'orosz' címkével ellátott könyvek a rukkolán

Ljudmila Ulickaja - Vidám ​temetés
Alik, ​a New Yorkba emigrált, tehetséges orosz-zsidó festőművész haldoklik. Műterem-lakásában sorra felbukkannak megcsalt feleségei, szeretői és régi barátai, akiket nem köt össze más, mint az, hogy mindannyian elhagyták Oroszországot, s mindannyian szeretik Alikot. A festőművész különös és szenvedélyes személyiségének hatása alól nem tudja magát kivonni senki, halálos ágya mellett még szeretői is összebékülnek. Az orosz Booker-díjas Ulickaja a Vidám temetésben korábbi regényeiből (Médea és gyermekei, Kukockij esetei, Életművésznők) ismert pontos lélekábrázolással mutatja be ezt a "furcsa családot" összetartó és széthúzó erőket, finom humorral ábrázolja és teszi különlegessé főszereplője halálát.

Walter Bukowsky - Orosz ​rulett
A ​történet egy orosz tiszt életútját követi végig a Nagy Októberi Szocialista Forradalomtól egészen a II. Világháború azon napjáig, amikor az orosz katonák kitűzték a vörös zászlót a Reischtag tetejére. Ez alatt az idő alatt Szovjet-Oroszország számtalan háborút viselt, legtöbbször saját népe ellen. A regény nem kíván felmentést adni az oroszoknak az általuk elkövetett háborús bűnök alól, sem a kommunistáknak az embertelenségeik miatt. Inkább megpróbál választ keresni a főhős szemszögéből, aki a legvadabb időkben is igyekezett ember maradni, s ezáltal bátorságával, gerincességével saját népéből származó ellenségeiben is tiszteletet ébreszteni. A történet egyes alakjai kitalált szereplők, mások valós történelmi személyek. Mihail A. Bukovsky, e sorok lejegyzőjének nagyszülője géppuskásként maga is részt vett a II. Világháború harcaiban, s ott megtanulta, hogy „a csatákban, a véráztatta harcmezőn nincsenek kommunisták, nincsenek fasiszták, nincsenek, ideológiák, csak katonák, és maga a halál. Az ideológiák képviselői ugyanis soha nem mennek ki a frontvonalba.

Ljudmila Ulickaja - Imágó
Ljudmila ​Ulickaja legújabb regényében három jó barát - egy zenész, egy költő és egy fotográfus - életsorsán keresztül mutatja be a Sztálin halálától a Gorbacsov-féle ,,peresztrojkáig" terjedő időszak, az ,,olvadás" és a ,,pangás" korszakának hétköznapjait. A történet középpontjában e három évtized szovjet történelmének ellenzéki törekvései állnak: konspirációk, illegális kiadványok terjesztése, csempészése, kényszerű külső és belső emigrációba vonulás - a korszak politikai életének tipikus eseményei. Az Ulickajától megszokott szövevényes történetből kibontakoznak a szovjet diktatúra elleni küzdelem mindennapjai; megtudhatjuk, miként őrizhető meg ilyen körülmények között az ember személyisége, anyagi és szellemi függetlensége, vagy épp miként semmisíti meg a rendszer azokat, akik szembeszállnak a hivatalos ideológiával. A regényben metaforaként megjelenő biológiai fogalom, az imágó, a rovar kifejlett állapotát jelenti. A rovartan ismer olyan ritka eseteket, amikor a rovar, anélkül, hogy végső fejlődési stádiumát elérné, bábállapotban ivaréretté válik, és önmagához hasonló bábokat hoz létre. Ulickaja az imágó metaforájának segítségével próbálja megfejteni, hogy a XX. század második felének embere miként képes - ha képes egyáltalán - a szó erkölcsi értelmében is felnőtté válni. A történelmi események és a biológiai jelenség párhuzamával megmutatja, hogy ugyanaz az esemény vagy életsors hogyan válik egyszerre emelkedetten tragikussá és bohózatba illően komikussá. Az Imágó Ljudmila Ulickaja alighanem legkomolyabb, egyben legmulatságosabb könyve.

Nyikolaj Vasziljevics Gogol - Holt ​lelkek
"Holt ​lelkek" - ízlelgeti az olvasó a címet, amikor először veszi kezébe Gogol halhatatlan alkotását. A cím mélyebb jelentéséről már az író életében is beszéltek, és Herzen szerint van benne valami, "ami rémületet kelt". Pedig látszólag oly egyszerű és áttekinthető minden. Csinos, ruganyozott csézáján egy "nem túlságosan kövér, de nem is túlságosan sovány" férfi érkezik N. kormányzósági székhelyre, s ezzel kezdetét veszi a váratlan fordulatokban bővelkedő történet. Hivatalnokokat és földesurakat látogat sorra, s az utóbbiaknak üzleti ajánlatot tesz, amely szokatlanságával kibillenti őket a nyugalmukból. Ám Csicsikov bricskája nemcsak N. kormányzósági városkában és környékén kavarja fel a port... Erényekben nem éppen bővelkedő hősével együtt az író egész Oroszországot bejárja, és a legkülönbözőbb alakok sokaságát állítja elénk.

Csingiz Ajtmatov - Fehér ​hajó
Az ​Isszik-Kul-tótól nem messze, egy kis telepen él a kisfiú, s féltett kincsével, egy távcsővel figyeli a tavat, s a tavon a fehér hajót, melyen talán az apja dolgozik, s elképzeli, ahogy hallá változik, s odaúszik hozzá. Mert a kisfiú csak álmodozhat rég nem látott szüleiről: a nagyapja neveli, ő vesz neki iskolatáskát is, és ő meséli el Koronás Szarvas Anya történetét, akitől egész nemzetségük származik. De a szarvasok rég elszöktek arról a vidékről, mert az emberek üldözték s gyilkolták őket, s már Koronás Szarvas Anyára sem emlékeznek. Az ő emlékét csak az öreg Lótifuti Momun őrzi, a kisfiú nagyapja, de őt a többiek semmibe veszik, s kinevetik szovjet emberhez méltatlan buta meséit. És egyszer a szarvasok mégis visszatérnek... A 2008-ban elhunyt világhírű író kisregénye egzotikus világot varázsol elénk: a hegyi falvakban élő kirgizek életét, akik közül sokan immár hagyományaikat, legendáikat, emberi tartásukat elveszítve pusztítják környezetüket s önmagukat. Egy kisfiú ártatlan, tiszta szemével látjuk őket s "olthatatlan, gyötrő, örökös szenvedélyüket, hogy többnek lássák őket, mint akik". Ajtmatov legszomorúbb, legpesszimistább írása a nagyszerű életmű kiemelkedő alkotása.

Ljudmila Ulickaja - Elsők ​és utolsók
Aki ​ismeri és szereti Ljudmila Ulickaja regényeit, válogatott elbeszélései kötetében is megtalálja mindazt, ami a világhírű orosz írónő művészi világát jellemzi: a fordulatos, helyenként bizarr cselekményt, a meghökkentő egyéni sorsokat, a szövevényes családi viszonyokat, a csipkeszerűen míves környezetábrázolást, a finom irodalmi és kultúratörténeti párhuzamokat. Az elbeszélések hősei átfogják az egész orosz társadalmat a félkegyelmű koldustól a társadalmi kiváltságokat élvező, magasan kvalifikált értelmiségiig, a világra eszmélő kisgyerektől a haldokló aggastyánig, az apácalelkületű elvált nőtől a szenvedélyes szerelemre vágyó, magányos homoszexuálisig. A történetek együttérzést váltanak ki vagy ironikusak, könnyeket fakasztanak vagy nevetésre ingerelnek, de sosem akarják megmondani az ,,igazságot": a szerző az értelmezést az olvasóra bízza. Ljudmila Ulickaja, a ,,szoknyás Csehov", a csak rá jellemző stílusával, egyéni látásmódjával egyetemessége mellett a kisprózájában is a legnemesebb orosz irodalmi hagyományok folytatója.

Katya Petrovszkaja - Talán ​Eszter
Katya ​Petrovszkaja a rokonunk. Úgy ír, ahogyan mi írhatnánk, ha nem mulasztottunk el volna odafigyelni szüleink és nagyszüleink meséire. Katya Petrovszkaja könyve azonban nem családtörténetet, nem történelmi regény, mert - mint minden örökös - ő is szokott mulasztani: mégis képes beszámolni a felejtés és az emlékezés tereiben tett utazásairól. Mi közünk van a felmenőinkhez? Mit kezdünk a ránk hagyott történetek örökségével? Egy dédapa, aki süketnéma gyerekek számára alapít intézetet Varsóban. Egy nagybácsi, aki 1932-ben merényletet követ el Moszkvában a német követ ellen. Egy dédanya - talán Eszter? -, aki 1941-ben a megszállt Kijevben egyedül marad az elmenekült család lakásában... Petrovszkaja történeteiben nem csak a múlt, de a jelen is megelevenedik, minden az emlékezés hatalmas kirakós játékának darabkájává válik - úgy, hogy egy percre sem maradhat kétségünk afelől, hogy ezekhez a történetekhez nekünk is mi közünk lehet.

Ljudmila Ulickaja - A ​mi Urunk népe
Az ​Európa-szerte népszerű orosz írónő nem tesz mást A mi Urunk népében, csak mesél és mesél a végtelenségig, megunhatatlanul. Mindenről és mindenkiről van egy jó története: legyen szó önbizalom híján álló vagy bármit eltűrő nőkről, az apaság rejtelmeiről, őrangyalokról. Különösen érzékeny a csodákra, a kivételes eseményekre, ám ezeket is – például egy némának hitt gyerek szavait, az állatoknak tartott szentmisét vagy a beteljesülni látszó jóslatokat – úgy tárja elénk, mintha a világ legtermészetesebb dolgairól beszélne. Hiszen amennyire a különleges jelenségekben, legalább annyira otthon van a hétköznapokban. Novellaformában is könnyedén, finoman mutat be szépet és rútat, egy-egy összetettebb szereplőt vagy bonyolultabb szituációt. Nem meglepő ez, hiszen írói érzékenységét a nagy orosz realistáktól örökölte. Rendkívül sokat tud a legfontosabb dolgokról: szerelemről, boldogságról, hitről és halálról. Mindezek mögött pedig nagy-nagy bölcsesség áll: kerülni minden szélsőséget, elfogadni egymást, felülvizsgálni az előítéleteinket az emberben mélyen megbúvó belső hang és az igazságérzet nevében. LJUDMILA ULICKAJA az egyik legnépszerűbb kortárs orosz író, számos jelentős orosz és nemzetközi díj (többek között az orosz Booker-, az orosz Nagy Könyv-, a Grinzane Cavour-díj) kitüntetettje. Könyveiből – tizennégy kötete jelent meg eddig – Oroszországban több mint kétmillió példány kelt el. Három mesekönyv és hat színmű szerzője. Moszkvában él. LJUDMILA ULICKAJA művei a Magvető Kiadónál: Médea és gyermekei (2003) Életművésznők (2004) Vidám temetés (2005) Szonyecska (2006) Odaadó hívetek, Surik (2007) Kukockij esetei (2008) Daniel Stein, tolmács (2009) Történetek állatokról és emberekről (2009) Elsők és utolsók (2010) Imágó (2011) Történetek gyerekekről és felnőttekről (2012)

Mihail Solohov - Csendes ​Don
"A ​már életében klasszikussá vált, Nobel-díjas orosz író világhírű alkotása ez a regény. A mű szétfeszítve a szokásos családregények kereteit, a korszak hatalmas panorámáját bontakoztatja ki, de a kompozíció középpontjában mindig a Melehov család áll, sorsukon át a történelem végső tanulságait összegezi az író. A doni puszták kozákságának balladai szépségű regényeposzáról írja Radnóti Miklós: "Érzelmességtől mentes, pontos és kemény líraiságában szinte egyedülálló, valóságábrázoló erejének titka pedig tapintatos aprólékosságában rejlik... mely az ábrázolás hitelét szolgálja".

Valentyin Katajev - Szentkút
Mire ​gondol egy hosszú és gazdag életpálya végén álló öreg ember, amikor élet-halál között lebeg, és súlyos műtétre vár? Világrendszerek sorsára, az emberiség jövőjére, a béke vagy háború eshetőségére, emberi kapcsolatokra, művészetre, irodalomra, filozófiára - egyszóval olyan kérdésekre, amelyek elsősorban izgatnak minden írástudót. E gondolatok értékes hordozója a regény sajátos cselekménye, amelyben az intellektuális próza vívmányainak mesteri alkalmazásával, mozaikszerűen villantja fel a szerző a gyerekkor, egy szenvedélyes ifjúkori szerelem, egy amerikai utazás megragadó képeit.

Anton Pavlovics Csehov - Szakadékban
Aki ​Anton Csehov elbeszéléseit olvassa, szomorú késő őszi napot érez maga körül, amikor olyan áttetsző a levegő, s élesen kirajzolódnak a pőre fák, a szürke házak, a szürke kis emberek... Az író szelleme, akár az őszi nap, könyörtelen világosságot vetít a kitaposott utakra, a görbe utcákra, a szűk és piszkos házakra, ahol szánalmas kis emberek fuldokolnak unalmukban és tétlenségükben, miközben oktalan és álmos sürgés-forgással töltik be a házakat... A tehetetlen emberek e szürke, unalmas tömege mellett elhaladt egy mindent látó, okos, nagy ember, végignézett hazája unalmas polgárain, és szomorú mosollyal, szelíd, de mélységes szemrehányással teli hangon, arcán és szívében reménytelen fájdalommal, bensőséges, szép hangján így szólt hozzájuk: - Siralmasan élnek önök, uraim!

Ivan Jefremov - A ​borotva éle
A ​"borotva éle" - szimbólum: azt a szinte érzékelhetetlen határt jelenti, amely a tudat és a tudatalatti között húzódik, vagyis amely a teljesen egészséges én pszichikai tengelye. Így magyarázza meg regényének címét maga a szerző, a szovjet tudományos-fantasztikus irodalom klasszikusa, aki ezúttal a legújabb biológiai kutatások és felfedezések fényében boncolgatja az ember pszichofiziológiájának időszerű kérdéseit. Csodával határos, de megtörtént esetek, valóságos jelenségek hiteles leírásával igyekszik feltárni az emberi test és lélek rejtett tartalékait, energiaforrásait. A történések középpontjában egy titokzatos fekete korona, annak különös kisugárzása áll. Több csoport is meg akarja szerezni, hajszákat rendeznek érte. E kalandok leírásával válik a mű térben és időben több dimenziójúvá. Visszanyúl a régmúltba is, például Nagy Sándor korába, vagy az óindiai művészet kezdeteihez, hogy pontosabban megvilágítsa a tegnap, a ma, sőt a holnap eseményeit. Oroszországból kiindulva Itálián, Dél-Afrikán át a forró Indiáig és a jeges Tibetig húzódik a cselekmény fonala. A bőven áradó események egzotikus környezetben, titokzatos templomokban, lámakolostorokban, tengerfenéken stb. játszódnak le. Szemünk előtt zajlik le egy kalandos nőszöktetés; látjuk, hogyan verekszenek meg erőművészek túlerőben lévő fogdmegekkel; megismerjük a különleges, bénító folyadékot kilövő pisztolyt. A mű hősei sarkított jellemű, különleges képességű férfiak, hősnői egzotikus szépségű és rendkívüli sorsú nők. Tanúi vagyunk hipnózissal való csodálatos gyógyításnak, az önszuggesztió nem mindennapi eseteinek. Csak egy példa a sok közül: a tibeti önsanyargató reszpáknak melegük lesz, amikor a fagyos szélben meztelenül állva locsolgatják magukat - a vizes törülköző megszárad rajtuk! Jefremov a tudománynak és a valóságban gyökerező fantasztikumnak olyan tájaira vezet el bennünket, amelyeken szovjet írók még nemigen jártak.

Alexandra Rachmanova - Házasság ​a vörös viharban
"Ma ​volt a nagy látványos ítélkezés Andejeva orvosnő fölött. Nem mentem el, nem tudom elviselni az ilyen dolgokat. A színház nagy nézőtere az utolsó helyig megtelt, a mi Dunyásánk természetesen szintén megjelent. A legnagyobb részletességgel elmondta nekem az egészet: - Nohát, fölállt, talpig feketében öltözve: finom, sápadt arca van, s két kezét így tartotta. Közben Dunyáska igyekezett az orvosnő tartását utánozni, s ez úgy sikerült neki, hogy a dolgok komolysága ellenére sem tudtam visszafojtani a nevetésemet. - Azt mondta: mindig vannak olyan idők, amikor minden felfordul, s valakinek viselni kell a felelősséget, legtöbbnyire annak, aki legkevésbé bűnös! Úgy mondta. Aztán azt mondta, hogy nem az ő bűne, ha Gulina biztosné meghalt: nincs rendes vattája, nincs jódja, azt mondta: az ápoló nővérekben nem lehet megbízni: akár mit parancsolnak nekik, nem teszik meg. Aztán azt is mondta: nem is kórház ez, hanem gyilkosok barlangja, mert a kórházból csak az kerülhet ki élve, és egészségesen, akinek különösen erős szervezete van. S aztán még azt is mondta: igen, bűnös vagyok, de csak azért, mert nem mondtam meg, hogy ilyen körülmények közt az orvos semmi felelősséget nem vállalhat! Ebben a pillanatban egy gyerek sírni kezdett, s a másik három is vele sírt. Egy leányka, drága kis ötesztendős teremtés, azt kiáltotta: Mama, mama, mikor jössz megint haza? Mert hát már négy hónapja nem volt otthon, négy hónapja ül vizsgálati fogságban..."

Mojszej Oszipovics Jankovszkij - Saljapin
"A ​teremtés remeke - írta Saljapin-nekrológjában Tóth Aladár. Aranykori jelenség a XX. század kegyetlen vaskorában. Zseni, kinél különbet talán sohasem ismert az operaszínpad." "Saljapin művészete - a maga töretlen egységében - egyenes továbbvirágzása volt az orosz nép szenvedélyeinek, álmainak, vágyainak, örömeinek, bánatainak. És hangja, ez a páratlanul egyéni, meleg, hatalmas, kifejező árnyalatokban kimeríthetetlenül gazdag bariton - olyan magától értetődőn, olyan közvetlenül oldott meg minden problémát, mintha csak egy iskolát ismert volna: magának a Természetnek iskoláját. Ritmusa, dallammintázása olyan szabad volt, és szabadságában olyan egész, harmonikus, mintha a tengerek és erdők zúgása, az ég zengése vagy a szellők sóhajtása lett volna zeneakadémiája. Ilyen előadóművészet már szinte az alkotóművészettel határos." A magyar közönség régóta várja e páratlan népszerűségű nagy művész életrajzát. Ezért örömmel nyújtjuk most át M. O. Jankovszkij, oroszul 1972-ben megjelent, sok eredeti dokumentummal színesített, Saljapin híres szerepeit is elemző, érdekes munkájának fordítását. Kiegészítésként Komár Pál írását közöljük "Saljapin és Magyarország" címmel.

Alekszandr Bek - A ​volokolamszki országút
Bek ​egész képet nyújt a szovjet ember, a szovjet katona gondolkozásáról, lelkületéről, a szocializmust építő nagy kollektívához tartozásáról, valamint az ebből fakadó nagy erkölcsi öntudatról, mely bármely támadó ellenség feletti győzelem legelső, legfontosabb tényezője. A könyv szerzője maga az élet, a valóság. Hőse: a szovjet nép, a Vörös Hadsereg, mely iszonyú erejű ököllé kovácsolódik, hogy szétzúzza a gyilkos fasiszta betolakodókat. Színhelye: a volokalamszki országút, amelyen a németek be akartak törni az ország szívébe – Moszkvába. Ezt a veszélyeztetett fontos pontot csak hétszáz katona tartotta. Egyik sem volt született hős, csak nemrégen öltötték fel egyen ruhájukat, de valamennyien tudták, mi forog kockán, hogy hazájukat védik az aljas rablótámadás ellen s ez a tudat hősökké avatta őket. Ez a könyv nemcsak érdekfeszítő elbeszélés a Vörös Hadsereg Moszkva körüli harcairól, a legendáshírű Panfilov tábornok hős katonái sorsáról, kinek oroszlánrészük volt a náci offenzíva összeomlásában, hanem jóval több, az egyszerű szovjet ember hihetetlen bátorságának, és hősiességének igazi kútforrása. A szerző elmondatja és elénk tárja a Panfilov-hadsereg egyik különítményének parancsnokával, Baurdzsan Ulival, hogyan vált a békeszerető szovjet polgár katonává, aki a példátlan és nagyszerű győzelemig keményen állta a Moszkva alatti védelmi harcokat, melyeket örök dicsfény övez. Bek a Honvédő Háborúnak ezt a dicső fejezetét, ezt a legendás harci tettet, egyszerű szuggesztív erővel hozza közelebb az olvasóhoz s ez a hétszáz katona emberségével, derűjével, erényeivel és hibáival még színesebbé, még vonzóbbá teszi ezt az izgalmas és elven regényt. Tankönyvének, amely oly közvetlenül hat, mint maga a valóság. S az a kívánatos, hogy magyar dolgozóink minél szélesebb körei olvassák.

Sólem Áléchem - Tóbiás, ​a tejesember
Nyolc ​kis történetet mond el életéből Tóbiás, a Kijev környéki tejesember, hét csudálatosan szép leány boldog apja. Tóbiás házában állandóan vendég a balszerencse. Egyszer sikerül csak könnyű pénzhez, ajándék tehénhez jutnia, amikor két titokzatos asszonyt visz haza kis kocsiján az erdőből, de ennek az örömnek is hamarosan megjön a böjtje: egy kétbalkezes unokaöccs spekulációján az utolsó garasa is elúszik. Tóbiást nagyon szereti az Úristen, s minden rosszból juttat neki, soha nyugton nem hagyja. Lányai szép szerelmes históriái is bajt hoznak Tóbiás fejére. Mégsem veszti el a reményt, nem perlekedik az Örökkévalóval, megérti szándékait. A maga módján segít is bajain Tóbiás: mindenre tud egy-egy bölcs bibliai idézetet, s ha néha azt sem talál, szellemes álidézeteivel nyugtatja meg önmagát. A századfordulón keletkezett sajátos zamatú írás a jiddis irodalom időálló értékei közé tartozik, egyre népszerűbb; Hegedűs a háztetőn címmel musicalnek is feldolgozták s világszerte nagy sikerrel játsszák.

Alekszandr Szolzsenyicin - Rákosztály
1955 ​márciusában vagyunk valahol Közép-Ázsiában, egy kórház rákosztályán. Ide érkezik meg a belügyes Ruszanov (aki viszolyogva fekszik be a „közemberek” közé, és az az elve, hogy „mindenki bűnös, ha megvakarjuk”) és Kosztoglotov, aki az egyetemről a háborúba került, onnan a Gulagba, s szabadulása után most még a rákkal is meg kell küzdenie. A rákosok kórtermében a szovjet társadalom jellegzetes képviselői fekszenek: egyesek, a hatalom kiszolgálói félnek a lassanként beinduló változásoktól, a személyi kultusz leleplezésétől, mások reménykednek, hogy igazi olvadás kezdődik, s az ország testéről visszahúzódik a rákos burjánzás: a táborok, a sztálinizmus, az embertelen diktatúra. S közben csodás gyógyulásról álmodoznak – talán az orosz népi gyógyászat, a nyírfagomba segíthet, ha a „hivatalos” orvosoktól már nincs mit várni. A Rákosztály sok szempontból önéletrajzi mű. Maga Szolzsenyicin 1953-ban szabadult a lágerbõl, s utána Kazahsztánban jelöltek ki neki kényszerlakhelyet. Két év múlva a taskenti kórházban rákos daganatot diagnosztizáltak szervezetében. Élet és halál között lebegett, de legyőzte a betegséget, s úgy érezte, azért maradt életben, hogy beszámoljon a lágerlakó milliók szenvedéséről. A Rákosztály-beli Kosztoglotovban saját életének ezt a pár évét írta meg: küzdelmét a súlyos betegséggel, s küzdelmét azért, hogy a lágerben töltött évek után értelmet találjon életének. 1968-ban a The Times irodalmi melléklete jelentette meg először a Rákosztály néhány részletét, amely Oroszországban (mint ahogy nálunk, Magyarországon is) csak a kommunista rendszer összeomlása után jelenhetett meg.

Ivan Pagyerin - A ​főirányban
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Vaszilij Jan - A ​jégmezők lovagja
A ​könyv rég letűnt időkbe, régvolt emberek közé, régi csaták színhelyére vezeti el olvasóit. Ellenség támad mindenfelől Nagy-Novgorod híres városára, portyázó tatárok, kegyetlen német keresztes lovagok, rabló svédek gyötrik az orosz erdők, puszták, mocsarak egyszerű népét. A tatárok végigsöprik a déli vidékeket (s eljutnak Magyarországba is), északon ugyanekkor a svédek és a kardhordozó német lovagok indulnak "keresztes hadjáratra" az oroszok ellen, akiknek egy része az "eretnek" görögkeleti egyház híve. De méltó vezére támad a sanyargatott népnek. Az ifjú Alekszandr fejedelem, a novgorodi bojárok árulása, ezernyi gáncsoskodása ellenére is élére áll a parasztokból, vadászokból, halászokból toborzott seregének, és a nagy túlerő ellen győzelemre vezeti őket: előbb a Nyeva folyónál lepi meg a svédeket és szétszórja őket, később pedig a talpig páncélba öltözött német keresztes lovagokat győzi le a Csud-tó jegén. A Nyevai Győző, Alekszandr Nyevszkij fejedelemnek regényes életrajza tele van izgalmas, érdekes epizódokkal. A csaták izgalma, a medvevadászat feszültsége, a középkori vásár színes forgataga mind, mind e könyv adta élmény szép emléke marad.

I. Grekova - A ​tanszék
1962-ben ​debütált I. Grekova már első elbeszélésével feltűnést keltett, de csak nagy sokára derült ki, hogy az orosz ipszilon elnevezeséből képzett írói álnév mögött Jelena Wentzel rejlik, eredeti hivatása szerint az alkalmazott matematika professzora. Azóta Kísérlet című regényét és A hölgyfodrász című elbeszéléskötetét a magyar olvasóközönség is megismerhette. Szépirodalmi műveinek témáit elsősorban a tudományos pályán szerzett tapasztalataiból meríti, új kisregényének is egy főiskolai matematikai tanszék a színhelye. Alapszituációját tekintve roppant egyszerűnek látszhat a regény. Csakhogy I. Grekovánál sohasem csak a puszta történet a fontos. Mert akár a mai nő hivatásbeli és magánéleti gondjairól beszél, akár a tudományos élet terültén uralkodó morális viszonyokat vizsgálja - mindkettő sarkalatos kérdése a regénynek -, az emberi kapcsolatok és a való élethelyzetek szinte tudományosan alapos látleletét adja. Biztos kézzel vezeti a cselekményt, és mozgatja korántsem egydimenziójú hőseit, stílusában férfias szókimondás, szelíd líraiság váltakozik iróniába hajló humorral - mindig a közéleti mondanivaló hőfokának megfelelően.

Vera Panova - Hány ​óra van?
Nyolc ​évvel a szerzőnő halála után látott napvilágot a különös hangvételű, költészet és valóság határvidékén játszódó meseregény. A tébolydából szökött őrültek s a fogyatékos tudású, halandó mivoltától rettegő kispolgár szövetségre lépnek, s a békés kisváros életét szétdúlják. A visszafelé forgatott idő köré hamis ideológiát gyártva, hadba küldik a gyermekeket is, meggyalázzák a szerelmet, kiforgatják a nemes szándékokat. Sok mindennek kell történnie, míg az emberek visszatérhetnek az előrehaladó időhöz és gondolatokhoz. Lírai színekkel átszőtt, izgalmas, lebilincselő prózát tart kezében az olvasó, mely egyszerre irodalmi kuriózum és gondolkodva pihentető olvasmány. Az Útitársak, a Messzi utca, a Ha majd visszatérsz című művek után e hagyatékból előkerült kisregény nemcsak az írónő portréját árnyalja, hanem a negyvenes évek szovjet irodalmáról kialakított elképzeléseinket is.

Gavriil Trojepolszkij - Feketefülű ​fehér Bim
"Azt ​a kutyát Bimnek hívják. A szőre fehér, a füle fekete és kajla. A farka nem kurtított. A vadászkutyák fajtájához tartozik. Nem juhászkutya. Szelíd. Egyszer játszottam is vele, de egy tolakodó bácsi elvitte magával. Bim nem harap. A mamám és a papám nem szeretheti Bimet, mert nem a miénk; a nyakában egy sárga táblácska lóg. Nem tudnám megmondani, miért szeretem - csak úgy. A tyúkokat, a libákat, a bárányokat, a szarvasokat és az egereket is szeretem, de az egértől félek. A teheneket azért fejik, hogy legyen mindig a boltokban tej, és hogy a tervet teljesítsék. ("Egy kicsit dilis!" - gondolta magában Anna Pavlovna.) A jávorszarvast nem fejik, mert az üzletekben nem lehet kapni jávorszarvastejet, és nem is hiányzik senkinek. Az állatokat szeretni kell. A kutya az ember legjobb barátja. Épp most fogalmaztam erről egy kis dalt: Szép állat a szarvas / meg a jávorszarvas. / Kedves állat az egér, / de a kutya többet ér. Egyszer szereztem néhány tengerimalacot, de anyukám azt mondta, hogy nagyon büdösek, úgyhogy a lakásban lehetetlen eltűrni, s egy idegen lánynak adta. Ha törik, ha szakad, én úgyis megkeresem Bimet, ha most nem is engedtek el. Ha én egyszer megmondtam, hiába minden, úgyis megtalálom. Még ha Anna Pavlovna meg is haragszik, én azt se bánom."

Konsztantyin Szimonov - Nem ​születünk katonának
Aki ​olvasta a világhírű szovjet író, Konsztantyin Szimonov hazánkban is nagy sikert aratott művét, az Élők és holtak-at, vagy látta a belőle készült filmalkotást - bizonyára örömmel veszi kézbe a mű folytatását, amelynek jól ismert hőseit: a fronton újra magára találó Szincovot, a mindig józanul gondolkozó, megfontolt és nagyon rokonszenves Szerpilin tábornokot, a partizánmunkában életét kockáztató Tánya orvosnőt és a többieket másfél évvel később látjuk viszont a Honvédő Háború talán legizgalmasabb és legdrámaibb szakaszában - a sztálingrádi csatában. Az író ebben a művében is hű marad kitűzött céljához: a nagy szavak pátosza helyett mély emberséggel, nagyon őszintén beszéli el a harcok drámai történetét és hősei sorsát, s a maga teljességében ábrázolja a háború borzalmaiba kényszerített ember helytállását - de gyengeségét, megingásait is. A regény a Lenin-díjas szerző háborús trilógiájának második kötete.

Ismeretlen szerző - Városka ​a burnótos szelencében
Egy ​nép lelkéről semmi sem ad igazabb képet, mint az irodalma. Különösen a gyerekeknek szóló irodalom, melyben könny és humor, valóság és képzelet, tanulság és szórakoztatás egyaránt vegyül. Ez a kötet a szovjet-orosz irodalom klasszikusainak és mai ifjúsági íróinak legjelesebb munkáiból készült válogatás. A gyermek és világa áll a középpontjában a más-más szerzőtől és más-más időszakból való, de mindenkor művészi erővel ábrázolt történeteknek. A könyvet a legjobb fordítók tolmácsolásában olvashatjuk Reich Károly kitűnő grafikáival.

Sólem Áléhem - Vándorcsillagok
A ​regény, mely a szerző érett, időskori darabja (1909-1911), azzal a céllal íródott, hogy kiutat mutasson a pogromok sújtotta, nyomorban és vallási szeparációban élő galíciai zsidó fiataloknak, reménytelennek tetsző helyzetükből. Több lefordított regényből, novelláskötetből ismerhetjük Sólem Áléhem mesélőkedvét, eleven, csevegő hangját, játékos, ironikus, anekdotázó előadásmódját, írásainak pergő ritmusát, gazdag cselekményességét. A Vándorcsillagok cselekményességét is csak Jókai vagy Dickens regényeinek mozgalmasságához lehetne mérni, pedig a szüzsé alapjában egyszerű: két összefonódó, nagy ívű karrier története. Egy kis galíciai faluból az ott vendégszereplő zsidó színház csábítására és saját családi gúzsbakötöttségeik elől megszökik a szegény kántor lánya, Rozá és a gazdag kereskedőcsalád sarja, Leo. Mindketten gyerekek, szerelmesek a színházba és egymásba, s megfogadják, hogy legalább lélekben, soha nem hagyják el egymást. Életük azonban más-más irányba vezeti őket, s majd csak a csúcson fonódik ismét össze egy röpke pillanatra, a híres énekesnő és az ünnepelt hősszerelmes színész találkozásakor. Addig azonban hosszú, kalandokban gazdag út vezet, kinek-kinek a maga útja, de lélekben valóban mindig együtt marad a két üstökös, bujdosó, vándorló csillag. Sólem Áléhem derűs, rengeteg epizódból álló, sok helyszínen játszódó históriájának mélyén, mint mindig, most is ott feszül a zsidóság sorsának évezredes tragédiája, de az öntudat is, és a remény, hogy ha ez a nép kiszabadul kívülről rákényszerített és belülről vállalt bezártságából, hatalmas dolgokra, nagy teljesítményekre képes, nagy tehetségeket dobhat a felszínre. A könnyed elbeszélésmód ellenére valódi, súlyos dolgokról folyik a szó, s valódi emberi alternatívák merülnek föl. A főhősök és a számtalan mellékszereplő sorában zsidó életutak rajzolódnak ki: az önzés és a másokat segítés lehetőségei, a kiemelkedés lelki buktatói. S végül nem csal az író az eredményt tekintve sem: nem áltat azzal, hogy az út a galíciai stetltől Londonig, majd tovább, New York világot jelentő deszkáiig nem jár áldozatokkal: hőseink csak villanásnyira ismerik fel egymásban azt, akit valaha szerettek - s aki azonos a tulajdon jobbik énjükkel, hajdanvolt tisztaságukkal -, mindketten megváltoztak, kiégtek, sok vétséget, bűnt, árulást követtek el mások és önmaguk ellen, nyomukban mindenütt áldozatok maradtak - a regény nem végződik happy enddel.

Julian Szemjonov - Az ​aukció
Vajon ​hol vannak jelenleg a németek által a második világháború során a kelet-európai országokból és a Szovjetunióból elrabolt pótolhatatlan műkincsek? Az olajmágnások pincéiben? Vagy a feddhetetlenebb műkincskereskedő cégek árverési csarnokaiban? Milyen eséllyel indulhat a nemzetközi műkincs-kereskedelem labirintusaiban három jó szándékú "kincskereső", aki életét tette fel arra, hogy az eltulajdonított műremekek visszakerüljenek a jogos tulajdonoshoz? Milyen kálváriát kell végigjárnia Rosztopcsin hercegnek, a dúsgazdag, emigráns, ám hazájához még mindig hű műpártolónak; Solle professzornak, a fanatikus német kutatónak, aki pénzt, időt, magánéletet nem kímélve, a megszállottak szívósságával ered a műkincsek nyomába és páratlan katalógust fektet fel minden egyes példányról, ami eltűnt a nagy európai kereskedőházak raktáraiban; tovább Sztyepanovnak, a szovjet újságírónak, aki az egész "visszaszerzési-visszatérítési" akció közvetítője? Hogyan kergetik őrületbe a professzort és halálba a herceget? Ezt tudhatja meg az olvasó a pergőn megírt könyvből, melynek szerzője nem más, mint a "Tavasz tizenhét pillanata" halhatatlan Strilitzének megalkotója.

A. I. Kuprin - Salamon ​csillaga
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Hadrovics László - Gáldi László - Magyar-orosz ​szótár
Magyar-orosz ​kisszótár, több mint 22 000 címszót és kb. 4000 szószerkezetet tartalmaz.

Konsztantyin Szimonov - Nappalok ​és éjszakák
Konsztantyin ​Mihajlovics Szimonovnak 1944-ben jelent meg a Nappalok és éjszakák című első nagyobb lélegzetű regénye, amelyben dokumentális hűséggel követve egy kisebb katonai egység elkeseredett küzdelmét, elsőként tudta érzékeltetni a sztálingrádi csata sorsdöntő napjainak feszültségét. A mű keletkezésének körülményeiről írja: "A Nappalok és éjszakák-at nem mindjárt prózában gondoltam el, először egy nagy elbeszélő költeményre gondoltam. Poémát akartam írni Sztálingrádról, emberekkel és képekkel, amelyeket láttam és átéltem. És csak azután kezdett kristályosodni az az érzés, hogy nem, ez nem fér bele egy poémába..." Szimonov stílusa az orosz realisták hagyományait követi, népszerűségének könnyed, fordulatos nyelve mellett az igazság szenvedélyes keresése és bátor kimondása is egyik alapforrása.

Fjodor Ivanovics Tyutcsev - A ​tenger paripái
"Tyutcsev, ​Fjodor Ivanovics (1803-1873) a XIX. századi orosz költészet egyik legnagyobb alakja. Finoman, pontosan fogalmazó, izgalmas lírájának, romantikusan áradó és mégis modernül feszült szerelmes verseinek hatása ma is eleven árama az orosz költészetnek, s népszerűsége a múlt század végétől fogva - amikor a szimbolisták mint egyik legnagyobb elődjüket felfedezték - máig nőttön növekszik."

Makszim Gorkij - Malva
Makszim ​Gorkij 1897-ben, az ifjúság és a felnőttkor határmezsgyéjén írta meg e költői szépségű, romantikus elbeszélést. A történetet a nagyszerű természet foglalja keretbe: a tiszta, csillogó tenger és a hatalmas, végtelen égbolt. Egy világtól távol eső kis halásztelepen bontakozik ki három ember összecsapása. Apa és fia támad egymásra Malváért, ezért az izgalmas szépségű asszonyért. De Malva leigázhatatlan. Malva nem tulajdon, nem árucikk: szabad és független a szerelemben - mindig maga dönt sorsáról. Gorkij az önmaga életét élő, s a szabadságot tudatosan vállaló Malva alakjában életművének egyik legvonzóbb, legérdekesebb nőalakját rajzolta meg.

Szasa Szokolov - Bolondok ​iskolája
Szasa ​Szokolov regénye még a hetvenes évek elején íródott, az USA-ban 1976-ban került kiadásra, az író hazájában pedig csupán 1989-ben látott napvilágot. A szovjet hétköznapok elevenednek meg egy nyaralótelep életén keresztül a történetben, melyet egy kisegítő iskola névtelen, skizofrén tanulója mesél el. A telep és az iskola kisszerűségével, banalitásával szemben igazi szabadságot csak a képzelet jelent, meg a különc mezítlábas földrajztanár, Norvégov a maga különös meséivel és Véta Arkagyevna iránt táplált szerelmével. A varázslatos hangulatú, lírai hangvételű áradó próza fokozza a nyers valóság és a képzelet határán játszódó mű olvasmányosságát - minden irodalomkedvelő olvasónak érdemes ajánlani.