Ajax-loader

'paranormális' címkével ellátott könyvek a rukkolán

 


Carolina Hehenkamp - Az ​indigó jelenség
Ez ​a könyv az új korszak gyermekeiről szól. A gyakran paranormális képességekkel is rendelkező indigó gyerekek életét és gondolkodását főként intuíciójuk határozza meg, nem illenek bele megszokott mintáinkba, és következetesen saját törvényeik szerint élnek. Ellenállásuk sokszor tanulási és magatartási zavarokban nyilvánul meg, sőt az is megtörténhet, hogy figyelemzavar, hiperaktivitás, olvasási nehézségek, élelmiszerekkel szembeni túlérzékenység vagy allergia miatt pszichiáterhez vagy terapeutához kerülnek. Igen fontos, hogy megfelelő segítséget nyújtsunk személyiségük és jellemük fejlesztéséhez, mert helytelen irányítással inkább ezek árnyoldalai érvényesülnek. Carolina Hehenkamp könyve közérthetően és gyakorlati módon magyarázza meg az indigó jelenség hátterét és jelentőségét, ugyanakkor felhívja figyelmünket az új idők gyermekeinek életfeladatára. A könyv felfedezőútra hívja Önöket, ahol megismerhetik ezeknek a gyerekeknek csodálatos, pozitív képességeit.

Stephen King - Az ​Intézet
Az ​éjszaka közepén Luke Ellis szüleit brutálisan meggyilkolják a saját házukban, a fiút pedig elrabolják. Másnap Luke az Intézetben ébred egy ugyanolyan szobában, mint a sajátja, mellette pedig hasonló szobák nyílnak hasonló fiúkkal és lányokkal: mindannyian különleges, természetfeletti képességekkel rendelkeznek. A szigorúan őrzött intézményt igazgató Mrs. Sigsby egyetlen célja pedig az, hogy könyörtelenül kinyerje a gyerekek erejét, akár kínzás árán is. Ahogy sorra tűnnek el társai, Luke érzi, menekülniük kell, az Intézetből azonban soha senki nem szökött még meg. Elindul a küzdelem a jó és a gonosz között egy olyan világban, ahol a jók nem mindig győzedelmeskedhetnek. A regény a rajongók és a kritikusok szerint is az utóbbi évek legijesztőbb és legjobb könyve a horror királyától, hangulatában egyszerre idézi az _Az, A ragyogás,_ a _Carrie_ és _A tűzgyújtó_ klasszikusait. A könyvet a _The New York Times_ az év száz legfontosabb megjelenése közé sorolta, és továbbra is a lap bestsellerlistáin szerepel, a _Goodreads_ olvasói pedig az év horrorregényének választották.

Holtsav
elérhető
36

Stephen King - A ​holtsáv
Johnny ​Smith 5 évig feküdt kómában, miután csodával határos módon túlélt egy szörnyű autóbalesetet. A szürke kisvárosi tanár egészen más emberként tér vissza: furcsa természetfeletti erő birtokába került és látnoki megérzései támadnak, amint megérint valamit vagy valakit. Johnnyból hamarosan igazi amerikai szenzáció lesz akarata ellenére, ám mégis használnia kell különleges képességeit. Szadista fojtogató tartja rettegésben a várost, de még ennél is nagyobb veszély bukkan fel egy törtető vidéki politikus személyében, akinek a lelkében a Sátán lakozik és az Egyesült Államok elnöki székére tör. Mindezt csak Johnny tudja és felmerül benne a kérdés: ha látja a jövőt, vajon meg is tudja az változtatni?

Stephen King - A ​tűzgyújtó
Charlie ​McGee 8 éves, szép szőke amerikai iskolás leány. Jó gyerek, a szülei szemefénye. De a kislány a föld leghatalmasabb fegyvere is egyszersmind. Puszta figyelem- öszpontosítással lángra lobbanthatja környezetét. A kislányra ezért van szüksége a CIA-nak, de a legkülönbözőbb egyéb titkos szervezeteknek is. Ha nem kaparinthatják meg élve, legalább holtnak szeretnék tudni. Andy, a kislány édesapja rettenetes gyerekével folyvást menekül, menekül, keresztül-kasul az Egyesült Államokban. Útjukat felrobbanó benzinkutak, lángoló épületek, hamuvá porladó emberek szegélyezik.

Tade Thompson - Molly ​Southbourne ezer halála
A ​szabályok egyszerűek: _Ha látsz egy lányt, aki úgy néz ki, mint te, fuss! Ha nem tudsz, harcolj!_ _Ne sebesülj meg!_ _Ha mégis, és vérzel: felmos, felgyújt és fertőtlenít!_ _Ha lyukat találsz, keresd meg a szüleidet!_ Amióta csak az eszét tudja, Molly Southbourne rendszeresen végignézi a saját halálát. Akárhányszor vérzik, egy másik molly születik, aki minden ízében hasonló Mollyhoz, és a lány elpusztítására törekszik. Molly számos módon képes végezni önmagával, de azzal is tisztában van, hogy amíg él, vadászni fognak rá. Nem számít, mennyire precízen követi a szabályokat, a mollyk előbb-utóbb rátalálnak. Vajon sikerül-e megfékeznie a vérontást, vagy egy hasonmása által éri el a végzete? Tade Thompson Nommo-díjas kisregénye a horror és weird műfajok eszköztárából építkezik, és egy olyan hátborzongató történetet mesél el, amihez foghatóval még nem volt dolgunk.

Cat Winters - Fekete ​madarak árnyékában
1918-ban ​a világ az apokalipszis felé száguld. Félelem és zűrzavar uralkodik, ráadásul a világháború árnyékában halálos járvány tombol. A 16 éves Mary Shelley Black gyötrődve figyeli, ahogy a kétségbeesett gyászolók összesereglenek a spiritiszta szeánszokon és a szellemfényképészeknél. Mary Shelley maga soha nem hitt a szellemekben. A kilátástalanság percei azonban arra kényszerítik, hogy átgondolja addigi felfogását az életről és a halálról; első szerelme ugyanis – aki a fronton halt meg – szellemalakban tér vissza hozzá… „Winters mesterien megírt debütáló könyve hatásosan festi le a háborús idők szerelmi kapcsolatait, az 1918-as spanyolnátha-járványt és a korszakot jellemző spirituális divatot – magával ragadó szerelmi történet izgalmas misztikummal keverve.”

Nora Roberts - A ​bátorság kulcsa
Mindhárom ​lány félistennő, és valamilyen különleges adottsággal rendelkezik. Az elsőé a művészet vagy a szépség, a másodiké a tudás vagy az igazság, a harmadiké pedig a bátorság vagy a vitézség adománya. Egy gonosz varázsló megátkozza a lányokat. Ellopja a lányok lelkét, és bezárja egy üvegdobozba, amit a Lelkek Ládikájának hívnak. Három kulcs van a ládához, amelyet csak emberi kéz nyithat ki. Amikor a keresés sikeresen befejeződik, kinyílik a Lelkek Ládikája,és az Üveglányok kiszabadulnak. Három kulcs. Három nő. Mindegyiknek 28 nap áll rendelkezésére, hogy végigvigyen egy veszélyes kutatást. Ha az egyikük elbukik, mind elvesztek. Ha mindegyikük kiállja a próbát, pénz, hatalom és boldogság vár rájuk. Többre van szükségük a puszta értelemnél és eltökéltségnél. Meg kell nyitniuk a szívüket és az elméjüket. És hinniük kell, hogy minden és bármi lehetséges. Utolsónak maradt Zoe. Neki a bátorság kulcsát kell megkeresnie, és ehhez ravasznak, erősnek kell lennie, különben minden semmivé lesz, amit addig megtettek.

Nora Roberts - A ​fény kulcsa
Mindhárom ​lány félistennő, és valamilyen különleges adottsággal rendelkezik. Az elsőé a művészet vagy a szépség, a másodiké a tudás vagy az igazság, a harmadiké pedig a bátorság vagy a vitézség adománya. Egy gonosz varázsló megátkozza a lányokat. Ellopja a lányok lelkét, és bezárja egy üvegdobozba, amit a Lelkek Ládikájának hívnak. Három kulcs van a ládához, amelyet csak emberi kéz nyithat ki. Amikor a keresés sikeresen befejeződik, kinyílik a Lelkek Ládikája, és az Üveglányok kiszabadulnak. Három kulcs. Három nő. Mindegyiknek 28 nap áll rendelkezésére, hogy végigvigyen egy veszélyes kutatást. Ha az egyikük elbukik, mind elvesztek. Ha mindegyikük kiállja a próbát, pénz, hatalom és boldogság vár rájuk. Malory művészlélek, és van érzéke a szépség iránt. Neki kell megtalálnia a fény kulcsát.

Nora Roberts - A ​tudás kulcsa
Mindhárom ​lány félistennő, és valamilyen különleges adottsággal rendelkeznek. Az elsőé a művészet vagy a szépség, a másodiké a tudás vagy az igazság, a harmadiké pedig a bátorság vagy a vitézség adománya. Egy gonosz varázsló megátkozza a lányokat. Ellopja a lányok lelkét, és bezárja egy üvegdobozba, amit a Lelkek Ladikujának hívnak. Három kulcs van a ládához, amelyet csak emberi kéz nyithat ki. Amikor a keresés sikeresen befejeződik, kinyílik a Lelkek Ládikaja, és az Üveglányok kiszabadulnak. Három kulcs. Három nő. Mindegyiknek 28 nap áll rendelkezésére, hogy végigvigyen egy veszélyes kutatást. Ha az egyikük elbukik, mind elvesztek. Ha mindegyikük kiállja a próbát, pénz, hatalom és boldogság vár rájuk. Többre van szükségük a puszta értelemnél és eltökéltségnél. Meg kell nyitniuk a szívüket és az elméjüket. És hinniük kell, hogy minden és bármi lehetséges. Dana számára mindig is a könyvek jelentették a legnagyobb élvezetet. Neki a tudás kulcsát kell megkeresnie.

Jeff VanderMeer - Expedíció
Az ​X Térséget a kormányzat már harminc éve környezeti katasztrófa sújtotta övezetnek álcázza, így mostanra az érintetlen és burjánzó vadonnak látszó terület csupa misztikum és rejtély az emberek szemében. A Déli Végek nevű titkos ügynökség ez idő alatt számos expedíciót küldött a hely felderítésére - szinte mindegyik tragikus véget ért. Most indul útnak a tizenkettedik expedíció. A kutatócsoport négy nőből áll: egy antropológusból, egy geodétából, egy pszichológusból és egy biológusból. A küldetésük felderíteni a terepet és mintákat gyűjteni, feljegyezni minden tudományos megfigyelést a környezetről és egymásról, valamint mindenek felett elkerülni az X Térség természetfeletti hatását. Az expedíció mindenre felkészülve indul útnak, és hamar megdöbbentő felfedezéseket tesz - például talál egy megmagyarázhatatlan topográfiai jelenséget és olyan életformákat, amik meghaladják a megértés képességét -, de mégsem ezek, hanem a tagok egymás elől gondosan elrejtett titkai változtatnak meg mindent. Jeff Vandermeer Déli Végek-trilógiájának az első kötete szépirodalmi magasságokba emelkedő, sodró lendületű, mélyen elgondolkodtató sci-fi, ami az ismeretlennel való szembenézésről szól. Mind a világban, mind magunkban legbelül.

Bram Stoker - Drakula ​gróf válogatott rémtettei
"Elsőre ​annyit láttam, hogy a gróf bújik ki az ablakon. Arcába nem pillanthattam ugyan, de a nyaka s a mozgása megbizonyosított, hogy ő az, leginkább a keze, mert afelől tévedés nem lehetett. Érdeklődésem rémületre vált, mikor azt láttam, hogy teljes teste kibukik az ablakon, és kúszni kezd a falon, méghozzá fejjel lefelé a szédítő mélységnek, és köpönyege, akár a denevérszárny, úgy borul fölébe. Nem hittem a szememnek. Gondoltam, a holdfény játszik velem. Jobban belemeredtem a derengésbe, de úgysem láttam egyebet: a keze meg a lába ujja kapaszkodott a kövek illesztései közé... Rettegés szállt rám, mert tudom, hogy nincs menekvés innen, s okom a rettegésre szaporodik..."

Anne McCaffrey - Pegazus ​nyergében
Katasztrófákat ​előznek meg, gondolatokat olvasnak, kézrátétellel gyógyítanak, megmondják a jövendőt - ők a pszik, a különleges parapszichológiai képességekkel megáldott Tehetségek, akik soha nem tudnak beilleszkedni a társadalomba, mert a társadalom nem engedi. Ezért aztán létrehozzák a maguk társadalmát. Jelképük a Pegazus lesz, a fantázia szárnyas paripája, amelyről, ha sikerül megülni, nem lehet leszállni. A mágikus erőkkel bíró Tehetségektől egyesek tartanak, mások pedig megpróbálják saját céljaik szolgálatába állítani őket, s megkezdődik az élethalál harc...

John Heinerman - Emberek ​az űrben
Az ​űr titkai iránt érdeklődés az emberek millióiban olthatatlanul erős. Sokan remélik, hogy az emberiség igazi eredetének is itt lehetne a nyomára bukkanni. Az Emberek az űrben egy hiteles dokumentummal alátámasztott komoly kísérlet arra, hogy megválaszolja legalapvetőbb közös kérdéseinket: kik is vagyunk mi? Honnan jöttünk? Merre tartunk? A szerző tudományos módszereket alkalmazva rendkívül meggyőző erővel érvel amellett, hogy nem vagyunk egyedül a világmindenségben. Miért nem hozta nyilvánosságra a NASA szigorúan titkos jelzésű információit azokról az emberi lábnyomokról, fényjelekről sőt csontvázakról, amelyeket a Holdon találtak és észleltek? Miért nem törődtek a régészek a Mars piramisaival, szfinx-szerű szobraival és "inka" romjaival? Lehetséges az élet valamilyen formája a Napon is? Ilyen és más hasonló témákat feszeget a mű, amely egyike annak a csaknem 30 könyvnek amelyek ismertté tették szerzőjük, John Heinerman amerikai régész és néprajztudós nevét a világ számos országában.

Paula Hawkins - Into ​the Water
A ​single mother turns up dead at the bottom of the river that runs through town. Earlier in the summer, a vulnerable teenage girl met the same fate. They are not the first women lost to these dark waters, but their deaths disturb the river and its history, dredging up secrets long submerged. Left behind is a lonely fifteen-year-old girl. Parentless and friendless, she now finds herself in the care of her mother’s sister, a fearful stranger who has been dragged back to the place she deliberately ran from—a place to which she vowed she’d never return. With the same propulsive writing and acute understanding of human instincts that captivated millions of readers around the world in her explosive debut thriller, The Girl on the Train, Paula Hawkins delivers an urgent, twisting, deeply satisfying read that hinges on the deceptiveness of emotion and memory, as well as the devastating ways that the past can reach a long arm into the present.

Bianka Minte-König - SMS ​a túlvilágról
Jéghideg ​borzongás fut át Conny hátán. A régi sírkövön lévő fiatalasszony képe mágikusan magához vonzza. "Egyetlen szerelmemnek. Wilhelm" - áll alatta. Vajon ki volt ez a Wilhelm, és ki volt ez az általa imádott nő? Conny mindent megtesz azért, hogy felfedje a titok leplét. Míg váratlanul rejtélyes figyelmeztetések nem érkeznek a mobiltelefonjára... Netán túlvilágról érkező üzenetek?

Samantha Shannon - Csontszüret
Samantha ​az új J.K.Rowling The Sunday Times Sötét bűbáj és gonosz varázs a fantasy szerzők új generációjának legjobbjától. Booklist A szindikátusnak dolgoztam. Ha úgy vesszük, hacker voltam. Nem gondolatolvasó, inkább elmeradar, aki az éterre hangolódva fogta annak minden rezdülését. Olyasmit is érzékeltem, ami nem a közvetlen közelemben történt: rögtön tudtam, ha kint, az utcán végigsétált egy látó, és megéreztem, amikor Covent Gardenben gyülekezni kezdtek a lelkek. Amint rákapcsoltak a létfenntartó gépekre, a Seven Dials egy mérföldes körzetében bármit kiszagoltam az éterben. Ha bárkinek kedve támadt a I-4 szennyesében turkálni, Jaxon záros határidőn belül már ugrasztott is. Meggyőződése szerint ennél sokkal többre is képes lehettem volna, de Nick minden kísérletezést megtiltott. Fogalmunk sem volt, milyen következményei lennének rám nézve. 2059. Scion London. Paige Mahoney látszólag egy átlagos tizenéves lány, aki titokban egy alvilági szervezetnek dolgozik. Kisstílű lopások helyett ő nagyobb tétben játszik. Paige egy álomhacker, aki feltöri mások elméjét, és a gondolataikban kutat fontos információk, összeesküvési tervek után. Mindezt pénzért. Egy nap azonban sötét és gonosz erő keríti hatalmába... beláthatatlan következményekkel Oxford több évszázada lekerült a térképről, azóta titkos börtönváros, ahol a paranormális bűnözőket tartják fogva egy idegen faj felügyelete alatt. A rephaiták belőlük toboroznak a hadsereget, hogy véghezvigyék titkos tervüket. Paige mentora és kiképzőtisztje Arcturus, a vérhitves, aki halálos ellensége az embereknek. Ahhoz, hogy szabaduljon, be kell törnie mestere elméjébe, és fel kell fedni a titkát... A The Bone Season trilógia, akár a Mátrix és Az éhezők viadala, korunk nagy sagája. A könyveket immár 24 országban magas előlegért vették meg a legjobb ifjúsági-fantasy kiadók, a történetből készülő filmet a Hobbit stábja készíti, akár az új Twilight is lehet belőle.

Samantha Shannon - A ​Mímes Rend
Paige ​a Csontszüret sorozat első kötetének végén kiszabadul a Sheol I brutális világából, de a bajok csak most kezdődnek: sok szökevény még mindig bujkál, őt pedig mind közül a legveszélyesebbnek nyilvánították... Ahogy a Scion mindent látó szeme Paige után fordul, a mímeslordok és mímeskirálynők bandái számára összehívják az Abnormális Unió tanácsát. Jaxon Hall és a Hét Pecsét vezető szerepre készül, de egy végzetes fenyegetés híre terjed a látók között, és mindenhol sötét titkok sejlenek.

Andrew Bellringer - Parapolice
Robert ​Wright egyszerű főiskolás. Maga sem tudja, miért támadnak látomásai. Másik világba kerül, ahonnan nagyanyja intelme téríti vissza időről időre: soha ne akard megtudni, hol van az a másik... Egy nap a látomások szörnyűségei kézzel fogható valósággá válnak. Wright rádöbben, hogy egy másik ember szemén keresztül látja a világot, aki - szerencsétlenségére - bérgyilkos. Különös hajsza kezdődik a fiú és a gyilkos között. Wright meg akarja állítani a brutális fenevadat, az viszont meg akar szabadulni egyetlen állandó "szemtanújától". A különleges képességű emberek köztünk élnek, s talán önmaguk előtt is titkolják furcsa adottságukat. Legtöbbjük megpróbál segíteni, de magányosságuk miatt harcuk eleve kudarcra ítéltetett. Egykor megégették őket, később közöny és gúny volt a válasz, ha figyelmeztetni akarták a körülöttük élőket. Már-már úgy tűnt, soha semmilyen törvényes erő nem áll melléjük, de ekkor megszületett a ParaPolice...

Curtis Sittenfeld - Sisterland ​- Ikerország
Kate ​és Violet ikertestvérek, akiknek az élete szoros kapcsolatuk ellenére is nagyon különböző vágányon halad. Mindketten különleges képességgel születtek, amelyet gyerekkorukban azonos mértékben alkalmaztak is: erős megérzés ez, egyfajta természetfeletti tudás emberekkel, helyzetekkel, a jövő történéseivel kapcsolatban. Felnőve azonban nagyon másképpen viszonyulnak különös adottságukhoz: míg Kate minden igyekezetével azon van, hogy elnyomja, és normális, hétköznapi életet éljen, addig Vi a maga teljességében kibontakoztatja, és médiumként keresi kenyerét. Azután egy őszi napon Vi számára nyilvánvalóvá válik egy közelgő földrengés lehetősége, testvére pedig megérzi a katasztrófa pontos dátumát. Olyan információ ez, amelyet nem tarthatnak meg maguknak, hiszen meg kell adni a lehetőséget, hogy az emberek fölkészüljenek a túlélésre. Nagy médianyilvánosságot kap tehát a jóslat, és a feszültség szinte tapinthatóvá válik, ahogy a megjelölt dátumhoz közeledünk. Valóra válik-e a jóslat, és mindent elnyel a föld? Vagy tévedés az egész, és Vi megszégyenül az egész kisváros előtt? És bármelyik lehetőség következik is be, lehetséges-e a túlélés a testvérek és családjuk számára?

Thorne Smith - A ​szőke kisértet
Az ​angol kiadás fülszövege: "Minden akkor kezdődik, amikor Cosmo Topper, egy törvénytisztelő, visszafogott banki vezető úgy dönt, hogy használt autót vásárol. Csakhogy az autó korábbi tulajdonosainak szellemei kísértik - az a vakmerő, váratlan, könnyed pár, akik idejekorán találkoztak a halállal, amikor autójuk egy tölgyfába rohant. A szellemek, George és Marion Kerby, feladatukká teszik Topper megmentését attól, amit ők a kertvárosi vasárnapok nyárának neveznek. Ezzel őrült kalandok sorozatát indítják el, amelyek hol zavarodottá, hol boldoggá teszik Toppert és bárki mást, aki keresztezi az útjukat. A mai napig oly elbűvölő, mint amikor 1926-ban először megjelent. A Topper mérce lett az amerikai popkultúrában, megágyazta azon későbbi megjelenéseket, mint például The Ghost and Mrs. Muir, Heaven Can Wait, Beetlejuice, Bewitched."

Hargitai Károly - UFO ​szenzációk és bizonyítékok
"...1975-ben ​a Szardínia-szigeten levő egyik bázisunk szabályos tűzpárbajt vívott egy UFO-val, amely álló helyzetben lebegett a parttól távolabb, a tenger felett. A bázison tartózkodó katonák egy idő múlva felfigyeltek arra, hogy az általuk gyakorló célzattal kilőtt rakéták mindegyike egy idő múlva a kilövőhelytől egy bizonyos távolságba dezintegrálódik (darabokra megy). Ezután már célzottan lőttek ki rakétákat az adott koordináták irányába, és azt vették észre, hogy a rakéták szétesésük előtt úgy viselkedtek, mintha láthatatlan falba ütköztek volna. Filmre vették az eseményeket. Amikor a filmet lejátszották, a következő megdöbbentő látványban volt részük: egy hatalmas, korong alakú UFO lebegett a távolban. A korong tetején kupola. A jármű erős fényt árasztott. Amint a katonák által kilőtt rakéták elértek egy bizonyos távolságot, az UFO lézerszerű sugarat bocsátott ki és ripityára verte szét az élvonalbeli NATO fegyvereket. Próbaképpen a katonák kilőtek egy gyakorló rakéták 110 fokkal ellentétes irányba is. Ennek nem lett semmi bántódása. A bázis parancsnokai részletes jelentés kíséretében azonnal elküldték a filmet a Pentagonnak..."

Covers_719855
elérhető
0

Rose Woods - Ikerlángok
Michaela ​súlyos titkot őriz: képes összegyűjteni a körülötte tomboló emberi érzelmeket, és pusztító erővé formálni őket. Évek alatt sikerül ugyan megtanulnia uralkodni ezen a képességén, de csak addig, amíg nem találkozik Mathieu-vel, akinek elég egyetlen pillantása, hogy a lány elveszítse az önuralmát – minden lehetséges módon.

Ashley Carrigan - Fekete ​kristály
A ​Tanács új feladatra jelöli ki Morwent. A megbízatás elég veszélyesnek ígérkezik ahhoz, hogy Melkor, a gondos férj, ne engedje őt el egyedül. A titokzatos drogellenes akció veszélyességét az is előrevetíti, hogy a Tanács ezúttal nem vállalja a felelősséget. Magukra vannak utalva A Fekete kristály egy drog elnevezése. Mámort ad, erőt és varázslatot, a mindenség káprázatát. Cserébe elvesz mindent, halandótól és vérivótól ugyanúgy. Morwen és társai San Francisco vendégszeretetét élvezve nyomoznak a kristály után, hogy felszámolják a drogpiacot. Már az elején bajba kerülnek és észrevétlenül gabalyodnak az ellenfél hálójába. Mi köze a kissé bizarr luxusbordélynak és személyzetének a droghoz? Ki a Vörös herceg? Van-e élet a Bábu-lét után? Mi van, ha nem jön segítség? A hetedik kötet drámai eseménysorozatai a kilátástalanságba vezetnek, ahol elveszik a boldogság és felbomlik a biztosnak hitt kötelék. Továbbá bebizonyosodik, hogy a házasságok hetedik éve felett megkongatott vészharangok hiedelmének igenis van alapjuk. Csak máshogy…

Ashley Carrigan - Az ​arany maszk
Morwen ​és frissen teremtett sarja, Tristan között nem éppen békés és harmonikus a kapcsolat. Az összecsiszolódás döcögősen indul. Felbukkan Cortez és változatlanul azt bizonygatja, hogy ő Morwen vér szerinti őse a múltból. Elszántan kitart az állítása mellett, ezért Morwen úgy határoz, kideríti az igazságot. Cortez segít felkutatni a hónapokkal korábban eltűnt Melkort, hogy ezzel is bizonyítsa hűségét. A nyomok Egyiptomba vezetnek, ahol egyenesen kelepcébe sétálnak. A térség legnagyobb uralkodójával találják szemben magukat, aki régóta várta, hogy a Tanács felkent hóhérja betegye a lábát az ő birodalmába, hogy saját céljaira használhassa. Ha Morwen azt hitte, mindent tud a számára két legfontosabb férfiról, óriásit tévedett. Itt mások a szabályok és a Tanács menedéket nyújtó falai nagyon messze vannak. A vérivók legendás Alvilágából nincs szabad távozás, csak rabszolgaság. A sorozat hatodik részében megismerhetjük Udimu és Melkor közös múltjának egy sötét darabkáját, ami alapjaiban forgatja fel Egyiptom vérivóinak társadalmát. Nem lesz hiány érdekes helyszínekben, csatákban, új szereplőkben és sorsfordító eseményekben.

Rose Woods - Pusztító ​érzések
Három ​novella, három sors, három pusztító, erőteljes, mindent felülíró érzés. Egy évszázadokon keresztül ívelő bosszú története – Harag Egy makacs, kérlelhetetlen férfi megbékélése – Büszkeség Egy különleges küldetés bukása – Gonoszság Két paranormális és egy romantikus írás egy kötetben, amelyeket összeköt a közös szál: egy-egy erőteljes érzelem.

Jodi Picoult - Második ​látásra
Jodi ​Picoult váratlan fordulatokkal teli regénye az emberi sorsról, a szenvedélyről, a bűnről és a megváltásról Vermont államban egy kisváros élete teljesen felbolydul, amikor az egyik lakó eladja a telkét, hogy egy modern üzletközpontot építhessenek rá. A helyi abenaki indiántörzs tiltakozik, hiszen hitük szerint a föld a törzs ősi temetkezési helye. Amikor sokasodnak a természetfeletti jelenségek a környéken, a befektető, hogy lenyugtassa a kedélyeket, egy szellemvadászt bíz meg, hogy kiderüljön: kísértetek márpedig nincsenek. A megbízott szellemvadász, Ross, kísértetek helyett egy gyilkossági nyomozásban találja magát, miközben ő maga is legszívesebben megszabadulna az életétől. Nyolc éve ugyanis menyasszonyát, Aimee-t halálos autóbaleset érte - a férfi azóta próbálja eldobni magától az életet, de furcsa módon egyik próbálkozása sem jár sikerrel. Egyetlen reménye, hogy egy nap még viszontláthatja élete szerelmét. A kisvárosban megismeri a titokzatos Lia Beaumont-t, akinek Rosshoz hasonlóan minden vágya átjutni azon a láthatatlan határon, amely elválasztja az élők és a holtak világát. Végleg elszakítja-e a halál azokat, akik összetartoznak? Picoult eddigi talán legsejtelmesebb regénye a szellemvilág témája mellett olyan kérdéseket is feszeget, mint az a kevéssé ismert eugenetikai projekt, amelynek során az 1920-as és 1930-as években Vermontban több száz kényszersterilizálást hajtottak végre.

Szakály Vanessza - A, ​mint Alakváltó
Mit ​tennél, ha az életed fenekestül felfordulna, csak azért, mert beléptél egy kastélyba? Mit tennél, ha kiderülne, hogy a világod, amit te igazinak véltél más, mint képzelted? Ez történik a 15 éves Grétával, akinek nem csak az élete, hanem az érzései is változnak. Veszélyben van az élete, mert nagybátyja el akarja tenni láb alól, s mivel ehhez nem karaja bemocskolni saját kezét, inkább két alattvalóját küldi rá a lányra. De Gréta nem marad egyedül. Mellé áll hűséges társa és egy fiú… Egy fiú, akivel az első találkozásukkor még ellenségek voltak, de végül nagyon jó barátok lettek. S kevés idő elteltével a barátságból szerelem lett. Fontos szerepet játszik a lány nagynénje, aki elég furcsa módon köszönti unokahúgát. Hogy lehet, hogy egy átlagos lány látja a szellemeket, uralja mind a négy elemet, harcol és a vámpírokkal simán elcseveg? Mit foglal magába az, hogy Alakváltó és Látó, mindezek mellett könnyedén uralja a képességeit? Vajon tudatában van a képességei súlyával? Tud majd különbséget tenni a szerelem és a kötelesség közt? Tudni fogja mi a jó és mi a rossz?

Ashley Carrigan - Lángoló ​máglya
A ​harmadik részben minden biztosnak hitt kapcsolat felborul, átrendeződnek a viszonyok. Új megbízatás, új kihívás és érzelmi hullámvasút repíti a főszereplőket az éjszakában. Ha ezt hitted a vámpírlét kényelmes, elegáns sétagalopp, tévedtél. A szívszaggatást, csalódást és árulást ők sem ússzák meg. Morwen felgyógyulva a súlyos égési sérüléseiből, gazdagabban egy újszülött vámpírgyermekkel szembe kell nézzen Melkor múltjával. A férfi sarja, Camilla felbukkanása békétlenséget hoz és fájdalmas felismerést. Morwen nem versenyezhet Melkor régi szeretőjével így elhagyja a szerelmét és visszatér New Yorkba, a régi fészkébe. A keserű csalódás egyenesen Gabrielhez hajtja, és azon igyekszik, hogy maga is elfogadja a vérivók természetét és beálljon a sorba. A Tanács újabb megbízatással Las Vegasba küldi és újra aktív végrehajtói státuszba helyezi. Udimuval karöltve a halandók és vámpírok közötti konferencia biztonságát kell felügyelniük. A városban pszichopata sorozatgyilkos szedi vámpíráldozatait a vének közül, elrabolva az erejüket, hogy a maga hasznára fordítsa azt. Morwennek kell felkutatnia a gyilkost és a parancs értelmében kivégeznie. A nyomozás során valami megváltozik közte és régi kedves barátja Udimu között. A korábbi bensőséges, baráti kapcsolat váratlanul fordul át szenvedélyes vonzalomba, hogy felborítson minden eddig biztosnak hitt érzelmet, és új ellenségeskedést szítson a vérvonal tagjai között. ”Felkaptam a fejem: - Azelőtt nem beszéltél így velem. Megvillant a szeme. - Azelőtt nem voltál szabad. – aztán a mutató ujját végighúzta az árulkodóan libabőrös karomon. – És te sem így reagáltál az érintésemre. - Mi történik velünk? – súgtam, hogy csak ő hallja. - Mondd meg te!” Minden, amiről Morwen korábban azt hitte, sosem változik, felborul, véget ér és fájdalmas felismerések és veszteségek árán kell belépnie a vérivók világának szövevényes érzelmi labirintusába, hogy felvegye a ritmust és végleg közéjük sorolhassa magát. És mindez még mindig csak a kezdet… A hangulat a régi, a fordulatok még villódzóbbak és még jobban megismerhetjük a kedves szereplőinket. Némelyek új arcukat mutatják meg nekünk, mások csalódást okoznak. Morwen a felvágott nyelvű, indulatos hóhér új kalandja csupa lendület és vörös szenvedély.

Rose Woods - A ​kőszívű
A ​múlt: Milosh népe a fennmaradásért küzd. A férfi, társaival faluról-falura jár, pusztulást és bánatot hagyva maga után. Ám az egyik helyen egy nagyhatalmú boszorkánnyal találják szembe magukat, aki egytől-egyig megöli a kétségbeesett harcosokat, Milosht pedig kővé változtatja, évszázados szenvedésre ítélve ez által. Bár mozdulni képtelen, mindent érzékel maga körül. Legfőképpen az idő múlását. A jelen: Adelie, édesanyja halála után egyetlen élő rokonához, a nagymamájához költözik. Azonnal felfigyel a falu aprócska temetőjében álló szoborra. Lenyűgözi, napról-napra magához vonzza a hideg kődarab, amely különös érzéseket kelt benne. Sőt, ettől sokkal többre is képes: kérdéseket ébreszt a lányban, aki hamarosan arra is rájön, hogy családja története tele van titkokkal.

Városi Emese - Tündérhegy ​legendája
Emese ​a városi szinglik gondtalan életét éli, amikor egy férfi követni kezdi őt. A nő megijed, és a távoli Tündérhegyre menekül. Emese az első sétáján találkozik Viktorral, a különös fiúval. Hamarosan barátságot kötnek, de a fiú egyre titokzatosabban viselkedik. Tündérhegy legendája megelevenedik, összemosódik az álom és a valóság. Viktor bajba kerül és csupán Emesére számíthat. Meddig tart ki a barátság, és miként alakul kettejük sorsa? Erről szól ez az izgalmas novella.

Rose Woods - A ​vigyázók szövetsége
Ismered ​a görög istenek csodás tárgyairól szóló legendákat? Ki ne hallott volna már Zeusz villámairól, Pandora szelencéjéről, vagy Poszeidón háromágú szigonyáról? Hinnéd, hogy ezeknek a tárgyaknak a legendájában legalább annyi a valóság, mint a kitaláció? Sok közülük ma is létezik. Egy évezredek óta fennálló szövetség védelmezi őket, melynek tagjai csupa harcedzett férfiak, akik magukat Vigyázóknak nevezik. Életüket, és vérüket adják, ha kell, hogy megvédjék ezeket a varázserejű tárgyakat, amelyek mesés tettekre képesek egy igaz szívű ember kezében, de ha a gonosz tulajdonába kerülnek, rengeteg ártatlan halálát okozhatják, vagy akár a Föld pusztulását is. Ezek a férfiak századokon keresztül őrzik a rájuk bízott ereklyéket. Nem ismerik a félelmet, csak a harc a társuk kortalan, magányos életük során. Az idő vasfoga nem fog rajtuk. Ám ha eljön számukra az igaz szerelem, átlagos halandókká válnak, hogy hátralévő életüket együtt élhessék le a szeretett nővel. Fiaik közül kerülnek ki az új Vigyázók. Így örökítik a küldetést generációról, generációra.

Lucy Strange - A ​kastély szelleme
Az ​angol tóvidéken járunk 1899-ben. A tizenkét éves Agatha, a grófi Asquith család leszármazottja egy nap nemcsak az édesapját, hanem minden mást is elveszít: az otthonát, a vagyonát, a személyiségét. El kell hagynia a kastélyt, Gosswater Hallt, hogy egy kis, tóparti házban lakjon egy idegennel, akit apjának mondanak. Aggie elhatározza, hogy kideríti, ki is ő valójában, ám nem ő az egyetlen, aki ki akarja deríteni az igazságot. Az év utolsó napján, mikor éjfélt üt az óra, egy rejtélyes árnyalak tűnik fel a múltból, és nem tűnik el addig, míg fel nem tárul a múlt sötét rejtélye... A nagy sikerű A fülemüleerdő titka és A világítótorony legendája szerzőjének új könyve.

Kollekciók