Ajax-loader

'rock' címkével ellátott könyvek a rukkolán

 


Kapuvári Gábor - Sebők János - Queen
"Abban ​mindenki egyetértett, hogy ez volt a nap koncertje egy hivalkodóan lépegető, fantasztikus pózokat felvevő, a csúcson is túlérő előadás az elbűvölő Freddie Mercurytól, aki ujja köré csavarta a hatalmas tömeget. Már akkor őrjöngés tört ki, amikor bejelentették a Quenn színpadra lépését. Amikor pedig belekezdtek a Radio Ga Ga-ba, a hangulat szinte elektromossá vált. A színpadon cikázva őrült fenségként forgatva a mikrofont, Freddie viharként vette be a Wembleyt. 72 ezer ember, 144 ezer ököl teljes extázisban hasította a levegőt. A Queen az amúgy is tikkasztó hőséget még tovább fokozta a stadionban. Még az otthon, a televízió előtt ülők is kimerültek, mire véget ért a rövid bemutató..." A Live Aid koncert különkiadványa méltatta így az elmúlt évben a Queen fellépését, azét a zenekarét, amely a kritika és a közönség egyöntetű véleménye szerint "ellopta a show-t" a világsztárok elől. S tulajdonképpen már ennyi is elég volna annak indoklásául, hogy miért a Queenről jelenik meg először könyv a Zeneműkiadó Csillagkönyvek szerkesztőségének popsztárokat és zenekarokat bemutató sorozatában. De külön aktualitást is ad e kötetnek, hogy a rock legendás formációi között emlegetett és nálunk is nagyon népszerű Queen ez évben ünnepli megalakulásának 15. évfordulóját, és a hírek szerint jubileumi turnéjuk alkalmával ellátogatnak Magyarországra is. Kiadványunk reméljük hasznos és érdekes olvasmány lesz nemcsak a zenekar rajongóinak, de azoknak is, akik az egyik "klasszikus" rocksztorival szeretnének megismerkedni.

Covers_448814
elérhető
7

Barna Imre - Bob ​Dylan
Ki ​ez a Bob Dylan? Sokunk számára élmény és talány. Dalait a dilettáns is dünnyögheti-pengetheti, rockzenekar is játszhatja, táncolni is lehet rájuk, tüntetni is, filozófálni is. Szövegeit csak félig értjük, mégis nekünk, helyettünk szólnak. Bob Dylant láttuk szakadt, didergő, folyton cigarettázó Magányos Fiúnak, láttuk elkötelezett folk-énekesnek, bőrdzsekis rockernek, luxusvillás milliomosnak, megtért izraelitának és megtért kereszténynek, filmszínésznek, írónak, festőnek. Egyes dalszövegeit versként elemzik, nem is egészen alaptalanul. Mindig mást csinál, mint amit várnak tőle, mindig tud kellemes és kellemetlen meglepetésekkel szolgálni rajongóinak és ellenségeinek. Barna Imre "regényében" végigköveti a gitározó vidéki srácot a sztárságig s tovább, s közben érzékletes képet rajzol emberi és zenei környezetéről, a rockkultúráról és annak kísérőjelenségeiről. Az életrajzi fejezetek közé Dylan saját írásaiból és interjúiból összeállított fejezetek illeszkednek, sok képpel.

Matthew Jarpe - Szabadesés ​rádió
A ​Földet egy Walter Cheeseman névre hallgató, hatalomőrült szociopata számítógépzseni milliárdos akarja megkaparintani, a bolygó sorsa pedig nem kevésbé izgalmas alakok kezében van. Aqualung, a páratlan technikusi képességekkel is megáldott, rejtélyes exrocker talán a formálódó ellenállás kulcsfigurája lehet, de az is elképzelhető, hogy mindössze egy mesterséges intelligencia bábja. A Cheeseman egykori beosztottjának és nem mellesleg esküdt ellenségének számító Quin Taber pedig talán az egyetlen ember, aki képes lehet kezelni a világhálót uraló BitRagadozót. Az élet nem nevezhető éppen unalmasnak: a Föld az Egyesítés mozgalmának hívei és a hevesen ellenálló nacionalisták közötti összecsapásoktól hangos, miközben a Hold kolonistái a sárbolygótól való elszakadáson dolgoznak. Matthew Jarpe bemutatkozó poszt-cyberpunk regényében a rock and roll is önálló szereplővé lép elő, így az eredeti ötletektől és fura figuráktól hemzsegő könyv hangerejét a fékezhetetlen riffek és dobszólók is segítenek a maximumra csavarni.

Göbölyös N. László - Led ​Zeppelin
Kiadói ​ajánló: Többszörösen párhuzamos életrajzot és kordokumentumot kap kezébe a magyar rock-bolond. A Led Zeppelin történetének jól ismert és eddig ismeretlen eseményei, a négy muzsikus emberközeli portréi, az 1970-es évek nagy rock-sikertörténetének háttere ....

Covers_86985
John ​Lennon 1940-1980 Ismeretlen szerző
elérhető
4

Ismeretlen szerző - John ​Lennon 1940-1980
John ​Ono Lennon (születési nevén John Winston Lennon; Liverpool, Egyesült Királyság, 1940. október 9. – New York, 1980. december 8.) MBE (a Brit Birodalmi Rend tagja), a 20. század egyik legnagyobb hatású énekese, zeneszerzője, költője és a The Beatles gitárosa. Az 1960-as évek folyamán Paul McCartneyval való együttműködése komoly hatást gyakorolt a rockzene fejlődésére, a komolyabb és politikai üzenetet hordozó irányba terelve azt. Lennon dalai tele vannak fájdalommal és reménnyel. Zenéje hol vidám, hol pedig nagyon komor volt. Dalszövegeiben személyes és karrierjéhez fűződő vágyait, gondolkodásmódját, a hírnév árnyoldalait és az aktuális eseményekről alkotott véleményét fogalmazta meg. McCartneyval sikerült meghonosítania az elektronikus effekteket a rockzenében, lehetővé téve ezzel számtalan zenei stílus kialakulását. Lennon a televízióban, filmekben (mint az 1964-es Egy nehéz nap éjszakája), sajtótájékoztatókon és interjúkban tanúbizonyságot tett személyiségének lázadó, kritikus oldaláról, gyors észjárásáról és szarkasztikus humoráról. Munkáiban előszeretettel alkalmazta a szándékos megtévesztést. Zenei karrierje mellett békeaktivista, író, színész és festőművész is volt. 1980. december 8-án New Yorkban Mark David Chapman gyilkolta meg.

Hobo (Földes László) - Rolling ​Stones könyv
Annyi ​mindenből kimaradtunk már. A rockmozgalomból is, de a zenéből nem. Jártak nálunk mindenféle zenekarok és előadók. A legtöbben azért jöttek, hogy elringassanak bennünket és közben álmodjunk arról, amiből kimaradtunk. Néha úgy érzem, mintha aludnánk. Így ez az írás lehetne egy álmoskönyv is, bár nem azért írtam. De "Nem Kaphatod Meg Mindig, Amit Akarsz!" (You Can't Always Get What You Want).

Koltay Gábor - A ​koncert
- ​Tervei? - Talán összejöhetne a régi Illés-együttes, lehet, hogy egy koncerten ismét megjelenünk. (Interjú Bródy Jánossal, Hétfői Hírek, 1980. december 1.) ... a legendás Illés-zenekar ismét összeáll egy koncert erejéig, erről film és lemez is készül az utókornak, tanulságként... (Ifjúsági Magazin, 1981. január) ... ismét összeáll az Illés-együttes... A fellépés színhelye nem véletlenül a Sportcsarnok, hiszen itt rendezték az első magyar beatkoncertet. (Esti Hírlap, 1981. február 21.) Koltay Gábor, a "Szörényi–Bródy" című nagy sikerű könyv szerzője még mindig nem távolodott el a témától: filmet forgat az együttesről. Mint ismeretes: a koncertet Március 26-án, este 7 órai kezdettel rendezik a Sportcsarnokban. A MAFILM Budapest Stúdiójának felkérésére készül a rendező egész estés filmje: A koncert. (Esti Hírlap, 1981. március 2.)

Csörsz István - Elhagyott ​a közérzetem
Riportok ​1982-1983 "Kevés nemzedékről írtak és vitatkoztak annyit, mint a hetvenes évek ifjúságáról. Talán nem jól vitatkoztunk. Aki ma kapcsolódik a folyamatba, szeretné megérteni, mi történt, netán tenni akar valamit, többszörösen elrontott helyzettel találja szemben magát. Kommunikációs zárlat van a nemzedék között. Hatalmas lakat lóg az ajtón, amelyen be szeretnénk menni, kulcs pedig elveszett. Két megoldás kínálkozik: vagy tolvajkulcsot keresünk, vagy leverjük a lakatot. Nekem egy harmadik megoldás lenne szimpatikus, nevezetesen az, hogy előbb kedvet csináljunk az ajtó túlsó oldalán lakóknak a látogatásunkhoz. Hogy ne erkölcsi adószedőket, hanem barátokat várjanak. A bezárt ajtó csak akkor fenyegető és megalázó, ha idegeneket választ el egymástól, a barátok nevetnek rajtuk. Ha nem tudunk beszélgetni, majd dadogunk. De ne menjünk oda senkinek a nevében. A magunk nevében menjünk azért, mert személy szerint mi szeretnénk tenni valamit a patthelyzet feloldásáért."

Takács Vilmos Vilkó - Pisztolytáska ​és rózsapatron – A Guns N’ Roses és én
Kihozni ​a pillanatból a maximumot. Több tonna érzést belepréselni egy pár percnyi számba. Újra és újra átélni. Feltöltődni. Tenni a világra. Szeretni a rockot, a Gunst. Ott lenni. Na, így állj neki, mert a szerző is ezt teszi ebben a könyvben. Vilkó (született: Takács Vilmos) a legnagyobb hazai Guns N’ Roses tribute banda, a Hollywood Rose zenésze. Hosszú évek óta gitározza szét hazai és külföldi koncerteken a színpadot. Most imádott csapata, a Guns világába nem egyszerűen bevezet minket, hanem átadja azt a hangulatot, amit egy ekkora zenekar körül zenészként és rajongóként egyszerre át lehet élni. Minket mesél el. Ez a mi történetünk, ahogy megéltünk egy korszakot, ahogy (újra) felfedezünk, ahogy zenét hallgatunk, ahogy rajongunk. „Erről szól ez a könyv, tele emlékekkel, egy hiteles Guns N’ Roses elemzéssel, egy olyan elementáris életérzéssel, mely mára már rég elmúlt, és csak kisebb rockkoncerteken lehet nyomaiban újra átélni a színpadon, az öltözőben.” _Bochkor Gábor (részlet a kötet előszavából)_ Akkor olvasd el, ha rajongtál már bármiért az életben és szereted ezt az érzést; ha rocker vagy; ha vettél már levegőt ’89 előtt, és akkor is, ha először csak utána; ha szeretnél időutazni a Guns történetében exkluzív fotók társaságában; ha újra át akarod élni. Ez nem lexikon. Inkább regény. Életérzés. Hiteles. Kézzel készült. Fucking good. Ezt mondaná Slash.

Everett True - Nirvana
„Az ​emberek mindig is pusmogtak Kurt heroinfüggőségéről – állítja Rosemary Carroll, a Nirvana ügyvédje. – Én is hallottam pletykákat az első pillanattól kezdve, hogy megismertem. Nem tudom. A vége felé meghatározta a kapcsolatát mindenkivel. Az emberek erre irányíthatták a dühüket, a frusztrációjukat és a képtelenségüket, hogy kezeljenek egy zsenit, aki kábítószerfüggő volt. Ez dühített leginkább [a halálában]. Olyan sok mondanivalója és tennivalója volt még, de hatalmas nyomás nehezedett rá. Amellett, hogy a heroin tönkretette fizikailag, indokot szolgáltatott mindenki számára, hogy leírják, ami szörnyű volt. Jogos aggályait úgy kezelték, mint egy narkós paranoiáját.”

Ungvári Tamás - Beatles-biblia
Közel ​három évtizede jelent meg Ungvári Tamás hajdanán úttörő vállalkozásnak számító, s nagy vihart kavaró műve, a Beatles biblia. A könyv - elérhetetlensége révén - lassan legendává vált, mint hősei: a négy (s az elmaradt ötödik) gombafejű liverpooli fiú, George, Paul, John, Ringo és Stuart. A Beatles-fiúk a pop-kultúra, amelynek máig első számú sztárjai, továbbvivői, és ihletői, noha nem megteremtői voltak, akiknek alakját emberfelettivé növesztette egy minden addigit felülmúló tömegőrület. Mi ennek a példátlan népszerűségnek a titka, hogyan alakulhatott ki a zenekart és tagjait övező mítosz, kik és milyenek ezek az emberek, s hogyan viselik el azt a hatalmas nyomást, a Beatmániát, amelyben már nem lehetnek többé önmaguk, mert ők a Beatle-k? Kérdéseire az egyébként "faktoidoknak", áltényeknek tartott hétköznapi események krónikaszerű felsorolásával és a hozzájuk fűzött bőséges, ironikus hangvételű kommentárokban keresi a választ a szerző, aki művét a tudományos monográfiák paródiájának szánta ("mivel a Beatles élete a világhír paródiája"), s egyben egyfajta kísérletnek annak bizonyítására, "hogy a kortársi hétköznapok erőterében olvasni meg kell tanulnunk; hogy a szellemi és piaci tünet-csoportok elidegenedett tényhalmazát rendbe illik raknunk". A kötet, amely főszövegében változatlan, egy epilógussal (Apokrif) és részletes diszkográfiával egészült ki, amely 1981-ig dolgozza fel a Beatles tagjainak külön munkásságát is.

Jennifer Egan - Az ​elszúrt idő nyomában
Bennie ​sikeres producer, akinek számos zenekar köszönheti berobbanását a köztudatba, ám a 21. századi ipari popzene szintetikus világa új kihívások elé állítja. Egykori jobbkeze, Sasha terápiára jár, hogy legyőzze kleptomániáját, és mindent megtesz, hogy kicsapongó évei után beilleszkedjen a "normálisok" közé. Scotty, Bennie egykori garázszenekarának gitárosa öregkorára végre révbe ér: rajongók ezrei bálványozzák... A könyv legkülönbözőbb szereplői felbukkannak egymás életében, majd eltűnnek, hogy újra, akár évtizedek múltán, visszatérjenek. Mindannyian a nagy amerikai álmot kergetik, ám az idő múlásával elkerülhetetlenül felnőnek, s eközben csak egyetlen dolog örök és állandó: a zene iránti végtelen szenvedélyük. Sorsuk, vágyaik és döntéseik meghökkentően fonódnak össze a mesteri szöveglabirintussá szőtt elbeszélésekben, végigvezetve az olvasót a nyolcvanas évek amerikai punkbandáitól a kilencvenes évek zeneiparán át a nem is olyan távoli jövőig, ahol a rajongás a legnagyobb árucikk. "Szex, drogok és rock & roll - lepusztulás, legendává válás, újrakezdés. A teljes palettát látjuk a legelejétől a legvégéig és vissza. Mint egy felejthetetlen rockkoncert: életre szóló élmény. Hát, ilyen ez a regény." - Simon Márton

Kőszegi Gábor - Nagy Feró - Garázs
"Több ​tucat levelet tart kezében az olvasó. A feladók honfitársaink: elitéltek az állami megőrzőkből, szakadtak a nevelőintézetekből, alkoholisták, narkósok és jelöltek szétzilált, de jól álcázott családokból. "Állati jó levelek." Állatiak, mert nyersen, itt-ott naturálisan őszinték. Jók, mert hitelükhöz kétség sem fér. Kortörténeti dokumentumgyűjtemény arról, hogy "... miért olyan kurva szar az élet." A levelek címzettje: Magyar Rádió. Garázs. Nagy Feró."

Szakács Gábor - Gary ​Moore
Gary ​Moore, az ír gitáros" - ezzel a címmel hangzott el egy kétrészes adás 1987-ben a Magyar Rádió "Rockpódium" sorozatában. Az anyagot akkor Schuster Lóránttal állítottam össze. Már bánom, hogy mindössze ennyi idő jutott arra a muzsikusra, aki nyugodtan tekinthető élő legendának. Ahogy visszagondolok a múltba, eszembe jutnak az emlékek: amikor még csak olvastam róla, de nem tudtam, hogy milyen zenét játszik, aztán az első fotók és végül amikor meghallottam felvételeit. Tulajdonképpen a Thin Lizzy "Black Rose" LP-je késztetett arra, hogy elkezdjem alaposabban megismerni azt a gitárost, akinek neve már 1979-ben fogalommá lett minden különösebb lemezsiker nélkül. Miben állhatott a titka? Ezt próbáltam megfejteni, amikor fellapoztam a régi - és persze az újabb - újságokat, megvettem lemezeit. Nem bántam meg, a kép kezdett összeállni. Egy bámulatosan sokoldalú zenészt ismertem meg, akinek számait egyre szívesebben játszottam volna magam is. (Énekesként alapító tagja voltam az egykori Gesarolnak, ami Lóri közreműködésével a P. Mobillá nőtte ki magát.) A sors azonban másképp rendelte és éppen ez idő tájt kellett felhagynom az aktív zenéléssel. Talán így a jó, mert ma már tudom, hogy Gary Moore-t csak maga Gary játszhatja jól. Ő feldolgozhatta mások sikereit, az övéire azonban nem akadt vállalkozó. Egyszerűen azért, mert őt csak hallgatni lehet. Utánozni nem.

Sak%c3%a1lok
elérhető
0

Boros Lajos - Sakálok
NEM ​HALLGAT A SAKÁLOK! NEM HALLGAT A SAKÁLOK! De kik azok a Sakálok? Valós személyek? Vagy Boros Lajos képzeletének szüleményei? Túlságosan is valósak, hogy képzelgések legyenek, ugyanakkor nem tudunk róluk semmit. Léteztek, aztán eltűntek a zeneipar kegyetlen süllyesztőjében, vagy most is aktívan részt vesznek a zenei élet alakulásában? Senki nem tudja miért maradtak ki bizonyos részek az eredeti kiadásban. Talán nem fért bele az együttes működése a rock piac kosarába? Vagy a zenészek nem akarták nyílvánosságra hozni a kulisszák mögött zajló eseményeket? Nekem van tippem hogy kikről van szó, de akik olvasták teljesen másokra ismertek rá ebből a remek, könnyed és szórakoztató könyvből. Vannak viszont akik azt mondják, nem is volt ilyen zenekar. Emlékeimben még él egy "Nem tudok absztrahálni!" szövegü daluk néhány hangfoszlánya, de kik lehettek ők? Rejtély... Oldjuk meg együtt!

Covers_24940
elérhető
1

Ismeretlen szerző - Ki ​kicsoda a külföldi rockzenében?
Több ​generáció nőtt már fel a rockzenén nálunk is. A negyven körüliek azért kedvelik, mert megszületése ifjúkorukkal esett egybe. Az ötvenes évek tizenévesei még első kézből kapták a hagyományos könnyűmuzsika helyébe lépett új irányzat első slágereit. A hatvanas években felnövők a rock and roll korszakot felváltó beat-zene rohamos térhódításának lehetett fül- és szemtanúi. A legutóbbi évtized ifjúsága pedig a rockzenei stílusok elkülönülését, kifinomodását figyelhette meg, s átélte a nagy őrségváltásokat. Előbb hard-rock, majd a diszkó-zene hódított világszerte. S már a hetvenes évtized végén megjelent az új hullámnak nevezett irányzat is, amelynek képviselőit és zenéjét a mai tinik vallják magukénak.

Riskó Géza - Bugyik ​és kombinék
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Dömötör Endre - Miklya Anna - Quimby
Egy ​nap Tibi és Livius kocsmázni indulnak, elköszönnek az ágy végén üldögélő, gitározó Fefétől, végigbulizzák az éjszakát, reggel hétre érnek vissza, vidámak, hangosak és bűzlenek a pálinkától. Fefét ugyanabban a pózban találják, ugyanazt a számot gyakorolja. ___ - Sziasztok, fiúk! - köszön rájuk. Feláll, nekitámasztja a gitárt a falnak, nyújtózkodik, készül az iskolába, ezek meg bezuhannak a megüresedett ágyba, leejtik a fejüket a párnára, és azonnal horkolni kezdenek. Fefe egy darabig bámulja a szétcsapott barátait, aztán betakarja őket egy kockás pléddel, és megy a dolgára. A Quimby egy dunaújvárosi iskolából indult el magabiztos, apró lépésekkel, hogy később, a népszerűség és siker kapujában, egy dramaturgiailag fontos ponton a szövegíró frontember annyira megzuhanjon, hogy mind a saját életét, mind a zenekar létét veszélybe sodorja. Ezután csodás felépülés és visszatérés következett, majd minden korábbinál nagyobb siker. Hogy hívták Tibi kedvenc kecskéjét és hogyan történt Szilárd beavatása? Miért rögzítette Livius befőttes gumival az állkapcsát és miért tömte ki Dódi a porcelánnadrágját papír zsebkendővel? Mit keresett Fefe hajnalonként a vécédeszkán? Hányszor lépte át Faszi a határt? - belső zenekartörténet, első kézből.

Volker W. Degener - Ördögök ​hangszalagon
Kik ​is azok a rockerek, akikről a fiatal NSZK-beli író dokumentumregénye szól? Bandába verődött, motorkerékpáros, bőrruhás fiatalok, akik a társadalom peremére szorultak, részint mert a környezet, amelyben születtek, éltek, nem kínált számukra más választást (iszákos szülők, munkanélküliség stb.), részint mert egyszerűen csak unatkoztak, s valamilyen kalandra vágytak. A mai nagyvárosok arculatához lassanként mindenütt hozzátartoznak ezek a fiatalok, olyan "tünetté" válva, amelyre feltétlenül oda kell figyelni. Kriminológusok, szociológusok és pszichológusok próbálkoznak időről időre valamilyen megoldást találni, eddig nem sok sikerrel. Degener könyve is adalék ehhez a kísérlethez. Ő azt a módszert választotta, hogy megpróbált beépülni az egyik meglehetősen veszélyes, verekedésektől, lopásoktól, sőt gyilkosságtól sem visszarettenő bandába. Magnóinterjúkat készített velük, közöttük élt egy ideig, s így sikerült végigkísérnie azt a folyamatot is, ami általában jellemző az efféle csoportosulásokra: a felbomlást, a szétszóródást.

Jonathan Cott - Bob ​Dylan - Interjúk
A ​messzi Középnyugatról származó fiú New York bohémnegyedén, Greenwich Village-en keresztül jutott el a világhírig és addig, hogy manapság már a zenei élet meghatározó egyéniségeként tekintsenek rá. Örökös nyughatatlansága révén jutott el New Yorkba, és döbbentette meg rajongóit később, 1965-ben azzal, hogy „egy szál” gitárját lecserélte egy elektromos hangszereken játszó kísérő zenekarra. Mindig valami újjal lepte meg közönségét; készített vitatható színvonalú filmeket, vezetett rádióműsort, de volt megtért keresztény, majd megtért zsidó is. A hatvanas években hosszú időre szinte teljesen eltűnt az emberek szeme elől, viszont immár több mint húsz éve szüntelenül tart a „soha véget nem érő turné”. Az örök változás azonban itt is jelen van, hiszen folyton másképp és más hangszereléssel énekli dalait. Egyesek szerint nem is tud énekelni, de abban szinte mindenki egyetért, hogy minden idők egyik legnagyobb dalköltője. A Rolling Stone magazin százas listáján, amelyen minden idők legnagyszerűbb zenészeit gyűjtötték össze, a második helyre, mindjárt a Beatles mögé került. A kötetben szereplő, gondosan válogatott interjúk kirajzolják a sziporkázóan szellemes, az emberi butaságot és szűklátókörűséget mélységesen megvető művész személyiségét, akiről sosem lehet tudni biztosan, mikor viccel és mikor nem, bár a könyvet olvasván az embernek az az érzése támadhat, hogy soha és mindig.

Hontvári László - Siklós András - Lexikon ​az újhullámról
A ​kötet szerzői alaposan feltérképezték a pop- és rockvilág egy jelentős szeletkéjét. Egyáltalán nem voltak könnyű helyzetben, hiszen e napjainkban még mindig formálódó új művészet legifjabb képviselőit és legfrissebb eredményeit kellett mérlegre tenniük. Az adott lehetőségek keretein belül e megméretést tökéletesen végezték el. A lexikon megszerkesztésével és összeállításával egy közhasznú kézikönyvet sikerült letenniük az asztalra, amelyet haszonnal forgathat a rockzenében, ezen belül az új irányzatokban jártas és laikus egyaránt. E kötet nálunk nemcsak hiánypótló lesz, hanem úttörő is. Olyan értelemben, hogy a rockvilág egy szűkebb körét igyekszik reflektorfénybe állítani, s ennek megfelelően módja nyílik a korábbi kiadványoknál alaposabb, informatívabb és szakszerűbb összeállítást kínálni.

Tardos Péter - Rock ​lexikon
"Rendhagyó ​lexikon - mi más is szólhatnak egy rendhagyó műfajról? Ez a műfaj, borzas lázongásaival, a fiatalság tűzhányó energiájával, a tehetség és az új akarásának összefonódásával gyökerestől felforgatta a muzsika évszázados rendjét, elsőként adva önálló zenét a fiatalok kezébe. Milliókat mozgósít, blue jeans egyenruhában, azonos érdeklődési körrel, a zene azonos hangjaira mozogva. Alkotói világhírre tesznek szert, csak a legnagyobb hollywoodi filmszínészek és az emberiség politikai irányítói ismertebbek náluk. Kialakul a történelme, papírra vethetők az egyének, együttesek jelentős mindennapjai: megszületik a szaksajtó, könyvek és lexikonok foglalkoznak e témával - ezek számát gyarapítja e kötet." A könyv rövid idő alatt teljesen elfogyott - a második javított és bővített kiadás friss adatokat, s mindegy 70 címszóval többet tartalmaz - az Adam and the Ants-től a KFT-ig és a Visage-ig. A kötetet fényképek és Bodola György újabb karikatúrái gazdagítják.

Rudolf Herfurtner - Hard ​rock
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Lemmy Kilmister - Janiss Garza - Lemmy ​- Fehércsíkláz
Lemmy: ​Ikon és üstökös a rock egén, talán nincs is nála jellegzetesebb figura a műfajban. Pedig már betöltötte a hatvanadik évét, zenekara pedig ugyanabban az évben, 2005-ben a harmincéves jubileumát ünnepelte. Egy évvel korábban Grammy-díjjal tüntették ki őket, hősünk pedig a Classic Rock (vezető angol rockmagazin) éves szavazásában megkapta az „élő legenda” titulust. Lemmy: Valaki, aki mindig a kompromisszumok nélküli rögös utat választotta. Makacssága és kitartása végül meghozta gyümölcsét – 2002 óta a banda talán a három legjobb albumával rukkolt elő. Életmódját nem ajánlja senkinek, egy átlagos szervezet félúton feladta volna a harcot a folyamatos biokémiai támadásokkal szemben. Szarkasztikus humora páratlan, az olvasó, aki Mr. Kilmister életútját e könyv segítségével kíséri végig, pompásan fog szórakozni. Utánozni azonban senki ne próbálja: ÉLETVESZÉLYES ÉS TILOS!

Kapuvári Gábor - Sebők János - Deep ​Purple
Minden ​idők legnagyobb hatású hard rock zenekaráról szól ez a könyv. Ritchie Blackmore, Ian Gillan, Roger Glover, Jon Lord és Ian Paice néhány tündökletes - és gyötrődésekkel teli - esztendő alatt átírta a rock történelemkönyvét. Ez a csapat újfajta zenével ajándékozta meg a világot. Zenei stílusuk iskolává lett, követők tucatjai eredtek a nyomukba. A hard rock zene előadói ma is ehhez a zenekarhoz mérik magukat. E csoport tagjai rosszul viselték a közös nehézségeket. Így hát - a dolgok örökös és szomorúan szigorú törvénye szerint - szét kellett válniuk. Öt dudás egy csárdában: sok. Új zenekarok születtek a Nagy Ötös tagjainak részvételével. Aztán azok is feloszlottak. a sors azonban (talán) szereti ezt a műfajt. Hosszú-hosszú szünet után ugyanis újra közös munkába fogtak... Itt tartunk ma. 1985-ben a Kerrang összeállította minden idők száz legjobb kemény rock szerzeményének listáját. És mi más adhatna méltóbb biztatást, mint hogy a száz címből tizenegynek köze van ahhoz a zenekarhoz, amelyet így hívnak: DEEP PURPLE.

Sebők János - Magya-rock ​1.
A ​maga nemében egyedülálló könyvet tart kezében az olvasó. Felmérések szerint ma már Magyarországon is több, mint 5 millió ember hallgatja rendszeresen a rockzenét, a megjelenő lemezek elérik a negyedmilliós példányszámot is, nyugodtan mondhatjuk tehát: az új zene hozzátartozik mindennapi életünkhöz. A modern kultúra e sajátos, ellentmondásos jelenségének átfogó bemutatására azonban eddig senki nem vállalkozott. Éppen ezért tarthat érdeklődésre számot Sebők János könyve, amely először kísérli meg, hogy a sztáréletrajzok, mítoszok, jelenségek és botrányok bonyolult szövevényében megpróbálja bemutatni a hazai rock történetét és eligazítást adjon a műfaj útvesztőibe. A könyv kalauz, emlék- és vitairat egyszerre, amely nemcsak a műfaj iránt érdeklődőknek, az egyes előadók rajongóinak is élvezetes olvasmány, hiszen az egyes korszakok, a kiemelkedő együttesek pályafutásának elemzésével, a jelenségek mögött meghúzódó \mélyrétegek\ feltárásával a magyar-rock sajátos \kelet-európai fejlődési útját\ is vázolja a szerző.

Covers_24943
elérhető
0

Ismeretlen szerző - Ki ​kicsoda a magyar rockzenében?
Egymillió ​lemezjátszón pörögnek a fekete korongok hazánkban. Az orsós és főként a kazettás magnetofonok száma ennél is több. Sok millió példányban kelnek el a popzenei lemezújdonságok, s a szülők, rokonok is megtanulták, hogy a külföldi utakról hazatérve poplemezzel vagy kazettával lehet a legnagyobb örömet szerezni a gyerekeknek. Negyedszázada indult hódító útjára nálunk is az újfajta szórakoztató muzsika, amit akkor még rock and roll-nak, majd beatzenének, később pedig egyszerűen popnak, rocknak neveztük el. Azóta szervesen beépült kultúránkba. Mindig is a tinédzser korosztályból szedte elsősorban „áldozatait", de a generációk kinőve a tinicipőből, felnőttként is megőrizték vonzódásukat. Ma már elmondhatjuk, hogy az öntudatra eszmélő úttörőktől a mai harminc negyvenévesekig - akik a beatkorszak hajnalán voltak úttörők - több generáció szellemi táplálékai közé tartozik ez a muzsika.

Robert L. Rush - Arccal ​a Pokolba
„Texas, ​Briscore megye, Silverton a 90-s évek közepe. Andyt 14 éves korában megerőszakolták. A lánynak hatalmas lelki háborút kell megvívnia önmagában azért, hogy az egész megtörtént esetet elhallgassa a szülei, húga és a barátai elől. Ezzel egy időben a festői kisvárosban egyre több fiatal csatlakozik a rockzene világához. Andynek ez pont kapóra jön. Valamivel feledtetnie kell azt, ami megtörtént vele. A lelke viszont háborog. Mikor fájdalmat érez önsértésként pengéhez, italhoz és kábítószerhez nyúl. Édesapja Greg, a lány által titokban tartott megerőszakolást követően elutazik, elhagyja a családot. Írországba megy. Andy egyik alkalmi kapcsolatból a másikba zuhan. Időközben beleszeret egy lány Zara. Andy, Zara által jön rá, hogy képtelen szerelemmel szeretni valakit. Mark egy 24 éves, lelkileg megtört fiatalember, aki depresszióba menekül a balul elsült randik miatt. Egy nap megtalálja Andy adatlapját egy internetes portálon. Utolsó lehetőségként megpróbálja a rocker lányt egy randira hívni. A találka sikerül, de Mark már az elején érzi, hogy ő és Andy két különálló világ. Ámbár mégis elhatározza, hogy segít a munkanélküli lánynak új életet kezdeni, és kilábalni abból a szennyből, amiben jelenleg él. Andy húga a 16 éves Cassidy pedig gyűlöli a nővérét. Tudja miket művel a fiúkkal és a lányokkal, mert Andy ugyanis biszexuális. Azonban hiába próbálja távol tartani magától a nővérét, az mintha fertőzné őt és belerángatná a szex világába. Silverton idősebb polgárai kiközösítik a fiatal rockereket, mert többen úgy vélik, hogy nem a városba valóak ezek a fiatalok.”

Fekete Liza - Kinga ​naplója - Kinga első bonyodalma(i)
„Kinga ​egy igazi rockcsajszi aki imádja az életét. Van egy bandája, akikkel nagyon szívesen zenél együtt, bár ök maguk még elég gyerekes felfogásúak. Mintha gimisekkel zenélne. Ettöl függetlenül ö örül az életének, és annak, hogy szinglin is megállja a helyét mindenhol. Viszont egy nap egy érdekes emberrel találkozik, aki megváltoztatja az egész életét. Ráadásul a banda is bomlófélben van. Hogy mi fog történni Kingával? A két kötetes könyv elsö részéböl minden kiderül!” „Kinga és Patrik története tele van izgalmakkal, bonyodalmakkal egymás hegyén-hátán. Én személy szerint nagyon élveztem a könyvet, és csak ajánlani tudom mindenkinek:)) Hajrá CopyDogs!- tszvi8”

Fencsik Tamás - Ganxsta Zolee - Döglégy ​a világ körül
Az ​ország ,,fasza gyereke" a maga szókimondó stílusában mesél punkról, hip-hopról, fociról, hokiról, Argentínáról és arról, hogyan keveredett véres tüntetések és rendőri leszámolások közepébe. A Döglégy a világ körül-ből minden kiderül Ganxsta Zolee eddigi pályafutásáról, nőügyeiről, hajmeresztő és szórakoztató kalandjairól és utazásairól, vagyis arról a több mint három évtizedéről, amelyet a szex, drogok és rock 'n'roll világában töltött el.

Horváth Gergely - Jézus ​és a rock and roll
Miért ​tűnik úgy, mintha a rock and roll legnagyobb hőseinek két szívük lett volna? Elvis, Johnny Cash és társaik a pályájuk elején gospeleket énekeltek, de életvitelükkel később ők maguk definiálták az Istent dicsőítő dalokkal tökéletesen ellentétes rock and rollt mint létformát is. Miért van az, hogy a rock and roll más hősei pedig kifejezetten az ördöggel kívántak cimborálni? És mit tegyen az a Jézusban hívő ember, aki számára ezek a dalok és előadóik, sőt, a tágan értelmezett popkultúra jelenti a napi szellemi betevőt? Mit gondol rólunk Isten, ha olyan zenét hallgatunk, olyan filmet nézünk és olyan könyvet olvasunk, amelyben erősen jelen van az a bizonyos ,,.. walk on the wild side"? A Jézus és a rock and roll egy személyes hangvételű útkereső és útmutató könyv. Elkötelezett, de másokat megérinteni szándékozó, szórakoztatóan komoly vallomás és misszió egyszerre. ,,Úgy éreztem, hogy előbb be kell mutatnom az univerzumot, amelyben élek, ahhoz, hogy sokkal jobban érthető legyen minden, ami utána jön. Elő kell vezetni egy gondolkodást, be kell mutatni fogalmakat, amelyekről alapesetben mást gondolunk - mindezt azért, hogy utána érhető legyen minden hivatkozás." (Horváth Gergely)

Farkas Zoltán - Kiss László - Outcast
Az ​Outcast című életrajzi kötet Farkas Zoltánnak, az Ektomorf zenekar frontemberének eddigi pályáját mutatja be. Életutat, s egyben sikertörténetet, mely nem csupán a gitáros-énekes főbb életrajzi eseményeiről ad számot, de a neves metálbanda állomásain keresztül a csapat karakterét, helyét a metálszcénában is megrajzolja. Az Outcast egy elhivatott és kitartó cigány fiatalember példátlan karrierjének története, tanúság arról, hogy el lehet jutni egy mezőkovácsházi próbateremből a világhírt jelentő óriás német fesztiválokig s az Amerikai Egyesült Államokig.

Kollekciók