Ajax-loader

'tájszótár' címkével ellátott könyvek a rukkolán

 


Kriza János - Erdélyi ​tájszótár
Nincsen ​szebb, különösebb, szorongatóbb látomás Erdélyről, mint Kriza Jánosé. Mintha egész Erdély csupa bokor volna, s minden bokorban egy-egy madár szólna. Egyszerre énekel valamennyi. Zengő tündérkert. De talán elég egy ügyetlen mozdulat, egy rossz lépés, - és a madarak mind elrepülnek. Magukkal viszik a füstként alakuló, soha végig nem mondott, csodálatos dalt. Szomjasan, mohón kell hallgatni, - beinni a muzsikát, szöveget, mozdulatot, szárnyrebbenést. Mindent, ami elporzik a levegőben. Kriza egy balladáért, egy nyelvöltögető dalocskáért, egy különös háromszéki szóért "imádságos hevületű" leveleket tudott írni ismerősöknek, ismeretleneknek... Négy hivatal is kötötte, de ha csak tehette, "kifeslett" mind a négyből és Kolozsvárról elindult be a székelyföldre. Utánaeredt a Kádár Katát vagy a Bátori Boldizsárt megéneklő ballada egy-egy új változatának, olyan könnyen, földi gondoktól lekötetlenül, mintha nem méltóságos püspök lett volna, de maga is szelekkel iramodó dal vagy tavaszi füst a párás, friss földek felett...

Szinnyei József - Magyar ​tájszótár
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Silling István - A ​kupuszinai nyelvjárás és szótára
Dr. ​Silling István vajdasági nyelvész, néprajzkutató, művelődéstörténész, a nyelvtudományok doktora. Kupuszinán született, a legdélebben fekvő palóc nyelvjárást beszélő magyar faluban. Dialektológusként és néprajzosként is kiváló ismerője a délvidéki tájnak, embereknek, szokásoknak és nyelvjárásonknak.

Covers_537975
Nagy ​magyar tájszótár Ismeretlen szerző
2

Ismeretlen szerző - Nagy ​magyar tájszótár
A ​Nagy magyar tájszótár tudományos igényességgel egy kötetbe szerkesztett, az érdeklődők széles rétege számára készült forrásjelölő, egynyelvű szótár. A magyar nyelvterület egy-egy részén - főleg az idősebbek nyelvében - még napjainkban is használatos szavak mellett az archaikus, a kihalt vagy a kihalófélben lévő népnyelvi és tájnyelvi szavak magyarázó adattára. A Nagy magyar tájszótár 20 regionális tájszótárból, 2 általános magyar tájszótárból, egy nyelvatlaszból, illetve 2 magyar értelmező szótárból összegyűjtve 55 000 valódi, jelentésbeli és alaki tájszónak adja meg, magyarázza el több mint 70 000 jelentését. A gyűjtemény bemutatja a mára szinte teljesen letűnt paraszti világot és a visszaszorult paraszti gazdálkodás tipikus munkafolyamatait, tárgyait, tevékenységeit. A szótár a szókincsen keresztül színes képet ad a hajdani élet mindennapjairól, a falusi foglalkozásokról, a földművelésről, az állattenyésztésről, a kertészetről, az erdőgazdasági munkálatokról, a halászatról, a háziiparról. Betekintést nyújt az erdei és mezei növények gyűjtésének mikéntjébe, a népi gyógyászat világába. Gyarapítja ismereteinket a népi táplálkozás és a helyi népviseletek szó- és fogalomkincséről. A Nagy magyar tájszótárban megtalálható a hajdani hiedelmek, babonák szóanyaga is. Ezért a szótár az elmúlt évszázadok művelődéstörténeti ismerettára és a magyar nemzeti műveltség enciklopédiája. A Nagy magyar tájszótár több nyelvjárási terület tájszavait - a Kárpát-medencét szinte teljesen lefedve - egybeszerkesztve tárja elénk. A feldolgozott források több mint egy évszázad alatt láttak napvilágot, így a Nagy magyar tájszótár a magyar nyelv szókincsének egyfajta történeti, diakrón szótárának is tekinthető. Forrásjelölő voltának köszönhetően mindegyik nyelvi elem, szó visszakereshető az eredeti forrásban, így további szónyomozások kiindulópontja lehet. A korábbi tájszógyűjteményeknél szélesebb merítéssel mutatja be a magyar nép- és tájnyelv területi változatosságát, sokszínűségét. További fogódzót jelenthet olyan vizsgálatokhoz, amelyek feltárják egy-egy fogalom, tárgy, élőlény, cselekvés megnevezésének területi sokféleségét. A szótár szókincsgazdagításra, az egyéni szókincs bővítésére haszonnal forgatható. Felvillantja a magyar szókincs gazdagságát, sokszínűségét; olvasgatása igazi szellemi csemege. A magyar nyelv kézikönyvei sorozat 30. tagja.

T%c3%a1jsz%c3%b3t%c3%a1r
Új ​magyar tájszótár Ismeretlen szerző
1

Ismeretlen szerző - Új ​magyar tájszótár
ÚJ ​MAGYAR TÁJSZÓTÁR IV. kötet N-S A magyar tudomány már régóta nélkülöz egy olyan szótárt, amely korszerűen mutatja be nyelvjárásaink szókincsét. Igényelik ezt a munkát a nyelvészeken és a néprajztudósokon kívül az írók, műfordítók, tanárok, a kritikai kiadások előkészítői, a népművelők és az érdeklődő olvasók is, hiszen az egyes írók műveiben előforduló tájszavakról máshol nemigen tájékozódhatnak. Az Új Magyar Táj szótár ezeket az évtizedek óta meglevő, napjainkban, a magyar néphagyományok ápolásának fellendülése idején pedig egyre fokozódó igényeket kívánja kielégíteni. A több mint félmillió adatot öt kötetben, mintegy 120 ezer szócikkben elrendezve tartalmazza. Az első kötetben található az adatok forrásainak és földrajzi lelőhelyeinek jegyzéke. Ez utóbbi különösen fontos, mivel a szótárban nem kizárólag a mai Magyarország területéről, hanem a szomszédos országok magyarlakta vidékeiről is szép számban vannak adatok. Az összesen mintegy 4000 földrajzi név azonosításában kívánja segíteni az olvasót a 24 szelvényből álló térképmelléklet is. Ez a szótár Szinnyei József nevezetes Magyar Tájszótárának szerves folytatása. Az 1890 és 1960 közé eső időszakban összegyűjtött hatalmas tájszóanyagot teszi hozzáférhetővé.

Mazurka Károly - Szuhogyi ​palóc tájszótár
A ​palóc nyelvjárást a magyar nyelvterület egyik legismertebb területi nyelvváltozataként tartjuk számon. E mostani munka a keleti palóc terület egyes sajátosságait tárja elénk egy borsodi település, Szuhogy tájszavain keresztül. Minden tájszógyűjtemény egyben kultúrtörténeti értéket is képvisel. A Szuhogyi palóc tájszótár értékét jelentősen növeli, hogy a szerző maga is autentikus nyelvjárási beszélő, így az elsődlegesen elsajátított nyelvváltozat alapján a keleti palóc nyelvjárásról közvetlen ismeretei vannak. A szerző, Mazurka Károly a falu szülötteként ifjúkorától, az 1950-es évektől gyűjtötte a helyi nyelvjárási jelenségeket. A szótár kincsesbányája a helyi néprajzi emlékeknek is. A szócikkekből megismerhetjük az itt használt eszközöket, a munkafolyamatok menetét, ahogyan a helyi szokásokat is. A falu korábbi életéhez a gazdálkodás mellett a bányászat is szervesen hozzátartozott. Így más tájszótárakhoz képest a szótárból e ma már kevesek által folytatott tevékenységről szintén képet rajzolhatunk az egykori bányászok által használt szavak segítségével. A Szuhogyi palóc tájszótár nemcsak a tudomány számára tarthat számot érdeklődésre, hanem a paraszti világ iránt érdeklődő nagyközönség tájékozódását is szolgálja.

Bálint Sándor - Szegedi ​szótár
Ez ​a szótár több mint harminc esztendős munka gyümölcse. Gyűjtői helyzetem kétségtelenül kedvező volt. Törzsökös szegedi, alsóvárosi parasztszülék gyermekének születtem, tehát a szegedi népnyelv anyanyelvem. Művem forrása elsősorban alighanem én magam vagyok. Öregek között nevelkedtem. Gyermekkoromban még olyan jelenségeknek lehettem tanúja, amelyeket az első világháború teljesen elsöpört. Kapcsolataim azóta sem szakadtak meg egy pillanatra sem a szegedi nyelvi hagyományokkal, a tájszólás közösségével. A szegedi népnyelvvel tudatosan egyetemi éveim legelején kezdtem foglalkozni. A gyűjtést azóta is állandóan, ha nem is mindig rendszeresen folytattam. Egy és más meg is jelent belőle. Az anyag szótári feldolgozásához 1949 tavaszán fogtam hozzá. Mint ismeretes, már van több, egyetlen tájegységről gyűjtött szótárunk. Először Csűry Bálint munkája, a Szamosháti Szótár jelent meg. Ezt követi mindjárt Wichmann György Csángó szótár-a, helyesebben szógyűjteménye. Végül legújabban jelent meg Kiss Géza műve, az Ormánysági Szótár, amelyet Keresztes Kálmán gondozott és egészített ki. Ez utóbbi szegedi szempontból azért is jelentős, mert ö-ző vidék szóanyagát dolgozza fel, és sok érdekes hangzásbeli és szóföldrajzi analógiát nyújt. Mindhárom kiváló munka értékét hangsúlyozva, és módszertani tanulságaikat már itt is hálásan elismerve, csak arra szeretnék rámutatni, hogy szerkesztőiknek helyzete könnyebb volt az enyémnél. Olyan társadalom szókincsét dolgozták fel ugyanis, amely foglalkozását és népi műveltségét tekintve sokkal egységesebb, homogénebb és egyszerűbb Szeged népének társadalmi és szellemi, földrajzi és gazdasági sokrétűségével, nyelvi gazdagságával szemben. A szegedi szókincs felgyűjtése tehát kiterjedt és szövevényes munka, de éppen ezek a nehézségek kétségtelenül fokozzák a feladat érdekességét és bizonyára fontosságát is.

Kis_magyar_tajszotar
Kis ​magyar tájszótár Ismeretlen szerző
6

Ismeretlen szerző - Kis ​magyar tájszótár
A ​Kis magyar tájszótár tudományos igényességgel megszerkesztett ismeret­terjesztő munka. A gyűjtemény 5800 népies és tájszó jelentését magyarázza. Bemutatja a napjainkra szinte teljesen letűnt paraszti világot, a visszaszorult paraszti gazdálkodást és annak tipikus tárgyait, tevékenységeit. A szótár szerkesztői 21 regionális és általános tájszótárból, illetve 2 értelmező szótárból gyűjtötték ki a tájszókat. A feldolgozott források lefedik a Kárpát-medencei magyar nyelvterületet. A szótár azt is feltünteti, hogy az egyes adatok mely forrásból, azaz mely területről származnak. Így látható, hogy a következő szavak a magyar nyelvterület nagy részén használatosak voltak: firhang, früstök, hombár, jussol, langalló, mángorló, ösztöke, pruszlik, saroglya, sifon. A szótárt tanulmányozva olyan szavakra is rálelhetünk, amelyek csak egy-egy szűkebb területen éltek: bucsér (szalmából font tárolóedény), bürdő (kályhacső), cók (faék), csosza (kis, talpas pohár), dömsödi (zömök), heréc (patkány), irám (árnyék), kelep (nagy kalapács), sinkózik (jégen csúszkál), szotka (küszöb), tarhó (joghurt), ugráncs (kabóca), vállazó (vízhordó rúd), vinyikó (szőlővessző). A szótár szókincsgazdagításra, az egyéni szókincs bővítésére haszonnal forgatható. Az olvasmányokban felbukkanó vagy idősebb beszélőtől hallott, ismeretlen jelentésű tájszavak jelentése eredményesen kereshető ki belőle. A szótár összeállítója, Kiss Gábor korábbi sikeres és népszerű szótárak – Magyar szókincstár, Régi szavak szótára – főszerkesztője, az MTA Szótári Munkabizottságának tagja, Lőrincze Lajos-díjas.

620994
Tájszavak Ismeretlen szerző
2

Ismeretlen szerző - Tájszavak
A ​Tájszavak című gyűjtemény ismeretterjesztő munka, amely könyv formában adja közre A magyar nyelvjárások atlaszának térképlapjain található tájnyelvi anyagot. A gyűjtemény 950 szócikkének élén egy-egy közszó áll, amit követ azoknak a tájszavaknak, szóalakoknak a sora, melyeket a tájnyelvben használnak a köznyelvi címszó helyett; ezek száma 13 590. A közreadott nyelvi anyag egy mára szinte eltűnt paraszti-gazdálkodó világ lenyomata. Korunk gyermekének már gyakran ismeretlenül csengenek az áspa, borona, járom, kapca, kéve, tiloló stb. szavak. Ezért a Tájszavak gyűjtemény egyrészről a benne közölt rajzokkal bizonyos mértékig ismerteti is a letűnt paraszti-gazdálkodó kornak ezeket a ma már a mindennapokban nem használt tárgyait, eszközeit. Másrészről gyűjteményünk megmutatja, hogy egy-egy köznyelvi szónak milyen tájnyelvi változatai élnek, illetve éltek nyelvünkben, pl.: • egres biszke, büszke, füge, köszméte, tüskésszőlő; • létra grádics, lábitó, lajtorja; • szakajtó cipóskas, kenyérkosár, szakasztó, szalmatál, véka, zsombor; • vakondok güzü, hörcsög, kuzán, pocok, vakhöncsök, vakondék. Globalizálódó, uniformizálódó világunkban szellemi csemege a Kárpát-medencei magyar nyelv hajdani szókincsbeli sokszínűségére, gazdagságára való rácsodálkozás. _Az ékesszólás kiskönyvtára_ sorozat 21. tagja

Eperjessy Ernő - Regionális ​cselédszótár
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Kiss Gábor - A ​hagyományos paraszti világ nyelvjárási szókincsének szótára
Hogy ​nevezik a magyar nyelvterület különböző részein azt az edényt, amelyben a vajat köpülik? A hagyományos paraszti világ nyelvjárási szókincsének szótára megadja a választ: KÖPÜLŐ fn köpű [Dunántúl ÉK. része], rázó [Dunántúl DNy. része], tejrázó [Dunántúl DNy. része], tejverő dézsa [Erdély], vajrázó [Dunántúl DNy. része], vajverő dézsa [Erdély], zurboló [ÉK. magyarok], zürbölő [ÉK. magyarok]. Jelen szótár 4500 szavának forrása az ötkötetes Magyar néprajzi lexikon. A lexikon szerkesztői a magyarázaton túlmenően több-kevesebb rendszerességgel közlik, hogy a szócikkek élén álló vastag betűs címszónak a magyar nyelvterület egyes vidékein melyek a megfelelő tájnyelvi változatai. Ilyen értelemben tehát a lexikon öt kötetében elrejtve megbújik egy tájszótár is, amely mostani szótárunkban szemünk elé tárul. A hagyományos paraszti világ nyelvjárási szókincsének szótára két nagy részből áll: 1. Ábécébe sorolt szótári rész; 2. Tájegységmutató: a szótári rész anyaga a Kárpát-medence földrajzi-táji területei szerint csoportosítva. A szótárt haszonnal forgathatják az olvasmányaik során ismeretlen tájszóval találkozó diákok, de komoly érdeklődésre számíthat a nyelvészek és néprajztudósok körében is; ugyanis a szótár magyarázó funkciója mellett igazi újdonsága, hogy ugyanannak a dolognak, tevékenységnek az egyes nyelvterületeken más és más megnevezéseit szinonimaszótár-szerűen egymás mellett közli.

Balogh Lajos - Király Lajos - Az ​állathangutánzó igék, hívogatók és terelők somogyi nyelvatlasza
Ez ​a könyv úttörő jelentőségű "célatlasz". Témája, mint kutatási terület, teljesen új a hazai nyelvjárási szakirodalomban. A kiválasztott 60 közép-somogyi község nyelvjárásából a szerzők a változatokban roppant gazdag állathangutánzó igéket, hívogatókat, terelőket dolgozták fel. Az adattárat bevezető tanulmány a Kaposvár környéki nyelvjárás leírása mellett elméleti kérdésekkel is foglalkozik. Sok újat és érdekeset olvashatunk itt a hangutánzó igék létrejöttének körülményeiről: a szerzők egybevetik az ember alkotta módszereket az eredeti hangélménnyel. Az állathívogatók és terelők nyelvi elemzésében új és egészen eredeti az a módszer, ahogyan a szerzők a szófaji, mondattani problémákat az ember és az állat közötti kommunikáció oldaláról közelítik meg, és a bennük előforduló különféle morfémaegységeket a közlésrendszerben betöltött funkciójuk szerint értékelik.

Tóth Imre - Palóc ​tájszótár
Tóth ​Imre munkája jellegét tekintve - ahogy a címe is utal rá - nem "nyelvjárási szótár", hanem "tájszótár". Azaz: elvileg sem tekintette feladatának a szerző a vizsgált vidék, illetőleg település teljes szókincsének a bemutatását, mint például Csűry Bálint a Szamosháti szótárban, hanem csupán a nyelvjárás tájszavait kívánta szótározni, tehát lényegében úgy járt el, mint a közeli múltban megjelent Felsőőri tájszótár és Mihályi tájszótár összeállítói: Imre Samu és Kiss Jenő.

Kollekciók