Ajax-loader

'számítástechnika' címkével ellátott könyvek a rukkolán

 


David N. Blank-Edelman - Perl ​rendszergazdáknak
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Szikszai Csaba - Barátunk, ​a számítógép
A ​könyv azon gyerekeknek készült, akik most szeretnék megtenni a számítástechnikával történő ismerkedés első lépéseit. A könyvből megismerhetőek számos számítástechnikai alapfogalmak, a számítógép működésének elve, a BASIC programozás alapjai, a számítógép alkalmazásának területei.

Marco Cantú - Delphi ​7 - Mesteri szinten II.
A ​Delphi 7 mesteri szinten teljesen átdolgozott és frissített kiadása mindenki kedvenc Delphi-programozási könyvének, amely talán a legteljesebben mutatja be a Delphi 7 fejlesztőkörnyezet szolgáltatásait. A világhírű Marco Cantu ezúttal is olvasmányos stílusban, kezdők és haladók számára is érthetően mutatja be a Delphit, az objektumközpontú osztálykönyvtártól a webes alkalmazások építéséig. A korábbi kiadásokban szereplő alapszintű bevezetők nagy része ezúttal kimaradt, így még teljesebb áttekintést és még több – közel 300, a kulcsfontosságú területeket bemutató – gyakorlati példát kapunk, ugyanakkor továbbra sincs szükség komolyabb előképzettségre, de ismerni kell a programozás alapjait általában. A kötet – elsősorban a webes programozás területén – annyi újdonságot tartalmaz, hogy akkor is megéri elolvasni, ha az előző kiadásokat már ismerjük.

Shawn M. Lauriat - Ajax ​felsőfokon
Feladatközpontú ​Ajax: méretezhető, teljesítmény, biztonság, stabilitás és karbantarthatóság a maximumon Az _Ajax felsőfokon_ a feladatközpontú, magas minőségű Ajax webalkalmazások készítésének nélkülözhetetlen útmutatója. Shawn M. Lauriat szisztematikusan áttekinti az Ajax-szal kapcsolatos tervezési, felépítési és fejlesztési kérdéseket, és olyan kipróbált mintákat és megbízható kódpéldákat mutat be, amelyek nem találhatók meg egyetlen másik könyvben sem. A kötetben mindazokra a problémákra – méretezhetőség, teljesítmény, biztonság, stabilitás, rugalmasság, karbantarthatóság, újrahasznosíthatóság – megtaláljuk a legjobb megoldásokat, amelyekkel az üzleti Ajax alkalmazások fejlesztői találkoznak. Lauriat könyve azoknak a tapasztalt webfejlesztőknek szól, akik friss ötletekre és elegáns megoldásokra, kíváncsiak, de a műszaki jellegű tartalmat közérthetően közvetíti. Többek között a következő témákat tárgyalja eleddig példátlan mélységben: egyéni JavaScript-események megvalósítása a lazább csatolás és a nagyobb rugalmasság érdekében; az Ajax hagyományos használhatósági korlátainak átlépése; a hálózati átvitel idejének csökkentése tömörítés és más megoldások segítségével. A főbb témakörök a következők: Egyszerű, tiszta és felhasználóbarát Ajax-felületek tervezése Méretezhető és karbantartható felépítés kialakítása az ügyféloldali JavaScript kódok számára Az ügyféloldali kód ellenőrzése, hibamentesítése és profiljának elkészítése a legújabb eszközök segítségével A kiszolgálóoldal felépítése a biztonságot és a működőképességet szem előtt tartva, miközben korlátozzuk a kérelmek által betölthető adatokat, objektumokat és műveleteket Védelem az Ajaxot érintő legelterjedtebb és legjelentősebb biztonsági fenyegetések ellen Az Ajax alkalmazások valamennyi összetevőjének optimalizálása a kiszolgálóoldali parancsfájloktól az adatbázis-műveletekig A holnap Ajaxa: játékfejlesztés, az Ajax és a rajzvászon, az Ajax használata üzleti alkalmazások fejlesztéséhez.

Farkas Csaba - Bevezetés ​az Office 2003 használatába
Ebben ​a könyvben elsősorban a felhasználói alkalmazásokba, azaz a Word, Excel, PowerPoint, Publisher, Outlook, InfoPath valamint a Windows SharePoint Services, egymással szoros kapcsolatban lévő szoftverek használatába kívánjuk bevezetni a felhasználót, miközben kimondva-kimondhatatlanul mindvégig körülvesz bennünket a 2003. év új irodai rendszere.

Pavol Cerven - Programvédelem ​fejlesztőknek
Védekezzünk ​a kalózok ellen! A kalózok elleni védelemre éppúgy számtalan lehetőségünk van, mint nekik a támadásra. Programjaink hatékony védelméhez ezért mind a saját, mind az ő módszereikkel tisztában kell lennünk. A kalózok nap mint nap törik fel a különböző programvédelmeket, fejtik meg a regisztrá-ciós kulcsokat, ugorják át az eredeti CD-k ellenőrzését, és okoznak kárt számos más módon. Eredményeiket és módszereiket sok esetben közkinccsé teszik, míg a programvédelem módjainak összefoglaló bemutatására ez a könyv vállalkozott először. A Programvédelem fejlesztőknek bevezet a programvédelem lehetőségeibe: # Bemutatja a programvédelmi módszerek ismertebb hibáit és a kalózok ezeket kihasználó módszereit. # Bevezet a kalózok által leggyakrabban használt programok (így a SoftICE) elleni védelembe. # Bemutatja a védelem alaptípusait: mikor melyiket használjuk, és hogyan egyesítsük erejüket. # Elénk tár jónéhány nyomkövetés elleni és visszafejtést gátló módszert. # Rávilágít egyébként hatásosan védettnek tűnő programok gyenge pontjaira. # Bemutat számos alkalmazást, melyek segíthetnek a megfelelő programvédelem kialakításában.

Adobe_flash...
Adobe ​Flash CS3 Professional Ismeretlen szerző
elérhető
2

Ismeretlen szerző - Adobe ​Flash CS3 Professional
A ​Flash sikertörténete szinte olyan a szoftverek terén, mint Harry Potter a könyvek világában: rendkívül gyorsan elterjedt (majdnem minden operációs rendszer támogatja, sőt már a mobiltelefonokon is megtalálható), manapság a világ számítógépeinek 98%-án használják külön futtatott programként vagy böngésző pluginként a lejátszót. Ez a könyv a Flash legújabb verziója, a CS3 lehetőségeit mutatja be a Tanfolyam a könyvben sorozattól már megszokott módon. Tanulja meg gyorsan és hatékonyan a Flash CS3 Professional használatát! A Flash CS3 Professional Tanfolyam a könyvben 11 leckén keresztül ismerteti az Adobe Flash használatát, mely jelenleg a legnépszerűbb és legismertebb környezet interaktív webes tartalmak fejlesztésére. Megtanulhatjuk a szimbólumok, a statikus és dinamikus szövegek, hang és videó fájlok kezelését, valamint személyre szabni és alkalmazni a Flash Professional számos előre elkészített komponensét. Az olvasó belekóstolhat az ActionScript 3.0 programozás alapjaiba, azonban a könyv mélyebben nem foglalkozik a témával. A Flash CS3 Professional (előzőleg Macromedia Flash) első, Adobe által kiadott verziója számos újdonságot tartalmaz, valamint szorosabb együttműködést és könnyebb átjárhatóságot az Adobe egyéb szoftvereivel. Az Adobe Flash CS3 Professional elsajátításának leggyorsabb, legkönnyebb és legátfogóbb módja. A lépésről lépésre haladó, projektalapú leckék során mindent megtudhat a Flash CS3 Professional fontos funkcióiról. A fejezet végén található összefoglaló kérdések és a könyv projektfájljait tartalmazó CD-melléklet pedig kellemes időtöltéssé varázsolják az egyéni ütemének megfelelő tanulást. A Tanfolyam a könyvben a legtöbb példányban eladott szoftveroktató tankönyvsorozat. Segítségével gyorsan és könnyedén tanulhatja meg az Adobe szoftverek használatát. A Tanfolyam a könyvben többet nyújt, mint más könyvek vagy képzések - hivatalos, az Adobe termékszakértők közreműködésével megszerkesztett oktatósorozat. Mire lesz szüksége a könyv használatához? Az Adobe Flash Pro CS3 szoftver Windows-os vagy Mac OS-es változatára (a könyv nem tartalmazza a szoftvert). Megjegyzés: A Tanfolyam a könyvben nem helyettesíti az Adobe Flash Pro CS3 szoftver dokumentációját, támogatását, frissítéseit, illetve a regisztrált tulajdonosoknak járó további előnyöket. A könyvhöz a leckefájlokat és angol nyelvű oktatófilmeket tartalmazó CD jár. A könyv az eredeti angol tankönyv fordítása, így elsősorban az angol kezelőfelülethez készült, de kiegészült a magyar nyelvű kezelőfelület elnevezéseivel, így a lokalizált verzióhoz is használható (WIN és MAC környezetre vonatkozóan egyaránt).

Covers_15701
Adobe ​Photoshop CS3 Ismeretlen szerző
elérhető
13

Ismeretlen szerző - Adobe ​Photoshop CS3
Tanulja ​meg, hogyan javíthatja és tökéletesítheti digitális fényképeit, hogyan készíthet montázsokat, designsablonokat és Internetre szánt képeket! Próbálja ki a nem romboló hatású intelligens szűrőket, és alakítsa át a képeket a perspektívájuknak megfelelően! "A Tanfolyam a könyvben gyakorlatias feladatokkal és valódi példákkal mutatja be, hogy kell a legtöbbet kihozni az Adobe termékekből." (Patti Sokol, Sokol Consulting, Inc.) Az Adobe Photoshop CS3 elsajátításának leggyorsabb, legkönnyebb és legátfogóbb módja A "Classroom in a Book" a legtöbb példányban eladott szoftveroktató tankönyvsorozat. Segítségével gyorsan és könnyedén tanulhatja meg az Adobe szoftverek használatát. A "Tanfolyam a könyvben" azt nyújtja, amit semmi más könyv vagy képzés nem tud - az Adobe termékszakértők támogatásával fejlesztett, hivatalos oktatósorozat az Adobe Systems Incorporated-től. Az Adobe Photoshop CS3 Tanfolyam a könyvben 14 leckéje az Adobe Photoshop, a világ legjobb képszerkesztő alkalmazásának alapjait fedi le - többek között a digitális fényképek retusálását, a rétegek és maszkok használatát, a kezelőfelület megismerését, a képernyőre és nyomtatásba szánt képek előkészítését. Ezen túlmenően megismerheti a CS3 legújabb funkcióit, és a munkafolyamatot, illetve képei bemutatásának menetét meggyorsító új módszereket sajátíthat el. Számtalan tipp és technika, extra tananyag és mini oktatóanyag segítségével hatékonyabban és nagyobb hozzáértéssel dolgozhat a Photoshop alkalmazással. Vegye át a könyvet az elejétől a végéig, vagy válogasson az önt leginkább érdeklő leckék között. Benne a Photoshop CS3 új funkcióval: - Intelligens szűrők - Zoomify vezérlők - Tartalom igazítása - Gyors kijelölés - Klónozás forrása - Továbbfejlesztett Camera Raw és távlatpont - A Photoshop Extended mérési és képelemzési funkciói A könyvhöz a leckefájlokat és angol nyelvű oktatófilmeket tartalmazó CD jár. A könyv az eredeti angol tankönyv fordítása, így elsősorban az angol kezelőfelülethez készült, de kiegészült a magyar nyelvű kezelőfelület elnevezéseivel, így a lokalizált verzióhoz is használható (WIN és MAC környezetre vonatkozóan egyaránt).

Dusza Árpád - Turbo ​Pascal 6.0 az alapoktól
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Walter H. Bock - Jeffrey N. Senné - Internetkalauz ​üzletembereknek
Ez ​a kiadvány nem újabb írás a hálózatról vagy a szoftverek és az infrastruktúra működésének technikai részleteiről. A gyakorlati üzletembereket, a vállalkozókat célozza meg. Azokat, akiket az érdekel, hogyan növelhetik a nyereségüket az Internet segítségével. A szerzők ezt írják: "Könyvünk alapvetően az üzletről szól. Üzletembereknek szánta két olyan fickó, aki vagy harminc éve működteti saját vállalkozását. Több mint egy évtizede rájöttünk, hogy az Internet és a World Wide Web felhasználásával fantasztikus eredményeket érhetünk el..." A szerzők megmutatják, hogyan mozoghatunk üzleti tevékenységünk során gyorsabban, kevesebb költséggel és nagyobb eredményességgel ebben az új közegben.

Ron Mansfield - PowerPoint ​for Windows 95
A ​Te könyved ha nincs vesztegetni való időd! Próbáld ki egy rohanó, elfoglalt ember könyvét, amit rohanó elfoglalt embereknek írt. Ha valóban nincs sok időd, de a szoftver Téged érdeklő részében mester akarsz lenni a lehető legrövidebb idő alatt, akkor biztosan erre a jól szervezett könyvre van szükséged. Rohamléptekben előre: Gyors referenciák minden fejezet elején. - Tapasztalt felhasználók a PowerPoint for Windows 95 mesterei lehetnek pillanatok alatt. Röviden: Lépések egy feladat vagy probléma megoldására. Szokások és stratégiák: Időspóroló megoldások és kényelmes technikák. Meghatározás: Világos és egyszerű fogalommagyarázatok.

Alan Neibauer - Access ​for Windows 95
Ha ​adatbáziskezelő, akkor dBase, vagy Clipper - néhány éve még ez jellemezte a programozók nagy részének választási lehetőségeit. A nyitott rendszerek megjelenése elvileg megváltoztathatta volna a számítógépes adatfeldolgozás és -kezelés megoldásmódjait, de ehhez az kellett volna, hogy a programcsomagok vásárlói fedezzék fel, vegyék teljes egészükben birtokukba a programcsomagokat, s ne csak azok egy-egy részét, esetleg csak kisebb hányadát. A Microsoft Office a Word szövegszerkesztő és az Excel táblázatkezelő mellett tartalmaz két rendkívül hasznos programot. Egyikük a PowerPoint, amelyet ugyan nem fordítottak magyarra, de a szerkesztő- és rajzolóprogramok használatában kicsit is járatosak, csekély angol nyelvtudás birtokában, remek előadás-illusztrációkat készíthetnek vele. A másikat ugyan lefordították magyarra, mégsem vált igazán elterjedtté, talán, mert kíván némi elmélyülést az adatkezelés ismereteiben. Ehhez pedig nemcsak idő, de fogékonyság is kell. No meg egy jó könyv, amelyből nagyobb szellemi megerőltetés nélkül, könnyedén, s ebből adódóan jókedvvel meríthetünk ismereteket. Mint ebből a könyvből, amely az Access-kínálta félkész adatbázisok használatba vételéhez vezet el a programba beépített varázsló segítségével. Az adatbáziskezelést a hozzá szükséges lépések sorrendjében ismerteti: űrlapok és adatlapok használata (adatbevitel), adatkeresés, -javítás, -nyomtatás, adatbázisbeállítások. Mindezek nyomán már könnyű a saját adatbázis létrehozása, amelynek lépéseit lényegre törően ismerteti a következő két fejezet, s elvezet a profi hasznosításhoz is a grafikonkészítés, jelentéskészítés, információkeresés műhelytitkainak feltárásával. A függelékben az Access telepítéséről és a Windows 95 alapfokú kezelési ismereteiről olvashatunk. - Széles körben beszerezhető, népszerűsítő "tankönyv".

Bodnár István Olivér - Kiss Csaba - Számítástechnikai ​alapismeretek "A"
A ​kötet tartalmazza a következő tananyagokat: a számítógép felépítése, szoftver és hardver alapismeretek, adatok tárolása és kezelése, operációsrendszer-alapismeretek, rendszer közeli programok, hálózati alapismeretek, a programozás alapjai, a számítástechnika története röviden.

Kőhegyi János - Ismerd ​meg a Basic nyelvjárásait!
Előszó HT-1080Z ​Basic nyelvjárás 1 ABC80 Basic nyelvjárás 41 ZX91 Basic nyelvjárás 67 Függelékek

Donald Alcock - Ismerd ​meg a BASIC nyelvet!
Bármilyen ​egyszerű legyen is egy számítás, ha számítógéppel akarjuk végeztetni, minden lépését a gép számára érthető nyelven kell leírnunk. Ezt a leírást nevezik programnak. Ez a könyv a _BASIC_ nevű népszerű, igen széles körben elterjedt nyelvet mutatja be, és elmagyarázza, hogyan is kell egyszerű programokat írni ezen a nyelven. Bár a hivatásos programozók az ennél elegánsabb és hatékonyabb nyelveket részesítik előnyben, kezdők és amatőrök számára a _BASIC_ kiválóan alkalmazható.

Jan Novák - Digitális ​technika
Ez ​a hasznos könyv a laikusok számára próbál eligazítást adni a digitális tecnika lehetőségei, felhasználásának módozatai között. Áttekinti a legújabb alkalmazási területeket, és ismerteti azok előtörténetét is. Megismerkedhetünk a számítógép képfeldolgozási lehetőségeivel, a digitális fényképezőgépekkel és videókamerákkal, valamint a DVD-vel, amelynek rohamos elterjedésére hamarosan számíthatunk, elsősorban az általa nyújtott kiváló minőségű kép és hang reprodukálás miatt.

Fenyős Zoltán - Fenyősné Kircsi Amália - Számítástechnika ​II.
Ma ​már szinte lehetetlen belépni olyan irodába, üzletbe, bankba stb., ahol ne lenne számítógép, korunk egyik legnagyszerűbb találmánya. Használatához, alkalmazásához azonban kezelési ismeretekre, tudásra van szükség. Ennek megszerzéséhez nyújt segítséget a négy általános iskolai és két középiskolai tankönyvből álló sorozatunk, melynek kötetei az informatika alapjaitól a bonyolultabb számítástechnikai programok kezelésén, használatán át bizonyos programozási ismeretek elsajátításáig vezetnek el. Az egyes könyve tananyagának összeállításánál figyelembe vettük az iskolai oktatásban érvényben lévő informatikai-számítástechnikai követelményeket, a Kerettanterv elvárásait. A könyv leckékre bontva tartalmazza a tananyagot. A könyvben a különösen fontos fogalmakat, kifejezéseket kék betűvel jeleztük. Néhány helyen megjegyzést fűztünk a tananyaghoz. Ezeket sárga háttérrel jelölt szövegben találod meg. Minden lecke végén kék háttérrel kiemeltük a legfontosabb ismereteket. A leckék végén ellenőrző kérdéseket, feladatokat találsz, melyek megkönnyítik az órára való felkészülést. Szintén a tananyag elmélyítését, begyakorlását szolgálják a munkafüzetek feladatai. Ha egy kérdésre nem tudod a választ, vagy bizonytalan vagy, akkor használd a számítógéped, és próbálkozz! Reméljük, könyvünkkel hozzájárulunk ahhoz, hogy Te is azok közé tartozz, akik megfelelő tudás birtokában, értőn közelítenek a számítógéphez. Sok sikert, eredményes tanulást kívánunk! a szerzők

Fodor Gábor Antal - Farkas Csaba - Windows ​7 és Office 2010 felhasználóknak
Napjainkban, ​a III. évezred Európájában minden irodában és a legtöbb lakásban ott van az internetkapcsolattal rendelkező számítógép. A megnövekedett igények kielégítéséhez megfelelő rendszerprogramra és irodai szoftvercsomagra van szükség. A Windows 7 operációs rendszer megbízhatósága és az Office 2010 programjainak egyszerű, gyors kezelhetősége, olyan hatékony eszközhöz juttatja a felhasználót, amellyel feladatait korszerűen, magas színvonalon tudja végrehajtani. Könyvünkben tárgyaljuk a Windows 7 kezelését, bemutatjuk az Internet Explorer 9 újdonságait, bevezetjük az Olvasót a Word, az Excel, a PowerPoint, az Outlook, az Access, a Picture Manager és a SharePoint Designer használatába. Ezeken kívül áttekintjük a ma már szinte mindenhol elvárt elméleti alapokat is. A könyv megírásánál természetesen figyelembe vettük a különböző oktatási követelményeket (NAT, ECDL, OKJ, kerettantervek) is.

Walter Isaacson - Steve ​Jobs életrajza
iPod. ​iPhone. iPad. iTunes. Mac. És egy név mindezek mögött: Steve Jobs. Az Apple-vezér és Pixar társalapító első hivatalos életrajza egy nem mindennapi ember életébe enged betekintést. A könyv írója az elmúlt két év során több, mint negyven alkalommal beszélgetett Steve Jobsszal. Ezek a beszélgetések szolgáltak a könyv gerincéül, amit tovább színesített vagy éppen árnyalt a több, mint 100 – családtagokkal, barátokkal, ellenségekkel, versenytársakkal és kollégákkal készített – interjú. Ezekből bontakozik ki Steve Jobs eseményekben gazdag élete. Egy olyan emberé, akinek páratlan kreativitása, tökéletesség iránti szenvedélye és fékezhetetlen lelkesedése 6 ágazatot forradalmasított: személyi számítógép, animációs film, zene, telefon, táblaszámítógép és a digitális könyvkiadás. Egy olyan világban, amelyben a társadalmak a digitális kor gazdaságát építik, Jobs a legnagyobb példakép. Felismerte, hogy a XXI. században az értékteremtés igazán hatékony módja a kreativitás és a technológia összekapcsolása, s ezért olyan vállalatot hozott létre, amelyben a határtalan képzelet egyedülálló mérnöki teljesítménnyel párosul. Jobs közreműködött a könyv készítésében, de teljesen szabad kezet adott az írónak, sőt arról a jogáról is lemondott, hogy a kéziratot nyomdába kerülés előtt átolvassa. Kifejezésre juttatta, hogy vele és az életével kapcsolatban nincs tabutéma, sőt ösztönözte az embereket, hogy őszintén nyilatkozzanak róla: „Sok dolgot követtem el, amire nem vagyok büszke. Mint például, hogy teherbe ejtettem a barátnőmet 23 évesen, és ezt nem is kezeltem a legszebben.” – mondta. „De nincs semmi olyan sötét titkom, ami ne kerülhetne felszínre.” Jobs nyíltan – sőt néha már brutális őszinteséggel – beszél munkatársairól és versenytársairól. A barátai, ellenségei és kollégái pedig kendőzetlenül nyilatkoznak szenvedélyeiről, félelmeiről, megalkuvást nem tűrő tökéletesség utáni vágyáról, gonoszságairól és a mindent ellenőrizni akaró megszállottságáról – azaz mindazokról a dolgokról, amiknek eredményeképpen a nevéhez fűződő korszakalkotó dolgok megszülethettek. Jobs a vele kapcsolatba kerülőket könnyen az őrületbe tudta kergetni. De személyisége annyira elválaszthatatlan a nevéhez fűződő újításoktól, ahogy az Apple számítógépe az operációs rendszerétől. Így Steve Jobs élettörténete egyszerre példaértékű és tanulságos, tele leckékkel innovációról, jellemről, vezetésről és értékekről. Walter Isaacson az Aspen Intézet vezérigazgatója, aki korábban a Time főszerkesztője és a CNN elnöke volt. Olyan sikerkönyvek írója, mint az Kissinger életrajz és az Einstein: egy zseni élete és világa.

Joachim Graf - Murphy ​számítógépes törvényei
avagy ​hogyan optimalizálja a számítógép azt a törvényt, miszerint ha valami egyszer elromolhat, akkor az el is fog romlani

ifj. Ambrózai Attila - Egyszerűen ​Windows XP - Professional és Home Edition verziók
Ez ​a könyv a Microsoft Windows XP operációs rendszert és annak használatát mutatja be. A Windows XP személyi számítógépekhez tervezett változatai a Professional és a Home Edition verziók - ezekkel ismerkedhet meg a továbbiakban a kedves Olvasó.

Galen Grimes - Internet ​Windows környezetben
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Ismeretlen szerző - MS-DOS ​hibaüzenetek a 3. - 4. - 5. - 6 verziókhoz
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Köpeczi Bócz Tamás - Számítástechnikai ​ismeretek I.
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Balogh László - Számítástechnikai ​alapismeretek
A ​könyv a számítógép bekapcsolásától az Internetig, az egyszerűtől a bonyolultig egymásra épülő rendszerben mutatja be az alapismereteket és a programokat. De e könyvből nemcsak az alapok sajátíthatók el, hanem kiválóan használható kézikönyvként is, mivel a számítógép mellett ülve pillanatok alatt kikereshető valamely program vagy működés magyarázata. A könyv szemléletesen ismerteti: a gép felépítését és működését, a DOS operációs rendszer alapvető szolgáltatásait, a Norton Commander lehetőségeit, a szövegszerkesztést a Win Word bemutatásával, a táblázatkezelést az EXCEL oktatásával, a hálózatok működtetését és használatát, az Internet lehetőségeit.

Angster Erzsébet - Kertész László - Turbo ​Pascal 6.0
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Dr. Ádám Sándor - Népszerű ​számítástechnikai kislexikon
Minden ​kornak megvan a maga jellemző találmánya, mely visszahat saját korára. Ezeket a találmányokat a maguk idejében nagyra tartották, gyakran eltúlozva értékelték. 1842-ben pl. az iskolatábla feltalálóját az Egyesült Államokban úgy méltatta egy újság, hogy "az az ember megérdemli, hogy a tudomány legjobbjai közé sorolják, ha nem az emberiség legnagyobb jótevői közé". 1942-ben a filmről írták: "A mozgókép a legforradalmibb eszköz a könyvnyomtatás feltalálása óta". 1957-ben azt mondták a televízióról: "most már világos, hogy ebben rejlik a legnagyobb lehetőség az ismeretközlés fejlesztésére a könyvnyomtatás feltalálása óta". 1962-ben: "A programozott oktatás az első lényeges műszaki újítás a könyvnyomtatás feltalálása óta." 1973-ban az Unesco ezt jelenti: "A számítógép uralomra jutása olyan forradalmi változás alapjait teremti meg, amely csak az írás feltalálásához hasonlítható." Ez utóbbi megállaptítás - úgy tűnik - nem túlzott. Századunk második felében a számítástechnika forradalmának korszaka köszöntött ránk, melynek hatása átjárja életünket az iskolától az otthonunkig, az ügyviteltől a gyártásig, az élet- és vagyonvédelemről a világűrkutatásig. A mai számítógépek megjelenése természetesen nem egyetlen kor, hanem az egész emberi társadalom fejlődésének eredménye. Az i. e. 82-ben a görög Antikythera bronz fogaskerekű szerkezetet készített, amelyet évszázadokon át csillagászati és hajózási számításokhoz használtak. Ez a csillagvizsgáló az analóg számítógép legrégibb emléke, melynek elkészítése igen hosszú, egészen a babiloni kultúriág visszanyúló fejlődésről tanúskodik.

W. Trede - A. Herkelmann - E. Schwarzer - Számítástechnikai ​alapismeretek
Alig ​múlt el 20 év azóta, hogy az első, működőképes adatfeldolgozó berendezés elkészült. Megjelenésével szinte elképzelhetetlen mértékben meggyorsult az automatizálás üteme. Nézzük meg, milyen is az adatfeldolgozó berendezésből álló rendszer! Az adatfeldolgozó berendezés pontosan azokat a feladatokat végzi el, amelyeket az ember "munkaprogram" alakjában előír. A programot - rögzítése után - az adatfeldolgozó berendezés olyan gyorsan, megbízhatóan és pontosan hajtja végre, ami más berendezésekkel nem lenne megvalósítható. Előnyös tulajdonságai folytán gazdasági életünk legkülönbözőbb területein, ipari, ill. tudományos jellegű feladatok megoldására egyaránt alkalmazhatók.

Abonyi Zsolt - PC ​hardver kézikönyv
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Angster Erzsébet - Programozás ​Tankönyv I.
huA ​könyv a strukturált programozás alapjait teszi le, ésbevezeti az Olvasót az adattípusok és algoritmusokvilágába. A programokat a Jackson-SZÁMALK strukturáltmódszerrel tervezzük, és Turbo Pascal nyelven kódoljuk.A könyv fejezetei: 1. Számítógép és a program 2. Algoritmus készítése 3. Szoftver fejlesztése 4. Dos alapismeretek 5. A keretrendszer 6. Alapfogalmak 7. Egyszerű típusok 8. Kifejezések, feltételek, programvezérlés 9. Szelekciók 10. Iterációk 11. Karakterlánc 12. Billentyűzet, képernyő 13. Eljárások, függvények 14. Egydimenziós tömb 15. Többdimenziós tömb 16. Rendezések, keresések, karbantartás 17. Sorozatok feldolgozása 18. Halmaz 19. Rekurzió 20. Jackson összefoglaló Szükséges előképzettség:A könyv nem feltételez semmiféle programozásielőismeretet, mindössze a számítógép használatábanszükséges kisebb jártasság. Ajánlott akár kezdőknek,akár haladóknak. Önálló tanulásra alkalmas.

Hornig Trapp Weltner - További ​tippek és trükkök a Commodore 64-eshez
A ​könyvben ismertetett kapcsolások, eljárások és programok nem tekinthetők szabadalmi oltalom alá eső ipari termékeknek. Ezek elsősorban amatőr és oktatási célokat szolgálnak. A szerzők rendkívül nagy gondot fordítottak a kapcsolások, műszaki adatok és programok helyességére, a részletek kidolgozása során többszöri ellenőrzést végeztek. Mindez azonban nem zárja ki az esetleges hibalehetőségeket. Az előforduló hibákért és az ebből adódó következményekért a DATA BECKER cég sem szavatosságot, sem jogi felelősséget nem vállal. Az esetlegesen előforduló hibák közlését a szerzők hálásan fogadják.

Jack L. Hursch - Carolyn J. Hursch - dBASE ​IV SQL
A ​mirkoszámítógépek adatbázis-kerezlő rendszerei sorában Magyarországon az Ashton- Tate dBASE termékei aratták a legnagyobb sikert. E kötet a relációs adatbázisok legnépszerűbb lekérdező nyelvét, az SQL (Structured Query Language)-t és annak dBASE IV-beli megvalósítását ismerteti. A szerzők a dBASE IV és az SQL közötti elvi összefüggések tárgyalását az adatbázis-kezelés alapfogalmainak (adatbázisok objektumai, file-ok, táblázatok, katalógusok, látványok, indexek stb.) ismertetésével kezdik. Ezt követően az SQL "szemszögéből" elemzik és magyarázzák az adatokat leíró utasításokat, műveleteket, a táblázatok szerkesztésének módszereit. Ezután lépésről lépésre, fokozatosan vezetik be az olvasót az összetettebb adatkezelési, lekérdezési módszerek, ill. a biztonságos adatkezelés és az adatintegritás megőrzési lehetőségeinek rejtelmeibe. Végül a dBASE alkalmazásokba beépíthető SQL programok készítésébe is betekintést nyújtanak. Ez a könyv hasznos forrás a kezdő dBASE IV alkalmazók és programozók számára egyaránt.

Kollekciók