Ajax-loader

'operációs rendszerek' címkével ellátott könyvek a rukkolán

 


Henczi Béla - Molnár Hajnalka - Tanuljunk ​Linuxot!
E ​sorok olvasója több szempontból is rendhagyó könyvet tart a kezében. Rendhagyó, mert: az ötlet megszületésétől a kiadásig magán viseli a Linux jegyeit; egyéni kezdeményezésként indult, de végül a Linux filozófiájára jellemző összefogás után érte el végső formáját. A könyv elkészítésével az volt a célunk, hogy segédanyagot adjunk a középiskolai számítástechnika tanárok és a Linux iránt érdeklődők kezébe. Kinek szól ez a könyv? Számítástechnika tanároknak, akik a Linux oktatásához ötleteket szeretnének gyűjteni, és megosztanák velünk a tapasztalataikat; Középiskolás diákoknak, akik nemcsak kipróbálni szeretnék, hogy milyen a Linux, hanem ennél egy kicsivel többre vágynak; Iskolai rendszergazdáknak, akik szívesen megismerkednének a Linux alapjaival, de eddig még nem mertek belevágni; A magyar Linux társadalomnak, amelynek tagjai - reményeink szerint - továbbra is hasznos jótanácsokkal látnak el bennünket és szívükön viselik a könyvünk sorsát. A könyvet úgy terveztük, hogy tanári segítséggel a számítástechnikában kezdők is haszonnal tudják forgatni, de tartalmazzon komolyabb ismereteket is. Ennek érdekében igyekeztünk "örökzöld" témákat feldolgozni, és minél több kézikönyv jellegű részt beépíteni. A könyv két jól elkülönülő részre bomlik. Az első rész egy iskolában, illetve tanfolyamon is feldolgozható oktatási anyagot tartalmaz, a második részt pedig nem más, mint az első részre épülő középhaladó szintű Linux szakkönyv. Az első rész hiánypótló oktatási anyag, a második rész pedig igyekszik az olvasót átvezetni az igazán komoly ismeretek felé. Ez a könyv feltételezi, hogy a leírtakat a gyakorlatban is kipróbálják. A CD-mellékletet - a könyvhöz hasonlóan - ugródeszkának szántuk.

ifj. Ambrózai Attila - Egyszerűen ​Windows XP - Professional és Home Edition verziók
Ez ​a könyv a Microsoft Windows XP operációs rendszert és annak használatát mutatja be. A Windows XP személyi számítógépekhez tervezett változatai a Professional és a Home Edition verziók - ezekkel ismerkedhet meg a továbbiakban a kedves Olvasó.

Ismeretlen szerző - MS-DOS ​hibaüzenetek a 3. - 4. - 5. - 6 verziókhoz
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Bárány Márta - Operációs ​rendszerek
Kötetünkből ​az ovasó felkészülhet az ECDL második moduljának vizsgájára. Az operációs rendszerek használatát a Windows XP működésén mutatjuk be, de a könnyebb felkészülés érdekében jelezzük a korábbi Windows változatok eltérő műveleteit is.

Kiss Zoltán - Tóth Bertalan - Tamás Péter - Lebovitsné Kálmán Éva - MS-DOS ​6
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Peter Norton - PC-DOS
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Jánosa András - Juhász Imre - Kaderják Gyula - Kálmán Endre - Paál Éva - A ​számítástechnika gyakorlati alkalmazása
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Gottdank Tibor - Windows ​7 rendszerkezelés
A ​könyv előszava A Win7-nél a kompatibilitás, a használhatóság és teljes körű elfogadottság áll a középpontban. A Win7 új magot kapott, de program- és meghajtószinten kompatibilis a Vistaval. Prioritást élvezett a Win7 fejlesztése során az alacsony hardverigény elérése, melyet csakis egy módon lehetett kivitelezni: új felépítésű kernellel. Ennek alapjául a MinWin projektet vették, ami kicsi, keveset fogyaszt és gyors. A végleges Win7-ben szorosan összekapcsolt MinWin-ek alkotják a kernelt, így a párhuzamosítás is könnyebb lesz a többma­gos processzorokon, valamint a biztonságra, stabilitásra is jobban lehet ügyelni. A rendszer több része a Vistaból érkezett, persze optimalizálva, de ennek köszönhetően a régebbi hardverek, driverek és programok is kompatibilisek az új rendszerrel. A stabilitás kiemelt fontosságú a Win7 esetében, külön fejlesztői csapatokat hozott létre csupán a stabilitás növelése érdekében, valamint a „Felhasználói élmény javítása” nevű program keretében begyűjtött jelentések is sokat segítettek a Win7 fejlesztésekor. A Win7-et nem valamiféle forradalmi újításnak szánja a Microsoft, hanem a Vista átgondolt, inkább a felszín alatt látszó továbbfejlesztésének, ahol az alkalmazás- és hardverkompatibilitás lényeges. A Win7 bemutatók az újratervezett Windows Shell-re, az új gyorsindítás eszköztárra és az Otthoni csoportra helyezik a hangsúlyt. Néhány alkalmazás, amely eddig be volt építve a Windowsba, már nem lett integrálva, viszont elérhetőek külön program­ként a Windows Live Essentials keretében. (Ezek pl. a Windows Movie Maker vagy a Windows Fotótár.) A webes és helyi adattárolás, keresés minden eddiginél közelebb került egymáshoz, egységes platform alatt végezhetjük el a különböző műveleteket dokumentuma­inkkal, legyenek azok akár helyi gépen, hálózaton, világhálón. Az adattárolásnál jelenleg használt titkosítási eljárások a perifériákra is kiterjednek. A Win7 támogatja az ún. szerepkörfüggő konfigurálást, valamint a korábbinál szigorúbb, de könnyebben menedzselhető felhasználókezelést. Az új Windows tovább növeli a mobil számítógépek hatékonyságát. A vezetéknélküli kapcsolatok funkcionalitása és biztonsága tovább nőtt, valamint lehetővé válik a kvázi eszközfüggetlen mobilszinkronizáció. Az új rendszer flexibilisen képes alkalmazkodni a robusztus óriáshálózatok és a néhány gépes otthoni hálózatok környezetéhez is. A Win7 az alkalmazások könnyebb migrációjával olcsóbb megoldást kínál a vállalatoknak. Miközben továbbra is teljesen kompatibilis a korábbi verziókkal, kiszámíthatóbb áttérést és fejlesztést tesz lehetővé (a hardverekkel fenntartandó kompatibi­litás jegyében elérhető 32 bites platformra is.) Számos új funkcióval is találkozunk: az érintés-, a beszéd- és a kézírás-felismerés, a virtuális merevlemezek kezelése és a több processzormagos gépek teljesítményének optimalizálása. Javítottak továbbá a bootolás folyamatán és a kernel szerkezetén is. A Win7 támogatja a több különböző típusú videokártyát használó rendszereket, a Windows Media Center új verzióját. A Minialkalmazások beépültek a Windows Intézőbe, továbbfejlesztették a médiafunkciókat, az XPS Essentials Pack integrálva lett, és újratervezték a Számológépet, többsoros kijelzővel, programozó és statisztikai funkci­ókkal, pénznem átváltással.Sok új menüpontot hoztak létre a Vezérlőpultban, pl. a ClearType Szövegjavítás, Megjelenítő színeinek beállítása varázsló, Minialkalmazások, Visszaállítás, Hibaelhárítás, Munkacsoportok Központ, Hely- és egyéb érzékelők, Biometrikus eszközök, Rendszerikonok, Műveletközpont és Megjelenítés. A Tálcán látszanak a legjelentősebb látványbeli változások: a Gyorsindítás eszköztár össze lett olvasztva a Tálcán megjelenő programokkal, így létrejött a Microsoft által elnevezett Superbar. Ez a funkció lehetővé teszi a gyorslistát, így gyorsabbá téve a fontos feladatok elérését. Az átalakított Tálca engedélyezi a tálcagombok szabad átrendezését is. Egy új látványelem a Peek: egy rugalmas, gyors módja annak, hogy az összes látható ablak átlátszó legyen, így láthatóvá tehető az Asztal. A Windows Vistaval ellentétben az ablakok szélei és a Tálca nem lett fekete teljes képernyős módban, ha a Windows Aero felületet használjuk. A Win7-ben az ablakok szélei ilyenkor is áttetszőek maradnak. A fejlesztők számára a Win7 egy új hálózati API-t ad, amely támogatja a SOAP-alapú webszolgáltatások fejlesztését gépi kóddal. Új funkciók lettek beépítve, hogy rövidítsék a programok telepítési idejét, csökkentsék az UAC (Felhasználói fiókok felügyelete) kérdéseket, egyszerűsítsék a telepítő csomagok fejlesztését és javítsák a nemzetközi támogatást az új Kiterjesztett Nyelvi Szolgáltatások API-val. Elérhetők a 30 bites és a 48 bites színtámogatások: a Win7 videó módjai a 16 bites sRGB, a 30 bites sRGB, a 30 bites sRGB kiterjesztett színskálával és a 48 bites scRGB. Igény szerint több programot is ki lehet kapcsolni, többek közt az Internet Explorert, a Windows Media Playert, a Windows Media Centert, a Windows Keresőt vagy az XPS Viewert, így ezek nem vesznek el erőforrást a többi programtól. A fájlok nem töltődnek be az operációs rendszerrel, ezért a felhasználók nem is tudják elindítani őket. A programok azonban az operációs rendszerben maradnak, így ha valaki mégis újra kijelölné a nem használt szoftvereket, nem kell a telepítő DVD-t elővenni. Európában a Win7-nek kizárólag olyan változatai érhetők el, amelyek nem tartalmazzák az Internet Explorer 8 böngészőt (így a két variáns a Windows E és a Windows N; míg az előbbinek csak az IE8, az utóbbinak a Windows Media Player 12 sem része). Ugyanakkor a gyártóknak és a kereskedőknek van lehetőségük arra, hogy telepítsék a böngészőt és a médialejátszót az új számítógépekhez és a dobozos szoftverhez. (Vállalati környezetben akár egyedi összetételű image-eket is készíthetnek a rendszergazdák, amelyeknek az IE8 vagy más böngésző is a részét képezheti.)

Peter Norton - DOS-kalauz
A ​minden eddiginél jobb DOS-kalauz Ismerje meg a DOS-t Peter Norton irányításával! Ez a kiadvány, amely Peter Norton eddig legsikeresebb, már-már klasszikus kötetének teljesen átdolgozott és naprakész változata, tele van hasznos és gyakorlati tanácsokkal. Hosszú évek tapasztalatainak birtokában Peter Norton úgy közelít a számítógépekhez, hogy az mindenki számára érthető legyen. A könyvből minden lényeges tudnivaló megtanulható ahhoz, hogy számítógépünk operációs rendszerét a lehető leghatékonyabban működtethessük. Ehhez nyújtanak további segítséget Peter Norton saját ötletei és módszerei, amelyeknek a szerző a méltán megérdemelt hírnevét köszönheti. A DOS megismerésének legegyszerűbb és egyben legélvezetesebb módja, ha az utat magával a nagymesterrel, Peter Nortonnal járja végig!

Lovász Péter - Operációs ​rendszerek
E ​könyv az operációs rendszerek tantárgy tanulását segíti elő sok gyakorlati feladaton keresztül. Az alapismereteken túl a LINUX/UNIX rendszerekkel részletesen foglalkozik.

Jörg Arndt - Rüdiger Berlich - Karl Eichwalder - SuSE ​Linux 7.1
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Frank Bodammer - Stefan Dirsch - Olaf Donjak - SuSE ​Linux 8.2
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Karel Eichwalder - Carsten Gross - Berthold Gunreben - SuSE ​Linux 7.1
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Stefan Barth - Jörg Dippel - Stefan Dirsch - SuSE ​Linux 8.2
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Mátyás János - Operációs ​rendszerek
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Kóczy Annamária - Kondorosi Károly - Operációs ​rendszerek
Habár ​az informatika születésénél sok kiváló matematikus bábáskodott, és a számítástudomámy ma már önálló diszciplína, de aligha vitatható, hogy vannak olyan, viszonylag könnyen jellemezhető rétegei és nézetei az informatikának, amelyek nyilvánvalóan mérnökiek. Az operációs rendszerek tervezése, az architekturális kérdések jellegzetesen ilyenek. A könyv az alábbi elméleti témaköröket tárgyalja: * operációs rendszerek alapfogalmai, történelmi áttekintés * az operációs rendszer mint absztrakt, virtuális gép, alapvető algoritmusok * multiprogramozott operációs rendszerek * hálózati és eloszott rendszerek.

Andy Rathbone - Windows ​XP
Könnyedén ​és hatékonyan végezhető munka a Windows XP-vel. Szeretnéd megtudni, hogyan használhatod ki igazán hatékonyan a Windows XP nagyszerű jellemzőit? Nyugalom. E könyv segítségével könnyen eligazodhatsz a Microsoft operációs rendszerének lehetőségekkel, gombokkal és párbeszédpanelekkel teli világában. Megtudhatod, hogyan telepítheted a szoftvert és a digitális fényképezőgépet, hogyan navigálhatsz az új ruhába bújtatott, látványos felhasználói felület elemei között, valamint azt is, hogy miként használhatod ki a Windows XP multimédiás lehetőségeit.

Ferenczy Gábor - OS ​X Mountain Lion kézikönyv
A ​könyv a Mountain Liont, az OS X 10.8 magyar nyelvű operációs rendszert mutatja be. Az első részben végignézzük a gépre vonatkozó Rendszerbeállításokat, és az alapvető fájlkezelési tudnivalókat (Finder, Íróasztal, Dock...). A második részben azokkal az alkalmazásokkal foglalkozunk részletesen, amelyek az operációs rendszerrel együtt kerülnek fel minden újonnan vásárolt Macintoshra: App Store, Automator, Betűtár, Dashboard, DVD lejátszó, Emlékeztető (új) FaceTime, GameCenter (új), Jegyzetek (új), Képletöltő, Launchpad, Mail, Megtekintő, MIssion Control, Naptár, Photo Booth, QuickTime Player, Safari, Számológép, Szótár, Szövegszerkesztő. A könyv azoknak nyújt segítséget a Mac megismeréséhez és használatához, akik most váltottak Windowsról Macre, vagy az iPhone, iPad használata csábította át őket az Apple számítógépes oldalára. Ez a könyv segít nekik, mit hol találnak meg a Macen, milyen eddig ismeretlen szolgáltatások, megoldások várnak rájuk. A nem hivatásszerű Mac használók számára az egyes alkalmazásokat bemutató rész lehet izgalmas, az Apple programjai rengeteg tudást és képességet rejtegetnek. Végül azoknak is ajánljuk a könyvet, akik már régóta Macesek, ezúttal magyarul, rendszerezetten olvashatnak az OS X Mountain Lionról.

Brian W. Kernighan - Rob Pike - A ​UNIX operációs rendszer
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Molnár Hajnalka - Linux ​- Az operációs rendszer alapjai
A ​Kossuth Kiadó új sorozatával a számítógép-használók legszélesebb körének kívánja bemutatni a Linux operációs rendszert és a hozzá tartozó programokat. A sorozat címe: Linux - Egyedül is megy önmagáért beszél, azt sugallja, hogy a Linux, ez a mindenki számára közvetlenül hozzáférhető számítógépes rendszer, ma már nem csak könnyen megtanulható, hanem egyszerűen használható is a mindennapi munkában. A címfelirat más okból is "beszédes": a sorozat köteteivel, mint a hasonló elnevezésű Windows-sorozattal, azoknak szeretnénk segítséget nyújtani, akik szívesen nekivágnának az ECDL-vizsgának, ezúttal azonban linuxos felkészüléssel és tudással. Az operációs rendszer alapjait követik a szövegszerkesztést, a táblázat- és adatbázis-kezelést, a prezentációt és az Internetezést feldolgozó Linux-kötetek.

Ferenczy Gábor - Mac ​OS X Snow Leopard
Mi ​az a Mac OS X? Az Apple az egyik legismertebb informatikával foglalkozó vállalkozás, amely a kezdetektől maga tervezi számítógépeit, fejleszti az operációs rendszerét és számos szoftvert. Az operációs rendszer jelenlegi, tizenegyedik verzióját hívják Mac OS X-nek, ennek változatait az Apple ragadozónevekkel illeti. Ez a könyv a Mac OS X 10.5-ről, a Leopárdról szól. Az Apple első nagy sikerét meghozó számítógép, az Apple II (1977) anyagi nyereségét megalkotva született meg a Macintosh számítógép, amely mindenki számára elérhetővé tette az ikonokat, az egeret, a legördülő menüt, az ablakokat... Az Apple mindig is igyekezett az első lenni az új technikák, technológiák kifejlesztésében és alkalmazásában. Ennek köszönheti a cég - és mi - az iPodot, az iPhone-t is. Az operációs rendszer pedig a Time Machine-t, a Quick Lookot vagy a Finder Cover Flow nézetet. Az Apple fejlesztését három motor hajtja. Az egyik a felhasználói szokásokra fordított - az iparágra kevéssé jellemző - fokozott figyelem. A felhasználót felhasználónak és nem informatikai szakembernek tekintik - ez a második. A harmadik az Apple alapítója és vezetője, Steve Jobs, a maga egyedülálló vezetési módszerével és maximalizmusával. A könyv a Leopárdot, a Mac OS X 10.5 operációs rendszert mutatja be. Az első rész szól arról, miként kerül a Mac (Leopárd) a Macre (számítógép). Végignézzük a gépre vonatkozó általános beállítási lehetőségeket (System Preferences), és az alapvető fájlkezelési tudnivalókat (Finder, Asztal, Dock...). A második részben azokkal az alkalmazásokkal foglalkozunk részletesen, amelyek az operációs rendszerrel együtt kerülnek fel minden újonnan vásárolt Macintoshra (Address Book, Automator, Calculator, Dashboard, Dictionary, DVD Player, Font Book, Front Row, iCal, iChat, Image Capture, iSync, Mail, Photo Booth, Preview, QuickTime Player, Safari és TextEdit). Kinek szól a könyv? Az új Macet vásárlók egytizede élete első számítógépét vásárolja, ez a könyv nekik nyújt segítséget a Mac megismeréséhez és a számítógép használatához. Az új Macet vásárlók 40 százaléka "switcher", azaz másik operációs rendszerű gépet használt korábban. Ez a könyv segít nekik, mit hol találnak meg a Macen, milyen eddig ismeretlen szolgáltatások, megoldások várnak rájuk. A nem hivatásszerű Mac használók számára az egyes alkalmazásokat bemutató rész lehet izgalmas, az Apple programjai rengeteg tudást és képességet rejtenek. Végül azoknak is ajánljuk a könyvet, akik már régóta Macesek, mert ezúttal magyarul, rendszerezetten olvashatnak a Mac OS X Leopárdról.

Pétery Kristóf - Microsoft ​Windows 2000 Professional
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Bodnár István - Magyary Gyula - Operációs ​rendszerek
A ​könyvsorozatot úgy állították Össze, hogy az első hét kötet megfeleljen az ECDL vizsga moduljainak. A könyvek a 2001. márciusától érvényes ECDL vizsgarendnek megfelelően tartalmazzák a tudnivalót és a célirányos feladatokat. A szerzők minden könyvet kibővítettek azokkal az ismeretekkel, amelyeket a gyakorlat szempontjából fontosnak ítéltek, vagy az elmúlt évek vizsgatapasztalatai, illetve a középiskolák számára készült tantervek alapján szükségesnek láttak.

Bakos Tamás - Zsadányi Pál - Operációs ​rendszerek
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Dr. Kovács Cohner Judit - Magyar ​Windows 3.1
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Ismeretlen szerző - MS-DOS ​hibaüzenetek a 3.0, 4.0, 5.0 verziókhoz
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Knapp Gábor - Adamis Gusztáv - Operációs ​rendszerek
Az ​operációs rendszerek fejlődése, mint megannyi más informatikai területé, továbbra is nagy ütemben folytatódik. Az előző kiadás óta eltelt egy évben csaknem minden vezető szoftvercég generációváltást hajtott végre. A változások többnyire az elosztott rendszerek irányába mutatnak, így a szerzők könyvüket is e szellemben igyekeztek átformálni. Alapvető változás, hogy szakítottak az operációs rendszerek tárgyalásának hagyományos sorrendjével, és a felhasználók számára közvetlenül tapasztalható kezelői felület és állománykezelés témaköreinek tárgyalása után mélyedtek el fokozatosan az operációs rendszerek magjában zajló folyamatokban.

Englert Tamás - Netware ​4 hálózati operációs rendszer
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Mary Campbell - Egyszerűen ​Windows
Ha ​Ön először dolgozik a Windows rendszerrel - netán először ül a számítógép elé - akkor az Egyszerűbben Windows című könyvben barátságos útikalauzra lel a Windows széles körű lehetőségeinek megismerésére.

Benyó Balázs - Kondorosi Károly - Sziray József - Operációs ​rendszerek alapjai
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Farkas Csaba - Windows ​XP és Office 2003 felhasználóknak
A ​harmadik évezred Európájában elvárjuk, hogy a számítástechnika igényeinkkel együtt fejlődjön és megújuljon, legyen naprakész segítőtársunk a munkában és a mindennapokban. A Windows XP operációs rendszer és az Office 2003 irodai programcsalád jelentős mérföldkő ezen az úton.

Gillian Doherty - Windows ​95 kezdőknek
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Kollekciók