Ajax-loader

'önismeret' címkével ellátott könyvek a rukkolán

 


Vlagyimir Levi - Az ​önismeret művészete
Az ​emberek gyakran nem akarnak segíteni önmagukon, még ha képesek volnának is rá. Sokan öntudatlanul szenvedni vágynak, szinte ragaszkodnak a gyermeki tehetetlenség állapotához. Ám akik őszintén akarnak is segíteni önmagukon, azok sem igen tudják, miként kezdjenek hozzá. Levi doktor nagyszerű könyve - bár nem boldogságrecepteket ad - olyan eljárásokkal ismerteti meg az olvasót, amelyek segítségével sikerrel közelebb férkőzhet a legizgalmasabb "ismeretlenhez": önmagához. A kötetben szereplő eljárásokat bárki elsajátíthatja, aki csak óhajtja, és - ami a legfontosabb - időt szán a megtanulásukra.

Szabó Péter - Állj ​félre a saját utadból!
"Mindannyian ​kizárólag saját magunk állunk az áhított boldog élet elérésének útjában. Ahhoz, hogy ki tudjuk hozni az életünkből mindazt, ami benne van, arra van szükség, hogy igazán megismerjük, megértsük, és megszeressük saját magunkat. Ez a kulcs! Megdöbbentő számomra, hogy milyen sok ember hazudik magának, és tagadja, hogy a kisebbségi érzés és az önutálat dolgozik benne. Pedig ha valakivel igazán őszintének kell lennünk, akkor saját magunkkal. A tagadástól egyáltalán nem oldódik meg a helyzet, sőt. A tagadás olyan, mintha leragasztanánk egy üres üzemanyagtankot jelző mutatót egy smiley-val... A könyvben a száraz elmélet helyett sok esetben személyes történeteimen, példáimon keresztül mutatom be azokat a gyakorlati módszereket, amelyek, - ha alkalmazod őket! - a segítségedre lesznek abban, hogy igazán boldog lehess a saját bőrödben, és valóban élvezd az életed! Kívánom, hogy Állj félre a saját utadból!, és hozd ki az életedből mindazt, ami benne van!"

Popper Péter - A ​belső utak könyve
A ​szerző indiai útjai során tanulmányozta az ősi gyógymódokat, a jógát, a sok évezredes életbölcseletet. Azt tapasztalta, hogy a hinduizmusban nem tételekbe foglalt "szöveg-múmiákról", ködös misztikus sejtésekről, erőlködve megvalósított "gyakorlatokról", hanem élő szellemi áramlatról van szó, aminek nincs merev szabályrendszere. Álláspontja szerint a modern európai kultúrába nem lehet mechanikusan átemelni a távolkelet ősrégi tanításait és gyakorlati útmutatásait, amelyek teljesen más történelmi és társadalmi viszonyok között keletkeztek. Mindenkinek saját magának kell megtalálnia a számára megfelelő szellemi utat, kialakítani az önnevelés és fejlesztés egyénre szabott módszereit. Ehhez kíván segítséget adni ez a könyv. A nyolcvanas évek óta számos kiadást ért meg itthon és Németországban is.

Elizabeth Gilbert - Eat, ​Pray, Love
Elizabeth ​Gilbert’s fourth and latest book – a #1 best selling memoir about the year she spent traveling around the world in search of personal restoration after a difficult divorce.

Almási Kitti - Bátran ​élni
Rengeteg ​gátlás és félelem van bennünk még a legegyszerűbb helyzetekben is -rettegünk attól, hogy ha megmutatunk magunkból valamit, akkor kitesszük magunkat mások kritikájának, ítéletének, elutasításának. Sokkal egyszerűbbnek tűnik, ha inkább elrejtőzünk a szerepeink mögé, ha nem mondjuk ki, amit gondolunk, ha nem fejezzük ki, amit érzünk, mert így nem szolgáltatjuk ki magunkat annak, hogy mások nem fogadnak el és nem szeretnek bennünket. Éljük-e így le az életünket? Óvatosságunkban nem hagyjuk-e ki éppen a lényeget? Képesek lehetünk-e valódi intimitásra, megvalósíthatjuk-e legmélyebb vágyainkat, ha állandó önvédelemre rendezkedünk be? Úgy látom, a legtöbb ember nem meri azt az életet élni, amit a szíve mélyén kívánna. Azt mondjuk, nincs rá lehetőségünk, de sokszor valójában bátorságunk nincs, hogy kivívjuk, megteremtsük azt. Ehhez ugyanis egyrészt el kellene hinnünk azt, hogy képesek vagyunk rá, másrészt elsősorban saját belső hangunkra hallgatni, nem pedig mások - gyakran jóakaratú, de megalapozatlan, önös érdekekre épülő, vagy akár kifejezetten romboló - véleményére. Azon erőlködünk egész életünkben, hogy másoknak megfeleljünk, hogy ne gondoljanak rosszat rólunk, ne szóljanak meg, ne bántsanak minket, miközben önmagunkat cserbenhagyjuk. Miért nem tesszük fel néha a kérdést: És akkor mi van?! Mi van akkor, ha valami nem sikerül, ha valaki nem fogad el? Megéri-e lemondani arról, hogy a saját bensőnkből fakadó, autentikus életünket éljük, csak azért, hogy soha meg ne sérüljünk, el ne utasítsanak, el ne bukjunk (ami minden bizonnyal így is, úgy is lehetetlen)? Azt tapasztalom, hogy visszatekintve mindig megbánjuk, ha nem tesszük meg, ami igazán fontos lett volna számunkra, ha elszalasztjuk azokat a lehetőségeket, amelyek által azzá lehetnénk, akik lenni szeretnénk. Igen, vannak az életben rettenetesen nehéz és ijesztő helyzetek, amikor természetes, hogy félünk - mint ahogy olyan mély felnőttkori gátlások és szorongások is, amelyek korai sérülésekből fakadnak, így gyakorlatilag beleíródtak a sejtjeinkbe. Ilyenkor valóban nem könnyű a dolgunk - de vannak eszközök a kezünkben, és szó sincs arról, hogy ebbe bele kellene törődnünk, hogy ne élhetnénk bátran és hitelesen az életünket, ha így akarjuk, és erőfeszítést teszünk érte.

Spitzer Gyöngyi (Soma Mamagésa) - Nemek ​igenje
Nem ​tudom megmondani, honnan jött és jön az a hatalmas hajtóerő, ami tulajdonképpen egész fiatal korom óta arra ösztönöz, hogy segítsek másokat felszabadítani, vagy ráébreszteni arra, hogyan könnyíthetnek az életükön. (Ezt nyilván a saját életemben kellett először megélnem, szükségem is volt rá…) Ehhez kaptam még egy jó adag gondoskodásszükségletet is. (Úgyhogy ezek után joggal el is neveztem magam „mamagésának.”) Évtizedek óta leginkább a szabad akarat és a Sors egymáshoz való viszonya és ennek a megélése foglalkoztat. Végletesen habzsoltam mindazt, amit nőként megélhettem. Így hát megéltem saját magam felszabadítását is. Eleinte ösztönösen, később tudatosan, és igen intenzíven tettem azért, hogy Igen-t mondjak a saját nemiségemre, és kiteljesedjek nőiségemben. Az élettapasztalat mellé jöttek a különféle spirituális beállítottságú olvasmányok (amióta az eszemet tudom, mindig vonzódtam a transzcendentálishoz…), az elmúlt 6 évben pedig a pszichológia tanulmányok is. Ezt a hármat ebben a könyvben, amiben egy mese-novellám, majd 3 előadásom hangzik el, én úgy mixelem össze, mint a fondüben az összeolvasztott sajtokat. Könyvemnek azt a címet adtam, hogy: Nemek IGENje. Mert mennyi mindenre mondunk nemet, és persze igent is, együtt, mi emberek, és különállóan férfiak és nők! Az első rész egy mesenovella-féle, a könyv további része pedig 3 előadást fog csokorba. Az elsőben a féltékenységre és a birtoklásra mondunk nemet, illetve igent mindarra, ami segít kilépni ebből. A másodikban az önállóság és önállótlanság, a harmadikban pedig az új, az új dolgok megélése, és az újra való megnyílás a témám. Bár ezek időben is különálló előadások voltak, mégis szoros összefüggésben állnak egymással, ami a fejezetek olvasása során ki is derül majd. Szándékom szerint a három előadás úgy van felépítve, hogy a végén erőt kapjunk ahhoz, hogy igent mondjunk mindarra, ami a szabad akarat törekvése által közelebb vihet minket önmagunkhoz, női és férfi létünk örömteli megéléséhez a jelenben.

Kirsty Ginman - Tanácsok ​a kellő önbizalomhoz
Önbizalmának ​elengedhetetlenül szüksége lenne valamiféle biztatásra? Nem tud megszabadulni a rossz érzésektől, hangulatára bárki hatással lehet? A sikerhez és a boldogsághoz életbevágóan fontos az önbizalom. Ha valóban kibékül önmagával, a világon bármit elérhet, ha viszont önbizalomhiánnyal küzd, minden elérhetetlennek tűnik. A kötetben rengeteg egyszerű, ám hatékony ötletet és technikát talál, amelyek segítségével eloszlathatja kételyeit és fellendítheti önbecsülését.

Berente Ági - Életmódkönyv
Feltételezem, ​egészséges lélekben és egészséges testben szeretnél élni. Boldogan és kiegyensúlyozottan. Jobban, nyugodtabban, élvezettel és legfőképpen sokáig. Ha egyetértesz velem, akkor javaslom, változtass az életeden, és kezdj el úgy élni, mintha olyan lenne az élet, mint amilyennek szeretnéd. Hogy azt hogyan kell? Lassíts! Add meg lelkednek, testednek, szellemednek, ami jó neki. Táplálkozz úgy, ahogy egészséged megérdemli. Pihenj annyit, amennyit szervezeted megkíván. Mozogj, sétálj, biciklizz, tornázz többet, mert ez most biztos, hogy kevés. Legyél többet gyermekeiddel, mert fiatalon tartanak, és mert annyira jó. Időnként engedj le, kapcsolj ki, menj fodrászhoz, kozmetikushoz, masszőrhöz. S ne dőlj be mindenféle divatos, egészségtelen reklámnak. S élhetsz boldogan, míg meg nem halsz... Ha tudod, hogy boldognak lenni nem cél, hanem maga az út. Boldog vagy, ha szerethetsz, s szeretnek. Az élet értelme maga az élet.

Mary Westmacott - Távol ​telt tőled tavaszom
Agatha ​Christie olykor új vizekre evezett és Mary Westmacott álnéven finom rajzolatú, lélektani regényeket is papírra vetett. A titokzatosság homályából kibomló történetek főhősei látszólag hétköznapi emberek, ám mindegyikük életére elhallgatott igazságok terhe vet sötét árnyékot. Az izgalom lassú-lusta, majd egyre erőteljesebb fokozása nem kell, hogy gyilkosságig vigye a történetet; a krimi koronázatlan királynője hullák nélkül is sorsfordító konfliktus elé állít mindenkit. Joan Scudamor Bagdadban élő lányától utazik haza Angliába. Ő az igazi angol hölgy, finom és előkelő, ugyanakkor minden megpróbáltatást rezzenetlenül tűr. De amikor már több napja kénytelen a vonatra várakozni egy sivatagi állomáson, egyetlen indiai panziótulajdonos társaságában, azon kapja magát, hogy gondolkozni kezd. A meditáció, a meleg, a világvége, a sivatag - vagy ez mind együtt különös látomásokra készteti. Kényszerű magányában leperegnek előtte élete képei, de nem olyan kivágatban, ahogy eddig. Hangsúlyok és árnyalatok villannak föl, és az élet gyilkos módon átrendeződik. A boldog feleség, nagyszerű anya, népszerű társasági asszony, a lányiskola egykori büszkesége álarca mögül kikandikálnak a valódi vonások.

Farkas Lívia - Ennél ​zöldebb nem lesz!
Farkas ​Lívia, a legsikeresebb független női blogger, az Urban:Eve blog gazdája. 2008 óta nők tízezreit látta el tippekkel, tanácsokkal: hol segítő posztjaival, hol személyes levelekben. A blogról jól ismert életszeretetével és az évek alatt összegyűjtött tapasztalatával írta meg ezt a könyvet, amelyben megpróbálja átadni azt a hétköznapi filozófiát, amely sikeressé és boldoggá tette. A kézikönyvként használható kötet több tucat praktikus gyakorlattal segít: - megtalálni, mi az, ami téged boldoggá tesz - hogyan lépj túl a kifogásokon és félelmeken - hogyan tudod elérhető szakaszokra felosztani a célodat - hogyan oszd be az idődet és teremts megfelelő körülményeket a munkához - hogyan tudj súlyozni, mérlegelni, reagálni a változó tényezőkre - hogyan tudod kezelni a külső befolyásokat, feszültségeket, mélypontokat, sikereket és kudarcokat - hogyan tudod megőrizni azt a nyitottságot, kíváncsiságot és örömet, ami már a célodhoz vezető utat is fantasztikussá teszi! Az induláshoz pedig már most mindened megvan. A lámpa átváltott. Indulj el! Ennél zöldebb nem lesz!

Susan David - Érzelmi ​rugalmasság
Hogyan ​éljünk együtt az érzelmeinkkel ahelyett, hogy ellenük dolgoznánk? Hogyan váljunk érzelmileg alkalmazkodóbbá a munkahelyen és a magánéletünkben? Hogyan fogadjuk el és fordítsuk hasznunkra a változást? A boldog élet titka az önismeret. Az, ahogyan gondolatainkhoz, érzelmeinkhez viszonyulunk, meghatározza kapcsolatainkat, karrierünket, boldogságunkat és egészségünket – vagyis mindent, ami a sikeres élethez szükséges. Susan David pszichológus, az érzelmi élet kutatásának elismert szakértője e könyvében bemutatja, hogy ha hagyjuk, hogy a negatív érzelmek ‒ kétségek, hibák, félelmek és harag ‒ csapdájába essünk, és olyan célok irányítsanak minket, amelyek valójában nem szolgálják az érdekeinket, szem elől tévesztjük a legfontosabb értékeinket. Az érzelmi rugalmasság azonban nem a negatív érzelmek, gondolatok elfojtásáról szól, hanem arról, hogy megtanuljunk őszintén, nyitottan szembenézni velük, majd elengedni őket, hogy megtalálhassuk azokat a valódi értékeket, amelyek mentén teljes életet élhetünk.

Feldmár András - Életunalom, ​élettér, életkedv
Soha ​semmi sem történik csak úgy magától. Mindig valaki tesz valakivel valamit. Rá kell ébredni, hogy szabadok vagyunk, és semmit sem kell eltűrni. A HVG Könyvek Feldmár-sorozatának új kötete a provokatív, szókimondó és széles látókörű pszichoterapeuta előadásainak felszabadító élményét adja vissza.

Fritz Riemann - Az ​öregedés művészete
A ​szerző hiteles nyíltsággal szól az élet utolsó negyedének esélyeiről és rendeltetéséről: arról, hogy idejekorán gondolnunk kell öregségünkre, foglalkoznunk kell vele, mert korántsem mindegy, hogy azt felelősen és bölcsen mi magunk formáljuk-e, vagy az formál - deformál bennünket. A szerző abból indul ki, hogy az ember boldogságra vágyik, s ezt hajlamos kisgyerekkorának mintájára kívülről várni, holott arra születtünk, hogy felnőjünk - külső és belső világunk felelős gazdáivá.

Jo Croissant - A ​szív papsága
Jo ​Croissant 1949-ben született. Efraim testvérnek, a Nyolc Boldogság Katolikus Közösség alapítójának felesége. Jelen kötete immár harmadik kiadásban jelenik meg magyarul. Az embernek, és sajátosan a nőnek, Istentől kapott meghívása, képessége, feladata, hogy része legyen a teremtés művének, Isten teremtő szeretetének. Az ősi-új kísértés (olyanná lenni, mint az Isten, az élet urává válni) elhiteti, hogy a tagadás, az élet kontrollálása, sőt kioltása a valódi hatalom, emberhez méltó tudatosság. A könyv szerzője, egy szerető feleség, egy édesanya megosztja velünk a benne megfogant gondolatot, és életre kelti számunkra, mi a "Szív papsága". Mit jelent Máriának lenni, életet adni a világnak, és mit jelent Mária Magdolnának lenni és az Élet győzelmét hirdetni a tanítványoknak, a férfiaknak, az Egyháznak és a világnak. Köszönöm. Köszönjük. a Magyar Katolikus Nők Fóruma nevében: Sztrilich Ágnes SSS

Raphaëlle Giordano - Tanuld ​meg szeretni magad, és megtanulod szeretni a másikat is
Kellő ​munkával, erőfeszítéssel és nyitottsággal fejleszthetjük a szeretni tudásunkat, az "amorabilitásunkat". Meredith szereti Antoine-t. Őrülten szereti. De nem áll készen. Ahhoz, hogy felkészüljön arra, hogy teljességében élje meg a nagy szerelmet Antoine-nal, el kell mennie. Vállalni kell a kockázatot, hogy elveszíti, annak érdekében, hogy mindennél jobban megtalálja. 6 hónapot és egy napot adnak egymásnak. Vajon felkészül-e Meredith az elköteleződésre, amíg még nem késő? Hogyan szeressük jobban önmagunkat, hogyan szeressük a másikat a megfelelő távolságból, hogyan értsük meg a másikat, hogyan tartsuk életben a vágy tüzét? Ezekre a kérdésekre is megpróbál választ adni új regényében Raphaëlle Giordano, aki már több, mint 2 millió olvasó életét tette boldogabbá.

Dr. Barry K. Weinhold - Dr. Janae B. Weinhold - Törj ​ki a társfüggőségből!
"A ​Törj ki a társfüggőségből! - A szabad emberi kapcsolatok kézikönyve című könyv jelentős hozzájárulás a társfüggőség szakirodalmához. A Weinhold házaspár mindkét tagja kiváló klinikai pszichológus, akik nagyban elősegítették, hogy a társfüggőséget valós, az életet súlyosan romboló klinikai jelenségként ismerjék el." John Bradshaw, a Vissza önmagunkhoz - A bennünk élő gyermek felfedezése című könyv szerzője A társfüggőség a társadalom 98%-át érinti, jóval túlmutat a párkaocsolati kérdéskörön, és nem csak az egészséges emberi kapcsolatok kialakítását teszi lehetetlenné. Azt is megakadályozza, hogy belső békét, tartós lelki egyensúlyt alakítsunk ki, és kiteljesedjünk az életben. Sőt, mivel a hibás minták meghatározzák az általnánosan elfogadott viselkedési normákat és társadalmunk egész működését, a probléma ördögi körforgásban erősíti és termeli újra önmagát. A szerzők több mint ötven éves terápiás tapasztalatukkal fevértezve végre kiutat mutatnak a könyv első megjelenéséig gyógyíthatatlannak hitt betegség csapdájából. Az első öt fejezet lényegre törő leírást ad a társfüggőség okairól, tüneteiről és felismerésének módjáról, a további tizenöt fejezet pedig a leghatákonyabban használható önsegítő könyvek mintájára a társfüggőség legyőzésére szolgáló, egyénileg és csoportosan alkalmazható technikákat, módszereket sorakoztat fel. A Weinhold házaspár könyve közérthető nyelvezete, szakmai tartalma és égető aktualitása révén mind a gyógyítók és terapeuták, mind a szélesebb társadalom érdeklődésére számot tart. Tágabb értelemben véve társfüggő minták közé tartoznak az olyan hétköznapi jelenségek, mint az önbizalomhiány, amely a többi ember biztatását vagy, dicséretét éhez, és ilyen visszajelzések nélkül szenved. Az ebből fakadó megfelelési kényszer és befolyásolhatóság is ide sorolható, de az is, amikor nem fejezzük ki nyíltan igényeinket, vagy épp nem tudjuk elfogani, ha figyelmen kívül hagyják azt, amit akarunk. Az érme másik oldalán pedig többek között az önfejúséget, a másokat figyelmen kívü l hagyó akaratosságot, az elvárásokkal szemben tanúsított kényszeres ellenállst, vagy szélsőséges esetekben az embertársainktól való fájó elkülönültséget találjuk.

Gonda Zsuzsa - Férfi? ​Nő?
Ez ​a tesztkönyv kettős céllal készült. Egyfelől kellemes szórakozást ígér, másfelől hozzásegíti a teszteket megoldó olvasókat a mélyebb önismerethez. Az emberek általában szívesen foglalkoznak önmagukkal, kíváncsiak arra, milyen rejtett képességekkel, készségekkel, lehetőségekkel rendelkeznek, s a másokkal való összehasonlításból hogyan kerülnek ki. Jóllehet ezek a tesztek nem hasonlíthatók a pszichológia gyakorlatában használatos, tudományos alapossággal összeállított, hitelesített tesztekhez, mégis alkalmasak arra, hogy ki-ki megbízható képet kapjon néhány személyiségjegyéről, tulajdonságáról, már korábban is sejtett vagy esetleg tudat alatti vágyáról, ösztönéről.

Covers_189310
Titkok ​a köbön Ismeretlen szerző
elérhető
3

Ismeretlen szerző - Titkok ​a köbön
Ha ​azt hiszed, hogy ez egy hétköznapi könyv, totális tévedésben vagy. A formája ne tévesszen meg! Mágikus könyvet tartasz a kezedben. Ha nem egészen úgy sikerült a dolid, ahogy tervezted, vagy összepiszkoltad a kedvenc pólódat, üsd fel ezt a könyvet, és máris jobb kedvre derülsz! Ha a közeledben felbukkan egy pasi, neked irtóra bejön, de nem tudod, mit gondolj róla, oldd meg tesztjeinket, és máris világosabban fogsz látni. A "Titkok a köbön"-ben ezen kívül még rengeteg mindent találsz. Kellemes olvasást, merülj el a mágia világában!

Len_cacutt_t%c3%bal%c3%a9l%c3%a9s
Túlélés Ismeretlen szerző
elérhető
10

Ismeretlen szerző - Túlélés
Ebben ​az ismeretterjesztő kiadványban megtalálható mindaz, ami az életben maradás művészetéhez tartozik. Könnyen lehetséges, hogy életünk néhány pillanatában olyan fenyegetéssel szembesülünk, mely a puszta létezésünket veszélyezteti. Ez bárhol és bármikor megtörténhet, és aki erre – akár kismértékben is – felkészült, annak sokkal nagyobb esélye van a túlélésre. A katonák számára pedig elengedhetetlenül fontos az életben maradás módszereinek az elsajátítása. Egy katona könnyen találhatja magát a világ egy olyan távoli pontján, ahol a túlélés elsődleges és mindennapos probléma. A gyilkos sarkköri hidegben pontosan tudnia kell, hogyan és mit tegyen a fagyhalál ellen. A dzsungelnek is megvannak a maga – látható és láthatatlan – veszélyei. A TÚLÉLÉS képekkel is illusztrálva tárja fel az olvasó előtt, illetve ad választ arra, hogyan lehet mindezt elkerülni. A menedékhely, a víz és az élelem alapvetően fontos az életben maradáshoz, ezért célszerű megszerezni az ehhez tartozó ismereteket, beleértve a kőkorszaki szerszámok készítését is – melynek a saját felszerelés elvesztése setén lehet nagy jelentősége. Nem kevésbé lehetnek fontosak a hadifogolytáborból való szökésre, és az ellenséges területen történő áthaladásra vonatkozó tanácsok sem. Akár katona, akár nem, minden bizonnyal értékesnek és érdekesnek fogja találni ezt a könyvet – amely talán egy napon segít megóvni az életét

Bácskai Júlia - Bóna János - Beszélgetések ​a szexről és más dolgokról
Meghívó ​ez a könyv azokra a különös, meleg hangulatú klubestekre, amelyeken külvárosi fiatalokat keresett meg Bácskai Júlia, pszichológus. Most az Olvasó is megható-megdöbbentő képet kap a nyersen őszinte véleményekről, amelyeket a résztvevők eredeti humorával, sajátos szókincsével adunk közre. Az élő vitákat novella-, mese-, versrészletek, szociográfiai idézetek illusztrálják, Bóna János válogatásában. A beszélgetések lezáratlanok: továbbgondolásra ösztönzik a felnőttvilág küszöbére érkező, magukat kereső és a magukra ismerő fiatalokat. A hagyományos ismeretterjesztést megújítandó, "énképző" módszert mutatnak be a szerzők, amely elősegíti az új szexuáletikai normák kialakítását.

Magyar Kitti - Életkerék-elemzés
Az ​életkerék egy remek eszköz az önismeretünk fejlesztéséhez. Leginkább a coachok eszköze, azonban a hétköznapi oktatásban is egyre inkább kezd elterjedni a használata. Főiskolai tanulmányaim során találkoztam vele előszőr. Használata nagyon egyszerű, és mégis összetetten világít rá az élet főbb területeire.

John P. Strelecky - Az ​Élet Nagy Ötöse
Ki ​ne vágyna arra, hogy a munkát, amivel napjai jó részét tölti, szeresse is? Hogy úgy érezze, segíti képességei kibontakoztatásában? Melyik főnök ne szeretné, hogy a beosztottjai motiváltak legyenek, kedvvel és jól végezzék a munkájukat? John P. Strelecky könyvében ezeknek az igényeknek a fontosságáról ír, és arról, hogyan hozhatók összhangba életünkben a munkahelyi és személyes célok. Milyen a jó vezető? Milyen az ideális munkakörnyezet? Milyen szempontokat kellene előnyben részesítenünk akkor, amikor munkahelyet keresünk? Biztos, hogy a motiváció leghatékonyabb eszköze a pénz? Az Élet Nagy Ötöse segít végiggondolni, mi az, ami az életünkben igazán számít, és hasznos tanácsadó vezetőknek vagy vezetői szerepre készülőknek.

Erdélyi Ildikó - A ​lélek színháza
Hová ​utazik Köd és Homály? Miért színesedik ki a prágai villamos a pszichodráma folyamán? Ki a Lény a Csigaházban, aki lejár titokban a lányhoz? Erre és sok más kérdésre is választ kapunk abból a 47 történetből, amelyek önismereti, terápiás helyzetekből származnak, s hol dramatizálva, hol dialógus formájában olvashatók. Az önismereti munka résztvevői problémákkal jelentkeznek be az egyéni vagy csoportos folyamatba, s a problémák konkretizálása mentén alakulnak történeteik, amelyek mindig pszichológiai rejtvényt rejtenek magukban, s amelyhez a kulcs a mesélő múltjában található anélkül, hogy ő maga tudna róla. A lélektani munkában, ahogyan ez egy valódi thrillerben is történik, rejtvényfejtést végzünk, s a személy saját múltját családtörténeti keretben tárjuk fel, s nemegyszer nemzedékeken átívelő traumaörökségeket igyekszünk hatástalanítani. A könyv megszólítja az olvasót, és azt közvetíti, hogy a lélek színháza a mintha térben zajlik, a kétszemélyes terápiában a résztvevők kapcsolati terében, a pszichodrámában pedig a játéktérben, ahol a problémahozó a saját története főszereplőjévé válik, csoporttársai pedig élete egyéb szereplőit jelenítik meg, játsszák el számára. A rendező kísérő és alkotótárs a folyamatban. Az olvasó a könyv történeteihez saját tapasztalati múltjából, képzeleti életéből, álmaiból társíthat anyagot, s ekképpen követheti a történetek hőseinek lelki munkáját, sőt, akár a drámák végén bekövetkező katarzisban is osztozhat velük. Az egyetemi tanár szerző, akinek Álomkönyve Nyírő-díjat nyert, pszichoanalitikusként és pszichodráma-pszichoterapeutaként saját gyakorlatából merített anyagának átiratait adja közre olvasmányos, ugyanakkor tudományos formában, hogy betekintést engedjen a terápiás-, illetve az önismereti munka folyamatába.

Kiss T. Anna - Szeress ​belém!
Hozzád ​szólok, Kedves Olvasó! Talán nem bánt, ha tegeződünk. Sorstársak vagyunk. Nőként én is számtalan párkapcsolati problémát megéltem már. Sokszor úgy vágytam a szerelemre! De évtizedeken át elhittem, hogy a szerelem vagy jön vagy nem. Most már biztos vagyok benne, hogy ez így nem állja meg a helyét. Szerelmet lehet kelteni a másik emberben. Bizony, van egy nagy kerítő: a kommunikáció.Biztos vagyok benne, mert a gyakorlatban tapasztaltam.Több évtizede a kommunikáció a szakterületem, újságíró az eredeti szakképesítésem, bár sok éve már válságmenedzseléssel foglalkozom. Annak alapja pedig az emberekkel való párbeszéd. A krízis kommunikációban felismertem olyan módszereket, amelyeket remekül lehet hasznosítani az emberi kapcsolatok fejlesztése terén is. Például abban, hogy elérjük: a másik ember belénk szeressen! Tudom, hihetetlennek tűnik ez, de így van. Lehetséges. A lélektan tudománya is alátámasztja. Ez a könyv pontosan arról szól, hogyan kelthetsz szerelmet valakiben, akiért te már bolondulsz, de ő még csak nem is sejti rólad, hogy ilyen érzéssel viseltetsz iránta. Ne is sejtse! Érezze majd, amikor eljön az ideje. De leginkább feszítse a vágy belül megmutatni neked: Ő mennyire szeret téged! Ez a cél. Hogy ez bekövetkezzen, az lehetséges. Az oda vezető utat írja le ez a könyv, pontosan, lépésenként. Habár nélküled ez nem megy. El kell hinned magadról, hogy méltó vagy a szerelemre, hogy szerethető vagy és hogy megvan az a képességed, amivel magadba bolondíthatod a kiválasztottadat. Ha ezt te is így érzed, ezzel a könyvvel vezetni tudlak a gondolataimmal és a konkrét tanácsaimmal a beteljesüléshez vezető úton. Ez a könyv lehet a mankód. Az a segédeszköz, ami soha nem hagy cserben. Az első olvasás után is, bármikor fellapozod majd, eligazít a szerelem természetével kapcsolatban. Ezt a könyvet rongyosra fogod olvasni, ebben egészen biztos vagyok. Még velem is ez történt, pedig én írtam.

Antonio P. Marino - Istentől ​kaptad..... ezért ne add fel az álmaid!
Egy ​új népbetegség ütötte fel a fejét világszerte: a céltalanság. „Ugyan minek úgysem sikerül! „ hangzik az ismert szlogen. Miért próbáltad már? A világ jól működött létezésünk előtt is. De Isten előre elgondolt rólunk egy csodálatos tervet, létrehívott minket és élete részeseivé tett. A világ már soha többé nem lesz olyan mint nélkülünk volt! Hiszen most már mi is alakítjuk, gazdagítjuk azt bennünk rejlő kincseinkkel. Isten elgondolása rólunk kivétel nélkül mindig siker történet! Mindenki értékes képességeket, tehetségeket és egy boldog kiteljesedett élet csíráit hordozza magában! Olyan előadásaim anyagát gyűjtöttem itt össze, amelyeket pályakezdő, érettségire készülő fiataloknak, fiatal házaspároknak, egyetemistáknak tartottam. Ezeken a szemináriumokon nagy sikerrel használt, önismeretet fejlesztő, céltudatosságot növelő, segítő feladatlapok e műben is fontos szerepet kapnak! Ez a kis könyvecske igazi lelki naplóvá válhat az olvasó kezében, útmutatást nyújtva az öntudatos értékes keresztény élet elkezdéséhez.

Kate Brooks - Duncan Shelley - Amer ​és a láthatatlan bilincs
- ​Hétszáz évvel ezelőtt? Maga viccel? - 1322 tavaszán találkoztunk, Londonban és összebarátkoztunk. Téged akkor Etelke van Wierennek hívtak, Hollandiában születtél. Az én nevem Norman Trickey. És hogy miért vagyok itt? Nos, ez egy becsületbeli ügy!

Ethien Quoi - Hol ​van Daniel
Daniel ​történetét én csak leírtam, aki lediktálta nekem az az Élet volt! Az élet, ami épp annyira az enyém, mint a tiéd. Daniel története a Te történeted. Rólad szól! Rólad, rólam … rólunk emberekről. Na de mit jelent embernek lenni? Mi tesz minket azzá akikké váltunk? Emberré, önmagunkká válásunk folyamata tényleg csak egy felvillanás az univerzum végtelen terében? Egyáltalán mi a valóság és mi az illúzió? Elveszünk, hogy felfedezhessünk önmagunkat? Erről szólna? Daniel története nem mondja ki a választ és nem teszi fel a kérdést! Ezt neked kell megtenned, neked kell felfedezned a saját kérdéseidre a saját válaszaidat. Hiszen a kérdést ismered, fel tudod tenni, így a válaszod is felfedezhető. Megtanultad a betűket, le tudod azokat írni, ki tudod azokat ejteni. Semmi mást nem kell tegyél, csak sorba rendezned őket, amik így előbb szavakká rendeződnek, majd mondatokká, előbb kérdő, majd kijelentő mondatokká. Daniel megtette! Emberré vált, így jobbá vált, ezért többé vált és végül szabad lett. Hol van Daniel? „Ő” benned van, benned él és arra vár, hogy megtaláld!

M. Nurit Stosiek - M. Kornelia Fischer - Egyszerűen ​önmagam legyek
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Makay Anikó - Lélek ​Fényesítő Utazások
Hogyan ​gyógyulhatok meg? Mi a betegségem lelki oka? Hogyan hozzam rendbe a párkapcsolatomat? Mi a célja az életemnek? Ki vagyok én? - Csak egy pár kérdés azok közül, amelyeket a szerzőnek - terapeutaként - rendszeresen feltesznek a kliensek. Ahogy az emberek önmaguk találnak rá a saját válaszaikra összeáll a mozaik, megértjük a világ működését, benne a helyünket. Kiderül, hogy a kérdéseink, a problémáink nagyon hasonlóak, még ha árnyalatnyi különbségek is vannak közöttünk. Mindenki egészségre, gazdagságra, jó kapcsolatokra vágyik. Akkor miért bántják egymást az emberek? Miért az a sok szenvedés? Hogyan működik a világ? És én mit keresek benne? Olyan égető kérdések ezek, amelyek hajtanak bennünket életkortól függetlenül. Kedves Olvasó, ha nincsenek kielégítő válaszaid ezekre a kérdésekre, akkor adj egy esélyt ennek a könyvnek, és hagyd, hogy elvezessen a saját válaszaidhoz!

Bill Burnett - Dave Evans - Tervezd ​meg az életed
No ​1. New York Times Bestseller A Stanford Egyetem professzorai segítenek abban, hogy életünk bármely életszakaszában a fejlődés útjára léphessünk, és végre azzá válhassunk, akivé valóban szeretnénk. Életünk egészére hatással vannak a dizájnerek. Elég csak körülnéznünk a munkahelyünkön, vagy a lakásunkban és lépten-nyomon okostelefonokba, tabletekbe, formatervezett székekbe, asztalokba botlunk. Ezeket mind olyanra tervezték, hogy kényelmesen és egyszerűen használhassuk őket, és közben alkalmasak legyenek a funkciójuk betöltésére is. Minden egyes tervezői feladat egy problémafelvetéssel kezdődik, amelynek megoldására egy csapat vállalkozik, amely addig finomítja elképzeléseit amíg a lehető legjobb végeredményig el nem jut. Miért is ne tekinthetnénk hasonlóképpen a saját életünkre? Bill Burnett és Dave Evans formatervezőként számos termék tökéletesítésében vettek részt, többek között az Apple néhány jelentős újítása is az ő nevükhöz fűződik. A Tervezd meg az életed praktikus kézikönyv, amely lépésről lépésre segít abban, hogy elérhessük életünk hőn áhított céljait. A szerzőknek a Stanford Egyetemen évek óta futó kurzusát egy kreatívabb, boldogabb élet reményében több ezren kipróbálták már a diákoktól a különböző szakembereken át a nyugdíjasokig. A tervezői gondolkodásmód ("design thinking") elsajátításával és egyszerű eszközeivel most ezen könyvön keresztül a saját életünket is boldogabbá, teljesebbé tehetjük. A bemutatott valós élethelyzetek és kipróbált módszerek segítségével képessé válhatunk arra, hogy praktikusan és kreatívan gondolkozzunk, és learassuk saját tervszerű munkák gyümölcsét, vagyis olyan életet éljünk, amilyet szeretnénk. Márpedig egy jól felépített élet egyet jelent a jó élettel. Bill Burnett a Stanford Egyetem formatervezési programjának vezetője. Olyan termékek kialakítása fűződik a nevéhez, mint például az Apple PowerBookja. Formatervezési szabadalmai mellett több elismerésben is részesült - köztük az első "lapos" számítógép elkészítéséért. Dave Evans formatervezőként ugyancsak a Stanford munkatársa. Az Apple-nél ő volt az első egerek kialakításért felelős csapat vezetője, de neki köszönhetjük a lézernyomtatók tömeges elterjedését is.

Catherine Price - Digitális ​detox
Ébredés ​után azonnal a mobilodért nyúlsz? Elalvás előtt pedig a telefon kijelzőjét látod utoljára? Kifolyik a kezedből az idő, amikor a közösségi oldalakat böngészed? Egyszóval telefonfüggő vagy? Ha igen, akkor ez a könyv neked szól! A Digitális detox praktikus és hasznos útmutató, hogy mindössze 30 nap alatt legyőzhesd a mobiltelefon-függőséget - és közben újra a kezedbe vehesd életed irányítását. A legújabb kísérletek szerint a telefonunkkal töltött jelentős mennyiségű idő befolyásolja az elmélyült gondolkodást, az információk befogadását és feldolgozását, illetve az új emlékek kialakításának képességét. Ráadásul a telefon minden rezgése fokozza a stresszt. Catherine Price hiánypótló könyvében feltérképezi, hogyan hat a folyamatos elérhetőség az agyra, a testre, a társas kapcsolatokra és a társadalomra, és neked szegezi a kérdést, hogy tulajdonképpen mennyi időt is szeretnél a telefonoddal tölteni. A szerző 30 napos, könnyen követhető terve segít felismerni a céljaidat, a fontossági sorrendet és a rossz szokásokat, segít rendet vágni az alkalmazások között és az e-mail-fiókodban, és lehetővé teszi, hogy időt takaríts meg. Nem kell mindörökre lemondanod a telefonodról: elég, ha megtanulod tudatosabban használni, és megtanulsz tudatosabban dönteni arról, mivel is töltöd életed értékes perceit. Catherine Price a legnevesebb amerikai egyetemeken, a Yale-en és a Berkley-n szerzett újságírói diplomát, és olyan rangos folyóiratokban publikál rendszeresen, mint a The New York Times vagy a The Washington Post Magazine.

Kate Brooks - Duncan Shelley - Amer ​és a Titánok
Az ​Amer és a Titánok az Amer történetek méltó befejező része. Egészen pontosan a Szerzők (mert ezt a kisregényt Shelley nem egyedül írta, hanem Kate Brooks írónővel együtt) egyelőre nem terveznek újabb Amer történetet. Mit ír Duncan Shelley erről a kisregényéről? "Előolvasóink egyöntetű véleménye szerint jelen kisregény a legszebb és legmélyebb Amer történet. Osztom a véleményüket. Remélem, minden Olvasónk kellemes perceket tölt majd el fantáziánk birodalmában." E könyv mondhatni társa az Amer és az Amazonok történetnek. Ez utóbbi 5 nőről szól, kik 5 különféle korban éltek. 5 hölgy, akivel Amer, a varázsló találkozott hosszú élete során, és akiktől tanulni tudott vagy akiket ő tanított. Ez a kötet most férfiúkról szól. Zafrina hatalmas Istennő. Palotája előtt több ezren – úgy királyok, mint földművesek – várakoznak és vágyakoznak, hogy egyszer bejuthassanak hozzá. Mert a legenda szerint, akit Zafrina palotájába enged, egy-egy tanítást ad át neki. És ez a tanítás megváltoztatja az életét. Amer négy férfi történetét ismeri meg, valamint a kapott tanításukat. Végül pedig ő maga jut be az Istennő palotájába...

Kollekciók