Ajax-loader

'báb' címkével ellátott könyvek a rukkolán

 


Bálint Ágnes - Mazsola ​és Tádé
A ​Mazsola, Megint Mazsola meséskönyvek után most a televízióból is jól ismert zöld kismalac váratlanul testvért kap. Ő is - éppúgy, mint néha a gyerekek - eleinte duzzogva és féltékenykedve figyeli, ahogy Manócska megosztja szeretetét közte és az új jövevény, Tádé között. Hamar szívébe zárja a szelíd kis tengerimalacot, és megérti, hogy Manócska semmivel sem szereti őt kevésbé, mint akkor, amikor még ketten éltek az otthonos tökházban.

Bartos Erika - Bogyó ​és Babóca rajzol
Döme ​bárányhimlős, ezért nem mehet el barátaival a bábszínházba. De Bogyó, Babóca és Pihe nem hagyja búslakodni a krumplibogarat. Eközben Vendel, a szarvasbogár Baltazárral, a méhecskével friss szamócáért indul az erdőbe. Útközben azonban alaposan összevesznek...

Nagy Katalin - Házi ​bábszínház
Minden ​gyermekekkel foglalkozó ember hamar szükségét érzi annak, hogy megkeresse azokat a módszereket, amelyekkel leginkább hatni tud neveltjeire. Lelki sajátosságait tekintve a kisgyermek elsősorban érzelmi lény, érzelmein keresztül látja a világot, érzelmein keresztül lehet hatni rá. Én is ebből az elvből indultam ki, s úgy tapasztaltam, hogy a sok jó módszer mellett a báb a legalkalmasabb. Sűríti mindazt, ami megkapja a kicsi figyelmét: a mozgás, a látvány, a szín, a ritmika és így tovább. Ebből egyenesen következik az is, hogy a gyerekek a lehető legszerencsésebb formában találkoznak az irodalommal, mesével, verssel, zenével. Biztos, hogy nyitottá válnak a szép befogadására...

Szergej Obrazcov - Az ​emlékezet lépcsőfokain
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Gill Harvey - Ken Haines - Bábkészítés
Egyszerű, ​olcsó alapanyagokból életre kelthető bábok a kesztyűbábtól az ujjbábokon át a pálcabábig. Néhány régi zokni, műanyag palack vagy újságpapír felhasználásával eredeti, ötletes és vidám figurákat készíthetünk.

Tömöry Márta - Itt ​a bábszínház
Ez ​a könyv segít, hogy bábszínpaddá varázsold a konyhaasztalt, a fürdőkádat, a szobád sarkát, sőt egy kis segítséggel igazi kis színházat is készíthetsz, bábokkal, függönnyel, előadásra hívó csengővel.

Csukás István - A ​mű-Süsü / A bűvös virág
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Bálint Ágnes - Megint ​Mazsola
A ​nagy sikerű Mazsola után ismét olvashatják a gyerekek Mazsola újabb kalandjait. ___A Bálint Ágnes által megálmodott és Bródy Vera bábtervező által létrehozott bájos malacka, a tévémese sorozat halhatatlan hőse és Manócska - no meg kis barátai, Fülöpke, Menyus, Rezsőke - kedves történeteivel találkozhatnak kis olvasóink, valamint a régi mesék iránt nosztalgiát érző szülők és nagyszülők is.

Bálint Ágnes - Mazsola
Manófalvi ​Manó, a madárijesztők barátja egy szép napon födél nélkül maradt. Szerencsére talált a mezőn egy jókora sütőtököt, aminek a cinkék már kivájták a belét. Csinosan berendezte, dundi szalmazsákot készített magának, jó kis karosszéket, és lámpagyújtás után vidáman olvasott újságot. Egyszer csámcsogást hallott kintről. Egy induri-pinduri malac rágta a házat. Ugye ti már tudjátok, ki volt ez az induri-pinduri kismalac? Hát Mazsola! Aki persze ott is maradt mindjárt a kis tökházban, és ha meghallgatjátok a mesét, megtudhatjátok, mi minden történt Mazsolával, aki még a tévében is szerepelt. Bálint Ágnes humoros, vidám meséjét Bródy Vera bábfotói teszik még vonzóbbá minden gyerek számára. A népszerű meseíró legnépszerűbb könyve, melyben a szeretetreméltó, falánk és kissé lusta, de nagyon kedves kismalac kalandjai elevenednek meg. Új formában, színes képekkel adjuk ismét közre az ismert történeteket.

Elisabeth Bernauer - Ujjbábok
Elisabeth ​Bernauer Az első ujjbábot a fiam első farsangi ünnepségére készítettem, a szakácsjelmezéhez ajándékként. A pingvin és a kínai ötletét a következő évek farsangi jelmezei inspirálták. A kéményseprőbáb azért készült, hogy játékos módon megszüntesse fiam félelmét a "Fekete Embertől". Így lett egyre nagyobb az ujjbábcsaládom. A kis figurák könnyen elkészíthetők, és a szükséges anyagmennyiség is nagyon kevés. Minden gyerek szereti a bábszínházat. Elevenítsük meg ujjbábokkal kedvenc meséiket! A bábok közös elkészítése, és a mese eljátszása kicsinek, nagynak egyaránt örömet szerez majd.Jó szórakozást kíván a készítéshez, a játékhoz és az ajándékozáshoz. a Szerző

Gyenis Anett - Gyenis Lajos - Bábok ​és játékok készítése
Bábok ​és játékok készítése című kötetből ötletes bábokat, játékokat, ajándékokat készíthetünk az egész családnak. Bátran nekikezdhetnek az ügyetlenebbek is !

Balogh Beatrix - Marionett ​mindenkinek
Kétszer ​rendültem meg alaposan életemben. Először 1944-ben. Háború volt, valaki rám fogott és elsütött egy revolvert. Ekkor közel éreztem a halált. Másodszor körülbelül egy év múlva, amikor életem első marionett figuráját készítettem: egy Cyrano-bábot. Mikor felcérnáztam és kezemben tartva az első lépéseket tette, az első gesztusokat végezte ez a magam készítette, ember formájú kis figura, ugyancsak nagyon megrendítő volt. Most meg az életem éreztem közel, mert olyan volt, mintha élne. Én éltem benne, mikor megalkottam és megmozgattam. Azóta sem tudtam megszabadulni a marionettől. Igaz, nem is akartam. Valaki azt mondta: nyugtalanul élsz, ha van egy szenvedélyed. Igaza volt. De én jól érzem magam az alkotás nyugtalanságában. A Cyrano-figura után, közel négy évtizede már sok száz marionett figurát készítettem: az Astra Bábegyüttesnek, a tv-nek, filmgyárnak, színházaknak, az Állami Bábszínháznak is meg sok-sok gyereknek. De nem volt köztük két egyforma. Mind új volt, és mind oly izgalmas, mint a Cyrano.

Covers_223218
Surranó ​és Brekkenő Ismeretlen szerző
elérhető
0

Ismeretlen szerző - Surranó ​és Brekkenő
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Szentirmai László - Nevelés ​kézzel bábbal
„Ez ​a könyv egyértelműen bizonyítja, hogy komoly művészeti ággal állunk szemben, és a valóban gyermekien egyszerűtől a legigényesebb művészeti magasságig, mindenre kiterjedő alapossággal kézen fogva vezeti az olvasót a bábvilág rejtelmeibe. A könyv alkalmas mind a bábozni kívánók útbaigazítására, mind a már avatottak elmélyültebb, tudatosabb munkára való serkentésére, gyereknek, felnőttnek egyaránt. A szerző mindvégig a művészileg igényes, alapos és sokoldalú munka igényét ébreszti az olvasóban. Mondanivalóját meggyőző példákkal tudja alátámasztani, amelyek komoly gyakorlati megtapasztalásokról árulkodnak. Nem viszi túlzásba a módszertani tanácsokat, és kellő rálátással illeszti össze a művészeti ágakat, és kapcsolja hozzájuk a cél- és feladatrendszert." A szerző „azon ritka szakemberek egyike, akik a művészi pályájukat tanári hivatásuk szolgálatába állítva, mindkettőben a legjobbat tudják nyújtani. ... részletesen eligazít a bábok készítésében, a bábjátékok közös megalkotásában és a kész játékok előadásában egyaránt. ... A bemutatott bábok műalkotásnak is felfoghatók. A bábtervezés, az anyagok kiválasztása, összeillesztése olyan vizuális nyelvi tapasztalatokkal jár, amelyekre a rajztanár is alapozhat. Ha az elkészült szoborral vagy bábbal még játszani is lehet, ez új színeket visz az órai munkába."

Nagy Márta - Varázs ​- Színpad
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Covers_195179
Művészeti ​nevelés Ismeretlen szerző
0

Ismeretlen szerző - Művészeti ​nevelés
A ​tanulmánykötet a Művészetek műveltségterület oktatóinak, az ének-, zenetanároknak, a vizuális neveléssel foglalkozó pedagógusoknak, a mozgóképkultúra és médiaismeret tanárainak, a táncfoglalkozások vezetőinek, a drámapedagógusoknak, valamint a bábjátékot tanítóknak nyújt segítséget. Az egyes témák kibontását módszertani tanácsok, tanmenetminták és irodalomjegyzékek teszik teljessé.

Kemény Henrik - Életem ​a bábjáték bölcsőtől a sírig
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Justin_a._burnett_mannequin
Mannequin Ismeretlen szerző
0

Ismeretlen szerző - Mannequin
Welcome ​to _Mannequin: Tales of Wood Made Flesh_, an anthology celebrating the uncanny realm of the living inanimate. Featuring tales of dolls, mannequins, statues, and other varieties of humanoid horror, _Mannequin_ explores the intersection between artificiality and life through a stunning variety of writers both established and new. This highly-anticipated debut anthology from Silent Motorist Media is certain to leave readers of horror and weird fiction more than satisfied.

Covers_330237
A ​bábjáték I-II. Ismeretlen szerző
1

Ismeretlen szerző - A ​bábjáték I-II.
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Szabó Zsuzsa - Te ​is bábozz velünk!
Te ​is bábozz velünk! Nem vagyok pedagógus, s talán éppen ezért merem más szemmel nézni a pedagógiai bábozás lehetőségeit. Közel tíz évig dolgoztam hivatásos bábszínházban, mint bábkészítő, bábtervező és színész. Néhány éve több óvodában tartok heti rendszerességgel bábos foglalkozásokat, s így a gyakorlatban tapasztalhattam, mi a különbség a színház és a testközeli,valóban kreativitást fejlesztő bábjáték között. Fontos kérdésként vetődött fel bennem, hogyan lehet akár egy egész csoport számára közös játékélményt nyújtani úgy, hogy szabad lehetőség nyíljék minél több spontán megnyilatkozásra, későbbi játékimprovizációkra is, amelyben a bábjátszás nem is cél, hanem eszköz mindezek eléréséhez. Ez a könyv a 3-5 éves korosztályban szerzett tapasztalataimnak azt a részét sűríti tíz, koncepciójában fokozatosan egymásra épülő téma köré, melyben az itt bemutatásra kerülő bábkollekció használatát vettem alapul. Más mesék feldolgozásakor azonban egyéb bábos lehetőségeket is kipróbáltunk. Ezeket a gyerekek által elkészíthető eszközöket, kéz-, tárgy-, és árnyjátékokat egy újabb könyvben foglalom össze, s másodszor is játékra hívok majd minden érdeklődőt. Te is bábozz velünk! A szerző

Eric Hill - ¡Hola, ​Spot!
Un ​libro interactivo con el simpático títere de mano de Spot. Cada página tiene un texto simple que anima a los niños a actuar: cantar, bailar, saludar con Spot y sus amigos. Las ilustraciones llenas de colores hacen de ese libro un objeto muy atractivo para los niños.

Babos Eszter - Otthonos ​bábok - Bábos otthonok
A ​bábjáték a jelen művészete. Az alkotás ezer szálon kapcsolódik megálmodójához, annak környezetéhez. Először el kell képzelni, azután megvalósítani, és miközben dolgozunk, rengeteget tanulunk az anyagok természetéről, önmagunkról és egymásról. Akinek van belső képzelőereje, az és csak az lesz majd később képes önálló gondolatokra és önálló döntésekre, és neki lesz majd képessége mindezek megvalósítására. Megkerülhetetlen feladat tehát gyermekeink képzelőerejének, önismeretének és önbecsülésének fejlesztése a játék, az alkotás öröme által. Babos Eszter könyve közös játékra és alkotásra hívja az olvasót. Közös alkotásra buzdítja a szülőket, pedagógusokat úgy, hogy segítséget, vezetőt ad a kezükbe. Kiváló ötletek tárháza a mesék választásához, a bábok elkészítéséhez. Dr. Józsa Éva

Edith Flack Ackley - Marionettes
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Covers_562316
Ölelj ​meg, pici maci! Ismeretlen szerző
0

Ismeretlen szerző - Ölelj ​meg, pici maci!
Nincs ​is jobb annál, mint amikor egy önfeledt játékkal töltött nap után hozzábújunk valakihez, akit szeretnünk. Tegyünk még vidámabbá a gyermekünkkel töltött meseolvasást ezzel az ötletes, kedves ujjbábbal.

Szentkuthy Miklós - Iniciálék ​és ámenek
Orpheus ​legifjabb korában szinte nevetséges hiperentellektüel, de szenvedélyes védi érettebb korában az egyszerűséget minden területen. Tobzódó szürrealitás váltakozik a legeslegszolidabb realizmussal, apokaliptikus prófétaság viccalapok humoreszkjeivel. És amit okvetlenül négyszemközt kell megbeszélnek Kegyelmességeddel: legspanyolosabb, legbarokkabb katolicizmus párosul, valóban ijesztően, káromló blaszfémiákkal és Nihil-kultusszal, ugyanígy: deliráló erotika a legszentebb imakönyvekbe illő, legszebb imakönyvekbe illő, legszebb Rózsafüzér-elmélkedésekkel. Stílusában szupermisztika gyanúsan megfér a külvárosok cinikus utcanyelvével, Calderón szakrál-dramaturgiája a falusi paraszt-farce-ok monoton haragjaivel és bunyóival, igaz, hogy a bábszínház véres hancúrozásai mögött a krisztusi erkölcs örökimádása lángol. Ez a kiirthatatlan, irdatlan moralitás íratta pokoli szatíráit a História véres szamarairól, ezért lett színjátékok alakjában harcos népnevelő.

Tömöry Márta - Mikor ​a bábok még istenek voltak
Elsősorban ​hiánypótló szakmai kézikönyv a bábosok és a színházi alkotók, s egy szélesebb körben a színházművészet eredete iránt érdeklődő nagyközönség számára. Ugyanakkor egy magyar színház-antropológiai kutatás első lépéseiről is számot ad. Önálló fejezet foglalkozik az ún. Titkos magyar (báb) színháztörténet föltárt titkaival, és zárásul a Szárnyas Sárkány Hete Utcaszínházi Fesztivál történetét mutatja be bábtörténeti modellként.

Inge Borde-Klein - Puppenspielereien ​1-2.
Liebe ​Kinder! In diesem Buch zeigen wir euch, wie man mit einfachen Mitteln und etwas Phantasie Puppen selbst basteln und Puppentheaterspielen kann. In eurer Spielecke habt ihr sicher eine Puppe, einen Bummi oder ein Häschen. Mit diesen Puppen könnt ihr auf dem Tisch in Form einer Unterhaltung aus euren Bilderbüchern schon eine kleine Geschichte spielen.

Kocsis Eszter - Kesztyűsbábok
A ​bábozás ősi, komplex művészeti ág, amely egyesíti a színházi, képzőművészeti, irodalmi és zeneművészeti elemeket és hagyományokat. Esztétikai hatása egyedülálló, a gyermek és a felnőtt közönségnek is rendkívüli élményt nyújt, pedagógiai és személyiségfejlesztő szerepe pedig a modern pedagógiában és pszichológiában elismert. Könyvünkben az egyszerű kesztyűsbáb elkészítését mutatjuk be. Az alaptípus sablon alapján készül, majd díszítéssel, ruhákkal, az arc kialakításával megformálható a karakter.

Giovannini Kornél - Bóbita, ​Sáfár, Tornác
Giovannini ​Kornél bábjátékos pompás ajándékot kapott szüleitől: hinni és szeretni tud. Aztán, hogy mint sáfárkodott ez örökséggel, ezt már más hivatott megítélni. És azt is csak kívülálló döntheti el a lehetőségek ismeretében tiszteletreméltó volt-e vagy sem igyekezete, szorgalma és akarása? E kötet dokumentálása a Bóbita, a Sáfár és a Tornác...

Emberesbab
Ember ​és báb Ismeretlen szerző
2

Ismeretlen szerző - Ember ​és báb
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Thomas Goltz - Shakespeare ​Afrikában
1976-ban ​Thomas Goltz, az akkor huszonegy éves, naív fiatalember elindul, hogy megkeresse Afrikában kóborló öccsét, s utazása során egyszemélyes Shakespeare-előadásokat tart a kontinens kisebb-nagyobb városaiban. A hirtelen támadt elhatározást követően bejárja Kelet-, Közép- és Dél-Afrika városait és falvait. Miután autóstoppal átvág Kelet-Európán és a Közel-Keleten, megérkezik a háború dúlta Etiópiába. Találkozik bűnözőkkel, misszionáriusokkal, gerillákkal, prostituáltakkal, eszes utcagyerekekkel, viszonzatlan szerelmekkel, és természetesen Shakespeare-t szerető, egyszerű afrikai emberekkel.

Covers_332296
Bábozz ​velünk! Ismeretlen szerző
0

Ismeretlen szerző - Bábozz ​velünk!
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Kollekciók