Ajax-loader

'posztmodern' címkével ellátott könyvek a rukkolán

 


Orhan Pamuk - A ​fehér vár
"Doppio ​vára magas hegy tetején állt, fellobogózott tornyain a kihunyó alkonypír derengett, egyébként fehér volt; patyolatfehér és gyönyörű. Önkéntelenül arra gondoltam, hogy ilyen szépséges és elérhetetlen dolgot csak álmában láthat az ember..." A fehér vár, egy török fogságba került velencei aranyifjú misztikus története, aki Konstantinápolyban egy befolyásos úr szolgálatába áll, és szabadsága fejében házitanítóként teszi hasznossá magát. Az udvari intrikák kereszttüzében álló nagyúr – aki a fiú legnagyobb megrökönyödésére önmaga kiköpött mása – hadigép tervezésére készül, miközben hatalmas hadjárat indul az elérhetetlenségbe vesző Fehér vár elfoglalásáért… A hanyatlóban lévő oszmán birodalom, tűzijátékok és pestisjárvány, filozofikus merengések és féktelen mulatságok, tudósok és csillagjósok fantasztikus kavalkádja vonul fel Pamuk első, nagyobb áttörést hozó regényében, amely kapcsán a mágikus realista hagyományok keleti csillagaként ünnepelték. Az idén Nobel-díjjal jutalmazott Orhan Pamuk Törökország legnevesebb szerzője. A mindössze 54 éves író munkásságát García Márquez, Umberto Eco és Franz Kafka írásművészetéhez hasonlítják méltatói. A több mint negyven nyelven megjelenő és legnevesebb irodalmi díjakkal kitüntetett szerző politikai nézeteinek is gyakran ad hangot, míg műveiben „Európa és az iszlám Törökország egymásra talál”. A fehér vár, Az új élet és a Hó című regényeit már magyarul is olvashatjuk.

Esterházy Péter - Harmonia ​Caelestis
Mintha ​varázsütésre (fotocella), hangtalanul kinyílik előttünk a mesterien megmunkált kovácsoltvas kapu (1. sz. műremek), s végiglépdelhetünk egy elhagyott, ismerősnek tűnő allén. Az utat porcukorhó borítja (sóőrlemény?), minden léptünk látszik, feltéve, ha van bátorságunk visszapillantani. (Valakik majd kővé dermednek. Mi?) Súlyos döndülés, a kaput becsukták. (Haydn?) Megérkeztünk - hová is? Melyik századba? A huszadikból a huszadikba? (Többek közt.) Vallomásokat olvashatunk az Esterházyakról, a nem-Esterházyakról, vallomásokat Magyarországról, történeteket történelmünkről (fehér foltok: porcukor, porsó, por, hamu, isa). Sorstörmelékek, sorsőrlemények, mi. Most lett vége a huszadik századnak.

Paul Auster - New ​York trilógia
Paul ​Auster (1947-) amerikai regényíró, esszéista, költő és műfordító a 80-as évek közepén vált szélesebb körben ismertté kísérleti detektívregény-sorozatával, a New York trilógiával. Ennek első darabja, az Üvegváros egy Quinn nevű, álnéven publikáló író története, akit felbérelnek, hogy kövesse Stillmannt, a börtönből szabadult filozófust, hátha az meg akarja ölni a fiát. Ahogy Quinn elmélyed az ügyben, egy olyan labirintusba téved, amelyben a szereplők kiléte egyre zavarosabb lesz, s már-már szétválaszthatatlan, mi tény és mi fikció. A Kísértetek című második regény a detektívtörténet lecsupaszított váza. "Az ügy eléggé egyszerűnek látszik. White kívánsága, hogy szemmel tartson egy Black nevezetű egyént, amíg csak szükségesnek mutatkozik. Míg Brownak dolgozott, Blue elég sok hasonló jellegű munkát végzett, és úgy tűnik ez az ügy sem lesz másmilyen, talán még könnyebb is az átlagnál"- így kezdődik a történet, amelyben végül csak arra a kérdésre kapunk választ, hogy ki kicsoda és miben sántikál, arra azonban nem, hogy mit is jelent ez az egész. "Sötéten, titokzatosan érik a múltban a jelen, jelenben a jövő- írja Auster.- Ilyen a világ: vakon tapogatózunk, lépésben, szavanként botorkálunk előre. Keserves a tudás, s gyakorta bizony nagy árat kell fizetnünk érte." A bezárt szoba főszereplőjének egyes szám első személyű története a hasonmás-téma variációja. A narrátor egy eltűnt és halottnak hitt író, Fanshawe kéziratának birtokába jut, amelynek publikálása valóságos irodalmi szenzáció. Oly mértékben azonosul ezzel az íróval, hogy még a feleségét is elveszi, holott tudja - egyedül ő tudja -, hogy Fanshawe valójában él. Ez a nyomozás, melynek során irodalmi alakok kopírozódnak egymásra, az önazonosság-keresés parabolájaként olvasható, s mint ilyen, nemcsak a trilógiát zárja le, hanem továbbmutat a későbbi - magyarul ugyancsak egytől egyig megjelent - Auster-regények felé.

Umberto Eco - A ​rózsa neve
Az ​olvasó az utóbbi évtizedek egyik legnagyobb világsikerét tartja a kezében. Súlyosan szórakoztató és szórakoztatóan súlyos regényt. Krimit. Igazi nyomolvasást. A nyomok, persze, a tettes nyomai. Ki a tettes? Miért halnak sorra a szerzetesek egy XIV. századi apátságban? A rózsa neve nem volna tisztességes krimi, ha az olvasó a végén (a legeslegvégén) nem kapna választ erre a kérdésre. De tisztességes (ördögi, ravasz és mégis üde) regény se volna, ha a válasz nem törpülne el még sokkalta nagyobb kérdőjelek árnyékában. "Ki a tettes?" Ez a kérdés - figyelmeztet a regényhez írott "széljegyzeteiben" Umberto Eco, a tudós bolognai szemiotikaprofesszor - nemcsak a krimiknek, hanem a pszichoanalízisnek és a filozófiának is alapkérdése. A rózsa nevétől a rózsáig hosszú az út és kacskaringós, de belátható. Ami a rózsától a "tettesig" sötétlő homályt illeti, bizony válasz nélkül maradunk.

Garaczi László - Pompásan ​buszozunk!
"Apám ​aláírásában a kezdőbetű fél oldal, több helyen átszaggatja a papírt, ezzel a fergeteges és grandiózus Gé-vel nem tanácsos viccelődni. Aki egyszer találkozik Apám Gé-jével, más szemmel néz rá, ez az ember még sokra viszi. Aláírás­hamisítás szóba sem jöhet, évekig gyakorolok, silány utánzatokra telik csupán. Csodálom és imádom őt ezért a Gé-ért. Sokszor csak úgy öncélúan, az élvezet kedvéért megkérem, vesse papírra a nevét, a nevünket, másodpercekig szánkázik a toll föl-alá, hurkok csapódnak jobbra-balra; dupla szaltó és svédcsavar, de nem ám csak úgy össze-vissza, hanem egy tökéletesen begyakorolt és indulatos terv szerint, és egyszer csak ott áll megint ez a különös, vad ábra, ami távolról sem emlékeztet arra a Gé-re, amit én írok, amit nekem kell írni, ám mégis az, extatikus, földöntúli, isteni változatban. A lenyűgöző iniciáléhoz elvékonyodó, jelentéktelen kis farkat rezzent, a név fölös maradékát, így vet tőrt a nagyra törő szándéknak az elbizonytalanodó akarat." (Garaczi László)

Esterházy Péter - Függő
Ez ​a kisregény egy könyvsorozat első darabja. Egyetlen mondat, függő beszédben. Az egyik legfontosabb felépítési módszere: a montázs. A könyv lapjairól kamaszok szabad világa tárul elénk, s ebben a világban nemcsak a hatvanas évek farmernadrágosai mozognak otthonosan, hanem Kosztolányi Dezső és Csáth Géza is.

Kurt Vonnegut - Az ​ötös számú vágóhíd
A ​könyv részben az író személyes emlékén alapul; amerikai hadifogolyként Drezdában élte meg a hírhedt 1945. februári bombázást, amelynek során a város nagy része és 150 000 ember elpusztult. Az író sajátos technikája: az idő felbontása és a háromsíkú cselekménybonyolítás magasabb művészi egységbe foglalja a szerteágazó eseményeket.

John Fowles - A ​francia hadnagy szeretője
John ​Fowles, a kortársi angol regényírás rangos képviselője nevével _A lepkegyűjtő_ címlapján találkozhatott először a magyar olvasó. Világsikert aratott s most Harold Pinter és Karel Reisz filmjén újabb diadalútját járó műve, _A francia hadnagy szeretője_ az utóbbi évtizedek egyik legizgalmasabb és legsokrétűbb angol regénye. Romantikus elbeszélés a tizenkilencedik századból, egy viktoriánus jegyesség felbomlásának és egy nagyon is modern szerelemnek a megkapó története, élvezetes, szellemes és gondolatgazdag korrajz a tizenkilencedik századi Anglia társadalmáról, szokásairól és eszmevilágáról - s mindez egy minden ízében modern szerző tudatosságának, fölényes és játékos iróniájának a mérlegén. Két kor, két lelkület, két világ éa két irodalmi forma vívja játékos párviadalát, majd nyújt békülékeny kezet egymásnak, pontosan száz év távlatából, a könyv lapjain: az a tizenkilencedik századi Anglia, amelyet a kor nagy realistái, Dickens, Thackeray, George Eliot és Thomas Hardy örökítettek meg számunkra felejthetetlenül - és modern korunk, a maga kétkedőbb, zaklatottabb, de talán merészebb tudatosságával, melynek foglalata a modern kísérleti regény. Ennek a tudatosságnak és ennek a regényformának mestere John Fowles; fölényes íráskészségre valló, színes, cselekményében és gondolati anyagában egyaránt lebilincselően érdekfeszítő regénye, _A francia hadnagy szeretője_ rá a bizonyíték.

Umberto Eco - A ​Foucault-inga
Három ​kiadói szerkesztő megunja az okkult könyvek „ördöngös" szerzőinek pancserságát, és egy Abulafia nevű számítógép segítségével nekilát, hogy egy tökéletes Tervet kovácsoljon. Az állítólagos Terv értelmében az emberiség sorsa a Világ Urainak kezében van; ez pedig valamiképpen összefügg azzal a gyanúval, hogy Szép Fülöp francia királynak talán mégsem sikerült felszámolnia annak idején a templomos lovagrendet. Hőseink remekül szórakoznak, ám egyszer csak hátborzongató sejtéseik támadnak... Annyi bizonyos, hogy bajba kerültek. A Foucault-inga a második nagy sikerű regénye Eco professzornak, a világhírű olasz szemiotikusnak. Ezúttal már nem egy gyilkosságsorozat tettesét s a tettes indítékait, tervét kutatja a detektív, mint A rózsa nevében, hanem végső soron maga a Terv: az emberi történelem, sőt a Mindenség tervszerűsége válik meghökkentően kérdésessé. Ha van Terv, akkor minden mindennel összefügg. Ha van Terv, akkor nem kétséges, mi közük a templomos lovagoknak a hasszaszínokhoz, az alkimistáknak a párizsi metróhoz, a titokzatos Saint-Germain grófnak Shakespeare-hez,a rózsakereszteseknek Arséne Lupinhez, a druidáknak az Eiffel-toronyhoz, a Föld forgását bizonyító Foucault-ingának... Kihez-mihez is? Ha van Terv, minden kiderül.

Jean Rhys - Széles ​Sargasso-tenger
A ​kis Antoinette egy jamaikai ültetvényen nő fel, mígnem férjhez adják egy különös angolhoz, aki kiszakítja szerető otthonából. Az ősi babonákkal és az asszony családjáról szőtt pletykákkal teli szigetvilágból a zord Angliába hurcolja, mert nem akarja, hogy a kreol feleségéből áradó rontó varázslat, szövetkezve az Antillák egzotikusan vad, gyönyörű és kegyetlen természeti világával végképp rabul ejtse. A dominikai származású írónőnek e regény hozta meg a világsikert. Valódi asszonysors, férfi és nő őrülten szenvedélyes vonzódása és lázadó szembenállása ez a romantikus és sejtelmes remekmű, amely Charlotte Brontë klasszikusának, a Jane Eyre-nek sötét titkára vet fényt. A XX. század egyik legnépszerűbb regénye, örök klasszikus.

John Fowles - A ​lepkegyűjtő
Ferdinand, ​a lepkegyűjtő megüti a totó főnyereményt, úgyhogy módjában áll gyűjteményét új, mindennél csodálatosabb példánnyal gyarapítani. Csak éppen a gyűjteménynek ez az ékessége nem pillangó, hanem leány: Miranda, a szép, szőke festőnövendék, akit az eszelős fiatalember őrült módszerességgel elrabol, és félreeső, vidéki házának e célra átalakított pincéjében fogva tart. Méghozzá semmi másért, csak hogy - akár a lepkékben - gyönyörködhessen benne, a birtokában tudja. „Olyan volt, mintha fogtam volna egy nagy kék szalagost, vagy egy spanyol fritillária királynőt. Ezzel azt akarom mondani, olyan volt, ami csak egyszer sikerül az embernek az életben, és akárhány életben meg se történik. Ilyesmiről inkább csak ábrándozni szoktunk, s magunk sem hisszük, hogy valaha csakugyan elérjük" - mondja Ferdinand. Miranda pedig ezt írja titkos naplójába: „Én csak egy példány vagyok egy sorozatban. Ha megpróbálok kilibbenni a sorból, olyankor gyűlöl. Nekem azt a sorsot szánta, hogy mindig szép legyek, mindig ugyanaz, gombostűre tűzve, holtan. Tudja ő jól, hogy elsősorban az élet adja a szépségemet, de neki a halott énem kell. Ezt kívánja: éljek, de holtan." Kettőjük több hónapos, tragédiába torkolló együttlétének története - az első, ma már klasszikusnak számító modern pszicho-thriller - a filmvásznon is világsikert aratott.

Bodor Ádám - Sinistra ​körzet
Valahol ​a Kárpátok hegyláncai közt - mellékesen szólva: Európa közepén - egy velejéig irracionális világban játszódik Bodor Ádám regénye. Hősei egy bornírt társadalom foglyai - s ezenközben az öröklét számkivetettjei. Életük már-már civilizáción inneni, életviszonyaik tökéletesen szervezetlenek, tehát rendőrileg szükségképpen túlszervezettek, mindennapjaik a totális működésképtelenség szüntelen tudomásulvételével és megindító kijátszásával múlnak. Andrej Bodor a történetek elbeszélője és elszenvedője, hol alanya, hol tárgya tehát, papírjaitól és nevétől is megfosztatik, mikor megérkezik Dobrin "City"-be, a számára kijelölt lakhelyre, hogy fölkeresse nevelt fiát. Ami a regény szereplőivel és körülöttük történik, érthetetlen és borzalmas, mindazonáltal megérthető és körülményeik értelmezésével tökéletesen logikus, ami a legborzalmasabb, az történik a legtermészetesebben, leglogikusabban. S hogy ezt így érezzük, az Bodor Ádám rendkívüli írói-művészi erejének, ábrázolása pontosságának köszönhető, aminek révén fizikai és metafizikai, reális és irreális mintha nem is fogalmi ellentétpárok lennének, hanem a hiányokkal jelzett teljesség oszthatatlanságának egymásba érő, egymásba játszó felületei. Mert itt olyan világot kellett megmutatni, amelyből mindenki a maga módján menekül: külföldre (Andrej vagy Géza Hutira), halálba (Béla Bundasian), magányba (Géza Kökény) vagy a lefokozott, animális létbe, hogy ami nem embernek való, azt ne kelljen emberi öntudattal elviselni.

Umberto Eco - Baudolino
"Hát ​ez meg mi?" - bök Nikétasz úr, a bizánci birodalom legfőbb bírája és történetírója az orra elé tolt, nehezen kisilabizálható irományra - Baudolino maga alkotta nyelven írt, kamaszkori naplójára - az Úr 1204. esztendejének eleje táján. És Baudolino mesélni kezd. Bizáncot keresztes martalócok fosztogatják, a város lángokban áll, menekülniük kell, de Baudolino közben is mesél és mesél. A meséje nyomán kibontakozó kópéregénynek - a világhírű író-filozófus legújabb, immár negyedik, diadalútját járó regényének- a hőse ő maga, Baudolino, Rőtszakállú Frigyes paraszti származású fogadott fia. Méghozzá felettébb tevékeny hőse: Baudolino képzelő- és tettereje nem ismer határokat. Legfőbb ötlete egyenesen a Német-római Császárság egészének sorsát igyekszik új útra terelni... Ötlet és valóság viszonya azonban - a korábbi Eco-regényekből ismerős módon - igencsak összekuszálódik. Létező személy-e a távol-keleti "János pap", és írt-e levelet Barbarossának (a pápának, a bizánci uralkodónak)? Mi közük a babiloni háromkirályoknak a Grál-legendához, Nagy Károlyhoz és a Német-római Császársághoz? Baudolino és a cimborái mindenesetre elhatározzák: maguk mennek el a világ végére, János pap országába... Hogy a végén (de még inkább azon túl) megint mindenre fény derüljön, természetesen.

Milan Kundera - A ​lét elviselhetetlen könnyűsége
___Milan ​Kundera talán leghíresebb, ma sem halványuló népszerűségű regénye sztori és filozófiai-történelmi-politikai eszmefuttatások mesteri ötvözete, amely azonban mindig megőrzi szépirodalmi jellegét. Főhőse egy jó nevű sebész, Tomáš, nagy szoknyabolond, naponta váltogatja szeretőit. S egy szép nap e Don Juan-i figura mögött felsejlik egy másik legendás férfialak, Trisztán; hősünk beleszeret egy kisvárosi pincérnőbe, Terezába, és feleségül veszi. Korábbi gazdag és mozgalmas szexuális életéről azonban nem tud és nem akar lemondani, jóllehet ezzel elmondhatatlan fájdalmat okoz az egyetlen valóban szeretett lénynek. Tomáš ellentmondásos alakja mögé pedig Kundera a "prágai tavasz" eseményeit, majd 1968 drámáját, az orosz inváziót, az első napok euforisztikus gyűlöletét, végül a "normalizáció" éveinek megaláztatásait rajzolja fel háttérnek. ___Miféle sors, milyen jövő várhat itt Tomášra, Terezára vagy épp Sabinára, a festőnőre, Tomáš egyik szeretőjére? Megoldás-e, ha az emigráns megszabadul minden kötöttségtől? Hiszen súlya csak annak van, ami örökkévaló vagy örökkön ismétlődik. Az egyének és a nemzetek sorsa nem ilyen. Az igazi dráma azonban - mondja Kundera - nem a súlyosság, hanem a könnyűség drámája: hogy minden feledésbe merül, és semmi sem tehető jóvá. Hogy a jóvátétel, a bosszú vagy a megbocsátás szerepét a feledés veszi át.

737383f
elérhető
211

Anthony Burgess - Gépnarancs
A ​Gépnarancs 1962-ben látott napvilágot, s azóta mit sem veszített aktualitásából. Nemcsak mert cselekménye a pontosan meg nem határozott jövőben játszódik, hanem mert Burgess írói képzelete és nyelvteremtő zsenialitása a napi politikánál is, a múló irodalmi divatoknál is időtállóbb. Ezt az antiutópista történetet egy tizenéves bandavezér, a jókedvvel kegyetlenkedő, ugyanakkor igen éles elméjű és a klasszikus zene iránt rajongó Alex mondja el, a maga egyéni, orosz eredetű szavakkal megtűzdelt szlengjén. Az ő egyszerre taszító és vonzó személyiségén keresztül kapunk képet az alattvalóira gondolattalan, gépies konformitást kényszerítő Államról, amely a fiatalok számára életformává vált erőszak visszaszorítására az "agymosástól" sem riad vissza - holott ez az erőszak paradox módon már a méltóság megőrzésének egyetlen eszköze, amikor az állati ösztönöknek kell eluralkodniuk a tudaton, hogy az ember legalább az embertelenségben ember maradhasson.

Kurt Vonnegut - Macskabölcső
"Ebben ​a könyvben egyetlen szó sem igaz" - így kezdődik Kurt Vonnegut számtalan kiadásban és nyelven megjelent, nevezetes regénye. Viszont minden egyes szavát elhisszük - tehetnénk hozzá. A zárt szerkezetű, feszes ritmusú történet fatális véletlenek szükségszerűen egymásra következő sorozata. Felix Hoenikker otromba különc, ám zseniális tudós, aki játékos kedvében feltalálja a földi életet pillanatok alatt kioltó szuperjeget. A veszedelmes anyag szilánkjait a torzszülött, ám a maguk módján szintén zseniális Hoenikker-gyerekek juttatják el a távoli San Lorenzo szigetére. A sziget államformája a totális diktatúra, vallása az emberek tökéletes testvériségét meghirdető, sőt megvalósító bokononizmus. A vallás gyakorlására a hívek talpainak összeérintésével kerülhet sor, de az egyéb hittételekkel is részletesen megismerkedhetünk. A szuperjég pusztító erejének Bokonon próféta teremtő tanaival is szembesülnie kell. E találkozás "naplója" a különös, egyszerre mulatságos és megrendítő történet, amely Vonnegut írásművészetének teljes gazdagságával bilincseli le az Olvasót.

Tatyjana Tolsztaja - Kssz!
Azon ​a helyen, ahol Moszkva állt egykor, kétszáz évvel a Robbanás után éldegél egy közösség a maga primitív, mókás és gyakran brutális szabályai szerint. Az egyszerű emberek egéren élnek: abból főzik mindennapi levesüket, abból készül a ruhájuk, és azt használják a cserekereskedelemben is. A régi könyvek birtoklását betiltotta a zsarnokuk, Fjodor Kuzmics (áldassék a neve), aki plagizálja a régi mestereket, s ő népének egyetlen írója. A zsarnok egyik írnoka meséli el nekünk a városka életét és saját páratlan karrierjének történetét. Benedikt valósággal szerelmes a könyvekbe, de hiába olvas el mindent, ami a keze ügyébe kerül, képtelen bármiféle erkölcsi tanulságot levonni olvasmányaiból. Tolsztaja az egyszerű, jólelkű írnokból a zsarnok kegyetlen kiszolgálójává váló Benedikt torz nézőpontján át ábrázolja mindazt a mohóságot, kegyetlenséget, önzést és tudatlanságot, amely pusztulással fenyegeti Fjodor-Kuzmicsszk városát… „Tatyjana Tolsztaja varázsvízzel meglocsolta a regény eltemetett és elsiratott műfaját, hazahozta Amerikából, és kiderült, hogy tökéletesen eleven. Olyan ízletesen van megírva ez a regény, hogy szeretnénk cuppogva és kéjesen morogva megenni minden kifejezését.” BORISZ AKUNYIN „Tolsztaja tekintete szüzsészülő erővel van megáldva: minden, ami csak a szerző szeme elé kerül, megmozdul és életre kel. Buja prózája olyan káprázatosan eleven, mint Bosch festményei.” ALEKSZANDR GENISZ „A Kssz!-ben benne van szinte minden: egyszerre brutális és nagylelkű, különleges és univerzális, sötét és vidám, klasszikus és tökéletesen új.” JONATHAN SAFRAN FOER „A Kssz!, ez az egyszerre tragikus és mulatságos, felkavaró és reményteljes regény Oroszország ragyogó és bátor portréja, egy átkos uralkodókkal sújtott és ragyogó irodalommal megáldott nemzeté. Tatyjana Tolsztaja grófnő Oroszország egyik ilyen áldása.” GARY SHTEYNGART

Italo Calvino - Láthatatlan ​városok
,,Nem ​biztos, hogy Kublai kán elhisz mindent, amit Marco Polo mond, amikor leírja neki a követi kiküldetései során meglátogatott városokat, de nyilvánvalóan nagyobb kíváncsisággal és figyelemmel hallgatja a tatárok császára az ifjú velencei szavait, mint bármelyik más küldöttéit vagy felfedezőéit..." És Marco Polo mesél: láthatatlan városokról - a városokról és az emlékezetről, a vágyról, a jelekről és a szemekről, a városokról és a holtakról, a városokról és az égről, a karcsú, a folyamatos és a rejtett városokról --, mesél és mesél Kublai kánnak, míg rá nem döbben az olvasó a nagy titokra: hogy mindvégig egyetlen városról, az ő városáról, Velencéről beszélt... A vajmi kevéssé tudományos, ám annál fantasztikusabb Láthatatlan városok magyarul jó harminc éve egy sci-fi-sorozat darabjaként jelent meg. A XX. századi olasz irodalom egyik legnagyobb, iskolát teremtő és nemzetközileg is páratlan népszerűségű alkotójának, Italo Calvinónak (1923-1985) ezt a remekművét most mint az életműkiadás újabb, nagyszerű darabját ajánljuk az olvasók figyelmébe.

Umberto Eco - A ​prágai temető
A ​középkori és ezoterikus, a barokk és a pikareszk, és végül a képregényes Eco után itt a legújabb: a XIX. századias kalandregényt író Eco. A prágai temetőnek már a mozgalmas metszetekkel illusztrált lapjai is Dumas-t, sőt Eugene Sue-t idézik. Főszereplője és egyik elbeszélője egy fél Európa titkosszolgálatainak zsoldjában álló cinikus hamisító, aki hazugságokat kohol, összeesküvéseket sző és merényleteket szervez, befolyásolva kontinensünk valóságos történelmének és politikájának menetét. Simone Simonini a képzelet szülötte, de nagyon is valószerű gazember; és bár a kor valamennyi, később nagy karriert befutó hamisítványához csak a regényes képzelet szerint van köze, a hamisítványok (el egészen a közvetve milliók értelmetlen halálát okozó Cion bölcseinek jegyzőkönyvéig), a tényekkel és az összes többi szereplővel együtt, sajnos mind igaziak. Az olasz Risorgimentótól a párizsi Kommünig, a 48-as forradalmaktól a Dreyfus-perig és a századfordulóig záporozó tényeket Eco a könyv végén egy részletes időrendi táblázatban hozza összefüggésbe a regény történéseivel. Ez jól jön, mert A prágai temető csupa időjáték: a memóriazavarral küszködő Simonini, illetve titokzatos alteregója, egy Dalla Piccola nevű abbé négykezes naplója (melyet néha ,,az Elbeszélő" is kommentál) megannyi flash-back segítségével eleveníti fel a múlt eseményeit, fényt derítve, de csak legvégül, persze, a kettejük kapcsolatának hátborzongató titkára is.

Tandori Dezső - Az ​evidenciatörténetek
Valóságos ​kis Tandori-enciklopédiáról van szó, egy csak látszólag gátlástalan önbemutatásról, önkitárulásról. Tandori egy Wittgensteinre utaló (őt folytatni hivatott) gondolattal indítja a könyvet, és a könyv egésze tulajdonképpen válasz a wittgensteini hallgatás-parancsra, de egyúttal derűs-ironikus válasz Leibniz és Heidegger semmi-koncepciójára is. Talán a legjobb Tandori-könyv, de csak úgy érthető-élvezhető, ha az olvasó a korábbiakat is, legalább módjával ismeri. Mindenesetre a magyar posztmodern irodalom egyik csúcsműve, ha a szerzőnek egyébként igencsak sajátos és sajátosan kifejtett nézetei is vannak a posztmodernről - ezek szellemében érdemes ajánlani.

Steven Hall - CáPAca
A ​regény főhőse egy napon arra ébred, hogy nem emlékszik semmire. Egy orvos nevén és telefonszámán kívül nincs kapcsolata a világgal, nem tudja, kicsoda valójában. Ahogy levelekből, apró momentumokból próbálja összerakni életét, rádöbben, hogy egy kézzelfoghatatlan lény tör az életére. A történet felkavaró pszichothriller, amely a végletekig feszített izgalmakon túl, a szerelemről és a magányról is szól különleges nyelvi leleményességgel. Steven Hallt méltatói a pszichothriller fenegyerekének tartják. Lehengerlő, érzéki, intelligens - ilyen CáPAca, és ennél is több: műfajteremtő alapkönyv, biztos bombasiker. Steven Hall pedig tényleg óriási mesemondó. Ki-ki győződjön meg maga!

Kurt Vonnegut - Bajnokok ​reggelije
Ez ​a lexikonként is forgatható, gazdagon illusztrált regény valójában születésnapi ajándék. Kurt Vonnegut, Jr. írta önmagának, az ötvenedik születésnapjára. Az volt vele a célja, hogy - miként hajdan a rabszolgatartók tették a rabszolgákkal - felszabadítsa kitalált szereplõit. Személyesen. A Bajnokok reggelije világszerte sokmillió olvasót nevettetett meg és gondolkodtatott el, mert bizony nagyon különös könyv. Sok-sok könyv született arról, hogy a Bajnokok reggelije mennyire nagyon különös könyv.

Nádas Péter - Emlékiratok ​könyve
Könyvének ​születéséről ezt írta a szerző: "Ezerkilencszázhetvenhárom őszén Berlinből Rostockba, majd onnan Warnemündébe utaztam. Az égvilágon semmi dolgom nem volt se itt, se ott. Nem ismertem senkit, engem sem ismert senki. A tengert akartam látni, s a kedélytelenül új szállodadoboz tizedik emeletéről néztem a tengert. és semmi más nem foglalkoztatott jobban, mint a saját életem kioltásának gondolata. Mivel azonban se magamat megölni, se meghalni nem tudtam, dolgozni kellett. A munka azt jelentette, hogy sima, biztos, nyugodt mondatokat írok félájult állapotban, olyan mondatokat, melyeknek se értelme, se józan interpunkciói nem közvetítenek semmit valóságos érzelmeimből, s így megint csak ott állt előttem a sürgető gondolat, hogy meg kell gyilkolnom magam. A szorongás csomókat, rögöket képez a torokban és a gyomorban; csomókat és rögöket köptem kijelentő módban. Egymás mellé rendelt kijelentéseim viszont olyan testet adtak a szövegnek, mely immár nem a jó tanuló automatizmusával alkalmazott központozástól nyerte el alakját és belső, gondolkodói szerkezetét, hanem a mellérendelés módjától, és ritmusától. A megtalált zene borzongatóan vad és egyáltalán nem hiteltelen képzettársításokra ragadott. Mégis, mintha csupán a hangomat tornáztattam volna, igaz, sajátos skálán. Elbeszélői modorommal kapcsolatos gondjaim életemnek ebben a szakaszában tematikus kérdésekké váltak. Rájöttem, hogy leplezetlen énemet a démonok gondosan eltakarják, s csak akkor húzzák el kezüket kicsit, ha a haláltól való félelmemben a képzeletemre bízom magam. Egy szó fogalmazódott, illetve hívódott le bennem: emlékiratok. Emlékiratokat fogok írni. Több ember időben némiképpen eltolt, párhuzamos emlékiratát. Kicsit úgy, ahogyan Plutarkhosz az életrajzokat. És ez a több ember mind én lehetnék, anélkül, hogy én lennék. Így értem el egy formához, amelybe úgy éreztem, beleférhetek. Képzeletem nekilendült. Figurák, arcok, testek, gesztusok, ruhák áradtak rám összes szavukkal és szagukkal. Végtelenül gazdag lettem, dúskáltam földi javaimban. Két év telt el a warnemündeni séta óta. Akkoriban egy lakótelepi ház nyolcadik emeletén laktunk, s velünk átellenben építeni kezdtek egy hasonló betonmonstrumot. Éjjel és nappal, vibrátorokkal, keverőkkel, dömperekkel és toronydarukkal. Gondolom, ilyen lehet a pokol zaja. Furcsa módon, mégis ebben a pokoli építkezési lármában született meg bennem az elhatározás, fölálltam, leültem az asztalomhoz. Amikor a regényemet írni kezdtem, s attól kezdve mindig, tíz éven át, arra kértem igazán a legforróbb fohásszal az Istent, hogy soha ne engedjen egyetlen mondatot se fölülről leszúrnom. Szent Györgyre kellett gondolnom, amint gyönyörű ágaskodással, fölülről a sárkányba döf. Ne így. Ezt kértem." Tizenegy évig írta Nádas Péter ezt a regényt, mely három emlékiratból forr eggyé. Ideje a jelen, az ötvenes évek és a századforduló. A könyvben szereplő három emlékíróból kettő író. Író a mindvégig névtelen, regényén dolgozó főhős, és író a születő regény főszereplője is: német író, Thomas Thoenissen. A harmadik emlékíró "akkor jut szóhoz", amikor a másik kettőnek "tragikus hirtelenséggel" félbe kell szakítania emlékezését. Akár a múlt század nagy regényei: lebilincselően izgalmas, forró olvasmány az Emlékiratok könyve. De a rálátás a jelené. Hőseinek a groteszkül kegyetlen történelemtől és belső világuktól meggyötört történetében századunk érzelmi-érzéki enciklopédiáját írta meg Nádas Péter. "Kellemes kötelességemnek teszek eleget, ha kijelentem, hogy nem a saját emlékirataimat írtam meg. Senkit nem szeretnék fölöslegesen megtéveszteni. Regényt írtam, több ember, időben némiképpen eltolt, párhuzamos emlékiratát beszéltem el. Mindazon valóságosnak tetsző helyszín, név, esemény és helyzet, ami a történetben előfordul, nem mondható tehát valóságosnak, hanem a regényes írói szándék és az óvatos képzelet terméke. Amennyiben valaki mégis magára ismerne, vagy - Isten ne adja! - bármilyen esemény, név, helyzet fedne egy valódit, akkor az csak a fatális véletlen műve lehet, s ebben a tekintetben - ha más tekintetben nem is - kénytelen vagyok minden felelősséget elhárítani.

20140617_204652
elérhető
36

Závada Pál - Milota
Závada ​Pál új regénye egy 67 éves férfi és egy 34 éves nő egymást faggató, egymásban tükröződő testamentuma. Milota György utoljára meséli el életének, családjának, szerelmeinek, falujának történeteit és legendáit, a méhészet és a máktermesztés fortélyait - miközben Roszkos Erika megpróbál a maga zsákutcába jutott életébe eligazodni. A Milota különleges családregény: A két elbeszélő hol ugyanarra az élményre közelít, hol évszázadokra eltávolodik egymástól - míg mézevők és morfinisták, tótok és magyarok, kivándorlók és betelepülők, szeretők és házastársak, barátok és ellenségek, apák és fiúk sorsa egyetlen füzérré fonnódik. A mesélők pedig úgy válaszolják meg egymás emlékezéseit, hogy szavaik az 1997-es Pünkösdöt keringik körül. Eközben kipattannak a mézelő akácfürtök, és kibontják majd szirmukat a mákvirágok.

Dés Mihály - Pesti ​barokk
Budapesti ​házibulik a nyolcvanas évek derekán. Szerelmi bonyodalmak, hódítások, megcsalások, barátságmítoszok, világjobbító dumák, politikai viccek, szamizdatok. Regényünk főhőse, egyben szerzője Koszta János ebben a pesti világban otthonosan mozog, mégsem találja a helyét. Mindenről van egy jó vicce, egy családi anekdotája, egy csavaros sztorija, egy szellemes aforizmája és most készül megírni élete történetét is. Honnan is kezdje? És hová juthat el? Mire megy azzal, hogy okosan látja élete hülyeségeit? A kérdésekre ebben a regényben több válasz is létezik. Barokk voltát éppen a sokszínűség, a színpompás gazdagság szavatolja. A könyvben több műfaj is – mintha irodalmi farsangbál lenne – izgalmasan találkozik egymással. Családregény-betétek, levelezések, naplók, önéletrajzok, anekdoták, viccek, ügynökjelentések váltakoznak a mű lapjain. A Pesti barokk játék a valósággal, hiszen a fiktív karakterek mellett valódi, hús-vér személyek is szerepelnek benne; a határvonalak elmosódnak. Szellemessége szintén többrétegű: akadnak itt vaskos humorú tréfák, ironikus szólamok és irodalmi utalások. Dés Mihály nagyszerű első regényében a korszaknak és környezetnek nem is annyira emléket állít, semmint inkább a mítoszoknak, emlékfutamoknak a nyomába ered. Újraírja, átgondolja őket. Az ájtatos legendaképzésnek ugyanannyira híján van ez a kalandokban bővelkedő szellemes regény, mint a retrocsalamádénak. Dés Mihály (Budapest, 1950) magyar irodalmár, lapkiadó és író, aki 1986 óta Barcelonában él. Magyarországon műfordító volt, lektor, kritikus és alkalmi filmszínész, a Banánhéjkeringő és A dokumentátor főszereplője. Fordításai között Borges, Carpentier, Cortázar, García Márquez, Vargas Llosa művek szerepelnek. Spanyolországban újságíróként kezdte pályáját. Később megalapítja a Lateralt, mely a spanyol nyelvű világ meghatározó kulturális folyóirata lett. 1995 és 2003 között a Barcelonai Központi Egyetem tanára, spanyolul elbeszéléseket is publikált. A Pesti barokk az első regénye.

Jennifer Egan - Az ​elszúrt idő nyomában
"A ​szokásos figurák mellett sétálunk el: a lepattant fazon a török kalapjában ma is ugyanúgy próbálja becsalogatni a népet a Casbah-ba, mint mindig, és a Condor és a Big Al's előtt is ott lebzselnek rendesen a kurvák meg a sztriptíztáncosok. Punkok jönnek szembe és röhögve rázzák az arcunkba az ismeretlen drogokkal teli, apró zacskóikat. A forgalom meg csak hömpölyög végig a Broadwayn, az emberek dudálnak és ránk integetnek a kocsiból, mintha egyetlen, óriási buli lenne az egész város." Beszívott éjszakák és átbulizott nappalok, fülledt rockkoncertek és hűvös produceri irodák, féktelen ifjúság és pusztító felnőttkor. Jennifer Egan hamisítatlan rock'n'roll-regénye teljes keresztmetszetét adja az amerikai zeneőrület három generációjának, a 80-as évek punkzenekaraitól kezdve a 90-es évek zeneiparán át a nem is olyan távoli jövőig, ahol a rajongás a legnagyobb árucikk, és a csecsemők töltik le a legtöbb zenét a netről. Hősei egytől egyig a nagy amerikai álmot kergetik: Bennie, a digitális tisztaságmánia gumipopjából kiábrándult zenei producer; a kleptomániájával küzdő Sasha; Lou, a tizenéves lányokat csábítgató, majd csúfos véget érő médiamogul; Scotty, az öregkorára rockikonná váló expunk gitáros; La Doll, a diktátoroknak dolgozó, bukott PR-zseni és Kitty Jackson, a 19 éves filmsztár és szexszimbólum is - ki több, ki kevesebb sikerrel. Ám az idő múlása és az elkerülhetetlenül bekövetkező felnőttkor végül mindannyiukat eléri, s csak egyetlen dolog marad, ami örök és állandó: a zene iránti végtelen szenvedélyük. Jennifer Egan metszően okos, fergeteges humorú és felkavaróan érzelmes könyve olvasók millióit hódította már meg Amerikában. 2011-ben megkapta a Pulitzer-díjat, és azóta több mint 30 nyelvre lefordították.

Esterházy Péter - Pápai ​vizeken ne kalózkodj!
A ​nagy sikert aratott Fancsikó és Pinta szerzője új novellás kötetében túllép a gyermekkor-kamaszkor problematikán, és megőrizve friss és eredeti látásmódját, "szélesebb vizekre hajózik". Történeteinek egyik része egy étterem, majd egy elegáns szálloda személyzete körében játszódik, pincérek és vendégek sajátos kapcsolata, egy furcsa, de nagyon is ismerős világ elevenedik meg lapjain, amelyben az emberi kapcsolatok természete a helytől, foglalkozástól némiképp elszakadva általánosabban is kirajzolódik. Esterházy az emberek és a dolgok helyét keresi, látszatoktól és szerepektől lecsupaszított lényegét akarja megragadni. E keresés útja számtalan felületi rétegen át vezet, így egy-egy állomáson a látszatok természetrajza is elénk tárul. A cél azonban - ahogy Miklóska, a pincér fogalmazza meg - mindig az "... hogy én én legyek, már amennyire telik tőlem, és függetlenül attól, jól járok-e evvel, avagy sem..." És ez egyúttal művészi hitvallás is. Mert az írások látszólag könnyed, sokszor megnevettető történeteiben, ötleteiben, villanásaiban, írói "kiszólásaiban" művészet és élet, esetlegesség és megformált véglegesség ellentmondása is benne rejlik. A Hallgatás, Kihallgatás, Gatás - a Spionnovella - pedig mintegy összefoglalása ezeknek az alapkérdéseknek, csattanós, mulatságos szatíra s a művészet és a művész rendkívül mélyen átlátott felelősségének találó és erőteljes megfogalmazása. Ez a célkitűzés nehéz feladat elé állítja az írót: olyan művészet teremtésére kötelezi, amelyik önmagában hordozza igazolását és bizonyosságát. Ugyanakkor túl kell mutatnia önmagán, hiszen elsőrendűen fontos, hogy igazi szükség legyen rá. Mert végső soron "arra való, hogy szomorú barátaitok arcára nevetést hímezzen, ennyi és nem több..."

Joyce Carol Oates - Luxusvilág
Klasszikus ​hős vagyok vagy jelentéktelen senki? Őstípus vagy tucatfigura? Már minden szenvedés a könyökünkön jön ki? Egy tizennyolc éves gyilkos írja le életét Joyce Carol Oates könyvében. Olykor profetikusnak nevezik a ma már világhírű szerzőnőnek ezt a fiatalkori művét: úgy ábrázolta 1968-ban az amerikai kertvárosok lidércnyomásos luxusvilágát, hogy könyve manapság még pontosabbnak, még riasztóbban valószerűnek hat.

Veadandp0224
elérhető
12

John Barth - Az ​út vége
Egy ​középkori állatmese-gyűjteményből szalajtott bagoly, páva, kaméleon, szamár és papagáj egy személyben, és egyszerre óriás és törpe, teli és üres, bámulatra és sajnálatra méltó" - így jellemzi önmagát a regény főszereplője, Jacob Horner, korunk jól ismert irodalmi antihősének egy újabb, amerikai változata. Hornerra csakugyan jellemző mindez, és még sok más is, de legfőképpen az, hogy tehetelen: tehetetlensége néha fizikai mozgásképtelenséggé fajul. Ez nem akadályozza meg abban, hogy egy szerelmi háromszög egyik tagjává és egy tragédia előidézőjévé váljék, sőt talán épp az a törvényszerű, hogy a tehetetlenségből ilyen tragédiák fakadjanak. Groteszk, abszurd, kegyetlen történet Jacob Horneré, és ahogyan John Barth, az újabb amerikai írónemzedék egyik kiemelkedő képviselője előadja "fekete humorával", valami mellbevágó, szimbolikus értelmet is kap: az egész értelmiségről, egy egész korról, egy egész világról mond nagyon kellemetlen véleményt.

Esterházy Péter - Fancsikó ​és Pinta
"Fancsikóékat ​először 1951-ben találtam ki - szól a kötet bevezetője. - Egy szék a fal felé fordult. A karfán a fehér festék fölrepedezett, mintha megsértődött volna. Álltam a széken, és három szót selypegtem a világnak: fancsikó, kalokagatijja, pinta. A három szó, mint három üveggolyó elgurult, s a felnőttek, ha volt idejük, mosolyogtak. Pedig én azt hiszem, hogy ezek a történetek már akkor bent voltak a szép üveggolyókban." Esterházy Péter 1974-ben mutatkozott be az Alföldben hat novellával, amelyek aztán bekerültek az "írások egy darab madzagra fűzve" alcímű novellaciklusba, amely egy gyermek szemszögéből mutatja meg a világot, két "elválaszthatatlan jó barátja", Fancsikó és Pinta főszereplésével. A kötet a későbbi Esterházy-prózák minden jellemzőjét felvonultatja: a mese- és anekdotaelemeket, a narráció (az elmondhatóság) nehézségének felismerését, a (család)történet széttagolását, a nyelvközpontúságot, a humort és a személyességet.

Fábián Nóra - Álmok ​Júdeában
Lírai ​elmélyülés és kifinomult lélektani érzék jellemzi a fiatal írónő novelláit. A kötet két rövid és egy hosszabb lélegzetvételű novellát tartalmaz. Ez utóbbi hátterét Heloisë és Abélard szerelmi tragédiája alkotja. A novellákban hangsúlyos szerepet kap a képzelet, az álomszerűség, a sóvárgás a tisztább és távolibb dolgok után. A testiség sejtelmes homályba burkolózik, a szavak a lélek rezdüléseit próbálják kifejezni. Az írónő művészete annak a Szent Ágostontól eredeztethető vallomásirodalomnak a posztmodern változata, melynek alaptörvénye: „ne kifelé indulj, hanem fordulj magadba, a belső emberben lakik az igazság.” „Elsősorban persze a kérdéseit fogalmazza meg: kivételes pontos-sággal, ökonómiával. A kérdéseit, amelyekre – főleg Istentől – nem vár választ, amelyekről tudja: nincs válasz rájuk. Kérdezni s jól kérdezni azonban egyet jelent az emberi lényeggel…” (Tóth László)

Komor Zoltán - Tépő Donát - Mutánsfilé
A ​nem túl távoli jövőben egy mutánsokkal zsúfolt megapolisz repülőterén a szervcsempész épp beszállásra vár. Az utolsó meló: átjuttatni a testébe varrt extra szerveket a határon. Rutin feladatnak indul, ami végül káoszba fullad, és hősünknek hamarosan menekülnie kell. Mentőkocsivá alakított limuzinokon, buddhisták üzemeltette kocsmákon át mutánsok lakta lepratelepen keresztül vezet az út, egy titokzatos orvos társaságában, akinek fogak nőnek ki a szemhéjából, amik hangosan csattognak, valahányszor kacsint. Komor Zoltán és Tépő Donát rendhagyó sci-fi története bizarr, szürreális vízió a jövő egészségügyi ellátórendszeréről, egy, a kormány által megrendelt, bújtatott népirtásról és testbe ültetett pisztrángokról. A kötet további két bónusz történetet is tartalmaz.

Kollekciók