'halak' címkével ellátott könyvek a rukkolán
Gerald Durrell - Aranydenevérek, rózsaszín galambok
Gerald Durrell e könyvében két expedícióját írja le az elbűvölő Mauritius szigetére és a környező szigetvilágba, ahol néhány, már csak itt élő veszélyeztetett állatfajt akar begyűjteni. Az általa alapított Jersey Vadvédelmi Társaság ugyanis azt a célt tűzte ki maga elé, hogy segíti a kihalófélben levő fajok fogságban való továbbtenyésztését. A társaság szimbóluma a dodó, az a nagy termetű, repülni nem tudó galamb, amely egykor Mauritiuson élt, de még a XVII-XVIII. században kiirtották. A könyv címében is szereplő aranydenevéreken és rózsaszín galambokon kívül itt még néhány olyan állatfaj él, amely a mauritiusi szigetvilágon kívül sehol sem fordul elő. A szerző vérbeli angol humorral és igaz gyengédséggel ír a mauritiusi állatvilágról: humora ugyanakkor nem kíméli a helyi hivatalok bürokratáit, de saját tévedéseit sem. Zsoldos Vera grafikusművész a szerző vérbő humorát saját jókedvét is visszatükröző rajzaival egészíti ki.
Ismeretlen szerző - Hal- és vadételek könyve
Belelapozván a Hal- és vadételek könyvébe rögtön kedvet kapunk arra, hogy magunk is megkíséreljük előteremteni az ősi ízvilágot, az érlelt vadhús élvezetét: vaddisznókaraj borban párolva, nyúlgerinc angolosan, vörösborban sütött, sonkás, gombás vagy almával párolt fácán, marinírozott őzpecsenye, tejfölös őzszelet, őzgerinc rakott vagy narancsos, netán párolt vajas gesztenyével.
Brian Ward - Egészséges halak a lakásban
A világhírű angol akvarista, Brian Ward gyönyörű, színes felvételekkel gazdagon illusztrált kézikönyve
— Magyarországon először— a tengeri és édesvízi halak akváriuma tartását együtt tárgyalja.
A kötetet az akvarisztika gyönyörű hobbijának hódolók nem nélkülözhetik, mert:
• segítségével minden problémájukra választ kaphatnak,
• útmutatásával eredeti, színpompás és jó közérzetű állományt alakíthatnak ki,
• általa akváriumuk a lakás szemet gyönyörködtető fénypontja lehet.
A szerző több mint 300 faj tulajdonságait elemzi. Eligazítja a kezdő akvaristát az edény, a halak, a díszítőnövények és a táp megválasztásában, a gyengélkedő állatok kezelése és a szaporítás kérdéseiben.
A tapasztalt akvaristának új, a szokványostól eltérő megoldásokat kínál és eredeti ötleteket nyújt.
Arthur C. Clarke - Delfinek szigete
Ez a könyv – fantasztikus regény. A távoli jövőben játszódik, tudományos kérdései azonban már a mai embert is foglalkoztatják. A tengerek legértelmesebb élőlényei, az ún. játékos delfinek már az ókorban is kitűntek azzal, hogy különösképpen vonzódnak az emberhez. A mai kutatás felfedezte azt is, hogy sajátos delfin-nyelven társalognak egymás között. Ettől más csak egyetlen lépés, hogy az emberi nyelvet és a delfin-beszédet oda és vissza lefordíthassuk. Ezzel foglalkozik Kazan professzor, a regény orosz származású tudósa, és a kutatás eredményeit használja fel páratlanul izgalmas tengeri utazása során a regény sok kalandot megért ifjú hőse.
Pénzes Bethen - Tengeri állatok 2.
1979 - Rajzolta: Gémes Péter
Földünk felületének több mint kétharmadát óceánok és tengerek borítják. És ez a nagy tömegű víz nemcsak az élet kialakulását tette annak idején lehetővé: ma is nagy kincse az emberiségnek.
A legtöbb tengervíz 2, 7-3, 3%-nyi mennyiségben sót, főleg konyhasót tartalmaz. Ez annyit jelent, hogy 1-1 liter tengervízben átlagosan 3 dkg sókeverék található. Egyes, édesvízben szegény országokban, például Izraelben, Kuvaitban, Szaúd-Arábiában a tengervízből ivóvizet nyernek. Másutt a tengeri sóból konyhasót, gyógyszer-, műtrágya-, és mosószer-alapanyagot készítenek.
Az átlagosan 3800 m mélységű óceánok sokkal nagyobb területet nyújtanak az élővilágnak, mint a szárazulatok, a kontinensek - lényegesen több növény és állat található is bennük, mint valamennyi szárazföldön együttvéve. A Földünkön ma élő 25 000 féle halfajból például több mint 20 000 az óceánok és tengerek lakója. Nem közömbös az sem, hogy az óceánokban találjuk az állatvilág óriásait, a bálnákat is. Vajon miért? Azért, mert az 50-100 tonnányi test a vízben veszít a súlyából, így mozgatásához lényegesen kevesebb energiára van szükség, mint a szárazföldön, másrészt a táplálék is könnyebben beszerezhető.
A tudósok kiszámították, hogy évente hozzávetőlegesen 400 milliárd tonna tengeri növény és állat születik. Vajon ebből az óriási tömegből mi jut nekünk, embereknek? Egyelőre csak a morzsák. Vagy más szóval, amit az 5 millió halász hálóval, horoggal, szigonnyal, csapdával kifog. A legújabb kimutatások szerint ez a mennyiség évente 65-70 millió tonnára tehető.
Könyvünkben főleg azokat az állatokat ismertetjük, amelyek a leggyakrabban kerülnek "emberközelbe", a tengeri halászok hálójába, illetve azokat, melyekről oly szívesen olvasunk kalandos útleírások lapjain.
Szegedi Eszter - Halételek
A halak és a tenger gyümölcsei soha nem látott népszerűségnek örvendenek világszerte, hiszen manapság már a távoli vizeken halászott különlegességeket is meg lehet vásárolni a szaküzletekben és a hipermarketekben. Ráadásul a belőlük készült ételek egyértelműen kímélő fogások, de nemcsak a karcsúság megőrzésében segítenek, hanem tápanyagban gazdagok, no és az sem megvetendő, hogy nagyon finomak. A mediterrán konyhaművészet, valamint Ázsia és a Karib-tenger térségének egzotikus konyhái új elkészítési módokkal és ízekkel gazdagították a gasztronómia világát, és receptek sokaságát tették közkinccsé. Így a nemzetközi specialitások mindenütt az étlapok állandó szereplőivé váltak. Ez a szakácskönyv lehetővé teszi, hogy a világ minden tájáról származó különleges finomságokat magunk is könnyedén elkészíthessük otthon.
Pénzes Bethen - Tölg István - Halbiológia horgászoknak
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.
Szász Imre - Basa
Szász Imre nagy természetismerettel megírt, szép regényének hőse Basa, a borjú nagyságú, gyönyörű kuvasz. Gazdáját megölik, a házat felégetik. Ő a nádasba menekül, s attól fogva a vadvilág ezer veszélye között farkasok módjára él. Erős, ügyes és eszes: sokat megtanul a vadon törvényeiből. Itt hozza világra kölykeit is, s az öt kutya egy idő után a környék juhászainak réme lesz.
Az író részletesen bemutatja a kis család életét, a kölykök első megnyilvánulásait, fejlődésük szakaszait, viszontagságaikat, izgalmas kalandjaikat és a megélhetésért vívott harcukat. A szerző az állatvilág pontos megfigyeléséről, a természet alapos ismeretéről tanúskodva, élethűen ábrázolja a nádas világát, emberközelbe hozza a kutyák, farkasok és az ott élő valamennyi állat életét, vonzó képekben, tájleírásokban eleveníti meg a nádast és az ingoványt.
A regény izgalmas cselekménye, magával ragadó stílusa miatt gyermekek és felnőttek számára egyaránt érdekes olvasmány.
Ernest Hemingway - Az öreg halász és a tenger
Irodalmi Nobel-díj, 1954
Pulitzer-díj, 1953
A kubai halász már jó ideje nem járt szerencsével, amikor találkozik egy óriási marlinnal. Hosszú és szenvedéssel teli csatát vívnak, messze kisodródva az öböl vízére.
Hemingway egyszerű nyelven, nagy láttató erővel jeleníti meg a veszteség és diadal történetét, mellyel élete legnagyobb kritikai sikerét aratta. Időtálló művét Ottlik Géza klasszikussá vált fordításában adjuk ki, a szerzői sorozat első köteteként.
Kamil Vanko - Aranyhalakat tartunk
Az akváriumi halfajták "ranglistáján" a közönséges és a fátyolfarkú aranyhalak kezdettől fogva megkülönböztetett helyet foglalnak el. Az aranyhal tartásáról szóló első információk az egyik legjelentősebb kínai dinasztia, a Sung-dinasztia uralkodásának idejéből (1960-1279) származnak. Később az aranyhalak átterjedtek Japánba is, majd a nagy utazó Marco Polo jóvoltából az európai kontinensre is eljutottak. Nagyon közkedveltek voltak XV. Lajos francia király udvarában is. Napjainkban a fátyolfarkú aranyhalak szinte az egész világon elterjedtek, mivel nemcsak akváriumban, hanem mesterséges tavakban is tarthatók. Az Aranyhalakat tartunk című könyvecskéből megtudhat az olvasó mindent, amit az akváriumi halak e fajtájának tartásáról, azaz megfelelő táplálásukról, szaporodásukról, ápolásukról, a megfelelő akváriumi növényekről és a fátyolfarkú aranyhalak egyes változatairól tudni kell.
Gerald Durrell - A halak jelleme
Korfu: romantikus születésnapi mulatság, jégszekrényeltérítéssel, megfeneklett sétahajóval, nagyarányú koplalással. London: állatkereskedés - szakértelem és állateledel nélkül. Kamerun: hogyan pottyant mérgeskígyó a díszvacsora díszvendégének tányérjába? És megint London: az orrvérzés félelmetes gyógymódjai. Bournemouth: az angol tengerpart szókimondó asszonysága.
"Ez a kölyök nem normális", mondta ingerülten 1931-ben Lawrence Durrell, és ezt a megjelölést alkalmazza kisebb variációkkal azóta is Gerald öccsére. Márpedig Gerry, a család fekete báránya szerint épp hogy ő maga az egyetlen józan ember egy tébolyult világban, és a bolondok gyülekezetének néhány igen kellemes példányát vonultatja fel könyvének lapjain. A halak jelleme méltó folytatása annak a sorozatnak, amelyet a Családom és egyéb állatfajták meg a Madarak, vadak, rokonok nem egészen dicstelenül kezdett. Réber László rajzai csodálatos harmóniában egyesülnek a bogaras családnak, a távoli vidékek növény- és állatvilágának és a közelebbi tájak csudabogarainak mulattató történeteivel.
Dr. Wiesinger Márton - Halak
Tizennyolc!(42...) éve annak, hogy egy általános iskolás kisdiák az óbudai Duna-parton, a Tímár utca táján akváriumban tartott fiatal csukái részére apró küszökre halászott egy lepkehálóval. Az idő már ősziesre fordult, de a ragadozó halaknak táplálék kellett. Egyszer csak hálójába akadt egy különös halacska: három tüske volt a hátán, és rögtön feltűnt testének szokatlanul széles orsó alakja – tüskés pikó volt. Az egyetlen példány, amit idáig Magyarország területén fogtak. Ma az Országos Természettudományi Múzeum egyetlen bizonyító példánya, és ennek alapján került be a faj a Berinkey-féle magyar halmonográfiába. Így segíthet egy diákgyerek is a halfauna megismerésében.
Könnyű észrevenni az útszélen növő vadvirágot, még a rajta pihenő pillangó megfigyelése sem okoz különösebb gondot, de a vizek mélye „titkokat" rejt. A titok fátyla csak akkor libben fel, ha a hal egy célszerűen berendezett akváriumba kerül, és életének egyes mozzanatait elleshetjük a csillogó üvegfalon át.
Ez a kis könyv a természetes vizeinkben élő halakat és az akváriumi díszhalakat mutatja be. A halak leírása után testhosszukat is feltüntettük, a gazdasági halaknál viszont a testsúly is szerepel. A zárójelbe tett számok a rendkívül nagy példányok adatait jelölik, illetve egy-egy akváriumban tartott trópusi hal vadvízi példányaira vonatkoznak. A könnyű kezelés érdekében az úszóképleteket, a garatfogak adatait és a pikkelysorok számszerű megjelölését mellőztük. Bár ez utóbbiak nélkül szöveges határozó el sem képzelhető, az egyes halfajokat ábrázoló élethű festmények a Magyarországon fellelhető halak közel 70 %-ának felismerésére alkalmas, könnyen kezelhető kalauzzá teszik zsebkönyvünket.
Peter W. Scott - A tökéletes akvárium
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.
Ismeretlen szerző - Változatos halételek
A kötet által betekintést nyerhet a halételekbe, melyeket lépésről lépésre könnyedén elkészíthet bárki.
Ismeretlen szerző - Állattenyésztés 3. - Sertés, nyúl, prémes állatok, hal
Az állattenyésztési kézikönyvek harmadik kötete a sertés, a nyúl, a prémes állatok és a hal tenyésztését foglalja össze a legautentikusabb szerzők tollából. Az állat eredetétől kiindulva ismertetik a háziasítás történetét, az állat küllemét, alkati, biológiai sajátosságait, értékmérő tulajdonságait, ápolásának módjait, a tartás feltételeit, gazdaságos takarmányozását, nemesítését, szaporítását, a szaporulat gondozását. A fajtákat a tartás szerinti csoportosításban mutatják be. Az egyetemi hallgatóknak szánt kézikönyvet egyaránt jól hasznosíthatják az állattartó gazdák és a legújabb állattartó technológiák bevezetése előtt álló nagygazdaságok.
Botta István - 88 színes oldal a hazai halakról
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.
Lajos Mari - Hemző Károly - 99 vad- és halétel 33 színes ételfotóval
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.
Molnár Tamás - Akvarisztika
Valódi nyugalom, káprázatos idill, fanatikus hobbi, mindenkinek mást-mást jelent az akvarisztika. Felgyorsuló életünkben a kikapcsolódásnak egyre inkább felértékelődik a szerepe. Talán ennek is köszönhető, hogy az akvaristák jelentős tábora folyamatosan növekszik. Könyvünk az e téma iránt érdeklődők számára nyújt betekintést, számtalan gyönyörű, színes fotóval. Megismerhetjük az akváriumok berendezéséhez és fenntartásához szükséges elemeket, a hidro-, és halbiológiát, valamint a hazánkban többnyire beszerezhető növényeket, halfajtákat. Segítséget kapunk az akvárium méreteinek, lakóinak kiválasztásához, hogy lehetőségeinkhez mérten jól berendezett, gondozott akváriumot alakíthassunk ki. Mivel halakat bárki tarthat, függetlenül az otthona méretétől, ha tehetjük, csatlakozzunk azokhoz, akik egy kis vízi paradicsom látványát tudhatják magukénak.
Székely Zoltán - Országos rekordok, nyerő módszerek, nagy halak
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.
Artur Heye - A nyugat peremén
Arthur Heye nevét a _Világjárók_ sorozat olvasói már ismerik és megszerették a _Három világrész csavargója_ c. nagysikerű könyvéből. - _A Nyugat peremén_ Alaszka majdnem lakatlan vadonaiba viszi el az olvasót, ahol Heye feleségével él mintegy másfél évig a húszas évek végén. Alaszka jeges tundrái és lávát árasztó tűzhányói közt sok viszontagságot él meg a házaspár. A vad nyugati földterület halászainak, vadászainak, favágóinak életét élik, így közvetlen élmények alapján - nagyon hitelesen - számol be a magányosságuk következtében többnyire különccé vált emberekről. Már a _Három világrész csavargójá_-ból is kitűnik, hogy Heye vonzódik a társadalom peremére szorult egyénekhez és kitűnően - kicsit belülről is - ír róluk. Ezt a képességét a szerző jelen könyvében is megvillantatja, és előző könyvéből ismert aranyos derűje, kedves, emberséges humora sem hagyja el. Ami pedig a kalandokat illeti - ez a könyv is, elejétől végig, csupa kaland, amint az Heyétől várható.
Ferenczy Dénes - dr. Hunyady Attila - Különféle halaink és horgászatuk
Ebben a könyvben azoknak a halaknak az életmódját és horgászatát ismertetik a szerzők, amelyekkel e keresett sorozat eddigi kötetei nem foglalkoztak. A következő 22 halfajról van szó: sebes és szivárványos pisztráng, pénzes pér, dunai galóca, fejes domolykó, balin, kősüllő, sügér, fekete sügér, angolna, menyhal, törpeharcsa, márna, kecsege, paduc, jászkeszeg, compó, kárász, ezüstkárász, amur, fehér és pettyes busa. Ezeknek a halaknak összességükben nagy a horgászati jelentőségük, ezért dolgozzuk fel az anyagot egy kötetben.
A könyv szerkezeti felépítésében, élvezetesen olvasmányos tárgyalásmódjában követi elődeinek példáját, s minden bizonnyal épp olyan gyorsan megtalálja majd útját az olvasóhoz, mint a sorozat már megjelent, kivételesen népszerűnek bizonyult kötetei.
Eleanor Lawrence - Sue Harniess - Akváriumi halak
A KIS TERMÉSZETHATÁROZÓ sorozat Akváriumi halak c. kötete kitűnő útmutató a gyönyörű, színes akváriumi halak otthoni tartásához. Könnyen kezelhető színkód segíti a különböző típusú akváriumokhoz legjobban illő halfajok kiválasztását. A részletgazdag, színes képek és a halak életmódjáról szóló rövid leírások segítségével kiválaszthatjuk házi akváriumunkba a legérdekesebb és a leginkább odaillő állatokat.
Zabos Géza - A kacagó harcsa
Zabos Géza Horgászoknak a Tiszáról című, 1983-ban megjelent könyve eredeti látásmódjával, sajátos szemléletével emlékezetes sikert aratott a horgászok körében. Ez az új kötete horgászati témájú elbeszéléseit tartalmazza. A rövidebb-hosszabb, egymáshoz füzérszerűen kapcsolódó novellák helyszíne most is majdnem mindig a Tisza és közvetlen környéke. A mű különleges érdekességét adja, hogy a horgászélet örömeit és gondjait, a horgászélmény különféle változatait bemutató írásokban háttérként, mintegy külön vonulatként az író az elmúlt ötven év hazai történetét is ábrázolja, ennek az ötven évnek a viharos történelmi fordulatait mindig a maga egyéni sorsára vetítve, mindig visszafogottan, mindig finom áttételekbe burkolva.
Zabos Géza vérbeli szépíró, eszköztára gazdag, embert, tájat, helyzetet kivételes erővel tud az olvasó elé idézni. Ezek az elbeszélései a horgászok mellett az olvasók legszélesebb rétegeinek az érdeklődésére is joggal tartanak számot.
Gerald Durrell - Fillets of Plaice
Durrell's hilarious and warm My Family and Other Animals (1957) began a trio of reminiscences of his life growing up with a slightly dotty family—the overbearing and omniscient Larry; the affectionate and loving siblings, Margot and Leslie; and, of course, the overburdened and patient Mother—on the island of Corfu in the 1930s, when a pound could buy a villa and life was conducted as a series of riotously high (and sometimes low) adventures. But what shines through these five vignettes is the author's engagement with and immense affection for animals in all their forms. From fish to fowl, from lizards to little water fleas (daphnia), Durrell's eye is acute and his prose is tart. You can read this book for the humor alone (for he did perceive his family as some rare and rarefied species), but between the lines you can discern the makings of a world-class naturalist and a cultivated and engaging writer.
Domonkos Imre - dr. Hunyady Attila - Kövi Gábor - Tahy Béla - Ragadozó halak horgászata
...mindenkinek megvan a maga külön kedvese. Van akit a süllő fenséges szépsége, szexepiles viselkedése ejtett rabul egy életre, van akit a csuka konok kegyetlensége késztet párviadalra, van akit a balin szertelen, de rafinált intelligenciája vonz, van akit az angolna kígyós titokzatossága hoz izgalomba, és van akit a pisztráng választékos eleganciája bűvöl el. Szent igaz az, hogy ez is hal, az is hal - de az is való, hogy ahány hal, annyi egyéniség, annyi jellem, annyiféle szín és árnyalat, annyiféle kaland és élmény! - És annyiféle horgász...
Bél Mátyás - Bél Mátyás a magyarországi halakról és azok halászatáról
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.
Ismeretlen szerző - Walt Disney - Némó nyomában
Némót, a kíváncsi, ám még kissé tapasztalatlan bohóchalat édesapja beíratja az iskolába. Némó azonban már az első kirándulás alkalmával tiltott vizekre evez, és egy búvár fogságába kerül. Vajon milyen szerepe lesz a búvárszemüvegnek? Miért baj, ha egy hal kissé feledékeny? Ki is az az Iszák? És hogyan kerül a történetbe egy fogorvos? Mindezt megtudhatjátok a Disney Könyvklub legújabb kötetéből.
Ismeretlen szerző - Horgászati alapismeretek
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.
Dick Mills - Akvarista kézikönyv
Az Akvarista kézikönyv részletes és pontos felvilágosítással szolgál az akváriumi haltartásról. Megtudhatjuk belőle, hogyan kell táplálni, gondozni, megfelelő kondícióban tartani a halakat.
Dick Mills, a könyv szerzője a haltartás elismert szakértője és számos e témával foglalkozó könyv írója.
Toró Elza - A 100 legjobb halétel
A hal az emberiség egyik legősibb tápláléka. Az ősember az első halat gyorsaságának és ügyességének köszönhetően kézzel, lándzsával fogta magának. Akkor még fűszerek és köretek nélkül, nyárson sütve fogyasztotta el halvacsoráját. Valamit sejthetett a hal frissességének fontosságáról, hiszen, miután kifogta, el is fogyasztotta (bár lehet, hogy ez csak éhségének volt köszönhető).
Pénzes Bethen - Tölg István - Az aranyhal és a díszponty
Az aranyhallal - kis gond vállalása mellett - megnyugtató, apró tavaszkát hozhatunk környezetünkbe, a szobai növények és berendezési tárgyak közé.
Ha továbbfejlesztjük ezt a hobbit és kis kerti tavat létesítünk, az aranyhal tenyésztőivé válhatunk. Közben sok élményt ad az aranyhal, és észre sem vesszük, hogy a vállalt munka mennyire pihentet újszerűségével. És ez minden hobbi lényege.
A nagyobb díszmedencék, dísztavak tulajdonosaira gondoltak a szerzők, amikor könyvük új kiadását a díszpontytartás ismereteivel bővítették. A díszponty története nem olyan rangos, mint az aranyhalé, népszerűsége azonban vetekszik kis testű rokonaiéval, mert olyan gyorsan növekszik, és a medencében új, mozgó, jól látható színfolt.
Hogyan jutunk el a tartástól a komolyabb biológiai felkészültséget kívánó tenyésztésig? Hogyan kezdjük az egyszerű díszítési célra való tartást? Milyen módon tarthatók igényesebb fajták? Milyen eszközök szükségesek az aranyhal- és díszpontytartáshoz? Hogyan tenyésszünk aranyhalat és díszpontyot? Melyek az irányított szaporítás módszerei?
Mindezekre a kérdésekre választ kap az olvasó a könyvből, amelyet a szerzők - az aranyhalak és a díszpontyok hazai szakértői - azzal a reménnyel bocsátanak útjára, hogy másoknak is kedvet, ismereteket és útbaigazítást adnak a kedves hobbi műveléséhez.
Ismeretlen szerző - A 100 legjobb pikáns étel
Mitől lesz egy étel pikáns? A "pikáns" szó jelentése: csípős, érdekes, szokatlan- elárulja, hogy mostani válogatásunk csupa olyan ételt kínál kipróbálásra, ami a megszokottól eltérő alapanyagokból, a megszokottól eltérő fűszerekkel, adalékokkal, vagy eltérő módon készül. A megszokottól eltérő ízek, anyagok, adalékok meghatározása már korántsem ilyen egyszerű. Ugyanis, például az édes- savanyú mártás, az ugye nekünk, közép-európaiaknak szokatlan, de mindennapos, mondjuk a kínaiak számára. Nekik viszont a mi ételeink lehetnek "pikánsak". Ugyanígy lehet pikáns nekünk a rendkívül csípős fűszerezésű mexikói ételek sokasága, náluk viszont mindennaposak, megszokottak az ilyen ételek. Ez utóbbi összehasonlítás talán nem a legszerencsésebb, hiszen a magyar konyha is kedveli a csípős paprikát, ám a mi `lángoló` csirkepaprikásunk legfeljebb csak elismerő mosolyt csal a chili paprikához szokott mexikói ajkára. (A legerősebb chili-fajták akár tízszer is erősebbek a mi cseresznyepaprikánknál.) Maradjunk tehát annyiban, hogy a nálunk szokatlan alapanyagú, fűszerezésű vagy elkészítési módú ételek azok, amiket mi pikánsnak nevezünk
Kollekciók
- Angol nyelvű könyvek 120879
- Egyéb idegennyelvű könyvek 13190
- Ezotéria 14010
- Fantasy 33028
- Felnőtt 18+ 12998
- Gyermek 23861
- Humor 13959
- Ifjúsági 37631
- Kortárs 49491
- Krimi 16096
- Kultúrtörténet, elemzések/tanulmányok 16715
- Képregény 21709
- Novellák 13506
- Romantikus 51422
- Sci-fi 14923
- Szórakoztató irodalom 46467
- Tudomány és Természet 29569
- Történelem 16584
- Vallás, mitológia 20219
- Életrajzok, visszaemlékezések 17099