pályafutása eddigi csaknem ötven évében horrortörténetek, sötét, rejtelmes regények és krimik tömkelegét jelentette meg. A Ragyogás, a Christine, a Holtsáv vagy a Kedvencek temetőjének szerzője az irodalmi popkultúra legfontosabb alkotója, aki 2003-ban vehette át "Az amerikai irodalomhoz való kimagasló hozzájárulásért" járó medált. Emellett többek között Bram Stoker, O. Henry, World Horror Convention, Hugo és Brit Fantasy díjjal, 2015-ben pedig Edgar díjjal jutalmazták munkásságát. A Tortúra 1987-ben jött ki, 1990-ben hollywoodi film készült belőle Kathy Bates főszereplésével; Paul Sheldon író nyomasztó történetét a világ számos országában színpadra alkalmazták: idén ősszel Bruce Willis alakításával tűzik műsorra a New York-i Broadway-n. "Stephen King a gótikus horror nagymestere: nemcsak történetmondóként kiváló, hanem a képalkotása is döbbenetes." (Joyce Carol Oat)

W. Bruce Cameron - Egy ​kutya hazatér
A ​kirobbanóan sikeres, filmen is magával ragadó Egy kutya négy élete írójától! Kiemelkedő történet a rendíthetetlen hűségről és a hihetetlen odaadásról. Lucas Ray teljesen megdöbben, amikor az út túloldalán álló, elhagyatott épületből egy imádnivaló kiskutyus is előkerül, akivel azonnal egymásra találnak. Bár a házban, ahol depressziótól szenvedő, veterán édesanyjával él, tilos kutyát tartani, Lucas nem tud ellenállni a kísértésnek, hogy hazavigye Bellát. Bella megmagyarázhatatlan módon vonzódik Lucashoz, még akkor is, ha nem érti, mi szükség van bizonyos játékokra, például a Nincs Ugatásra. Mivel a kutyát egyre nehezebb rejtegetnie a szomszédok elől, Lucas a munkahelyére, a Veterán Kórházba csempészi be. Bella itt azoknak tud örömet és megnyugvást szerezni, akiknek a leginkább szükségük van rá. Mivel Denverben tilos pitbullt tartani, az állatvédelmi felügyelet magával viszi Bellát, és Lucasnak nem marad más választása, mint hogy nevelőcsaládhoz küldje a kutyáját, amíg rá nem jön, mit tegyen. Azonban Bella, akit megvisel az elválás, nem hajlandó addig várni. Hiába áll közé és az embere közé a hatszázötven kilométernyi, veszélyes coloradói vadon, egy lehetetlennek tűnő és feledhetetlen kalandra indul hazáig. Gyönyörűen elmesélt, elbűvölő regény a köztünk és kedvenceink közt lévő elszakíthatatlan kötelékről. A szívnek e rendkívüli és üdítő utazása a rajongásig szeretett bestseller, az Egy kutya négy élete stílusát idézi.

Anne Eliot - Toplistás ​szerelem
Hunter ​tudja, hogy az a balhé a kocsival hülyeség volt. De hát egy popsztártól mindenki azt várja, hogy őrültségeket csináljon, nem? Emiatt még nem kéne az anyjának meg az ügynökének száműznie őt a nagynénjéhez egy isten háta mögötti kisvárosba. Na és kit kérnek meg, hogy segítsen neki álruhában elvegyülni a helyi gimiben? Valami flúgos kiscsajt, aki fiúk közelében teljesen lebénul, és/vagy véletlenül kiüti őket. Remek... De fura módon a világhírű énekestől a már-már kórosan félénk Vere valamiért mégsem jön zavarba, sőt Hunter mellett be nem áll a szája, imád vele lógni, és folyton pasiszerző tippekért nyaggatja. Vagyis a tinilányok millióinak bálványa pillanatok alatt a barát zónában találja magát. Na ehhez azért neki is lesz egy-két szava!

Justin Cronin - A ​szabadulás
Rákbeteg ​felesége halála után dr. Lear, az özvegy tudós elkezdi kutatni a hosszú élet titkát, a betegségek és az öregedés ellenszerét. A hamarosan a hadsereg felügyelete alá kerülő kísérletsorozat eredményeként azonban a 12 kísérleti alany – minden emberi vonását elvesztve – félelmetes, gyilkos lénnyé alakul át. A kutatás utolsó fázisában a tudósnak szüksége van egy hatéves kislányra is, akit szintén beoltanak a kiszámíthatatlan hatású vírussal. Annak ellenére, hogy a Colorado-hegységbeli kísérleti telepet kommandósok őrzik, a kísérleti alanyok, azaz „fertőzöttek” kiszabadulnak. Senki és semmi nem állíthatja meg őket, a fertőzés egyre terjed, s mind több ember válik hozzájuk hasonló vérszomjas szörnyeteggé. Egyedül Amy, a hatéves kislány szervezete reagál másképpen a vírusra. A különös, világító lényekké átalakuló fertőzöttek az Egyesült Államok egész területét ellepik: már csak egy emberi közösség marad valahol Kaliforniában, melynek tagjai jól kiépített erődjük és harcosaik segítségével majd’ száz éven át megakadályozzák a fertőzöttek bejutását. A Kolónia lakói elszigetelten élnek a kaliforniai hegyekben, a régi, vírus előtti világot az idősek beszámolóiból vagy a Hosszú Portyákon látott romokból ismerik. Egy nap fura lány jelenik meg a Kolónia kapujában – Amy. Felbukkanása gyökeres változást hoz a Kolónia életében… Justin Cronin A szabadulás című poszt-apokaliptikus látomása egy ezer évet átfogó trilógia első része. A páratlan reklámkapánnyal beharangozott kötet megjelenését óriási várakozás előzte meg az USA-ban. Ennek megfelelően már a boltokba kerülésének hetében felkerült a New York Times bestsellerlistájára, ahol egészen a negyedik helyig jutott. A regény már megjelenése előtt bő másfél évvel nagy port kavart, ugyanis még kéziratban volt, amikor a megfilmesítés jogát példátlanul magas összegért megvásárolta a Fox 2000 filmstúdió. A feldolgozást a számos óriási sikerű filmet (Gladiátor, Amerikai gengszter, Szárnyas fejvadász, A nyolcadik utas a Halál stb.) jegyző Ridley Scott fogja rendezni.

Joss Stirling - Lélektársak ​- Crystal
Még ​több kaland, még több szerelem - a Lélektársak-trilógia befejező része végre magyarul is! Crystal Brook a család fekete bárányának számított; senki sem vette észre, hogy neki is savant képességei vannak. Eddig... Mikor nővérével, Diamonddal Denverbe utaznak, egy véletlen folytán megismerkednek a nagyon dögös és lehengerlő Benedict testvérekkel. Diamond egy pillanat alatt fülig szerelmes lesz, és hamarosan jegygyűrű csillog az ujján. Crystalt azonban nemcsak, hogy nem hatja meg a fiúk sármja, de úgy érzi, Xav Benedictnél idegesítőbb fickóval nem találkozott még az életben. Diamond esküvőjét Olaszországban, Velencében tartják; itt gyűlik össze a két család. Közös ellenségük végre elérkezettnek látja az időt a támadásra. Crystalnek és Xavnek össze kell fognia, ha meg akarják védeni szeretteiket és megfejteni egy rég elfeledett titkot.

Debra Mullins - A ​törvény embere
Történetünket ​megelőzően egy évvel súlyos kísértésbe hozza könyvünk egyik főhősét, az Egyesült Államok békebíróját, Jedidiah Brownt egy gyönyörű lány. Susannah Calhounnak, eszébe sem jut, hogy a sors szeszélye folytán újra viszontlátja a vonzó férfit, különösen nem egy börtön cellájában! Susannah szemmel láthatóan karcsú kis ujjai köré csavarta addigra a helyi seriffet, cellájában puha matrac, ezüst csecsebecsék, puha függöny. Ezúttal Jedidiah-n a sor, hogy Denverbe kísérje a lányt a tárgyalására. A férfi mindent megtesz, hogy ellenálljon a lány szépségének, és csábítási trükkjeinek, bármennyire vágyik rá, hogy az övé lehessen...

Joss Stirling - Lélektársak ​- Sky
Sky ​egy kicsit zárkózott, szorongó tizenhat éves lány, aki túlságosan jól tudja, milyen érzés kívülállónak, idegennek lenni valahol. Mikor Londonból Coloradóba költözik kissé különc nevelőszüleivel, megtapasztalja milyen egy tipikus amerikai középiskola, és milyen egy nem tipikus fiú. Zed Benedict jóképű, tehetséges, minden lány álma, csak épp sötét titkok veszik körül. Aztán Sky egy hangot hall a fejében… Az Ő hangját. És Zed is hallja, érti az ő válaszait, amiket még ki sem mondott. Mi ez az egész? Kik a savantok, és létezik olyan, hogy lélektárs? Sky hiszi is, nem is, amíg mélyen belül fel nem éled benne egy képesség, amitől már rég meg akart szabadulni. Valami, amitől egész életében félt... Természetfeletti képességek, szövevényes összeesküvés és két kamasz szerelme.

Karen Brandon - Napharcos
Felkelő ​Nap, az azték-apacs harcos számára Ada, az aranyhajú nő jelenti a végzetet... A lány nem fél semmitől, még akkor sem, amikor a bronzbőrű indián foglyul ejti... A férfi tüzes csókjai ellen nem tud védekezni, ezért követi, hogy rabszolgája vagy talán egyszer hűséges társa legyen...

Kristen Ashley - A ​titokzatos Ő
Miközben ​Gwendolyn Kidd Cosmopolitan koktélt iszik, találkozik álmai férfijával. És a találkozásból furcsa kapcsolat lesz a titokzatos férfival, aki éjszakáról éjszakára megjelenik a szobájában, mindig többet akarva. Gwen már éppen azon tanakodik, hogy véget kellene vetnie ennek az őrült kapcsolatnak, amikor megjelenik pokolfajzat húga, Ginger legjobb barátnője, és figyelmezteti Gwent, ha neki meg a húgának nem jön meg az esze, ,,mindketten megdöglenek". Gwen úgy dönt, a problémát rátestálja húga motoros barátjára. Ezzel azonban felhívja magára a denveri alvilág figyelmét, ezért Cabe ,,Hawk" Delgadónak - aki nem más, mint a titokzatos férfi - kell vigyáznia Gwen testi épségére. Így kezdődik a kommandós és a Cosmo-lány ember ember elleni küzdelme, és miközben Hawk a maga egyéni módján teszi a szépet Gwennek, a lány túlél egy bombatámadást, egy lövöldözést, egy-két emberrablást, dögös motorosok és szívdöglesztő rendőrnyomozók heves ostromát, és megismeri a szívszorító okot, amiért Hawk igyekezett távolságot tartani tőle. S miközben mindez történik, Gwen megtudja azt is, hogy a húga komoly bajban van, és el kell döntenie, kinek az életét kívánja megmenteni: pokolfajzat húgáét vagy álmai férfijáét.

Helena Silence - Ezüsthíd
Lena ​Wall boldogsága nem tarthat örökké: Enigma biztonságából kilépve a veszélyekkel teli valóságban találja magát. Egy különleges erejű férfi felfigyel érző képességére, és minden lehetséges eszközzel megpróbálja megtörni az akaratát. Lena egyetlen menedéke az emlékei a családjáról és szerelméről, Alexről. Vagy talán ezek sem. Egy jeges folyóban tér magához megmagyarázhatatlan sérülésekkel, és teljes múltját, még saját nevét is elfelejtve. Egy szabadnapos nyomozó menti meg, aki új életét kínál neki, új barátokat, és még annál is többet. Kialakulhat-e barátságból szerelem? Mi az összefüggés a véres, kegyetlen gyilkosságok között, amelyek Lena körül történnek? Vissza lehet-e kapni a múltat, vagy örökre elveszett? Kínzó látomások és egy szenvedélyes szerelemről szóló álmai labirintusában Lenának újra meg kell találnia önmagát és az utat, amely az Ezüsthídon át Enigmába vezet.

Helena Silence - Enigma
A ​szülei halála után Lena Wall a bűntudatban fuldokolva utazik sosem látott nagybátyjához, hogy új életet kezdhessen. Mélyen magába zárja a titkot, amely fokozatosan felemészti: képes lett volna megakadályozni a tragédiát, ha hallgat az álmaira. A meggyötört lány nem tud felejteni, amit csak súlyosbít feltartóztathatatlanul éledező képessége, mely örökre az őrületbe taszíthatja. Megtagadja önmagától az emberi érintés melegét, mert retteg a következményektől, de új gondviselője ráébreszti, nem kell többé rácsok mögé bújnia. Lena lassanként erősebb lesz, és igazi érzővé válik. Egyetlen érintéssel belelát múltba, jelenbe, jövőbe. Biztos támaszra, barátra lel, majd ott, ahol nem is képzelné, a szerelem is rátalál. Sokáig úgy tűnik, minden egyenesbe jön, de aztán történik valami. Egy kisfiú sikolya töri meg az erdő csendjét. Lena iszonyúan fél, de elhatározza, soha többé nem hagyja, hogy a szeretteit baj érje. Ha kell, a saját élete árán is megvédi az övéit.

Simone Elkeles - Rules ​of Attraction - A vonzás szabályai
A ​szókimondó, és meglehetősen szabadszájú középső Fuentes testvér, Carlos, nem találja a helyét Mexikóban, ezért a család visszaküldi Amerikába Alex és Brittany közelébe, hogy távol tartsák a bajtól. Ami természetesen Coloradóban is rátalál. Már az első hetekben összeakasztja a bajszát a helyi kábítószer kereskedőkkel, ráadásul megismerkedik egy különös lánnyal, aki szabadidejében hegyet mászik, autót szerel, és meleg a legjobb barátja. Carlos úgy gondolja, hogy Kiara Westford túl jó hozzá, ezért igyekszik érzelmileg nem belebonyolódni a kapcsolatba. Kiarát viszont elvarázsolja az a néhány pillanat, amikor Carlos az igazi énjét mutatja meg. Szó szerint fájdalmas az egymás felé vezető út. Vajon mindketten túlélik a közeledést?

April Genevieve Tucholke - Wink, ​Poppy, Midnight
Minden ​történetbe kell egy hős. És kell bele egy hitvány gonosztevő. És hogy még mi? Megfejtésre várok titkok... Wink egy vörös hajú, szeplős lány a szomszédból: senki sem ismeri egészen, a lénye csupa talány és rejtély. A szőke, ezüstszürke szemű Poppy a leggyönyörűbb és egyszersmind a legaljasabb és legkegyetlenebb lány a középiskolában: egy igazi manipulatív méhkirálynő. És itt van a harmadik, Midnight, egy édes, de bizonytalan fiú, aki nem tud választani kettejük közül. Wink. Poppy. Midnight. Két lány. Egy fiú. És egy rémisztő, veszélyes erdő, ahol egyre több borzalmas esemény követi egymást. Mi történt valójában? Van, aki tudja. És van, aki hazudik.

James Dashner - The ​Death Cure
Thomas ​knows that Wicked can't be trusted, but they say the time for lies is over, that they've collected all they can from the Trials and now must rely on the Gladers, with full memories restored, to help them with their ultimate mission. It's up to the Gladers to complete the blueprint for the cure to the Flare with a final voluntary test. What Wicked doesn't know is that something's happened that no Trial or Variable could have foreseen. Thomas has remembered far more than they think. And he knows that he can't believe a word of what Wicked says. The time for lies is over. But the truth is more dangerous than Thomas could ever imagine. Will anyone survive the Death Cure?

Charles Martin - Hosszú ​az út
A ​tizennyolc éves Cooper egy gitárral a kezében maga mögött hagyja az édesapját, hogy énekesként próbáljon szerencsét. Nemsokára azonban a saját bőrén kell megtapasztalnia, hogy a tehetség nem elég a sikerhez, és az otthon melege után a világ rideg, kegyetlen helynek bizonyul. Öt év útkeresés után véletlenül találkozik Daley-vel, az angyali hangú énekesnővel, aki azonnal beleszeret az egyik dalába – Cooper pedig a lányba. Ketten együtt a slágerlistákat ostromolják, és úgy tűnik, a férfi végre megtalálja a boldogságot, ám egy szörnyű tragédia miatt az élete darabokra hullik. Miután mindent elveszít, ami fontos számára, visszatér Colorado vadregényes hegyei közé, hogy bocsánatot kérjen az apjától, a szülői házban azonban egy újabb keserű meglepetés éri. Vajon képes-e számot vetni a múltjával, és megbocsátani magának az ifjúkori tetteit? Továbblép-e, és újrakezdi az életét? Charles Martin regénye költői vallomás a szülői szeretetről: egy apa és a fia közötti törékeny kapcsolat történetét mutatja be, egy olyan történetet, amelyben nemcsak a szereplőknek kell szembenézniük saját magukkal, hanem amely az olvasó életét is gyökeresen megváltoztathatja.

Catherine Anderson - Borostyánszín
A ​Bostonban született és nevelkedett Laura Cheney álmában sem gondolta volna, hogy megözvegyülve újszülött fiával Colorado vadonjában köt majd ki. Amikor a fiát elrabolják, a törékeny szépségű és borostyánszín szemű Laura egy olyan emberhez fordul segítségért, akitől sokan félnek, és akiben kevesen bíznak: Deke Sheridanhez, akit a sájen indiánok neveltek fel, és akit a saját fajtája hitehagyottnak tekint.

Justin Cronin - The ​Passage
Amy ​Harper Bellafonte is six years old and her mother thinks she's the most important person in the whole world. She is. Anthony Carter doesn't think he could ever be in a worse place than Death Row. He's wrong. FBI agent Brad Wolgast thinks something beyond imagination is coming. It is. THE PASSAGE. Deep in the jungles of eastern Colombia, Professor Jonas Lear has finally found what he's been searching for - and wishes to God he hadn't. In Memphis, Tennessee, a six-year-old girl called Amy is left at the convent of the Sisters of Mercy and wonders why her mother has abandoned her. In a maximum security jail in Nevada, a convicted murderer called Giles Babcock has the same strange nightmare, over and over again, while he waits for a lethal injection. In a remote community in the California mountains, a young man called Peter waits for his beloved brother to return home, so he can kill him. Bound together in ways they cannot comprehend, for each of them a door is about to open into a future they could not have imagined. And a journey is about to begin. An epic journey that will take them through a world transformed by man's darkest dreams, to the very heart of what it means to be human. And beyond. THE PASSAGE.

Catherine Anderson - Felhők ​felett
Random, ​Colorado állam. Egy újabb állomás a magányos harcos, Gabriel Valance számára, aki legszívesebben kívülálló maradna minden helyzetben. Amikor egy jöttment elkapja és meglövi, megbánja eddigi üres, magányos életét. Nancy Hoffman, az aranyhajú szépség Randomban telepedett le, múltja elől menekülve. Útjaik keresztezik egymást, mikor is Gabriel egy második esélyt kap a sorstól. Elhatározza, hogy leveszi Nancyt a lábáról, elnyeri a bizalmát, és meggyőző őt a szerelméről, és ezzel a sokat próbált cowboy önmagát is megmentheti.

Kent Haruf - Kései ​párbeszéd
Addie, ​a hetvenes éveiben járó özvegyasszony rosszul alszik. Megkéri hát szintén özvegy szomszédját, Louist, töltse ezentúl az ő ágyában az éjszakákat: nem szexre vágyik, csak társaságra. Mindketten izgatottan készülnek az első éjszakára. És teli kétellyel. De a szokatlan ötlet beválik, a két magányos ember egyre közelebb kerül egymáshoz. A coloradói kisváros, Holt lakói közül azonban sokan rossz szemmel nézik Addie és Louis kései románcát. Mint ahogy a felnőtt gyerekeik is... Kent Haruf lírai regényt írt olyan idős emberekről, akik nem félnek megbotránkoztatni környezetüket, és mernek új életet kezdeni hetvenen túl. A 2014-ben elhunyt Kent Haruf utolsó regénye az év egyik legnagyobb könyvsikere volt Amerikában. Film is készül belőle Ritesh Batra rendezésében; a két főszerepet Robert Redford és Jane Fonda játssza: majdnem ötven év után láthatjuk majd újra együtt őket a filmvásznon. Méltó párjai lesznek a kortalan szerelem legismertebb megformálóinak, Meryl Streepnek és Clint Eastwoodnak A szív hídjai-ban. "Nem hiszem, hogy egyetlen hamis szó lenne Kent Haruf regényében." (Ursula K. Le Guin, The Guardian)

Jay Crownover - Rule
Shaw ​Landon attól a pillanattól fogva szerelmes Rule Archerbe, hogy meglátta őt. A lányt nem taszítják piercingjei, tetoválásai és vad természete. Noha tisztában van vele, hogy Rule nem hozzá való, szívének nem tud parancsolni. Rule tökéletes ellentéte mindannak, amit Shaw, a tiszta lelkű orvostanhallgató képvisel. Egy olyan fenegyereknek, mint Rule Archer, Shaw Landon egy beképzelt királykisasszony – és nem utolsó sorban halott ikertestvére ex-barátnője. A lány mások szabályai szerint él, Rule csakis a saját feje után megy. Nincs ideje a Shaw-féle jóravaló, rendes lányokra, még akkor sem, ha ő az egyetlen, aki igazán ismeri őt. De a rövid szoknya, a túl sok pohár születésnapi koktél és a megvallott titkok egy olyan estéhez vezetnek, melyet egyikük sem tud feledni. A párnak most azzal a nehézséggel kell szembenéznie, hogy egy olyan lány, mint Shaw és egy olyan fiú, mint Rule hogy tudnak együtt maradni anélkül, hogy tönkretennék szerelmüket, vagy ami még rosszabb… egymást.

Lee Child - Nothing ​to Lose
Two ​lonely towns in Colorado: Hope and Despair. Between them, twelve miles of empty road. Jack Reacher never turns back. It's not in his nature. All he wants is a cup of coffee. What he gets is big trouble. So in Lee Child’s electrifying new novel, Reacher—a man with no fear, no illusions, and nothing to lose—goes to war against a town that not only wants him gone, it wants him dead. It wasn’t the welcome Reacher expected. He was just passing through, minding his own business. But within minutes of his arrival a deputy is in the hospital and Reacher is back in Hope, setting up a base of operations against Despair, where a huge, seething walled-off industrial site does something nobody is supposed to see . . . where a small plane takes off every night and returns seven hours later . . . where a garrison of well-trained and well-armed military cops—the kind of soldiers Reacher once commanded—waits and watches . . . where above all two young men have disappeared and two frightened young women wait and hope for their return. Joining forces with a beautiful cop who runs Hope with a cool hand, Reacher goes up against Despair—against the deputies who try to break him and the rich man who tries to scare him—and starts to crack open the secrets, starts to expose the terrifying connection to a distant war that’s killing Americans by the thousand. Now, between a town and the man who owns it, between Reacher and his conscience, something has to give. And Reacher never gives an inch.

Stephen King - Shining
Ein ​Hotel in den Bergen von Colorado. Jack Torrance, ein verkrachter Intellektueller mit Psycho-Problemen, bekommt den Job als Hausmeister, um den er sich beworben hat. Zusammen mit seiner Frau Wendy und seinem Sohn Danny reist er in den letzten Tagen des Herbstes an. Das Hotel "Overlook" ist ein verrufener Ort. Wer sich ihm ausliefert, verfällt ihm, wird zum ausführenden Organ aller bösen Träume und Wünsche, die sich in ihm manifestieren. Mit Shining gelang Stephen King ein moderner Klassiker des Grauens, ein Buch, das die Ängste unserer Zeit erfasst und jeden Leser in seinen emotionalen Grundfesten erschüttert.

Lee Child - Nincs ​mit veszítened
Két ​kisváros a semmi közepén Coloradóban. Hope – a reménység, és Despair – a kétségbeesés városa. Közöttük semmi, csak néhány kilométernyi üres út. Azt hinné az ember, hogy a két várost csak ez a pár kilométer választja el egymástól. De van még más is, ami megkülönbözteti őket. Egy leszerelt katona, Jack Reacher, csak egy kávéra szeretne beugrani Despair városába. A helyiek ezt rossz néven veszik. Összeakad négy polgárőrrel, akik fizikai erőszakkal akarnak megszabadulni tőle. Kevés sikerrel. Bíróság elé állítják csavargás vádjával, és kiutasítják a városból. De nem a megfelelő emberbe kötnek bele. Reacher, az örök kíváncsi, nem hagyja annyiban a dolgot, és szövetségesével, a titokzatos Vaughan rendőrnővel nekiáll kideríteni, hogy mi is az a rejtély, amelyet Despairben mindenáron el akarnak titkolni a kívülállók elől. Lee Child (A baj nem jár egyedül, Rögös út, Csak egy lövés, Kétélű fegyver) legújabb könyvében Reacher szembeszáll Despair városával és annak urával, hogy a végén kiderüljön, ki bukik el: az, aki mindent megnyerhet, vagy az, aki semmit sem veszíthet?

Simone Elkeles - Rules ​of Attraction
When ​Carlos Fuentes returns to America after living in Mexico for a year, he doesn’t want any part of the life his older brother, Alex, has laid out for him at a high school in Colorado . Carlos likes living his life on the edge and wants to carve his own path—just like Alex did. Then he meets Kiara Westford. She doesn’t talk much and is completely intimidated by Carlos’ wild ways. As they get to know one another, Carlos assumes Kiara thinks she’s too good for him, and refuses to admit that she might be getting to him. But he soon realizes that being himself is exactly what Kiara needs right now.

James Patterson - When ​the Wind Blows
Frannie ​O'Neill is a young and talented veterinarian living in Colorado. Plagued by the mysterious murder of her husband, David, a local doctor, Frannie throws herself into her work. It is not long before another bizarre murder occurs and Kit Harrison, a troubled and unconventional FBI agent, arrives on her doorstep. Late one night, near the woods of her animal hospital, Frannie stumbles upon a strange, astonishing phenomenon that will change the course of her life forever.... Her name is Max. With breathtaking energy, eleven-year-old Max leads Frannie and Kit to uncover one of the most diabolical and inhuman plots of modern science. When the Wind Blows is as unique a story as has ever been told, filled with suspense and passion.

Stephen King - Sie
Sie ​ist seine Rettung. Sie zieht den Schwerverletzten aus seinem Autowrack. Sie bringt ihn auf ihre Farm. Sie ernährt ihn intravenös und gibt ihm Drogen gegen die unerträglichen Schmerzen. Sie ist immer für ihn da - bis er begreift, sie wird ihn töten. In dieser Welt aus Angst, Schmerz und Entsetzen gibt es nur eine Dimension: Sie Stephen King schuf die furchtbarste Vision des Unerträglichen: ES wer das Böse in immer neuer From, ungreifbar und unbegreiflich - doch SIE ist noch gräßlicher, grausamer, denn SIE ist das Grauen in Menschengestalt.

Douglas Preston - Lincoln Child - Fehér ​tűz
Régi ​ismerősünk, az elegáns, művelt, érzékeny és rendkívül intelligens FBI-ügynök, Aloysius Pendergast kénytelen megszakítani békés nyaralását a Riviérán: ki kell hoznia a börtönből fiatal mentoráltját, Corrie Swansont. A bűnügyi főiskolás lány különös halálesetek ügyében vizsgálódik a gazdag coloradói síparadicsomban, Roaring Forkban. Az 1870-es években néhány bányász egy grizzly támadásának esett áldozatul. Vagy talán nem is egy vadállat tépte szét és falta fel a szerencsétleneket? Corrie kezdetben nem sejti, hogy a majd százötven éves támadássorozat utáni nyomozás milyen súlyosan sérti a helyi előkelőségek üzleti érdekeit, akik semmiféle eszköztől nem riadnak vissza, hogy eltávolítsák a lányt a városból. Amikor Pendergast megérkezik Roaring Forkba, kegyetlen gyújtogatássorozat veszi kezdetét, amelyben a leggazdagabbak házait pusztítja el a tűz, s a lakóik is szörnyethalnak a lángok között. Míg az FBI-ügynök a tűzesetek felderítésén dolgozik, igyekszik segíteni Corrie-nak is, aki megdöbbentő felfedezést tesz a 19. századi halálesetekkel kapcsolatban. Az egykori bűnügy és a mostani gyújtogatás közötti szálak felderítésében Pendergast kezére játszik egy elveszettnek hitt Sherlock Holmes-novella kézirata. Ám miután Corrie számára egyre világosabban kirajzolódni látszanak a két gyilkosságsorozat közti kapcsolatok, az élete komolyan veszélybe kerül... A Douglas Preston-Lincoln Child szerzőpáros Pendergast-sorozatának legújabb kötete nem csupán izgalmasan szövevényes krimi, de remek stílusérzékkel idézi meg a detektívtörténetek egyik legélesebb eszű alakját, Sherlock Holmest is, gazdagítva a regényt egy kiváló betétnovellával az angol nyomozóról.

Danya Kukafka - Lány ​hóban
Ki ​vagy, amikor senki sem figyel? Amikor Lucinda Hayes, a mindenki által szeretett gimnazista lány gyilkosság áldozata lesz, az álmos coloradói kertvárosban senki sem vonhatja ki magát az eset hatása alól - sem a fiú, aki túlságosan szerette; sem a lány, aki irigyelte tőle a tökéletes életét; sem a nyomozással megbízott tiszt. A tragédia utóhatásaként ez a három megkerülhetetlen szereplő - Cameron, Jade és Russ - kénytelen szembenézni a legsötétebb titkaikkal, hogy megleljék a békét, az igazságot, vagy mindkettőt. A Lány hóban egy kísérteties, végtelenül megindító regény szerelemről, veszteségről és rettegésről. Danya Kukafka kristálytiszta prózája zseniálisan tárja fel az egyéniség mélységeit és mutatja meg a pengeéles határvonalat a szeretet és megszállottság, a nézés és a látás, az igazság és az emlékezet között.

Kollekciók