'hadtudomány' címkével ellátott könyvek a rukkolán
John Man - A terrakotta hadsereg
A világhírű agyag hadsereg történetét, korát és 21. századi utóéletét tárja az olvasó elé John Man (Dzsingisz kán; Attila, a barbár király) legújabb könyve, amely a regény, az ismeretterjesztő könyv, a történelmi mű és az útikönyv sajátos ötvözete. Az elegyített műfajok mindegyikéből a legelőnyösebb vonásokat alkalmazza a történész-író; a kötet lebilincselő stílusa cselekményességének, színes tudásanyagának, tárgyszerűségének és megelevenedő hitvilágának köszönhető. A cserép hadsereg eredetét kutatva több mint kétezer év történelmi és kultúrtörténeti panorámája tárul elénk, a Hadakozó Fejedelemségek időszakától Mao elnök sötét korán át Clinton amerikai és Chirac francia elnök feledhetetlen kínai látogatásáig. A krónikában természetesen az Első Császáré (Kr. e. 259-210) a főszerep, aki egész szellemvilágot építtetett túlvilági életéhez.
Immár harminc éve annak, hogy hosszú rejtőzködéséből egy prózai véletlennek köszönhetően napvilágra került a mord harcosok hada. A régészek és a történészek azóta föltárták, kik, mikor, miből, s hogyan készítették. De vajon megtudjuk-e valaha, milyen titkokat, hiteket, félelmeket és merész vágyakat őriz hosszú évezredek óta rendületlenül a terrakotta hadsereg?
Zsukov - Emlékek / Gondolatok
Ez a könyv nemcsak a Szovjet Hadsereg létrejöttének története, hanem a fasizmus, az emberiség leggonoszabb ellensége ellen vívott harc közvetlen résztvevőjének elbeszélése is.
Immár negyed évszázad választ el bennünket a győzelem emlékezetes napjától, az egész nemzedékek sorsát meghatározó naptól. És minél messzebb távolodunk a történelem útján a háborús évektől, annál tisztább fénnyel tündököl azoknak a népeknek igazi hőstette, akik megmentették az emberiséget a fasiszta rabságtól.
Sajnos, 25 évvel a győzelem után, az imperializmus erői ismét fenyegetik a népek nyugalmát, boldogságát. De most a hatalmas szocialista tábor, a föld valamennyi szabadságszerető embere áll velük szembe.
Erwin Rommel - Háború gyűlölet nélkül
1941 tavasza; tombol a második világháború. az észak-afrikai hadszíntéren drámai fordulatok sorozata kezdődik: néhány hét alatt kiűzik Líbiából a diadalmasan előretörő brit 8. hadsereget, ám az rövidesen újra támad, s ismét elfoglalja az olasz gyarmat jelentős részét. Ellenoffenzíva következik, s a német-olasz csapatok 1942 nyarán már a Nílus-deltát, s a Szuezi-csatorna földközi-tengeri kijáratát fenyegetik… aztán 1942 őszén El Alameinnél megvívták a második világháború egyik legvéresebb csatáját…
Mi történt ezekben a hónapokban Észak-Afrika földközi-tengeri partvidékén és kietlen, sivatagi tájain? Mi játszódott le a kulisszák mögött? Milyen stratégiai elképzelések vezették a szembenálló vezérkarokat? Mi lett a sorsa a küzdelemben elcsigázott hadosztályoknak?
Ezekre és más kérdésekre kap választ az olvasó a hadjárat egyik főszereplőjének, Erwin Rommel német vezértábornagynak az emlékirataiból, melyeket röviddel - állítólag Hitler parancsára elkövetett - öngyilkossága előtt vetett papírra.
Anthony Rogers - Churchill baklövése - Lérosz és az Égei-tenger. A második világháború utolsó jelentős brit veresége
1943 ősze: a németek szembenéznek a vereséggel Oroszországban, Olaszország kapitulált, és a szövetségesek seregei észak felé nyomulnak az Appennini-félszigeten. A normandiai partraszállásig már csak hónapok vannak hátra. Winston Churchill megparancsolja az Egyiptomban állomásozó brit fegyveres erőknek, hogy foglalják el az Égei-tenger keleti részén az olaszok által megszállva tartott szigeteket, köztük Rodoszt, Kószt és Léroszt. A stratégák azonban rosszul ítélik meg a németek lehetséges reakcióját... Anthony Rogers a második világháború utolsó nagy brit vereségének alig ismert történetét tárja elénk.
Gordon Thomas - Moszad
A Moszadot 1951-ben alapították, hogy elit hírszerző alakulatként támogassa Izraelt egy esetleges háború során. Félelmetes hírű ügynökcsapata felelős a kémtörténelem legkockázatosabb tetteiért, a terrorista-elhárító akciókért és jó néhány hajmeresztő gyilkosságért.
A könyvből kiderül, hogyan fosztotta meg a Moszad a CIA-t vezető titkosszolgálati pozíciójától a Vatikánban, leleplezve azokat, akik a II. János Pál pápa ellen 1981 májusában megkísérelt merénylet mögött álltak.
Hogyan használta fel a TWA 800-as járatának tragédiáját céljai érdekében, melynek következtében az FBI felbecsülhetetlen erőket mozgósított egy olyan terrorcselekmény bizonyítására, amely sohasem történt meg? Fény derül Jasszer Arafat szárnysegédjének meggyilkolására; valamint a Moszad szerepére Diana hercegnő és Dodi al-Fayed tragikus halálával kapcsolatban.
Mit tett a Moszad 2001. szeptember 11-ét követően? Mit derítettek ki az al-Kaida öngyilkos merénylőinek kiképzéséről? A Vatikáni Bankon keresztül valóban támogatta-e a CIA a Szolidaritás szakszervezetet? Mi volt a Moszad szerepe Szaddám Huszein kézre kerítésében?
Geoffrey Regan - Nagy katonai baklövések
Geoffrey Regan, mint más hasonló témájú műveiben is, a hadviselés keretein belül elkövetett gyakran komikus (ill. tragikus és szomorú) baklövéseket gyűjti egy kötetbe. Ez esetben a szárazföldi hadviselés kerül fókuszba, olyan csatáktól kezdve, amelyeket még időszámításunk szerint Krisztus előtt vívtak, egészen a XX. század modern "akcióiig". Az egyik kedvenc esetem, amikor 1980-ban az amerikaiak iránba küldött túszszabadító csapatai a leszállásnál szembesültek azzal, hogy egy busznyi iráni végignézte őket, márpedig jelenlétük teljes titokban kellett maradjon. A busz el akart hajtani, mire néhány pontos lövéssel megállították és 44 utasát leszállítva fogságba ejtették. A probléma csak ezután következett, amit az akció parancsnoka így írt le: "nem kezdtem el aggódni, míg meg nem állítottunk tíz buszt. Attól kezdve ugyanis parkolási problémák adódtak." A könyv ehhez hasonló esetek gyűjteménye, minden a történelem iránt érdeklődő figyelmét garantáltan leköti, miközben hol nevetve, hol csodálkozva kiáltanak fel "Ááá! De marhák..."
M. Szabó Miklós - A Magyar Királyi Honvéd Légierő a második világháborúban
A nagy forrásbázisra – levéltári kutatásokra, magyar és idegen nyelvű kiadványokra, magánkézen levő eredeti hadműveleti naplókra – épülő monográfia a magyar hadtörténeti irodalomban elsőként vállalkozik arra, hogy képet alkosson a volt magyar légierő második világháborút megelőző és a háború alatti technikai, szervezeti s alkalmazási kérdéseiről.
A szerző a bevezetőben bemutatja a Trianont követően kialakult helyzetet, széles tömegekre is ható soviniszta propagandát, amely a valós sérelmeket felnagyítva – ezzel a feszítő politikai és társadalmi kérdéseket elfedve – eredményesen buzdított az elszakított területek visszaszerzéséért folytatott harcra. Ez természetesen hatott a légierő szellemének alakulására is.
Ezt követően kronologikus sorrendben ismerkedünk meg a magyar légierő történetének eseményeivel. A nagyobb súly itt is természetesen az 1938–1945 közötti időszakra esik, a szerző azonban bemutatja azt az erőfeszítést is, mellyel a hadseregvezetés már a húszas évek végétől igyekezett lerakni egy majdani ütőképes légierő alapjait.
A könyv jól szemlélteti a légierő fejlesztésével kapcsolatos elgondolásokat, azok folyamatos módosulását, és azt, hogy a tervek az anyagi, technikai és személyi feltételek hiányában nem valósulhattak meg. A megfelelő színvonalú ipari háttér, valamint a szakemberek hiánya lehetetlenné tette a revansista törekvésektől fűtött, eltúlzott tervek végrehajtását. A vágyálmok eredményezte kaotikus állapotok uralkodtak a magyar légierőnél is, amikor sor került a délvidéki bevonulásra, majd a Szovjetunió elleni háborúra.
A szerző objektíven elemzi a magyar repülők légi harcait. Jó érzékkel nyúl az olyan, a közérdeklődés előterében álló eseményekhez, mint a bácskai ejtőernyős bevetés, a kassai bombázás, a kormányzóhelyettes repülőbalesete. Óvakodik attól, hogy túlzottan belebonyolódjék ezek tárgyalásába, ugyanakkor meggyőzően, a történelmi tényekhez ragaszkodva, a mendemondákkal és hamis mítoszokkal leszámolva mutatja be az eseményeket.
A szerző részletesen kitér a Magyarország ellen 1944 nyarán-őszén végrehajtott, a lakosság körében is nagy áldozatokkal járó amerikai-angol légitámadásokra, s az ellenük folyó magyar légvédelmi tevékenységre. Rámutat azokra a tényezőkre, amelyek a harcban részt vevő magyar vadászrepülők tetteit motiválták.
A könyvet fényképek, vázlatok és táblázatok szemléltetik.
Szun-ce - A háború művészete
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.
Sun-Tzu - The Art of War
For more than two thousand years, Sun-Tzu's The Art of War has provided leaders with profound insights into the use of skill, tactics, psychology and discipline to outwit opponents. Said to have inspired Napoleon, and used by Mao Zedong and general Douglas Macarthur, as well as many famous business gurus, politicians and sport starts, its ancient words of wisdom provide a touchstone for today's managers and executives fighting their own boardroom battles.
Zrínyi Miklós - Zrínyi Miklós hadtudományi munkái
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.
Perjés Géza - Seregszemle
Perjés Géza életművének nagy része volt a korszerű múltszemlélet kialakulásában. Válogatott tanulmányai egy jelentős (had)történetírói munkásság legfontosabb vonulatait, maradandó eredményeit reprezentálják. A kötet fejezeteiben (Hadtörténelem, Hadtudomány, Történeti statisztika, Irodalomtörténet) tizenegy írás olvasható. A mohácsi csatáról, Zrínyiről, Rákócziról, Clausewitzről szóló tanulmányok, valamint a XVII. századi mezőgazdasági termelésnek, a népességnek és a hadsereg-élelmezésnek az összefüggéseit feltáró történeti statisztikai elemzések az egyetemeken és főiskolákon a kötelező szakirodalom részei.
Kristó Gyula - Az Árpád-kor háborúi
Mivel magyarázható az az egyre növekvő érdeklődés, ami nemzeti történelmünk korai időszakai iránt megnyilvánul? Főként azzal, hogy még mindig számtalan feltételezésre vagyunk utalva - megfelelő források hiányában - a 895 és 1301 közötti periódust illetően. Jogos tehát az az igény, hogy még árnyaltabb képet kapjunk nemzeti históriánknak erről a korszakáról is, mert "az a nép, amelyik nem ismeri saját történelmét, megérdemli, hogy újra élje azt" (John Bernal).
A nemzetközi rangú történész, Kristó Gyula legújabb könyve elé aligha írhatnánk azt a mottót, miszerint: boldog az a nép, amelynek története unalmas olvasmány. Az Árpád-kori hadtörténelem szintézisét tartalmazó monográfiájában ugyanis történelmünk sokat idézett - de talán mégsem eléggé ismert - nagy sorsfordulóit (honfoglalás, kalandozás, tatárjárás stb.), katonai eseményeit állítja elemzései középpontjába. A szerző - a téma forrásanyagának teljes birtokában - a marxista tudós felelősségérzetével vizsgálja a 9-13. századi hadtörténetünk megannyi mozzanatát, szeme előtt tartva a Hérodotos által támasztott magas szakmai és etikai követelményt, miszerint a historikus megállapításai az örökkévalóságnak kell, hogy szóljanak.
Támadó és védelmi harcok, győzelmek és vereségek elevenednek meg a könyv lapjain, de mindegyiket összeköti a haza sorsáért aggódó, érte tenni kész nép önfeláldozó helytállása, lelkes patriotizmusa.
Niccoló Machiavelli - A fejedelem
Az itáliai politikus-zenész-komédiaíró-filozófus munkája immár csaknem fél évezrede méltán a politika művészetének megkerülhetetlen alapkönyve – királyok, kalandorok, politikusok tanulták-tanulják belőle a hatalom gyakorlásának művészetét.
Bernard Law Montgomery - Montgomery tábornagy emlékiratai
1940 nyara... Anglia Dunkerque után nehéz napokat élt át: folyik a légicsata, a német tengeralattjárók egymás után küldik a tengerfenékre a brit gőzösöket és hadihajókat, az expedíciós erők úgyszólván egész felszerelése ottveszett Franciaországban, mindössze annyi maradt, amellyel egy hadosztályt fel lehet szerelni. Erre a hadosztályra, s parancsnokára bízzák annak a partszakasznak a védelmét, ahol a német inváziótól a legjobban lehetett tartani. A hadosztály parancsnoka Montgomery tábornok, egy sokgyermekes anglikán lelkész fia, akinek egy nem előkelő, grófsági ezredből elindulva példátlan szívóssággal sikerült felküzdenie magát a vezérőrnagyi rendfokozatig.
És itt kezd felfelé ívelni katonai pályája. Ő is ott volt Franciaországban, egy hadosztályt vezényelt. Levonta a kudarc tanulságait, és példátlan módszerességgel, következetességgel látott munkához. Churchill, a háborús kormány miniszterelnöke megszemlélte a partszakaszt. Tetszettek neki az ott látottak, a parancsnok is megnyerte rokonszenvét Montgomery ezután egyre nagyobb feladatokat kapott az ország védelmének megszervezésében. Amikor mozgásba jött a Közel-Kelet, Rommel Afrika-hadteste sorozatos csapásokat mért az angol 8. hadseregre és a Nílus deltáját fenyegette, Montgomery addigi sikerei alapján kinevezik a már-már visszavonulni készülő 8. hadsereg parancsnokává.
És Anglia nem csalódott a tábornokban. Az alameini győzelem, amelyet Churchill az első világháború cambrai csatájához hasonlított, véget vetett az angolok kudarcsorozatának, és szertefoszlatta Rommel legyőzhetetlenségének mítoszát. "Húzzátok meg a harangokat! A 8. hadsereg előrenyomul." - táviratozta Alexander tábornok, a közel-keleti főparancsnok Churchillnek 1942. november 6-án. Elhárult a Nílus deltáját fenyegető veszély, megkezdődött az ellenség üldözése és megsemmisítése.
A baszk sapkát viselő tábornokot, akit akkor már mindenki csak "Monty"-nak nevez, szárnyra kapja a hír. Az egész ország tekintete az alameini győzőre irányul, aki megfordította a hadiszerencsét. A győzelem után rövid látogatást tesz otthonában. Büszke örömmel veszi tudomásul, hogy az emberek felismerik és üdvözlik.
Hosszú, kemény munkával, törekvéssel teli út vezetett El-Alameinig, Szicíliáig és Berlinig, és végül a birodalmi vezérkari főnökségig. De ezt mondja el maga a szerző, beszéljen emberi és katonai erényeiről, gyarlóságairól, az életút sikereiről és tévedéseiről, és nem utolsósorban a harci cselekményekről.
Emlékirataiból egy nem mindennapi embert ismerünk meg, aki erőfeszítéseivel hozzájárult a közös ellenség, a hitleri Németország felett aratott győzelemhez és Európa felszabadításához a fasiszta zsarnokság alól.
Bimbó József - A légierő a háborúkban
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.
Szun-ce - Vu-ce - Szema-fa - A háború művészete / A hadviselés szabályai / A tábornagy metódusa
Az ókori Kína legendás hadvezér-filozófusainak műveit mind a mai napig élvezettel és - ami még fontosabb - haszonnal forgatják mindazok, akiknek életében komoly szerepet játszik a stratégia és a taktika. Legyen szó akár hadtudományokról, harcművészetekről, politikáról, vagy az üzleti élet legkülönbözőbb területeiről, ezen írások komoly előnyökhöz juttathatják mindazokat, akik megértik, mit üzennek a hajdanvolt hősök, akik bölcs tanácsaikat gyakorlati lépésekké változtatva beépítik mindennapjaikba.
Geoffrey Regan - Légi baklövések
"A légi baklövések egyik legnevetségesebb példája az 1898-as spanyol-amerikai háború idején Kuba szigetén, a San Juan-dombi csatában történt. Az amerikaiak számára anélkül is elég rosszul alakult a hadjárat, hogy bevetettek volna egy új és igencsak megbízhatatlan tényezőt - egy megfigyelőléggömböt, amely a spanyol állásokhoz közeledő csapatokat kísérte.
Július 1-jén mintegy 8000 amerikai gyalogoskatona küzdötte magát keresztül a buja dzsungelen át vezető ösvényen a santiagói utat őrző San Juan-dombnál található spanyol sáncok felé. A csapatokkal együtt nagyjából 30 méteres magasságban egy felfújható, meleg levegővel töltött léggömb haladt, amelyből Darby alezredes figyelte az ellenséges állásokat. Az őserdő olyan sűrű volt, hogy Darby onnan, ahol volt, csupán egy alant elterülő vastag zöld szőnyeget látott. Nemhogy a spanyol állásokat nem látta, de saját embereit sem. Sajnos ugyanez nem vot elmondható a spanyolokról. A dombon elfoglalt állásaikból az amerikai gyalogságot ugyan nem láthatták, de pontosan tudták, hogy merre van, ugyanis Darby léggömbje éppen a fejük felett lebegett, és iránymutatóul szolgált a spanyol ágyúknak. Emiatt aztán az amerikai katonák heves tűz alá kerültek, ráadásul a jelek szerint senki sem tudta, merről. Wood ezredes, aki embereivel együtt menetelt az őserdőben, arra gondolt, bárcsak lelőnék Darbyt, mivel szerinte az alezredes légi felderítése "az egyik legrosszabbul kigondolt, legféleszűbb dolog" volt, amivel valaha találkozott. Sajnos Darby volt az egyetlen ember az egész amerikai seregben, akinek volt némi fogalma arról, hogy hol is vannak és merre tartanak. Azonban mire leordibálta, hogy éppen most sétálnak be a spanyol ágyúk lőtávolába, a földön haladó embereket már tucatjával kaszálta le az ellenséges tűz. Úgy tűnt, hogy ezen a napon az összes amerikai közül egyedül Darby helyzete volt rózsás, noha saját katonái többsége halálát kívánta."
Geoffrey Regan - Haditengerészeti baklövések
A tengeri hadviselés történetét végigkísérik azok a katasztrófák, amelyeket az eszüket vesztett kapitányok, az Admiralitás baklövései, a flottaparancsnokok és a stratégiai tervezők téves döntései, figyelmetlenségei, valamint a hajótervezők hozzá nem értése okozott. A kötet megismerteti az olvasót az Admiral Popov nevű orosz csatahajóval, amely sajátos, korong alakú teste miatt kormányozhatatlanul futott körbe-körbe, s a tengeribeteg legénység tehetetlenül kapaszkodhatott életéért. Találkozhat az Anson Commodore-ral, amely a Chelsea Haditengerészeti Kórházból előhúzott nyugdíjas veteránokból álló legénységgel indult a Föld körülhajózására. Megtudhatja, miért is kellett a brit Trinidad cirkálónak megtorpedóznia saját magát az Északi-sarkvidék jeges vizein, valamint kiderül: hogyan történhetett meg, hogy a "forradalmian új" tengeralattjáró több kárt tett önmagában, mint az ellenséges hajókban... A talányos, gyakran bizarr történetekből álló munka kimerítő alapossággal kíséri végig a haditengerészet hibáit és ostobaságait a rómaiak korától a falklandi háborúig. Az olvasó így megértheti azt az ősrégi közmondást: "Cifrább dolgok is megesnek kinn a tengeren!"
Perjés Géza - Clausewitz
„A háború a politika folytatása más eszközökkel” – a háború és a politika viszonyának ez a klasszikus meghatározása szállóigévé vált.
Akitől származik, Carl von Clausewitz porosz tábornok (1780–1831), a Napóleon elleni háborúk egyik vezető személyisége, a kor legkiválóbb hadi elméletírója volt. Főműve – A háborúról – első megjelenése óta számtalan új kiadást ért meg. És a munkássága iránti érdeklődés napjainkban se csökkent, sőt egyre erősödőben van olyannyira, hogy egyes kutatók valóságos „Clausewitz-reneszánszról” beszélnek.
És nemcsak katonák, de politikusok, politológusok, szociológusok, filozófusok, a rendszer-, a döntés- és a játékelmélet művelői is olvassák és elemzik műveit, szerzőjüket a modern praxeológia (cselekvéselmélet) egyik legjelentősebb előfutáraként tartva számon. Azzal pedig, hogy a háborút „nem zavartalan oksági kapcsolatnak”, hanem „valószínűségi folyamatnak” látta, s az ilyen „bizonytalan helyzetben” való értelmes döntés lehetőségét kutatta, a mai filozófia egyik legfontosabb problémájának megoldásához adott hasznos indításokat.
Perjés Géza művében – az első magyar nyelvű Clausewitz-monográfiában – a nagy hadtudós elméleti munkásságának egzakt, tudományos elemzése alapján akarta megérteni a háborút, és ezen a módon szeretné olvasóival is megértetni. S ugyanakkor „elkerülni a hatalmas Clausewitz-irodalom nagy részét jellemző közhelyeket, sablonokat, szőrszálhasogatásokat, a bálványozást, de persze az értetlen kritikát is”.
Kurt Rieder - Magyar fejlesztések a II. világháborúban
1941. június 27-én, a Kassa elleni bombatámadás utáni napon, Bárdossy László miniszterelnök a parlament jóváhagyása nélkül hadat üzent a Szovjetuniónak, rövidre rá pedig az Egyesült Államoknak, amely bejelentés által Magyarország hadviselő féllé vált. A Magyar Királyi Honvédség azonban nem állt készen a Vörös Hadsereg túlerejével szemben megvívandó harcra.
Hazánk hadserege sem élőerő, sem katonai technológia szempontjából nem volt méltó ellenfele a vele szemben felsorakozott erőknek, így a németbarát politikájáról híres államférfi elhibázott cselekedete tragikus következményeket vont maga után.
Dwight D. Eisenhower - Keresztes háború Európában
1945. május 7-én Jodl tábornagy a szövetségesek rheimsi főhadiszállásán aláírta a német fegyverletételi okmányt. Másnap éjfélkor Európában véget ért a háború, amely 1939. szeptember 1-je óta dúlt. E két dátum között európaiak, de nem csak európaiak milliói haltak meg. Az orosz ipar a Volgától nyugatra csaknem teljesen megsemmisült. A Rajnától nyugatra majdnem egész Európa több mint négy éven át egy megszálló hadsereg uralma alatt élt. A gazdasági élet lehanyatlott, az ipar tönkrement. A háború az Egyesült Államokat sem kímélte meg. Az amerikai nép sokáig azt hitte, hogy kimaradhat ebből a háborús konfliktusból. Kezdetben seki sem látta a küzdelem végét, sem azt, hogy ez mit követel meg mind az egyénektől, mind a nemzettől. Csak néhány hivatásos katona és előrelátó államférfi értette meg, hogy Amerikának gyökeresen át kell alakulnia, hogy úrrá lehessen az elképesztő veszélyhelyzeten. Ezt a folyamatot követhetjük nyomon Dwight D. Eisenhower visszaemlékezéseiből, aki végigharcolta ezt a háborút, irányította a szövetséges túlerő előretörését Berlin felé, az OVERLORD hadműveletet, s később az Egyesült Államok Elnöke lett.
David Fraser - Rommel
Hegyivadászaival Monte Kolovrat égbe nyúló, hóborította szikláit ostromolta, páncélosai átdübörögtek Európán. A líbiai sivatag homoktengerében számumként tört előre Tobruk erődjéig, melyen győzelmi zászlaja hirdette az ember, a katona, a nagy hadvezér azóta sem halványuló dicsőségét. Mindig az élen haladt. Kivont karddal, nyeregből vezényelte a mindent elsöprő rohamokat. Személyisége áttöri az idő korlátait, s acélpengeként hasít bele a történelem szövetébe. A belőle áradó fékezhetetlen energia és őserő átível időn és téren, s már életében legendákkal övezte alakját. Erwin Rommel életet a legnemesebb katonai erényeket példázza, melyekkel méltán vívta ki katonái rajongását, ellenfelei rettegését, elismerését és tiszteletét. Katona volt a szó legnemesebb értelmében - karizmatikus ereje csalhatatlan ösztönnel és magas szakmai hozzáértéssel párosult. A történelem másik oldalon álló robosztus személyisége, Winston Churchill, a vérzivataros világégés közepette nem véletlenül jegyezte meg a képviselőházban: "Igenis, ki kell jelentenem, hogy Erwin Johannes Eugen Rommel nagy hadvezér." Jelen kötet a korábban hasonló címmel megjelent kiadáshoz képest lényegesen teljesebb, csorbítatlan formában jut el a közönséghez, így garantálva, hogy az érdeklődő előtt valóban a rajongott-rettegett hadvezér igazi portréja rajzolódjon ki.
Karl-Dietrich Wolff - A III. Birodalom páncélos hadműveletei
„A tankok sikeres alkalmazása a győzelem záloga.” – (Heinz Guderian)
A páncélosoknak – közöttük elsősorban a harckocsiknak – a harcmezőkön való megjelenése a szárazföldi csapatok fejlődésének és tevékenységének új szakaszát jelentette. Létrejöttek a páncéloscsapatok, amelyeknek a hadviselésre kifejtett hatása túlnőtt a szárazföldi erők keretein, és a hadművészet fejlődésének új lendületet, a hadművészet elveinek határozottabb megvalósítására pedig módot adott. Lehetővé tette, pontosabban szólva megkövetelte a haditevékenységek új formáinak és módjainak kidolgozását.
Elsőként említhető, hogy a páncéloscsapatok tömeges harcbavetése kimozdította a szárazföldön folyó fegyveres küzdelmet az állóháború kátyújából, és megnyitotta az utat a döntés kivívására módot adó mozgóháborúhoz.
A páncéloscsapatok létrejötte óta lezajlott háborúk – elsősorban a második világháború csatái – bebizonyították, hogy a szárazföldi hadműveletek döntő eszközei, mivel hatalmas csapásmérő erejüket főleg támadásban képesek
érvényesíteni. De az is beigazolódott, hogy a haditevékenységek más módjaiban is nélkülözhetetlenek, és hozzáértő alkalmazásuk esetén a legkülönbözőbb terep-, éghajlati, időjárási stb. viszonyok között is képesek a bennük rejlő lehetőségekkel élni.
A páncélosok félelmetes erőt sugárzó, személytelen gépszörnyek – él a kép mindannyiunkban. Ez azonban eltakarja a benne ülő, szenvedő emberek harcát, bátorságát.
Róluk szól történetünk, ászokról, egyszerű harckocsizókról. Eközben megismerkedhetünk a páncélosok történetével, fejlesztésükkel, kálváriájukkal is.
Kristó Gyula - A rozgonyi csata
1312. június is-én a Hernád menti Rozgonynál megvívott csatában ütközött meg a történelmi haladást képviselő királyi hatalom hadereje Károly Róbert vezetésével a fejlődést hátráltató kiskirályok egyikének, Aba Amadé fiainak seregével. A könyv egyrészt azt követi nyomon, hogy hogyan vezetett az Anjou-családból származó Károly Róbert útja Nápolytól az Árpádok kihalása következtében megürült magyar trón elfoglalási kísérletein át a rozgonyi csatamezőig. Másrészt azt, hogy miként került sor szükségszerű összeütközésre a honfoglaló ősökkel büszkélkedő Aba Amadé-fiak és az országegyesítő Anjou-király között. Részletesen megismerkedünk nemcsak a két tábor társadalmi összetételével, szövetségi bázisával és a csata körülményeivel, hanem a résztvevők egyéni sorsa mellett az ország helyzetének alakulásával is.
Carl von Clausewitz - A háborúról
A nagy francia forradalom, majd a napóleoni háborúk a hadviselésben új korszak beköszöntét jelentették. Elengedhetetlenné vált új általános érvényű összefüggések megállapítása és rendszerbe foglalása. Ezt a korszak kétségtelenül legjelentősebb katonai teoretikusa Carl von Clausewitz oldotta meg leginkább időtállóan. A Zrínyi Kiadónál most megjelent legújabb magyar változat egy német nyelvű Clausewitz-könyv újrafordítása és lektorált szerkesztése, mely a katonai műveltség szélesítéséhez kíván hozzájárulni.
Zrínyi Miklós - Az török áfium ellen való orvosság
"...az én professiom avagy mesterségem nem a poesis, hanem nagyobb s jobb országunk szolgálatjára annál" - írta Zrínyi a Szigeti veszedelem előszavában. Politikájával, tetteivel s nem utolsósorban prózai munkáival bizonyította: az eposz olvasójának tett vallomás nem holmi költői szerénykedés, hanem tudatosan vállalt életprogram. Írásai, a Tábori kis tracta, a Vitéz hadnagy, a Mátyás király életéről való elmélkedések mind ugyanazt a célt szolgálják: felrázni, talpra állítani a magyar nemzetet, újra kivívni elvesztett önállóságát. Utolsó nagyobb művében, az Áfium-ban összefoglalja mindazokat az eredményeket, melyekhez hadtudományban, politikai gondolkodásban élete során eljutott. Érveihez páratlan morális erő, féltő hazaszeretet társul: "Nehéz ugyan ez a hivatal nékem, de ha az Isten az hazámhoz való szeretetet reám tette, ímé kiáltok, ímé üvöltök: hallj meg engem, élő magyar, ihon a veszedelem, ihon az emésztő tűz!"
John Keegan - A csata arca
A világszerte az egyik legtöbbet olvasott hadtörténeti munka, "A csata arca" 1976-ban jelent meg először angolul, és azóta sok nyelven és sokszor kiadták. A szerző, John Keegan akkoriban a Királyi Akadémia hadtörténet-tanára volt, és "A csata arca" volt az első könyve, amellyel azonnal nagyjelentőségű életműve talán legfontosabb darabját is megalkotta. Az évtizedes oktatói tapasztalat és a katonákkal -köztük a második világháborút csapattisztként megjárt, és addigra a brit hadsereg vezetőivé emelkedett főtisztekkel- töltött sok idő sajátos gondolatokat sugallt a szerzőnek. Az kezdte érdekelni, mit és hogyan tesznek a közkatonák, a tiszthelyettesek és a csapattisztek a katonai mesterség gyakorlása közben, mert a hadtörténetírás addig inkább a királyok és a vezérek háborújára összpontosított.
Keegan szakít a győztesek ügyét igazoló történetírás évezredes hagyományával, de azzal a hagyománnyal is, amelyik a visszatekintés bölcsességével - és az íróasztal biztonságos fedezékéből - az események eleve elrendelt, logikus láncának, valamiféle gigászi sakkjátszmának, "a politika folytatásának más eszközökkel" szereti láttatni a háborút. Emberi és materialista hadtörténet ez, utóbbi nem a szó szánalmas ideológiai értelmében, hanem úgy, hogy Keegan azt vizsgálja: az adott anyagi (topográfia, haditechnikai, élelmezési, egészségügyi stb.) feltételek mellett mit tehettek, és mit nem tehettek meg a katonák, valamint azt, hogy egy adott társadalom milyen hadsereget állít ki. Elemzi továbbá a csata mint fegyveres összecsapás és mint történelmi jelenség változásait az évszázadok során. Agincourt, Waterloo és a Somme-i offenzíva első napja döntő jelentőségű, sokszor megírt összecsapás, de ahogyan Keegan tekint rájuk, az olyasfajta változást indított el a hadtörténetírásban, amilyet Einstein és társai munkássága a fizikában.
Gisbert Haefs - Hannibál - Karthágó regénye
Karthágó az ókor leghatalmasabb és leggazdagabb városa, a tengerek királynője. A regény a városról, két "világháborúról" és a szabad ókori világ utolsó hőséről mesél. A Római Birodalom történelmére nagy hatást gyakorló Hannibál életét barátja, a hellén Antigónosz elbeszéléséből ismerjük meg, aki az egykori antik metropolisz, Qart Hadaszht (a görögöknek Karkhedon, a rómaiaknak Karthágó) polgára.
Jan Boger - A kommandósok fegyverei
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.
Abonyi Ivánné - Szentesi György - Mihály Szabolcs - Űrhajózási lexikon
A nagy sikerre való tekintettel immár második kiadásban megjelenő mű az első magyar nyelvű lexikon a világűr meghódításával és hasznosításával kapcsolatos új ismeretekről. Változatosan tájékoztat minden, az űrhajózás és űrkutatás körébe tartozó kérdésről: rakétatechnikáról, űreszközökről, űrorvostanról, asztrodinamikáról, irányítástechnikáról, az űrtechnika gyakorlati alkalmazásairól (meteorológia, távközlés, navigáció, erőforrás-kutatás, stb.), a kozmikus fizikáról, a bolygókutatás eredményeiről, az űrhajózás történetéről, űrcsillagászatról és a világűrjogról.
A Függelék az 1957-1980 közötti űrkísérletek fontosabb adatait táblázatos formában tartalmazza. A mintegy 2500 címszót 1500 ábra, köztük számos színes űrfelvétel illusztrálja. A lexikont - a szovjet Űrhajózási Kisenciklopédia felhasználásával - az űrhajózás-űrkutatás legjobb magyar szakemberei írták és szerkesztették.
Az Űrhajózási Lexikon mindazoknak szól, akiket érdekel korunk egyik legnagyobb tudományos-technikai vívmánya, a világűr birtokbavétele. Tudományos kutatóknak, oktatóknak, diákoknak és a tudomány eredményei iránt érdeklődő minden olvasónak ajánlja a könyvet az Akadémiai és a Zrínyi Katonai Kiadó.
A. G. Arbatov - A hadászati erőegyensúly és az USA politikája
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.
Bokor László - "X" óra
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.
Kollekciók
- Angol nyelvű könyvek 120776
- Egyéb idegennyelvű könyvek 13177
- Ezotéria 13685
- Fantasy 32810
- Felnőtt 18+ 12799
- Gyermek 23719
- Humor 13737
- Ifjúsági 37430
- Kortárs 48380
- Krimi 15946
- Kultúrtörténet, elemzések/tanulmányok 16529
- Képregény 21644
- Novellák 13372
- Romantikus 50998
- Sci-fi 14828
- Szórakoztató irodalom 45795
- Tudomány és Természet 28991
- Történelem 16437
- Vallás, mitológia 19937
- Életrajzok, visszaemlékezések 16871