Ajax-loader

'könnyűzene' címkével ellátott könyvek a rukkolán

 


Kapuvári Gábor - Sebők János - Queen
"Abban ​mindenki egyetértett, hogy ez volt a nap koncertje egy hivalkodóan lépegető, fantasztikus pózokat felvevő, a csúcson is túlérő előadás az elbűvölő Freddie Mercurytól, aki ujja köré csavarta a hatalmas tömeget. Már akkor őrjöngés tört ki, amikor bejelentették a Quenn színpadra lépését. Amikor pedig belekezdtek a Radio Ga Ga-ba, a hangulat szinte elektromossá vált. A színpadon cikázva őrült fenségként forgatva a mikrofont, Freddie viharként vette be a Wembleyt. 72 ezer ember, 144 ezer ököl teljes extázisban hasította a levegőt. A Queen az amúgy is tikkasztó hőséget még tovább fokozta a stadionban. Még az otthon, a televízió előtt ülők is kimerültek, mire véget ért a rövid bemutató..." A Live Aid koncert különkiadványa méltatta így az elmúlt évben a Queen fellépését, azét a zenekarét, amely a kritika és a közönség egyöntetű véleménye szerint "ellopta a show-t" a világsztárok elől. S tulajdonképpen már ennyi is elég volna annak indoklásául, hogy miért a Queenről jelenik meg először könyv a Zeneműkiadó Csillagkönyvek szerkesztőségének popsztárokat és zenekarokat bemutató sorozatában. De külön aktualitást is ad e kötetnek, hogy a rock legendás formációi között emlegetett és nálunk is nagyon népszerű Queen ez évben ünnepli megalakulásának 15. évfordulóját, és a hírek szerint jubileumi turnéjuk alkalmával ellátogatnak Magyarországra is. Kiadványunk reméljük hasznos és érdekes olvasmány lesz nemcsak a zenekar rajongóinak, de azoknak is, akik az egyik "klasszikus" rocksztorival szeretnének megismerkedni.

Joel McIver - Rage ​Against the Machine
A ​Rage Against the Machine 1992 óta küzd a rendszer ellen – és közben több millió lemezt adott el. A metalt rappel ötvözik, dalszövegeikben pedig olyan összetett témákkal foglalkoznak, mint a mexikói zapatisták küzdelme, az agresszív amerikai külpolitika és az intézményesített rasszizmus. A sikeres rock-életrajzíró, Joel McIver ebben a könyvben a RAtM négy tagjának határokat feszegető pályafutását veszi górcső alá. Nem csak lelkes rajongóként teszi ezt, hanem tudományos érdeklődés is vezérli, vagyis alaposan taglalja a zenekar politikai motivációit is. 2009-ben a Rage elérte a lehetetlent: az Egyesült Királyságban, a közösségi médiának köszönhetően, az 1992-es debütalbumán szereplő _Killing in the Name_ elhappolta a karácsonyi toplisták első helyét az aktuális X-Faktor-győztes elől. Akárcsak a Rage Against the Machine, ez a könyv is komolyan veszi magát.

Müller Péter - Szomorú ​vasárnap
Rendhagyó ​emberről, rendhagyó módon szól Müller Péter színdarabja, a Szomorú vasárnap. Seress Rezső, a rendkívüli tehetségű dalszerző, akiről Otto Klemperer azt mondta: -Nem muzsikus - csak zseni -, aki nem tudott zongorázni, nem volt hangja, nem ismerte a kottát, és akinek dalait mégis egy ország, sőt egyik dalát az egész világ énekelte - rendkívüli egyéniség volt. Élete elejétől végig tele volt szerencsétlenséggel, szegénységgel és bánattal, miközben egyik dala olyan karriert futott be, mely mai napig szinte megfoghatatlan. Az egész világ énekelte - és énekli - a Szomorú vasárnapot, emberek tucatjai lettek öngyilkosok a hatása alatt, a világ leghíresebb előadói tűzték műsorukra - s közben a szerző szerényen, szegényen muzsikált esténként a Kispipa vendéglőben, játszott a pesti éjszaka jellegzetes alakjainak, és azoknak a keveseknek, akik tudták, milyen tehetség fűti ezt az alacsony, csúnya emberkét. Halála méltó volt legnagyobb slágeréhez: 69 éves korában, elfeledve és célt tovább már nem látva maga előtt, kiugrott lakása ablakából. Ezt a furcsa sorsot mutatja be Müller Péter, mégpedig egy halálon túli estét képzelve a Kispipába, megidézve Seresst, imádott feleségét, Helént és egy pincért. Végigmondják-éneklik Seress történetét, szabadon kószálva időben és térben. A kötetet a Szomorú vasárnap című dal történetét illusztráló újságcikk-részletek, fotók egészítik ki. A színdarabot a Vidám Színpad 1983-ban mutatta be.

Csatári Bence - Nekem ​írod a dalt
A ​hatvanas-hetvenes években elementáris erővel tört be a magyar kulturális életbe a könnyűzene, futótűzként terjesztve a fiatalok körében egy új, szabad, hatalomkritikus életérzést. Az "imperialista" hatás erős fejfájást okozott a szocialista prüdériának: nem söpörhették le csak úgy az asztalról, hiszen a társadalom felét maguk ellen hangolták volna. A kor zenészei hamar megtanulták, hogy vagy felhagynak az éles és egyértelmű bírálattal, és komoly öncenzúrának vetik alá szövegeiket, vagy a tűrt, szerencsésebb esetben támogatott kategóriából villámgyorsan a tiltott tartományba sodródhatnak. Nem elég, hogy a könnyűzenei intézmények maguk dönthettek róla, mely zeneszámokat engedélyezik, a daloknak még a Táncdal- és Sanzonbizottság próbáját is ki kellett állniuk. Sok zenész azonban a - nem is mindig arany - középutat választotta, és megtanulta elfogadható köntösbe csomagolni az elfogadhatatlant. Hogy mit jelentett valójában a sorok között olvasni? Többek közt erről beszélget Bródy Jánossal, a magyar rocktörténelem egyik legemblematikusabb figurájával Csatári Bence történész, a korszak avatott ismerője, aki eddig egyedülálló módon vállalkozik Bródy dalszövegeinek beható elemzésére. A kötetben szót kapnak a pártállami szervek vezetői, többek között Lendvai Ildikó és Lakatos Ernő, és olyan, vékony jégen táncoló szervezőegyéniségek is, mint Nádor Katalin vagy Hajnal Gábor. A Nekem írod a dalt interjúiból párhuzamosan bontakozik ki cenzorok és cenzúrázottak, a hatalom birtokosai és a hatalomtól megfosztottak világa: s persze az is, hogy semmi sem fekete-fehér. CSATÁRI BENCE történész, újságíró, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának tudományos kutatója, Az ész a fontos, nem a haj - A Kádár-rendszer könnyűzenei politikája című kötet szerzője, illetve az Azok a régi csibészek - Párbeszéd a rock and rollról című könyv társzerzője.

Jackie Kay - Trombita
Hetvenéves ​korában meghal Joss Moody, a világhírű dzsessztrombitás. Ekkor derül csak ki, hogy a szerető férj, a gondos apa valójában nő volt. Jackie Kay könyve nem botránykrónika. Csak egy dísztelen, mégis szívhez szóló prózavers. Egységes, mégis kemény könyv. Szeretetről. Gyöngédségről. Hűségről. Önazonosságról. Toleranciáról. Gyermek és szülő viszonyáról. Igaz és hamis barátságról. És sírig tartó hitvestársi kapcsolatról. S közben a háttérben szól a trombita és szól a dzsessz.

Oldal Gábor - Zene ​futószalagon
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Sebők János - A ​daltulajdonos
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Covers_98396
Popzsebkönyv Ismeretlen szerző
elérhető
0

Ismeretlen szerző - Popzsebkönyv
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Douglas Thompson - Madonna ​- Leplezetlen életrajz
A ​könyv 1991-ben jelent meg, tehát Madonna karrierjének csak az első felét fedi le, viszont azt nagyon részletesen, és rendkívül élvezetes stílusban előadva. A szerző tagadhatatlanul csodálója Madonnának, és a könyvet még számos anekdota, és eredeti idézet is színesíti a Popkirálynőtől, mindenképpen érdemes elolvasni.

Marc Shapiro - Adele-életrajz
"2011-re ​Adele éveként fognak emlékezni." - Anderson Cooper, 60 Minutes Az elmúlt évek folyamán az Adele-jelenség úgy söpört végig a földgolyón, akár egy hurrikán. A 2012-es Grammy-díjkiosztón hat díjat gyűjtött be, többek között az év albumának járó kitüntetést is. Mióta a brit énekesnő-dalszerző 2008-ban megjelent a Saturday Night Live show-műsorban, valamint 2009-ben megnyerte a legjobb új előadónak járó Grammy-díjat, egymás után döntögeti a rekordokat. 21 című második albuma tizennyolc országban vezette a slágerlistákat, és női előadó lemezeként az amerikai Billboard történetében a leghosszabb időt töltötte a lista élén, felülmúlva Whitney Houstontól a The Bodyguardot is. Adele sikere példa nélküli a popzene történetében. Miközben a világ lélegzet-visszafojtva várja, mi lesz a következő lépése, Marc Shapiro bepillantást nyújt a művész magánéletébe és eddigi pályafutásába. "Adele nem rock'n'roll. Még csak nem is tudatosan vállalt retro. Nem táncikál rángatózva. Csak megveti a lábát a színpadon, és erőteljes előadásmódban leszállítja a produkciót - ez a jelenség szinte teljesen kihalt a popzenei színtérről. Elvileg nagyon cikinek kellene lennie. Fiatalos eleganciájában és tekintélyt parancsoló megjelenésében mégis van valami megdöbbentően frissítő. Adele felette áll mindenféle aktuális trendnek." - Vogue

Zoltán János - Csak ​egy kis emlék...
Rendhagyó ​életrajzi riportkönyv a táncdalénekesek királyáról. Aradszky László szerint: "Németh Lehel a magyar Frank Sinatra." A még csak részleteiben sem ismert sztori a 30-as évek elején kezdődik egy kicsiny erdélyi faluban. Sepsiszentkirály, Miskolc, Bécs, Budapest, Moszkva, Bécs, Montreal, New York, Brüsszel, Budapest után Lakiteleken folytatódik a fél világot körülölelő történet. Páratlan énekesi karrier kezdődött az 1956-os forradalom után. Körülrajongott sztár lett, nevét együtt emlegették Honthy Hannáéval és Latabár Kálmánéval. Feledhetetlen slágerek.: Én visszahozom divatba a tangót, Melodi d'amour, Ó Serenella, Lehet hogy szép nem vagyok, Reszket a Hold a tó vizén. Hét év után kényszerű pályamódosítás, kiváló fogó artista lett, fél év múlva elhagyja az országot. A kanadai Montreálban visszatér eredeti szakmájához, precíziós műszerészként dolgozik. A rendszerváltás évében hazatér, két telt házas "csilláros" koncertet ad az Erkel Színházban. 2002 május 22-én őt is "kiállítják" a Zenész Múzeumban. Miért kellett elmenekülni Erdélyből? Hogyan születtek a ma már örökzöld slágerek? Hogyan tudtak érvényesülni az előadóművészek a kádári puha diktatúra idején? Miért kellett disszidálni 1964-ben? Hogyan lehet négyszer újrakezdeni korrajzot is bemutató CSAK EGY KIS EMLÉK című, Németh Lehelről alcímű könyvből.

Mitch Winehouse - Amy ​a lányom
Amy ​apja és bizalmasa, Mitch Winehouse első ízben osztja meg lányáról szóló gondolatait a világgal: könyvéből megismerjük a babusgatott pici gyereket, a szupersztár előadóművészt, a szenvedő nőt. Személyes történetekkel, bizalmas emlékekkel festi meg Amy portréját, a szerető lányét, aki varázslatos hangot kapott az égiektől. A pajkos korai évektől a meghatározó zenei élményeken át a karrierről szóló álmokig és elképesztő sikerekig mindenről szó esik a könyvben, beleértve a legsötétebb napokat is és Amy baljós küzdelmét a káros szenvedélyekkel. A könyv őszinte, szenvedélyes és megindító portré nemzedéke talán legtehetségesebb énekesnőjéről, egyedülálló emlékirat attól az embertől, aki Amyt a legjobban ismerte.

Major Mihály - Nyolc ​kan
Sokan ​nem hiszik el, de napjaink egyik legsikeresebb magyar könnyűzenei produkciója, az Irigy Hónaljmirigy néhány fiatal barátságából és egy máig is ismerete szilveszteri buliból származik. 1990 decembere, újkori történelmünk első szabad választása után néhány hónappal, néhány fiatal - haverjaik és a társaság szórakoztatására - különleges produkcióra készül. Akkor még ők sem sejtik, hogy egy rendkívüli sikertörténet, főszereplői lesznek. A könyv feldolgozza a zenekar történetének első lépéseit, a nagylemezek megszületését, életrajzi adatokkal és érdekességekkel színesítve.

Koltay Gábor - A ​koncert
- ​Tervei? - Talán összejöhetne a régi Illés-együttes, lehet, hogy egy koncerten ismét megjelenünk. (Interjú Bródy Jánossal, Hétfői Hírek, 1980. december 1.) ... a legendás Illés-zenekar ismét összeáll egy koncert erejéig, erről film és lemez is készül az utókornak, tanulságként... (Ifjúsági Magazin, 1981. január) ... ismét összeáll az Illés-együttes... A fellépés színhelye nem véletlenül a Sportcsarnok, hiszen itt rendezték az első magyar beatkoncertet. (Esti Hírlap, 1981. február 21.) Koltay Gábor, a "Szörényi–Bródy" című nagy sikerű könyv szerzője még mindig nem távolodott el a témától: filmet forgat az együttesről. Mint ismeretes: a koncertet Március 26-án, este 7 órai kezdettel rendezik a Sportcsarnokban. A MAFILM Budapest Stúdiójának felkérésére készül a rendező egész estés filmje: A koncert. (Esti Hírlap, 1981. március 2.)

Göbölyös N. László - Genesis
1968. ​február 22-én Angliában megjelent egy érdekes lírai hangvételű kislemez, amelynek címe "Silent-Sun" volt. Az akkori fantasztikus forgatagban nem keltett nagy feltűnést, nem került fel a slágerlistákra, a rádióállomások is csupán néhányszor játszották. 1986 nyarán megjelent az egész világon egy nagylemez, amely az INVISIBLE TOUCH címet viselte. Az album és a belőle kimásolt kislemezek hatalmas mennyiségben keltek el, a rádió, a tv és a szaksajtó lemezlistáin heteken át vezetett a lemez, a video-clip műsorok egy ideig naponta játszották az "Invisible Touch" című dalhoz készült felvételt. Mindkét lemez szerzője és előadója ugyanaz az angol együttes volt: a Genesis.

Szakács Gábor - Gary ​Moore
Gary ​Moore, az ír gitáros" - ezzel a címmel hangzott el egy kétrészes adás 1987-ben a Magyar Rádió "Rockpódium" sorozatában. Az anyagot akkor Schuster Lóránttal állítottam össze. Már bánom, hogy mindössze ennyi idő jutott arra a muzsikusra, aki nyugodtan tekinthető élő legendának. Ahogy visszagondolok a múltba, eszembe jutnak az emlékek: amikor még csak olvastam róla, de nem tudtam, hogy milyen zenét játszik, aztán az első fotók és végül amikor meghallottam felvételeit. Tulajdonképpen a Thin Lizzy "Black Rose" LP-je késztetett arra, hogy elkezdjem alaposabban megismerni azt a gitárost, akinek neve már 1979-ben fogalommá lett minden különösebb lemezsiker nélkül. Miben állhatott a titka? Ezt próbáltam megfejteni, amikor fellapoztam a régi - és persze az újabb - újságokat, megvettem lemezeit. Nem bántam meg, a kép kezdett összeállni. Egy bámulatosan sokoldalú zenészt ismertem meg, akinek számait egyre szívesebben játszottam volna magam is. (Énekesként alapító tagja voltam az egykori Gesarolnak, ami Lóri közreműködésével a P. Mobillá nőtte ki magát.) A sors azonban másképp rendelte és éppen ez idő tájt kellett felhagynom az aktív zenéléssel. Talán így a jó, mert ma már tudom, hogy Gary Moore-t csak maga Gary játszhatja jól. Ő feldolgozhatta mások sikereit, az övéire azonban nem akadt vállalkozó. Egyszerűen azért, mert őt csak hallgatni lehet. Utánozni nem.

J. Randy Taraborrelli - Madonna ​titkos története
Sokféleképpen ​jellemezték már. Mondták róla, hogy elragadó és felháborító. Komoly és önző. Pökhendi és vérlázító. Szemtelen és agresszív. Vonzó és provokatív. Abban azonban mindenki egyetért, hogy tehetséges, hogy figyelemre méltó, hogy megdolgozik a sikerért. De hiába áll már tizenöt éve az elragadtatott rajongók és az ellentábor figyelmének kereszttüzében. Madonna ma is csupa rejtély. Kötetünk szerzője arra vállalkozott, hogy fölfedje az énekesnő igazi arcát, hogy rátaláljon a popvilág egyik legismertebb, legünnepeltebb és legtöbbet vitatott női hírességének a népszerűség hókuszpókuszai mögé rejtőző valódi személyiségére. Tíz év eredménye ez a hiteles életrajz, amely nem korábban megjelent írásokból, kritikákból és riportokból állt össze, hanem a családtagokkal, barátokkal, munkatársakkal és magával a sztárral folytatott hosszú és alapos interjúkból. A legszemélyesebb élményektől áthatott beszélgetésekből született életrajz nem csupán a szenzációra éhes olvasók kíváncsiságát elégíti ki, hanem hétköznapian emberi valóságában, félelmeivel és gyengeségeivel együtt hitelesen, árnyaltan mutatja be a szórakoztató zene egyik legmeghatározóbb egyéniségét. A magánélet legérdekesebb mozzanataiban bővelkedő, fotókkal illusztrált, nem mindennapi karriertörténetben az olvasó egy egészen új Madonnát fedezhet fel.

Covers_24940
elérhető
1

Ismeretlen szerző - Ki ​kicsoda a külföldi rockzenében?
Több ​generáció nőtt már fel a rockzenén nálunk is. A negyven körüliek azért kedvelik, mert megszületése ifjúkorukkal esett egybe. Az ötvenes évek tizenévesei még első kézből kapták a hagyományos könnyűmuzsika helyébe lépett új irányzat első slágereit. A hatvanas években felnövők a rock and roll korszakot felváltó beat-zene rohamos térhódításának lehetett fül- és szemtanúi. A legutóbbi évtized ifjúsága pedig a rockzenei stílusok elkülönülését, kifinomodását figyelhette meg, s átélte a nagy őrségváltásokat. Előbb hard-rock, majd a diszkó-zene hódított világszerte. S már a hetvenes évtized végén megjelent az új hullámnak nevezett irányzat is, amelynek képviselőit és zenéjét a mai tinik vallják magukénak.

Miley Cyrus - Az ​én sztorim
Miley ​Cyrus önéletrajzi könyvében őszinte, humoros, néha megható módon meséli el egy lány nagykorúvá válásának történetét a családi sztoriktól az édesapjával, Billy Rayjel való országjáráson át egészen a gonosz lányokkal való összetűzéséiig. Olvashatunk az általa megélt drámákról és szívszaggató csalódásokról, illetve arról, hogyan lehet mindezekből (viszonylag) sértetlenül kikászálódni. Ráadásul most először vall arról, milyen fontos mérföldöveket szeretne még elérni, milyen megvalósításra váró álmai vannak, illetve arról, milyen fontos dolgokat kell még megtanulnia. Miley egy csapásra vált világsztárrá, népszerű énekessé, sorozatszínésszé és lányok példaképé. Saját könyve sok érdekességgel és akár tanulsággal szolgálhat, rajongók és nem rajongók számára egyaránt.

Kovacsics András - Omega ​- Universal, zenekartól az együttesig
Zenész ​voltam 25 évig az 1962-1986 terjedő esztendőkben. Úgy gondoltam, hogy foglalkoznom ezzel a huszonöt esztendővel, – barátom Borsós Károly, Charlee unszolására érett meg bennem a könyvírás gondolata – mert mégiscsak, ez a negyed évszázad az életem meghatározó része volt. Teszem ezt egyrészt azért, mert az időközben elkészült honlapom megfelelő mennyiségű, és érdekes információt ad a könyv megírásához, másrészt az online könyvkiadásban megéreztem azt a határtalan lehetőséget, amit például a Facebook nyújt a kapcsolatteremtés területén a napjainkban. Kovacsics Öcsi

Nora Maclaine - Michael ​Jackson
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

1157261_5
elérhető
46

Lévai Balázs - Lovasi
Lovasival ​2002-ben sodort minket össze az élet, azóta okoskodunk, koncertet rendezünk, disznót vágunk, pálinkázunk, csajokat és dalokat elemzünk. Vagy éppen könyvet írunk. Ez egy életrajzi könyv, egy rockzenész életrajza, a kulissza viszont egy teljes generációnak lehet ismerős: ragacsos savanyú cukor, bányásznap, vállalati beutaló, péntek esti KISZ-klub buli, Postinor és Garázs, őrség a laktanyában, Siótour diszkó. Az öröknek hitt rendszer finom, szinte megfoghatatlan áttűnése egy másikba. És persze a rockéletrajzoknál kötelező elemek sem hiányoznak: egy kis drog, egy kis szex, a rock n rollról nem is beszélve. Olyan, mint az ország, amiben élünk: magyar szex, magyar drugs, magyar rock n roll. Nehogy szájukra vegyenek a szomszédok. "Ha engem kérdeznek, biztos nem haverkodnék magammal, ezt szögezzük le elöljáróban. Sokszor idegesítő fasz vagyok. Az izgága, szemüveges csávó a szomszéd asztaltól, aki hangosan okoskodik, és mindenről van véleménye. Megvan? Ezt a megnyerő karakterrajzot azért skicceltem fel a legelején, mert ez az én sztorim, vállalom az összes hibájával, hülyeségével, torzulásával és korlátjával együtt. Lelkem rajta."

Paulina Éva - Zenészballada
Táncdalfesztivál, ​1967. Jó megjelenésű fiatalember, kellemes hang, fülbemászó muzsika... Szécsi Pál egy csapásra országszerte népszerű lett... Aztán a pálya íve megtörik, a reflektorfény elhalványulni látszik, az énekes magánéletéről több pletyka kering... Paulina Éva riportkönyvében a pályatársak, barátok emlékei nyomán próbálja megidézni az énekes tünékeny alakját, s miközben az olvasó előtt feltárulnak az életpálya egyes szakaszai, egyúttal bepillantást nyerhet egy olyan mesterség titkaiba, amelynek csillogása megtévesztő...

Dömötör Endre - Miklya Anna - Quimby
Egy ​nap Tibi és Livius kocsmázni indulnak, elköszönnek az ágy végén üldögélő, gitározó Fefétől, végigbulizzák az éjszakát, reggel hétre érnek vissza, vidámak, hangosak és bűzlenek a pálinkától. Fefét ugyanabban a pózban találják, ugyanazt a számot gyakorolja. ___ - Sziasztok, fiúk! - köszön rájuk. Feláll, nekitámasztja a gitárt a falnak, nyújtózkodik, készül az iskolába, ezek meg bezuhannak a megüresedett ágyba, leejtik a fejüket a párnára, és azonnal horkolni kezdenek. Fefe egy darabig bámulja a szétcsapott barátait, aztán betakarja őket egy kockás pléddel, és megy a dolgára. A Quimby egy dunaújvárosi iskolából indult el magabiztos, apró lépésekkel, hogy később, a népszerűség és siker kapujában, egy dramaturgiailag fontos ponton a szövegíró frontember annyira megzuhanjon, hogy mind a saját életét, mind a zenekar létét veszélybe sodorja. Ezután csodás felépülés és visszatérés következett, majd minden korábbinál nagyobb siker. Hogy hívták Tibi kedvenc kecskéjét és hogyan történt Szilárd beavatása? Miért rögzítette Livius befőttes gumival az állkapcsát és miért tömte ki Dódi a porcelánnadrágját papír zsebkendővel? Mit keresett Fefe hajnalonként a vécédeszkán? Hányszor lépte át Faszi a határt? - belső zenekartörténet, első kézből.

Fenyves György - Csak ​fiataloknak II.
"Emlékeznek? ​ Storyville-ből indultunk el. Ott jártunk New Orleans szórakozónegyedében, sürögtünk-forogtunk a mindig tele utcákon, nézelődtünk és hallgatóztunk. Tanúi lehettünk a néger és kreol marching-bandek első fellépéseinek, s mint a New-Orleansi gyerekek, mi is nyomukba szegődtünk."

R. A. Moody - Elvis ​az élet után
Kiadónk ​arra törekszik, hogy művei pihentető kikapcsolódást, megnyugtató szórakozást biztosítsanak. A műfaji sokszínűséget jellemzi, hogy a Danubius Kódex gondozásában megjelennek színvonalas szépirodalmi művek, a történelmi irodalom érdekességei csakúgy, mint a ház körüli munkához segítséget nyújtó vagy a különleges hobbik űzéséhez tanácsot adó könyvek.

B. Molnár László - Zámbó ​testvérek
2001. ​január 2-án hajnalban meghalt Zámbó Jimmy, Magyarország legnépszerűbb popénekese. Milliók gyászolták. Sokan sokféleképpen emlékeztek már rá, csupán azok hallgattak eddig, akik a legrégebben és a legjobban ismerték:a testvérei és édesanyja, Anna néni. Most végre ők is megszólalnak, felidézik emlékeiket: György, aki rosszul lett öccse halálának pillanatában; Marietta, aki először vesztette el türelmét, és támadt a szenzációhajhász médiára; Tihamér, aki együtt dolgozott vele a bárban és Árpád, aki megszólalásig hasonlít Jimmyre. S végül Anna néni, aki a januári tragédia óta egyfolytában azt hangoztatja ismerőseinek, ő nem a Királyt, hanem a gyermekét vesztette el.

Riskó Géza - R-GO ​- Szikora és bandája
1982 ​őszén egy gyerekképű dobos kivált a magyar szórakoztató zenészek egyik - hamarosan fel is oszló - együtteséből. Pedig a zenekar éppen sikereinek csúcspontján volt: rajongók tömege vette körül, a slágerlisták élmezőnyéből soha ki nem maradt, televíziós vetélkedőt nyert, s a népszerűség legmegbízhatóbb, forintfokos mércéjén, a hanglemezpiacon is a legtöbb bért és bevételt aratta. A régi slágerek és a rock hangzásait vegyítő, a rock and roll és a beat iránti nosztalgiát érzelmes-ironikus felhangkeverékkel élesztő Hungária külföldi szerződések és ajánlatok közt válogathatott, amikor a fiatal és sokoldalú dobos, az énekelni, gitározni, zongorázni is hatásosan tudó Szikora Róbert hátat fordított, és új együttest alapított.

Janicsák István - Z'ZI ​labor fehéren feketén
Vess ​bukfencet bohó zenész! Könyörgöm mutass valamit! Ne dohányozz, vagy akár kedvesen beszélgess kicsit ... bitang vagy, tudom. Szemedben ott a léhaság, azt hinnéd baj az? Hogy nekem legyél, az a fontos. Nevezz úgy, KÖZÖNSÉG. Na látod, ilyen értelemben légy közönséges! Legyen nálad mindig show és kenyér!

Covers_165943
elérhető
2

Aczél Gergő - Megasztár
Most ​bemegyünk a színfalak mögé. Aczél Gergő vezet minket, így régi ismerősként vehetünk részt a baráti beszélgetésekben, eldiskurálunk a műsorvezetőkkel, a zsűrivel - és igen, máris itt vannak az új arcok! Elvegyülhetünk köztük még akkor is, amikor még ezren vannak, anikor még csak egymással ismerkednek. Ők megtudhatják Gergőtől, milyen a megasztárok élete, mi pedig azt, hogy kik ők valójában, amikor nem csak csillogásban látjuk őket.

Benedek Szabolcs - Beatles ​vágatlanul
Ez ​a könyv nem azzal kezdődik, hogy a zenekar alapítója, John Lennon 1940.október 9-én született, miközben Liverpoolt több hullámban támadta a német légierő. És nem is azzal ér véget, hogy bár a Mesés Négy (Fab Four) hosszas, több mint egy esztendőn át tartó vergődést követően 1970. április 10-én, Paul McCartney-nak a kilépéséről szóló nyilatkozatával hivatalosan is föloszlott, a banda hatása máig tart, mi több, a Beatlesnek mostanra reneszánsza lett, és a legnagyobb klasszikusok, az emberiség kultúrtörténetének 20. századi mérföldkövei között emlegetik. Ebben a könyvben sztorik olvashatók a popzene legnagyobb hatású együtteséről. Időnként furcsa, sőt akár egyenesen bizarr történetek, amelyek egyeseket talán fejcsóválásra késztetnek, hiszen nem ezt várták, nem ezt hallották, nem ezt olvasták korábban mindig bájosan mosolygó kedvenceikről. Ez a könyv egyfajta lázadás a köztünk élő Beatles-imázs ellen.

Géczi László - Nyitott ​Blues
Ebben ​a zenei kalauzban, (amely a Fekete rhythm & blues fehérben című, 1994-ben megjelent könyvem bővített, átdolgozott változata) megpróbálom az előadók és együttesek bemutatásával felvillantani a Blues és a Rhythm And Blues (röviden R&B) azon értékeit, amelyek nélkül színvonalas rockzene valószínűleg sosem jött volna létre. Ezt az amerikai képviselők is így gondolhatták, ugyanis döntésük alapján 2003. a BLUES ÉVE lett, azé a műfajé, amely nálunk is több korosztálynak szerzett örömet az elmúlt évtizedekben. Az egyes portrék nem zenetörténeti tanulmányok, inkább ismeretterjesztési szándékkal írtam őket. A tények sokaságának monotonnak tűnő felsorolását megpróbáltam feloldani a művészek életének érdekességeivel, személyes élményeim, érzéseim felidézésével, melyeket ugyanúgy vállalok ma is, mint évtizedekkel korábban. Ez a zenei irányzat a rock legéletképesebb ága, vagy hogy Willie Dixon örökérvényű gondolatát idézzem: „A blues a gyökér, a többi zene pedig a gyümölcs.” Ki gondolná, hogy 65 éves, hiszen T-Bone Walker szerzeménye, a Call It Stormy Monday (But Tuesday Is Just as Bad) , - amelytől tulajdonképpen az electric/városi blues születését is számíthatjuk - 1947-ből származik. A feketék R&B-ának számtalan árnyalata közül leginkább a chicagói városi blueszal foglalkozom, annak legismertebb képviselőit mutatom be röviden. Azért éppen őket (Muddy Waters, Sonny Boy Williamson, Howlin' Wolf, Otis Spann, B.B. King...), mert nagyon sok fiatal brit zenésznek ők voltak a példaképei, tanítómesterei. Többen közülük az ötvenes évek végén, a hatvanas években rendszeresen felléptek Európában is. Milyenek lettek a tanítványok? "Minden elfogultság nélkül" állíthatom, hogy azok, akik Alexis Korner, Cyril Davies, Graham Bond és John Mayall "zenetanodájából" kerültek ki, a R&B, majd pedig a rock műfaj legtehetségesebb, legsokoldalúbb zenészeivé váltak. A következő portrékban őket ismerhetik meg, mint a blues két hullámának legjobbjait (Animals, Yardbirds, Them, Pretty Things, Rolling Stones..., illetve Chicken Shack, Cream, Taste, Savoy Brown...). Ezeknek a zenekaroknak nem csak Európában volt óriási szerepük a műfaj felvirágoztatásában, hanem a tengerentúlon is erőt adtak a blueshullám fiatal képviselőinek és megmutatták, hogy a fekete R&B fehéren még szebben csillog. Azt hiszem találóak Joe Tex, amerikai énekes hálás szavai: "Ha nincs a nagy angol blues áttörés, ez a zene megszűnt vagy elhalványodott volna." Az ezt követő részben felvázolom a brit blues amerikai "visszacsatolását" az Allman Brothers Band, Johnny Winter, a Mountain, Stevie Ray Vaughan… pályafutásán keresztül. Ezen kívül bemutatok néhányat azok közül is (Paul Butterfield Blues Band, Canned Heat...), melyek az európai "blues-dózistól" független, önálló utat jártak. Nem hagyható ki a könyvből a műfaj olyan besorolhatatlan óriása, mint Jimi Hendrix! Miért éppen ezeket a zenészeket, illetve zenekarokat választottam? Elhihetik, a bőség zavarával küszködtem, nagyon sokan vannak rajtuk kívül is, akiknek itt lenne a helyük, de hát ez egy szubjektív válogatás. Mindegyikük kedves számomra, úgy érzem, hogy művészetükkel mindnyájan jelentősen gazdagították a műfajt. Könyvemet elsősorban azoknak a fiataloknak ajánlom, akik csak a mai rockzenében tájékozottak, - vagy talán még abban sem - s szeretnének minél többet megtudni a műfaj múltjáról, megismerni a gyökereit. Remélem, hogy e kis munka elolvasása után kedvet kapnak majd felkutatni, beszerezni azokat a CD-ket, esetleg bakelit lemezeket, amelyekről ezt a nagyszerű zenét hallani lehet. A portrék végén található "Ajánlott albumok" listája ehhez próbál segítséget nyújtani. Bízom benne, hogy a blues és a Rhythm And Blues művészeinek megismerése után a fiatalok és a lélekben fiatalok sokkal igényesebbek lesznek a mai rockzenével szemben. Úgy érzem, ez a zenei irányzat olyan kulturális értéket teremtett, melyet minden zenét szerető korosztálynak meg kell ismernie. A „Nyitott Blues” rejtelmeinek megismeréséhez, minden kedves olvasójának kellemes időtöltést kíván a szerz

Kollekciók