Ajax-loader

'album' címkével ellátott könyvek a rukkolán

 


Gazda István - Gervai András - World ​Famous Hungarians / Világhíres magyarok
Ez ​a könyv azokhoz szól a világ minden táján, akik már hallottak Magyarországról, és akik még nem hallottak. Akik már találkoztak magyarokkal, és akik még nem találkoztak velük. Arra hivatott tehát, hogy átfogó képet adjon annak a népnek a történelméről, szellemi alkotásairól, amelyik immár több mint ezer éve itt él Európa szívében, s amelynek kultúrája hosszú évszázadok óta szerves része az európainak. Szent-Györgyi Albert, a Nobel-díjas magyar tudós mondotta: "minden ország akkora, amennyivel hozzájárul az emberi haladáshoz, teljesen függetlenül attól, hogy a térképeken mekkora terület jelöli helyét a világban".

Aradi Nóra - Guttuso
"Guttuso ​világában nagyon jó élni" - írta Alberto Moravia, és ez tulajdonképpen annyit jelent, hogy élni jó, mert az emberi életnek - az örömöknek, a bánatoknak, a küzdelmeknek - értelme van. Guttuso világa ugyanis maga az élet - a szoba, amelyben lakunk, a rigó az erdőben, a körülöttünk élő emberek ismerős arca, a női szépség és a jelenkori történelem hősies és tragikus eseményei. Főként az utóbbiak adnak súlyt ennek a mozgékony életműnek: a munkástüntetések és földfoglalások, Garcia Lorca tragédiája, a második világháború, az algériai szabadságharc, a francia diákmozgalmak és a vietnami hősiesség képei - szóval mindaz, ami távlatokat teremt a mindennapok kis jelenségeinek és segít eligazodni bennük. Aradi Nóra tanulmánya, amely elemzően ismerteti a műveket és indítékaikat, hasznos kalauz az olvasó kezében. A kötetet 64 kép illusztrálja, közöttük 6 színes nyomat.

Ismeretlen szerző - Technical ​monuments of the Visegrád countries
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Tolvaly Ferenc - Csepregi Miklós - Boszporusz ​felett a híd - Az út képekben
Amit ​nem ismerünk, attól félünk. És félelmünk sokszor nem is alaptalan. Manapság ha híreket hallunk, tudósításokat olvasunk, tévéhíradókat látunk a muzulmánok lakta országokból, azok gyakran erőszakról, terrorizmusról szólnak. De valóban csak ennyi lenne az iszlám? Az emberi létezés hosszú zarándokútját taposó szerzőpáros harmadik albumával a muszlim világában keresi önmagát, belső békéjét és a magasabb igazságot. Ha velük tartunk, velük együtt nekünk magunknak is rá kell ébrednünk, hogy két iszlám létezik: az egyik a nyugati társadalmakban élők fejében létezik. A másik valódi.

Teuvo Kanerva - Tuija Raaska - Suomi ​- Finland
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Hires_festok_92_kubizmus
1

Ismeretlen szerző - Híres ​festők 92. - A kubizmus
A ​könyv a következő alkotók (kubista korszaká)ról szól: Pablo Picasso Georges Braque Juan Gris

Paul_gauguin
Gauguin Ismeretlen szerző
7

Ismeretlen szerző - Gauguin
A ​Metropol és a Kossuth Kiadó Világhíres festők sorozatának negyedik kötete.

Dercsényi Balázs - Kaiser Ottó - Koppány Tibor - Magyar ​kastélyok
A ​városokon kívül, nagy kertekben álló kastélyok valaha természetes részei voltak egy-egy tájegységnek: munkát és bizonyos rangot adtak azoknak, akik a kastélyban "szolgáltak", példát mutattak a környék birtokosainak, akik maguk is szívesen építtettek volna ilyen kastélyt. A Trianon előtti Magyarország kastélyait mutatja be a bevezető szöveg, régi illusztrációkkal; a mai Magyarország legszebb, jó állapotban levő kastélyait a színes képanyag. Az 1945 utáni társadalmi változások elsodorták a kastélyok tulajdonosait, az épületekből gyermek- és egészségügyi intézmények lettek, eredeti berendezésük nagyrészt megsemmisült. Később megint változott a világ, a nyolcvanas években megindult a kastélyok idegenforgalmi célú hasznosítása. Hiszen a kastély azért épült, hogy tulajdonosa elvonulhasson a városi-fővárosi nyüzsgéstől, így ma is alkalmas lehet az aktív pihenésre, a rekreációra, a zenei vagy egyéb kulturális események, konferenciák megrendezésére. Nem kevésbé alkalmas azonban egy hajdani kastély arra is, hogy bemutassa, milyen volt a művészet és a nagyvilági élet száz, kétszáz vagy háromszáz esztendővel ezelőtt, az Esterházyak, a Festeticsek, az Andrássyak birtokain, hogyan alakult a barokk, a rokokó és XIX. század építészete és iparművészete a tervezők fantáziája és tisztes munkája nyomán. 2000.

Mészáros T. László - Szeretettel ​vár Zalaegerszeg
A ​Szeretettel vár minikönyv sorozat első kötete, mely Zalaegerszeget mutatja be 48 oldalon több mint 130 fotóval, 8 nyelven.

Mark Cotta Vaz - Breaking ​Dawn - Hajnalhasadás
A ​New York Times bestseller-írójának kultikus regénye immár a mozikban! Stephenie Meyer lebilincselő vámpír-románcának utolsó részét a nagyszerű rendező, Bill Condon lélegzetelállító trükkök segítségével, lenyűgöző képi világot teremtve vitte filmvászonra. Mark Cotta Vaz, a New York Times bestseller-szerzője a színfalak mögé kalauzolja el a rajongókat, és megismerteti őket a forgatókönyvírás folyamatával, az egzotikus forgatási helyszínekkel, a fantasztikus díszletekkel és a filmkészítés örömeivel és nehézségeivel. A gyönyörű, színes fényképekkel illusztrált exkluzív könyvben a rendezőtől kezdve a jelmeztervezőig szinte mindenki megszólal, hogy együtt rántsák le a leplet az év legjobban várt esküvőjének titkairól. Exkluzív Stephenie Meyer interjúval!

Kandinszkij
Kandinszkij Ismeretlen szerző
6

Ismeretlen szerző - Kandinszkij
Metropol ​és a Kossuth Kiadó Világhíres festők sorozatának huszadik kötete.

Covers_73299
Ortofotók ​- Budapest Ismeretlen szerző
3

Ismeretlen szerző - Ortofotók ​- Budapest
"Három ​éve megjelent egy szép könyv "BUDAPEST ORTOFOTÓK" címmel; csodálatos fővárosunkról készített ortofotókat tartalmazott. Az ortofotók egyesítik a légi fotók látványát a térképek geometriai szigorával. A kötet nagy sikert aratott. Számszerűen - az albumok esetén rendkívül magas, 11000 eladott példány jellemezte, erkölcsi elismerését többek közt a Szép Magyar Könyv Verseny Ismeretterjesztő kategóriájának oklevele és a miniszterelnöki különdíj jelentette. Mint az előszó írója, a legnagyobb méltatásnak barátaim, ismerőseim dicsérő szavait éreztem. Örültem az eddig csak a szakmai körben ismert ortofotó közismertté és népszerűvé válásának." (részlet az előszóból)

Kaiser Ottó - Várkonyi György - Kép ​a képben
A ​művészetet szeretőket és a kívülállókat egyaránt izgatja, hogy a művek hol, milyen körülmények között születnek, hol dolgoznak az alkotók. Érdekes megfigyelni, milyen összefüggések vannak a környezet és az abban létrejövő munkák között. Az albumban e furcsa, de nagyon izgalmas világ tárul fel a nézők és olvasók előtt. A kötet olyan művészeket mutat be, mint Bencsik István, Gellér B. István, Molnár Sándor, Nagy Márta vagy Pinczehelyi Sándor, nem hagyományos értelemben vett reprodukciók, hanem sokkal érdekfeszítőbb, dokumentatív fotóesszék segítségével. 2005.

Winkler Róbert - 47 ​kedvenc járművem
A ​Jaguártól a Cadillac de Ville halottaskocsin át a Caterpillar dömperig minden, ami autó – bár nem mindig látszik annak. Winkler Róbert, a négylábúak és a négykerekűek iránt érzett vonzalma folytán népszerűvé vált újságíró ezúttal nem a kötelező teszteket végzi el, hanem saját kedvenceivel rukkol elő. Motor, szán, sportverda és tiszteletet parancsoló traktor egyaránt felvonul a színes és egészen rendhagyó autógyűjteményben. A fotókkal gazdagon illusztrált albumból megtudhatjuk, hogy az apró részletekben rejlenek az igazi különbségek, és hogy nem csak a Jaguár meg a BMW az igazi világklasszis járgány, hanem – Winkler szemében – a földmunkagép és a traktor is legalább ugyanakkora élményt nyújt vezetőjének.

Frankl Aliona - Lugosi Lugo László - Eltűnő ​Budapest
(...) ​Sétára hívnak e képek, városnézésre; ön-, hon- és városismeret. Anekdoták az órás bácsiról és az ékszerész néniről, a hegedűkészítőről és a töltőtollasról. Idős mesterek arca egy elveszett világból, szabott árak. Gyönyörű cégtáblák és gépmonstrumok, egyszerre van jelen a XIX. század és szűnik meg a XX. (...)

Szelényi István - Liszt ​Ferenc élete képekben
Mikor ​Liszt meglátja a napvilágot, Beethoven középső alkotóperiódua nagy műveinek vázlatába fog - talán éppen a VII. szimfónia hangjait veti papírra. Mikor búcsúzik a fénytől, a világosságtól, a gyermek Bartók Béla legelső próbálkozásait jegyzi le a jövőt sejtő édesanya gondos keze.

Angelica Ralphstone - A ​világ 105 csodája
Kik ​voltak a taszmániaiak? Kik a dalai lámák? Hol lehet horgászni Amerikában, kik alapították Mohendzsodarót? Miért titokzatos ma is Ázsia számtalan vidéke? Miért épült a Spanyol Lépcső? Hol raboskodott Monte Christo grófja? Kiadványunk a már korábban megjelent kötetek nyomában, újabb gyűjteményt bocsát az olvasók rendelkezésére, mely a fenti és más, érdekes kérdésekre adja a választ, miközben bemutatja a világ 105 legfrissebb csodáját, és egyben igen sok érdekes, hihetetlen és csodálatos tudnivalót ad közre: nemcsak az ősi titkokról, hanem a modern világ érdekességeiről is sok mindent megtudhatunk.

Demeter Zsuzsanna - Branczik Márta - Budapesti ​építkezések állomásai
2007 ​tavaszán, a XIV. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra (április 12-15) minden olvasó kézbe veheti ezt a remek kivitelű, magyar-angol nyelvű albumot. Az alapötletet Branczik Márta és Demeter Zsuzsanna a kisföldalatti állomásaiban rendezett kiállítása (2002-2006) adta. A kötet e kiállítás könyvben továbbgondolt változata. A főváros 19-20. századfordulós építkezését, tulajdonképpeni kialakulását, lendületes fejlődését bemutató mű a megállók környékén lévő jelentős, híres, korabeli épületeket jeleníti meg fotók, rajzok, festmények, látványtervek és tervrajzok segítségével. Az anyag azonban nem szűkül az Andrássy útra – egész Budapest képviseltetik benne, hiszen a szerzők ismertetik a környezet jellemző építészeinek munkásságát is. Az album rácsodálkoztat minket Budapest építészetének múltjára, s méltón képviseli fővárosunkat és hazánkat az idelátogató turisták előtt, és különösen érdekes lehet a külföldiekkel dolgozó, azokkal kulturális vagy gazdasági kapcsolatban álló intézmények számára.

Antall Péter - Bartos Zoltán - Juhász Ernő - Egyiptom ​változó fényben
A ​fotográfiának két nagy ága van: a festészeti és a funkcionális fotográfia. Nagy esztétikai értékű képeket létrehozni abból a célból, hogy a kép szemlélőiben maradandó élmény keletkezzen, vagy nagy tartalmi értékű műveket létrehozni a képi információk láthatóvá tételével - ez a két egymástól eltérő alkotási művelet. Antall Péternek sikerült hidat vernie a fotóművészet két ága között, összeházasította az esztétikát a tartalommal, és ez a házasság nagyon jól sikerült. A múlt tanulmányozásához optimizmusra van szükség. A fotóművész alkotásaiban a gondolkodás megelőzi a pillanatnyi impulzust. Minden nyugalomban fogant, a képek nézői zavartalanul elmélyedhetnek abban a hangulatban, amelyben a fotóriporter megtalálta művészetének mondanivalóját, és érezhetjük a megfontolt alkotás örömét. Antall Péter számára a fotográfia kifejezésmód, olyan nyelv, melyet tökéletesen ismer, és a képek segítségével szavak nélkül is kifejezheti önmagát. Számára a fotózás szenvedély, melyhez szívét-lelkét adja. (Paul Almási)

Ismeretlen szerző - A ​Debreceni Református Kollégium és Nagytemplom
Debrecen ​két ikonikus épületének történetét bemutató kiadvány, képekkel gazdagon illusztrálva.

Simon Goldhill - A ​Jeruzsálemi Templom
A ​Templom az ókori zsidók vallási központja volt, az ókori világ egyik csodája. K. u. 70-ben Titus római császár a júdeai lázadás leverése során leromboltatta. Azóta a templom csak a képzeletünkben élt - a zsidók sóvárogtak utána, a keresztények egyik központi metaforájukként őrizték, a muszlimok ikonként tisztelték. A szerző feltárja a Templom egyedülálló történetét, s ennek a történetnek a különböző felhasználási módjait a vallási, politikai és kulturális kontextusokban. Olyan történetet beszél el, mely a keresztes hadjáratoktól kezdődően szerepet játszott a modern politikai világ alakításában.

George Gibson - Canberra
Canberra ​is recognised as one of the world's most succesful examples of planned city development. In sixty years it has grown from a collection of surveyors' tents to Australia's largest inland city. Because it has developed so rapidly most of Canberra's 200,000 citizens were born elsewhere. This book attempts to capture some aspects of life in Canberra - the buildings, the seasons, people at work and play, the countryside - so that residents of the national capital can give an impression of its moods and lifestyle to relatives and friends far away.

Dr. Elizabeth Goodacre - Picture ​Dictionary
What ​this book is all about: This picture dictionary lists a lot of words and explains what they mean. The pictures will help you to understand the words. At the end of every chapter there is a puzzle picture. Look at these pictures and see if you can remember the names you have seen in the pages. You will learn about lots of new words and find out that learning to read can be fun!

Fleur Rossdale - Henrietta Spencer-Churchill - Klasszikus ​és modern
Klasszikus ​és modern. Csak látszólagos az ellentét. Az elmúlt korok tárgyai éppúgy életünk részesei lehetnek mint korunk modern vívmányai. Ez az album nemzetközi hírű belsőépítészek és lakberendezők segítségével azt az alkotó folyamatot mutatja be, amelynek során a bennünket körülvevő, falakkal határolt szűkebb világ valódi otthonná formálódik.A kötetben megtalálhatók:• Vezető belsőépítészek követésre érdemes lakberendezési ajánlatai• Egyszerű ötletek és magas szintű design-megoldások.• A modern szemlélet és a hagyománytisztelet egysége.• Egyéni tervezői elképzelések az otthonteremtés tükrében.

Nino Gorio - Jordánia
A ​sivatag legmagasabb pontjáról, Dzsebel-Rám magasságából Jordánia csupán végtelen kő- és homoksivatagnak tűnik: lenyűgöző és elhagyatott. Mégis, az események, amelyek ezen a kiégett tájon történtek, megváltoztatták a világ sorsát: erre járt Mózes és Sába királynője, erre a tömjénszállító karavánok és Arábiai Lawrence csapatai. Mindennek nyoma maradt: Jordánia egy hatalmas múzeum.

Isabella Brega - Egyiptom
Egyiptom ​- ahol Ázsia és Afrika találkozik, és ahol a beduin karavánok járják a hatalmas sivatagokat - a templomok, piramisok és szfinxek országa. Egyiptomban titokzatos évezredek futottak le a homokdűnék és az oázisok között. Egyiptom az időtlen szépség országa. Egyiptom a fáraók otthona és temetője, pálmaligetek és papiruszszigetek sora, az íbisz és a krokodil hazája. Egyiptomot a világ leghosszabb folyója, a Nílus táplálja.

Szinetár Miklós - Röptében ​a világ körül
Különleges ​albumot tart kezében az Olvasó. Hatvankét kép, alattuk néhány sor egy közismert művészembertől. Szinetár Miklós közel fél évszázada „röpköd" a világban, pontosabban szólva a művészetek világában. Ez idő alatt - színpadon, televízióban és filmen (nagy ritkán könyvben is) - bejárta sok évszázad művészetét. Alkotásait milliók látták. Eddig a kamera mellett vagy a rendezői székben ült, tolmácsolta a gondolatokat, színészekre, énekesekre, táncosokra bízva mondandóját. Eddig rendezett, most azonban - mondhatnánk: rendezetlenül - a kiadóra bízta a rendezést. Fotográfiáinak legtöbbje magáért beszél, de a szerző egy-egy gondolattal, magyarázó megjegyzéssel segít, hogy az ő szemével (is) lássunk.

Jordánszky Elek - Magyar ​országban 's az ahoz tartozó részekben lévő Bóldogságos Szűz Mária kegyelem' képeinek rövid leírása
A ​régi nagy Magyarország területén található Szűz Mária ábrázolásoknak gyűjteménye magyarázó szövegekkel.

Lerner János - A ​Föld, ahol élünk
A ​hagyományosan magas minőségű, részletes térképeket ötvöztük csodálatos tájak fotóival és izgalmas, érdekes leírásokkal. Az egyes fejezeteket - földrészeket - világot látott, sokat utazó hírességeink gondolatai, emlékezései nyitják meg. Utazzon velünk "Földünk" lapjain vagy merítsen ötleteket saját útjához exkluzív kiadványunk segítségével!

Sármány Ilona - Klimt, ​Schiele, Kokoschka és Bécs festészete 1900 körül
A ​tizenkilencedik-huszadik század fordulója egész Európában ellentmondásokkal teli, válságos idő. A korszakváltás harsonái leghangosabban Bécsben - Schönberg zenéjében, Freud pszichoanalízisében - szólaltak meg. 1897-ben tizenkilenc festő, szobrász és építész, aki hitt a művészet világmegváltó erejében, önálló csoportot alapított, a Seccessiont. Az élet egészét akarták átalakítani, a csészétől a palotáig, nem ismertek különbséget magasrendű és "tömegművészet" között. A szecesszió mesterei emelték nemzetközi színvonalra az osztrák művészetet, ők nevelték a következő generáció alkotóit, az expresszionistákat. A sors fintora, hogy az első világháború küszöbén éppen ez a fiatal nemzedék veszítette el hitét a művészet erejében, reményét a kaotikus állapotok megváltoztatásának lehetőségében. A magyar olvasó számára egyszerre lesz ismeretlen és ismerős a dualizmus korának osztrák művészete. Bécs hozzánk mindig a legközelebbi művészeti központ volt., festészetünket a közvélemény mégis szívesebben kapcsolta Párizshoz. Az osztrák szecesszió gondolataiban, céljaiban, az akadémizmus elleni harcában a Monarchia művészeti életének általános problémáit ismerhetjük fel. Sármány Ilona könyve eligazít a korszak szellemi áramlatainak szövevényében, buktatóival együtt bemutatja a szecesszió térhódítását és az európai viszonylatban is kimagasló osztrák expresszionizmus áttörését. Képelemzéseiben a legnagyobbak - Klimt, Schiele, Kokoschka, Schönberg - művei mellett helyet kaptak azok a jelentős művészek is, akik mára talán már kissé feledésbe merültek.

Ferkai András - Lévay-Kanyó Judit - Simon Mariann - Családi ​házak / Family Houses
"Úgy ​tűnik, a lakás jelentősége a posztmodern nomadizmus korában egyre nő, ami legjobban a saját ház építésében ölt testet. Jelzi az otthonra lelésért folytatott küzdelmet. Ezzel a könyvvel megkíséreltük megragadni, hogyan folyik ez a küzdelem ma Magyarországon. Kiválasztottunk az elmúlt tíz évben épült több mint negyven családi házat, amit fontosnak tartottunk bemutatni. Számba vettük az építészeti folyóiratokban és portálokon bemutatott házakat, felhasználtuk személyes ismeretségeinket és szívesen vettünk ajánlásokat is. Célunk volt, hogy tükröt tartsunk önmagunknak és megmutassunk valamit a magyar építészetből." (A kiadó) A könyv magyar és angol nyelven jelent meg.

Hárs Éva - Zsolnay ​- Pécs
Hárs ​Éva művészettörténész e könyvében a pécsi Zsolnay gyár egész történetének tudományos alaposságú feldolgozását adja. A családi visszaemlékezések, levéltári kutatások és más források alapján rekonstruálja az üzem fejlődését, de a fő hangsúlyt a szebbnél szebb kerámiák bemutatására helyezi. Korszakról korszakra kíséri végig a művészeti produkciót, elemzi a tervezők munkásságát. A Zsolnay-féle kerámiaművészet több forrásból táplálkozik. Mégis talán leghíresebbek azok a századfordulón készült darabok, amelyeknek szecessziós formavilága a Zsolnay-gyár egyedülálló technikája, a fémes csillogású eozinmáz segítségével teljesedett ki.

Kollekciók