Ajax-loader

'toxikológia' címkével ellátott könyvek a rukkolán

 


Zacher Gábor - A ​Zacher 2.0
A ​nemzet toxikológusa sztorizik, tanít - még mindig van mondanivalója - és nem utolsósorban szórakoztat. ,,Köszönöm, jól vagyok!" Sokan megkérdezték tőlem az utóbbi időben, hogy érzem magam, hogy vagyok, és mindenkinek ugyanezt válaszoltam. Az első Zacher-könyv megjelenése óta eltelt nyolc évben sok minden megváltozott úgy a sokak által kedvelt sürgősségis és toxikológus háza táján, mint a világban. A kábítószer-piaci robbanás, a számtalan új drog megjelenése komoly kihívás elé állítja a szakembereket, és az alkohollal összefüggő esetek száma sem akar csökkenni. ,,A Zacher" olyan új, azóta fel- és elismert szenvedélyekről is mesél, mint az okostelefon-függés és a Snapchat-diszmorfia, de vet egy pillantást a múltba is. Kendőzetlenül elénk tárja: ha tudatmódosító szerekről volt szó, bizony eleink, köztük kiváló művészek sem voltak képesek mindig kimondani a hárombetűs varázsszót, a ,,nem"-et. A tőle már megszokott könnyedséggel és humorral fűszerezve bepillantást enged kedvenc területére, a kézzelfogható mérgek és a mérgező (virtuális) függések világába, hogy közelebb kerülve hozzá, többet értsünk abból, miért érdemes nemet mondani - és felhívja a figyelmet arra, hogy léteznek jó függések is: ha rajta múlna, mindannyiunkat elküldene futni!

Horst Altmann - Mérgező ​növények, mérgező állatok
A ​könyv bemutatja a mérgezéseket vagy egyéb komplikációkat okozó növény- és állatfajokat. Egy-egy faj leírása tartalmazza a legfontosabb jellemzőket, az előfordulás helyét, a mérgezést okozó anyagokat, a mérgezési tüneteket, a szükséges elsősegélyt és terápiát. Kiegészítésképpen megtalálható a termések fotók alapján történő áttekintése, valamint egy fejezet a mérgező szobanövényekről, és egy összeállítás a játszóterekre, az óvodák és iskolák udvaraira telepíthető nem mérgező növényfajokról.

Galambosi Bertalan - Lévai Judit - Dr. Őrsi Attila - Mérgező ​növények és egyéb, emberre veszélyes kerti "károsítók"
E ​füzet átolvasása után több olvasóban maradhat némi viszolygó érzés kedvenc virágaival vagy háziállataival, amelyekről kiderült, hogy mérgezést is okozhatnak. A veszély azonban nagyobb, ha annak lehetőségéről még csak nem is tudunk. Csupán egy kórház adata áll rendelkezésünkre: az elmúlt 20 évben a Heim Pál Gyermekkórházban évente 10-15, összesen 521 gyermeket ápoltak növényi mérgezés miatt, és ebben még nincs benne a gombamérgezettek száma! Ne gondolja azonban senki, hogy ha kiteszi a lábát a kertbe, ott csak mérgező, szúrós, tüskés növények meg veszélyes csípésű rovarok találhatók. Célunk e füzettel csupán az, hogy ráirányítsuk a figyelmet azokra a veszélyekre, melyeknek okozói kerti növényeink vagy háziállataink lehetnek.

Pénzes Bethen - Mérgező ​anyagok a környezetben
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Kincses Ajtay Mária - Mérgező ​növények
Kiránduláson, ​séta közben vagy a ház körüli kertekben a gyerekek sok érdekes, színes virágot, bogyót látnak, amit gyakran meg is kóstolnak. Pedig nem mindegyik ártalmatlan. Sok esetben a termesztett növények között is előfordulnak velük összetéveszthető, mérgező egyedek. A szerző sorra veszi a leggyakoribb mérgező növényeket, rövid botanikai leírás után ismerteti hatóanyagaikat, a mérgezés jellemző tüneteit, és megtanít az elsősegélynyújtásra is. A növények felismerését rajzok segítik.

Haraszti Ede - Kalmár Zoltán - Ismerjük ​meg a mérgező növényeket!
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Ewald Gerhardt - Gombagyűjtés ​okosan
Ezzel ​a könyvvel még a kezdőknek is egyértelműen sikerül az ehető gombákat megkülönböztetni a hozzájuk hasonló mérgezőktől. Megtudhatja, hogyan kell a vadon termő gombákat helyesen begyűjteni, tartósítani és elkészíteni. A legízletesebb ehető gombák részletes szöveges és fényképes bemutatása mellett a mérgező gombapárjukat is megismerhetik. Egy gombafajt két oldalon mutatunk be. Az egyik oldalon ismertetjük a fajt, a mellette levőn pedig a hozzá hasonló ehető és mérges gombafajokat, így minden kétséget kizáróan sikerülni fog a biztos beazonosítás.

Carol Turkington - Mérgek ​és ellenanyagaik lexikona
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Bokori József - Haraszti Ede - Mérgező ​és szennyező növények a takarmányban
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Bordás Imre - Tompa Anna - Mérgező ​növények, növényi mérgek
A ​színes táblákkal is ellátott kiadvány bemutatja a hazai mérgező növényeket a gombáktól a virágos növényekig, és tárgyalja az ezekben megtalálható növényi mérgeket.

Horst Altmann - Mérgező ​növények és állatok
Ezek ​a növények vagy állatok nem önmagunkban veszélyesek, nem pusztán létükkel fenyegetnek minket, hanem csak akkor, ha nem ismerjük fel őket, s úgy viselkedünk velük, ahogy nem szabad. Ha félreismerünk egy-egy egyedet, mert például megtévesztően hasonlít egy olyan társához, amelyikből mondjuk finom teát lehet főzni. Vagy ha nem tudjuk, milyen viselkedési szabályok betartását kívánja meg például egy darázs társasága. Vagy ha beviszünk a lakásba egy, bár szépségében igen, de viselkedésében nem odaillő növényt, aztán napokig vakarózunk. A növények és állatok többnyire a gyermekeknek okoznak mérgezést. A tüneteket a szülőknek, pedagógusoknak, orvosoknak gyorsan fel kell ismerniük, hiszen csak így lehet hatékony az elsősegély, és így kezdődhet el a tudatos, célirányos kezelés. Ezért lehet ez a tanácsadó életmentő! Több mint 130 olyan növényt és állatot mutat be színes illusztrációkkal -a jellemző bélyegek, az elterjedés, valamint a tünetek, az elsősegély és a terápia pontos leírásával -amelyek mérgezést vagy egyéb komplikációt okozhatnak. Mindezeken túl a játszóterek, óvodák, iskolakertek beültetéséhez ajánlott dísznövények listája egészíti ki a kötetet.

Ursula Stumpf - Gyógynövények ​és mérgező hasonmásaik
Ez ​a természetkalauz abban kíván segítséget nyújtani, hogy teljes biztonsággal meg tudjuk különböztetni a legfontosabb gyógynövényeket hatástalan vagy mérgező hasonmásaiktól, és el tudjuk kerülni a tévedéseket. A könyvből részletesen megismerhetünk 90 gyógynövényt és 60 hatástalan, mérgező hasonmásukat.

Frantisek Stary - Poisonous ​Plants
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Ismeretlen szerző - Mezőgazdasági ​ökotoxikológia
A ​hazai olvasó első alkalommal vehet kézbe mezőgazdasági ökotoxikológia kézikönyvet, amely egyetemi tankönyvként is alkalmazható. Világviszonylatban is egyedülálló, amit a könyv ismeretanyaga kínál, s nem véletlenül. A környezettudományoknak ez az új ága korunk egyik gyorsan bővülő alkalmazott környezet-egészségügyi ismereteit foglalja össze. Művelői a tudományok sokféle irányából - mezőgazdasági, orvosi, biológusi - érkeznek, és a találkozás éppen ezen a területen szinte törvényszerű. Konfliktusos tudományalkalmazásról van szó, hiszen ez a diszciplína termékeink másodlagos hatásait tárja fel, s a következtetések sokféle gazdasági érdeket sérthetnek.

Amy Stewart - Wicked ​Plants
Drawing ​on history, medicine, science, and legend, this compendium of bloodcurdling botany will entertain, alarm, and enlighten even the most intrepid gardeners and nature lovers.

Egri Lajos - Gyakoribb ​mérgező növények
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Zacher Gábor - Karizs Tamás - A ​Zacher 1.0
Az ​ország kedvenc toxikológusa. Hetente három-négy előadást tart, négy vidéki egyetemen tanít, napi negyven-negyvenöt beteget lát el az osztályán. Heti egy-két éjszaka ügyel, beosztottjai állítják, hogy ha ő vezeti az éjszakai ügyeletet, akkor mindig húzósabb a műszak, mert maximalista. Ha van szabadideje, akkor sincs, mert ilyenkor olvas utána a szakmájába vágó kérdéseknek. Saját bevallása szerint munkaalkoholista. Napi egy tábla mogyorós csokoládéval üzemel, s a pipáját sem tenné le semmi pénzért. Merthogy valamitől neki is függenie kell. Vallja, hogy tízmillió függő országa vagyunk - mert szenvedély nélkül lehet élni, csak nem érdemes. Ám meg kell tudni húzni a szenvedélyszerű viselkedés és a szenvedélybetegség közötti határvonalat. Szól ez a könyv tehát minden függőnek és kevésbé függőnek, kezdő és haladó szülőknek, akik nem tudnak mit kezdeni rakoncátlan gyermekeikkel, és az állandóan változó világgal, ami újabb és újabb függőségeket hoz létre - mindezt teszi életszagú, megtörtént esetek elmesélésével, olykor humorosan, sokszor pedig halálosan komolyan.

Haraszti Ede - Mérgező ​növények, növényi mérgezések
A ​szerző a legújabb eredmények tükrében a témakör teljes körű feldolgozására törekedett. Elsősorban gyakorlati szempontokat tartott szem előtt, a növények, a növényi részek, a gyommagvak, a kiváltott tünetek felismerésére fektette a hangsúlyt.

Marczal Gabriella - Mérgező ​növények, növényi mérgezések
Hazánk ​növényflórája igen gazdag, ráadásul "virágzik" az otthoni lakás és kert növénykultúra. Az emberek jelentős része azonban nem ismeri a növényeket. Ennek következménye, hogy mérgezések is történhetnek velük. A kertben ültetett növények egy része is mérgező. Rendszeresen látni a kertekben, parkokban pl. az aranyesőt, és az utóbbi években megjelent az angyaltrombita is. A közelmúltban felmérés történt Budapest egyes kerületeiben az óvodák és iskolák környékére ültetett növényekről. Megállapítást nyert pl., hogy az egyik óvodakert homokozója környékére ricinust ültettek, melyről köztudott, hogy 1-2 magja is halálos mérgezést okozhat. Ez azt bizonyítja, hogy az óvodai szakemberek egy része sincs tisztában az egyes növények veszélyes voltával. A Semmelweis Egyetem Farmakognózia Intézetét rendszeresen keresik fel személyesen, illetve telefonon növényi mérgezésekkel kapcsolatban. Leggyakrabban aranyeső, seprőzanót, hóbogyó és kutyatejfélék szerepelnek a megkeresések között, hogy csak néhányat említsünk.

Pokorny László - Mérgező ​növények kézikönyve
Hasonló ​tárgyú átfogó munka hosszú esztendők óta nem jelent meg Erdélyben. A hazai tájainkon előforduló vadon termő, termesztett vagy dísznövényként ismert mérgező növényekről szóló írás ezt a hiányt igyekszik pótolni.

Hans E. Laux - Ehető ​vagy mérgező?
A ​gombagyűjtőknek a legfontosabb mérges gombákat mindenképpen ismerniük kell. Ezek gyakran a megtévesztésig hasonlítanak különböző ehető gombákhoz. Ez a könyv elsősorban ahhoz nyújt segítséget, hogy az ehető gombákat biztonságosan elkülöníthessük mérgező hasonmásaiktól.

Dietrich Mebs - Venomous ​and Poisonous Animals
How ​threatening are bites, stings, and poisons? What is the chemical composition of animal venom? How do the poisons work? What is the appropriate first aid or treatment? The author of Venomous and Poisonous Animals, a toxicologist at the Institute of Forensic Medicine in Frankfurt, provides answers for everyone, from toxicologists to travelers. This book gives an introduction to the world of venomous and poisonous animals and how they use their venoms and poisons. It presents first aid measures and general rules for treating cases of envenoming or poisoning and offers recommendations to travelers, snorklers, and SCUBA divers for avoiding dangerous encounters with poisonous marine and land animals. Each chapter in Venomous and Poisonous Animals describes one representative animal, family or genus, covering its biology, venom apparatus, chemistry and mode of action of the toxic substances, symptoms of envenoming and poisoning, prevention and therapy.

Gruiz Katalin - Horváth Beáta - Molnár Mónika - Környezettoxikológia
A ​környezettoxikológia a környezetbe került vegyi anyagoknak az ökoszisztéma tagjaira gyakorolt hatását vizsgálja és ebből igyekszik előrejelzést adni a teljes ökoszisztémára. Teljes ökoszisztémák minden részletére kiterjedő vizsgálata mai tudásunk és a költségek miatt nem lehetséges, ezért kiválasztott, jellemző fajok vagy laboratóriumi tesztorganizmusok válasza alapján következtetünk az ökoszisztéma egészére. Az ökotoxikológiai vizsgálatok eredménye tehát eleve bizonytalanságot rejt magában, hiszen nem tudhatjuk, hogy a választott fajok valóban jól reprezentálják-e a teljes ökoszisztémát. Egy másik dilemma, mely a szakterület tudósait is megosztja, annak eldöntése, hogy a legérzékenyebb fajoktól kapott válaszokra alapozzunk-e, vagy az átlagosakra, hogy mindenütt azonos organizmusokat alkalmazzunk-e vagy helyspecifikusakat. Ez a könyv áttekintést ad a vegyi anyagok és a szennyezett környezet ökotoxikológiai tesztelésére, felszíni víz, felszín alatti víz, talaj és üledék vizsgálatára alkalmas módszerekről és azok elvi alapjairól. A hangsúlyt a szilárd fázisú környezeti minták hatásának vizsgálatára helyezi, mert ez új és kevéssé ismert terület. A mikrobiális-, növényi- és állati tesztorganizmusokon kívül kitér a mikro- és mezokozmosz ismertetésére és a talajban élő összes organizmus tevékenységének eredőjeként megjelenő aktivitások mérésére és értelmezésére.

Kollekciók