'B1 (küszöbszint)' címkével ellátott könyvek a rukkolán
Dévainé Angeli Mariann - Angol nyelvtani gyakorlatok az alap-, közép- és felsőfokú nyelvvizsgákra
Szeretettel üdvözlöm a kedves Olvasót, aki azt a komoly és - valljuk be - embert próbáló célt tűzte ki maga elé, hogy idegennyelv-tudását minél tökéletesebbre csiszolja. "A puding próbája az evés" (The proofofthe pudding is in the eatíng) - tartja az angol szólás, s ez a nyelvtanulásra és nyelvtudásra is igaz: a nyelvtudás koronája az adott nyelv könnyed és tudatos használata. Ebből kiindulva, valamint tanári munkám során az ezirányú hiányt tapasztalva éreztem úgy, hogy egy, a nyelvtant mondatfordítások segítségével gyakoroltató könyv valamennyi nyelvtanuló fejlődését, vizsgára való készülését hatékonyan segítené.
A könyv tehát a mindennapi nyelvhasználat bemutatását és gyakoroltatását tűzte ki célul, ezért a fejezetek élén álló elméleti bevezetés csupán az adott címszóval kapcsolatos leglényegesebb tudnivalókra szorítkozik. A nyelvtani anyag alaposabb megismerése, illetve felelevenítése céljából a kifejezetten elméleti nyelvtankönyvek tanulmányozását ajánlom...
Clive Oxenden - Christina Latham-Koenig - Paul Sligson - New English File Pre-Intermediate Student's Book
Angol nyelvű kurzuskönyv középhaladó szinten.
Clive Oxenden - Christina Latham-Koenig - New English File Intermediate Student's Book
The course that gets students talking
Fun, motivating lessons that work
The perfect balance of grammar, vocabulary, pronunciation, and skills to get your students speaking English with confidence.
A complete package for teachers and students
The Teacher's Book gives you the support you need, and all the components work together for more effective learning.
Common European Framework of Reference B1-B2
Clive Oxenden - Christina Latham-Koenig - Tracy Byrne - New English File Intermediate Workbook with key
The course that gets students talking.
Fun, motivating lessons that work.
The perfect balance of grammar, vocabulary, pronunciation, and skills to get your students speaking English with confidence.
A complete package for teachers and students.
The Teacher's Book gives you the support you need, and all the components work together for more effective learning.
Common European Framework of Reference B1-B2.
Workbook • Lesson by lesson revision and practice. • More Words to Learn - extra words from the Student's Book. • Study tips - ideas to help you learn more effectively. • Can you remember...? - exercises to remind you what you have studied Look out for the
Study Link logo in the Workbook. This shows you where to find more material for revision and practice.
Website • Interactive exercises, games, and downloadable activities at: www.oup.com/elt/englishfile/intermediate
Other components • Student's Book • Teacher's Book • Video/DVD • MultiROM • Class audio
Haavisto Kirsi - Bajnóczi Beatrix - Kérdések és válaszok angol nyelvből
Könyvünk segítséget nyújt az egynyelvű és kétnyelvű nyelvvizsgák szóbeli részére készülőknek, illetve az érettségizőknek. Haszonnal forgathatják a vizsgákra felkészítő tanárok és azok is, akik szeretnék felfrissíteni és bővíteni szókincsüket a kor igényeinek megfelelően. Az átdolgozás során igyekeztünk olyan felkészítő anyagot összeállítani, amely nemcsak hasznos, hanem élvezetes is. Összegyűjtöttük a nyelvvizsgákon és az érettségin előforduló húsz leggyakoribb témakört, az egészen általánostól a kicsit specifikusabbig, és kérdés-felelet formájában dolgoztuk fel őket. Minden fejezetet egy olyan betűrendes szószedet zár, mely az adott témával kapcsolatos alapvető, ugyanakkor legfrissebb és leggyakrabban használt szavakat tartalmazza, és azokat a kifejezéseket, melyek a válaszainkban is szerepelnek.
Janet Cameron - The English-speaking World
English is one of the most widely spoken languages in the world. Have you ever wondered why? Here we go on a journey over five continents to look at countries where English is used in daily life: from the top of Mount Everest in the Himalayan Mountains to the beaches of the Caribbean, from the plains of Kenya to the streets of New York, the shores of Australia, and beyond.
Isabel Mendoza - Marcos Frago Vicente - Vigyázz, spanyol!
Szeretnéd megmondani a tutit a spanyoloknak és a latin-amerikaiaknak? Nem gond! Itt 14 fejezetben megtalálod a megfelelő szavakat és kifejezéseket az alábbi témákban:
• Hogyan szedj fel vagy rázz le egy csajt vagy pasit. (Főzd le a latin szeretőket!)
• Bulizz! Italok, zene és a hozzá szükséges szókincs
• Hablemos de… sexo!
• Küldj e-mailt, csetelj, telefonálj, sms-ezz!
• Sport és játék: szurkolók és videojátékosok között
• A legfrissebb divattrendek a spanyoloknál és a latin-amerikaiaknál
• A meztelen valóság: a test és részei
• Gesztusok: Ha elállt a szavad, mutasd meg – hadd beszéljen a tested!
Ami a spanyol nyelvkönyvedből kimaradt… Vágod?
Nadia Rizzuti - Vigyázz, olasz!
Szeretnéd, ha bejönnél az olaszoknak? Akkor nem csak pár olasz kifejezést kellene tudnod. Ehhez vágnod kell a szlenget, a különböző rétegnyelveket, de még a káromkodásokat is. A "Vigyázz, olasz!" tartalmazza mindazt, amire szükséged lehet, bármit is akarj az olaszokkal megdumálni. Ebben a könyvben nincsenek nyelvtani szabályok, gyakorlatok. Vannak viszont olyan kifejezések, amelyeket tényleg használnak: legyen szó sportról, divatról, szexről, számítógépről, telefonálásról, sms-ezésről, vagyis a mindennapjaidról.
Némethné Hock Ildikó - Társalgás, szituációk, képleírások és hallás utáni szövegértés angolul
A csaknem húsz éve nagy népszerűségnek örvendő angol "Társalgás, szituációk, képleírások" című könyv teljesen új és bővített változata hatékony és eredményes felkészülést biztosít az alap- és középfokú nyelvvizsgák (BME, DEXAM, ECL, EURO, ORIGÓ, PANNON, TÁRSALKODÓ, TELC stb.), valamint a középszintű érettségi szóbeli részére. A könyv tartalma és újdonságai: - valamennyi feladathoz teljesen kidolgozott megoldás; - szó- és kifejezés-gyűjtemény feladatonként, hogy ne kelljen a szótárban keresgélni; - világos vizsgaszint-jelölés (A = B1 ill. alapfok, K = B2 ill. középfok); - nagy számú, korunk szükségleteihez igazodó társalgási és szituációs feladat; - 80 kidolgozott szituációs mintafeladat mellett további 80 feladat önálló megoldásra; - új részfejezet a képleírások alapvető szókincsének elsajátítására; - képleírás-feladatok gondolatébresztő és szemléletes képekkel; - a vizsgák gyakorlatát követő hallás utáni szövegértés tesztek; - hanganyag CD-mellékleten (mp3-as formátumban) a társalgási, szituációs és hallás utáni szövegértés feladatok szövegeivel, anyanyelvi beszélők tolmácsolásában.
Maros Judit - Kon-Takt 3 - Lehrbuch
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.
Maros Judit - Kon-Takt 3 Arbeitsbuch
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.
Oscar Wilde - The Picture of Dorian Gray (Oxford Bookworms)
Egyszerűsített olvasmány angol nyelven. Hasznos segítség a nyelvtanulásban. A kötet 3. nehézségi fokozatú, az olvasásához kb. 1000 szavas szókincs szükséges.
Claire Bell - Emily Bernath - Vigyázz, angol!
Szeretnél könnyen szót érteni a helyiekkel az USA-ban vagy Nagy-Britanniában? Akkor nem csak pár angol kifejezést kellene tudnod. Ehhez vágnod kell a szlenget, a különböző rétegnyelveket, de még a káromkodásokat is. A "Vigyázz, angol!" tartalmazza mindazt, amire szükséged lehet, bármit is akarj az amerikaiakkal vagy a britekkel megdumálni. Ebben a könyvben nincsenek nyelvtani szabályok, gyakorlatok. Vannak viszont olyan kifejezések, amelyeket tényleg használnak: legyen szó sportról, divatról, szexről, számítógépről, telefonálásról, sms-ezésről, vagyis a mindennapjaidról.
Martonné Lányi Anikó - Milosné Domokos Ilona - 888 kérdés és válasz német nyelvből
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.
Kárászi Csilla - Alaptársalgás németül
A könyv az alapszintű (A2) német társalgásba vezeti be az olvasót. Ajánljuk mindazoknak, akiknek akár munkájukban, akár hétköznapi életükben szükségük van az alapvető kommunikáció gyors és eredményes elsajátítására. A kiadvány emellett hasznos segédeszköz az alapfokú (Bl) szóbeli nyelvvizsgára történő felkészülésben is.
A könyv jellemzői:
- kis mérete, kézreeső formátuma megkönnyíti a könyv szállítását és használatát;
- kérdés-válasz formájában feldolgozza az államilag elismert alapfokú szóbeli nyelvvizsgák valamennyi témakörét;
- egy-egy kérdést többféle, könnyen megtanulható válasz követ;
- a magyar és német nyelvű szöveg a szemközti oldalakon egyszerre olvasható, ami megkönnyíti a könyv használatát és az olvasottak elsajátítását;
- a témák szókincsét a könyv végén külön szójegyzék foglalja össze.
Somló Katalin - Abitraining Mittelstufe
Milyen nyelvi szintnél használható az Abitraining Mittelstufe?
- a középszintü érettségire készülőknek;
- minden B1 szintű vizsgára készülőnek;
- középhaladó nyelvtanulóknak.
Mely tankönyvsorozatokhoz használható az Abitraining Mittelstufe?
Start-Unterwegs sorozat Unterwegs Neu A része után, illetve azt kiegészitve, valamint bármilyen más sorozat B1 szintű részei mellett vagy utána.
Milyen részekből áll az Abitraining Mittelstufe?
- munkafüzet;
- CD (tankönyvvel együtt kapható).
A könyvről általában elmondható, hogy feladatai tipológiailag jól követik az érettségi vizsgaleírást - megjelenik minden olyan új feladattipus, ami az eddigi tanítási gyakorlatban ritkábban fordult elö - ugyanakkor változatosak és motiválók, nemcsak a célnyelvi problémamegoldást szolgálják, de a fiatalok érdeklödési körét is figyelembe veszik.
Stephen King - The Body (Penguin Readers)
One summer's day, Vern Tessio hears his big brother Billy talking about a dead body. Billy saw it near the railway tracks a few miles away. Vern runs to tell his gang. The boys have never seen a dead body, so they plan to take a look at this one.
Dömők Szilvia - Grammatik-Kompass
Dömők Szilvia Themenkompass című munkája mindazoknak nyújt segítséget, akik németből szeretnének középfokú állami nyelvvizsgát tenni. A nyelvoktatócsalád az Akadémiai Kiadó Exam Pass - Prüfungpass sorozatának részeként jelent meg. A kiadvány három részből áll: kurzuskönyvből(Themenkompass), nyelvtani gyakorlókönyvből (Grammatikkompass) és tanári kézikönyvből. A kurzuskönyvhöz kazetta is kapcsolódik. A színes, mintegy 400 oldalas kötet 20 leckéje a legfontosabb mindennapi témákat dolgozza fel. A leckék egységesen épülnek fel: a témát szókincsgyakorlatok vezetik be, amelyeket szóbeli feladatok követnek. Az ezután következő írásbeli feladatok szintén a nyelvvizsga feladatait (fordítás, szövegértés, irányított fogalmazás) gyakoroltatják. A mindig kéznél lévő nyelvtani segédkönyv bármilyen nyelvtani problémához segítségül hívható, magyarázatokat és feladatokat tartalmaz. A kiadvány újdonsága az ugyancsak bármikor előhúzható könyvjelző, amelyen a mindennapi beszédhelyzetekben felmerülő nyelvi funkciók összefoglalását találjuk. A könyv felépítése és feladatai így garantálják, hogy a lelkiismeretes tanuló a lehető legteljesebb felkészítést kapja a középfokú nyelvvizsgára.
Nick Hornby - About a Boy (Penguin Readers)
'How cool was Will Freeman?' Too cool! At thirty-six, he's as hip as a teenager. He's single, child-free, goes to the right clubs and knows which trainers to wear. He's also found a great way to score with women: attend single parents' groups full of available (and grateful) mothers, all hoping to meet a Nice Guy.
Ismeretlen szerző - Vigyázz, német!
A könyvben olvasható szavak és kifejezések használata szülők, rokonok és tanárok jelenlétében abszolút nem ajánlott. Amit itt találsz, az sokszor nagyon durva. Ha így akarsz beszélni, hát tedd. De egyet tudnod kell: a könyvben foglaltak használatából eredő bárminemű következményért - fejedhez vágott sértések, ver(eked)és vagy akár problémák a zsarukkal - a kiadó semmiféle felelősséget nem vállal. :)
Szeretnéd németül megmondani a tutit? Szeretnél könnyen szót érteni a helyiekkel Németországban, Ausztriában vagy Svájcban? Ehhez nem csak pár német kifejezést kellene tudnod, de vágnod kell a szlenget, a különböző rétegnyelveket, sőt még a káromkodásokat is. A "Vigyázz, német!" tartalmazza mindazt, amire szükséged lehet, bármit is akarj a németekkel, osztrákokkal vagy svájciakkal megdumálni. Ebben a könyvben nincsenek nyelvtani szabályok, gyakorlatok. Van viszont rengeteg szó, kifejezés a sport, a divat, a szex, a számítástechnika, a telefonálás és a csetelés területéről, vagyis a mindennapjaidból.
Egy kis ízelítő azokból a témákból, amiket a könyv 14 fejezetében megtalálsz:
- Hogyan SZEDJ FEL vagy rázz le egy csajt vagy pasit?
- Lass uns über SEX sprechen!
- Küldj e-mailt, telefonálj, CSETELJ!
- SPORT ÉS JÁTÉK: szurkolók és gamerek között
- A legfrissebb DIVATTRENDEK a németeknél, az osztrákoknál és a svájciaknál
- Meztelen valóság: A TEST és részei
- GESZTUSOK: ha elállt a szavad, mutasd meg - hadd beszéljen a tested!
Nem hiszed el, de profi anyanyelviek pironkodás nélkül felmondták szinte a könyv teljes szövegét. Mindezt azért, hogy élesben meghallgathasd, gyakorold és megtanuld a német szlenget!
Keresd a könyvhez tartozó ONLINE HANGANYAGOT a www.pons.hu/extra oldalon!
H. Q. Mitchell - Matura Plus 2 Level A2-B1 - Student's Book
A Matura Plus 2 egy háromrészes sorozat (18+4 Mintafeladatok, Matura Plus, Matura Plus 2) harmadik kötete: szisztematikusan tanítja a nyelvtant bővíti a szókincset fejleszti a sikeres középszintű érettségi vizsgához szükséges készségeket, feladattípusai megfelelnek az érettségi vizsgakövetelmény előírásainak, tartalmazza az érettségi vizsgakövetelmény témaköreit és altémáit. A könyv célja: felkészítés az írásbeli érettségire és egyéb nyelvvizsgákra az olvasott szöveg értése, hallás utáni értés, íráskészség, nyelvhasználat és szókincs sokoldalú fejlesztése, az írásbeli vizsgatechnikák elsajátítása, a tanultak rendszerezése.
Sir Arthur Conan Doyle - The Hound of the Baskervilles (Oxford Bookworms)
Dartmoor. A wild, wet place in the south-west of England. A place where it is easy to get lost, and to fall into the soft green earth which can pull the strongest man down to his death.
A man is running for his life. Behind him comes an enormous dog - a dog from his worst dreams, a dog from hell. Between him and a terrible death stands only on person - the greatest detective of all time, Sherlock Holmes.
Jutta Douvitsas-Gamst - Sigrid Xanthos-Kretzschmer - Das neue Deutschmobil 3 - Lehrbuch mit Audio-CD
Selbstständiges Arbeiten wird durch 14 einheitlich aufgebaute Lektionen pro Band, ein ansprechendes und transparentes Layout sowie eindeutige Symbole zur einfachen Orientierung ermöglicht. Landeskunde zu Deutschland, Österreich und der Schweiz, Phonetikübungen sowie Redemittelkästen sind wiederkehrende Bestandteile. Band 3 endet mit einem prüfungsvorbereitenden Sprechtraining.
Jutta Douvitsas-Gamst - Sigrid Xanthos-Kretzschmer - Das neue Deutschmobil 3 - Arbeitsbuch
A munkafüzetek számos módszertanilag változatos feladatot tartalmaznak, főként olyanokat, amelyek az olvasás utáni értést fejlesztik, illetve az írásbeli és a szóbeli kommunikációt készítik elő. A fejezeteket a szókincset feldolgozó feladatok zárják.
Báti László - Véges István - Angol nyelvkönyv kezdők számára
A hatvanas évek sikerkönyve három évtized után ismét megjelent. A kiadás alapja Véges István átdolgozása azonos tematikával, lexikával és nyelvtani gyakorlatokkal. A leckék szöveganyaga jól használható, mert sok tekintetben igazodik a nyelvvizsgák szóbeli követelményeihez. A nyelvtan felépítése egyszerű és világos. A sok rendszerező táblázat, a gondosan összeállított szó és kifejezésgyűjtemény, valamint a megoldó kulcsokkal ellátott feladatok megkönnyítik a tanuló és a tanár munkáját. Az angol nyelv eredményes elsajátításához kevés szaktanári irányításra van szükség, ezért a könyv még most is az önálló nyelvtanulás legjobb taneszköze, s biztos grammatikai és lexikai alapot nyújt a nyelvvizsgák sikeres letételéhez.
Michael Collins - Szabó Szilvia - ECL English Level B1
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.
Szénásiné Steiner Rita - Szekeres Szilvia - Twenty-three Topics for Teenagers
A könyv a tinédzserek látószögén keresztül dolgozza fel az alap- és középfokú nyelvvizsgák témaköreit. Kiválóan alkalmazható a nyelvvizsgákra való felkészítésen túl a nyelvi előkészítő évfolyamok, nyelvi tagozatok házi vizsgáihoz, középiskolai nyelvi tagozatos felvételi vizsgákhoz, tanulmányi versenyekhez is. A bevezető részben lévő beszédszándékok és kifejezések gyűjteménye az egyes szituációkban való eligazodást, jártasságot és gyors reagálást teszi lehetővé. A témakörökön belül megjelölt (*) kérdések feldolgozása ugyan tetszőleges, de további lehetőséget biztosít az egyes témák elmélyítéséhez. A tematikus összefoglalás (Topic in a Nutshell) beszédszándékokkal teszi életszerűbbé a válaszokat. Az anyag feldolgozását lényegesen megkönnyíti az, hogy minden kérdés és válasz egy helyen szerepel, angol-magyar szószedettel. A további bővítést, illetve a válaszok egyéni módosítását segíti elő a minden egyes témakör végén található magyar-angol tematikus miniszótár is, mely fonetikus átírással készült. Otthoni, önálló nyelvtanulásra, felkészülésre is alkalmazható.
Jane Austen - Emma (Penguin Readers)
Emma Woodhouse is beautiful, clever and rich. She likes to arrange marriages between her friends and neighbours in the village of Highbury. But Emma makes a lot of mistakes and causes more problems than happy marriages. Then she almost loses her own chance of love.
John Grisham - The Client (Penguin Readers)
Mark Sway is eleven and he knows a terrible secret. He knows where a body is hidden. Some secrets are so dangerous that it's better not to tell. But it's just as dangerous if you don't. So Mark needs help fast - because there isn't much time.
Sir Arthur Conan Doyle - Three Adventures of Sherlock Holmes (Penguin Readers)
Sherlock Holmes is a great detective. There are few cases that he cannot solve. In these three stories we meet a young woman who is terrified of a mysterious 'speckled band', a family who think that five orange pips are a sign of death, and a banker who believes that his son is a thief. But are things really as they seem?
Anthony Bruno - Seven (Penguin Readers)
Detective Somerset has seven days before he can retire from work and escape from the city. Detective Mills is starting his first week on the job. This story is about seven days and seven shocking murders. The serial killer has one thing on his mind -- seven deadly sins.
Gajdos Zsuzsanna - Nagy Erika - Seres Krisztina - Colores 3.
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.
Kollekciók
- Angol nyelvű könyvek 120879
- Egyéb idegennyelvű könyvek 13190
- Ezotéria 14011
- Fantasy 33028
- Felnőtt 18+ 12998
- Gyermek 23861
- Humor 13959
- Ifjúsági 37631
- Kortárs 49495
- Krimi 16096
- Kultúrtörténet, elemzések/tanulmányok 16716
- Képregény 21709
- Novellák 13506
- Romantikus 51422
- Sci-fi 14923
- Szórakoztató irodalom 46468
- Tudomány és Természet 29569
- Történelem 16584
- Vallás, mitológia 20219
- Életrajzok, visszaemlékezések 17099