Ajax-loader

'antropozófia' címkével ellátott könyvek a rukkolán

 


Lothar Gassmann - Az ​antropozófia - keresztyén szemmel
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Rudolf Steiner - Az ​ember és a Föld élete
Steiner ​életművében fontos helyet foglalnak el az úgynevezett munkásoknak tartott előadások. A sorozat harmadik kötete a címben szereplő két fő téma kibontását tartalmazza 14 előadásban. Néhány téma: színelmélet; az emberi bőrszínek, és azok viszonyulása a fényhez és a hőhöz, összefüggése az ösztönökkel, érzelmekkel, gondolkodással; a fehér faj sajátossága és szellemi feladata; a Föld körüli bolygószférák és hatásuk az emberre; az álmok; az asztráltest formálódása életünk során; asztráltestünk állapota meghatározza következo életünk asztrális minőségét; a vágyak a halál után; a két Jézus-gyermek; a mennybemenetel félreértett fogalma; a pünkösd eszméje.

Rudolf Steiner - Ember ​és világ - A szellem működése a természetben / A méhek lényéről
Rudolf ​Steiner életművében különleges helyet foglalnak el az 1922-24-es évek úgynevezett munkásoknak tartott előadásai. Ezek témájukat tekintve nem zárt előadásciklusok voltak, és nem is az antropozófiát már jól ismerő hallgatósághoz szóltak. Keletkezésük története az, hogy amikor a svájci Dornachban az Antropozófiai Társaság székhelyének, a Goetheanumnak az építése folyt, Rudolf Steiner az ott dolgozó munkásoknak a kezdetben kötetlen beszélgetések nyomán és az érdeklődés hatására előadásokat kezdett tartani, amelyek végül rendszeressé váltak. A kérdések és témák spontán módon merültek fel, a résztvevők igényeinek megfelelően, amit Steiner mindig szemmel tartott, és azokhoz igazodva fejtette ki az antropozófia világképét. Különösen figyelemre méltó a Munkás-előadások atmoszférája, az a frissesség és közvetlenség, ami belőlük árad. A nyolckötetnyi, összesen 113 előadás kitűnik abban, ahogyan hidat ver a hétköznapi élet kérdései és a már tisztán szellemi témák között, vagyis ahogyan a látható világra irányuló megismerésünket fokról fokra és szinte észrevétlenül átvezeti a nem látható világ megismerésébe. Az ötödik kötet tartalmából: A pillangók lényegéről. A kéksav és a nitrogén, a szénsav és az oxigén. Ember és Föld északon és délen. A hidrogén lényegéről. Az üstökösök természetéről. Az anyagok hatása a világegyetemben és az emberi testben: vas és nátrium. A gyermekbénulás okairól - a növények növekedéséről. A méh és az emberek. A méz és a kvarc. A mézről. A gubacsdarazsakról. A méhméregről és a hangyákról. A hangyasav jelentősége. Lóheresav, hangyasav, szénsav a természetben.

Rudolf Steiner - Az ​ember mint a teremtő, alakító és alkotó kozmikus szó harmóniája
Az ​antropozófia a XX. század kereső embere előtt új szellemi világ- és emberképet tár föl; kapcsolódik az emberiség ősi bölcsességéhez, azonban keleti tradíciókkal ellentétben a nyugati szellemi életben gyökerezik és centrumában a Krisztus-esemény áll. Így iskolázási módszere is - az ember morális fejlesztése mellett - a nyugati gondolkodásból sarjad. A gondolkodás világprincípium, teremtő erő, melynek realitása van. Steiner szellemtudományos kutatási eredményei a gyakorlatban az élet számos területén mutatkoznak, így pl. a nevelésben (Waldorf-iskolák), a gyógyászatban és gyógypedagógiában, a művészetben (építészet, festészet...) éppúgy, mint a mezőgazdaságban és a társadalmi élet területén.

Rudolf Steiner - A ​fény születése
Az ​emberek világra hozhatják a fényt saját lelkükben. Képesek rá, mert a fény alapelve először testesült meg egy emberi lényben. Ily módon a téli napforduló ünnepe Krisztus ünnepével szükségszerűen egybefonódott. A korábbi fejlődési korszakok teljes jelentőségét Krisztus születési ünnepének a téli napforduló ünnepének idejére időzítése határozza meg. A bölcsesség és a fény elsőként kívülről jelent meg az emberek számára, de most, a krisztusi esemény óta a fénynek az emberek szívében kell felgyulladnia. Magának Krisztusnak kell megszületnie az emberekben. Ebből az okból kellett az egyszerre misztikus és történelmi ténynek, Palesztinai Eseménynek megtörténnie.

Rudolf Steiner - Az ​önismeretről
Ezen ​értekezés célja, hogy az emberi léthez kapcsolódó szellemtudományos ismeretet közvetítsen. A leírás módszere oly módon rendszerezett, hogy az olvasó magáévá teheti a sorok tartalmát úgy, hogy olvasás közben az egyfajta belső megvitatássá válik számára. Ha e monológ olyan formát ölt, hogy azok az eddig rejtőző erők, amiket minden lélekben fel lehet ébreszteni, ezáltal megmutatva magukat, akkor az olvasás a lélek egy valós belső munkájához vezet. Ez utóbbi pedig fokozatosan törekszik arra a lelki vándorlásra, aminek tényleges célja a szellemvilág birtoklása. Ezért mindaz, amit el kell sajátítani, nyolc olyan meditáció alakjában lett megadva, amit valóban gyakorolni lehet. Ha ez elvégeztetett, fel lehet őket használni arra, hogy a lélek saját belső elmélyedésén keresztül közvetítsék afelé azt, amiről szólnak.

Massimo Scaligero - Gyógyulás ​a gondolattal
Amint ​a szerző rámutat, a mai ember "a gyógyulás útján lévő beteg", ugyanis tudattalanul olyan gondolkodást használ, amely az érzékekhez kötött; ezek az agynak csak a tények ásványi megjelenését közvetítik, s ilyen értelemben ez a gondolkodás hiányos és beteggé tesz. Ezzel szemben egy szabad és így gyógyítani képes, mert az Életet, a Fényt, a Gyógyulást gondolni tudó gondolkodást mutat meg.

Walter Johannes Stein - A ​nevelés feladata és az emberiség története
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Frits H. Julius - A ​fenomenológiai kémia alapjai
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Friedrich Rittelmeyer - Sorsdöntő ​találkozásom Rudolf Steinerrel
"Az ​evangélikus teológus, író és lelkipásztor Friedrich Rittelmeyer maga is a kulturális élet kimagasló személyisége volt, amikor 1911-ben találkozott Rudolf Steinerrel, az antropozófia megalapítójával. Hozzá való viszonyát először a kritikus távolságtartás jellemezte, amiből mégis a kölcsönös nagyrabecsülésen alapuló barátság és munkakapcsolat alakult ki. Rittelmeyer visszaemlékezései a leghitelesebb és legeredetibb életrajzi tanúságtételek közé tartoznak. Ráadásul fontos forrásmunkát jelentenek mindazok számára, akik élethű képre törekszenek Rudolf Steiner személyiségéről. (...)" (Steffen Hartmann)

Dieter Brüll - Waldorf-iskola ​és hármas tagozódás
részlet ​a szerző előszavából: Életpályám majdnem minden Waldorf-iskolával összefüggő pozícióval összehozott. Mindegyikből tapasztalatokat merítettem. Mindannyiszor rejtélyek, olykor felfedezések előtt álltam. Ezek idővel annak világos képévé álltak össze, hogy mi az, ami a Waldorf-iskolából hiányzik, és egyre-másra kellemetlenségekhez vezet. Bármilyen különbözőnek látszottak is az okok, és bármennyire is mindig embereken keresztül hatottak, akikből aztán bűnbakot lehetett csinálni - a közös nevező az volt és maradt, hogy a korszerű pedagógia csak korszerű struktúrákban tud igazán kibontakozni. Az erre vonatkozó felismeréseket valamelyest módszeresen rendezve a nyilvánosság számára hozzáférhetővé tenni életem vége felé egyre inkább igényemmé vált. Dieter Brüll könyve megkésve kerül az olvasóhoz elsősorban azokhoz későn, akik már egy évtizede fáradoznak azon, hogy Waldorf-óvodákat, iskolákat, tanárképzőt működtessenek. A kommunista diktatúra alól felszabadult kelet-közép-európai országok közül először Magyarországon jöttek létre Waldorf-intézmények - úgy, hogy nem volt tapasztalat, nem voltak képzett tanárok, hiányzott a pénz, és akkor a közoktatási törvény sem létezett, amely később - 1993-tól - lehetővé tette szabad iskolák alapítását. Ebben a vonatkozásban hasonló volt a helyzet Magyarországon, mint Németországban az első Waldorf-iskola alapítása idején. De lényeges különbség, hogy azóta Kelet-Közép-Európa országainak el kellett szenvedniük a rájuk kényszerített bolsevik rendszert, aminek ellensúlyozására teremtette meg Rudolf Steiner a Waldorf-pedagógiát. A könyvet azonban nemcsak a Waldorf-iskolák tanárainak, munkatársainak és az iskolához tartozó szülőknek ajánljuk. Tanulmányozása mindenki számára hasznos lehet, mindenki életképes gondolatokat meríthet belőle saját munkahelyi közösségének megformálását, strukturálását illetően.

Rudolf Steiner - Necessity ​and Freedom
Rudolf ​Steiner illuminates the questions of freedom and necessity, guilt and innocence. Into this theme Steiner weaves questions of evolution, history, and culture, showing how and where human beings carry responsibility for these developments.

Rudolf Steiner - A ​karmikus összefüggések ezoterikus vizsgálata II.
A ​könyv három nagy fejezetre tagolódik: Az emberiség történelmi haladására vonatkozó karmikus fejtegetések; Az individuális emberi élet karmikus kutatása; Karmaformálás a halál és az újabb születés közötti életben. A kötet tizenhét előadása 1924-ben hangzott el.

Rudolf Steiner - A ​karmikus összefüggések ezoterikus vizsgálata IV.
Az ​antropozófia a XX. század kereső embere előtt új szellemi világ- és emberképet tár föl; kapcsolódik az emberiség ősi bölcsességéhez, és centrumában a Krisztus-esemény áll. Steiner szellemtudományos kutatási eredményei a gyakorlatban az élet számos területén mutatkoznak, így például a nevelésben (Waldorf-iskolák), a gyógyászatban és a gyógypedagógiában, a művészetben éppúgy, mint a mezőgazdaságban és a társadalmi élet területén.

Rudolf Steiner - A ​karmikus összefüggések ezoterikus vizsgálata V.
Ez ​a kötet Rudolf Steiner különböző európai városokban tartott 16 előadását tartalmazza. Ezekben folytatódnak a karmával kapcsolatos fejtegetések. Megtudhatjuk belőlük, hogy a halál és az újabb születés közötti életben hogyan készül el az ember új karmája, és az egyes emberi lelkek karmájukon keresztül hogyan hatnak a földi világ eseményeire. Képet kapunk a különböző bolygó-szférák titkairól, és további nevezetes személyiségek különböző megtestesüléseiről.

Massimo Scaligero - Beavatás ​és tradíció
E ​lapok azoknak szándékoznak meditatív tájékoztatást nyújtani, kik mindenfajta doktriner részrehajláson, vagy szenvedélyen, vagy ragaszkodáson túl - az ember történetének olyan pillanatában, melynek súlyossága illuzórikus gyógymódok miatt késlekedést nem tűr el - a Beavatást abszolút ösvénynek érzik.

Gellért Ferenc - Indul ​a vándor
2010 ​végén elkezdtem levelezni egy gyakran szomorkodó lánnyal, és pár hét után meglepődve konstatáltam, hogy lénye versköltésre inspirál. Prózai és költői módon is igyekeztem vigasztalni, felrázni, mosolygóssá tenni és „tanítani". Ő az első női múzsám. Mélyen szántó érzései annyira megragadták lelkemet, hogy nem akartam szabadulni tőlük. Kapcsolatunk mégis csak virtuális maradt és időközben meg is szakadt. Az első fejezet verseiben a hozzá fűződő érzéseim, gondolataim, plátói fellobbanásaim és „történetünk" elnyugvása követhető nyomon. A második és egyben legterjedelmesebb fejezet azokat a költeményeimet tartalmazza, amelyeket az antropozófia, a modern szellemi bölcsesség megismerése ihletett. Itt az érzékfeletti tudást és érzületet igyekszem költői módon is közvetíteni. Főként az önismeretet, a temperamentumok szerinti emberi megértést és a testet, lelket, szellemet átfogó életszemlélet fejlődését szeretném táplálni, amelyben valóságos helye van például az angyaloknak és a tündéreknek, valamint a születés előtti és a halál utáni életnek is. A harmadik fejezetbe első természetverseim kerültek, amelyek többnyire ritmusosak és életvidámságot sugároznak. Bízom benne, hogy olvasóimban is jókedvet és jó érzéseket fognak kelteni. Nem vagyok híve sem a búskomor, mindenféle fájdalmakat ábrázoló poézisnek, sem annak a prózába hajló szabad verselésnek, amely ebben a túlságosan intellektuális korban nagymértékben elterjedt. A közel 240 vers tartalmával és költői eszközeivel emelni, erősíteni és - amennyire képességeim engedték - lassan-lassan „zenélni" is szerettem volna. Így valahogy: Indul a vándor a dombra, indul a sziklaoromra. Lendül a lába, a karja, lendül a botja suhanva... Elindultam...

Gellért Ferenc - Táplálkozás ​és tudatfejlődés
Ki ​gondolná, hogy az emberiség étrendje mindig is a tudat fejlődéséhez igazodott? Ki gondolná például a tejről és a húsról, hogy fogyasztásuk révén hozzájárultak a jelenlegi tudatállapot kialakulásához? Miként? E vaskos és különleges kötetből kiderül. Miért vagyunk a Földön? Végső soron tudati fejlődésünk érdekében. A könyv lapjain az étrend történeti változásaihoz kapcsolódva fel is tárulnak az emberi tudatállapot eddigi állomásai, sőt az élet értelme és jövőbeli lehetőségeink is - modern, antropozófiai ismeretek alapján. Kevesen tudják, hogy a tudatos és a helyes táplálkozás kialakításához nem elég tisztában lenni az ételek kémiai összetételével és kalóriatartalmával. Az élelmiszerek életfolyamatokat ösztönző hatásai fontosabbak. Sőt, bizonyos tápanyagok a gondolkodásmódot, az érzületet és az akarata kibontakoztatását is sajátosan képesek befolyásolni, amit étkezéseinknél figyelembe vehetünk. Aki tehát azt hiszi, hogy ez is csak olyan táplálkozási könyv lehet, mint a többi. óriási tévedésben van. Ugyan szó esik benne szokásos témákról, de szokatlan megközelítésben. Szó van benne fehérjékről, szénhidrátokról, gyümölcsökről, zöldfélékről, húsevésről, nyers és hőkezelt ételekről, enzimekről, vitaminokról, lúgosításról, fogyásról és még sok mindenről, ám szellemi megvilágításban és általában a tudatfejlődés fényébe állítva. Az új ismeretek és a csodálatos összefüggések befogadása közben olyan érzésünk támadhat, hogy szinte kitágul velünk a világ. Mintha egyszerre három művet olvasnánk: - az emberiség tudatfejlődésének történetét, - a vele összefüggő táplálkozás történetét, - valamint az élelmiszerek életfolyamatokat és tudatot befolyásoló hatásait tárgyaló könyvet. A spirituális szemléletre nyitott olvasó nemcsak hasznos, hanem lelkesítő, szellemi erőt adó információkkal is gazdagodhat általa. Bátran ajánlom tehát írásomat annak, akit vagy az anyagcsere rejtélyei, vagy a helyes étrend, vagy az élelmiszerek tudati hatásai, vagy a lélek tudatfejlődése és szellemi felemelkedése érdekel. Akit pedig e témák közül több is foglalkoztat, annak ez kötelező olvasmány.

Rudolf Steiner - The ​Souls' Awakening
Rudolf ​Steiner said of his mystery dramas that they contain the whole essence of anthroposophy and that if, through some unlikely chance, only these dramas were to survive, the essential content of anthroposophy would nevertheless be preserved. These dramas are powerful portrayals of the complex processes of reincarnation and karma. In them, we are led to inhabit the living landscape of the human soul-spirit where suprasensory beings work at weaving the destinies of individuals. Here we find a connection with the spiritual reality of human life itself by following the dramatic interplay of the joy and sorrow, struggle and striving of a group of individuals attempting to apply spiritual knowledge to their practical lives and relationships. To read, watch, or act in these plays is an initiation experience. In The Soul's Awakening, the fourth mystery drama, an enlightened entrepreneur appoints a scientist, a historian, and an artist to use their spiritual perceptions to transform his business into one that serves spiritual as well as practical needs. A long-standing colleague objects, and a series of conflicts and crises develops. As the plot unfolds, we follow the characters on a journey that moves from business meetings through various states of consciousness, into worlds known before birth and previous lives in Egypt. This translation of Steiner’s fourth mystery drama was created for Portal Productions’ international tour of the drama during mid-1990s.

Rudolf Steiner - Eurythmy ​as Visible Speech
The ​lecture-course given in response to requests, presents the basic principles and methods of this new art of movement. The spiritual teacher Rudolf Steiner (1861–1925) links to the centuries-old tradition of the creative power in the sounds of the divine-human alphabet. The art of eurythmy is also applied in education and therapy. This edition includes five further lectures and reports (complete) by Steiner, an Introduction and Index, copious Notes and Essays to the Lectures by Alan Stott, and five Appendices including Eurythmy and the English Language by Annelies Davidson.

Covers_454565
Az ​új évezred fénye Ismeretlen szerző
0

Ismeretlen szerző - Az ​új évezred fénye
Az ​első világháború "a 20. évszázad őskatasztrófája" elnevezést kapta. Mélyebb okaihoz tartozik, hogy a természettudományos materializmus túlsúlyba kerülésével általánossá vált a világ és az emberi élet szellemi alapjainak tagadása. Ennek a katasztrófának a szellemtudomány alapján való feldolgozása elvezethet a jelenkor követelményeinek megfelelő szellemi tudatossághoz. Ezt a folyamatot Rudolf Steiner elindította, a kortársak és az utókor azonban, egészen a mai napig nem volt képes ezt kellő mértékben megérteni és folytatni. Steiner kezdeményezése, hogy Moltkénak a háború kitörésével kapcsolatos feljegyzéseit nyilvánosságra hozzák, megóvhatta volna a német népet és a világot attól, hogy belesüllyedjen a hitlerizmusba. Annak megakadályozása, hogy ezek a jegyzetek időben nyilvánosságra kerüljenek. olyan ellenhatalmak tevékenységéről tanúskodik, akik az első világháború igazi megértésének akkor is, de ma is éppúgy útjában állnak. Történelmi törvényszerűség, hogy a szellemileg feldolgozatlan katasztrófák további katasztrófákhoz fognak vezetni. Hogy a 21. század a 2001 szeptember 11-i támadással máris szembenézett a maga őskatasztrófájával, szomorú bizonyítéka a modern emberi tudat szellemi lustaságának. A 20. század egyszer talán úgy lép majd be a történelembe, mint egy olyan évszázad, amelyben az emberiség a technikai fejlődés közepette tudatosság és morál tekintetében megtorpant, sőt talán vissza is fejlődött. Az is lehet azonban, és ez a valószínűbb, hogy ezt az évszámot úgy értékelik majd, amelyben az emberiség nem csupán a civilizáció szakadékának szélére került, hanem Rudolf Steinertől, az általa életbe hívott szellemtudomány formájában megkapta a helyes emberi fejlődés impulzusát is. A mai katasztrófák alapjául is szolgáló, ismételten egyoldalúan vagy tudatosa torz módon ábrázolt 20. századi őskatasztrófák szellemi feldolgozására ez a könyv bőségesen szolgáltat anyagot. Bárcsak lennének, akik ezt megértik, és élnének a lehetőséggel.

Rudolf Steiner - Szellemi ​hierarchiák és tükröződésük a fizikai világban
Ez ​az előadássorozat a szellemi világ magas régióiba vezet bennünket. Földi lakóhelyünkről nemcsak a kozmosz fizikai térségeibe vezet el, hanem felemel a szellemi világokba is, amelyekből a fizikai világ keletkezett. De éppen egy ilyen előadássorozat mutatja majd meg, hogy alapjában véve minden tudás és bölcsesség célja a legnagyobb rejtély, az ember rejtélyének megoldása. Hogy ezt megtehessük, igen távoli dolgokkal kell foglalkoznunk...

Rudolf Steiner - A ​Napkelet és a kereszténység misztériumai
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Rudolf Steiner - Az ​új Ízisz, az isteni Szófia keresése
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Rudolf Steiner - János ​Apokalipszise
Ez ​az előadássorozat olyan haladottabb olvasóknak szól, akik az antropozófiában már járatosak és Rudolf Steiner műveit is behatóbban ismerik. Az Újszövetségben lévő apokalipszis magában véve is rejtélyes, sokértelmű írás, értelmezéséről kétezer éve vitatkoznak. A steineri, antropozófus magyarázat az emberiség teljes kultúrtörténetét átíveli és rámutat a múlt történéseihez szervesen kapcsolódó jövőbeli eseményekre.

Vekerdy Tamás - Milyen ​iskola kell a gyerekeknek?
"Intellego ​- ez azt jelenti, hogy megértek, latinul. Az intelligencia: veleszületett értőképesség. A környezeten sok múlik a tekintetben, hogy valaki ki tudja-e bontakoztatni mindazt vagy annak legalábbis jelentős részét, amit magával hozott - de annál többet, mint amennyi valakiben benne van, semmilyen eszközzel nem lehet elővarázsolni belőle."

Walter Johannes Stein - A ​világtörténelem a Szent Grál fényében
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Rudolf Steiner - A ​csillagok világa és az ember
Rudolf ​Steinernek ez az előadássorozata életünk egyik legizgalmasabb titkát boncolgatja: miben áll a kapcsolatunk a felettünk elterülő csillagvilággal? A szellemtudomány szerint az ember nemcsak halála után lép közvetlen kapcsolatba ezzel a világgal, hanem alvása idején is, így az előadások arra is megpróbálnak fényt deríteni, hogy mi történik velünk, amíg alszunk, és hogyan zajlik le életünk a halál után. A ciklus a fentiekkel összefüggésben arra is igyekszik választ adni, hogy miben áll a természeti szükségszerűség, vagyis mennyiben határozzák meg életünket a csillagok, és mennyiben vagyunk szabadok.

Rudolf Steiner - Az ​év körforgása mint a Föld lélegzésének folyamata és a 4 nagy ünnepi időszak / Az antropozófia és az ember lelkülete
Ez ​a kötet Rudolf Steinernek két előadás-sorozatát tartalmazza. Az első ciklus kimutatja, hogy a tavasz, a nyár, az ősz és a tél ritmikus váltakozása a Föld légzési folyamatával függ össze, és hogy nagy ünnepeink nem véletlenül esnek erre az időszakra, amikor megünnepeljük őket. A másik ciklus négy előadásból áll, és a középpontjában az őszi Mihály-nap jelentősége áll, amelynek az emberiség jövőbeni nagy ünnepévé kell majd válnia.

Florin Lowndes - A ​szívcsakra felélesztése
A ​szív egy titok, egy misztérium. Nincs még egy olyan szervünk, amit ennyire összekapcsolnánk emberi mivoltunkkal, moralitásunkkal, és amivel ennyire azonosítanánk magunkat. A szívben ébred fel a szeretet, ami saját legbensőbb önmagunkhoz, halhatatlan Énünkhöz vezet el. A szív képes átalakítani a környezetében lévő rosszat, és képes minden ellentét feloldására mert nem áll bosszút, nem kényszerít, és nem menekül el, hanem élő módon minden helyzetben megtalálja a legmorálisabb megoldást. Korunk éhezi ezt a szívminőséget, melynek kibontakoztatása szellemi tett. A száraz, materialista intellektus azonban nem képes felfogni az élő szellemiséget. A régi idők spiritualitása pedig a mindennapi életre alkalmazott értelmes gondolkodás kioltásával jár, így nem képes a szellemi világ gyógyító impulzusait e mindennapi élet számára közvetíteni. Ezt a tradicionális utat azonban Rudolf Steiner a 20. század elején a szellemtudomány által megújította, hogy a gondolkodás megtagadása helyett annak átalakításán keresztül vezessen a szellemhez. Ezen a megújított úton az életenergia a szívben, a szívcsakrában kibontakozva az új gondolkodás központjává válik. Élő, organikus, vagy szívgondolkodásnak is nevezzük ezt a gondolkodást, amely egyesíti magában a Kelet emelkedett spiritualitását és a Nyugat racionális értelmét, tudományosságát és filozófiai érzékét. Ezért a szívgondolkodás a hétköznapi, anyagelvű gondolkodással szemben a szellemi és a fizikai világban egyaránt alkalmazható: a szív révén válik az ember híddá anyagi és szellemi lét között. Ha ezt megvalósítja, képessé válik arra is, hogy a szellemből fakadó impulzusok alapján megújítsa a hétköznapi, gyakorlati életet és a társadalmat. A szívcsakra felélesztése tudatosan megragadható belső munkát jelent, egy olyan fejlődési utat, amely konkrét, a mindennapi életben megnyilvánuló erények kifejlesztésén vezet végig. Florin Lowndes a Rudolf Steiner által a szívcsakra megnyitására átadott gyakorlatokat foglalja össze, és megvilágítja összefüggésüket az élő gondolkodás kialakításával. A szívcsakra felélesztése és kifejlesztése korunk fő feladata, ami az ezoterikus iskolázási út minden törekvésének középpontjában áll.

Sergei Olegovich Prokofieff - Die ​Begegnung mit dem Bösen und seine Überwindung in der Geisteswissenchaft
«Was ​die Menschen des fünften nachatlantischen Zeitraumes kennenlernen müssen, das ist: den vollbewussten Kampf gegen das in der Menschheitsentwickelung auftretende Böse ...» (Rudolf Steiner). Durch das Mysterium von Golgatha tat sich für die Menschheit die Möglichkeit auf, den Tod zu überwinden, was jedoch die tatsächliche Erkenntnis dieses Geschehens und eine bewusste Gestaltung der eigenen Seelenkräfte voraussetzt. Schon im 13. Jahrhundert begannen die wahren Rosenkreuzer sich darin zu üben, die Kräfte der Auferstehung in der eigenen Seele zu erleben. Heute ist es das übersinnliche Erscheinen des Christus in der Lebenssphäre der Erde, das als zentrales geistiges Ereignis unserer Zeit den Menschen durch die Anthroposophie vermittelt wird und ihnen die Möglichkeit bereitet, das mit zunehmender Wucht auftretende Böse immer besser zu erkennen und durch die Kraft des Guten im Sinne des manichäischen Prinzips zumindest anfänglich zu überwinden. Hierin liegt eine der großen Aufgaben der Anthroposophie. In diesem Sinne stellen die vorliegenden Ausführungen eine geisteswissenschaftliche Forschungsarbeit dar. (Ute E. Fischer)

Peter Tradowsky - Kaspar ​Hauser
Hogyan ​hatott a csecsemőként elrabolt badeni herceg sorsa a modern kor történelmére? Ha már elrabolták, miért nem ölték meg? Miért tartották inkább tizenhárom évig egy kamrába zárva? Hogyan próbálták tudatát állati szinten tartani? Miért engedték aztán mégis szabadon? Hogyan tudta volna Kaspar Hauser lefektetni egy új, emberibb társadalmi rend alapjait? Milyen körök érdekeit szolgálta az, hogy – miután már beilleszkedett a társadalomba – kiszakították barátai közül és megkeserítették az életét? Miért tették ki annyi szenvedésnek, mielőtt megölték volna? Miért próbálták még halála után is minden eszközzel rossz hírét kelteni? Hogy lehet, hogy az egyesek által csalónak vagy vadembernek tartott lélek a halálos ágyán minden rosszakarójának megbocsátott és gyilkosa lelki üdvéért imádkozott? Kortársai bölcs megérzéstől vezetve Európa gyermekének nevezték Kaspar Hausert. Származásából, egyéniségéből és a történelmi helyzetből adódóan sorsa valóban szorosan összefonódott Európa sorsával. Tragédiája ezért hozzájárult ahhoz, hogy az elmúlt két évszázadban Európa elveszítette saját identitását. Azonban ha Kaspar Hauser történetét elfogulatlan, értelmes gondolkodással vizsgáljuk, megtaláljuk benne Európa felemelkedésének kulcsait: ha lelkiségünkben őt követjük és történelemszemléletünket átformáljuk, új értelmet nyer számunkra az európai lét. Kaspar Hauser romlatlan értelme gyermeki nyíltsággal fordul a világ felé. Jót és rosszat egyaránt a szívébe fogad, de mindenre – még a szándékos rossz akaratra is – csak viszonzásvárás nélküli szeretettel válaszol. A világtól nem vár semmit, hanem Krisztus szívére hajtja a fejét, csak tőle remél vigaszt, és az ő szeretetét közvetíti az emberek, akár megkínzói felé is. Ahelyett, hogy menekülne sorsa elől, az örömöket és nehézségeket egyaránt vállalva rátalál valódi Énmagára. Kaspar Hauser élete tükör, melyben megpillanthatjuk a mögöttünk álló árnyakat, halála tanítás az emberi szellem erejéről és arról, hogy a szeretet legyőz minden rosszakaratot.

Kollekciók