Ajax-loader

'Arthur C. Clarke-díj' címkével ellátott könyvek a rukkolán

 


Kazuo Ishiguro - Ne ​engedj el...
Különös ​körülmények között nevelkednek a világtól elzárt magániskola, Hailsham növendékei. Noha minden szempontból kitűnő nevelést kapnak, tanáraik mintha egyszerre tartanának tőlük és szánnák őket. A diákok megtanulják, hogy különlegesnek számítanak, és hogy kiváló egészségük megőrzése nem csupán önmaguk érdeke, hanem a társadalomé is. Ám furcsa módon a külvilágról, melyet majdan szolgálniuk kell, szinte semmit nem tudnak. S ahogy múlnak az évek, az idillinek tetsző elszigeteltségben lassan ráébrednek, hogy az egyre gyakrabban megtapasztalt félreértések, zavaró ellentmondások hátterében sötét titok bújik meg. Az egykori diák, Kathy, harmincas évei elején idézi fel hailshami emlékeit, amikor felbukkan az életében két régi iskolai barátja, Ruth és Tommy. Miközben megújul és megerősödik barátsága Ruthszal, parázsló tinivonzalma Tommy iránt pedig szerelemmé kezd érni, az elfojtott emlékek nyugtalanítóan a felszínre törnek, s a visszatekintés felismerései következtében a barátoknak újra szembe kell nézniük a gyermekkoruk hátterében rejtőző igazsággal, mely egész életüket meghatározza. Ám a drámai őszinteségű szembesülés talán túl későn érkezik el mindhármójuk számára, kapcsolatuk szövevényének szálait már nem bogozhatja szét megnyugtatóan. A _Napok romjai_ szerzőjének megtévesztő egyszerűséggel kibontakozó remekműve rendkívüli érzékenységgel tárja elénk a remény és az elfogadás, beletörődés időtlen drámáját. A visszafogott nyelvezet csalóka látszata mögött páratlan érzelmi mélység rejlik, melyet kiaknázva Ishiguro merészen újszerű megközelítésben vizsgálja egy napjainkban igen aktuális társadalmi kérdés erkölcsi szempontjait. A regény számos nyelven óriási sikert aratott, 2005-ös megjelenését követően rövid időn belül több jelentős irodalmi díjat is elnyert, és a _Time_ magazin beválogatta a száz legjobb angol nyelvű regény közé.

Margaret Atwood - A ​szolgálólány meséje
A ​regény - egy orwelli ihletésű disztópia - egy jövőbeli, vallási fundamentalista államban játszódik, ahol a főhősnőt csupán azért tartják becsben, mert azon kevesek egyike, akinek termékenysége az atomerőművek által okozott sugárszennyezést követően is megmaradt. Az ultrakonzervatív Gileád Köztársaság - a jövő Amerikája? - szigorú törvények szerint él. A megmaradt kevéske termékeny nőnek átnevelő táborba kell vonulnia, hogy az ott beléjük vert regula szerint hozzák világra az uralkodó osztály gyermekeit. Fredének is csupán egy rendeltetése van az idősödő Serena Joy és pártvezér férje házánál: hogy megtermékenyüljön. Ha letér erről az útról, mint minden eltévelyedettet, őt is felakasztják a Falra, vagy kiűzik a Telepekre, hogy ott haljon meg sugárbetegségben. Ám egy ilyen elnyomó állam sem tudja elnyomni a vágyat - sem Fredéét, sem a két férfiét, akiktől a jövője függ... A regényt 1986-ban Nebula-díjra és Booker-díjra jelölték, 1987-ben pedig megnyerte az első Arthur C. Clarke-díjat. A Booker- és Arthur C. Clarke-díjas kanadai írónő kultuszregényéből - a világhírű Nobel-díjas angol drámaíró, Harold Pinter segítségével - szokatlan gondolati mélységeket feltáró film is készült.

Lauren Beukes - Zoo ​City
Senki ​nem tudja pontosan, mikor kezdett a természetfeletti valósággá válni. Azokat a bűnösöket, akik valaki más haláláért felelősek, misztikus átok sújtja: állatok szegődnek melléjük élő lelkiismeretként és a társadalomból való kiközösítettség jelképeként. A menő újságíróból a társadalom peremére került és egy családi tragédia következtében _elállatosodott_ Zinzi December Johannesburgban él egy Lajhárral együtt, és különleges képessége segítségével eltűnt tárgyakat kutat fel. Amikor Zinzit a neves zenei producer, Odysseus Huron azzal bízza meg, hogy találja meg a lemezbemutató előtt álló popsztár ikerpár nemrég eltűnt lánytagját, Songwezát, olyan ügybe keveredik, ahol újságírói ösztöneire, régi és új barátokra, valamint misztikus képességére egyaránt szüksége lesz. Zoo City mélyén sötét titkok lapulnak.

Jane Rogers - Jessie ​Lamb testamentuma
Asszonyok ​és lányok milliói halnak meg, amikor egy terhes nőket támadó vírus elszabadul, és az emberiség sorsa is kockán forog. Isten keze, vagy a tudósok hibája? Az emberi sötétség és pusztítás gyümölcse? Jessie Lamb egy hétköznapi kamaszlány különleges körülmények között: miközben világa összeomlik, idealizmusa és bátorsága arra sarkallja, hogy megtegye a szükséges, hősies lépést, és hozzájáruljon az emberiség megmentéséhez. Vajon Jessie valóban hős? Vagy, ahogy az apja tart tőle, könnyen befolyásolható csitri, aki fel sem fogja tettei következményét? A Jessie Lamb testamentuma a közeljövő, biológiai terrorizmus által visszavonhatatlanul megváltozott világát mutatja meg, és egy rendkívüli fiatal lány döntésének folyamatát, aki a gyermekkorból kilépve azért küzd, hogy az élete – és talán a halála – értelmet nyerjen. A Jessie Lamb testamentuma 2012-ben elnyerte az Arthur C. Clarke-díjat és jelölték a Man Booker-díjra.

Richard Morgan - A ​fekete férfi
2107-et ​írunk, a Földön béke honol. A 21. század vészterhes évei azonban nem kívánt örökséget hagytak hátra. Bár a világnézeteket tekintve továbbra sincs egység a bolygón, de a háborúskodásnak vége, virágzik a globális kereskedelem és a nanotechnológia, a Marson létesített kolóniával pedig megkezdődött a vörös bolygó lakhatóvá tétele. Az előző évszázad során megvívott harcok azonban nem csak harmóniát eredményeztek: a fegyveres konfliktusokban bevetett génmanipulált katonák, az úgynevezett tizenhármas variánsok feleslegessé váltak, és a többség gyűlölt kívülállókként tekint rájuk. Amikor egy Marsról érkező űrhajó Kalifornia partjaitól nem messze becsapódik a Csendes-óceánba, és az egyetlen túlélőt jelentő variáns rejtélyes gyilkosságsorozatba kezd a kontinensen, Sevgi Ertekin kapja a végtelenül erőszakos és intelligens alfahím kézre kerítésének feladatát. A nyomozásba hamarosan bekapcsolódik Carl Marsalis is, egy másik tizenhármas variáns, aki az ENSZ fejvadászaként saját fajtársainak letartóztatásából él. Az egyre kuszábbnak tűnő ügyben pedig nem csak a brutálisan meggyilkolt áldozatok száma, hanem a tettest üldözők közötti feszültség is napról napra nő. Richard Morgan a Takeshi Kovacs-trilógia lezárását követően 2007-ben írta meg _A fekete férfi_t, ami újabb mérföldkő lett az életművében, és megkapta érte a rangos Arthur C. Clarke-díjat. Ismét a rá jellemző, végtelenül izgalmas, letehetetlen stílusban írt sci-fit/thrillert tart a kezében az olvasó, ami a lebilincselő történet mellett az előítéleteink kérdését is feszegeti, valamint arra keresi a választ, hogy hol vannak a saját testünk fejlesztésének határai.

Mary Doria Russell - Verebecske
"Briliáns. ​Egy idegen kultúra és Isten természetének meghökkentő portréja. A történeten érezhető Wells, Ursula K. LeGuin, Arthur C. Clarke és Edgar Rice Burroughs hatása, ennek ellenére bámulatosan eredeti." - Kirkus Reviews 2019 - A Jézus Társasága missziót indít az Énekesek bolygójára. Néhány év elteltével a csapat jelenti, hogy sikerült kapcsolatba lépniük a Rakhat lakóival, ám a híradások egy idő után váratlanul megszakadnak. 2060 - Egyedül az eredeti misszió értelmi szerzője, Emilio Sandoz atya tér vissza a Földre, ahol a felkutatásukra kiküldött mentőexpedíció jelentései alapján "gyermekgyilkos és hímringyó"-ként híresült el. Az alig néhány (földi) évet öregedett, de testileg-lelkileg meggyötört jezsuita pap hosszas lábadozása alatt az ügyben vizsgálódó rendtársainak bőven van idejük elgondolkozni azon, mi történt, mi történhetett. Ki akarta, hogy így legyen? "Döbbenetesen jó, egyszerre gondolatébresztő és izgalmas regény, amely bebizonyítja: a sci-fi műfaján belül is lehet még találni új ötleteket, újszerű megoldásokat." - Baltimore City Paper

China Miéville - Perdido ​pályaudvar, végállomás I-II.
China ​Miéville az egyik legeredetibb szerző, aki a sci-fi és a modern fantasztikum határmezsgyéjén [egyensúlyozik]. A Londonban született, Cambridge-ben diplomázott, Kairóba egyetemi oktatónak meghívott alkotó a riasztóan sötét világok egyedi hangú krónikása. Arthur C. Clarke-díjas regényének színhelye, Új-Crobuzon városa gigászi folt a világ közepén, emberek, mutánsok és idegen kultúrák lakóhelye. A szennyezett folyók partján, a nyomornegyedek, gyárak és paloták felett több mint ezer éve a diktatórikus parlament és a milícia uralkodik vasmarokkal, de most történik valami, ami a feje tetejére állítja a megszokott rendet. Isaac Dan der Grimnebulin, a renegát tudós és törvényen kívüli fantaszta különös megbízatást kap: Yagharek, a nomád madáremberek kitaszítottja ismét repülni akar. Kérése azonban olyan eseményláncolatot indít el, amely egyre nagyobb örvénnyé duzzadva elnyeli Isaacet, a barátait, a férfi khepri szeretőjét, Lint, sőt az egész várost pusztulással fenyegeti. A helyzetet ráadásul bonyolítja egy embernek nehezen nevezhető maffiafőnök, egy öntudatra ébredő számító-gépezet, illetve a polgármester túlvilági ügynöke. Idegen hatalom szabadul el a városban, és milliók élete egy csapatnyi szedett-vedett renegáttól függ. A lidérces kőrengetegben, a gőzmasinák, tudósok, titkosrendőrök és bűbájosok világában kirobbanó küzdelemben bárki áldozattá válhat, és a végső győzelemhez kegyetlen döntések és személyes áldozatok árán vezet az út.

Colson Whitehead - A ​föld alatti vasút
Cora ​rabszolga egy georgiai ültetvényen, élete maga a pokol – a környezetében talán senki sem szenved annyira, mint ő. Anyja magára hagyta, barátai sincsenek, hiszen a rabszolgákat nem csupán az ültetvényesek sanyargatják, ők maguk is gyötrik társaikat, kegyetlenül, brutálisan. Cora úgy látja, nincs más lehetősége, mint a szökés. Amikor először hall a föld alatti vasútról, a rabszolgákat északra menekítő titkos szervezetről, elhatározza, bármi történjék is, útnak indul. Nem is sejti, milyen hosszú és gyötrelmes út vár rá… Colson Whitehead fordulatos, megindító regénye, _A föld alatti vasút (The Underground Railroad)_ az 1800-as évek Amerikájába repíti az olvasót, ahol rabszolgatartók és abolicionisták feszülnek egymásnak, s ahol a szökött rabszolgák és segítőik büntetése kínhalál. A kötet az elmúlt év talán legnagyobb irodalmi szenzációja és egyik leghangosabb könyvsikere. A hírek szerint az Oscar-díjas _Holdfény_ című film rendezője, Barry Jenkins készül sorozatot forgatni.

Chris Beckett - Sötét ​Éden
Azon ​a bizarr, nap nélküli bolygón, amit Édennek hívnak, a Család 532 tagja az Erdő lámpásfáinak fénye és melege alatt talál menedéket. Az Erdő mögött a Havas Sötét hegyei terülnek el, ahol olyan csípős a hideg, és olyan mély az éjszaka, hogy még soha nem kelt át rajta élő ember. A Család Legvénebbjei még emlékeznek a legendákra egy olyan világról, ahol a fény az égből jön, és ahol a nők és férfiak olyan hajókat építettek, amelyek az eget is képesek átszelni. Ezek a hajók hozták őket is ide a Legvénebbek szerint – és a Családnak meg kell várnia, amíg az utazók visszatérnek. De az ifjú Vöröslámpás John megszegi az Éden törvényeit, darabokra töri a Családot, és megváltoztatja a történelmet. El fogja hagyni a járt utat a járatlanért, bemerészkedik a Sötétbe... és felfedezi az igazságot a világukról. A _Sötét Éden_ éppen annyira sci-fi, mint szépirodalom; részben tanmese, részben egy felkavaró fejlődésregény, ami a sötét, baljós szépség meglepően eredeti földönkívüli világában játszódik, egy egyszerre lenyűgözően egyszerű, mégis megdöbbentően sokoldalú prózába ültetve.

Ann Leckie - Mellékes ​igazság
Egy ​Breq néven ismert katona egy távoli, havas bolygón egyre közelebb kerül küldetése teljesítéséhez. Egykor Toren Igazsága volt: egy gigantikus űrhajó mesterséges intelligenciával, amely több ezer katonát kapcsolt össze, hogy közösen szolgálják a Radch-t, a hatalmas birodalmat, amely meghódította a galaxist. Most azonban egy árulás miatt felborult a rend, és Breq magára maradt egy törékeny emberi testtel, megválaszolatlan kérdésekkel és csillapíthatatlan bosszúvágyával.

Jeff Noon - Vurt
Toll ​a szájba. Indul az utazás. Az 1994-ben Arthur C. Clarke-díjjal kitüntetett regény egy sötét, jövőbeli Angliában játszódik. A lepusztult lakótelepeket, mocskos utcákat és technozenétől dübörgő klubokat furcsa emberek és még furcsább lények népesítik be. Csak egyetlen kiút vezet ebből a világból: a színes tollak, melyek egy másik valóságba, egyenesen a Vurtba taszítják azt, aki a szájába veszi őket. Firka egy utazás során azt veszítette el a Vurtban, ami a legfontosabb volt számára. Ahhoz, hogy visszaszerezze, szedett-vedett csapatával fel kell hajtania a legritkább és legveszélyesebb tollat, a Fura Sárgát. Még akkor is, ha pontosan tudja: a sárga a halál színe.

China Miéville - Vastanács
Eljött ​a lázadások és forradalmak ideje, a konfliktusoké és az intrikáé. Új-Crobuzont egyaránt fenyegetik külső és belső erők. Nyílt háborút vív Tesh komor városállamával, ugyanakkor utcáit elégedetlenkedők tömegei árasztják el. A népes metropolisz a pusztulás szélére sodródott. És a felfordulás kellős közepén egy titokzatos, álarcos alak forradalom lángját szítja, hogy aztán a legváratlanabb helyeken szökkenjen szárba az erőszak vérvirágja. Lázadók kis csoportja hagyja el kétségbeesésében a várost, hogy a külvilág veszedelmeivel bátran szembeszállva fölkutassa az utolsó reménységet, mely talán már csak a legendákban létezik. Elérkezett Új-Crobuzon létének legkritikusabb pillanata. És a suttogások szerint még valami. Eljött a Vastanács ideje. Az angol új furcsák vezéralakja Bas-Lag-trilógiájával nem csupán a fantasyirodalmat helyezte 21. századi alapokra, de magát a regény műfaját is. Ezzel a kötetével zárul a ciklus, mely a Perdido pályaudvar, végállomással kezdődött, és az Armadával folytatódott.

Geoff Ryman - Levegő
Kizuldah ​faluban Csung Mae az egyetlen kapcsolat a nagyvilág kultúrája meg a rizsföldek és egyszerű otthonok világa között. Azonban új kommunikációs technológia söpör végig a Földön, mely azzal kecsegtet, hogy mindenkit mindennel összeköt – kábelek, komputerek és gépek nélkül. A technológia neve Levegő. A kezdeti teszt azonban balul sikerül, és emberek halnak bele a sokkba. A Levegő mégis feltartóztathatatlanul közeleg a falu felé. Mae az egyetlen, aki használni tudja és felkészítheti népét az eljövetelére, de vajon meghallgatják, mielőtt túl késő lenne?

Richard Morgan - Black ​Man
Carl ​Marsalis is a traitor, a bringer of death, a genetic freak and an unwelcome reminder of all that is dark in the human psyche – he in every sense of the word a Black Man. And right at the moment he’s beyond the UN’s juristiction, banged up in a Florida jail for financing an illegal abortion. So when the US police call, Carl cuts a deal. The 13s are genetically engineered alpha males, designed to fight the century’s last conflicts. But men bred and designed to fight are dangerous to have aroundin peacetime. Many of them have left for Mars, but one has returned. Somehow he survived the journey to Earth, and now a series of brutal slayings has erupted across America. Only Carl can stop him. And so begins a frenetic man hunt and a battle for survival. And a search for the truth about what was really done with the world’s last soldiers.

Kazuo Ishiguro - Never ​Let Me Go
From ​the Booker Prize-winning author of The Remains of the Day comes a devastating new novel of innocence, knowledge, and loss. As children Kathy, Ruth, and Tommy were students at Hailsham, an exclusive boarding school secluded in the English countryside. It was a place of mercurial cliques and mysterious rules where teachers were constantly reminding their charges of how special they were. Now, years later, Kathy is a young woman. Ruth and Tommy have reentered her life. And for the first time she is beginning to look back at their shared past and understand just what it is that makes them special–and how that gift will shape the rest of their time together. Suspenseful, moving, beautifully atmospheric, Never Let Me Go is another classic by the author of The Remains of the Day.

Margaret Atwood - The ​Handmaid's Tale
The ​Republic of Gilead offers Offred only one function: to breed. If she deviates, she will, like dissenters, be hanged at the wall or sent out to die slowly of radiation sickness. But even a repressive state cannot obliterate desire - neither Offred's nor that of the two men on which her future hangs...

China Miéville - Iron ​Council
It ​is a time of revolts and revolutions, conflict and intrigue. New Crobuzon is being ripped apart from without and within. War with the shadowy city-state of Tesh and rioting on the streets at home are pushing the teeming metropolis to the brink. In the midst of this turmoil, a mysterious masked figure spurs strange rebellion, while treachery and violence incubate in unexpected places. In desperation, a small group of renegades escapes from the city and crosses strange and alien continents in the search for a lost hope, an undying legend. In the blood and violence of New Crobuzon's most dangerous hour, there are whispers. It is the time of the Iron Council.

China Miéville - The ​City and the City
Better ​known for New Weird fantasies (Perdido Street Station, etc.), bestseller Miéville offers an outstanding take on police procedurals with this barely speculative novel. Twin southern European cities Beszel and Ul Qoma coexist in the same physical location, separated by their citizens' determination to see only one city at a time. Inspector Tyador Borlú of the Extreme Crime Squad roams through the intertwined but separate cultures as he investigates the murder of Mahalia Geary, who believed that a third city, Orciny, hides in the blind spots between Beszel and Ul Qoma. As Mahalia's friends disappear and revolution brews, Tyador is forced to consider the idea that someone in unseen Orciny is manipulating the other cities. Through this exaggerated metaphor of segregation, Miéville skillfully examines the illusions people embrace to preserve their preferred social realities.

Kazuo Ishiguro - Non ​lasciarmi
Kathy, ​Tommy e Ruth vivono in un collegio, Hailsham, immerso nella campagna inglese. Non hanno genitori, ma non sono neppure orfani, e crescono insieme ai compagni, accuditi da un gruppo di tutori, che si occupano della loro educazione. Fin dalla più tenera età nasce fra i tre bambini una grande amicizia. La loro vita, voluta e programmata da un'autorità superiore nascosta, sarà accompagnata dalla musica dei sentimenti, dall'intimità più calda al distacco più violento. Una delle responsabili del collegio, che i bambini chiamano semplicemente Madame, si comporta in modo strano con i piccoli. Anche gli altri tutori hanno talvolta reazioni eccessive quando i bambini pongono domande apparentemente semplici. Cosa ne sarà di loro in futuro? Che cosa significano le parole "donatore" e "assistente"? E perché i loro disegni e le loro poesie, raccolti da Madame in un luogo misterioso, sono così importanti? Non lasciarmi è prima di tutto una grande storia d'amore. È anche un romanzo politico e visionario, dove viene messa in scena un'utopia al rovescio che non vorremmo mai vedere realizzata. È uno di quei libri che agiscono sul lettore come lenti d'ingrandimento: facendogli percepire in modo intenso la fragilità e la finitezza di qualunque vita.

Colson Whitehead - A ​föld alatti vasút
Cora ​rabszolga egy georgiai ültetvényen, élete maga a pokol – a környezetében talán senki sem szenved annyira, mint ő. Anyja magára hagyta, barátai sincsenek, hiszen a rabszolgákat nem csupán az ültetvényesek sanyargatják, ők maguk is gyötrik társaikat, kegyetlenül, brutálisan. Cora úgy látja, nincs más lehetősége, mint a szökés. Amikor először hall a föld alatti vasútról, a rabszolgákat északra menekítő titkos szervezetről, elhatározza, bármi történjék is, útnak indul. Nem is sejti, milyen hosszú és gyötrelmes út vár rá… Colson Whitehead fordulatos, megindító regénye, _A föld alatti vasút (The Underground Railroad)_ az 1800-as évek Amerikájába repíti az olvasót, ahol rabszolgatartók és abolicionisták feszülnek egymásnak, s ahol a szökött rabszolgák és segítőik büntetése kínhalál. A kötet az elmúlt év talán legnagyobb irodalmi szenzációja és egyik leghangosabb könyvsikere. A hírek szerint az Oscar-díjas _Holdfény_ című film rendezője, Barry Jenkins készül sorozatot forgatni.

Jeff Noon - Vurt ​(angol)
Take ​a trip in a stranger's head. Along rainshot streets with the stash riders, a posse of hip malcontents, hooked on the most powerful drug you can imagine... Vurt feathers... But as the Game Cat says, Be careful, be very careful. This ride is not for the weak... Scribble isn't listening. He has to find his lost love. A journey towards the ultimate, perhaps even mythical, Vurt Feather... Curious Yellow.

Chris Beckett - Dark ​Eden
You ​live in Eden. You are a member of the Family, one of 532 descendants of Angela and Tommy. You shelter beneath the light and warmth of the Forest's lantern trees, hunting woollybuck and harvesting tree candy. Beyond the forest lie the treeless mountains of the Snowy Dark and a cold so bitter and a night so profound that no man has ever crossed it. The Oldest among you recount legends of a world where light came from the sky, where men and women made boats that could cross between worlds. One day, the Oldest say, they will come back for you. You live in Eden. You are a member of the Family, one of 532 descendants of two marooned explorers. You huddle, slowly starving, beneath the light and warmth of geothermal trees, confined to one barely habitable valley of a startlingly alien, sunless world. After 163 years and six generations of incestuous inbreeding, the Family is riddled with deformity and feeblemindedness. Your culture is a infantile stew of half-remembered fact and devolved ritual that stifles innovation and punishes independent thought. You are John Redlantern. You will break the laws of Eden, shatter the Family and change history. You will be the first to abandon hope, the first to abandon the old ways, the first to kill another, the first to venture in to the Dark, and the first to discover the truth about Eden.

Kazuo Ishiguro - Să ​nu mă părăseşti
Katie ​H. este educatoare. Slujba ei este aceea de a-i ajuta pe „copiii-clone” sa creada ca, in institutia de la Hailsham, intre vizionarile de scene erotice din filme si joaca, intre colectiile de reviste sau carti si iazul cu rate, ei vor uita adevaratul si unicul motiv al existentei lor, acela de a dona organe. In scurta lor viata, care se intinde pret de un numar limitat de „donatii”, ei asteapta plini de speranta ziua cind vor avea parte de libertatea din spatele gardului de sirma ghimpata si cind vor inceta sa mai fie simple some, corpuri cultivate pentru piese de schimb.

Adrian Tchaikovsky - Children ​of Time
A ​race for survival among the stars... Humanity's last survivors escaped earth's ruins to find a new home. But when they find it, can their desperation overcome its dangers? WHO WILL INHERIT THIS NEW EARTH? The last remnants of the human race left a dying Earth, desperate to find a new home among the stars. Following in the footsteps of their ancestors, they discover the greatest treasure of the past age - a world terraformed and prepared for human life. But all is not right in this new Eden. In the long years since the planet was abandoned, the work of its architects has borne disastrous fruit. The planet is not waiting for them, pristine and unoccupied. New masters have turned it from a refuge into mankind's worst nightmare. Now two civilizations are on a collision course, both testing the boundaries of what they will do to survive. As the fate of humanity hangs in the balance, who are the true heirs of this new Earth?

Pat Cadigan - Synners
Synners ​are synthesizers—not machines, but people. They take images from the brains of performers, and turn them into a form which can be packaged, sold, and consumed. This book is set in a world where new technology spawns new crime before it hits the streets. The line between technology and humanity is hopelessly slim; the human mind and the external landscape have fused to the point where any encounter with reality is incidental. This classic novel from one of the founders and mainstays of the cyberpunk movement.

Geoff Ryman - The ​Child Garden
In ​a semi-tropical London, surrounded by paddy-fields, the people feed off the sun, like plants, the young are raised in Child Gardens and educated by viruses, and the Consensus oversees the country, 'treating' non-conformism. Information, culture, law and politics are biological functions. But Milena is different: she is resistant to viruses and an incredible musician, one of the most extraordinary women of her age. This is her story and that of her friends, like Lucy the immortal tumour and Joseph the Postman whose mind is an information storehouse for others, and Rolfa, genetically engineered as a Polar Bear, whose beautiful singing voice first awakens Milena to the power of music.

Lauren Beukes - Zoo ​City (német)
Wer ​Schuld auf sich lädt ... ... muss mit zwei Dingen leben: Einer magischen Begabung. Und einem Tier, das plötzlich da ist und einem nie mehr von der Seite weicht. So wie das Faultier, das Zinzi December auf dem Rücken trägt. Zinzi hat einen Haufen Schulden und ein Talent dafür, verlorene Dinge zu finden. Oder Menschen, wie im Fall des verschwundenen Pop-Starlets Songweza. Die Suche gestaltet sich schwierig, denn in einer Welt, in der Magie und Verbrechen regieren, sind allzuviele Fragen nicht erwünscht. Wenn man anfängt, in Johannesburgs dunkle Ecken zu schauen, kommt schnell die Wahrheit ans Licht. Eine Wahrheit die einige Leute dringend unter Verschluss halten wollen. Die Wahrheit über die «Getierten» und über das, was im Verborgenen mit ihnen geschieht ...

Neal Stephenson - Quicksilver
Daniel ​Waterhouse possesses a brilliant scientific mind and yet knows that his genius is dwarfed by that of his friends Isaac Newton, Gottfried Leibniz, and Robert Hooke. A student of the twin disciplines of science and alchemy, he is embroiled in a bloody struggle for religious freedom. Jack Shaftoe began his life as a London street urchin and is now a reckless wanderer in search of good fortune. The intrepid exploits of Half-Cocked Jack, King of the Vagabonds, are quickly becoming the stuff of legend through Europe. Eliza is a young woman whose ingenuity is all that keeps her alive after being set adrift from the Turkish harem in which she has been imprisoned since she was a child. Daniel, Jack and Eliza traverse a landscape populated by mad alchemists, Barbary pirates, and bawdy courtiers, as well as historical figures including Samuel Pepys, Ben Franklin, and other great minds of the age. Travelling from the infant American colonies to the Tower of London, the glittering courts of Louis XIV, and all manner of places in between, this magnificent historical epic brings to vivid life a time like no other, and establishes its author as one of the pre-eminent talents of our own age.

Emily St. John Mandel - Tizenegyes ​állomás
A ​Lear király bemutatóján a címszereplőt játszó színész, Arthur Leander szívinfarktust kap, de halála szinte senkinek sem tűnik fel: ez az éjszaka ugyanis arról lesz híres, hogy ekkor szabadult el a világ legpusztítóbb járványa. Élete és elmúlása azonban láthatatlan szálakkal köti össze képregényrajzoló exfeleségét, Mirandát, a mentősnek tanuló Jeevant és a halálát végignéző gyerekszínész Kirstent, aki húsz évvel később az Utazó Szimfónia nevű vándortársulattal együtt próbál fényt vinni az egymástól elvágott, túlélésért küzdő közösségek életébe. „Mert életben maradni nem elég.” Ez a társulat, és egyben a könyv mottója is. A halott színészhez kötődő alakok egymásba szövődő múltján és jelenén keresztül látjuk a végzetes éjszakát, a civilizáció törékeny szépségét, és az új világot, ahol mindig van, aki tovább vigye a fáklyát. A Tizenegyes állomás Arthur C. Clarke-díjat és Toronto Book Awardot nyert regényét számos nyelvre lefordították. Gyönyörű, lírai könyv a művészet hatásáról és értékéről, amely az apokalipszis után sem veszít fontosságából.

Colin Greenland - Take ​Back Plenty
It ​is carnival time on Mars, but Tabitha Jute isn't partying. She is in hiding from the law, penniless and about to lose her livelihood and her best friend, the space barge "Alice Liddell". Then, the intriguing Marco Metz offers her some money to take him to Plenty, and the adventure begins.

China Miéville - Perdido ​Street Station
The ​metropolis of New Crobuzon sprawls at the centre of its own bewildering world. Humans and mutants and arcane races throng the gloom beneath its chimneys, where the rivers are sluggish with unnatural effluent, and factories and foundries pound into the night. For more than a thousand years, the parliament and its brutal militia have ruled over a vast array of workers and artists, spies, magicians, junkies and whores. Now a stranger has come, with a pocketful of gold and an impossible demand, and inadvertently something unthinkable is released. Soon the city is gripped by an alien terror - and the fate of millions depends on a clutch of outcasts on the run from lawmakers and crime-lords alike. The urban nightscape becomes a hunting ground as battles rage in the shadows of bizarre buildings. And a reckoning is due at the city's heart, in the vast edifice of Perdido Street Station. It is too late to escape.

M. John Harrison - Nova ​Swing
Years ​after Ed Chianese's fateful trip into the Kefahuchi Tract, the tract has begun to expand and change in ways we never could have predicted - and, even more terrifying, parts of it have actually begun to fall to Earth, transforming the landscapes they encounter. Not far from Moneytown, in a neighborhood of underground clubs, body-modification chop shops, adolescent contract killers, and sexy streetwalking Monas, you'll find the Saudade Event Site: a zone of strange geography, twisted physics, and frightening psychic onslaughts - not to mention the black and white cats that come pouring out at irregular intervals. Vic Serotonin is a "travel agent" into and out of Saudade. His latest client is a woman who's nearly as unpredictable as the site itself - and maybe just as dangerous. She wants a tour just as a troubling new class of biological artifacts are leaving the site - living algorithms that are transforming the world outside in inexplicable and unsettling ways. Shadowed by a metaphysically inclined detective determined to shut his illegal operation down, Vic must make sense of a universe rapidly veering toward a virulent and viral form of chaosand a humanity almost lost.

Kollekciók