Ajax-loader

'spiritizmus' címkével ellátott könyvek a rukkolán

 


Horváth Andrea - Őrangyalok ​pedig vannak
Mindannyian ​halljuk a Mennyek hangját - a hang a szívünkön, a megérzéseinken keresztül továbbítódik. De csak akkor, ha megengedjük, hogy ezek elérjenek bennünket formális vagy ismétlődő imáink során. Az angyalok logikája csodálatos érthető, mégis felfrissítő módon különbözik a halandók gondolkodásától. Az arkangyalok és angyalok segítenek kigyógyítani bennünket mélyen gyökerező félelmeinkből, és ezért hatásosan tudják megnyitni a hallás, a látomás és tapintás érzését. Megszabadíthatnak bennünket az ősi bilincsekből, amelyek sötét érzelmi várbörtönbe zárnak bennünket, és elszigetelnek a Mennyország szerető hívószavától.

Doreen Virtue - Földre ​szállt angyalok
,,Előbújtam ​a Földangyal-burokból, és rájöttem, hogy a negatív dolgok azért történhettek meg velem, mert nem hallgattam az Égre. Rájöttem, hogy Isten és az angyalai minden egyes fájdalmas tapasztalat előtt figyelmeztettek, és ha észrevettem volna piros zászlós jelzéseiket, rengeteg kínt elkerülhettem volna. Amint megbocsátottam magamnak azért, hogy abba a helyzetbe kerültem, amiben voltam, megtaláltam saját belső hatalmamat és erőmet. Kiálltam magamért, és felelősséget vállaltam a helyzetemért. Most pedig szeretném átadni ezt az izgalmas információt mindenkinek. Bárki megtanulhatja, hogyan gondoskodjon saját magáról szeretettel és harmonikusan, akár nehéz körülmények között is. Nagyon sokat tanultam minden egyes fájdalmas esetből, és ez a könyv lehetőséget ad arra, hogy megosszam az olvasóval ezt a nehezen megszerzett tudást. Tudásom tehát első kézből szerzett tapasztalatból, és a világ minden tájáról származó emberekkel való együttműködésből származik. Néha harcolnunk kell, mint Mihály arkangyalnak. Néha a környezetünkért kell kiállnunk, mint Áriel arkangyalnak. Máskor pedig fel kell szólalnunk, mint Gábriel arkangyalnak." Doreen Virtue Akár a családodban, akár a munkádban van szükséged több öntudatosságra, értékelni fogod Doreen Virtue gyengéd, mégis határozott megközelítését arról, hogy hogyan valósulhatnak meg földi szükségleteid égi módon.

Borito-83
elérhető
128

Paulo Coelho - Az ​alkimista
Paulo ​Coelho 1988-ban megjelent regénye, Az alkimista minden idők legnagyobb könyvsikere az író hazájában, Brazíliában, ahol eddig közel kétszáz kiadásban látott napvilágot. A spanyol pásztorfiú története - jelképes zarándokútja - arra ösztönöz bennünket világnézetünktől függetlenül, hogy merjünk hinni álmainknak, vegyük kezünkbe sorsunk irányítását, találjuk meg elrejtett kincsünket, ami csak a miénk, s közelebb van hozzánk, mint gondolnánk. Ez a legendás mű úgy lett világsiker néhány év alatt negyven nyelven, sok-sok millió példányban, hogy irodalmi értékét is mindenütt elismerték.

Cyril Scott - Tisztánlátó ​fiú
Ez ​a könyv egy napló. Egy kisfiú írása, aki különleges képességekkel rendelkezik: látja az emberek auráját, képes érzékelni a halott lelkek jelenlétét, sőt, kapcsolatot tud teremteni a halottak szellemével. A kis naplóíró nincs tudatában természetfölötti képességeinek, és meg van győződve arról, hogy ezek mindenkiben megvannak. A könyvben, amelynek csibészes hangvitele és kacagtató humora emlékeztet az \"Egy komisz kölyök naplójá\"-ra, megelevenednek a viktoriánus Anglia hétköznapjai - s mindez egy középosztálybeli gyerek szemével, aki beszámol az őt környező valódi világról és a csak az ő számára érzékelhető szellemvilágról. A fiú édesanyját zavarja a gyerek különlegessége, orvostól orvosig viszi, míg végre a növekedő fiúcska rájön, hogy titkolnia kell, amit ő lát és hall.

Erich von Däniken - Jelenségek
Senki ​sem ismeri azt a helyet, ahol Joseph Smith állítólag megtalálta azokat az írásos aranylemezeket, melyek tartalma a mormon vallás alapját képezi. A tizenhét éves fiút egy látomás vezette el a kincshez. De ki volt az, aki utat mutatott neki? Kénytelenek vagyunk feltételezni, hogy az impulzus olyasvalakitől érkezett, aki a Földön kívülről származott, s egy számunkra eddig ismeretlen időpontban bolygónkon tartózkodott. Erich von Däniken soha nem riadt vissza attól, hogy tabunak számító témákat dolgozzon fel. Ebben a könyvében provokáló kérdéseivel a csodás jelenségek - stigmák, különös gyógyulások, tünemények jelenések - valódi hátterét kutatja. Valóban vannak csodák? A modern orvosi és természettudományos ismeretek bázisán létezik rájuk logikus magyarázat? A neves szerző tíz éven át gyűjtötte anyagát a világ csodahelyeiről. Az izgalmakban bővelkedő olvasmányt számos fényképfelvétel teszi hitelessé.

Francis X. King - Nostradamus
I. ​Károly angol király kivégzésétől, Napóleon felemelkedésétől a bukásán át egészen a két világháborúig, a Harmadik Birodalom szörnyű tetteiig, egészen John F. Kennedy meggyilkolásáig és az 1991. évi Öböl-háborúig látta meg előre Nostradamus a világtörténelem legizgalmasabb és legfontosabb eseményeit. E könyv bemutatja Nostradamus azon próféciáit, amelyek túlmutatnak korunkon - visszatekintve a múltunkat illető beteljesült jóslatokat - egészen a 2100. esztendőig, s a nyilvánosság előtt eddig ismeretlen és figyelemfelhívó interpretációját adja az eljövendő események.

Lodro Rinzler - Buddha ​besétál a kocsmába...
"Ez ​nem egy szokványos könyv a meditációról. Ha alkalomadtán szívesen legurítasz egy pohár sört, szereted a szexet, bolondnak tartod a szüleidet, vagy ideges vagy a munkahelyed miatt, akkor ez a könyv neked szól. Nem állítja piedesztálra a buddhizmust, hogy áhítatosan fel kelljen nézned rá. Ez a könyv inkább arról szól, hogy megvizsgáld életed minden zegzugát, és buddhista tanokat próbálj ki rajtuk; még akkor is, ha ez eleinte nehéznek tűnik. Buddhistává kell válnod ahhoz, hogy kedveld ezt a könyvet? Dehogy is! Az ezeken az oldalakon található bölcsességek a tanítóim remek oktatómunkájának, valamint saját próbálkozásaimnak a gyümölcsei. A buddhista tanítás, más néven dharma, nem egy hatalmas, kifürkészhetetlen kötet, amit ízekre szedve kellene elemezni. A dharmát át kell élni. Úgyhogy ne gondold, hogy buddhistának kell lenned ahhoz, hogy belevesd magad ebbe a kalandba. Elegendő, ha készen állsz arra, hogy más nézőpontból tekints az életedre. ... Ha szeretnél jobban a "jelenben" létezni, olvasd el ezt a könyvet. Ha szeretnéd megváltoztatni a világot, olvasd el ezt a könyvet. Ha szeretnél meditálni, de nem akarsz lemondani egy-egy pohár finom italról, olvasd el ezt a könyvet." Részlet az Előszóból

Jeanne Ruland - Aloha-öröknaptár
"Az ​idő akár egy üres könyv. Tartalmat csak az egymásra találások, gondolatok és érzések adnak neki." Mi lenne, ha minden napot ajándékként élnél át? Minden lélegzetvételnek örülnél és megáldanád a szürke hétköznapokat? Ez az öröknaptár a legjobb segítséget nyújtja neked ebben. A hawaii huna ősi tudásán alapuló könyvben magát az örömet és a hálát találod meg, hogy a te életedet is beragyogja a szeretet fénye. Az aloha hawaii köszöntés, amelynek jelentése: Megosztom veled a szeretet rezdülését. Az Aloha-öröknaptár első részében a huna rendszerével ismerkedhetsz meg, míg a másodikban minden hétre találsz egy rövid spirituális útmutatót. Naptárad így hűséges baráttá és kísérővé válhat az évek során, híven megőrizve mindent, ami fontos neked az utadon. Az ajándékul adott ÖRÖKNAPTÁR poszter segítségével megörökítheted életed nevezetes eseményeit, pozitív élményeidet, szeretteid születés- és névnapját, hogy évről évre méltóan tudj megemlékezni ezekről. BAGDI BELLA énekével és a CD-n hallható meditációjával a Ho’oponopono pozitív üzenetét közvetíti. Segít a tudatalatti átprogramozásában, mindennapos hallgatásával pozitív jövőt, boldogságot, egészséget és békét teremthetsz magadnak, boldogabban és harmonikusabban élheted mindennapjaidat. "Aloha mahalo. Minden lehetséges. Minden megadatik. Itt és most. A legjobban bízom, a legjobbat várom el."

Rosta Erzsébet - Joshi Bharat - Tenyérjóslás
A ​miszticizmus és az okkultizmus manapság mintha új erőre kapott volna. Reális, materialista világunkban egyre gyakrabban emlékeztetnek sajtóban, rádióban, tv-ben arra, hogy léteznek kártyavetők, álomfejtők, tenyérjósok, asztrológusok. Az e témákról megjelenő könyvek szinte pillanatok alatt elkelnek, már-már hiánycikknek számítanak. Különféle magazinok rendszeresen közölnek horoszkópokat, újabban számítógéppel is készítenek jóslatokat. Az embert hajtja a kíváncsisága, ezért megveszi az erről szóló könyveket, újságokat, hallgatja a riportokat. Horoszkópot olvas, készít vagy készíttet, fejti álmait, kávézaccból vagy kártyából jósoltat, természetfeletti erőktől vár csodát, s ha valaki ért a tenyérből olvasáshoz, hát vizslatva böngészi tenyerének rajzolatát. Noha a titokzatos jövő lehetőségét legtöbbünk nem veszi komolyan, de mégis izgató elszakadni a valótól, megkísérelni a jövőbe látást.

Paulo Coelho - The ​Alchemist
Dreams, ​symbols, signs, and adventure follow the reader like echoes of ancient wise voices in "The Alchemist", a novel that combines an atmosphere of Medieval mysticism with the song of the desert. With this symbolic masterpiece Coelho states that we should not avoid our destinies, and urges people to follow their dreams, because to find our "Personal Myth" and our mission on Earth is the way to find "God", meaning happiness, fulfillment, and the ultimate purpose of creation. The novel tells the tale of Santiago, a boy who has a dream and the courage to follow it. After listening to "the signs" the boy ventures in his personal, Ulysses-like journey of exploration and self-discovery, symbolically searching for a hidden treasure located near the pyramids in Egypt. When he decides to go, his father's only advice is "Travel the world until you see that our castle is the greatest, and our women the most beautiful". In his journey, Santiago sees the greatness of the world, and meets all kinds of exciting people like kings and alchemists. However, by the end of the novel, he discovers that "treasure lies where your heart belongs", and that the treasure was the journey itself, the discoveries he made, and the wisdom he acquired.

Alex Gutteridge - Angyali ​esély
A ​14 éves Jessica baleset következtében végzetes kómába kerül. A túlvilágon Darren, a halál angyala fogadja, aki megajándékozza a földi életben eltölthető öt nappal. Jól kihasználja a lány ezt az időt, végiglátogatja a családját, a barátait, s útja során újra meg újra felbukkan a halál angyala. A lány észreveszi a barátait nyomasztó problémákat, élethelyzeteket, és igyekszik szűkre szabott életében, szűkre szabott eszközeivel mindenkinek segíteni. Jó szíve, élni akarása meghatja a halál angyalát, aki cserét ajánl fel: egy hasonló korú lány halála árán megmentheti az életét. Jessica szörnyű választás elé kerül...

Georg Huber - Füstölők
Ez ​a kis könyv magába foglal mindent, amit a füstölők világáról tudni érdemes: a füstölés rövid történetét, hatását, alapvető módjait, valamint a különféle füstölőalkalmatosságok használatának mikéntjét. Bemutat számos növényt, fát és gyantát, illetve azok hatását, és részletesen leírja a füstölőpálcikák és -kúpok használatát. Az érdeklődőt mindezen felül megtanítja arra is, hogyan készítheti el saját kezűleg füstölőit: pálcikát, kúpot vagy füstölőpapírt. Jól bevált receptek és fotókkal illusztrált leírások segítik a vállalkozó kedvűeket, hogy a könyvben olvasottakat a gyakorlatban is megvalósítsák. Ismerje meg ön is saját füstölőjének erejét és varázsát!

Jessica Adams - Jelena Glisic - Anthea Paul - Hogyan ​legyünk istennők a 21. században?
Végre! ​Egy olyan kalauz a testhez, a lélekhez és a szellemhez, amely NEKÜNK szól! Tanuljuk meg meggyógyítani önmagunkat a csakrarendszerünk kiegyensúlyozásával! Töltsük ki az Istennő-gyorstesztet, hogy megtudjuk, melyik Istennő szobrát tegyük ki a házi oltárunkra! Menjünk shoppingolni a bevásárló angyalunkkal, és kopogtassunk be a szellemvilágba! Próbáljunk ki néhány szuperpontos tarot-kirakást és különleges tarot-meditációt! Készítsünk kristályos elsősegélydobozt otthonra és az irodába! Fedezzük fel, hogyan forradalmasíthatja a szerelmi életünket az energiatisztítás! Tanulmányozzuk az életútszámunkat és a névszámainkat! Vonzzunk be pozitív változásokat az életünkbe mágikus rituálék segítségével! Készítsük el a saját sorsidő köveinket, hogy előre láthassuk a jövőbeli események időpontját! Fejtsük meg legőrültebb álmaink titkos üzenetét! Tudjuk meg a tíz nagy asztrológiai titkot, melyekről a magazinok hallgatnak!

Paulo Coelho - El ​Alquimista
La ​mágica historia de Paulo Coelho, que trata sobre Santiago, un niño pastor andaluz que viaja en busca de un tesoro material, nos enseña la importancia que tiene el saber eschuchar lo que nos dice el corazón, a aprender a leer los presagios dispersados por el camino de nuestras vidas y, sobre todo, a seguir nuestros sueños.

Papp Eszter - Hit, ​remény, szeretet
1882. ​XII. 13-án Kőröshegyen született Papp Eszter. Élete örök példa az Isten országába vezető út keresésében, megértésében. Ebben telt el - 1913-tól 1977-ig, 64 év munkás élete. „Kérjetek és adatik! Zörgessetek és megnyittatik..." Jézus Krisztusnak ez a felhívása teljesedett be életében a médiumitás által, melyet a vigasztalás angyalaival írás formájában és beszélgetve az Örök életre elhívott emberi lelkek hazavezetésére kapott. Kedves olvasó, éljen vele, mert földi életünknek célja ez!

Jane Goodall - Phillip Berman - Amíg ​élek, remélek
Jane ​Goodallt a magyar olvasók ismerhetik már, hiszen az emberszabású majmok viselkedésének kutatásáról, tanzániai csimpánzmentő akcióiról több dokumentumfilm és publikáció látott napvilágot. Az Amíg élek, remélek c. könyve megrendítő memoár, melyben Goodall saját - mindennaposnak nem nevezhető - életéről és lelki utazásairól ír. Jane-t már kisgyermekként elbűvölte minden élőlény. A dzsungel könyve és a Tarzan-regények a kislány alapolvasmányai közé tartoztak. Az egyetemen a híres paleontológus, Louis Leakey mellett kapott munkát, majd az ő tanácsára vonult el az őserdőbe, és Gombében folytatta megfigyeléseit a csimpánzok körében. Beszámolóit a tudományos világ nagy érdeklődéssel fogadta.

Nagy Sándor Kászon - Újjászületésünk ​útja
Szörényi ​Levente ajánlása Kedves Olvasó! Az „Újjászületésünk útja” a 89 esztendős szerző 1990-ben, „Lelkünk tovább él” címmel megjelent írásainak folytatása egy újabb kötetben. E különös, alig hihető világba érkezve óhatatlanul vizsgázik lelkünk, mintegy kinyilvánítva elképzelésünket arról a számunkra ismeretlen és megfoghatatlan gigantikus működésről, melynek összefüggéseiről időről időre megsejtünk valamit, mégis – egymással bajlódó, lélek nélküli életünkben – egyre kevésbé fogjuk jelzéseit. Ennek bemutatására álljon itt néhány idézett sor a „Lelkünk tovább él” megjelenése után hozzám érkezett levelekből: _„A napokban sikerült megvennem az általad ajánlott könyvet. Azóta ez foglalkoztat és szívesen olvasnék még ezzel a témával foglalkozó írást. Eddigi életemben csupán egyszer fordult elő, hogy valaki arról beszélt nekem, higgyek szeretteim lelkében. Engem felkavart ez a könyv, és mégis valamiféle megnyugvás tölt el.”_ _„Egész jól értem, néha ragyogó folyamatossággal is tudom már olvasni. Valahol különleges erőt ad és mintha Istenhez is közelebb kerülnél azáltal, hogy érzed lelked életszerűségét.”_ _„Ne haragudj, de ez a könyv »gondolom és így képzelem«, de nem valóságot mond. Annyi igazságunk van a régi írásokban és az ékiratokon, hogy nem kell a holtakat bolygatni. Szerintem ez a könyv használhatatlan, mert elolvasása lehetetlen.”_ _„Természetesen nekem, aki némileg tájékozott vagyok az ősmagyar hitélet rejtelmeiben, nem okozott különösebb meglepetést a földi létet túlélő lelkek fogalma. Még azt is hiszem, hogy kivételes képességű személyek – mint a táltosok – e szellemekkel kapcsolatot is tudnak létesíteni.”_ Hölgyem, Uram! Szeretettel ajánlom Nagy Sándor Kászon eme újabb könyvét is, ha csupán néhány gondolata érinti meg Önt, talán nem fáradt az olvasásával hiába. Budapest, 1991 Szeretettel: Szörényi Levente

Kiss Balázs Kunó - Csillagleső ​2017
A ​CSILLAGLESŐ 2017 olyan magasabb nézőpontba helyezi a Kedves Olvasót, ahonnan a mindennapi életünkre, történéseinkre rátekintve könnyebben megértjük, hogy mi miért történik velünk. E könyv az év minden egyes napján végigkísér bennünket, és egyetlen pillanatra sem engedi, hogy értetlenül álljunk a minket érő események előtt. KISS BALÁZS KUNÓ spirituális író, előadó tolmácsolásában olyan egyedi támogatást és iránymutatást kapunk - immár negyedik éve -, mely segítséget nyújt abban, hogy hogyan élhetünk kiegyensúlyozottan és örömtelin a legnagyobb kihívások közepette is. Az író évről évre megjelenő Csillagleső-sorozatában olyan küldetésre vállalkozik kiemelkedő sikerrel, melyhez hasonló még nem született: sorai által minden egyes nap önmagadat tudod emelni önmagad által.

Theresa Cheung - Angyali ​segítség
Néha ​onnan jön a segítség, ahonnan a legkevésbé várnánk Egy befagyott tóban fuldokló fiatal egyszer csak megmagyarázhatatlan módon a parton találja magát. Egy haldokló kisgyermek csodával határos módon meggyógyul egy titokzatos idegen látogatását követően. Egy üzletember az eltávozott felesége által küldött figyelmeztetésnek köszönhetően menekül meg a biztos haláltól. Egy idős hölgy emberfeletti erőről tesz tanúságot, amikor veszélybe kerül a kisunokája. Theresa Cheung, az angyali témák ismert szakértője egy inspiráló, igaz történeteket tartalmazó gyűjteményt állított össze, amelyben arról olvashatunk, hogy az őrangyalaink hogyan nyújtanak segítséget, védelmet, megnyugvást és útmutatást életünk egy-egy nehéz időszakában, s hogyan képesek ezáltal örökre megváltoztatni minket. Ez a könyv útmutatást ad ebben a gondterhelt, zavaros világban, történetei mind azt szemléltetik, hogy az angyalok miképpen tudnak varázst, vigaszt és szeretetet hozni az életünkbe, s olyan célt adni mindennapjainknak, amelynek létezéséről ez idáig mit sem sejtettünk.

Richard Rohr - Andreas Ebert - Enneagramm
Richard ​Rohr és Andreas Ebert Enneagramm könyve 1989-ben jelent meg Németországban, és óriási sikert aratott. Sok százezer példányban kelt el, számos nyelvre lefordították. Kötetünk a mű második, bővített és átdolgozott kiadását adja közre. A szerzők maguk is gyakorlott enneagramm-kurzus vezetők. Részletes és élvezetes, közérthető stílusban tárgyalják a kilenc személyiségtípust, lelkünk „arcait”, amelyekben mindnyájan magunkra ismerhetünk. Rávilágítanak a karakter-fixációk gyermekkori gyökereire, kialakulások és működésük mechanizmusára, és arra, hogy fejletlen, rögeszmés formájukban azok milyen kártékonyak, önmagunknak és másoknak is sok-sok szenvedést okozók lehetnek. Felvázolják ugyanakkor a kibontakozás útját is: hogyan ismerhetjük fel magunkban a düh, félelem, vagy éppen a kisebbrendűségi érzés által kiváltott hibás magatartásformákat és hogyan emelkedjünk felül azokon. Hangsúlyozzák, hogy az enneagramm nem valamiféle dogmatikus tanítás, hanem kitűnő segédeszköz az önmegismerés, a személyiségfejlesztés, a spirituális átalakulás útján. A könyv részletesen foglalkozik a rendszer eredetével, kialakulásával és bemutatja, hogy az nagyon közel áll a jézusi tanítás szelleméhez. Az utolsó részben kap helyet az enneagramm-ábra jelentéstartalmának kifejtése, amelynek során számos további érdekes összefüggés és új szempont tárul fel az olvasó előtt.

Wictor Charon - Az ​alkonyi bárka misztériuma
Chefren, ​a filozófikus hajlamú fáraó - akárcsak elődei-, szívesen kalandozott a végnélküli időben, hogy planétája múltját és jövőjét, a sors beteljesedését megismerje. Chefren a nagy piramis alatti Titkok Templomából indult mágikus útjára az Alkonyi Bárka fedélzetén. A fáraó érdeklődését a távoli jövő kötötte le, minthogy a múlt nem volt ismeretlen előtte... W. Charon (1907-1976), a hermetikus filozófia egyik legnagyobb hazai Mestere a Charon-könyvek sorozat harmadik kötetében Chefren látomását tárja az olvasó elé. Csodálatos, szinte elképzelhetetlen és a "beavatlanok" számára fölfoghatatlan messzességekbe, magasságokba és mélységekbe vezeti el az olvasót, oda, ahová minden bizonnyal Chefren, a fáraó is eljutott Úszó Templomának fedélzetén. Lélegzetelállító módon felkavar, s egyéni belső csendre int Charon-Chefren látomása. A könyv olvasása közben megérint minket a csoda, részeivé válunk a legnagyobb titoknak: múlt és jövő együttvalóságának. Szívből ajánljuk hát az érdeklődőknek W. Charon negyven évvel ezelőtt írt, ám mindeddig soha meg nem jelentetett művét, amely lebilincselő, ám nem könnyű olvasmány. S be kell vallanunk: az idegen szavak magyarázatával sem kényeztettük el az olvasót, nem vállalkoztunk a "magyarításra". A szavak zömét Charon kreálta, s úgy véljük: ha gondolatait fölfogjuk, ha az olvasás okozta sajátos révületben mi is ott lebegünk az Alkonyi Bárka fedélzetén, akkor a szavak titkai is megnyílnak előttünk...

Rudi Josuran - Christiane Gratenau - A ​spiritizmus fertőjében
A ​kötetbe foglalt mindkét mű svájci szerző munkája. Josuran a spiritizmus, a spiritiszta tanok elfogadása ellen emel szót, "leírja a spiritizmus legkirívóbb tévedéseit a mai időkben, és meg akar őrizni ezektől a dolgoktól." - írja a bevezetőben. A spiritizmust kapcsolatba hozza az ufókról alkotott világképpel éppúgy, mint a szabadkőművességgel. A vékony füzetke függelékében három magyar szerző - Berliner Hugó, Kiss Ferenc és Ungár Aladár - hozzászólását is olvashatjuk. Mindhárman egyetértenek abban, hogy valóban léteznek szellemidézők, de maga a spiritizmus az ördögtől való. Christiane Gratenau az antropozófiától való elfordulása történetét írja meg, azt az utat, amelyet Rudolf Steinertől Jézus Krisztusig tett meg. Steiner (1861-1925) világlátását nem csupán vitatja, hanem annak tudományosságát szedi ízekre, s így az antropozófiának a keresztény hitben - szerinte - nincs helye, akárcsak az antropozófiai intézményeknek (pl. Waldorf-iskolák).

Hans Holzer - Kísértetek, ​megszállottak
A ​Kísértetek, megszállottak című művében Dr. Hans Holzer, a sikeres szerző és pszichikus rendkívüli utazásra invitál az ismeretlen hatalmas, gyakran hátborzongató birodalmába. Pillantson be a `szellemvadászat` különleges világába!

M. Sage - Piperné, ​a médium
Az ​emberi lélek valója ma még épp olyan titokzatos, mint amilyen volt annak idején, amikor Szokratesz a magunk megismerésére intett - gnothi szeauton... Úgy látszik, éppen ezt a megismerést tartjuk a legkevésbé fontosnak... Voltak kutatók, kíváncsiskodók, alkimisták, boszorkánymesterek, akik megkísérelték, hogy halottakat idézzenek, az inkvizíció őket minden országban elégette. A XIX. század második fele a misztikus kísérleteknek bizonyos újraéledését hozta, amely spiritiszta kutatásokkal 1853-ban kezdődött. Ezek az asztaltáncoltatók és kopogtató kísérletek mindenesetre többé-kevésbé jámbor társasjátéknak bizonyultak. Kevés kivételtől eltekintve semmiféle oly fölfedezés nem volt megállapítható bennük, amely a léleknek e földi élet előtti és utáni létéről, vagy akárcsak a földi életbeliéről is felvilágosított volna... A halottak lelkével való érintkezés lehetőségének spiritiszta föltevése talán a legizgatóbb vonzerőként érdekli a türelmetlen emberiséget... A médium hangja és keze bizonyára közvetítő szerepet játszik. De vajon mi és mi között?... Az ember, mint pszichikai és mint fizikai lény, egyaránt kísérleti tárgya a jövő tudományának.

Osho - Intuíció
Ha ​követed intuíciód belső vezetőjét, nem abban az értelemben leszel sikeres, ahogyan a világ érti a sikert. A Te sikeredet a boldogságoddal, az üdvözültségeddel lehet majd mérni: mindegy, mi történik, te boldog leszel. Akár azt mondja a világ, hogy kudarcot vallottál, akár sztárt csinál belőled, mit sem számít. Te boldog leszel bármilyen helyzetben. Mindnyájunknak természetes képességünk az intuíció. Segít rátalálnunk belső vezetőnkre, ezáltal egyéni kiteljesedésünk, fejlődésünk alapja. A társadalmi gyakorlat legtöbbször akadályozza a működését, s az oktatás hatására inkább elhessegetjük a megérzéseinket ahelyett, hogy megértenénk és használnánk. Mit tehetünk annak érdekében, hogy ne ássuk alá benső bölcsességünk gyökereit, amelyekből intuíciónk szárba szökkenhetne? Osho szerint az intellektus mögé kell lépnünk ahhoz, hogy kapcsolatba kerülhessünk a magasabb dimenziókkal. Ahogyan a test spontán működése az ösztön, úgy a lélek spontán működése az intuíció. Az ösztön és az intuíció között az intellektus, a logikus elme épít hidat. A logika aszerint halad, ahogyan az értelem megismeri a valóságot, az intuíció pedig aszerint, ahogyan a lélek megtapasztalja azt. Osho közérthetően, helyenként humorral tárgyalja ezeket a kérdéseket, miközben mindvégig elmélyült marad. Megtanít különbséget tenni az eredeti intuitív felismerés és a "vágyvezérelt gondolkodás" között, így elkerülhetjük a hibás döntéseket és azok kellemetlen következményeit. Rengeteg különleges gyakorlattal és meditációval segít, hogy fejleszteni, táplálni tudjuk természet adta intuitív képességeinket. Ha - és nagyon fontos, hogy ez a HA érthető legyen számodra - a világ érdekel, akkor a belső vezető nem neked való. Ha a lényed belső dimenziója érdekel, akkor a belső vezető, és csakis a belső vezető segíthet.

Drunvalo Melchizedek - Élet ​a szívben
"Hosszú, ​hosszú idővel ezelőtt az emberi lények egészen másmilyenek voltak. Olyan szintű kommunikációra és megismerésre voltunk képesek, melyet mai modern világunkban csupán néhányan kezdenek egyáltalán megérteni. A kommunikáció és az érzékelés egy olyan formáját tudtuk használni, mely nem az elmén, hanem az emberi szívben rejlő szakrális téren keresztül zajlik. Ez a könyv az emlékezés könyve. Ez a hely mindig is a szívedben nyugodott, s ugyanott van még most is. Létezett már a teremtés előtt, s létezni fog azután, hogy az utolsó csillag ragyogó fénye is elhalványul. Éjjel, amikor belépünk álmaink kapuján, hátrahagyjuk elménket, s belépünk szívünk szent birodalmába. De emlékszel-e rá? Vagy csak az álomra emlékszel? Szívünk mélyén van egy hely, egy szent és áldott hely, ahol a világot a transzcendenssel történő tudatos együttműködés révén szó szerint újjá tudjuk teremteni. Ha lelki nyugalomra vágysz, és szeretnél hazatérni, arra kérlek, tarts velem a szívünkben rejlő csodálatos és gyönyörűséges birodalomba." (Drunvalo Melchizedek) Drunvalo Melchizedek saját átélésein alapuló írásai, az áttörés enciklopédiái az emberi megismerés végtelen kalandjában. Huszonöt éven át tanulmányozta hetven oktató segítségével az elérhető összes hit és vallási rendszert, remélve egy átfogóbb tudás elérését a kölcsönös megértés és együttérzés szellemében. Nem csupán elméjével összpontosított minderre, de szívével is. Közvetlensége, minden létező feltétel nélküli szeretete azonnali elfogadást és bizalmat ébresztett mindenhol, mindenkiben, akivel csak munkája során találkozott. Napjainkra elhozta gyönyörű és igaz látomását a világ számára az Élet Virága előadássorozat és a Mer-Ka-Ba meditáció formájában. E tanítás bejárja az emberi gondolkodás számtalan területét, elemzi az értelem bonyolult fejlődését az ősi civilizációktól napjainkig. Tiszta látásmódot ajánl a világ tudati fejlődéséhez, mely nélkülözhetetlen a XXI. századba való zavartalan átlépéshez.

Horváth Andrea - Karma ​és életfeladat
Vajon ​mi történik velünk halálunk után...? Igaz-e, hogy egy csodálatos, fehér fényekkel teli birodalomba érkezünk, ahol elhunyt szeretteink sietnek elénk, és ahol a karmánk szerint, szellemi vezetők segítségével tervezzük a következő életünket? Hogyan függ össze a karmánk és az egy adott életre vállalt sorsfeladatunk? Vannak-e olyan módszerek, amelyekkel az előző életeink fátyla mögé pillanthatunk, netán beleshetünk abba a bizonyos, halál utáni birodalomba is? _Horváth Andrea_, (reinkarnáció-kutató-író) lebilincselő érdekes könyve ezekre a kérdésekre keres választ, miközben regressziós hipnotizőrt, látnokokat, karma asztrológust szólaltat meg, ám olyan emberek is vallanak, akik már jártak "odaát" és ismerik az élet és halál titkait.

Eliphas Lévi - A ​mágia története
A ​mágia igazi újjáéledése a XIX. század közepén kezdődik, amikor egy franciaországi papnövendék, Eliphas Lévi (1810-1875) megírta A mágia története című könyvét. A mágiát már régóta azonosítják a sarlatánok tevékenységével, a beteges hallucinációkkal és bizonyos, szokatlan bűntettekkel. Másrészt, sokan megkísérlik a mágiát mint művészetet, ok nélküli hatásokat felmutatni, meghatározni. De akkor az egészséges értelemmel rendelkező tömegnek a kétségesnek tűnő mágiát abszurdnak kell elismernie. Nem az a mágia, amit az ignoránsok csinálnak. Senkinek sem kell felettük ítéletet mondani. Ez ugyanaz, mint a matematika magában véve: mert ez a természet és törvény abszolút tudása. A mágia a régi beavatottak tudása.

Wictor Charon - A ​misztikus út
A ​Charon könyvek sorozat második darabja valójában egy meditációs kézikönyv, amely alapgyakorlatainak rejtelmeibe vezet be, s a meditációs gondolkodással most ismerkedőknek éppúgy tud újat mondani, mint a már tapasztaltaknak. A meditáció alapvető feltétele, első lépcsője a misztikus csend megteremtése, mert csak a külvilág és önmagunk háborítatlan, nyugodt állapota, "a nagy üresség" nyithatja meg az utat a megvilágosodás felé. Ezt követően különböző gyakorlattípusokkal kerülhetünk egyre közelebb a legmélyebb misztériumokig. A koncentrációs és meditációs gyakorlatok végzése lehetőséget ad a magasabb rendű jelekben és szimbólumokban való elmélyülés képességéhez. A kabalisztikus és szimbolikus elmélkedéshez kétféleképpen is segítséget nyújt a könyv: egyrészt ismerteti a betűk és okkult jelképek belső értelmét; másrészt bemutat meditációs élményeket. A legmagasabb meditációs szint elérését a küszöb őrével való találkozás jelenti, amely élmény megnyitja a lélek útját az alvilágba. A küszöbőr valójában múltbeli életünk sötét foltjainak, gyarlóságainak őrzője, s a vele való szembenézés a lélek teljes felszabadulásával, a halál élményének legyőzésével jár együtt. Természetesen ez csak kevesek, a beavatottak számára adatik meg; akik túl korán, felkészületlenül próbálkoznak, azok számára ez a találkozás rettenetes élmény lehet. A misztikus út - a szerző szándéka szerint - a belső útkeresés, az önmegismerés kézikönyve - az okkult filozófiák belső lényege iránt érdeklődő olvasók számára ajánlható.

Kathryn Ridall - Kapcsolatunk ​a szellemvilággal
Csodálatos ​tudati kalandozásban veszek részt, amit utazásnak nevezek. Az utazás azt a képességet jelenti, amelynek segítségével kapcsolatot lehet létesíteni különböző lényekkel és a tudat különböző szintjeivel. Ezek létezését saját testünkkel fejezzük ki. Az utazót a titkos energiák élő közvetítőjének is tekinthetjük, hasonlíthatjuk telefonhoz, vagy rádióhoz - a könyv segítségével bárkiből lehet utazó.

L-alchimiste-551825
elérhető
4

Paulo Coelho - L'Alchimiste
"Tu ​dois aller jusqu'aux Pyramides d'Egypte, dit la vieille gitane. Je n'en avais jamais entendu parler, mais si c'est un enfant qui te les a montrées, c'est qu'elles existent en effet. Là-bas, tu trouveras un trésor qui fera de toi un homme riche." Et Santiago, jeune berger andalou, vendit ses brebis pour rejoindre les pyramides d'Egypte qu'il avait vues en rêve. Son chemin sera long, peuplé d'embûches et de rencontres inattendues. Parfois, il sera prêt d'abandonner, mais trouvera toujours la force de continuer. Le trésor, au fond, lui importe peu. Il pressent que ce voyage, qui prend vite la dimension d'un voyage intérieur, est nécessaire à l'accomplissement de cette légende personnelle que porte en lui tout être humain.

Jekkel Gabriella - A ​médium
Egy ​áramütés változtatta meg az életem, ami által egy csodálatos képességet kaptam Istentől. Érzékelem, látom és hallom a holtak lelkét. Az ő segítségükkel magyarázatot tudok adni arra, amit eddig megmagyarázhatatlannak hittek. Én már tudom, hogy létezik Élet a Halál után. A lélek üzeneteit pedig továbbítom az élők felé. Ez pedig reményt és megnyugvást adhat mindenki számára. A lélek a halál után tovább él, mert halhatatlan.

Kollekciók