Ajax-loader

'történetfilozófia' címkével ellátott könyvek a rukkolán

 


Ludassy Mária - Szavak ​és kardok - Nyelvfilozófia és hatalomelmélet
„Szavak ​kardok nélkül” – a híres Hobbes-idézet az emberi életnek, ígéreteknek és kötelezettségeknek a kényszerítő hatalom kialakulása előtti végzetes bizonytalanságát, s a végtelen bizalmatlanság állapotát jellemzi. S mégis: valamiféle racionális szómágia a modern hatalomelmélet alapja. Ludassy Mária, a felvilágosodás kiemelkedő magyar kutatója e kötetben a nyelvfilozófia és a politikai hatalomfelfogások összefonódását mutatja be.

Heller Ágnes - A ​történelem elmélete
„A ​történelem elmélete (mely csak angolul jelent meg 1982-ben) fordulópont volt a gondolkodásomban. Sok minden kezdődött itt, amit a későbbiekben folytattam. Sikeres könyv volt. Könyveim közül ez volt az, melyet a legtöbb nyelvre fordítottak, melyről a legtöbbet írtak, s mely egy helyütt ma középiskolai tananyag. Nem más szerzőkről, más filozófusokról, mások könyveiről beszélek benne, hanem magukról a dolgokról. Csak az olvasók legelemibb élettapasztalataira, történelmi tapasztalataira, történelmi tudására és főként gondolkodására apellálok. Így ez a könyv érthető azok számára is, akik nem ismerik a filozófiai hagyományt, s azt sem tudják, hogy a metafizikát eszik-e vagy isszák. Csak gondolkodást és megértésre való hajlandóságot tételez fel az olvasóban. Őszintén szólva, én is ezt szeretem ebben a könyvben. A mindennapi élet és Az érzelmek elmélete után ez volt a harmadik könyvem, mely merészen magukról a dolgokról beszélt, a szó fenti értelmében. Ezért a merészségért az ember persze fizet. Nem mondhatnám, hogy a legbátrabb könyveim egyúttal a legjobb könyveim is... Ám a szerzőnek is joga van az ízléséhez. Az olvasónak még inkább. Már régen lemondtam arról a szerzői hiúságról, hogy az olvasó a legújabb könyvemet - gyermekemet - szeresse legjobban. Ez a könyv, melyet kezükbe vesznek, már korántsem mai gyerek. Önök - magyar olvasók - fogják kiadni a bizonyítványát. Remélem, hogy szeretni fogják." Heller Ágnes

E. M. Cioran - Egy ​kifulladt civilizációról
E. ​M. Cioran (1911-1995) franciául író, román származású filozófus, esszéíró, moralista többszólamú életművet hozott létre. 1934-ben A kétségbeesés csúcsa című esszéjéért megkapta az elsőkötetes íróknak járó díjat. Francia nyelven tizenegy könyvet írt. A válogatás ízelítőt kíván adni Cioran történelemszemléletéből, az európai világ jelenségeit kísérő pesszimizmusából, a szabadságból, a teremtésből. Néhány irodalommal foglalkozó írását is közli, amelyekben Cioran az alkotásról, az életről és a halálról vall. Provokálóak a vallásról szóló írásai. A végtelen szabadság hiányával küszködő európai ember a teremtést véli a szabadság döntő és eredendő pillanatának, de elegendő kilépni az európai kultúra keretei közül, s kiderül, hogy a teremtés nem a teremtő jóságával, szabadságával, nagylelkűségével magyarázható, hanem a hiányérzetével. Cioran a gnosztikusok nyomán elfogadja a gonosz teremtő képzetét. Az ördög nem szenved a szabadság hiányától, nem akarja lerázni magáról a rettegés terhét, beéri önmagával, ő az, aki az egész teremtésben jól érzi magát. Cioran a legnagyobb rossznak a hazugságot tartja, amellyel az emberek körbepólyálják létezésüket és életüket. Cioran kényelmes, bevett igazságainkat rombolja. Szándékosan provokáló, ellentmondásra ingerlő, eredeti gondolatai széles ívű látomást festenek korunkról.

Mihail Mihajlovics Bahtyin - A ​szerző és a hős
Mihail ​Bahtyin alapvető fontosságú filozófiai műve az 1920-as évek elején született, de csak 1979-ben, poszthumusz jelenhetett meg. Bahtyin fő témája nem a lét, hanem a lét eseménye. A létet eseményszerűségében, emberre vonatkoztatottságában látja, ezért emberi kapcsolatokban: az ember (a hős) rászorul a külső megerősítésre, a másik ember (a szerző) együtt érző szeretetteljes tekintetésre. Az együttérzés, a szeretet egyébként is esztétikai formáló elv Bahtyinnál, ahogy rá jellemzően szemléletes példájában a gyermek számára is a szeretet teremt rendet a külső világ káoszában.

Francis Fukuyama - A ​történelem vége és az utolsó ember
Francis ​Fukuyama világhírű cikke A történelem végéről 1989-ben jelent meg („The End of History”, The National Interest, Summer 1989), könyv alakban pedig 1992-ben A történelem vége és az utolsó ember címmel látott napvilágot (The End of History and the Last Man, London, Penguin Books). Központi gondolata, hogy a szovjet típusú szocialista rendszer bukásával elhárult az utolsó akadály az emberi nem történelmének legfejlettebb kormányzati formája, a nyugati típusú liberális demokrácia globális térhódítása elől. Fukuyama elméletének alapja a hegeli úr–szolga viszony, amely szerint a történelem folyamatát az emberek közti, elismertségért folytatott harc határozza meg, és amelynek végpontja egy olyan társadalmi környezetet megteremtő államforma, amelyik kielégíti az emberiség „legmélyebb és legalapvetőbb igényeit”. Ezt a kormányzati formát azonosítja Fukuyama a liberális demokráciával, ami az eddig létezett politikai rendszerek közül a legnagyobb fokú szabadságot biztosítja polgárai számára. A történelem vége tehát annak beteljesülését, nem pedig a lezárulását jelenti; a történések folyamata természetesen nem ér véget, csupán az ellentétes ideológiák harca zárul le.

Oswald Spengler - A ​nyugat alkonya I-II.
A ​Nyugat alkonya (Der Untergang des Abendlandes) című munkájában Spengler a Hegelre, Marxra és másokra is jellemző lineráris fejlődéseszmével, illetve az ész és a emberiesség uralmának az eljövetelébe vetett hittel egyaránt szakított. Rendszerének alapegységei - Khaldúnhoz hasonlóan - a zárt és körülbelül ezer éves belső időtartalommal rendelkező kultúrák, amelyekből nyolcat különböztetett meg: a kínait, az indiait, a babilóniait, az egyiptomit, a mexikóit, az ókori antikot, az arabot és a nyugatit, vagyis az európait. Ezek a kultúrák az élőlényekhez hasonlóan születnek, kibontakoznak, elérik fejlődésük legmagasabb pontját, majd hanyatlani kezdenek és elpusztulnak. E szabály alól nincs kivétel, az európai kultúra éppúgy el fog pusztulni - a kötet címe e pusztulás kezdeti fázisára utal -, mint ahogy a régi kínai, az egyiptomi vagy az antik kultúra elpusztult.

Vámos Ferenc - Hagyományok ​a máglyán
„A ​történettudomány tanítómestere az életnek. Ha ez valóban így van - márpedig így van - ebből önként következik, hogy a történettudomány felépítésében valahol hiba van, akár szemléletében, akár történetlátásában, akár módszereiben, a hibák veszélyekkel telítik a nemzet életét s a nemzeti élet egészséges fejlődését. Más szóval: ha a nemzeti élet folyamatosságában bajok, zökkenők mutatkoznak, nem utolsó sorban a nemzet történettudományát kell a bajokért felelőssé tenni. A történettudománynak kell a bajok s veszedelmek elhárítására s feltárására veszélyfelderítő osztagok munkáját elvégeznie.” „A magyar ne zárkózzék el a nagy európai kultúráramlatoktól. De nem szabad a nyugatizmus szolgájává lennie. Ne is csak arra törekedjék, hogy a nyugati értékek »színezésével«, »kultúrfogékonyságot« mutasson. Ne is az legyen csak legfőbb vágya, hogy »rásugározza a keleti steppékre az európai művészet értékeit«. Ne legyen szolgája, se ügynöke, se másolója, se színezője, se árnyalója a Nyugatnak. Hanem önnönmagát adja, önnönlelkét adja. A maga múltját, a maga földrajzi helyzetén át sugározza szét. Sugározza szét annak a rögnek ezernyi adottságát, amelyet ezredéve véd. Véd pedig nem másoknak, hanem önnönmagának, önnönlelke boldogulásáért. Törekvéseit történeti, földrajzi helyzete határozza meg. Törekvéseinek értéktermését pedig ne csak Keletnek, ne is csak Nyugatnak mutassa, hanem a szélrózsa minden irányában lakó valamennyi népnek. De mindig s mindenfelé a magáét mutassa s magát adja.” FŐNIX TÉKA 16.

Ágh Attila - A ​materialista történetfelfogás születése
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Carlos Antonio Aguirre Rojas - Fernand ​Braudel és a társadalomtudományok
A ​kötet általános bevezetés gyanánt szolgál Fernand Braudel történészi gondolkodásához. Bemutatja, hogy az Annales folyóirat második nagy korszakának vezető alakja a történelem globális felfogásának sajátos koncepcióját alkotta meg, s Braudel intellektuális pályájának teljességre törekvő rekonstrukciójával kulcsokat kínál az életmű legfontosabb darabjainak megértéséhez. Bizonyítja, hogy a braudeli oeuvre hozzájárulása a XX. századi történettudományhoz mind a történelemelmélet és módszertan, mind pedig a problémafelvetés és a historiográfia szempontjából alapvető jelentőségű. Carlos Antonio Aguirre Rojas (1955) a mexikóvárosi Universidad Nacional Autonóma de México társadalomkutató intézetének történészprofesszora, a Contrahistorias című rendszerkritikai folyóirat főszerkesztője. Munkássága kiterjed az új- és jelenkori mexikói történelem jelesül az 1910-es forradalom és az 1994 utáni chiapasi neozapatista autonomista mozgalom kutatásán kívül a XX. századi történetírás és társadalomtudomány, így az Annales és a világrendszer- iskola eredményeinek bemutatására is

Johan Huizinga - A ​történelem formaváltozásai
A ​"történelem az a szellemi forma, amelyben egy kultúra számot ad magának múltjáról" - állítja Johan Huizinga (1872-1945) elegánsan kifejtett definíciója. Azután ennek szellemében és bizonyításaként néz körül a szerző az európai reneszánsz ege alatt, gyürkőzik a realizmus fogalmával, vizsgálja az amerikai filozófia fejlődését, csodálja Jeanne d'Arc egyéniségét Bernard Shaw színpadán. Mindezt szellemesen riposztozva teszi: nagy ismeretanyagot mozgatva és érzelmektől fűtötten. A magyar értelmiség már a harmincas-negyvenes évek fordulóján fölfedezte magának a neves holland kultúrtörténész munkáit. Szerb Antal tolmácsolta egyik legjellegzetesebb művét, A középkor alkonya című monográfiáját. Később Halász Gábor méltatta. Közben Tolnai Gábor válogatta, Radnóti Miklós fordította tanulmányait. Ez utóbbi kötetet adjuk most közre újból.

Csabai Tamás Mihály - Európa, ​Amerika, az iszlám és a kommunizmus
Történetfilozófia ​az Írásokban A hat előadásból álló kötet az emberi történelem hajnalától vezeti le a mai folyamatokat, az egység és a politikai széttagolódás „váltógazdaságaként” jellemezve azt. Történetfilozófiáját az Írásokból meríti, amely a birodalmi vallások dicstelen szerepére is külön figyelmet fordít.

Blazovich Jákó - A ​nagy Szfinx
Embertani ​problémáktól visszhangzik szellemi életünk. A legkülönbözőbb világnézeti alapokon mozgó munkák kísérleteznek az embereszme tartalmának kifejtésével. Az ember divatossá lett. A divat - legalább a szellemiek terén - nem mindig a szeszély egy-egy futó hulláma: sokszor nagy korszükséglet fejeződik ki benne. Ez áll esetünkben is. Az ember divatossá lett, mert ráeszméltünk arra, hogy kultúránknak ő a legnagyobb Ismeretlenje. Az embereszme homállyal borított mélységei mindíg vonzották a gondolkozó embert. Különböző kultúrák viaskodtak e mélységek fölkutatásával. A munkát több-kevesebb siker koronázta. Hol a művészet, hol a bölcselet, hol a különböző teológiák bukkantak rá a sok tévedés között egy-egy igazságra. A kereszténységgel az embertan történelmi fordulóhoz ér. Krisztus személyében és Evangéliumában bontakoznak ki teljesen az ember-probléma mélységei és magasságai. Amit addig csak sejtettünk, azt most megtudtuk: döbbenetesen nagy föladat embernek lenni. Annyira nagy föladat, hogy tökéletes megoldást csak Krisztusban talált. A «lumen Christi» (Krisztus világossága) megvilágította az ember értékét, értelmét, célját, tökéletesedésének és kiteljesedésének föltételeit, erőforrásait. A keresztény ó- és középkor teológiája, bölcselete, művészete nagy szeretettel, az igazságot megillető pietással mélyedt el a krisztusi embertan tanulmányozásában, szépségeinek fölismerésében. Ma, amikor ezekkel az évszázadokkal szemben lassan-lassan utat tör magának az előző emberöltők elfogultságán keresztül a történelmi igazság, meghatódott tisztelettel állunk embereszméjük előtt.

Tatár György - "Egy ​gyűrű mind fölött"
„A ​történelem testéről leolvashatatlan az, ami a történelmen túli. Márpedig az igazság minden történelem nélkül is igazság. Nincs szüksége a történelemre. Az ész igazságait az ész bizonyítja, miközben a történelem a gyerekszoba padlóján játszik, s legföljebb fel-felbámul az elhaladó igazság-felnőttekre.” „A középkor nevű túlságosan is hosszúra nyúlt korszak után, amely közvetlenül tagolt be minden egyes embert a történetileg alakult vallás intézmény-épületébe, persze szükségszerű volt, hogy a »tisztán emberi« felfeszítse a rázárt ajtókat, és kifusson végre a szabadba. Az ember csakugyan nem azonos a kereszténységgel vagy a zsidósággal. Az ember nyilvánvalóan több, mint az intézményként fölé tornyosuló és őt bekebelező vallás, vagy mint akár az egész történelem. Mindkettő emberi kéz alkotása. Ne borulj le előttük! A rabságban tartó épületkolosszusokból tehát valóban ki kellett menekülni, ám a fedél nélkül maradt »tisztán emberi« ettől fogva hontalan, és - mint Lessing színművéből és máig tartó kultikus hatásából látjuk - végtelenül tartalmatlan is. A felvilágosodással kiszabadult »tisztán emberi« azóta is ideológiai tömegszállásokon igyekszik meghúzni magát.”

John Lukacs - A ​történetírás jövője
"A ​civilizáció szerény, de szilárd őrzőinek kell tekinteniük magukat" - írja a kiváló történészprofesszor pályatársairól, akik "ebben a most kialakuló képi, primitív és egyre inkább absztrakciókra épülő korban" továbbra is ragyogó történelmi munkákat hoznak létre. John Lukacs korábban is számos könyvében, tanulmányában kifejtette már markáns véleményét saját hivatásának állapotáról, de most a korábbiaknál is élesebben fogalmaz. Kultúránk válsága közepette, amikor egy egész korszak ér véget, a történetírásban is bizarr jelenségeket látunk: kérészéletű divatirányzatokat, "hóbortokat", hamisításokat, a világ számos vezető politikusának "történelmi tudatlanságát", a történelemtanítás visszaszorulását a középiskolai és egyetemi oktatásban... S mindezeket sorra véve a szerző felteszi az aggódó kérdést: mi fog történni a történelmi tárgyú könyvekkel, és olvasni fogják-e még őket? Lukacs bíztató jelenségeket is lát: az emberek egy részének megnövekedett "történelmi étvágyát" például, vagy azt, hogy a szépirodalom egyre inkább átitatódik történelemmel: manapság jóformán minden regény történelmi regény... A történetírásnak, vallja, amely inkább irodalmi, mint tudományos tevékenység, igenis van, kell, hogy legyen jövője - mert tudásunk jórészt a múltból fakad. Paradox módon bizakodással tölthet el bennünket, hogy a történelem kiszámíthatatlan. Akár optimista, akár pesszimista forgatókönyveket vázolnak fel a mai folyamatok alapján, a történelmet szinte mindig tévesen jósolják meg azok, akik vállalkoznak erre. John Lukacs nem is jóslatokra vállalkozik ebben a könyvében, hanem elegánsan, tömören, olvasmányosan összefoglalja hosszú és kimagasló pályájának megannyi fontos gondolatát.

Rugási Gyula - Messianizmus ​és történetfilozófia
"Noha ​az elmúlt kétezer év kényszerű teológiai örökségeként a kereszténység jószerével folyamatosan a Törvény és az Evangélium szembeállítását testálta 'történelmi utódaira', mind Izrael, mind pedig az egyház valamennyi bibliai értelemben vett szellemi java, útibatyuja Ábrahám örökségéből származik. [...] S akinek a földi életében az isteni ígéretek jó része beteljesületlen maradt [...], szinte minden jogos örökségét az eljövendőtől várja; nyilvánvaló tehát, hogy az ilyen ember története, a Történet nem ért, nem érhetett véget."

Tud%c3%a1s_az_id%c5%91ben
Tudás ​az időben Ismeretlen szerző
3

Ismeretlen szerző - Tudás ​az időben
A ​kötet szerzői arra vállalkoztak, hogy a tudás általuk vizsgált területén valamilyen fordulópontot mutassanak be, ahol a korábbi elképzelésekben vagy az alkalmazott (kísérleti vagy gondolkodási) módszerekben valamilyen változás következik be, valami új jelenik meg. A Tudás az időben cím éppen arra utal, hogy az itt közreadott tanulmányok a tudás episztemológiai jellemzőit történeti változásukban követik nyomon. A kötet tanulmányai a BME Filozófia és tudománytörténet tanszéke (FTT) mellett működő MTA Tudományfilozófia és tudománytörténet támogatott kutatócsoport műhelyében készültek. A szerzők a BME FTT, az ELTE Tudományfilozófia és tudománytörténet tanszéke, illetve az MTA támogatott kutatócsoport tagjai, valamint külföldi szakmai partnereik. A (magyar) szerzők a kötetet Vekerdi Lászlónak ajánlják köszöntésül 80. születésnapjára, minthogy mindannyian az ő tanítványainak vallják magukat, ha nem is a szó szoros, iskolás értelmében, de mert az ő írásai meghatározóak voltak tudománytörténészi tanulmányaik során, s mert munkáit, gondolatait, felfogását az újabb generációk oktatása során ők maguk is továbbadják.

Gyáni Gábor - Posztmodern ​kánon
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Hayden White - A ​történelem terhe
"A ​tágabb értelmiségi közösség számára már nem magától értetõdõ, hogy a múlt elfogulatlan vizsgálata - »önmagáért«, ahogy mondani szokták - emberi mivoltunkat illetően akár nemesítő, akár megvilágító erejű volna. Az általános közmegegyezés mind a művészetekben, mind a tudományokban ennek éppen az ellenkezõje. Ebbõl pedig az következik, hogy korunkban a "történész terhe" az, hogy a történelmi kutatások méltóságát olyan alapon állítsa helyre, amely összhangba hozza azokat a tágabb értelmiségi közösség céljaival és szándékaival, azaz oly módon alakítsa át a történelmi kutatásokat, hogy általuk a történész pozitív módon vegyen részt a jelennek a "történelem terhe" alól történõ felszabadításában."

Miklós Tamás - Hideg ​démon
A ​filozófia a teológia szolgálójának eredetileg nem kulcsfontosságú pozíciójából a teológia mentőangyalának szerepébe kerül. A klasszikus történelemfilozófiai írások szerzői - egy kezdettől súlyosan problematikusnak tudott feladat megkísérlői - éppen nem naiv, hanem a jelent rég túlélt beszélgetőtársaink. Meglepően ismerős tájak bejárói. Otthonülő katasztrófaturisták idegenvezetői ők, megmutatják a szakadékot, amely íróasztalunk alatt nyílt, beomlott világunkat, amelynek idegenjei lettünk.

Ibn Khaldún - Bevezetés ​a történelembe
A ​muszlim gondolkodástörténet óriása, Ibn Khaldún volt az, aki Bevezetés a történelembe (Al-Muqqadima) című művében a világról való ismeretszerzés több fajtáját különböztette meg. Ennek legalacsonyabb szintje szerinte az érzékelés útján történő tapasztalatszerzés, mely nem csupán az emberre, hanem más élőlényekre is jellemző. Az embernek azonban gondolkodó képesség is megadatott, amely „azokkal a képekkel foglalkozik, amelyek túl vannak az érzéki észlelésen és azon a tevékenységen, amelyet az ész végez azokkal az analízis és a szintézis során. Erre, a gondolkodás képességére Ibn Khaldún szerint akkor tesz szert az ember, ha az „állati jelleg” már teljesen kifejlődött benne. Ezen belül leírta a megkülönböztető, a tapasztalati és az elmélkedő értelmet. Művében az emberi értelemből eredő (caklijját) tudást elkülönítette attól, amelyik a hagyományokból származtatható (naklijját). Ez utóbbi esetében nincs helye az értelemnek, ezt a fajta tudást egyszerűen tovább kell adni nemzedékről nemzedékre (kivéve azokat az ismereteket, melyek tartalmának vallásos alapelvekhez való kapcsolódása csak analógiás úton érthető meg). A tudás átadása véleménye szerint külön mesterség (szináca), ahhoz tehát nem ért bárki. A diákoknak fokozatosan, szellemi képességeikhez mérten kell „adagolni” az ismereteket, és törekedni kell a beható (nem rövidített vagy tömörített, nem felszínes) ismeretszerzésre. Ibn Khaldún is síkraszállt a sokszínű tudásanyag elsajátításáért, ennek előmozdítása érdekében ő is készített egy, a tudományok hierarchikus rendszerét bemutató leírást.

René Guénon - A Világkirály
I. Nyugati gondolatok Agarttháról II. Királyiság és főpapiság III. Shekinah és Metatron IV. A három főméltóság V. A Grál szimbolikája VI. Melki-Tsedeq VII. Lúz avagy a halhatatlanság hazája VIII. A legfőbb centrum eltűnése a Kali-Yuga idejére IX. Az omphalos és a szentkövek X. A spirituális centrumok elnevezései és szimbolikus megjelenítései XI. A spirituális centrumok elhelyezkedése XII. Néhány következtetés

Bacsó Béla - Csorba László - Gábor György - Heller Ágnes - Rugási Gyula - Vajda Mihály - A ​történelem árnya
A ​történelemnek a jelenre boruló árnya néha a jellegtelen szürkeségig elmosódott, hasonlóan ahhoz, ahogy a saeculum határai válnak kitapinthatatlanná kortárs nemzedékek szemében. E napjaikat jól jellemző teoretikus helyzetben aktuális politikai kérdéseket vizsgálni lényegében véve ugyanannak az erudíciónak a megnyilatkozásait jelenti. A történelem korszakos árnyán túl talán éppen ez az erudíció foglalja valóban egységes Festschriftbe e kötet tanulmányait. De egységessé teszi e kötetet az a szellemi kötelék, amely e gyűjtemény szerzőit Ludassy Máriához, a Festschrift címzettjéhez és szellemi résztulajdonosához is köti. Ha kizárólag a maga mélységes komolyságában idézzük fel Nietzsche sorait - "az írás-olvasás tanítója és a korrektor alkotják a filológus első típusait" - akkor minden további nélkül elmondható, hogy Ludassy Mária nemcsak betölti ezt a szerepet, hanem tudományos és oktatói pályáján folyamatosan e "típus" gyarapításához és szellemi karbantartásához járul hozzá. Saeculum - Újonnan induló könyvsorozatunk profilját kifejezni hivatott címe a történő idő kétféle intervallumát jelöli az antikvitás óta: egyrészt a szubjektív élettapasztalattal még éppen kontrollálható emberöltőt, másrészt viszont a metafizikai horizont felé távolodó "korszakot", adott esetben "világkorszakot". A "Saeculum-könyvek" rövid, olykor villanásnyi szellemi portrék, helyzetértékelések, elemzések közzétételével két perdöntően fontosnak tartott kritériumot kíván szem előtt tartani: a gondolkodás szabadságának tiszteletét és a szellemi-tudományos színvonalat.

Immanuel Kant - Történetfilozófiai ​írások
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Frank R. Ankersmit - A ​történelmi tapasztalat
A ​történelmi tapasztalat F. R. Ankersmit groningeni székfoglaló beszédének szövege. Ankersmit a Hayden White nevével fémjelzett narrativista történetfilozófia jeles képviselője. 1993-ban, amikor székfoglalóját tartotta, a történelmi tapasztalat a történetfilozófia elhanyagolt területének számított. A történelmi tapasztalat olyan megbízható érzéki tapasztalat, amelyből hiányzik az eltelt idő, ezért mindenfajta kontextualizálásnak ellenszegül. Aki történelmi tapasztalatra tesz szert, az meg van győződve arról, hogy közvetlen és autentikus kapcsolatba lépett a múlttal Ankersmit - többek között Huizingára, Kantra és Arisztotelészre hivatkozva - a tapintásérzékkel hozza kapcsolatba a történelmi tapasztalatot.

Jean-Luc Godard - Bevezetés ​egy (valódi) filmtörténetbe
„A ​film művészettörténete nemcsak stílusokat, műfajokat, iskolákat metsz keresztül, de magukat a filmeket is, hiszen egyetlen filmben több hagyomány is keresztezheti egymást. A »valódi filmtörténetet«, ahogy Godard nevezete, ezért nem dokumentumok, nyilatkozatok, gyártási statisztikák vagy szerzői életrajzok, hanem mélyreható formai elemzések alapján lehet csak megírni.” (Kovács András Bálint)

E. M. Cioran - A ​létezés kísértése
A ​létezés kísértése című 1956-ban publikált (s most magyarul is olvasható) esszékötetében Cioran a megszokott kalandra hívj olvasóját: illúzióktól mentes szembenézésre az egyetemes jelentéktelenséggel. Cioran, a „kétségbeesés ormain” ücsörgő gondolkodó, műveiben – így e jelen kötet lapjain is – ugyanazokat a gondolatokat görgeti maga előtt. Mint egy interjúban kifejtette, számára az írás pusztán biológiai szükséglet, mivel számára, ami kifejezést nyer, elveszíti intenzitását, s ezáltal elviselhetővé válik. Szenvedélyes merészsége, olykor sokkoló cinizmusa, művészi érzékenysége és filozófiai érzéketlensége sokat látott boncmesterré teszi, aki miután szakszerűen felmetszette az asztalán fekvő hullát, s annak belső szerveit körültekintően, óvatosan és kivételes alapossággal megvizsgálta, majd jegyzetfüzetébe feljegyezte a halál okát, gyakorlott mozdulattal visszadobálja az egyes szerveket a hasüregbe, és elnagyolt öltésekkel összevarrja azt. A nietzschei gyökerekből táplálkozó és egzisztencialista nézetektől befolyásolt esszékben már-már rideg tárgyilagossággal veti fel a lét-létezés, történelem, szabadság kényes kérdéseit. S bár nem gondolom, hogy olvasóit bármiről is meg akarná győzni, hiszen nézőpontja azé az emberé, aki ráeszmélt arra, hogy „minden hiábavalóság a Nap alatt”, mégis írásai továbbgondolásra szánt, élő üzenetek az enyészet természetéről, melyet kíméletlen leszámolás előzött meg a maga illúzióival, gyökereivel, anyanyelvével és később a történelem fejlődésébe vetett hitével is. Spengler tanításai nyomán megállapítja, hogy a nyugati világ alkonyát éli, és a továbblépésre semmi remény. Egy kifulladt civilizációról című írásában írja „A Nyugat országai, sikereik teljében, nem törődtek azzal, hogy dicsőítsék történelmüket, jelentéssel, célszerűséggel ruházzák fel. (…) Így aztán hol a Gondviselés, hol az Ész és a Haladás oltalma alá helyezték.” Meglátása szerint Európa hanyatlása már bekövetkezett, s menthetetlenül végbe fog menni. Cioran szerint a 20. századnak németnek kellett volna lennie olyan értelemben, miként francia volt a 18. század, s bár a németeknek megadatott, hogy a fellendülést, a jövő felvillanását biztosítsák Európának, nem tudtak jól élni vele. Nem csupán felforgatták Európát, de Oroszországnak és Amerikának ajándékozták. „Sem az oroszok, sem az amerikaiak nem voltak elég érettek, s intellektuálisan sem voltak elég romlottak ahhoz, hogy »megmentsék« Európát, vagy hogy erkölcsileg igazolják hanyatlását.” Cioránt olvasva hosszú és keserves agónia vár kontinensünkre, s érveit végiggondolva könnyen belátható, hogy látomásai reálisak. S nem csak a kontinens vénült el, de az itteni értelmiség is. „A kifáradt értelmiségben fellelhetők a sodródó világ rútságai és bűnei. Nem cselekszik, pang, a tolerancia felé fordul ugyan, de nem találja meg benne az izgalmat, melyre szüksége volna. (…) Az értelmiségi volna az első áldozat? Nem lesz zokszava. (…) Az elemzés határvidékére érve, az ott felfedezett semmitől letaglózottan, visszafordul, és megpróbál belecsimpaszkodni az első, adódó bizonyosságba, de nem elég naiv, hogy teljesen elfogadja, ekkor meggyőződés nélküli fanatikusként csak ideológus lesz, korcs gondolkodó, amilyen minden átmeneti időben bőven terem.” Cioran keserűen állapítja meg, hogy Európa ébredésére már nem lehet számítani, hiszen, mint írja sorsa és lázadásai is immár másutt intéződnek. S már csak egy szerep vár a Nyugatra is: a római császárság görögjeié. Ez az elgondolás keretként feszül végig Cioran számos írásán. A kötet írásainak kohézióját néhány kitüntetett téma dekadens megközelítése biztosítja, így több írásának (akár részleteiben visszatérő) témája az irodalom, az isten, az élet, az unalom és halál. Mindezek a témák és Cioran érvei olyan szellemi labirintusba vezetnek, amelynek bejárása csak akkor lehetséges, ha arra törekszünk, hogy engedjük érvényesülni a szerző akaratát, amelyet a kötet címadó esszéjében így fogalmazott meg: „Meg kell mégis tanulnunk, hogy kételyeink és bizonyosságaink ellenében gondolkozzunk”.

François Hartog - A ​történetiség rendjei
François ​Hartog könyve különleges utazásra hívja az olvasót. A jelenből és annak önmagára irányuló kérdésfeltevéseiből elindulva, térnek és időnek nekivágva a legkülönfélébb vidékekre és korokba vezet el a történetiség rendjei, a címben szereplő, általa felvázolt új történettudományi eszköz nyomában. Eljárásának köszönhetően az idő végre bekerül a történeti kutatások tárgyai közé, hiszen – meglepő módon - mindezidáig jobbára hiányzott a történetírásból. Maga az idő - múlt, jelen és jövő viszonya - kerül a kérdések kereszttüzébe, ám ezen belül is elsősorban a válság pillanatai: Hartog azokat az átmeneteket vizsgálja, amikor tetten érhető a változás, elmozdulás észlelhető egyik rend felől a másik irányába. Így jutunk el a korábban Sahlins által az antropológia szemszögéből vizsgált csendes-óceáni szigetektől Odüsszeusz hazájáig, majd Szent Ágoston világától a születőben lévő Újvilágig. Megannyi új időtapasztalat, a történetiség különböző rendjei tárulnak fel az olvasó előtt, a legkülönfélébb források tükrében. Hartog elemzései fényében az irodalmi alkotások - az Iliász és az Odüsszeia, Szent Ágoston munkái vagy Chateaubriand írásai - szövegéből kirajzolódnak a különböző korok rejtett időfelfogásai, s az időtapasztalatot szervező keretek működése. A jelenbe visszatérve egy másik forrástípust, az építészeti emlékeket és a városi szövet alakulását vizsgálva tárja fel a mai ember gondolkodását szervező rendet: a prezentizmus mindenütt jelen való uralmát. Az utazást tehát saját korunk és a kortárs jelenségek vizsgálata zárja, további kérdésekkel gazdagítva a jelen pillanatát.

Covers_556922
Szekfű ​Gyula Ismeretlen szerző
1

Ismeretlen szerző - Szekfű ​Gyula
Szekfű ​Gyula a 20. századi magyar történetírás egyik legtöbbet alkotó és legtöbb, fergeteges vitát kiváltó egyénisége volt. Méltatói a romantikus nacionalista és liberális történelemszemlélet legnagyobb hatású és kíméletlen kritikusát tisztelték benne, míg bírálói megalkuvó, a mindenkori hatalomhoz igazodó és a mindenkori hatalmat igazoló személyiséget láttak benne. 1883. május 23-án, Székesfehérváron született. A helyi cisztercita gimnáziumi, a pesti bölcsészkari, majd az Eötvös-kollégiumi tanulmányok után, még az első világháború előtt a közös császári és királyi levéltár munkatársa lett Bécsben. Szellemi fejlődésén ellentétes tudomány-módszertani és szemléleti hullámok hagytak nyomot - a marxista történetírás, valamint a gazdasági tények és jelenségek történetformáló erejét hirdető történelmi materializmus.

Radnóti Sándor - Krédó ​és rezignáció
A ​70-es évek elején írt tanulmányom Walter Benjáminról könyvalakban most jelenik meg először. Benjamin művészetelméleteiben a befogadás- és hatástörténeti fordulat vonzott, valamint annak egyenes következménye, a nem szociológiai vagy történészi, hanem kifejezetten filozófiai érdeklődés a kevésbé sikerült művészi teljesítmények, heteronóm műfajok, kisművészetek iránt, s ezzel a remekmű-esztétika relativizálása. A maradandó, a kiemelkedő műalkotások öröklétű megállapodottsága és felkereshetősége a Parnasszus sétaútjain és kaptatóin – ez a műnek és befogadásának hagyományos klasszicista, jól elrendezett képe. Benjamin mozgalmasabb és veszélyesebb tájakra hívja fel a figyelmet. Ha az előbbi iránya a _fel,_ a hegymászó módjára, Benjaminé a _le,_ a bányász vagy a régész módjára. Utakat mutat, amelyek régóta úttalanná váltak, természetté visszaváltozó romokat, földalatti alagutakat, vagy éppen banális látnivalókat a hétköznapi élet mélyében, amelyek a kommentár révén revitalizált tekintet által alakulnak művészi tájjá. Emblémák és dialektikus képek: minden bizonytalan, a felejtés vagy elcsépelés bármikor újra betemetheti a feltártat. A halhatatlanság képzetével szemben itt a halott képe uralkodik, a tetszhalott, a félhalott, az élőhalott. A befogadó szabadsága nagyobb ezen a vidéken, szabad vonakodnia is a hatástól, a _acediája_ (rosszkedve), mint a barokk szomorújátékban vagy kelletlensége, hipokrízise, mint Baudelaire-nél, a mű strukturális elemévé válik.

Mesterházi Miklós - Renault ​Clio
A ​történelem tanulmányozását Hume még bátran ajánlhatta hölgyolvasóknak is akár, alkalmatosnak vélvén azt az erények ápolására - csakhogy ez meglehetősen rég történt, valamicskével még a történetfilozófia föltalálása előtt. Ma aligha akadna bárki is, aki hasonló meggondolatlanságra vetemedne. Megkönnyebbüléssel fogadtuk a hírt: a történelemnek vége. Ennyi volt. A szerző bevallja, megigézte a történelem igézetének e (persze régóta készülő, de csak mostanság műszakilag átadott) vidám összeomlása. Megpróbált eltűnődni rajta, mit is érthetnénk azon, ami érthetetlennek tetszik abból, amit végre megértettünk. Hiszen hogy történeteket tudunk fabrikálni és követni, ez elemi tehetségünknek mondható, ám ettől, hogy voltaképpen mit is kérdezünk, amikor azt kérdezzük, mi történt?, s hogyan válaszolnak erre a történetek, korántsem egyszerűen megoldható probléma; ahogy az sem, hogyan vezet orrunknál fogva, ha félreértjük, mit kérdezünk, és mire válaszolunk. A könyv a történetírók történetei kapcsán ilyen együgyűnek látszó kérdésekre keres választ, abban a hitben, hogy bár a történetfilozófia és tárgya, a történelem is rossz hírbe keveredtek, Clio száműzhetetlen kultúránkból, ha megérteni kívánjuk, milyen praktikákkal tartjuk magunkban és kultúránkban a lelket, és ha a lelket tartani akarjuk benne.

John Lukacs - Egy ​nagy korszak végén
Régóta ​tudhatjuk, hogy John Lukacs amerikai történész - avagy a mi Lukács Jánosunk - minden könyvében (a szigorúan vett történészi munkáiban is) "résztvevő" módon ír a történelemről: miközben igyekszik a lehető legpontosabban feltárni egy-egy történelmi eseményt, mindig látjuk és érezzük az elemzés mögött őt magát, az érző és töprengő embert. Ez a könyve talán a többinél is szenvedélyesebb és szubjektívebb, s így sok mindenben vitára ingerelheti az olvasót akár a filozófiai nézeteit, akár egyes gondolkodók és történelmi személyiségek (Freud, Darwin, Marx, Einstein, Hitler) megítélését illetően. Ám Lukács János éppen azt akarja, hogy az olvasó gondolkozzék vele együtt, és reméli, "hogy egyesek számára könyve zenéjéből kihallatszik az igazságnak legalább valami halovány visszhangja".

Szűcs Jenő - A ​nemzet historikuma és a történetszemlélet nemzeti látószöge (hozzászólás egy vitához)
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Kollekciók