Ajax-loader

'chick lit' címkével ellátott könyvek a rukkolán

 


Elizabeth Berg - Sorsok ​szőttese
Cecilia ​Ross motivációs szónokként arra biztatja az embereket, hogy változtassanak az életükön, az ő élete azonban lassan elmerül a megszokások tengerében. Legjobb barátnője halála és egy váratlan levél egykori szerelmétől azonban kizökkenti a régi kerékvágásból. Úgy dönt, elérkezett a változás ideje, ezért önkéntes munkát vállal egy helyi hospice-ban, eladja minnesotai otthonát, majd beköltözik egy gyönyörű, régi kertes házba, ahol három másik nő lakótársa lesz. Azért, hogy helyrehozzák a múltban elkövetett hibáikat, Cecilia, Lise, Joni és Renie közös utazásra indulnak, amelynek során nemcsak elveszettnek hitt szerelmeikre találnak rá újra, de önmagukat is jobban megismerik. Elizabeth Berg megindító regényében négy asszony sorsa fonódik össze, akiknek teljesen különböző a múltja, a jelenüket és a jövőjüket azonban meghatározza az egymás iránt érzett szeretet és barátság.

Cecelia Ahern - Talált ​tárgyak országa
Sandy ​Shortt kényszerbeteg. Amióta tízéves korában eltűnt a szomszéd kislány, mániákusan keresgél, nem tudja feldolgozni, ha elvesznek a dolgai. Kutatószenvedélye annyira magával ragadja, hogy magánnyomozóként keres eltűnt személyeket. Jack Ruttle is kétségbeesetten keresi öccsét, Donalt, akit egy éve mintha a köd nyelt volna el. Amikor megtalálja Sandy hirdetését egy újságban, érzi, hogy a nő segíteni fog rajta. Miközben Donal után kutat, egyszer csak Sandy is eltűnik, méghozzá egy olyan helyen köt ki, aminek létezéséről addig álmodni sem mert: az elveszettnek hitt fél pár zoknik, lakáskulcsok és a nyomtalanul eltűnt emberek birodalmában. Ez az új, szórakoztató és vidám világ, kedves, ám néha furcsa lakóival együtt befogadja Sandyt, ő azonban másra sem vágyik, csak hogy megtalálja a hazavezető utat. A mindössze 28 éves Cecelia Ahern e regényében is kiválóan ötvözi a mesét és a valóságot.

Susan Mallery - Egy ​csepp méz
Nicole ​Keyes boldog lenne, ha a magánélete csak feleannyira lenne sikeres, mint a sütödéje. Nem elég, hogy csalódnia kellett a férfiakban, még a húga is borsot tör az orra alá. Amikor találkozik egy jóképű és vonzó férfival, fura alkura szánja el magát… Eric Hawkins a helyi gimnázium focicsapatának az edzője, és mint ilyen, alapos ismerője a kamaszok lelki világának. De mint az egyik játékosa megjegyzi, fogalma sincs a női lélekről. Talán ezért történhet meg, hogy amikor Nicole előáll egy merész javaslattal, gondolkodás nélkül rábólint…

Katie Price - A ​szerelem nevében
Charlie ​Porterre minden nő irigykedett: egyszerű családból származott, mégis magasra tört, sportműsort vezetett, gazdag, jóképű futballista mellett élte a hírességek mindennapjait. A mennyországból azonban pokol lesz, amikor nyilvánosságra kerül, hogy a focisztár megcsalja. Charlie Barbadosra utazik felejteni, ahol megismerkedik a csábosan jóképű Javierrel. A szenvedélyes szerelmi viszony nem tart sokáig, mert a férfi megtudja, hogy a Charlie újságíró, és azonnal faképnél hagyja… A lány a váratlan szakítás után jön rá, hogy a királyi család rokonába, a spanyol díjlovagló válogatott vezérébe szeretett bele. Javier pedig idővel rádöbben, az összetört szívű Charlie számára az ideális nő. Kapcsolatukat minden oldalról veszély fenyegeti – túléli vajon szerelmük a könyörtelen megpróbáltatásokat? Katie Price – a Jordan művésznéven ismert brit celeb – a The Sun angol bulvárlap visszatérő topless modellje volt. Sokoldalú és színes egyéniség – valóságshow-szereplő, botrányhős, modell, énekes és üzletasszony is egyben.

Sophie Kinsella - Hová ​lett Audrey?
Audrey ​hetek óta nem teszi ki a lábát a lakásból. Édesanyja szerint olyan, akár egy törött porcelánváza. A szomszéd srác szerint olyan, akár egy lökött celeb, aki napszemüvegben ül az elsötétített szobában. Linus szerint pedig olyan, akár a rebarbara, ami csak árnyékban érzi jól magát. A pszichológusa szerint… na, azt inkább hagyjuk. Audrey szorong és pánikol. Mindentől és mindenkitől. A számítógépes játékokra rágyógyult öccsétől, a női magazinokból nevelődő anyjától, a sportkocsikról álmodozó apjától, de legfőképpen Linustól, akinek olyan a mosolya, akár egy gerezd narancs. Audrey valahol útközben elvesztette önmagát, és úgy tűnik, minden összeesküdött ellene, de egy váratlan találkozás, egy óvatos séta a Starbucksba és egy szintén különös srác közeledése talán mindent újraírhat a lány életében.

Kathy Lette - Hogyan ​öljük meg a férjünket
A ​házasság ugyebár csupa öröm, de nincs az a nő, aki olykor ne kívánná a férje halálát… csak egy picikét. Ám amikor Jazz Jardine-t férje meggyilkolásával gyanúsítják, valahogy elhagyja a humorérzéke. Az élet negyven fölött kezdődik – mondják –, de nem jó mindjárt a hűvösön kezdeni. Jazz, a házitündér, Hannah, a karrierjét építgető nő, és Cassie, a szeretnivalóan hibbant anya: három hétköznapi figura. Jó esetben nem börtönkrónikák szereplői. Cassie és Hannah mégis kénytelen összefogni, hogy bebizonyítsák közös barátnőjük, Jazz ártatlanságát. Csakhogy a botcsinálta nyomozás során fény derül árulásra, házasságtörésre, hazugságokra, egy- vagy többéjszakás kalandokra, egymás pasijának elhalászására, és egyéb sötét tikokra. Vajon a barátság kibírja a szennyes teregetését? A világszerte népszerű írónő beható ismerője a párok konyha- és hálószoba titkainak, humoros bestselleréből azt is megtudhatjuk: egy nő se lövi le a férjét, miközben a pasi épp porszívózik.

Katherine Pancol - A ​krokodilok sárga szeme
Amikor ​krónikus munkakerülő férje lelép, hogy a szeretőjével krokodilfarmot nyisson Afrikában, Joséphine Cortès egyedül marad két gyerekével, a magabiztos és gyönyörű tinédzser Hortense-szal és a visszahúzódó, gyermeklelkű Zoéval. Rá hárul a lehetetlennek tűnő feladat, hogy az irodalomtanári fizetéséből eltartsa magát és a gyerekeket, és megőrizze a családi stabilitást. Eközben nővére, a gyönyörű Iris Párizs legmenőbb környéken lakik gazdag férjével. Látszólag megvan mindene, mégis jobban unatkozik, mint valaha. Egy újabb unalmasnak ígérkező vacsorán azonban mindkettejük élete megváltozik: Iris kiblöfföl magának egy felkérést egy történelmi romantikus regény megírására, majd megteszi Joséphine-nek a maga visszautasíthatatlan ajánlatát: ha megírja a regényt, de átengedi a nővérének a dicsőséget, övé lehet minden bevétel. Az alku tökéletesnek tűnt, ám arra egyikőjük sem számított, hogy a könyv a szezon legnagyobb irodalmi szenzációja lesz.

Paige Toon - Five ​Years From Now
What ​if you met the right person at the wrong time? Nell and Van meet as children when their parents fall in love, but soon they are forced worlds apart. Five years later, they find each other. Their bond is rekindled and new feelings take hold, but once again they must separate. For the next two decades, fate brings Nell and Van together every five years, as life and circumstance continue to divide them. Will they ever find true happiness? And will it be together? ‘One day, maybe five years from now, you’ll look back and understand why this happened…’

Janet Evanovich - A ​szingli fejvadász 1.
Stephanie ​Plum közel harminc (kilóban sajnos távol), elvált, munkanélküli, kocsi nélküli, pasi nélküli. Mióta a fejébe vette, hogy beáll fejvadásznak, mindig történik vele valami. Hol kocsik robbannak körülötte, hol szatír tör rá, hol megskalpolnak valakit, és közben valahogy mintha minden Joe Morelli körül forogna. Aki hatévesen becsalta a garázsba, hogy vonatozzon vele, jó tíz év múlva pedig elvette a "csokis fánkját". És ha mindez még nem lenne elég, ott az anyja, aki folyton újra akarja házasítani, meg persze Mazur nagyi, akinek mindenről három dolog jut az eszébe: a szex, a szex és a szex. Janet Evanovich krimifolyama a világ első számú szórakoztató női sorozata. Minden kötete már néhány nappal a megjelenése után vezeti az összes sikerlistát, sokmilliós rajongótábora jobban várja, mint a Szex és New York vagy a Maffiózók újabb részét.

Mary Alice Monroe - Ház ​a parton
Amikor ​Cara elveszíti a chicagói állását, és szakít a barátjával, úgy érzi, az élete romokban hever. Épp jókor érkezik tehát az édesanyja telefonhívása, aki arra kéri, látogassa meg őt a mesés dél-karolinai tengerparton álló nyaralójában, és töltse vele a nyarat. Habár az anyjához fűződő viszonya korántsem felhőtlen, Cara visszatér a gyermekkora helyszínére. Ekkor még nem sejti, hogy ez a lépés gyökeres életmódváltást hoz számára. Nemsokára ugyanis magával ragadja a festői táj szépsége, a természet közelségétől a szíve kinyílik az új élményekre, és olyan érzésekre figyel fel a lelkében, amiket korábban sohasem engedett meg magának. A nyaraló felújítása közben esélyt kap arra, hogy kibéküljön az édesanyjával - de vajon sikerül-e megtalálnia önmagát és a régóta vágyott boldogságot?

Susan Mallery - Citrom ​és osztriga
Előétel Cal ​Buchanannek a város legjobb séfjére van szüksége, hogy az Öreg Halász újra felkapott étterem legyen. Csak az a gond, hogy a tökéletes jelölt éppen a volt felesége... Főétel Pennynek jól jön az állásajánlat, de nem köti Cal orrára, hogy kisbabát vár. Ráadásul elég rázós dolog mindennap együtt dolgozni az exével, akiből még nem sikerült kiszeretni... Desszert És hogy a helyzet még pikánsabb legyen, véletlenül tudomást szerez Cal féltve őrzött titkáról, amelyet a férfi pont előle rejtegetett a legjobban.

Gina L. Maxwell - Elcsábítani ​Hamupipőkét
Az ​MMA harcos Reid Andrews mérkőzése előtt néhány hónappal komolyan megsérül, így annak az esélye, hogy visszaszerezze félnehézsúlyú bajnoki címét, elúszni látszik. Edzője elküldi gyógykezelésre, orvosa pedig nem más, mint Reid gyerekkori barátjának időközben felnőtt kishúga. Lucie Miller, a szétszórt könyvmoly szintén segítségre szorul. Bármire képes lenne, hogy meghódítsa orvos kollégája és titkos szerelme szívét, így kapva kap az alkalmon, amikor Reid csábítási leckéket ajánl cserébe azért, hogy Lucie éjjel-nappal ellenőrizze felkészülését karrierje legfontosabb meccsére. Reid hamarosan élete legnehezebb küzdelmét vívja Lucie szívéért, mielőtt a lány valaki másnak adná..

Borsa Brown - A ​maffia ágyában
Suzanne ​Roberts körül megfordul a világ: viharos gyorsasággal veszít el mindent és mindenkit maga körül, ami és aki addig fontos szerepet töltött be az életében. Szerencséjére a sors kárpótolja őt mindenért: megajándékozza Massimo, az ellenállhatatlan, művelt és jómódú ügyvéd szerelmével, aki rögvest szülővárosába, Palermóba röpíti álmai asszonyát. Itt véget is érhetne ez a romantikus történet… a happy end ezúttal mégis elmarad. Szicíliáról ugyanis kiderül, hogy távolról sem a képzelet mesés birodalma, s lassan Massimóról is lehull az álarc… Lesz-e kiút az érzései között őrlődő, bántalmazott hősnő számára? Van-e szabadulás a maffia hálójából? És egyáltalán: hol van a határ szerelem és gyűlölet között? „A gyűlölet is szeretet, csak épp fejtetőre van állítva. A szeretet igazi ellentéte a félelem” – adja meg a választ Osho, és e tantétel igazságát nem is bizonyíthatná hitelesebben e könyv. BORSA BROWN lélektani folyamatokat is boncolgató, letehetetlen regénye feltárja, milyen pokoli mélységekbe és paradicsomi magasságokba juthat férfi és nő, ember és ember kapcsolata.

Cathy Kelly - Szerelmi ​leckék
Három ​nő, három szerelem, három búcsúzás Izzie magas, gyönyörű és független nő, aki a New York-i divatszakmában lett sikeres. Az elveiből eddig sosem engedett, egy nap azonban beleszeret egy nős férfiba, a szenvedélyes kapcsolatból pedig nincs könnyű kiút… Anneliesét negyven év után hagyja el a férje, ráadásul a legjobb barátnőjéért. Miután elveszti a számára két legfontosabb embert, egyedül kell újrakezdenie az életét... A bölcs Lily mindenki támasza. Amikor kórházba kerül, a múltjából régen eltemetett titkok látnak napvilágot, és ez mindhármójuk életére hatással van... A szálak összefutnak, a szerelem éppúgy megtalál mint a csalódás, de vajon tanulhatunk-e a szerelmi leckékből? Az írországi Wicklow-ban élő Cathy Kelly Anglia egyik legnépszerűbb írónője, aki Mindig és Örökké című művével elnyerte az Év Romantikus Regénye díjat. Rajongóinak Cathy sokkal több, mint egy a sikerszerzők közül. Ő maga AZ ÍRÓNŐ – akire barátnőként is lehet gondolni, és aki rohanó világunkban nemcsak szórakoztat, hanem életörömöt, jókedvet is ad. Cathy Kelly harmadik bestsellerre a női olvasók millióit kápráztatja el.

Borsa Brown - A ​férj prostija
Pamela ​házassága a szakadék széléhez ért. Három gyerekkel, és egy jóképű, sikeres férjjel az oldalán, úgy érzi, ő nem sokat ér. A mindennapjai szürkeségében azonban elhatározza, hogy megszívleli édesanyja egykori tanácsát: "Egy nő legyen tökéletes háziasszony, szerető anya, és otthon az ágyban egy céda." Női praktikákat bevetve, és minden szégyenérzetét levetkőzve próbálja visszacsábítani a férjét, akit talán nem is veszített el. Borsa Brown egyedi, szókimondó, ugyanakkor érzelmes és szenvedélyes, erotikában bővelkedő írásai hamar az olvasók kedvenceivé váltak. Ezúttal humoros formában, de mégis kegyetlenül őszintén és valósághűen mutatja be a női lélek bonyolultságát. Egy krízisbe jutó házasság újraélesztése, rengeteg erotikával, érzelemmel, nevettető és elgondolkodtató helyzetekkel. Egy olyan történet, ami bárki életében valóssá válhat. Mert a cél: nőnek maradni mindenáron!

Anna Maxted - Műkörömszakadtáig
Egy ​kies estén Natalie elindul, hogy találkozzon barátnője férjével, Simonnal, hogy rendbe tegye öt perce tartó és máris zátonyra futó házasságát. A találkozás túl jól, azazhogy túl rosszul sikerül, és elérkezik a mélypont, ahonnan már csak fölfelé vezet az út.

Sheila O'Flanagan - Megint ​egyedül
Mihez ​kezdesz, ha váratlanul magadra maradsz? Az öngyilkosság gondolatával foglalkozol? Eszelősen beleveted magad a szexbe? Belesüppedsz az önsajnálat mocsarába?Alix Callaghan mindhárom lelkiállapotot átéli, amikor élete szerelme közli, hogy családot szeretne alapítani - de nem vele. A konfliktus megoldhatatlan, hiszen Alix - bár úgy érzi, vissza tudná szerezni a férfit, ha elfogadná az anyaság gondolatát - még nem érett meg a gyermeknevelésre, s karrierjéről sem tud lemondani. Most, hogy a munkahelyén a férfiak szemet vetettek az állására, ráadásul fölfedezi az első ősz hajszálait is, egyre többször fordul meg a fejében, hogy a jelenlegi, újbóli magára maradása vajon nem egy végleges állapot kezdete-e?Lendületes regény az egyedülálló, harmincas éveiben járó, sikeres nő belső bizonytalanságáról, a "család vagy karrier" kérdéskörről, amivel sajnos egyre több nő találja szemben magát.

Helen Fielding - Bridget ​Jones naplója 2. - Mindjárt megőrülök!
A ​Napló ott ért véget, hogy Bridget megkapja álmai férfiját, Mark Darcyt. Bridget Jones naplójának második kötete ott kezdõdik, hogy baj van: Darcy, aki idõnként Bridget lakásán tölti a napot és/vagy az éjszakát, nem hajlandó mosogatni! Azonkívül – vélekednek a barátnõk – bizonyára homokos is, mert egyre többet lebzsel a zsiráflábú, feneke-nincs, egyszóval férfias Rebecca körül... Persze vannak más bajok is: Bridget anyjának legújabb dilije például, hogy Kenyába rohangál szafárit látni és maszájokat fogdosni – egy ifjú kikujut magával is cipel Londonba, hogy véres kardként körbehordozza. Bridget mindezt egy thaiföldi búfelejtõvel próbálja túlélni, ám olyan valódi és álkalandokba bonyolódik, hogy akár élete végéig egy thai dutyiban senyvedhetne, ha ismét meg nem jelenne a színen Mark Darcy.

Sophie Kinsella - Egy ​boltkóros naplója
Komolyan ​mondom, ha mindenki mindennap új ruhát venne fel, szerintem megszűnne a depresszió mint népbetegség. Becky A fiatal és csinos Becky Bloomwoodnak látszólag bejött az élet. Sikeres magazinrovatában azoknak ad tanácsot, akik nem képesek beosztani a pénzüket, és már a hó vége előtt elköltik… a következő havi fizetésüket. A gond csak az, hogy Becky is olyan, akinek minden bajára egy új feszes top a gyógyír. Baja pedig van elég. Például, hogy a vásárlási láz miatt nyakig ül az adósságban. Hiába tudja a tökéletes receptet: költs kevesebbet, keress többet!, ha boldogtalan, ha túlórázik, ha összebalhézik a pasijával, ha túl sok a zsizsegés vagy éppen halálra unja magát, Becky vásárol. Egyre nyomasztóbb pénzzavarából egyre komolyabb költekezéssel igyekszik kimászni. Két választása maradt: vagy ellenáll a csábító kirakatoknak, a kihagyhatatlan akcióknak és a csecsebecséknek, vagy az adósok börtönében felpróbálhatja a cseppet sem divatos rabruhát. Vajon sikerül Beckynek úrrá lennie szenvedélyén? Leszámol a boltkórossággal, mielőtt az élete komédiából átcsap tragédiába? És létezik az a férfi, aki egy ilyen bolond csajt szeretni képes? Sophie Kinsella egy szenvedélyes vásárlóról írt fergeteges humorú könyvet, amelynek szétszórt, de szerethető főhőse pont olyan, mint a legjobb barátnőnk barátnője. A Boltkóros sorozat többi kötete is olvasók millióit nevetteti meg világszerte.

Az_arab
elérhető
51

Borsa Brown - Az ​Arab
Megbotránkoztató, ​ugyanakkor szívbe markoló történet egy nem mindennapi szerelemről egy szaúdi herceg és egy magyar nő között. Gamal ibh Hussein Ál-Szudairi a milliomosok megszokott életét éli, míg egy üzleti tárgyalás alkalmával Budapestre érkezik. Ridegsége és elhatárolódása az új világgal szemben hamarosan átalakul valami egészen mássá. Vannak érzések, melyek korlátokat döntenek le, és embereket formálnak át. Mindezt azért, hogy új útra léphessenek. Miként vállalhatja föl egymást két ember, akik oly különbözőek? Miként lépnek új útra, vagy veszik fel a harcot saját lelkükkel szemben? És mikor jönnek rá, hogy valami végleges és megváltoztathatatlan Borsa Brown, a több ezer példányban eladott Maffia triógia sikerszerzőjének legújabb és eddigi legizgalmasabb regénye sajátos, erotikával fűszerezett stílusával dolgozza fel a kényes témát. Csakúgy, mint eddigi könyveiben, elzárt világba kalauzol, érdekes karaktereket és élethelyzeteket, emberi kapcsolatokat mutat be, melyeket kellőképpen színez csattanós párbeszédekkel. Az erotikus részekre tekintettel 18 év feletti olvasóknak ajánlott!

Cecelia Ahern - Életed ​regénye
A ​szerző legújabb világsikere. Kitty Logan újságírónő karrierjét egy csúnya botrány kettétöri, ráadásul akihez segítségért fordulhatna a nehéz időkben, legjobb barátnője és mentora akkor tudja meg, hogy halálos beteg. Constance utolsó kívánsága, hogy Kitty írja meg helyette élete regényét, amire már nem maradt ideje. Az egyetlen sorvezető, amit Constance hátrahagy, egy 100 nevet tartalmazó lista, semmi több. Kik ezek az emberek? Valóban léteznek vagy csak a fantázia szülöttei? Milyen kapcsolatban állnak egymással, és mi lehetett a sztori, amit Constance hétpecsétes titokként őrzött? Kitty mindent feladva elindul, hogy beteljesítse barátnője végakaratát, és a rejtélyekkel teli, fordulatokban gazdag nyomozás során nem csak annak a száz embernek a meglepő és torokszorító történetét érti meg, akik a listán szerepelnek, de a nem mindennapi küldetés a saját életében is megannyi pozitív változást hoz.

Nicolas Barreau - A ​világ végén megtalálsz
A ​nő mosolya és az Álmaim asszonya után A világ végén megtalálsz a szerző harmadik, magyarul megjelenő könyve. Egy fiatal galériatulajdonos egy nap szerelmes levelet kap egy titokzatos hölgytől, aki Principessa néven írja alá a leveleit. Ki lehet ő? Habkönnyű szerelmi történet a szerző kedvenc színhelyén, Párizsban.

Cecelia Ahern - A ​holnap titkai
Tamara ​Goodwin mindent megkapott, amit csak megkívánt. Gazdag családba született, privát tengerparti strandra néző, hatalmas villában nevelkedett, ahol gardróbjában számolatlanul zsúfolódtak a méregdrága, márkás holmik. Mindig csak a jelennek élt, mit sem törődve azzal, mit tartogat a holnap. Aztán egyik napról a másikra elveszti édesapját, és ettől kezdve a lány és édesanyja életében minden gyökerestől megváltozik. Örökségük tengernyi adósság, így nem marad számukra más választás, mint mindenüket elárvereztetni, majd leköltözni Tamara bácsikájához és nénikéjéhez vidékre. A rokonok otthona, a Kilsaney-kastély árnyékában meghúzódó kapusház magányában azonban a lány egyre csak dublini élete után sóvárog. Kíváncsiságát egy mozgókönyvtár kelti fel, mely egy napon a Kilsaney-birtok előtt áll meg. Tekintete egy jókora, titokzatos, bőrkötésű kötetre téved, melynek fedelét arany lakat zárja le. Egy kis segítséggel végül sikerül kinyitnia a könyvet. Amit a kötet lapjain talál, attól nemcsak a lélegzete áll el, de egész világa megrendül, ahogy olvasni kezd..

Cecelia Ahern - Ahol ​a szivárvány véget ér
Rosie ​és Alex jóban-rosszban kitartanak egymás mellett, és életre szóló szövetséget kötnek az iskola és a felnőttek zord világa ellen. Az izgalmas órai levelezések alatt még nem sejtik, hogy életük következő jó néhány évét is így fogják eltölteni: egymással levelezve... A sors újra és újra elválasztja őket egymástól, hogy próbára tegye barátságukat, kitartásukat és őszinteségüket. A gyerekek komoly felnőtté cseperednek: mindketten dolgoznak, házasodnak, gyereket nevelnek, válnak, de a varázslatos kötelék, amely összeköti őket, életük minden öröme és bánata közepette is megmarad. Több van-e köztük puszta barátságnál? Ha kapnának egy utolsó lehetőséget, kockára tennének-e mindent az igaz szerelemért?

Covers_369807
elérhető
27

Rainbow Rowell - Fangirl
Cath ​imádja Simon Snow-t. Oké, Simon Snow-t mindenki imádja... Ám Cathnek az egész élete abból áll, hogy rajong - amihez nagyon ért. Cath és Wren, az ikrek kisiskolás korukban menekültek a Simon Snow-sorozathoz, miután anyjuk kilépett az életükből. Elolvasták a Simon Show-könyveket. Újraolvasták őket. Beköltöztek a Simon Snow-fórumokra, továbbírták Simon Snow történeteit. Cath testvére nagyjából kinőtt a rajongásból, de Cath nem bír túllépni rajta. Nem is akar. Most, hogy felvették őket a fősulira, Wren közli Cathtel, hogy nem akar együtt lakni vele... Az a nagy kérdés: kibírja-e Cath úgy, hogy Wren nem fogja a kezét? Elég nagy már ahhoz, hogy a saját életét élje? Egyáltalán fel akar-e nőni...?

Cat Lavoie - Váratlan ​nyaralás
Zoey ​egy kávézót vezet egy amerikai kisvárosban, és nemcsak kávé-, hanem kapcsolatfüggő is. Amikor a szerelme lelép, ráadásul kiderül, hogy egy másik nő gyereket vár tőle, Zoey összeomlik. Ekkor a barátai némi protekcióval elintéznek neki egy mexikói nyaralást. Egy hét a Zen Pillanata Hotelben, nincs is ennél csodásabb ajándék, ő mégis inkább otthon maradna és magában búslakodna. A barátok azonban kiviszik a reptérre… és Zoey a repülőn felfedezi exbarátja hasonmását, akivel ráadásul ugyanaz az úti céljuk. A bejáratnál gyorsan kiderül, hogy a Zen Pillanata Resort nem az, aminek hitték, és amikor a lánytól elveszik a mobiltelefonját, továbbá közlik vele, hogy mostantól se kávé, se koktél, se internet, helyette jóga a tűző napon, sport minden mennyiségben és egészséges ételek módjával – bizony újra összeomlik. Ám ott a ragyogó fehérhomokos tengerpart a pálmafákkal, ott az újonnan megismert fiú és annak habókos barátja, tehát Zoey nincs egyedül a váratlan helyzetben… Mégis visszafordulna a fahéjas latték, a mandulás kapucsínók, a torták és az önsajnálat világába – csakhogy a Zen Pillanata Resort kapuja bezárul mögötte…

Agnès Martin-Lugand - A ​boldog emberek esőben csókolóznak
Amikor ​vigasztalhatatlan voltam, Edward terelt arra az útra, amely megszabadított a Colin iránti hűség kényszerétől. És éreztem, hogy most már tőle is megszabadultam, és készen állok rá, hogy más férfiak előtt is megnyíljak. Írországból való hazatérése óta Diane-nak sikerült pontot tennie az Edwarddal folytatott viharos kapcsolat végére, és szilárdan eltökélte, hogy Párizsban építi fel újra az életét. Legjobb barátja segítségével ismét nagy lendülettel veti bele magát irodalmi kávéháza felvirágoztatásába. Itt ismerkedik meg Olivier-vel, aki kedves, figyelmes, és főleg: elfogadja, hogy Diane nem akar többé anya lenni. Mert Diane tudja, hogy soha nem fogja magát túltenni a kislánya elvesztésén. Csakhogy egy váratlan esemény minden tervet felborít: Diane egyre kevésbé biztos benne, hogy jól döntött. Igen ám, de lesz-e bátorsága új utat választani? Agnès Martin-Lugand lélekemelő története ellopta a franciák szívét, majd meghódította a világot. A hetek alatt a sikerlisták élére ugró könyvből több százezret adtak el, a női olvasók pedig világszerte a szívükbe zárták a gyászból kigyógyuló Diane karakterét. A sikerkönyvből hamarosan film készül.

Cheryl A. Arguile - Vágyom ​a csókjaidra!
Micsoda ​egy kiállhatatlan alak ez a Todd Lawrence! Mire Marisa üggyel-bajjal talpra állítja a nagybátyjától örökölt lerobbant szállodát, egyszer csak megjelenik, és úgy tűnik bele akar ülni a készbe. A magas, jóképű, elbűvölően mosolygó férfi egy szép napon elébe áll és közli, hogy a szálloda fele az övé. Marisa az első pillanattól kezdve ki nem állhatja, ezért azután nem is érti, miért keríti hatalmába valami furcsa, érzéki borzongás a férfi tekintetétől, amelyből leplezetlenül sugárzik, hogy nem is annyira a szálloda érdekli, hanem inkább ő...

Meghan March - Vágy ​és hatalom
Tömött ​a pénztárcám és jó nagy a férfiasságom. Ennyit az önéletrajzomról. Azt hiszem, nem is kell többet mondanom, a nők 99 százalékának ennyi elég, hogy megkapjam őket. Hogy seggfej vagyok? Hát igen. És tudod, mit? Jól is érzem így magam. Vagyis jól éreztem... Amíg nem találkoztam Vele. A könyvekben szikrákról meg kémiáról szoktak írni. Faszság. Kettőnk közt inkább tűzijáték volt, sőt tűzhányó. Vagy atombomba. Csakhogy van egy kis baj. Nem tudom a nevét, nem adta meg a telefonszámát, csak úgy lelépett a szállodából életem legforróbb kibaszott éjszakája után. Megkóstoltam a világon a legédesebb, legkülönlegesebb kis pinát... ritka, mint az unikornis, és újra akarom! Mit tehet ilyenkor egy ilyen seggfej, mint én? Utcára vittem a problémát. Olyan nincs, hogy nem kapom meg. És hogy mi lesz, ha megtalálom? Megtartom! Meghan March erős, érzéki nőkről ír és mocskos szájú alfahímekről, akiket térdre kényszerítenek. Impulzív és kedélyes, és senkitől nem kér bocsánatot, amiért imád pikáns dolgokat írni. Erotikus regényei Amerikában hatalmas sikert aratnak, és minden bizonnyal a hazai olvasók kedvence is lesz.

Fejős Éva - Fejős Éva - Bangkok, ​tranzit
Bangkok. ​Ölelő, forró, egzotikus város, ahol a múlt és a jövő összekapcsolódik, és ahol bármi megtörténhet; és meg is történik. Hét ember sorsa keresztezi egymást ebben a metropoliszban. Hét ember, hét kereső, akiknek ez a város talán az utolsó állomás. Vagy az első egy új élet felé? A sikeres üzletember, a körülrajongott fotómodell, az örök outsider férfi, a családanya, aki hirtelen elveszít mindent, a kiváló orvos, aki nem tudta megadni azt, amire a nő vágyott, egy madám, és a kiskorában örökbe fogadott bájos lány. Miért éppen ők heten? Miért érkeztek egy időben Bangkokba? Hihetünk-e a véletlenekben?

Tarryn Fisher - F*ck ​Love - Kapd be, szerelem!
_„Tarryn ​Fisher ezúttal a humorral átszőtt, érzékeny oldalát mutatja meg…”_ – Willow Aster Helena Conway szerelmes lesz. Akaratlanul. Észrevétlenül. De nem véletlenül. Kit Isley pontosan az ő ellentéte – rejtélyes, fékezhetetlen és a legkevésbé sem óvatos. Mindez akár remekül is alakulhatna… Ha nem Helena legjobb barátnőjével találkozgatna. Helena kénytelen dacolni a szívével, helyesen cselekedni, és másokra is gondolni. Egészen addig, amíg fittyet nem hány az egészre. Tarryn Fisher, New York Times sikerkönyves szerző lehet, hogy vagányabb nálad, de ezt nem dörgöli az orrod alá. Az első diplomáját a Roxfort Varázsló és Boszorkányképző Szakiskolában szerezte. Az emberi természet nagy tisztelője, egy hús és vér gonosz, mégpedig a Mardekár házból. A szíve sötét, de az olvasóit azért kedveli. Jelenleg Washingtonban él fiával és lányával. Az év legizgalmasabb regénye a női útkeresésről és a szerelemről.

Papp Diána - Szerdán ​habcsók
„Három ​hónappal korábban költözött el a férjétől. Két hete megbeszélték, hogy elválnak, tíz együtt töltött év, hét év házasság után. Eszter első kétségbeesésében gondolkodás nélkül a szüleihez ment. Nem is hozhatott volna ennél rosszabb döntést. Visszamenni abba a szobába, ahol felnőtt, csak annak a bizonyosságát erősítette, hogy mennyire önállótlan. 33 évesen újra gyereksorban tengődött, anyjáék lábujjhegyen jártak körülötte, néha sokatmondóan összenéztek, különösen, ha Edith Piafot hallgatott. Bizonyára azt hitték, megőrült. Tulajdonképpen közel is járt hozzá. Reggel elment dolgozni, egész nap nem evett, este találkozott valamelyik barátnőjével, hogy újra és újra elsírhassa a bánatát. Megittak néhány pohár bort, éjszaka volt már, mire hazakeveredett. Reggel anyja az alkoholgőzös gyerekszobába lépett be, hogy elhúzza a függönyt, és azzal a mozdulattal kinyissa az ablakot.” Valahogy így ér véget Békési Eszter, pr-es és gasztroblogger házassága. És itt kezdődik a Szerdán habcsók története egy fiatal nőről, aki egy nagy pofon után megpróbál talpra állni, és elhinni, hogy nincs olyan, hogy soha többé. Papp Diána újságíró, a Nők Lapja vezető-szerkesztője első regényében receptet ad a bátorsághoz, a szabadsághoz, azaz egy új élethez. És néhány ellenállhatatlan ételhez…

Kollekciók