'diéta' címkével ellátott könyvek a rukkolán
Dr. Pierre Dukan - A Dukan-diéta
Dr. Pierre Dukan neve ma már fogalom azok körében akik fogyni szeretnének. A világszerte ismert francia orvos könyvét tíz nyelvre fordították le, több mint hárommillión olvasták el, és tanácsait megfogadva százezreknek sikerült leadniuk fölös kilóikat. Véglegesen. Csalás és ámítás? Csodaszer? Varázsmódszer? Dehogy! Ez a diéta azoknak szól, akik már mindent megpróbáltak, és most mindenekelőtt arra a bizonyosságra vágynak, hogy önkéntes, szigorúan következetes, de időben behatárolt erőfeszítésükért cserébe először is le fognak fogyni, de ami még fontosabb: meg is tudják őrizni elért súlyukat, és könnyebben élnek majd, olyan testben, amilyenre vágynak, és amilyenre joguk is van. Ez a diéta elveti a koplalást, száműzi a táplálékok méricskélését és a kalóriaszámolgatást, teljes szabadságot kínál bizonyos megszokott táplálékok esetében, így megóv a frusztrációtól. Ez a diéta lépcsőzetesen és következetesen felépített, egyéni motiváción alapuló átfogó lefogyási terv, amelyet vagy teljes egészében elfogad vagy elutasít az ember. De ha egyszer belevág és tartja magát az előírásokhoz, garantált a siker!
Harvey Diamond - Marilyn Diamond - Testkontroll 2.
Előfordult-e már, hogy különösen energikusnak és feldobottnak érezte magát? Mostantól nemcsak ritkán és véletlenszerűen adódik életében ilyen pillanat. Egészséges, energikus, karcsú és kiegyensúlyozott lehet midig, mert a világszerte forradalmi változást hozott könyvből megtudja, hogy hogyan idézhető elő ez az állapot. Egészségének és jó közérzetének kulcsát tartja kezében. Csak ki kell nyitni a titkokat őrző lakatot. Nosza!
A Testkontroll 2 önálló mű. Összefoglalja a korábbi sikerkönyv, a Testkontroll lényegét, de annál sokkal többet nyújt. Mindenkinek hasznára válik, akár elolvasta a Testkontrollt, akár nem.
S. Deli Magda - A beteg gyermek diétáskönyve
A beteg gyermek diétás könyvében az olvasó tájékoztatást kap a diétás ételek elkészítésének módszereiről, az egyes megbetegedések esetén alkalmazható diéták leírásáról és a diétákban felhasználható életek összetételéről. A beteg gyermek gyógyításának hathatós eszköze a megfelelő táplálás.
Harvey Diamond - Marilyn Diamond - Testkontroll
Barátom örvendezve újságolta, hogy olcsóbban jár Trabantjával, mert az üzemanyaghoz petróleumot kever. Néhány hónap múlva szomorúan mondta el, hogy kocsija tönkrement. Talán hallott arról a kegyetlen "tréfáról", hogy az autó benzintartályába néhány kockacukrot dobva teljesen tönkre lehet tenni annak motorját. Ahogy nem mindegy, hogy milyen üzemanyaggal járatjuk autónkat, ugyanúgy nem mindegy, hogy milyen "üzemanyaggal", vagyis milyen étellel "járatjuk" testünket. Gépkocsi vásárlásakor használati útmutatót kapunk. Születéskor sajnos nem. A táplálkozástudomány keresi az emberi test ideális "üzemanyagát". Azt kutatja, hogy milyen táplálkozás mellett tökéletes az egészségünk és ideális a testsúlyunk. A táplálkozástudományban komoly viták zajlanak, sok kérdésben meglehetősen nagy a nézetkülönbség. "Gyümölcséről ismerni meg a fát". A Testkontroll forradalmian új módszerével milliók fogytak le és váltak energikusabbá. Két testvérem is - ezen könyv fordítói - kínlódás nélkül szabadult meg felesleges kilóitól. Én fogyni ugyan nemigen akartam, de a Testkontroll alkalmazása óta sokkal energikusabb, frissebb vagyok. Testünket agyunk irányítja, agyunkat elménk vagy lelkünk. Véleményem szerint a lélek az elsődleges, de érdemes testünket is jó karban tartani. Az Agykontroll mellett én a Testkontrollt is használom, és kitűnően érzem magam. Szívből kívánom ugyanezt minden olvasónak.
Dr. John Briffa - Gyógyító ételek
Rövid és világos tájékoztatást kapunk mindenről, amit ahhoz kell tudnunk, hogy bizonyos ételek fogyasztásával hogyan őrizhetjük meg, illetve fokozhatjuk erőnlétünket, hogyan tarthatjuk meg, illetve érhetjük el az optimális testsúlyt. - helyes táplálkozás -betegség elleni védelem -egészséges ételek - megőrizzük erőnlétünket és alakunkat - kimerültség, emésztési zavarok, szívpanaszok ismertetése, gyógyítása - milyen tüneteket okozhatnak az egyes élelmiszerféleségek - javaslatok az étrendi módosításokra - alapvető tápanyagokat és a szervezet napi szükségletét feltüntető táblázatok.
Schobert Norbert - A Norbi titok
'Kedves Barátom, Sorstársam! Minden tudásom a kezedben tartod. Nem írok most egy jó marketing szöveget, mert nem mindenáron eladni akarom Neked ezt a könyvet. Lapozz bele, s ha megtudod mit, mikor ehetsz, mennyit mozogj, hogy soha ne hízz többé - akkor már segíthettem Neked is. Köszönöm figyelmed." (Schobert Norbi)
"Volt egyszer egy 104 kilós kiskamasz. Tele szorongással, kishitűséggel. Igazán csak akkor lelt örömöt az életben, ha édességet habzsolhatott. Szomorúan és magányosan élt, ahogy ő mondja a "zsírbörtönben". Aztán valaki egyszer hitt benne, s a csoda megtörtént. A hebegő-habogó-hadaró fiú szinte a saját hajánál fogva mentette meg magát, és ez nem Münchausen mese. Lett belőle valaki, aki már azt is tudja, hogy mit nem tud, s átlátja mekkora felelősség, ha ily sokan hisznek egy embernek. A Norbi történet, ezzel a könyvvel kezdődhet el igazán..." (Ómolnár Miklós)
Szendi Gábor - Paleolit táplálkozás
A hosszú élet titka táplálkozási szokásainkban keresendő! De vajon miért gondoljuk, hogy a tej és a tejtermékek nélkülözhetetlenül fontos részei étrendünknek? Tudjuk-e pontosan, milyen hatással vannak a gabonafélék az emberi szervezetre? Vajon tényleg a koleszterin, vagy inkább a szénhidrát tehető felelőssé a mind gyakoribb szívbetegségekért? Új könyvében a szerző rámutat, az úgynevezett civilizációs betegségek – a ráktól kezdve a diabéteszen át az autoimmun betegségekig – szinte egytől egyig összefüggnek a nyugati életmód utóbbi pár száz évben kialakult táplálkozási szokásaival.
SZENDI GÁBOR kérdései és tudományos bizonyítékokkal alátámasztott válaszai évszázados elméleteket ingatnak meg mindennapi élelmeinkkel kapcsolatban, miközben evolúciós kutatások alapján igazolja, hogy az ember optimális táplálkozási módja a paleolit, azaz kőkori étrend, amely csak növényi eredetű szénhidrátokat, azaz zöldségeket és gyümölcsöket, valamint állati eredetű fehérjét és zsírokat tartalmazott.
A szerző alapos vizsgálat alá veszi legáltalánosabb ételeinket: a tejet, a gabonaféléket, a burgonyát, valamint egyik legféltettebb kincsünket, a kenyeret. Részletesen elemzi a sófogyasztás és a D-vitamin-hiány kérdéseit, miközben kitér olyan fontos problémákra is, mint a csontritkulás, a mellrák, a különböző neurológiai betegségek vagy épp a depresszió lehetséges okaira és táplálkozással való kapcsolatára.
Hatalmas tudományos anyagot feldolgozó új kötetében Szendi a napjainkban kibontakozó modern dietetika hazánkban eddig ismeretlen irányzatait foglalja össze a tőle megszokott élvezetes előadásmódban.
Kathryn Marsden - Harmincnapos egészségkúra
Egy hónapos étrend a testkontroll jegyében egészsége megőrzéséért. A nagysikerű fogyókúra az ételtársítás révén.
Christina Zacker - Sonja Mutter - Zsírégető diéta
Zsírégetőknek hívják azokat a csodaszereket, melyek valósággal olvasztják a zsírpárnákat. Sok élelmiszerben megtalálhatók azok az építőkövek, amelyekre a szervezetnek szüksége van a zsírtartalékok feloldásához. Ebből a könyvből megtudhatja, mely táplálékok tartalmaznak zsírégetőket.
A legszebb a zsírégető diétában, hogy még örömét is fogja lelni benne, mivel semmiről sem kell lemondania. Ennek ellenére elérheti azt az alakot, amilyenre mindig is vágyott. Ráadásul időnként "bűnözhet" is: kedvenc, ám gyakran tiltott csemegéiből is falatozhat. Mégsem fogja visszaszedni a leadott kilókat, és tarthatja ideális súlyát. A zsírégető diéta nemcsak a kilók leadásában segít, hanem irányt mutat egy értékesebb és egészségesebb táplálkozás felé, melyet minden gond nélkül folytathat egész életén keresztül, méghozzá úgy, hogy élvezni fogja az ételeket. Jó érzést tudni azt, hogy semmiről sem kell lemondania ahhoz, hogy karcsú és egészséges maradjon
Ismeretlen szerző - Szépségkúra
Szépség és egészség összetartozó fogalmak. És ugyan ki ne szeretne szép és egészséges lenni?
Aki pedig a könyvben szereplő étrendet végigkóstolja, a kondíció- és közérzet javító gyakorlatokat rendszeresen elvégzi, és még a kozmetikai tanácsokat is megfogadja, a kúra végére sokkal egészségesebb és szebb lesz, mint annak előtte.
Császárné Benke Mária - Életünk és ételünk
Bizony nem sok ésszerű indokát látom annak, hogy éppen én írjak előszót Császárné Benke Mária könyvéhez. Írása az egészséges életvitelről, a helyes táplálkozásról szól és ebben, a magamfajta tévés ember, minden lehet, csak hozzáértő szakember nem. Legfeljebb ellenpélda... Bár manapság már - kényszerűségből is - jobban vigyázok arra, hogy mennyire vessem bele magam meglehetősen szervezetlen és rengeteg felesleges nehézséggel járó munkákba, az egészségemre is jobban kell ügyelni, mint mondjuk húsz évvel ezelőtt, de azért így is akad elég bosszúság is, elfoglaltság is. ...
Gaálné Póda Bernadette - Zajkás Gábor - Gyomorbetegek diétáskönyve
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.
Nagy Józsefné - Dr. Somogyi Lászlóné - Fogyasztó és hízlaló diétás étrendek
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.
John Yudkin - Ez a korszerű fogyókúra
Nem állítom, hogy abból, amit ebben a könyvben írtam, bármi is eredeti volna. Csupán arra törekedtem, hogy összefoglaljam és megmagyarázzam azt a roppant mennyiségű munkát, amit a táplálkozástudomány számtalan kutatója végzett igen sok országban. Az ő érdemük, ha sikerült megközelítenem a célomat. Az én hibám, ha nem sikerült.
Hálás köszönetet mondok A. G.-nek, aki e könyv megírására biztatott, Mrs. Margaret Willoughby-nak, aki a szokásos titkárnői teendők ellátásán túl is nagy segítségemre volt, és a Dent Könyvkiadónak, amely volt szíves megengedni, hogy idézzek Ogden Nash verseiből.
Isabelle Martin - Negatív kalóriák
Annyi könyv jelent már meg az elhízottság problémájáról, hogy talán merészségnek tűnik a témával kapcsolatos személyes véleményemet nyilvánosságra hozni.
Meggyőződésem azonban, hogy segítségére tudok lenni mindazoknak, akik elvilágosítást igényelnek, és mindenekelőtt azoknak, akiknek támogatásra van szükségük a nemkívánatos zsírpárnák elleni küzdelmükben. E küzdelem tétje az ember egészsége és boldogsága.
Véleményem szerint az elhízott, illetve túlsúlytól szenvedő emberek problémája a magány. A legtöbben, akik nem engedhetik meg maguknak, hogy pszichológushoz vagy speciális orvosi kezelésre járjanak, közömbös, némely esetben pedig kifejezetten ellenséges környezetben élnek.
Természetesen előfordul az is, hogy a család szeretettel és odafigyeléssel szemléli a fogyókúrázó családtag erőfeszítéseit. Időnként még néhány jó szóval is segítenek, mint például: "tudod, hogy már sokkal karcsúbb vagy?", vagy "tudod jól, hogy nem szabad alkoholt innod!" Idővel azonban megszűnik ez az érdeklődés, hiszen mindenkinek megvan a maga gondja-baja
Langfelder Sándorné - Máj- és epebetegek diétás könyve
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.
Malgorzata Drozd - Malgorzata Drozd módszere
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.
Dr. Robert C. Atkins - Dr. Atkins új szénhidráttáblázata
Tudományos kutatások és klinikai tapasztalatok bizonyítják, hogy inkább a szénhidrátmennyiség, mint a kalória számolása az, amely segít a látványosabb és hosszabb ideig tartó súlycsökkenés megvalósításában. A szabályozott szénhidrátbevitel egyúttal egészségesebb életstílust jelent. Ez a kézikönyv minden hasznos információt tartalmaz ezzel kapcsolatban. Zsebkönyvünk segítségére lehet bevásárláskor, éttermi étkezések során vagy éppen akkor, amikor otthon saját menüjét állítja össze. Megtudhatja, hogyan számolhatja ki az adagokat akkor, amikor nem otthon étkezik. A szénhidráttáblázatok értékeit népszerű táplálkozáselemző software-program határozta meg.
Schirilla György - Vegetáriánuskönyv
Vegetáriánus könyv - Hogyan vihetjük legtöbbre az életben ?
Mi, vegetáriánusok - nem csinálok titkot belőle -, a legfőbb hangsúlyt életvitelünkben a boldogság megszerzésére helyezzük. Ezért egész vegetáriánuskönyvemnek a boldogság megszerzéséhez szükséges módszerek széles körű feltárása lehet csak a célja.
Joanne Elliott - Ha a gyerek cukorbeteg
Joanne Elliottnál hivatottabb szerző nemigen fogott még tollat, hogy a cukorbeteg gyereket nevelő családok gondjain segítsen: maga is egy ilyen gyermek édesanyja, maga is keresztülment az aggodalmakon, a gondokon, így minden mondatát a saját bőrén tapasztalta.
___ A gyermekkori cukorbetegség jól áttekinthető kiskátéja először az orvosi tudnivalókat, a betegség mibenlétét ismerteti, aztán gyorsan áttér a gyakorlati tanácsokra: inzulin, injekciózás, étrend, a különböző élethelyzetekben (iskola, utazás, sport) adódó problémák, a kamaszok és fiatal felnőttek gondjai (nemi élet, terhesség).
___ A könyvből a sok-sok hasznos ismereten kívül leginkább azt a derűs magabiztosságot, felelős, öntevékeny szemléletet érdemes elsajátítani, amely az ínycsiklandozó diéta összeállításában, a futballmeccsek vagy a gyalogtúrák megszervezésében és persze a mindenkori orvosi előírások hajszálpontos, mégis rugalmas megtartásában nyilvánul meg.
Stephen D. Chang - A karcsúság titkai
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.
Zajkás Gábor - Gaálné Póda Bernadette - Diétáskönyv
Kedves Olvasó!
Valószínűleg azért vette kezébe ezt a könyvet, mert önt vagy hozzátartozóját valamilyen diétára ítélte a kezelőorvos, őszintén reméljük, hogy kérdéseire megtalálja a választ, és sikerül kedvet is ébresztenünk a diétás táplálkozás iránt. Az Önt érdeklő diétát természetesen más is, egészséges családtagok is fogyaszthatják, mert pl. a sószegény vagy a zsírszegényebb táplálkozás az egészséges embernek is hasznára válik. Ezáltal egyszerűbbé válik a család élelmezése , nem kell külön főzni a betegnek és külön az egészségesnek. Olvassa el az Önt érdeklő fejezetet, tekintse végig a hozzá tartozó táblázatokat és próbálja meg segítségünkkel megtervezni diétája első napját. Ne riadjon vissza az apróbb gondoktól, a kisebb akadályoktól, a második nap már sokkal könnyebb lesz, a harmadik még könnyebb és így tovább. Legyen kitartó, a diétás előírások pontos és tartós követése épp olyan fontos, mint a gyógyszerszedésre vonatkozó utasítások megtartása.
Fövényi József - Papp Rita - Fogyókúráskönyv
Kevés hálásabb téma van manapság - legalábbis ami a rövid távú sikereket illeti -, mint a fogyókúráról beszélni, valakivel vagy valakikkel a sikeres fogyókúra titkát közölni, fogyókúrás recepteket adni. Ma, amikor környezetünkben minden második embernek több-kevesebb súlyfeleslege van, minden egyedik-ötödik magyar állampolgár kifejezetten kövér, szinte mindenkinek van valamilyen "biztos", "csalhatatlan" fogyókúrás tippje, mely társaságának élénk érdeklődésére tarthat igényt, de melyet ki-ki saját magán valamilyen okból nem tudott sikerrel - legalábbis tartós sikerrel - alkalmazni. Számos dolog van, melyhez nálunk mindenki ért: az első és legősibb téma, a labdarúgás. Pár éve mellé sorolható a közgazdaság és az utóbbi években a fogyókúra. Se szeri se száma a jobbnál jobb, "holtbiztosan ható" módszereknek. És ez nemcsak nálunk van így, hanem külföldön is, főleg a fejlett ipari országokban, ahonnan a legabszurdabb elképzelések is olyan mélyen begyűrűznek, hogy még legnagyobb sajtóorgánumaink is készséggel helyt adnak terjesztésüknek. Az orvosok, sőt az egészségügyben járatos laikusok is jól tudják; ha egy kórosnak tekinthető állapotnak, betegségnek számtalan, de akárcsak néhány tucat gyógymódja ismert, voltaképpen nincs hatékony eszközünk ellene. Így vagyunk a kövérséggel is. Ha csak egyetlen biztos módja lenne is a súlygyarapodás megelőzésének, illetve kiküszöbölésének, azaz a fogyókúrának, nem forogna közkézen több tucat, sokszor homlokegyenest eltérő módszer, s nem kényszerülnénk újabb és újabb metódusok keresésére.
Pados Gyula - Elhízás, koleszterin, fogyókúrák
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.
Schobert Norbert - Norbi update életmódrendszer lényege
Kinek ajánlom?
Azoknak a sikeresen lefogyott, egészségükre és alakjukra vigyázó sporttársaimnak, akik olvasták a A NORBI-TITOK és a 2. TITOK című könyveim az update-rendszer alapjairól és lelki hátteréről, de tömör, rövid útmutatót és kódlistát szeretnének a táskájukban maguknál hordani. Valamint azon súlyfelesleggel rendelkező sorstársaimnak, akik nem olvasták könyveim, nincs is erre idejük, de gyors és hatékony szabályokat és könnyen betartható útmutatást szeretnének a mindennapokra, hogy megszabaduljanak 5 és 100 kg közötti zsírbörtönükből, miközben nem akarnak lemondani kedvenc ételeikről.
Őszinte szívvel kívánok sok sikert!
_Schobert Norbert_
Ismeretlen szerző - Betegecske öregecske konyhája
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.
Katona Edit - Csonka Mária - Moletteknek mindenféléről
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.
Demis Roussos - Véronique Skawinska - "Súlyos" kérdések
Köszönöm, minden rendben: egészségem még soha nem volt ilyen virágzó, kedélyállapotom teljesen kiváló, szétrobbanok az energiától, egyetlen fogamat sem veszítettem el - hosszú idő óta hajszálaimat sem számolom már - és hangom messzebb száll, mint valaha. Mégis, több mint egyharmadát elveszítettem annak, ami voltam, és felénél is többet annak, mint amennyi vagyok. Eltűnt a hasam, eltűntek a bástyák, meghalt a király, éljen az ember! Azok után, hogy saját bőrömön éreztem, mennyire jóleső az egészséges táplálkozás és milyen nagy élvezetet nyújt a testi könnyedség, hajlottam arra, hogy tapasztalataimat közzétegyem. Veronique jó tanácsadónak bizonyult. Minden alkalommal, amikor a számhoz emeltem valamit, megmagyarázta annak a szervezetemre gyakorolt hasznos és káros hatását. Feltárta előttem az emésztés, az asszimiláció, az anyagcsere titkait, a főzelékek, a gyümölcsök és a gyógynövények mágikus képességeit, rávilágított a hús és a különböző élelmiszerek káros kémiai együtthatására.
Veronique-kal elhatároztuk, hogy egyesítjük erőinket, és közzétesszük tapasztalatainkat. Ebben a könyvben összegeztük tudásunkat, hogy segítsünk a hozzám hasonlókon, hogy ők is megtalálják az erőt és az eszközt saját metamorfózisukhoz. Legyen példa az én életem, a nagy zabáló, ínyenc, diétákban visszaeső, és végül győztesen kikerülő ember története.
Demis Roussos
Nagy Elvira - Fogyókúrás falatok
Ne féljenek a zsírszegény táplálkozástól, ez nem önsanyargatást jelent, hanem csupán ésszerű, egészséges táplálkozást, ami egy idő után teljesen természetessé válik s valóban könnyedebb életet élhetünk.
Schobert Norbert - Norbi: A 2. titok
Kedves Barátom, Sorstársam! Mennyi minden történt hat hónap, előző könyvem megjelenése óta! Újabb százezer család alakította át életét az Update szerint! Az országot járva átölelnek a lefogyott, boldog emberek! Jó érzés, ha az ember értelmét láthatja a munkájának. Ráadásul nemcsak idehaza, de külföldön is felfigyeltek a módszerre. Fogyni boldogan is lehet, megtartani pedig semmiség - ez a 2. titok! Családi receptjeinket is ebben a könyvben találod. Az ország szinte összes élelmiszer termékének kódját ugyancsak mellékelem! És persze újabb tanácsok, őszinte vallomások, hogy életed az önmegvalósításról és ne a kifogás kereséséről szóljon. Ölellek. Norbi
Pintácsi Viki - Bye-bye kilók!
Szívből ajánlom ezt a szórakoztató olvasmányt azoknak, akik egy-két gyermek szülése után is testileg és lelkileg teljes értékű, hódító nők akarnak maradni. Viki ismételten sikerrel mutatta be sokoldalú tehetségét, amivel igazán erőt tud adni minden nőnek.
Szandi, aki a "gyermek-gyártó versenyben" hamarosan utoléri nővérét Vikit és a későbbiekben szeretné lehagyni
Fogyókúrás receptjei, frappáns ötletei a test és lélek ünneplőbe öltöztetéséhez igazi gyöngyszemek! A humorral, iróniával fűszerezett önvallomás egyébként olvasmánynak is roppant szórakoztató, s elgondolkodtató... Nem csak kismamáknak.
Moór Bernadett Gertrúd avagy Bedhy, énekesnő, ex-Bestia, kismama
"Kedves Olvasók! Figyelmükbe ajánlom ezt a rendkívül kedves könyvet. Én mint folyamatosan fogyókúrázó, többszörös családapa, alaposan ismerem a "terhesség" minden örömét és nehézségét. Jó szórakozást!"
Gerendás Péter, immáron 20 éve "terhes" előadóművész
Ajánlom ezt a könyvet minden nőnek és férfinak. A nőknek azért, mert a gyermek születése nem lehet mentség saját testünk és lelkünk elhanyagolására. Mindenkinek adott a lehetőség, hogy a szülés után ne "csak" Anyának érezze magát, hanem megújulva, újjászületve NŐNEK! A férfiaknak pedig azért, mert a könyv segítségével talán jobban megérthetik feleségeik 9 áldott hónapját és az azt követő "visszaváltozás" időszakát.
Rába Tímea, hamarosan kétszeres édesanya, műsorvezető
Végre valaki, aki vállalja hogy mi történt vele és ezen felül még segít is a hasonló cipőben járó mamáknak. Gratulálunk és köszönjük!
Mérei Andrea, az RTL Klub műsorvezetője
Szeretek enni, mit tegyek? Fájdalmasan gondolok arra az időre, amikor majd gyermekem sütőtökpépje mellett majszolom a csokikákat, s csak álmodozom lánykori alakomról! Ám, akkor csak hátra nyúlok a könyvespolcra és Viki lelkesedésétől vezérelve belevetem magam új életembe, s a változásba. Én így képzelem a jövőt, még ha nem is "rózsaszín-ködös". Ajánlom ezt a könyvet mindazoknak, akik Anyaként és Nőként is meg akarják találni helyüket a világban.
Ábel Anita, színésznő, műsorvezető, egyszer majd édesanya
Lovassné Kiss Ildikó - Lovass Pál - A karcsúság titka
Kedves Olvasó, kedves Barátaim, szeretetükbe ajánlom a Lovass házaspár könyvét. Nemcsak azoknak szól ez a könyv, akik fogyni szeretnének, hanem mindenkinek, aki egészségesen, ésszerűen szeretne táplálkozni. Első pillanatra úgy tűni, hogy nálunk divatcikk lett a fogyókúra, talán túlságosan sokat beszélünk arról, hogy mit ne együnk, kevesebbet együnk. A világon száz- és százmilliók éheznek és szomjaznak, a tévé képeket közül indiai és afrikai gyermekekről, akiknek nem jut tej. Százmilliók számára nem az a probléma, hogy túl sok kalóriát fogyasztanak, hanem az, hogy mit ehetnének, és miből telik ennivalóra. Nálunk sem egyértelmű a kérdés. Sokan nem azért táplálkozunk ésszerűtlenül, mert nem tudják, mi a helyes, hanem azért, mert nem telik másra vagy nincs idejük a korszerű fehérje- és vitamindús ételeket, a több munkát igénylő salátákat elkészíteni. Mégis helyes és fontos az egészséges étkezésről beszélni, tanítani, az okos és korszerű táplálkozásnak híveket toborozni.
Kollekciók
- Angol nyelvű könyvek 120776
- Egyéb idegennyelvű könyvek 13177
- Ezotéria 13686
- Fantasy 32811
- Felnőtt 18+ 12799
- Gyermek 23720
- Humor 13737
- Ifjúsági 37433
- Kortárs 48385
- Krimi 15949
- Kultúrtörténet, elemzések/tanulmányok 16531
- Képregény 21645
- Novellák 13373
- Romantikus 51001
- Sci-fi 14829
- Szórakoztató irodalom 45800
- Tudomány és Természet 28993
- Történelem 16437
- Vallás, mitológia 19938
- Életrajzok, visszaemlékezések 16872