Ajax-loader

'gyermekvállalás' címkével ellátott könyvek a rukkolán

 


Szily_kitolas_(425x640)
elérhető
22

Szily László - Kitolás
Szily ​László, újságíró, horgász és apa, a magyar horgászirodalom Rejtő Jenője búcsút intett a csökös háglik, porongok és kékfarkúak bukolikus világának, és egy, a halaknál is nehezebben kiismerhető, viszont sokkal hangosabb élőlény felé fordította írói (és privát) figyelmét. Szily újságíró: pontos, jó megfigyelő, szenvtelen és objektív, Buster Keaton-i pofával képes leírni például, hogy kezében ecsettel, a frissen mázolt falat mellével leradírozva zuhan az újonnan vásárolt gyerekágyba. A pszichedelikus börleszkjelenetek mellett Szily gyakran rántja elő sajátos, akár szabadalomként is bejegyeztethető poéntechnikáját: közszereplőket rángat be vicces helyzetekbe, képtelen hasonlatokba...

Charlotte Worgitzky - Meg ​nem született gyermekeim
Az ​egyik berlini színház műsorára tűzi Friedrich Wolf Ciánkáli című darabját, amelynek hősnője tiltott magzatelhajtás miatt veszti életét. A darab értelmezése és rendezése körül vita támad színészek és rendezők között. A főrendező szerint mint történelmi darabot kell bemutatni a drámát, és magát a magzatelhajtást szemérmesen, a nézők elől eldugva kell eljátszani. Az ellenvélemények szószólója Martha Trubec, egy ötven év körüli színésznő, aki maga is szenvedője volt az abortuszt tiltó törvénynek. Szerinte a darab aktualitását hangsúlyozva, az abortuszjelenetet a nézők szeme előtt - mintegy sokkolva őket - kell bemutatni. Kelet-Németországban csak 1972-ben született meg az a törvény, amely lehetővé tette, hogy a nők maguk döntsék el, megszülik-e gyermeküket avagy sem. Marthában a darab eseményei saját sorsát is felidézik: szerelmeit és nemkívánt terhességeit szépítés nélkül, teljes őszinteséggel meséli el barátjának. Hét terhessége közül a másodikat akarta megtartani, ekkor fia születik. Az utolsó kivételével, melyet már az abortusz-törvény után vetetett el, mindegyik terhességét megalázó módon volt kénytelen megszakítani. Illegális magzatelhajtásra kényszerülő társnői közül soknak az egészségébe,vagy életébe került a szakszerűtlen beavatkozás, illetve megfosztattak az anyaság későbbi, egzisztenciálisan vagy lelkileg megalapozott vállalásától. Az írónő mély átéléssel és együttérzéssel festi elénk azt az állapotot, amelybe a nem kívánt terhesség révén kerülhetnek a nők, és amelyek erkölcsi, magánéleti és társadalmi problémákat egyaránt felszínre hoznak. A regény végső kicsengése mégis gyermekigenlő, csak az önként vállalt és akart gyermek lehet az élet legnagyobb ajándéka. A könyv pszichológiai remekléssel van megírva.

Sarah Turner - Sz@ranyu ​naplója
EZ ​NEM NEVELÉSI KÉZIKÖNYV, EZ A VALÓ ÉLET! A Szaranyu naplója olyan őszintén ír az anyaságról, mint amilyen a valóságban: a piszkos, őrjítő, derűs valóságról, arról, hogy nem létezik amolyan "egy kaptafás" megközelítés, és hogy időnként teljesen rendben van, ha fogalmad sincs, mit csinálsz. A lecke, amit megtanult, miközben két kissráccal viaskodott - a születéstől a fogzásig, a hajnali három órás etetésektől a hisztizésekig, a játszóházaktól a szobatisztaságra szoktatásig - hangos nevetésre ingerel, és megnyugtat a tény, hogy határozottan nem vagy ezzel egyedül..

Lenkei Gábor - Méltósággal ​megszületni és szülni
"Elhagytam ​hát a klinikát, mert nyughatatlan szívem arra csábított, hogy újabb, hatékonyabb, a modernnek nevezett orvostudomány által nem használt módszereket kutassak fel és tegyek közkinccsé." "Jártam tovább a magam választotta úton és egyszer a kezembe került Leboyer doktor két könyve, A gyöngéd születés és a Szülés gyöngéden. A könyvek olvasása által okozott élmény felelevenítte bennem Lampé Professzor Úr hajdani kezdeményezését - találjunk jobb, emberibb utakat, módszereket a szülészet számára." "Úgy éreztem, tartozásom van az Emberek felé, amelyet csak azzal tudok leróni, ha felhívom az Ön figyelmét arra, hogy: így is lehetne! Arra, hogy igenis létezik jobb lehetőség, ami nem más, mint: Méltósággal megszületni és szülni."

Ulrike Hartmann - Anyának ​lenni és nem görcsölni
Ulrike ​Hartmann maga is két gyermeket nevel, őszintén és ironikusan tárja elénk, mennyi nehézséggel küzd meg nap mint nap egy kismama a 21. században, miközben arra törekszik, hogy ő is és gyermeke is tökéletes legyen. ,,Egy fontos és kötelező olvasmány minden szülőnek, és persze mindazoknak, akik valaha is azt tervezik, gyermeket hoznak erre a világra." - fem.com ,,Felszabadítja az örökké stresszelő anyákat." - Planet Wissen

Dr. Tornyai János - Gyere, ​kicsim!... Gyere!
„Könyvem ​megírásánál arra törekedtem, hogy a tollban-rejlő, jóra vezérlő gondolatok hatalmával küzdjek a nagy, nemzeti veszedelem: az Egyke és ma-holnap Egyse ellen” – vallja művéről a szerző. Dr. Tornyai János hivatását tekintve orvos volt. A parasztcsaládból származó, tehetséges fiú szülővárosában érettségizett, majd egyházközségi, városi segítséggel végig kiválóan tanulva a pesti egyetemen szerzett orvosi diplomát. Korányi klinikai gyakorlóéve, francia, német, svájci tanulmányút után nyitott rendelőt Vásárhelyen, 1926-ban. A nagy tudású, szociális gondolkodású orvos hamar népszerű lett. A szegény betegeket ingyen gyógyította, a betegség megelőzésének szükségességét, az egészséges életmódot hirdette. 1939-ben megjelent nemes szándékú, de viszonylag csekély esztétikai értékű regénye, a Gyere, kicsim! Gyere! És rögtön páratlan könyvsiker lett. 1944-ig nyolc kiadást ért, összesen 80 ezer példányban kelt el. Ezt a sikert még felül is múlta a rendszerváltás szabadságában megjelentetett fakszimile kiadás, amelyből több mint 100 ezer példányt adtak el.

Doris Lessing - Az ​ötödik gyerek
A ​fiatal házaspár nagy hévvel veti bele magát a családalapításba. Bár a férj nem keres valami jól, mégis négy gyermeket vállalnak. Az ünnepek idején a rokonok is szívesen látogatják őket, bár nekik is egyre nagyobb terhet jelent a nagycsalád. Az ötödik gyermek születése azonban gyökeresen megváltoztatja az életüket. A kisfiú testi-lelki sérült, agresszív kitöréseit, gyilkos hajlamát szinte lehetetlen kordában tartani. A házasság kihűlőben, a rokonok is elmaradnak, az orvosok látszólag tehetetlenek. Az anya mégsem tud belenyugodni, hogy a gyermeket intézetbe adja, még akkor sem, ha ez a család teljes felbomlásához vezet is... 2007-ben Doris Lessing kapta az irodalmi Nobel-díjat. A 88 éves írónő ezzel szinte minden jelentős irodalmi elismerést magáénak tudhat. Perzsiában született, évekig élt Dél-Afrikában, majd A fű dalol című első regényével vált világszerte ismertté. Lessing 1956 előtt baloldali szimpatizáns, majd a hatvanas évek feminista ikonja volt, aki erős kritikai szemlélettel és páratlan tehetséggel ír századunk nagy kérdéseiről: a rasszizmusról és a nőket béklyózó konvenciókról.

Sarah Fischer - Anyapara
Önéletrajzi ​ihletésű, tabudöntő könyvében Sarah Fischer annak a folyamatnak az állomásait írja le, hogyan változott át a különféle kényszerítő körülmények hatására öntudatos, emancipált, a munkájának elő felnőtt nőből kizsákmányolt, kiszolgáltatott gyerekké, amint megszülte a kislányát. Sarah Fischer Németországban él, egy olyan fejlett, jóléti társadalomban, amely a nemi szerepeket illetően mégis a miénkhez hasonlóan konzervatív. Nem csoda hát, hogy Sarah történetében a magyar nők többsége magára ismerhet, és felteheti magának a kérdést: Biztos, hogy rendben van ez így?

Danielle Steel - Áldott ​teher
DANIELL ​STEEL "Áldott" helyett "áldatlan" állapot: az emberi párkapcsolatok talán legnagyobb teherpróbája. Danielle Steelnek, a világ egyik legnépszerűbb írónőjének 30. regénye férfiaknak és nőknek egyaránt fontosat és maradandót mond. A könyv központi témája a meddőség drámája, a gyerek iránti vágy hihetetlen tettekre késztető, elemésztő hatalma. A történet szereplőinek - látszólag - mindent megadott a sors: vagyont, karriert, tartalmas, szórakoztató életet. Csak egyet nem: a szerelem igazi hajtórugóját és esetenként sajnos kioltóját: a gyermeket. Steel sodró művének három házaspárja más-más módon szembesül ugyanazzal a gyötrő gonddal: kibírja-e két ember szerelme, ha egyikük sterilitása miatt nem születhet meg az "áldott teher"?

Dr. Jane Macdougall - Babavárás ​hétről hétre
Legyünk ​tájékozottak a baba fejlődéséről - a fogantatástól a születésig - és arról, mit kell tennünk annak érdekében, hogy a terhességünk egészséges és problémamentes legyen. -Eszmei társ a terhesség alatt -A baba heti fejlődése -A terhesség lefolyása -A legfontosabb vizitek és vizsgálatok -Alapvető ismeretek a terhesgondozásról, az étrendről, a testi erőnlétről és a szakorvosi ellátásról -Útmutatás és ötletek a vajúdás, a szülés idejére -Az újszülött első hetei Ezenkívül szülési napló, az orvosi kifejezések magyarázata és a hasznos ismereteket tartalmazó táblázat segíti a kismamát.

Sara Maitland - Jeruzsálem ​lánya
Sara ​Maitland 1950-ben született, Oxfordban szerzett diplomát; ez az első regénye. A mű tartalma egyetlen mondatban összefoglalva: egy fiatal nő gyereket akar, de nem tud teherbe esni. A meddőség ősi - és sajátosan női problémáját Maitland hangsúlyozottan mai, sőt feminista keretbe helyezi, regényét azonban úgy építi fel, hogy a kilenc (!) fejezet mindegyikét egy-egy bibliai párhuzam zárja: a főszereplő hangulatának és viselkedésének megfelelően hol Erzsébet és Mária, hol Ábrahám és Sára és Hágár, hol Sámson és Delila, Rákhel és Lea, Mária és József kínálja az analóg történetét. Mindemellett megint csak női szemszögből - s így természetesen átélten - tudósít a könyv azokról a helyzetekről - vizit a nőgyógyásznál, részvétel a feminista gyűléseken, családi viták -, melyeket így alighanem csak írónő tud megírni.

Péterfy-Novák Éva - Egyasszony
Egy ​fiatal vidéki lánynak a 80-as évek derekán mozgás- és értelmi sérült gyermeke született. Bántalmazó férje oldalán küzdött kitartóan a családja boldogságáért, de harca kudarcra volt ítélve. Azóta eltelt több mint harminc év, a lányból asszony lett, de nem sikerült feldolgoznia az átélteket. Ezért kezdett blogot írni, amit rövid időn belül százezrek olvastak. Péterfy-Novák Éva története a veszteség utáni továbblépésről és az elfogadás folyamatáról szól egy olyan korban és közegben, mely sem a hibát beismerni, sem a mássággal együtt élni nem akar.

Dr. Czeizel Endre - Az ​egészséges utódokért
"Miért ​íródott ez a kötet? A válasz remélhetőleg nem meglepő. A családtervezéskor ma már lehetőségünk van a csekély általános kockázat minimalizálására, a gyermekvállalással kapcsolatos indokolatlan szorongások csökkentésére, és - talán ezeknek köszönhetően is - a szülési kedv növelésére. E tudásunk akkor hasznosul igazán, ha minél szélesebb körben alkalmazhatóvá válik. Teendőink közül ezért az egyik legfontosabb az optimális családtervezés elveinek és rendelkezésre álló módszereinek a megismertetése." Ezekkel a gondolatokkal zárja a könyvét dr. Czeizel Endre, melyet a minél egészségesebb utódok születése érdekében ajánl minden családtervezőnek. A gyermekvállalással kapcsolatos ismeretek rendszerezett, a lehetséges problémákra kiterjedő összefoglalását nyújtja a szerző, ám ezenkívül foglalkozik a gyermekvállalás előtti kor és a gyermekvállalás utáni életszakasz sajátos gondjaival is (például a tizenévesek nemi életével, vagy a legmegfelelőbb fogamzásgátlai eljárások és eszközök bemutatásával). Olyan új szemléletet kíván adni, amely ha általánossá válik, kézzelfogható eredményeket is hozhat a későbbi generációk egészségi állapotában.

Covers_361360
Utónévkönyv ​- Fiúnevek Ismeretlen szerző
elérhető
0

Ismeretlen szerző - Utónévkönyv ​- Fiúnevek
Van, ​aki a hagyományos neveket kedveli, és van, aki valami egészen különlegeset szeretne születendő gyermekének. A megfelelő és tetsző név kiválasztása komoly dolog, ugyanakkor kellemes elfoglaltság is. Ez a könyv megfelelő segítőtárs a kutatásban, hiszen tartalmazza a névnapokat, az egyes nevek eredetének leírását, a különböző becézési formákat és azoknak a híres embereknek a nevét, akik szintén az adott nevet viselik vagy viselték egykor. Külön fejezetben kaptak helyet az anyakönyvezéssel kapcsolatos tudnivalók és a névváltoztatás mikéntjéről szóló szabályok. Szívből ajánljuk leendő szülőknek, vagy azoknak, akik saját, illetve családtagjaik nevéről szeretnének információt kapni.

Covers_166128
Utónévkönyv Ismeretlen szerző
elérhető
2

Ismeretlen szerző - Utónévkönyv
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Galgóczi Dóra - Messziről ​jött magzatok
Honnan ​ered a születés, mi döntünk róla, vagy a gondolatot megelőzi a létezés? Idő, tér és érzések különös elegyében élünk, teremtőnek véljük magunkat, holott apró pontok részeként rezgünk a nagy gömb, a végtelen egészében. Egy ikerpár világra kéredzkedik, arcukon az a bölcsesség látszik, mint minden újszülöttén, mielőtt kerekded csecsemőkké válnak. Felfedezheti minden édesanya és apuka, de elgondolkodtak már rajta, vajon honnan hozzák ezt a tudást? Ami sokkal több, mint amit majd itt a földi létben tanulhatnak. Több és más, mert benne rejlik a létezés lényege. Ha szülőként megpróbáljuk befogadni tőlük, újra miénk lehet a mostban élés varázsa, megszabadulunk az örök kétségektől és kérdésektől. Az érkező újszülöttek érzékeivel látva a világot olyan ajándékot kapunk, amit máshonnan hiába várnánk: az igazi tudást, túlmutatva a tapasztalaton. Ez az ő titkuk, és átadják, ha megengedjük nekik. Galgóczi Dóra író, újságíró kilencedik, legújabb kötete a szerző eddigi műveihez hasonlóan az emberi kapcsolatokról, a legmélyebb lelki és sorskérdésekről, azaz az élet legfontosabb vetületeiről szól.

Orhan Pamuk - A ​piros hajú nő
A ​Piros Hajú Nő mély fájdalommal állt a két harcos mögött. Ő is megbánást mutatott, akárcsak az egymást megölni akaró férfiak. Még hangosabban sírt. Talán a férfiak, a Piros Hajú Nő és a körülöttük lévők egy családot alkottak. Más hang nem hallatszott a sátorban. A Piros Hajú Nő sírása eközben siratódalba fordult. Hosszú és megrendítő költemény volt. Hallgattam, amit hosszú, dühös monológjában a Piros Hajú Nő a férfiakról, a velük átéltekről és az életről előadott, de ő a sötétben nem láthatott engem. Mintha azért nem értettem volna meg és felejtettem volna el, amit mondott, mert nem találkozhatott a pillantásunk. Csillapíthatatlan vágyat éreztem, hogy beszéljek vele, hogy közel legyek hozzá. A 2006-ban Nobel-díjjal kitüntetett, isztambuli születésű és ma is Isztambulban élő Orhan Pamuk (1952- ) a kortárs török irodalom legismertebb, világszerte nagy népszerűségnek örvendő alakja. Eredetileg építészmérnöknek készült, de végül újságírás szakon szerzett diplomát 1977-ben. Műveit több mint 40 nyelvre fordították le, és regényeivel nemcsak hazájában, de több nyugat-európai országban - többek között Angliában, Franciaországban, Németországban és Olaszországban - is jelentős irodalmi díjakat nyert el. Pamukot, akit a The Guardian beválasztott a XXI. század 21 legjelentősebb írója közé, az Egyesült Államokban is jól ismerik, a 2004-ben angolul is megjelent Hó című regényét a The New York Times az év tíz legjobb könyve közé sorolta. Az író műveiben posztmodern stílusban mutatja be az Európa és Ázsia, a hagyományok és a modernitás között választásra kényszerülő Törökországot. Az 1980-as években Isztambul peremén Mahmut mester, az ősi módszerekkel dolgozó kútásó és inasa, Cem "úrfi" küzdenek, hogy vizet fakasszanak a kemény talajból. Esténként egy titokzatos nő régi meséket és történeteket mesél egy városszéli sátorszínházban. A fiú fülig beleszeret a nőbe, ám mestere nem nézi jó szemmel szenvedélyét... Orhan Pamuk legújabb regénye, A piros hajú nő egyszerre krimiszerűen realista szöveg, egy harminc évvel korábban elkövetett bűn feltárása, ugyanakkor a civilizációk irodalmi alapjainak vizsgálata. Nyugat és Kelet egy-egy fontos mítosza: Szophoklész Oidipusz királya, valamint Firdauszí Rusztem és Szuhrab-története bukkan fel újra és újra a szereplők életében, az olvasó pedig felteheti magának a kérdést, hogy miképpen hatnak a régi szövegek a mindennapi életünkre.

Michael Robotham - Dédelgetett ​titkok
Agatha ​bármit megtenne azért, hogy kisbabája legyen. Egy boltban dolgozik London egyik előkelő negyedében, és az unalmas munkanapokon alig várja, hogy betérjen hozzá kedvenc vásárlója. Meghannek mindene megvan, amire Agatha vágyik: jóképű, sikeres férj, hatalmas ház, két tündéri kisgyerek. És már úton van a harmadik. Tökéletes az élete. Agatha irigységgel vegyes csodálattal figyeli a nőt, és észrevétlenül a megszállottjává válik. Elhatározza, hogy közelebb kerül hozzá - titokban azonban valami egészen mást tervez. Meghan bármit megtenne azért, hogy visszakapja a korábbi életét. A házassága kifulladt, a két gyermeke mellett gondolni sem tud a karrierjére. És már úton van a harmadik. Akivel kapcsolatban egy súlyos titok nyomja a lelkét, amelynek sosem szabad napvilágra kerülnie. Arra viszont végképp nem számít, hogy egy kedves bolti eladóval való hétköznapi beszélgetés megváltoztatja az egyáltalán nem tökéletes életét - de nem úgy, ahogy ő szeretné...

Máire Messenger Davies - Szoptatóskönyv
Tartalom Bevezetés ​6 Az elhatározás 9 Hogyan termelődik az anyatej? 20 Felkészülés a szoptatásra 34 A megérkezés 45 A hazatérés 73 A család 95 Munka és utazás közben 113 Növekedés és elválasztás 122

Covers_230662
Utónévkönyv ​- Lánynevek Ismeretlen szerző
elérhető
1

Ismeretlen szerző - Utónévkönyv ​- Lánynevek
Van, ​aki a hagyományos neveket kedveli, és van, aki valami egészen különlegeset szeretne születendő gyermekének. A megfelelő és tetsző név kiválasztása komoly dolog, ugyanakkor kellemes elfoglaltság is. Ez a könyv megfelelő segítőtárs a kutatásban, hiszen tartalmazza a névnapokat, az egyes nevek eredetének leírását, a különböző becézési formákat és azoknak a híres embereknek a nevét, akik szintén az adott nevet viselik vagy viselték egykor. Külön fejezetben kaptak helyet az anyakönyvezéssel kapcsolatos tudnivalók és a névváltoztatás mikéntjéről szóló szabályok. Szívből ajánljuk leendő szülőknek, vagy azoknak, akik saját, illetve családtagjaik nevéről szeretnének információt kapni.

Galgóczi Dóra - Megszülethettél ​volna
Vágyak, ​tervek, kétségek és kérdőjelek sora követi egymást, míg egy nő életébe megérkezik a gyermek. Ez a pillanat gyakran hosszú ideig várat magára. Talán évekig, olykor örökké. Miért tátong szakadék a képzelet és valóság közt? Az érzékeny lelkű Csilla gondolatban már számtalanszor átélte, hogy édesanyává váljon. Váratlan sorsfordulatok, felbukkanó elbizonytalanodások, valódi céljainak kutatása közben egyre megtorpant a legfontosabb döntés előtt. Sejti, valahol vár rá még meg nem született gyermeke, és vívódásait a hozzá írt levelekben tárja fel. Meglepő őszinteséggel osztja meg hullámzó érzéseit, melyeket sok leendő édesanya átél, de önmaga előtt is titkol. A sorok mögött válaszok rejtőznek, miért olyan élesen kanyargó az út az álmoktól az új életig. Galgóczi Dóra, a tehetséges, fiatal író, aki már három sikeres könyvvel - a Test a lélek börtönében és a Felpróbált életek című regényével, valamint A nő millió arca című novelláskötetével - hívta fel magára a figyelmet, új művében főszereplőjének életútját feltárva ezeket a szinte valamennyi nőt foglalkoztató izgalmas sorskérdéseket boncolgatja.

Pozit%c3%adv
elérhető
13

Ördög Nóra - Pozitív
Tudom, ​hogy egyszer anya leszek. „Egy éven át tartó reménytelen próbálkozássorozat után szembesültünk a ténnyel, hogy az orvosok szerint meddő pár vagyunk a férjemmel. Közben megéltük, hogy a környezetünkben sokaknak szinte az első érintésre sikerült, csak nekünk nem. Tudom, milyen az, amikor magadban keresed a hibát, mert a vizsgálatok szerint nincs szervi oka a meddőségednek. Ismerem az ősi félelmet: mi van, ha nem lehet gyerekem? És most már azt is tudom, miért ne mondd soha egy babáért küzdő nőnek, hogy »ne feszülj rá«, »ne görcsölj«, »engedd el, és menni fog«. Ebben a könyvben ilyen tanácsot biztosan nem olvasol majd. Nem bosszantani szeretnélek, hanem reményt adni, hitet, kapaszkodót – a saját történetemmel és olyan szakértők gondolataival, akikkel találkoztam a küzdelmünk során. Mindig is hittem abban, hogy egyszer anya leszek. Ugye te is hiszel?” Ördög Nóra

dr. Brencsán János - Szex-lex
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Bakos Mária - A ​gyerek - A totyogóból óvodás lesz
Gyermeket ​nevelni – embert nevelni – felemelő és egyben nehéz feladat, ami minden nap új kihívások elé állítja a szülőket. Nincsenek általános szabályok, mert minden gyermek egyedi, ezért minden mamának és babának magának kell megtalálni a helyes irányba vezető helyes utat. Ebben a könyvben az is nagyszerű, hogy szó sincs benne kötelező érvényű szabályokról, mégis minden kismamának "kötelezően” ajánljuk, mert kedvesen, mindenre kiterjedő részletességgel segít a mindennapok teendőiben a gyermek egyéves korától óvodába kerüléséig. Nem utasít, hanem tanácsokat ad, lehetőségeket tár fel. A Gyerek című sorozatunk második része –a sorozat célkitűzéseihez hűen− hazai tapasztalatok alapján, magyarországi viszonyokra íródott. A lényeges kérdések megválaszolásával és a megtörtént „életmesék” hol megmosolyogtató, hol megrázó – de minden esetben tanulságos – leírásával próbál segítséget nyújtani minden útkereső szülőnek.

Erhardtné Mazán Beatrix - A ​várandósság 40 hete
"A ​várandósság 40 hete című könyvben amellett, hogy fontos információkat tudhatsz meg magzatod aktuális fejlődéséről, lehetőséged nyílik megörökíteni a várandósság szépségeit, örömeit és nehézségeit, mely napló az évek múlásával gyönyörű emlék lesz számodra! Sok érdekességről is olvashatsz a terhességgel kapcsolatos különböző témákról! Tudtad, hogy a kis pocaklakó már azelőtt hallja a szíved dobbanásait, mielőtt még észrevennéd első mozdulatait? És azt tudtad, hogy a magzati kor hatodik hónapja körül a magzat nyelvén több az ízlelőbimbó, mint egy felnőtt nyelvén? Tudtad, hogy a magzatvíz lúgos? Ismered a régi babona eredetét, mely szerint a gólya hozza a babát? Ezekről bővebben olvashatsz és még számos más érdekességet is megtudhatsz ebből a könyvből, melyet sok szeretettel állítottam össze Neked!" (a Szerző)

Farkas Éva - A ​születés újjászületése
Tíz ​évvel ezelőtt megnyílt a szülőszoba, általánossá vált a gyermek világrajövetelénél a család jelenléte. De szimbolikusan is kitárultak az ajtók: egy újfajta szemlélet honosodott meg, a régi, évtizedes rutin mellett egyre inkább teret kaptak a Leboyer megálmodta gyengéd születés velejárói: a szülő nőhöz való alkalmazkodás, a bensőséges intimitás, s egyre konfortosabb a kórházi környezet is - már-már az otthont idézi.

Bálint Ágnes - Falk Judit - Gyulai Irén - Rév Erika - Thaisz Kálmánné - Vörös Irén - Babát ​várunk
Hat ​szerző - nőgyógyász, szakorvos, gyermekorvos, divattervező, gyermekruha-tervező, belsőépítész és jogász - ad tanácsot első gyermeküket váró szülőknek.

Baby
elérhető
0

Liz Nickles - Baby, ​baby
"Világbajnok ​szervező legyen a talpán, aki egyszerre akár tíz tehességi tesztet elvégez, tíz különböző utasítással, de Kate mindenre el volt szánva. A polcokon ott sorakozott húsz kis műanyag pohár, tíz szemcseppentő, tizenhét apró kémcső, valamint öt ébresztő-, egy tojásfőző- és négy karóra. Ahogy az órák sorban csörögtek, Kate mindig odarohant a megfelelő csomaghoz, hogy a következő lépést elvégezze." Kate tökéletesen megtervezte életét: férj, karrier, siker. Határidőnaplója szerint a következő feladat egy gyönyörű gyermek. Ez azonban korántsem bizonyul olyan egyszerűnek, mint gondolta. Férjével több mint egy évet töltenek hőmérők, naptárak, grafikonok és különböző lombikbébi-programok között, ám mindez lassan felőrli idegeiket és házasságukat. Kate végül elköltözik, állást változtat, új életet kezd. S ekkor, a legváratlanabb pillanatban kiderül, hogy terhes. "Új regényében Liz Nickles arról mesél nekünk, hogy a gyerekekkel néha már fogantatásuk előtt sem lehet bírni."

Emma Chase - Az ​ítélet: csábítás
Stanton ​Shaw washingtoni védőügyvéd lefegyverző mosolyával és megnyerő zöld szemével az a férfi, akinek nehéz nemet mondani. A férfiak olyanok akarnak lenni, mint ő, a nők pedig hanyatt esnek néhány szavától. Stanton mindent eltervezett. És az élete egy ideig a tervek szerint haladt. Egészen addig a napig, míg meg nem kapta középiskolai szerelmének, imádott tízéves lánya anyjának esküvői meghívóját. Jenny férjhez megy. Valakihez, aki nem ő. Sofia Santos városi lány, aki azért dolgozik, hogy országosan elismert védőügyvéd legyen. Nincs ideje kapcsolatokra vagy szórakozásra. De amikor Stanton, aki kicsivel több mint a barátja, a segítségét kéri, hirtelen mint aki elveszítette a józan eszét, kilép a megszokott életéből. Elkíséri a férfit a semmi közepére, Mississippibe, és minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy segítsen Stantonnak visszaszerezni a nőt, akit szeret. Az esze azt súgja, megőrült... a szíve azonban valami teljesen mást. Emma Chase, az Uralkodj magadon! sikersorozat írója a Jogában áll!-sorozat első részével tér vissza, amelyben a whiskey csak folyik, a szenvedély egyre nő, és még a legalaposabb tervet is felülírja a szívből jövő vágy.

Katie Françoise - Utolsó. ​Esély.
Vajon ​az ember mindig képes elfogadni a sorsát? Catherina kiegyensúlyozottnak tűnő házasságban él férjével, Ryannel. Boldog életüket egyedül a gyermektelenség árnyékolja be. Fel tudja-e dolgozni egy nő azt, ha nem lehet gyermeke? Katie fájó szívvel ugyan, de elválik férjétől, hogy ne kösse őt egy gyermektelen élethez, és magányos önsajnálatba burkolózik. Ekkor találkozik Calebbel, akivel lassan új szerelem alakul ki. Vajon az új érzelem elég erőt ad Katie-nek, hogy bele merjen vágni újra a babaprogramba? A férfi zűrös múltja miatt útjaik sokszor szétválnak, mégis megpróbálják a beültetést, ami ezúttal sikerrel jár. Mielőtt azonban élvezhetnék a gyermekvárással járó örömöket, egy baleset talán örökre elválasztja a párt egymástól. Katie-nek meg kell birkóznia a tudattal, hogy minden, amiben hitt, csak a képzelete játéka volt. Vagy talán mégsem minden? Katie Francoise második könyvében személyes tapasztalatait felhasználva ír arról, mennyi áldozatot képes meghozni egy nő, hogy elérje a célját, és saját gyermeke lehessen.

Kathryn Wallace - Ha ​az életed nem elég nagy katasztrófa, szülj még egy gyereket!
"Olvasás ​közben olyan érzésem van, mintha a legjobb barátnőmmel csevegnék egy csésze kávé vagy egy pohár... legyen két pohár... bor mellett." - Jaffareadstoo "Egyszerűen tökéletes... Vicces, megható és nagyon mai! Imádtam!" - NetGalley "Hihetetlenül vicces! Nem kell anyának lenned ahhoz, hogy elolvasd ezt a könyvet, tudom, mert nekem sincs még gyerekem. Mégis nagyon hasznosnak találtam (na nem a gyereknevelős részét, az baromira ijesztő!)." - GoodReads Azt hitted, megúszod a napot idegösszeomlás nélkül? Hiszen anya vagy! Egy elviselhetetlenül hosszú nyár után a kölykök végre újra az iskolapadba ülnek, Gemma és Becky pedig fellélegezhet. Hol is vannak azok a borospoharak? De miért is olyan büdös az a Sauvignon Blanc? Bingó. Még alig heverte ki az előző botrányos szülését, Becky újra várandós... Ha ez nem lenne elég, nyáron a suli egyik szárnya is totálkáros lett egy iskolai tűzben, és ha nem gyűjtenek össze több tízezer fontot, a srácok mehetnek egy összevont intézménybe, aminek az igazgatója amúgy is egy fafejű sznob. Gemma és Becky a Pénzgyűjtő Iskolai Csapat nem túl lelkes tagjai lesznek, így aztán Gemmának az új szerelemre alig marad ideje. Beckyt beszippantják az erőszakos anyucicsoportok, és ha nem volt elég a két gyerek, most majd hetente több órában hallgathatja a természetes, háborítatlan szülésről ömlengő gurukat is. No de ez mind semmi Miss Thompson és nagyratörő diákszínpadi terveihez képest: vajon a főnix és vele a gyerekek megmentik-e az iskolát a bezárástól? Vagy újra Avának kell kezébe vennie a dolgokat? A népszerű blogger és tehetséges regényíró, Kathryn Wallace az Amazon #1 bestseller szerzőjének új könyve. A Vannak tökéletes anyák, csak nekik még nem született gyerekük után egy újabb észbontóan vicces könyv, amelyben megelevenednek a szülőség legőrültebb, legizzasztóbb és legszebb pillanatai.

Fejős Éva - Bébi. ​Bumm!
"Negyvenkilenc ​voltam, amikor megszületett az első és nyilvánvalóan egyetlen gyermekem, Linda. Bár környezetem felkészített rá, hogy szinte minden ismerősnek, sőt idegennek is lesz valamilyen reakciója a hírrel kapcsolatban, talán még engem is meglepett, hogy milyen mennyiségben kaptam hideget-meleget. Ez a könyv az én verzióm, de nemcsak a saját sztorimat mesélem el benne, hanem hiszek abban, hogy segíteni tudok másoknak is a gondolataimmal. Ha nem is tudom megoldani, hogy mindenki, aki szeretne, anyává válhasson, de bízom benne, az olvasóim céljainak eléréséhez kellő inspirációt nyújthatok." Éva Őszintén a kései teherbe esésről, gyermekvárásról, az első hónapokról együtt. Fejős Éva új könyve egy személyes, naplószerű írás élete legutóbbi igen fontos eseményéről, gyermeke születéséről. Őszinte és humoros vallomások, történetek gyerekvárásról, nevelésről, a mindennapokról. Egyfajta reflexió a sokakat foglalkoztató témára: a negyven fölötti gyerekvállalásra. Tabukra fittyet hányó írás, amely minden gyereket tervező vagy éppen már nevelő nőnek ajánlott olvasmány, kortól függetlenül, hogy mindenki számára egyértelmű legyen: Nem vagy egyedül, egy cipőben járunk ;-)

Kollekciók