Ajax-loader

'erotikus' címkével ellátott könyvek a rukkolán

 


Georgie Downy - Tengermély ​szerelem
Az ​elbűvölő bostoni lány és a karizmatikus olasz férfi, a "Fekete Herceg"szerelme beteljesedik, de házasságuk mégis veszélybe kerül. A régi barát, Rocco siet a segítségükre, és vállvetve szembeszállnak a gonosszal, mert az élet nem sima autópálya, hanem buktatókkal, gödrökkel teli földút. Álomutazás Nápolyban, vagy versenyfutás az idővel? Elég erős-e a szeretet és a bizalom biztonsági öve, hogy túléljék a halálos kanyart?

Lori Foster - Kockázatos ​játszma
Évekkel ​ezelőtt Pepper Yates tanúja volt egy gyilkosságnak, azóta álnéven, megváltoztatott külsővel bujkál, nehogy a kegyetlen bűnözők a nyomára bukkanjanak. Tudja, hogy senkiben sem bízhat, még az új szomszédban, a jóképű „építőmunkásban” sem, de úgy gondolja, egy futó viszonnyal semmit sem kockáztat. Ám Loganről kiderül, hogy valójában rendőr, és a gyilkost keresi. Hamarosan megkezdődik a versenyfutás az idővel az életükért…

Covers_420387
elérhető
0

Kovács Károly - Ginseng
A ​harmincas éveiben járó Ilon szélsőséges érzések közt vergődve éli az életét. Álmaiban felszabadul a hétköznapok egyhangúságának sivárságából; hol erotikus élmények sodorják éjszakákon át, hol egy elvesztett család édesen zsibbasztó emlékei ragadják magukkal. De aztán jön a reggel, és a nappalait kegyetlen fejgörcsökkel éli, bár az orvosok szerint semmi baja sincs. Ezek a szélsőséges élmények csodálatos találkozásban olvadnak fel, kiderül honnan az az olthatatlan vágy, aminek eddig nem is sejtette az okát. Ginseng, az évezredekkel ezelőtti férje, és kisfia Lángocska szegődnek mellé, mint őrangyalok. Könnyed játékossággal védik meg a legfélelmetesebbnek tűnő helyzetekben is, és ablakot nyitnak az alfaállapot kellemes lebegésében egy megélt világba, amikor még mindhárman együtt éltek. Visszaröppen az idő velük Attila korába, amikor szüleik, Hajnal és Virradó egy Égihajón találkoztak. Zemme és Arkis csodálatos népét is megismerhetjük, akik ezerötszáz évnyi utazás után alig száz évvel ezelőtt értek vissza a szülőbolygójukra. A tunguzka meteorit becsapódásáról is kiderül, hogy nem úgy volt az, mert ott a Gonosz elme űrhajója robbant fel.

Rachel Gibson - Szerelmi ​katasztrófák
ELSŐ ​KATASZTRÓFA: FÉRFIAK Faith Duffy nehéz kamaszkor és nagy pofára esések árán tanulta meg, hogy a szerelemben nem szabad hinni, mégis egy nagyon gazdag és nagyon öreg férfi tökéletes társa lett. A férfi halála után azonban nem maradt neki más, csak a társtalanság és a magányos éjjelek. No meg egy nagy halom pénz és egy profi jégkorongcsapat. Pedig Faith nem is szereti a hokit! MÁSODIK KATASZTRÓFA: SZENVEDÉLY Ty Savage-ot a halálos vonzereje és még halálosabb jobb horga méltán teszi az amerikai és kanadai a hokirajongók kedvencévé. A játékos szeme előtt azonban csak egyetlen cél lebeg: megnyerni a Stanley-kupát. Nagyon nem vágyik rá, hogy egy buta liba keresztülhúzza a számításait. HARMADIK KATASZTRÓFA: SZERELEM Faith és Ty első látásra megutálják egymást, mégsem tudnak szabadulni a másiktól. Egy gyenge pillanatban engednek a kíváncsiságnak, és kiderül, hogy Ty több mint amennyit az izmos test és a profizmus látni enged, és Faith sem az a buta ex-playmate. Viszonyról azonban szó sem lehet, ha pedig még egymásba is szeretnének, az kész katasztrófa lenne!

Tíria Devil - Sátán ​ágyában
Az ​ellentétek vonzzák egymást, mondják. A fehér a feketére, a sötétség a fényre vágyik, kiegészíteni egymást. Igaz ez a regényben szereplő Aurorára és Anton-Marcra szerelmére is. A tiltott gyümölcs ízéért mindketten változnak: a kislányos Aurorából igazi nő, Azúr lesz, aki nemcsak megdobogtatni képes, de birtokolni is az országban Sátánként elhíresült bűnöző szívét. Anton pedig bebizonyítja, a szerelem akár a bűnnél is nagyobb hatalommal bírhat az emberek felett… De milyen sorsra számíthat az a lány, aki a legrosszabb férfi ágyába vágyik? És mit remélhetne az élettől az a férfi, aki a legmocskosabb vétkekkel kereskedik? Hogyan éli túl a szerelem az örökös bűn fenyegetéseit? Az író második regényében, tőle megszokott módon, a sorok között a mennyei boldogság és a pokoli kín is megtalálhatóak!

Diana Landry - Levia Anne - Bosszú ​édesen
Ethan ​Cromptont, a sikeres üzletembert csak az érdekli, hogy élete álmát valóra válthassa. Bárkin képes átgázolni a célja eléréséhez. Marion Carternek az édesapja jelenti a családot. A lány szemében az összetartás mindennél előbbre való. Egy rossz pénzügyi döntés következtében egyszerre veszíti el az édesapját és az otthonát, ami a Crompton Vállalat kezébe kerül. Marion megesküszik, hogy megfizet Ethannek az őt ért veszteségek miatt. Két idegen, akik között nem létezik földrajzi távolság, mégis egy világ választja el őket egymástól. A sors fintoraként Marion és Ethan élete újra keresztezi egymást, de a fiatal nőben a gyűlölet helyett megmagyarázhatatlan vonzalom ébred a férfi iránt. Valami azt súgja neki, Ethan nem is annyira rideg, és kegyetlen, mint amilyennek látszik. Vajon mi ér többet, a pusztító bosszú, vagy a szerelem, amelyre akár egy boldog élet épülhet? Kiderül Diana Landry és Levia Anne lebilincselően izgalmas, romantikus regényéből!

Ladik Katalin - Milyen ​ízű vagyok?
A ​szerző mondja: "Én csak annyiban vagyok jóban önmagammal, amennyiben megvalósítottam valamit, legyen az egy vers, jól elkészített ebéd, egy simogatás, szeretkezés… Mi maradt meg bennem kora ifjúságom óta és mi változott? Megmaradt a kíváncsiság; a befelé fordulás; az, hogy szeretek és tudok láthatatlanná válni; a szolgálatkészség; a konfliktuskerülés; az, hogy időnként mégis elfog a vágy, hogy a figyelem középpontjába kerüljek; a megbízhatóság; az elszántság; kívánom és küzdök azért, hogy független legyek; nem tudok gazdálkodni az életenergiámmal; vonzódom a magányhoz; félek a bizonytalantól; még mindig nagy jelentőséget tulajdonítok az álmoknak, és nem vesztettem el a kalandok iránti érdeklődésemet, repülök álmomban és nem adtam fel a reményt, hogy egyszer rátalálok a Kozmikus Értelemre, vagy ha úgy tetszik, a Mindenhatóra. A változást a következőkben látom: türelmesebb vagyok és nyugodtabb; nem félek a haláltól, sem attól, hogy szerelmes leszek; kevésbé szégyellem magam intim helyzetekben, mint fiatalabb koromban; nem játszom meg az orgazmust, és most már egyre gyakrabban és bátrabban mondok NEM-et.”

Leisa Rayven - Megtört ​Júlia
CASSIE ​Taylor éveken át küzdött, hogy elfeledje ETHAN Holtot, élete legnagyobb szerelmét. Mikor a fiú nem volt képes viszonozni a mély érzelmeket, és elhagyta őt, Cassie énjének egy darabja is együtt halt a szerelemmel. Legalábbis úgy hitte. Most ő és Ethan főszereplőként lépnek a Broadway színpadára, Ethan pedig eltökélte, hogy visszaszerzi Cassie-t. Azt állítja, megváltozott, és most már képes kimondani, amit évekkel ezelőtt még nem mert. De Cassie tud-e újra hinni neki? Miben különböznének a mostani nagy szavak a régiektől? Ethan tisztában van vele, hogy nem változtathatja meg a múltat, melyben annyi fájdalmat okozott, de a jövő érdekében még léphet: csupán meg kell győznie Cassie-t, hogy valóban összetartoznak.

Adriana Motta - Viki ​naplója
Sziasztok, ​Viki vagyok! Sorsszerű volt, hogy Zsolttal felforgassuk egymás életét. A Swingerből megismerhetted, miképp hullámoztak az események láncszemei, s miképp forrtak szenvedéllyé. Zsolttal találkozhattunk azon a bizonyos fogadáson, ám képzeletemben felmerült egy másik forgatókönyv. Már a felütés bizsergető: huszonnyolc napig összezárva egy idegen szexlovaggal, idegen lakásban. Az eseményekről napról napra írtam a blogomban: www.swingerkonyv.blogspot.com Rövid, tomboló fejezet az életemből, amely könyvem lapjain keresztül is megéget! Előző, kendőzetlen kötetemben, a Swingerben a chilit használtam fűszerként Zsolttal folytatott buja éjszakáink megéneklésére, most wasabira készülj! Kizárólag az erotika rajongói lapozzanak bele! Viki

Ashley Carrigan - Az ​arany maszk
Morwen ​és frissen teremtett sarja, Tristan között nem éppen békés és harmonikus a kapcsolat. Az összecsiszolódás döcögősen indul. Felbukkan Cortez és változatlanul azt bizonygatja, hogy ő Morwen vér szerinti őse a múltból. Elszántan kitart az állítása mellett, ezért Morwen úgy határoz, kideríti az igazságot. Cortez segít felkutatni a hónapokkal korábban eltűnt Melkort, hogy ezzel is bizonyítsa hűségét. A nyomok Egyiptomba vezetnek, ahol egyenesen kelepcébe sétálnak. A térség legnagyobb uralkodójával találják szemben magukat, aki régóta várta, hogy a Tanács felkent hóhérja betegye a lábát az ő birodalmába, hogy saját céljaira használhassa. Ha Morwen azt hitte, mindent tud a számára két legfontosabb férfiról, óriásit tévedett. Itt mások a szabályok és a Tanács menedéket nyújtó falai nagyon messze vannak. A vérivók legendás Alvilágából nincs szabad távozás, csak rabszolgaság. A sorozat hatodik részében megismerhetjük Udimu és Melkor közös múltjának egy sötét darabkáját, ami alapjaiban forgatja fel Egyiptom vérivóinak társadalmát. Nem lesz hiány érdekes helyszínekben, csatákban, új szereplőkben és sorsfordító eseményekben.

Brittainy C. Cherry - Csendfolyó
Gyerekként ​szerettek egymásba, ám egy szörnyű élmény rányomja bélyegét a lány életére. Elég erős-e a szerelem ahhoz, hogy leküzdjék a múlt árnyait, amelyek rátelepednek a kapcsolatukra? Brooks és Maggie May szeretik egymást…de nem szeretik önmagukat. Szívbe markoló történetük megszegett ígéretekről, szerelemről, életről és halálról szól, azoknak, akik sodródnak a hullámokkal, és azoknak, akik mellett lehorgonyozhatnak. Brittainy C. Cherry ELEMENTS – sorozata már milliók szívéhez talált utat. Engedd be te is!

Pergel Zsolt - Az ​újjászületés gyönyöre
A ​személyes érdekek felülírnak minden szabályt, a múltban köttetett szövetségeket aljas módon felrúgják, és a hátbatámadás is mindennapossá válik a Gyönyör-trilógia záró kötetében. Kendra végre „szabadon” gyakorolhatja a frissen felvett úrnői szerepkört, hála a börtön igazgatója által biztosított lehetőségeknek. Fiatal és ártatlan tanítványa azonban rádöbbenti arra, hogy hiába a kőkemény tapasztalat, mennyire esendő lélek még saját maga is. Csak egyvalamire koncentrál: megfelelni az elvárásoknak, hogy mielőbb visszatérhessen a szabad világba, ahol a kisfia és egy új élet kezdete várja. Ám amikor ez végre bekövetkezik, sokkal nagyobb veszélybe kerül, mint eddig bármikor. Már az élete a tét. A szinte végtelenül perverz vágyak keltette érzelmi vihar a maximumra fokozódik, a vér kábító gyönyöre uralja a történetet. Mindenféle romantika eltűnik, a Játék nem tűr meg efféle gyengeséget. Csak az élheti túl, aki képes elvonatkoztatni a hamis látszattól és százszázalékosan képes uralni saját magát. Aki nem hajt fejet a vágyai előtt, hanem az eszére hagyatkozva taktikázik a túlélésért, aki hajlandó elkárhozni is, ha kell.

Covers_426076
elérhető
11

Sylvia Day - Rabul ​ejtve
Végre ​itt a nemzetközi sikersorozat várva várt 4. része: Eva és Gideon szenvedélyes szerelmének története folytatódik Gideon angyalkának hív, pedig ő a csoda az életemben. Az én gyönyörű, sebzett harcosom, aki elszántan küzd, hogy lemészárolja a démonjaimat, de a sajátjaival nem akar szembenézni. Fogadalmunknak még jobban össze kellett volna kovácsolnia bennünket, ám ehelyett felszaggatta a régi sebeket, felszínre hozta a fájdalmat, a bizonytalanságot. Éreztem, hogy Gideon kicsúszik a kezem közül, hogy legszörnyűbb félelmeim valóra válnak, hogy elveszítjük egymást… Életünk legboldogabb időszakára árnyékot vetett a múltja, és pusztulással fenyegetett mindent, amiért olyan keményen megdolgoztunk. Borzasztó válaszút elé kerültünk: vagy az ismerős, biztonságos lét, amit megismerkedésünk előtt éltünk, vagy a harc egy olyan jövőért, ami hirtelen lehetetlen, reménytelen álomnak tűnik…

Sukitore - Hogy ​történhetett
Szex, ​kaland, baleset - mi más kellene egy igazán romantikus, szenvedélyes és pörgős regényhez? Laura és Bence egymásra találnak pár évvel diplomaosztás után, de azokra a szédületes eseményekre egyikük sem volt felkészülve, ami rájuk vár a dzsungel mélyén. Képesek lesznek felvenni a harcot a rejtőző veszéllyel? Amikor csak egymásra számíthatnak, rájönnek, hogy senki és semmi nem az, aminek látszik! Ismerd meg a Sukitore párosan írt, erotikus történetének dupla élményét!

Sophie Jackson - Egy ​lépés feléd
Riley ​Moore váratlan hívást kap; édesapja súlyos állapotban kórházba került. A börtönviselt nehézfiú öt év után mindent hátrahagyva hazautazik, hogy helyrehozza a kapcsolatát a családjával. Eközben felejteni próbál, hiszen a hosszú börtönéveket egy lányról álmodozva volt képes túlélni, aki egykor a világot jelentette neki, és aki soha nem lehet már az övé Lexie Pierce sok fájdalmon ment keresztül, de megvalósította az álmait. Sikeres üzletasszony lett, aki tudja, mit akar, de Riley felbukkanásával ismét fellángol az egykori szenvedély. Azonban a lány tartozik egy vallomással a srácnak, mielőtt kiderítenék, vajon képesek-e újra bízni egymásban

Anne Stuart - A ​Bosszúálló
Becsülete ​helyrehozhatatlanul elveszett, a londoni társaság kiközösítette, a bájos és művelt Miranda Rohan mégsem omlik össze. Lázadó lélekkel úgy dönt, inkább élvezi a szabadságot, amely abból fakad, hogy nincs már veszítenivalója. Független életmódja azonban könnyű prédává teszi a rossz hírű és titokzatos Lucien de Malheur számára, akit sokan csak úgy ismernek: a Skorpió. Húga tragikus haláláért a Rohan családot okolja Lucien, ezért csapdába csalja Mirandát, a bizalmába férkőzik, a barátja lesz, sőt magába bolondítja, végül házasságra kényszeríti, és megalázza, ezzel akarván még több fájdalmat okozni ellenségeinek. Ha a gyűlöletet és a szenvedést felülírja a szenvedély, lehetnek-e még boldogok a tóparti kastély magányában?

Meredith Wild - Rád ​kattanva 4.
Blake ​üzleti ellenfelei ugrásra készen várják, hogy a karizmatikus cégvezető végre egyszer hibázzon. Sokan szívesen sárba tipornák a milliárdos ifjút, és van valaki, aki Erica ígéretes start-up cégén keresztül akarja tönkre tenni kettőjük törékeny boldogságát Erica úgy érzi, végre nyugvópontra juthat az életük Blake-kel. De váratlanul a sajtó rászáll Daniel Fitzgeraldra. Megszellőztetik, hogy ő Erica vér szerinti apja, és kutakodni kezdenek a mostohafia, Mark halála ügyében. A lányt szüntelen gyötri a kétség, vajon ismeri-e a maga valójában a férfit, akit szenvedélyesen szeret, aki iránt olthatatlan vágy lobog benne, s akinek rövidesen kimondja a boldogító igent.

Karina Halle - Túl ​közel hozzád
"Tinédzserként ​találkoztam először William McAlisterrel. Jóképű férfi volt, gyönyörű feleséggel. Mr. McAlister akkoriban lett édesapám partnere a cégben. Elbűvölő személyiség volt, de csak egy jó családi barát. 10 évvel később: 25 éves vagyok, egyedülálló anyaként elkövettem néhány hibát. Megküzdöttem a démonjaimmal, de most új életet kezdek. Minden az elképzeléseim szerint alakult, míg meg nem pillantottam Will McAlistert. Elvált, és már nem csak apám barátját látom benne, már sokkal többet jelentett számomra. Árasztja magából a magabiztosságot és a sokat ígérő szexualitást. Magas, férfias, egy igazi gentleman, a tekintete erős és csábító. Teljesen odavagyok érte. Esélyem sem lehet nála, hiszen ő az apám legjobb barátja, üzleti partnere és a főnököm. Igaz? Tévedés." Karina Halle erőteljes története meghódította a világot, és most végre a magyar olvasóközönség is függővé válhat tőle. „Sötét, szexi, durva, nagyon érzelmes " Nick & Nereyda's Infinite Booklist „ Őrült módon faltam az oldalakat” The Escapist Book Blog

J. Daniels - Nyolcbetűs ​szavak
Talán ​még senkinek sem fordult akkorát az élete, mint Sydney Paige-nek, amikor téves számot hívott. Csak meg akarta mondani a magáét a pasinak, aki összetörte a legjobb barátnője szívét, ehelyett minden elfojtott dühét egy vadidegen nyakába zúdította. Most pedig az egész világ a feje tetejére áll, mert a fickónak esze ágában sincs kiszállni a vonalból. Brian Savage olyan életet élt, amit teljes szívéből utált - amíg Sydney vad kirohanása ki nem rántotta a mókuskerékből. A szexi hangú nő hamarosan a szívébe és az ágyába is utat talál, csakhogy Briannek súlyos titkai vannak, és minnél közelebb engedi magához Sydet, annál nehezebb megvédenie őt múltbéli hibáinak következményeitől...

Ashley Carrigan - Lángoló ​máglya
A ​harmadik részben minden biztosnak hitt kapcsolat felborul, átrendeződnek a viszonyok. Új megbízatás, új kihívás és érzelmi hullámvasút repíti a főszereplőket az éjszakában. Ha ezt hitted a vámpírlét kényelmes, elegáns sétagalopp, tévedtél. A szívszaggatást, csalódást és árulást ők sem ússzák meg. Morwen felgyógyulva a súlyos égési sérüléseiből, gazdagabban egy újszülött vámpírgyermekkel szembe kell nézzen Melkor múltjával. A férfi sarja, Camilla felbukkanása békétlenséget hoz és fájdalmas felismerést. Morwen nem versenyezhet Melkor régi szeretőjével így elhagyja a szerelmét és visszatér New Yorkba, a régi fészkébe. A keserű csalódás egyenesen Gabrielhez hajtja, és azon igyekszik, hogy maga is elfogadja a vérivók természetét és beálljon a sorba. A Tanács újabb megbízatással Las Vegasba küldi és újra aktív végrehajtói státuszba helyezi. Udimuval karöltve a halandók és vámpírok közötti konferencia biztonságát kell felügyelniük. A városban pszichopata sorozatgyilkos szedi vámpíráldozatait a vének közül, elrabolva az erejüket, hogy a maga hasznára fordítsa azt. Morwennek kell felkutatnia a gyilkost és a parancs értelmében kivégeznie. A nyomozás során valami megváltozik közte és régi kedves barátja Udimu között. A korábbi bensőséges, baráti kapcsolat váratlanul fordul át szenvedélyes vonzalomba, hogy felborítson minden eddig biztosnak hitt érzelmet, és új ellenségeskedést szítson a vérvonal tagjai között. ”Felkaptam a fejem: - Azelőtt nem beszéltél így velem. Megvillant a szeme. - Azelőtt nem voltál szabad. – aztán a mutató ujját végighúzta az árulkodóan libabőrös karomon. – És te sem így reagáltál az érintésemre. - Mi történik velünk? – súgtam, hogy csak ő hallja. - Mondd meg te!” Minden, amiről Morwen korábban azt hitte, sosem változik, felborul, véget ér és fájdalmas felismerések és veszteségek árán kell belépnie a vérivók világának szövevényes érzelmi labirintusába, hogy felvegye a ritmust és végleg közéjük sorolhassa magát. És mindez még mindig csak a kezdet… A hangulat a régi, a fordulatok még villódzóbbak és még jobban megismerhetjük a kedves szereplőinket. Némelyek új arcukat mutatják meg nekünk, mások csalódást okoznak. Morwen a felvágott nyelvű, indulatos hóhér új kalandja csupa lendület és vörös szenvedély.

Jandácsik Pál - Állatok ​maszkabálja
Újabb ​brutálisan meggyilkolt, bundájától megfosztott állat hullájára lelnek a rendőrök. Cesar Darlington németjuhász nyomozó tehetetlen az ügyben – egyetlen segítsége a megcsonkított szfinx macska, Dr. Lex Siegfried lenne, akit ő juttatott rácsok mögé. De vajon hihet-e a doktor őrült meséinek? Mindeközben egy nem mindennapi páros (Arthur, a róka és Christie, a fekete párduc) szórakozni készül a barátaikkal, de a város felé tartó viharfelhők a halloweeni maszkabált véres rémálommá változtatják mindenki számára. Jandácsik Pál első regénye egy sötét, ismeretlen, mégis hátborzongatóan ismerős univerzumot fest le. Karakterei civilizált állatok, akik még soha nem tűntek ennél emberibbnek, a gyilkos után folytatott hajsza pedig soha nem volt ennél idegtépőbb. Ez a furry krimi nem szűkölködik sem vérben, sem erőszakban; az olvasóban felmerülő kérdések pedig az utolsó oldalakig váratnak a válasszal.

Robert L. Rush - Lázadó ​vér
Igaz ​történet alapján! Andy, egy 18 éves lázadó tinédzser! Texasban, egy kisvárosban él, anyjával és a 15 éves húgával. Andy-t ismeri az egész város, különcként tartják számon, egyedi: metal/punk-rock, stílusa miatt, biszexuális beállítottsága, és az édesanyjával való „harca” rányomja a bélyeget a különcködő lányra! A drog az alkohol sem áll messze tőle, munkahelye nincs! A kisváros fiúinak többsége már látta meztelenül! Andynek mindemellett lelki problémái is vannak, miután apjuk elhagyta őket, ez a lelki sértettség öngyilkossági késztetésben nyilvánul meg és anorexiában is kiteljesedik. Édesanya Jeil, már feladta a „küzdelmet” Andyvel kapcsolatban, és attól fél, hogy húgát Cassidy-t is belerángatja az ő saját kis „link” életébe. Egy nap egy internetes társkereső oldalon ráakad Andy adatlapjára, a visszahúzódó fiú Mark, aki internetes társkereső oldalon keress magának barátnőt. Mark több szerelmi kudarcot követően utolsó próbálkozás gyanánt megejt egy éjszakán, egy találkát Andyvel, beleszeret, pedig jól tudja semmi esélye nála, és ő meg Andy két különálló világ, de az érzéseinek nem tud parancsolni, megígéri, önmagának megpróbálja Andy-t a helyes életútra terelni és elérni azt, hogy beleszeressen, de ez áldozatokat kíván és nem várt események történek Mark és Andy életében is.

Szurovecz Kitti - A ​sokszívű
Annabellának ​két élete van: két lakhelye, két állása, két baráti köre és nem utolsósorban: két szerelme. Az évek során mesterien megtanulta különválasztani a világait és elrejteni kínzó lelkifurdalását, ám egy nap megtudja, hogy gyermeket vár, és onnantól minden megváltozik… Szeretne őszintén élni, de képtelen megtenni az első lépést. Amikor az interneten rátalál a Sokszívűek Társaságára – akik épp úgy élnek, ahogy ő, csak mindezt etikusan, az összes szerelmi partnerüket beavatva teszik –, úgy érzi, új családra lelt… Vajon képes lesz ebben a kívülről szürreálisnak tűnő világban boldogságra találni? A poliamoria, azaz az etikus többszerelműség ma már Magyarországon is egyre nagyobb teret hódító párkapcsolati forma. Lehetünk-e boldogok egy párkapcsolatban, ahol többen vagyunk kettőnél? Milyen egy ilyen élet a társadalom tükrében, és miként győzik le a poliamorok a gyilkos féltékenységet? Szurovecz Kitti hónapokon át nyomon követte több hazai poliamor pár és család életét, hogy ezekről a nem mindennapi kapcsolatokról fiktív történetbe ágyazott, ámde hiteles képet festhessen.

Laurelin_paige
elérhető
12

Laurelin Paige - Hudson
Bolondíts ​magadba egy lányt, taszítsd el magadtól, és nézd, amint darabokra hullik – ez Hudson Pierce megunhatatlan játéka. A fiatal és sármos férfi vagyonának és hatalmának köszönhetően semmiben sem szenvedett hiányt. Szerelemben azonban soha nem volt része. Hideg és számító lett, hiába próbálta átélni sok nő mellett az igaz érzelmet.

Szőcs Henriette - A ​hűség a kutyáknak való
Hogyan ​lesz az örökösen másokat pátyolgató, támogató nőből tökéletes szexturista? Adott egy nő, aki elhatározta, hogy boldog lesz. Mert az jót tesz az egészségének. Különben is annyiszor ráfázott már. Nem gyámolítót keres, nincs szüksége senkire, hogy eltartsa, öntörvényű és szabad. Ő választ, hogy kivel, melyik városban és hogyan szexel. Sokat megtud a férfiakról, de még többet magáról. Meg arról, hogy az élet nem egy tündérmese. Ha éjfélkor elveszíted a cipőd, egyszerűen részeg vagy. Szőcs Henriette hősében mindannyian benne vagyunk egy kicsit, azzal a különbséggel, hogy ő meg is teszi, amiket legtöbben nem merünk. Irigyeljük? Lehet. De lehet nincs is miért. Egyetlen hely van, ahol a romantika megelőzi a szexet, az a szótár.

Statements_484603
elérhető
12

J. Kenner - Őrült ​vágy
Úgy ​nőttem fel, hogy hittem abban, hogy létezik jó és rossz, helyes és helytelen, fekete és fehér. Több eszem volt, minthogy megbízzak az emberekben. Aztán megismertem Tyler Sharpot. A merész, elbűvölő és veszélyesen szexi Tyler Sharp mindig megszerzi, amit akar. De mosolya elbűvölő lehet, ügyei komorak, ambíciói könyörtelenek. Azt gondoltam, én vagyok az egyetlen olyan nő, aki elég erős, hogy ellenálljon neki, de az egymás iránti vágyunk túlságosan sürgető volt ahhoz, hogy letagadjuk. Egy tekintet kellett, és máris bajban voltam. Egy érintés és lépre csalt. Egy éjszaka, és az övé lettem. És most, hogy beleszerettem, nincs visszaút.

Pam Godwin - Vágyakra ​hangolva
***New ​York Times és USA Today bestseller szerző*** "Mondhatod, hogy könnyűvérű vagyok. Talán igazad is van. Néha csinálok olyan dolgokat, amiket megbánok. Néha a férfiak csinálják ezt velem, kérdezés nélkül. Mi van nekem? A zene. Egy évem van hátra a középiskolából és van egy tervem. Egy céllal. Emeric Marceaux. Ő az, aki megmondja, mit akarok, átveszi az uralmat felettem, és vágyakra hangol. Amikor játékra parancsol, mindenemet neki adnám. Térdelek a büntetésért, remegek egy érintéséért. Mindent feladnék egy titkos közös pillanatért. Ő az én rögeszmém, a mesterem, a zeném. És a tanárom." Pam Godwin New York Times és USA Today bestseller szerző romantikus-erotikus regénye egy titkolt tanár-diák kapcsolatba repíti el az olvasót. Az első oldaltól lebilincsel... "Annyira szerettem..." Dirty Girl Romance "Rég nem olvasta ilyen jó romantikus-erotikus regényt." Booklovers for life "... nem lehet letenni." Totally Booked "Nem tudom elmondani, mennyire élveztem..." The Crazy World of a Booklover "Nyers, sötét, mégis gyengéd..." Anna Zaires, New York Times bestseller szerző

L. Marie Adeline - Kettőnk ​titka
Cassie ​Robichaud magányos élete örökre megváltozik, amikor belép a S.E.C.R.E.T. nevű titkos társaságba, amely valóra váltja a nők legvadabb erotikus fantáziáit. A mámorító kalandok hatására végre rászánja magát, hogy igazán élni kezdjen… Miközben Cassie férfiakat hajt fel a titkos társaság részére, új kliens érkezik a S.E.C.R.E.T.-hez, akit a gondjaira bíznak. Dauphine Mason harmincas, csinos nő, aki az olvasáson és zenehallgatáson kívül csak a munkájának él, és fogalma sincs róla, milyen szívdöglesztő tudna lenni. Cassie feladata felszítani a szenvedélyét és megtörni jeges szívét, de vajon sikerül neki? Látszólag minden rendben lenne Cassie körül, de feltűnik egy vetélytárs, aki azzal fenyegeti, hogy leleplezi kettős életét a férfi előtt, akit mindketten szeretnek…

Sylvia Day - Afterburn ​- Átverve
Soha ​ne keverd az üzletet az élvezettel! Soha ne vigyél politikát a hálószobába! Mindkét hibát elkövettem, mikor Jackson Rutledge szeretője lettem. Nem mondhatom, hogy nem figyelmeztettek... Két évvel később újra felbukkant. Megakadályozott egy üzletet, amelynek megkötéséért keményen dolgoztam. Csakhogy Lei Young, New York egyik legbriliánsabb üzletasszonya oldalán megtanultam egyet s mást, amióta Jax kisétált az életemből. Már nem ugyanaz a lány voltam, akit egykor ismert, ő viszont mit sem változott. Az első találkozásunkkal ellentétben ezúttal pontosan tudtam, kivel van dolgom… és hogy milyen függőséget okozhat az érintése. Jax számára csupán játék volt a csillogás, a szex és a kiváltságok, de időközben én is megtanultam a játékszabályokat. A könyörtelen üzleti világban a mindent felülíró, legfontosabb tanács: tartsd magadhoz közel az ellenséged, de még közelebb a volt szeretőd… Sylvia Day a New York Times bestseller-listájának többszörös első helyezettje, nemzetközileg jegyzett bestseller-szerző. Több mint húsz díjnyertes regénye jelent meg negyvennél is több országban. Huszonegy országban vezette az eladási listákat, művei nyomtatott kiadásaiból több tízmillió példányt adtak el. Crossfire sorozatának filmjogait megvásárolta a Lionsgate, a Goodreads honlap közönségszavazásán pedig a legjobb szerzőnek jelölték. Keresse fel honlapját, www.sylviaday.com, vagy kövesse a Facebook.com/AuthorSylviaDay oldalon és a Twitteren: @SylDay.

Lori Foster - Tracy Kelleher - Szexi ​zsaru / Jégherceg
Lori ​Foster: Szexi zsaru Egy ékszerbolti rablás során Mick Dawson nyomozó megmenti a csinos Delilah életét, de az akcióban megsérül. Hálából a lány vállalja, hogy ápolja, míg fel nem épül. Szenvedélyes viszony bontakozik ki köztük, de a férfiban felmerül a gyanú: lehet, hogy a lány a rablók bűntársa? Tracy Kelleher: Jégherceg Egyszerűen tökéletes! – fut át Claire Marsden fején, amikor először fényképezi Jason Doyle-t, a híres hokisztárt. Fogalma sincs, hogy a férfi is ugyanezt gondolja róla. A csinos lány könnyen ráveszi Jasont, hogy játssza el a barátnője vőlegényét, de hamarosan megbánja a dolgot…

Covers_385630
elérhető
0

Szabó Kata - Lélek/Harcok
Életünket ​sok minden formálja. Érzések sokasága kerít hatalmába minket nap, mint nap. Néha a boldogságtól szárnyat bontva az égig repülnénk. Máskor bánatunkban a föld legmélyebb bugyrába bújnánk el. Olykor a szerelem érzése kelt bennünk vágyat és mindent elsöprő örömet. És vannak pillanatok, amikor a csalódás csal szemünkbe könnyeket. Akárhogy is legyen, az emberi lélek a legnagyobb harcos, hiszen ezt a sok csatát, amit a különböző érzések vívnak egymással, mind képes elviselni. S bár néha darabokra hullik, később új életre kelve tovább harcol. Ezeket az érzéseket bemutatva szedtem csokorba verseimet és rövid történeteimet.

J. K. Smith - Ismert ​ismeretlen
Albertfi ​Lívia élete tökéletesnek tűnik. Fiatal kora ellenére egy jól menő étterem tulajdonosa, látszólag mindene megvan: szerető család, egy férfi, akivel éjjelente megosztja az ágyát, nagyszerű alkalmazottak, akik olyanok számára, mintha a második családja lennének. De egyik napról a másikra minden összeomlani látszik körülötte. Líviát megcsalják, szülei házasságában több évtizedes titok bukkan a felszínre, nővére és gyerekei élete pedig veszélybe kerül. Egyetlen dolog tartja a felszínen a lányt, a mások által furcsának talált megrögzöttsége, a sportfüggőség. Beragadt élethelyzetéből egy Ausztrália melletti varázslatos kis szigetre szóló meglepetésút zökkenti ki, ahol egy váratlan találkozás gyökeresen megváltoztatja az életét. Thomas Kallio híres színész. Nők ezrei rajonganak érte, az egész világon ismerik. Mennyasszonya egy gyönyörű, fiatal modell, a férfi mégis másra vágyik. Egy hirtelen döntés és egy merénylet miatti kényszerpihenő hatására az ő élete is fenekestül felfordul. Ez a két ember a legnagyobb zűrzavar közepette talál egymásra, majd váratlanul elveszítik egymást, és még csak nem is sejtik, milyen láthatatlan szálak kötik őket össze. A sors útjai kifürkészhetetlenek, de vajon az ő esetükben kegyes lesz a sors? Viszontlátják még egymást az életben? Összeegyeztethető egy amerikai filmszínész és egy magyar étteremtulajdonos lány hétköznapjai? A szerelem minden akadályt legyőz? J. K. Smith, a Szerelem hirdetésre című nagysikerű könyv szerzője második regényében ezekre a kérdésekre keresi a választ, a tőle megszokott humorral és szerethető karakterekkel.

Kollekciók