Ajax-loader

'előadóművészet' címkével ellátott könyvek a rukkolán

 


Amanda Palmer - A ​kérés művészete
Amanda ​Palmer - rocksztár, a közösségi finanszírozás úttörője, TED-előadó - minden tud, amit a kérésről tudni lehet. Menyasszonyi ruhába bújt, élő szoborként szavak nélkül kért pénzt sok ezer járókelőtől. Aztán, amikor énekes, dalszerző és zenész lett, nem félt támogatást kérni a közönségétől, amikor a karjaikba vetette magát a színpadról (vagy éppen szállásra volt szüksége). És, amikor szakított a lemezkiadójával, hogy a saját útját járja, megint csak a rajongóihoz fordult támogatásért, akikkel közösen összehozták a világ legsikeresebb zenei Kickstarter kampányát. Bár Amanda félelem nélkül tud segítséget kérni - amiért ünneplik és támadják is -, rájött, hogy vannak olyan, igazán fontos dolgok, amiket még ő sem tud kérni - akár zenészként, akár barátként, akár feleségként kellene kérnie. Arra is rájött, hogy ezzel nincs egyedül, hogy nagyon sokan félnek kérni, és ez megbénítja az életüket és a kapcsolataikat. Amanda, ebben az áttörést hozó könyvében megmutatja, milyen akadályokkal kell megküzdenie neki és a körülötte élőknek, és feltárja, hogy a kérés művészetének érzelmi, filozófiai és gyakorlati aspektusait.Részben kiáltvány, részben kinyilatkoztatás ez a könyv, amely az értékcsere megváltozott szabályaival online és offline is küszködő, 21. századi művész történetét meséli el. A kérés művészete arra inspirálja az olvasót, hogy újragondolja saját, a kéréssel, az adakozással, a művészettel és a szeretettel kapcsolatos elképzeléseit.

Gál György Sándor - Somogyi Vilmos - Operettek ​könyve
Az ​operettek színes mesehősei és mesehősnői jelennek meg a könyv lapjain: Bob herceg és Daniló, Marica grófnő és Sybill, Gül Baba és Barinkai... A figurák mögött kirajzolódik valamennyi operett története, tartalma és születésének körülményei. Az írók tömör életrajzi tanulmányokban ismertetik Offenbach, Straussz, Suppé, Huszka Jenő, Kacsóh Pongrácz, Kálmán Imre, Lehár Ferenc és még sok más zeneszerző életét. Mindazokét, akik szerepet játszottak e népszerű műfaj megteremtésében, kialakításában és diadalmenetében. Az OPERETTEK KÖNYVE lényegesen eltér a könyv előbbi formájától: anyaga kiegészült a XX. század világsikerű külföldi és hazai operettjeinek, musicaljainak ismertetésével. A korrajz is szélesült, hiszen nemcsak a valcerütemben ringatózó Bécs, a kánkántól harsogó Párizs, a modern angol táncoperettet teremtő London, a János Vitéz furulyaszavára felfigyelő Budapest jelenik meg előttünk, hanem korunk zenei arcmása is, mely elválaszthatatlan a jazz, a rok and roll, s a legmodernebb beatmuzsika harsányabb színeitől.

Michael Jackson - Holdséta ​- Moonwalk
Több ​mint húsz éve volt már a pályán Michael Jackson, amikor megírta önéletrajzi könyvét, a Holdsétá-t, melyben nemcsak a karrierjéről, lemezekről, koncertekről, zenésztársakról, hanem féltve őrzött magánéletéről, vívódásairól, vágyairól, titkos gondolatairól is beszélt. Ekkor már megasztár volt, akinek különleges hangja, mozgása, temperamentuma és titokzatos személyisége világszerte megigézte a közönséget. Lemezei rakétasebességgel törtek a sikerlisták élére, miközben róla magáról a legkülönösebb hírek keringtek. Michael Jackson ekkor határozta el, hogy könyvet ír az életéről. Felidézi gyerekkorának emlékeit, vagy inkább azt, ahogy gyerekkor nélkül kellett felnőnie. Michael és fivérei mindennap gyakoroltak, próbáltak, amatőr versenyeken vettek részt, s közben chicagói sztriptízbárokban dolgoztak, hogy előteremtsék a szakmai fejlődéshez elengedhetetlen utazásokra, kosztümökre, hangszerekre valót. Hamarosan felkarolta őket a szupersztárgyár, a nevezetes Motown s a Jackson Five több mint kétszázmillió albumot adott el úgy, hogy a tehetséges gyerekek minden lépését lesték, koreografálták, s még azt is szigorúan meghatározták, hogy mit kell mondaniuk az újságíróknak. Michael Jackson lefegyverző őszinteséggel meséli el, mennyit küszködött, hogy a gyereksztárságból kinőve kivívja művészi önállóságát. Kezdetben fanatikusan követte mestereit, mindenekelőtt James Brownt, arra törekedett, hogy éppolyan nagy, majd pedig a legnagyobb legyen, és énekesként és táncosként mindig tökéletes produkcióval álljon a közönség elé. Tehetsége, energiája, szívós munkája és elhivatottsága révén a könnyűzene világának legnagyobb sztárja, a show business élő legendája lett, aki pályafutása csúcsán megalkotta azt az albumot a Thriller-t , amely minden eladási rekordot megdöntött a zeneipar történetében. A Holdsétá-ban Michael Jackson mesél a barátairól: Berry Gordyról (a Motown vezetőjéről), Quincy Jonesról, Paul McCartneyról, Fred Astaire-ről, Marlon Brandóról, Katharine Hepburnről, és persze Diana Rossról, akit, mint mondja, örökre szeret. Mesél első szerelméről, gátlásairól és plasztikai műtéteiről is és visszautasítja a magánéletéről keringő rágalmakat. Most, a Pop Királyának halála után megrendítő olvasmány ez a húsz évvel ezelőtt írt könyv, melyben egy nagy terveket és álmokat dédelgető fiatalember vall önmagáról egy olyan ember, aki saját tüneményes tehetségével éppúgy tisztában van, mint a dicsőség keserves visszájával, ami fájdalmas elszigeteltség és boldogtalanság forrása lehet, és amivel nagyon kevesen tudnak megbirkózni. A Holdséta felejthetetlen utazás az énekes-táncos zseni szívében-lelkében: AZ EGYETLEN KÖNYV, MELYBEN MAGA MICHAEL JACKSON SZÓL HOZZÁNK, ÉS SAJÁT SZAVAIVAL MESÉL AZ ÉLETÉRŐL.

Csibra István - Szerdahelyi István - Esztétikai ​alapfogalmak
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Dale Carnegie - Sikerkalauz ​3.
A ​szakmai, társadalmi és a személyes siker nagymértékben attól függ, hogy képesek vagyunk-e világosan közölni másokkal, hogy kik vagyunk, mit akarunk és miben hiszünk. Soha nem volt ilyen nagy szükség arra, hogy az emberek között nyitva maradjanak a kommunikációs csatornák, mint napjainkban, ebben a feszült, aggasztó és bizonytalan világban. Dale Carnegie könyve hasznos olvasmány azok számára is, akik mindössze azt szeretnék elérni, hogy a hétköznapi életben könnyedebben és magabiztosabban mozogjanak, és azoknak is, akik tökéletesebben akarják kifejezni önmegvalósításra törekvő személyiségüket.

Ismeretlen szerző - Magyar ​színházművészeti lexikon
Egykötetes, ​ráadásul egyetemes színházi lexikon több is megjelent az elmúlt évtizedekben, de igazán tudományos alapozású, a magyar színházművészet egészét szakszerűen felölelő munka először és utoljára 1929-1931-ben látott napvilágot (Schöpflin Aladár szerkesztésében). A mostani összeállítás mindenképp szenzáció, több évtizedes kutatómunka, a legjobb hazai szakemberek kollektív munkájának eredménye. A Magyar színházművészeti lexikon felöleli a történeti Magyarország területének teljes színháztörténetét a kezdetektől napjainkig, a színházépítészet és vándorszínészség kérdéseitől a színházesztétikai fogalmakig, az ismert színészek és rendezők, sőt zeneszerzők és dramaturgok, színházesztéták életrajzaitól a különböző volt és jelen társulatokig, szövetségekig, színházi intézményekig. A nagyszabású, valóban hézagpótló és évtizedekig nélkülözött kézikönyv ugyanakkor nem szűkebb értelemben vett szakmai kiadvány. A szó legszélesebb értelmében vett nagyközönség igényeit is kielégíti, kézreálló, könnyen kezelhető tájékoztató minden magyar színházi kérdésben, elsősorban persze a leginkább keresett személyi vonatkozásokban. Igen gazdagon illusztrált kiadvány, szinte mindenkiről (akiről egyáltalán lehetséges) közöl fekete-fehér fotót, a legtöbb szócikkhez kitűenően válogatott bibliográfia is járul, persze elsősorban a monografikus anyagot ölelve fel (vagyis nem találhatók meg az egyes színészek produkcióit méltató színikritikák).

Csengey Dénes - "... ​és mi most itt vagyunk"
"Este ​még tüzijátékot is rendeznek a parlament előtt, ezt a televízió is közvetíti. Vizi és Ecsédi otthon nézik meg az adást, melynek befejezásekor Vizi kapcsolja ki a készüléket. A színes rakéták eltűnnek, a fiatalember szétnéz a szobában. Ugyanaz a kiábrándító helyzet, mint bármikor máskor, üres üvegek, teli hamutartók, s Ecsédi az asztalra dőlve részegen már alszik is megint. Vizi odamegy hozzá, belemarkol a hajába, felemeli a kókadt fejét, és iszonyatos indulattal üvölti, sziszegi barátja álmos arcába: 'Ha nekem még egyszer nők nevét mered kiáltozni, meg házszámokat... Ennek vége, érted?!!!' Majd hosszú, nagyon hosszú szünet után azt mondja Cseh Tamás, most már végképp kilépve nemcsak minden addigi szerepéből, de magából a játékból is, halkan, de tisztán és keményen artikulálva: 'Ennek vége, értitek?' "

F. Molnár Márta - Vályi Rózsi - Balettek ​könyve
A ​táncművészetnek sok ága van, ez a könyv egy szűkebb területével, a balettművészettel foglalkozik. A válogatás alapját a Magyar Állami Operaház világszínvonalú repertoárja szolgáltatja, mely magában foglalja a Nyugat, a Kelet s köztük Magyarország balettgyöngyszemeit. A kötetben több mint félszáz balett részletes ismertetője - koreográfusa, zeneszerzője, keletkezése és leírása - található. A nemzetközi illetve a hazai balettművészet legjelentékenyebb alkotásait F. Molnár Márta élvezetes zenei és tánctörténeti ismereteket is adó, értő tolmácsolásában érthetjük és kedvelhetjük meg.

Juhász Előd - A ​Zenebutik sztáralbuma
100 ​világsztár, 100 adás, 100 helyszín

Covers_252661
Zenelexikon Ismeretlen szerző
3

Ismeretlen szerző - Zenelexikon
A ​mai, többszólamú, sok hangszert használó, éneket a muzsikával kombináló zeneművészet, nyugodtan nevezhető az emberiség legifjabb művészeti ágának, ti. abban az értelemben mindenképp, hogy az európai dráma és költészet nagyjából háromezer éves, a képzőművészet pedig - ha a Willendorfi Vénusztól számítjuk, s miért ne - már 25 ezer éve gyönyörködtet bennünket. Az ősi „zene" a dob, a síp, a munkadal, olyan előfutára a mai zenének, mint az ősi barlangrajzok a mai festészetnek. A dal, a dallam persze már a kezdetek kezdetén is csodálatos jelenség volt, méltó az emberhez, csak az ember volt rá képes, s már a kezdetek kezdetén is azt a megfoghatatlant, éterit „mondta", dalolta, dobolta el a többieknek, ami a lelki történéseket, a boldogságot, örömet, vágyódást vagy szomorúságot fejezi ki, és ébreszti hallgatójában, A mai zene ebben nem különbözik az ősitől, de eszköztárában, műfajaiban, kifejezőkészségében épp akkora a különbség, mint a pislákoló olajmécses, s az eget pásztázó fényszóró között. Ez a zene a 11-12. században születik, amikora heterofónia, a kezdetleges többszólamúság megjelenik a gregorián énekekkel, a trubadúrok s a minnesangerek (lovagköltők), lanttal kísért dalaival. Ez az új zene a reneszánszban kezdett szárnyalni, kezdte eszközeit, műfajait kibontani, s adott nagy lendületet a hang szerek fejlődésén , előbb az énekkel, kórusokkal összefonódva, s azután a barokk zenében, 1600 után, színpadra állt az opera, majd Bach és Handel zseniális művészetében már az énektől független hangszeres zene zeng a főúri kastélyok, királyok zenetermében, s ez szól már az orgonán a templomok fenséges boltívei alatt... Ebből születik meg a "Kék Duna keringő", a "Csárdáskirálynő", az "Operaház fantomja", s a "Szeretlek is meg nem is" örökzöld pop-sláger. Ez a lexikon ennek a hét-nyolcszáz éves, csodálatos folyamatnak az adatait tartalmazza, művekről, műfajokról, hangszerekről, előadókról, táncmuzsikákról szól - s a zene megalkotásának varázslatos képességével rendelkező alkotók előtt tiszteleg.Tudni, ismerni való lista, nem árt, ha kézügyben van a könyvespolcon.

Michael Redgrave - Mesterség ​és művészet
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Balázs Klári - Erdős László - Korda György - Életünk ​lapjai
Nem ​tagadom, szeretjük az életet. Szeretünk élni, énekelni, szórakoztatni és játszani! Meg ugyanezt fordítva, de legfőképp, játszva szórakoztatni. Száz éve ezt csináljuk. És ebben kérem, nincs semmiféle költői túlzás, vagy akár földöntúli csoda. Azaz földöntúli csoda mégis csak van, hiszen mi lehetne más, hogy Klárika negyven, én pedig hatvan éve állok a színpadon énekelve, szórakoztatva, és játszva. Száz év, együtt, még kimondva is sok, de ha mégis azt nézzük, hogy ebben a kerek évszámban mennyi siker, mennyi sláger, mennyi szeretet és rajongás fért bele, akkor bizony, mégsem olyan sok. Sőt, ki az, aki nem viselne el akár még egyszer ennyit. Bizony, száz éve szeretve lenni és szeretni, ez különleges, visszavonhatatlan és földön túli csoda! Az életünk, már eddig is nyitott könyv, ha stílusosan akarok fogalmazni, nyitott lap volt mindenki számára. De mégis, arra gondoltunk, hogy így együtt, az elejétől, no, nem a végéig, csak mostanáig! egy csodaszép kötetben rendezve, izgalmas, kedves, és persze szórakoztató játék lesz rajongóink számára.

Vicki Cobb - Harry ​Houdini
DK's ​acclaimed DK Biography series tackles one of history's most colorful figures in Harry Houdini. Perfect for book reports or summer reading, the DK Biography series brings a new clarity and narrative voice to history's most colorful figures. Supports the Common Core State Standards.

Arina Tanemura - Full ​Moon O Sagashite 1.
A ​bittersweet tale of puppy love, tragedy, and aspirations of pop-star fame. A spark of hope ignites to a blaze in twelve-year-old Mitsuki Koyama's life when a comical pair of magical beings appears to prove to her that dreams really do come true. Young Mitsuki loves singing and dreams of becoming a pop star. Unfortunately, a malignant tumor in her throat prevents her from pursuing her passion. However, her life turns around when two surprisingly fun-loving harbingers of death appear to grant Mitsuki a temporary reprieve from her illness and give her singing career a magical push start.

Marina Abramović - Walk ​Through Walls
“I ​had experienced absolute freedom—I had felt that my body was without boundaries, limitless; that pain didn’t matter, that nothing mattered at all—and it intoxicated me.” In 2010, more than 750,000 people stood in line at Marina Abramović’s MoMA retrospective for the chance to sit across from her and communicate with her nonverbally in an unprecedented durational performance that lasted more than 700 hours. This celebration of nearly fifty years of groundbreaking performance art demonstrated once again that Marina Abramović is truly a force of nature. The child of Communist war-hero parents under Tito’s regime in postwar Yugoslavia, she was raised with a relentless work ethic. Even as she was beginning to build an international artistic career, Marina lived at home under her mother’s abusive control, strictly obeying a 10 p.m. curfew. But nothing could quell her insatiable curiosity, her desire to connect with people, or her distinctly Balkan sense of humor—all of which informs her art and her life. The beating heart of Walk Through Walls is an operatic love story—a twelve-year collaboration with fellow performance artist Ulay, much of which was spent penniless in a van traveling across Europe—a relationship that began to unravel and came to a dramatic end atop the Great Wall of China. Marina’s story, by turns moving, epic, and dryly funny, informs an incomparable artistic career that involves pushing her body past the limits of fear, pain, exhaustion, and danger in an uncompromising quest for emotional and spiritual transformation. A remarkable work of performance in its own right, Walk Through Walls is a vivid and powerful rendering of the unparalleled life of an extraordinary artist.

Gaál Csaba - Hogyan ​adjunk elő...
Beszélni ​nehéz! - ez volt a Magyar Rádió egykori kedvelt adásának címe; az azonos elnevezésű mozgalmat Péchy Blanka (1894-1988) alapította, aki küldetésének tekintette anyanyelvünk ápolását. Kodály Zoltán (1882-1967) felhívása így hangzott: "Vessünk gátat kiejtésünk romlásának!".

Kerényi M. György - Az ​éneklés művészete és pedagógiája
Az ​éneklés művészete olyan régi, mint a művészet általában, sőt talán ez a legősibb művészet. Nem mondhatjuk ugyanezt az éneklés pedagógiájáról, hiszen az éneklés módszere a korral, a stílussal, a társadalom fejlődésével együtt változik. Ez az oka annak, hogy több évszázad sokszáz kötetnyi szakműve között kevés van, amely teljes áttekintést és "örökérvényű" útmutatást nyújtana a zenei oktatás legfontosabb s egyben legkényesebb területén. Kerényi Miklós György kézikönyve ezt a hiányosságot hivatott pótolni.

Zalka Csenge Virág - Mesemondók ​márpedig vannak
A ​mesemondás - akárcsak más előadóművészeti ágak - nem csak passzió, de szakma is. A világ minden táján hivatásos mesemondók ezrei dolgoznak nap mint nap a legmeglepőbb helyeken, és a legtarkább módokon. Ez a könyv azonban nem csak mesemondóknak szól. Szól a közönségeknek is, akik egy-egy újságcikk vagy plakát láttán nem tudják eldönteni, mit várhatnak egy „mesemondó esttől.” Szól a rendezvényszervezőknek, szól a tanároknak és igazgatóknak, akik kitárják az osztálytermeik ajtaját (és akik nélkül sokkal nehezebb lenne a vándor mesemondók élete). És nem utolsó sorban szól a szülőknek, barátoknak és hozzátartozóknak is, akik a kulisszák mögött aggódnak, szurkolnak, és izgulnak, ahányszor egy újabb mesemondó indul el a nagyvilágba. Zalka Csenge Virág tíz éve éli a hivatásos nemzetközi mesemondók életét. Előszavában így vall a kötet születéséről: Mesemondásról beszélni csak mesélve lehet – én úgy mutatom be a mesemondó világot, ahogyan én ismerem. Az én utam ide vezetett; az én szemeimmel ilyen a nemzetközi mesemondás. Ha egy másik mesemondót kérdeznél, lehet, hogy nem állítaná mindennek az ellenkezőjét, de mindenképpen mást emelne ki, más ösvényeket rajzolna fel a térképre, más útravaló tanácsot adna. A mesemondás sokféle, és pont ettől jó.

Arina Tanemura - Full ​Moon O Sagashite 6.
A ​bittersweet tale of puppy love, tragedy, and aspirations of pop-star fame. A spark of hope ignites to a blaze in twelve-year-old Mitsuki Koyama's life when a comical pair of magical beings appears to prove to her that dreams really do come true. Young Mitsuki loves singing and dreams of becoming a pop star. Unfortunately, a malignant tumor in her throat prevents her from pursuing her passion. However, her life turns around when two surprisingly fun-loving harbingers of death appear to grant Mitsuki a temporary reprieve from her illness and give her singing career a magical push start.

Arina Tanemura - Full ​Moon O Sagashite 5.
A ​bittersweet tale of puppy love, tragedy, and aspirations of pop-star fame. A spark of hope ignites to a blaze in twelve-year-old Mitsuki Koyama's life when a comical pair of magical beings appears to prove to her that dreams really do come true. Young Mitsuki loves singing and dreams of becoming a pop star. Unfortunately, a malignant tumor in her throat prevents her from pursuing her passion. However, her life turns around when two surprisingly fun-loving harbingers of death appear to grant Mitsuki a temporary reprieve from her illness and give her singing career a magical push start.

Arina Tanemura - Full ​Moon O Sagashite 4.
Mitsuki's ​love for Eichi has helped keep her alive because she promised that one day she would become a famous singer and meet him again. But lately even the memories of Eichi haven't been enough to keep her spirits up. Will Takuto's confessed love for Mitsuki be enough to convince her to live…or will she follow her first love into death? Arina Tanemura began her manga career in 1996 when her short stories debuted in Ribon magazine. Tanemura gained fame with the 1997 publication of I*O*N, a high school romance with a supernatural twist. From 1998 to 2000, she worked on the popular series Kamikaze Kaito Jeanne, about a young girl who is the reincarnation of Joan of Arc, followed by Time Stranger Kyoko in 2000–2001 and Full Moon in 2002. Despite Tanemura's intentions to draw in a style that makes her stories difficult to animate, both Kamikaze Kaito Jeanne and Full Moon have been adapted into TV series.

Adorján Ilona - Hangképzés, ​énektanítás
Ez ​a könyv egy tapasztalatokban gazdag, hosszú pedagógiai pálya esszenciája. Részben elméleti, részben gyakorlati anyagot tartalmaz, és részletes elemzéssel ellátott hangképző gyakorlatokat is bemutat. Külön fejezet foglalkozik a hangmutálás problémáival, a kórusok hangképzésével, különös tekintettel a gyerekek tanítására, játékos hangképzésükre. A könyv hangegészségtani alapismereteket is közöl, sok szemléltető ábbrával. Könnyen érthető, minden áltudományosságtól mentes, láthatóan a szerző saját személyes tapasztalatán alapuló munkáról van szó, amely mindenki számára hasznos és érdekes, aki magánéneket tanul, de annak is, aki tanít, mivel nagyon sok pedagógiai ismeretet tartalmaz. Adorján Ilona Erdélyben, közelebbről Kolozsvárott született és működött 1982-ig, majd áttelepült Magyarországra. Kolozsvárott leánygimnáziumban, koedukációs tanítóképzőben, majd az ottani Zeneakadémián húsz évig tanított magánéneket, és egyidejűleg a kolozsvári magyar nyelvű Opera énektanáraként is oktatott. Budapesten jelenleg az ELTE Tanárképző Főiskolai Kar ének-zene-karvezetés tanszékén tanít magánéneket, és egyidejűleg a győri Kisfaludy Színház operaegyüttesének énekmestere. Nála hospitálnak a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola győri tagozatának tanárképzős hallgatói is. Kurzusokat tartott Szegeden, Debrecenben, Szombathelyen, Esztergomban, Kecskeméten stb. Idestova hatvan év pedagógiai pályafutása áll mögötte.

Eddie Izzard - Believe ​Me
'I ​know why I'm doing all this,' I said. 'Everything I do in life is trying to get her back. I think if I do enough things . . . that maybe she'll come back.' When Eddie Izzard was six, he and his brother Mark lost their mother. That day, he lost his childhood too. Despite or perhaps because of this, he has always felt he needed to take on things that some people would consider impossible. In Believe Me, Eddie takes us on a journey which begins in Yemen (before the revolution), then takes us to Northern Ireland (before The Troubles), England and Wales, then across the seas to Europe and America. In a story jam-packed with incident he tells of teddy bear shows on boarding school beds, renouncing accountancy for swordfighting on the streets of London and making those first tentative steps towards becoming an Action Transvestite, touring France in French and playing the Hollywood Bowl. Above all, this is a tale about someone who has always done everything his own way (which often didn't work at first) and, sometimes almost by accident but always with grit and determination, achieving what he set out to do. Brimming with the surreal humour and disarming candor of his shows (with occasional digressions), Believe Me tells the story of a little boy who lost his mother yet who has risen to become a star of comedy and drama, a leading advocate of total clothing rights, a British European and extreme runner of marathons, who bestrides the world stage as a world stage bestrider.

Sass Sylvia - A ​belső hang
Miért ​kezdtem el naplót írni, amit én inkább gondolatfüzérnek neveznék? Talán azért, hogy magam előtt is tisztázzak néhány kérdőjelet az életmben... Naponta kell megharcolnom a hitemért, s hogy a végső pillanatig ne adjam fel

Carmine Gallo - TED-előadások
A ​TED-előadások lenyűgözőek, okosak és meggyőzőek. Ki ne vágyna hasonló hatásra, akár üzleti prezentációt, akár nyilvános előadást kell tartania? Legtöbben azonban félünk a nyilvános fellépéstől. Leginkább azért, mert nem tudjuk elképzelni, hogy mondanivalónk bárki számára izgalmassá tehető, személyünk pedig ugyanolyan magával ragadó lehet, mint egy TED-előadóé. Senki sem született vérbeli előadónak, viszont bárki azzá válhat, ha kellő odafigyeléssel, bátorsággal és motivációval rendelkezik. Carmine Gallo kommunikációs tréner lépésről lépésre végigvezet bennünket a folyamaton, amelynek eredményeképpen lebilincselő, meggyőző és emlékezetes előadást tarthatunk. Tanácsai segítségével a megfelelő formába önthetjük mondanivalónkat, képesek leszünk észérvekkel, és érzelmekkel is hatni a közönségünkre. Egyszerű, könnyen alkalmazható tippjeivel már a következő alkalommal lenyűgözhetjük hallgatóságunkat..

S. Loraine Hull - Színészmesterség ​mindenkinek
Lee ​Strasberg, a modern színjátszás egyik kiemelkedő egyénisége, tovább fejlesztette Sztanyiszlavszkij technikáit, és új alapokra helyezte a színész feladatait és munkáját. A közérthető gyakorlati könyv kiváló segédeszköz színészpedagógusok, rendezők , drámapedagógusok, pszichológusok számára, és - ahogyan erre a címe is utal - nem csak azoknak szól, akik színészi pályára adták a fejüket. Mindenkinek szól. A könyvben leírt érzelem- és érzet-felidéző gyakorlatok, valamint a koncentrációs, relaxációs és improvizációs technikák segítségével megtanulhatunk bánni az érzelmeinkkel.

Tarczy Gyula - Ha ​mikrofon kerül a kezedbe...
Majd' ​mindenki moderál! A műsorvezetést jóval többen gyakorolják, mint azt elsőre gondolnánk: üzletemberek, pedagógusok, vezetők bármilyen területről, kereskedők, előadók (konferenciák résztvevői éppúgy, mint zenészek), hálózatépítők, szóvivők, menedzserek, rendezvényszervezők, diákok, s persze a sajtó munkatársai (rádiósok, tévések) - is. Sokan nem is gondolnák elsőre, hogy egy bármilyen kis létszámú értekezlet, meeting "levezetése" éppúgy moderálás, mint egy jótékonysági bál, Mikulás-ünnepség, falunap, megnyitó és üzleti, kulturális, családi találkozók kézben tartása, összefogása. Így naponta ezrek gyakorolják a műsorvezetést, még pontosabban a felépítést, amely egy külön hivatás! A könyv azoknak szól, akik akár kis létszámú "közönség", hallgatóság elé is kerülnek, hogy felvezessenek, összekössenek valamit, valakiket. A rendezvénymoderátor-specialista szerző, aki negyedszázada dolgozik színpadon és a médiában, 32 fejezetben nyújtja át színesen, könnyed hangvétellel a moderálás alapjait, akár a most indulók vagy e szakmára fókuszálók számára is részletesen, gyakorlatiasan, rengeteg példával, javaslattal. Mert egyre többen vannak, akiknek mikrofon kerül a kezükbe...

Györffy Kinga - Add ​elő magad
Ez ​a könyv bátorítás. Azok számára, akik eddig úgy érezték, hogy nem született előadók, hogy vérmérsékletük és személyiségük – például halkságuk, szelídségük, szerénységük – alkalmatlanná teszi őket arra, hogy közönség elé álljanak. Nekik üzeni ez a könyv, hogy merjenek elindulni a retorikai, előadás-technikai és storytelling fejlődés útján! Ez nem a személyiségük megváltoztatásának útja lesz, hanem éppen ellenkezőleg: a saját hangjuk, stílusuk megtalálásának és finomításának útja. Ehhez kapnak a könyvben segítséget: szemléletet, elveket és eszközöket. Ez a könyv ugyanakkor ösztönzés is. A jó előadók számára, akik hajlamosak elkényelmesedni, és akiket éppen éppen jó előadói mivoltuk akadályoz meg abban, hogy észrevegyék: mindannak, amit elmondanak, alig-alig van hatása, gondolataik nem ragadnak meg, mondanivalójuk nem éli túl a pillanatot. Nekik üzeni e könyv, hogy ne álljanak meg az út felénél! Ne jó, hanem magával ragadó előadók akarjanak lenni!

Amanda Palmer - The ​Art of Asking
Imagine ​standing on a box in the middle of a busy city, dressed as a white-faced bride, and silently using your eyes to ask people for money. Or touring Europe in a punk cabaret band, and finding a place to sleep each night by reaching out to strangers on Twitter. For Amanda Palmer, actions like these have gone beyond satisfying her basic needs for food and shelter - they've taught her how to turn strangers into friends, build communities, and discover her own giving impulses. And because she had learned how to ask, she was able to go to the world to ask for the money to make a new album and tour with it, and to raise over a million dollars in a month. In The Art of Asking, Palmer expands upon her popular TED talk to reveal how ordinary people, those of us without thousands of Twitter followers and adoring fans, can use these same principles in our own lives.

Kiss Gabriella - (Ön)kritikus ​állapot
Kötetünk ​annak az „állapotnak” az elemzésére vállalkozik, amelyben a modern színháztudomány egyik legmeghatározóbb diszciplínája, a színházszemiotika kényszerül „önkritikára”. Középpontjában napjaink egyik legsokoldalúbb teatrológusának, Erika Fischer-Lichtének a munkássága áll. Az elmélet (re)konstrukciója során műveit a színháztudomány és a szociálantropológia szélesebb kontextusába helyezzük, s így arra a kérdésre is választ keresünk, hogy igaz-e a (színház)szemiotika oly sokat hangoztatott válságának ténye. A német kutató elemzési módszerének határait a kortárs európai színház posztdramatikus tendenciáinak ismeretében jelöljük ki, és a kilencvenes évek nagy vihart kavaró rendezéseinek (Alföldi Róbert, Novák Eszter, Szász János, Telihay Péter, Zsótér Sándor) elemzésén igazoljuk. A Szegedi Tudományegyetemen megvédett doktori disszertáció átdolgozott változata tehát nemcsak egy előadáselemzési módszer vizsgálatát ígéri, hanem a kortárs magyar rendezői színház európai horizontból történő megértését is segíti.

Matt Cardle - My ​Story
When ​I was 18 I quit college and started looking for a job. Everybody was telling me to get on and find a career. But I was holding out for something amazing to come along... I just couldn't put my finger on what it was. The moment I walked out on to The X Factor stage, everything changed. Music was always my first love... and now here I am - the winner of The X Factor! I hope you enjoy reading my story, from the boy I was, to the guy I am now, and how my life was turned upside down by one single audition. It's been an incredible ride, and I owe it all to you, the people who believed in me every step of the way. Thank you.

Balogh Gyula - A ​Jordán-sztori
Jordán-sztorik, ​kitárulkozó vallomások egy kötetben. Több mint egy tucat interjúban Jordán Tamásról, a botrányos szombathelyi színházigazgatóválasztás főszereplőjéről pályatársak, kollégák, barátok, családtagok vallanak. Megszólal többek között Alföldi Róbert, Molnár Piroska, Pogány Judit, Koltai Róbert és Bálint András. A kötet kuriózuma, hogy Tamás életének három legfontosabb nőalakja is interjút adott a szerzőnek.

Kollekciók