Ajax-loader

'wicca' címkével ellátott könyvek a rukkolán

 


Rebecca Hamilton - Az ​öröklétű - The Forever Girl
Mielőtt ​még legyintenél, hogy "Ó, már megint egy olyan könyv", higgy nekem: ez más. Nem gondoltam, hogy engem is leköt egy vámpíroktól, alakváltóktól, boszorkányoktól hemzsegő sztori, de a Hamilton által megteremtett mitológia értelmet ad e természetfeletti lények létezésének. - Robert Zimmermann/A Life Among the Pages A wicca Sophia Parsons egy Sziklás-hegységben fekvő kisvárosban él. A közösség kitaszítottjaként tengeti mindennapjait: az emberek kerülik, mert kapcsolatot feltételeznek közte és néhány megoldatlan gyilkossági ügy között. Sophia egyetlen vágya, hogy megszabaduljon a fejében duruzsoló zajtól. Ennek érdekében ártatlan bűbájhoz folyamodik, és elvégzi vallása egyik szertartását, aminek következtében az alapzaj suttogó hangokká változik. Amikor már végképp úgy véli, hogy kezd elmenni az esze, őrületéhez különös társak szegődnek, akik ráadásul veszélyesek. Az egyikük Charles, akibe Sophia maradék józansága ellenére beleszeret. A férfinak köszönhetően egy sokkal rejtélyesebb valóság tárul fel előtte, mint amiben valaha hinni mert. Ebben a világban a túlélés érdekében tilos kérdéseket feltenni, és illik kitérni a halhatatlanok útjából. Ám ő már réges-régen átlépte a határt… Paranormális románc, okkultizmus? Garantálom, hogy képtelen leszel letenni. - Geek News Network

Scott Cunningham - Élő ​Wicca
A ​boszorkánymesterség gyakorlatának eltéréseire világít rá az Élő wicca, amely régóta várt folytatása Scott Cunningham Wicca című: művének. Az új kötet azoknak készült, akik tudatosan úgy döntöttek, hogy befogadják mindennapjaikba a wicca szellemiséget.A mágikus nevekről, a titoktartás fontosságáról, a beavatásról és a wicca rejtélyekről ejt szót a szerző. Fejtegeti a napi imádkozás és a meditáció, az áldozások és az imádságos viselkedés előnyeit, s leírja, miként alakíthatjuk át wicca szertartásainkat betegség esetén, vagy otthonunktól távol.A könyv alapján a kovenekhez nem csatlakozó boszorkányok lépésről-lépésre, kényelmesen és önbizalommal telve megalkothatják egyéni wicca hagyományaikat. Megalkothatja a saját Árnyak könyvét, titkosírását, sajátos viszonyt alakíthat ki Istennőjével és Istenével, és képessé válik arra, hogy személyes erejét hatékonyan használva másoknak is átadhassa ismereteit.

Eileen Holland - Boszorkánypraktikák
Boszorkány. ​Félelmetes szó ez. Vonz és taszít, rémít és elbűvöl. S reményt ad azoknak, akiknek nincs hová fordulniuk. Korunk boszorkányai – legkorábbi elődeik nyomdokain haladva – a 21. század sámánjai és gyógyítói, akik egy modern világban gyakorolják a szent mágia ősi művészetét. Könyvünket kezdőknek és a haladóknak egyaránt ajánljuk. Ez a rendkívül logikus, áttekinthető felépítésű munka végigkalauzol a boszorkánnyá válás első lépésein, ismerteti a wicca irányzatait és azok mágikus gyakorlatát. Vizsgálat alá veszi a boszorkányok megannyi szertartását. Megismerkedhetnek a varázslás mikéntjével, a szexuálmágiával és az erő feltámasztását célzó módszerekkel. A szerző kimerítő megfelelési listái a kötet egyik nagy erényét jelentik, mivel gyakorlatilag a boszorkányság valamennyi részterületét átfogják: teremtőerő, termékenység, gyógyítás, szerelem, mágia, pénzvarázslatok, pszichikus védelem, asztrális kivetítés, bölcsesség, égitestek, állatok, színek, fémek, drágakövek és ásványok, betűk és számok. A kötet csak úgy roskadozik a gyakorlatban is alkalmazható ismeretektől. Bízvást számíthatunk rá, hogy minden boszorkány szamárfülesre olvassa.

Yliaster Daleth - Rhiannon Gwyddbwyll - A ​tündérek hagyatéka
A ​szerzők, a megszokott sémáktól eltérően, nem elsősorban a boszorkányokról terjesztett középkori rágalmakkal és a boszorkányüldözések szörnyűségeivel foglalkoznak, hanem a zöld boszorkányságnak is nevezett Wiccával, valamint azokkal mítoszokkal, mágikus népszokásokkal, okkult tanításokkal és titkos kultuszokkal, amelyek kapcsolatban állnak vele. A könyv első részében megismerkedhetünk a boszorkányok sajátos hitvilágával, mitológiájával, különös ünnepeivel és a boszorkányság huszadik századi újjászületésével. A második rész bemutatja a mágia ősi szabályait, a boszorkányok "éjszakai repülését", a vikinget kétféle varázsművészetét, a rúnajóslást, a nyárközepi tűzünnepet, a druidák csodanövényét, a szemmel verést, a szellemi varázslást és számos egyéb mágikus praktikát és népi hiedelmet. A harmadik rész a boszorkányság peremvidékére kalauzol el bennünket. Szóba kerül itt egyebek közt a titokzatos voodoo és a hozzá kapcsolódó zombi-hit, az egyiptomi halottkultusz, az aranycsinálás művészete és a Tabula Smaragdina. A negyedik rész bemutatja a boszorkányok és mágusok segítő állatait. A világ legkülönbözőbb helyeiről származó mítoszokban, mesékben, okkult tanításokban, vallásos elképzelésekben és örök életű babonákban mind ott van a TÜNDÉREK HAGYATÉKA.

Selene Silverwind - Boszorkány ​kézikönyv
Szerelemre ​vágyik? Mogorva a főnöke? Túl sok a stressz? Vagy csak parkolóhelyet akar találni? A Boszorkánykézikönyv varázslatai, bűbájai, és varázsigéi, varázsfőzetei segítenek.

Thea Sabin - A ​wiccáról kezdőknek
Talán ​sokan hallottak már a modern boszorkányságról, a wiccáról, ám csak homályos elképzeléseik vannak arról, hogy mit is takar ez a szó valójában. A boszorkányság napjainkban a leggyorsabban növekvő vallások egyike, és a sebes fejlődés rengeteg pontatlansággal és félreértéssel jár együtt. Kezdőként bizony nehéz dolgunk van, ha ki akarjuk válogatni a helytálló kijelentéseket a hamis állítások közül. A wiccáról kezdőknek című kötet a wiccáról szóló legfontosabb tudnivalók áttekinthető és szemléletes összefoglalója. Az alapoktól haladunk fokozatosan előre, miközben egyre magasabb szintű tudást és egyre bonyolultabb gyakorlatokat sajátíthatunk el, mint például: - Transz, meditáció, ösvénymunka - A wicca erkölcsiség alapelvei - Oltárok, mágikus eszközök és más fontos tárgyak - Jelentéssel bíró, személyes szertartások kialakítása - Varázslás, ötletek saját igézeteink megírásához A boszorkányságról kezdőknek nemcsak a wicca hitvilágát és gyakorlatát mutatja be, hanem részletesen foglalkozik az olyan fontos és nem egyszer vitatott témákkal, mint a magányos vallásgyakorlás, a tanítóval való munka, a megbízható csoportokhoz csatlakozás előnyei és hátrányai, valamint a média és a kortárs kultúra által a boszorkányokról alkotott sztereotípiák. Thea Sabin főpapnő, több mint húsz éve gyakoroló boszorkány. Kutatásai kiterjednek a sámánizmusra, a tai chira, a mitológia egyes területeire és az asztrológiára. Több mint tizenöt éve tanítja a wicca vallás alapelveit.

Raymond Buckland - A ​Boszorkányság nagykönyve
Titkos ​tanok című sorozatunkat megújítottuk. Azzal a céllal indítottuk ismét útjára, hogy igényes, okkult tudományokkal foglalkozó köteteket adhassunk az olvasók kezébe. A szerzők az adott témák szakértői, érthető, ugyanakkor rendkívül izgalmas ismeretterjesztő munkáik az ősi és a jelenkori titkos tanok világába kalauzolnak el. A varázslás és a boszorkányság látszólag letűnt hitvilágának elbűvölő szertartásai a mai napig hatnak ránk, és lehetővé teszik, hogy megtaláljuk a pogány múlt és a jelen közti űr hiányzó láncszemét. A hit és a rítusok gyakorlata szövevényes, változatos ismeretanyag, témái: gyógyítás, gyógynövényismeret, álomfejtés, szerelmi varázslás, a színek ereje, titkosírás, varázseszközök, meditáció, jövendölés, amulettek és talizmánok, a drágakövek bűvereje, gyertyamágia... A szerző elismert nagymester, továbbá a szertartások és varázslatok tekintélyes kutatója. Könyve leckék szerint csoportosítja a tudnivalókat, amelyek nyomán minden megértett ismeret kipróbálható. Természetesen egy eszményi tankönyv egyúttal okos kézikönyv is, amely könnyen érthető, jó és hasznos tanácsokat tartalmaz. A pogány hagyományok, a mágia és a boszorkányság iránt érdeklődőknek valódi kincses kalendárium lehet ez az írás.

Silver Ravenwolf - Tini ​boszorkányok
Minél ​több könyvet írtam a mágiáról és a boszorkányságról, annál jobban kikívánkozott tollam alól ez a könyv. Az előadásaimra járó tizenévesek egyre több olyan kérdést tettek fel. amire nem található magyarázat a felnőttek számára írt boszorkányos könyvekben. Arra is kíváncsiak voltak, mit jelent igazából a boszorkányság, és ez a vallás miként segíthet elérni az álmaikat. Valószínűleg sok jót és rosszat hallottál már a boszorkányokról. Könyvemben igyekszem világosan elválasztani az igazságot a hantázástól. Itt a remek alkalom! Most végre megtudhatod, milyen az igazi boszorkányság, mert olyan könyvet tartasz a kezedben, amit kifejezetten neked szántam: - Felismerheted, miként fokozhatja életed szépségét a wicca misztika - Megismerheted a tini wiccák avatási ceremóniáját - Elkészítheted a mágikus recepteket - Megteremtheted a saját szent teredet - Varázsolhatsz valódi varázslatokkal, hogy szeretetet, szerelmet, pénzt, egészséget és védelmet nyerj - Kiderítheted, hogyan ünneplik kortársaid az Esbatokat és a Szombatokat - Megtudhatod, hogyan beszélhetsz barátaidnak, szüleidnek és másoknak a boszorkánysággal való kapcsolatodról A Tiniboszorkányok a kezdetek könyve, lehetőség, hogy a szokottól eltérő pillantásokat vethess a világmindenségre. Kiváló eszköz az önkifejezésre, arra összpontosít, hogy jobb ember legyen belőled, mint amilyen jelenleg vagy, és megtanulj segíteni másokon is. Az összes gyakorlati és baráti tanács, ami a mágia eszközeivel feldobhatja a hétköznapi életet és boldogabbá tesz, itt áll és rád vár a könyvben. Olvass, figyelj, emlékezz és az élet szépsége feltárul előtted!

Scott Cunningham - Wicca
Scott ​Cunningham igen gazdag életművel rendelkezik, rengeteg könyve jelent meg világszerte. E kötet tizenhat év gyakorlati tapasztalatainak és kutatási eredményeinek összegzése. Útikalauz. Elsősorban azoknak a boszorkányoknak készült, akik nem csatlakoznak sem kovenhez, sem másféle csoporthoz, hanem egyedül gyakorolják vallásukat a természet lágy ölén vagy otthonukban. Cunningham újszerű értelmezésben tárgyalja a wiccát: olyasmit nyújt, amelynek alapján bárki képes kialakítani a saját személyiségére szabott boszorkány- gyakorlatát. Praktikus tanácsai alapján elkészíthetjük saját oltárunkat, varázseszközeinket, az Árnyak könyvét és a Tükörkönyvet, mely utóbbi talán új információ a boszorkányságban már jártas olvasóknak is. Megismerhetjük a gyógyfüvek, a kristályok, a rúnák és a jelképek használatát. Az írás egyik legfőbb erénye, hogy szorgalmazza, mindenki akkor és úgy hajtsa végre rítusait, varázslatait, amikor és ahogy neki jólesik, mindent tegyen a maga ízlése szerin

Freya Witch - A ​tarot - út az önismerethez
Tarot ​könyvünk az önmegismerés rejtelmes labirintusaiba vezet. Ez az olvasmány nem csak azoknak szól, akik másoknak akarnak segíteni jóslásukkal, hanem azoknak is, akik saját használatra szeretnék megtanulni a kártya közvetítő erejét a tudatalatti és a jövő eseményei között.A könyv áttekintést ad a Tarot történetéről, majd a kártyalapok egyenként történő részletes ismertetését tartalmazza, végül gyakorlati útmutatóval és kirakási módszerekkel ismerteti meg az Olvasót.

Scott Cunningham - The ​Truth About Witchcraft Today
Here ​is the first real look at the facts about Witchcraft and the religion of Wicca. As renowned author Scott Cunningham plainly states, the practice of magic is not supernatural or Satanic. Witches and folk magicians are only utilizing, through timeless rituals, natural energies found within the Earth and our bodies to enrich life by creating positive change. It's all revealed here in the easy-to-read, understandable style that was Scott Cunningham's trademark.

D. J. Conway - Kelta ​mágia
A ​kelta mágia ősi, gyakorlati tudomány, amely a kelta panteonon alapul, a természet és az elemek jelentik gyökereit. Ez a könyv a maga könnyen érthető, gyakorlatias stílusában behatóan ismerteti a kelta istenvilágot, a régi kelták életmódját és vallási szokásait. Lépésről-lépésre végigvezeti az olvasót a mágia művészetének elsajátításában és gyakorlati alkalmazásában (nem feledkezik meg a szükséges segédeszközökről és anyagokról sem). A Kelta mágia kitűnő kalauz mind a kezdő, mind a középhaladó „varázslók” vagy egyszerűen mindazok számára, akiket érdekel a kelta kultúra és történelem. A szerzőnő kimerítő útmutatásait követve a tanítvány saját varázslatait is összeállíthatja. A könyvben közreadott mágikus eljárások és szertartások az élet szinte valamennyi területét átfogják.

Scott Cunningham - Kristály-, ​kő- és fémmágia enciklopédia
A ​kristályok különféle spirituális és mágikus célokra használhatók, de a modern tudomány számára is nagyon fontosak, hiszen a híradástechnikától egészen a karóráig mindenütt felhasználják őket. Kiváló energiaalkotók és -vezetők, erejüket leginkább gyógyításra és pszichikai "földelésre" használják. A bennük rejlő képességek titkát ritka és rendkívüli könyvekben rejtették el. Scott Cunningham feltárja ezeket a titkokat, valamint személyes kutatási eredményeit is annak érdekében, hogy az olvasó kézbe vehesse a kristályok, drágakövek és fémek mágikus tulajdonságaival foglalkozó, mindezidáig legteljesebb gyűjteményt. Az enciklopédiából kiderül, melyek lendíthetnek szerelmi életén, melyek révén érhet el jobb eredményeket a tanulásban, melyek javíthatnak a pénzügyi helyzetén, és melyek segíthetnek felülkerekedni egy szívfájdalmon. Teljes és tökéletes mágiatanfolyam, több mint 100 varázslatos tárgy ismertetésével - olyan technikákkal, amelyeket ma alkalmazhat, és amelyeket évezredek óta használnak. Az itt leírt mágikus módszerekhez nincs szükség hosszú rítusokra, sem drága kellékekre, mert természetes erőket és energiákat hasznosítanak. Ha pozitív változásokat akar az életében, de nem szereti a bonyolult szertartásokat, akkor ez a könyv Önnek szól!

Horváth Andrea - Istenkeresők
"És ​az atyák szívét a fiakhoz fordítja, a fiak szívét pedig az atyákhoz, hogy el ne jöjjek és meg ne verjem e földet átokkal" (Malakiás próféta könyve 4.6) Az ember évezredes igénye fogalmazódik meg a fenti szavakban. Igény arra, hogy közvetítsük Isten szavát, közvetítsük akaratát, majd ebben a fényben mi magunk legyünk az istenek. "Majd mi megmutatjuk, hogy ki is Ő valójában" - hirdeti egyház és ember, közösség és magányos próféta. Majd sokan csalódottan elfordulnak, meghasonlanak önmagukkal, mert nem akarják szolgálni azt az Istent, Akit az emberi gyarlóság emelt az egekbe.

Gerald B. Gardner - The ​Meaning of Witchcraft
Thought ​to be the father of modern witchcraft, Gerald Gardner published The Meaning of Witchcraft in 1959, not long after laws punishing witches were repealed. It was the first sympathetic book written from the point of view of a practicing witch. The Meaning of Witchcraft is an invaluable source book for witches today. Chapters include: Witch's Memories and Beliefs, The Stone Age Origins of Witchcraft, Druidism and the Aryan Celts, Magic Thinking, Curious Beliefs about Witches, Signs and Symbols, The Black Mass, Some Allegations Examined. The Meaning of Witchcraft is a record of witches' roots-and a tribute to a founding pioneer with the courage to set that record straight.

Covers_34072
Wicca Ismeretlen szerző
16

Ismeretlen szerző - Wicca
A ​boszorkányságot – gyakran nevezik Wiccának, vagy Craft-nak, tartják az egyik legrégebbi vallásnak. A pogányságból eredően a boszorkányság természeten alapuló hiedelmei visszatérnek azokhoz az időkhöz, amikor az ember attól függött, amit a föld biztosított számára a túléléshez. Még azok is, akik nem olyan merevek, a boszorkányságról kialakított véleményükben, még mindig úgy gondolják, hogy a "boszorkány" szó felidézi a misztériumhoz, mágiához, bűbájoláshoz társuló félelmet és a titok okozta bizonytalanságot. A mágia külső és rendkívüli erő segítségével végrehajtott változás művészete. A mágia legkorábbi bizonyítékai a paleolit kor barlangfestményeire datálódnak, melyek azt mutatják, hogy az eredményes vadászat érdekében mágikus szertartásokat végeztek. Az a tény, hogy boszorkányok léteztek és ma is léteznek, titokzatos imádatukkal és áhítatukkal, hozzájárult a Boszorkányságot övező intrikához. Létezik egy olyan tendencia, mely eleve elítéli az ismeretlent és misztikusat az azt körülvevő megmagyarázhatatlan események miatt. Ez különösen igaz a boszorkányságra. Az öreg tudós asszony fontos szerepet játszott a közösség életében. Ő gyűjtötte a gyógynövényeket és készítette az orvosságokat, ő volt a bába és ő ravatalozta fel a halottakat. Ugyanakkor ő volt az az öregasszony, aki nem engedett senkit közel magához. Ez természetesen misztikus személlyé tette.

Edain McCoy - Boszorkányság ​mesterfokon
Boszorkányság ​mesterfokon nem tartalmazza a wicca alapvetéseit - feltételezi, hogy már ismered a mesterség alapjait. Ez a könyv inkább a hiteddel és a boszorkánypraktikákkal összefüggő, kritikus gondolkodásra ösztönöz: mi a jelentőségük számodra, miként változnak - s te hová tartasz. A kötetből megismerkedhetsz rengeteg középhaladó és haladó boszorkánytechnikával. A haladó boszorkány élete a szeretet és együttérzés pozitív példája azok irányában is, akik egyébként az ellenségei lennének. Nincsenek kiskapuk. Élj ennek megfelelően!

Vito - P.M.D. - Ez ​nektek mágia?
A ​könyv jól körvonalazódó szándéka a hazai boszorkányközélet megtisztítása. A szerző maga e terület "Nagymestere". Szenvedélyes helyzetjelentésével, mintha a jövő háziasszonyainak és tanulni vágyó kis Harry Pottereinek kívánna segítséget nyújtani abban, hogy ki tudják választani az igazoltan jó szakembereket, tanítókat. Vito "szőnyegbombázása" a legismertebb jósokat sem kíméli. A meghökkentő esetek egyaránt bemutatják a vélt vagy valós csalókat és a rászedetteket. A spirituális megélések leírásai néhol már a fantasy és sci-fi világába vezetnek. Vito ezúttal a szavak mágusa. Vigyázat! A mű boszorkányos.

Jodi Picoult - Salem ​Falls
When ​Jack St. Bride arrives in the small town of Salem Falls, all he wants is to escape his past. He's spent the last eight months in jail, after being falsely accused of having an affair with an underage student at the school where he taught. In Salem Falls, he gets a job as a dishwasher at a local diner and tentatively begins a romance with the diner's owner, Addie, who is still mourning the death of her young daughter, born after Addie was raped in high school by three drunk boys. As she and Jack fall in love, they both see hope for the future. But their newfound love is threatened when the residents of Salem Falls learn of Jack's conviction and begin harassing him. When, predictably, a teenage girl accuses Jack of raping her, he finds himself back in jail, fighting a serious charge and the town's prejudice. Addie wrestles with her doubts and memories of her own rape, but she believes in Jack and goes on a quest of her own to find out the truth about Jack's initial conviction, even as the Salem Falls trial opens.

Morgana Sythove - Beyond ​the Broomstick
Mention ​witchcraft, and the images conjured up are more often than not still the mediaeval view of broomsticks, black cats, hobgoblins and halloween. Morgana is a Wiccan High Priestess of high repute and has led a Wiccan coven in Holland for 30 years. Her book intends to debunk these views by offering a glimpse beyond the broomstick to the philosophies of the religion. Basically, she says, the Old Religion, or Wicca, is a nature religion, and like nature itself, the religion adapts and grows, yet retains its higher philosophy. Above all, the Old Religion is a mystery religion.

Gerald B. Gardner - A ​boszorkányság eredete
Dr. ​Gardner könyvében, ahogy azt maga is írja, az első jelentése a rituáléról és a "boszorkány"-hit eredetéről és a "boszorkányságról". Miután még manapság is léteznek "boszorkányok", és ez nemcsak Angliában van így, fontosnak tűnt számomra, hogy egyszer ezeknek az embereknek az életének és gondolatainak a hátterét közelebbről megtapasztaljam... A "boszorkányság" mágikus hatóereje az ember és természet egységén nyugszik, melyet a kozmikus életerő egészen körbevesz. Ebben a lelki összefonódásban a jelenés egyidejűsége keletkezik, ami semmilyen távolsággal, semmilyen visszaverődés vagy okozatiság következtében sem hullik szét. A nagy kozmikus összefüggés minden élőt összekapcsol minden lény belső lelki térségében. Egy ilyen tükrözetlen összefonódottság, akik az egymásmellettiséget nem, hanem csak az egymással közöst ismerik, az olyan térség, melyben minden idők nagy misztériumait végzik, melyből - Dr. Gardner szerint - a "boszorkányok" rítusai és kultikus cselekedetei is erednek. Egy ilyen őstérben újul meg minden élet. Ezért van a szarvas isten hite - a halálistené vagy az "ördögé" -, a halál és a feltámadás a minduntalan újra megfiatalodó szarv jelképe. Dr. Gardnernek néhányan a szemére vetették, hogy a könyve néha túlságosan "tetszetős", ahogy azt Dr. Murray is írta. Valószínűleg a könnyed hangnem mögé akarta elrejteni az igazságot, amit nem akart leleplezni, mivel vele a boszorkányok hallgatási kötelezettségi esküt tetettek le a legmélyebb titkaikról. Az is lehetséges, hogy néhány szokásba tudatosan és szándékosan nem hatolt bele mélyebben, mint ahogy az ördög megjelenésébe se néhány szertartásnál, hogy a boszorkánykultusz kifejlődésének senki se tulajdoníthasson túlságosan nagy értéket. De egészében ez a könyv nagyon figyelemre méltó. Arra tanít minket, hogy még ma is - nemcsak a mítoszokban és a mesékben, hanem az ember tudattalan lelki rétegeiben is - az ősi vallások őstudása - Anyaistenség, áldozat, vérvarázs, szellemidézés és ehhez hasonlók - egy szerepet játszanak. Ezen felül az író meg akarja mutatni számunkra, hogy a mi tárgyias-célszerű világunkban még léteznek olyan emberek, akik titokzatos erők felett rendelkeznek, melyek egy racionális magyarázattól és akaratszerű uralástól elhúzódnak.

Covers_97156
8

Ismeretlen szerző - A ​gardneriánus árnyak könyve
"Az ​itt olvasható részletek a Gardneri Árnyak Könyvéből az Interneten terjedtek hosszú ideje. Valóban hiteles dologról van szó, a szöveget Gardneriánus Főpapok és Főpapnők is előszeretettel használják, ha avatatlannak akarnak beszélni hagyományaikról. Ne feledjük azonban: ez nem Az Árnyak Könyve - hiszen mindenkinek sajátja van, melybe saját praktikáit, tanulmányait, tapasztalatait írja. Amit a Kedves Olvasó a kezében tart, az egy nagyon hiteles szövegkönyv, forrásmunka, mely alapján képet kaphat a Wicca vallás rítusairól, szokásairól; ezen írás alapmű mindenki számára, aki a Wiccával komolyan akar foglalkozni." Saddie LaMort

Mandi See - Eclectic ​Wicca
Wiccan ​wisdom. Are you seeking more contentment in your daily life? Could you use more abundance, including improved health, greater prosperity and more love in your life? This charmingly illustrated book will greatly enhance your every day with rites, secrets and Wiccan wisdom from author Mandi See. Eclectic Wicca pushes past the notion of an aged crone in this book for 21st century spiritual seekers. Longtime Wiccan Mandi See shows how the path of Wicca can be customized to suit your lifestyle. In her words, “This book is for anyone who has a personal desire to take control of their lives, connect with nature and understand why they do the things they do.” Wiccan tradition. Brimming with lore from this wisdom tradition, Eclectic Wicca explores every aspect of “the good life” from: How to create an altar as your personal power center Which herbs and plants have properties to heal Celebrations for Sabbats and high holidays Wiccan meditations Wiccan visualizations Wiccan spells and incantations Instructive insights covering astrological aspects Phases of the moon Candle color alchemy And, exactly which gods and goddesses to invoke Whether you are just getting started or want to add diversity to your spiritual practice, the inspired ideas in Eclectic Wicca will empower you to create a happy life filled with the best kind of magic.

Winter Pennington - Witch ​Wolf
Preternatural ​Private Investigator and Paranormal Huntress Kassandra Lyall is used to working alone. Whenever there's a murder or a mystery to solve that involves the preternatural; she's the witch they call. When she's called in to help the local cops work on a mysterious murder case, she finds herself needing all the help she can get. A bloodthirsty werewolf is loose in the city and on a killing spree. As if her plate weren't full enough, a strange she-wolf seeks Kassandra's aid, asking her to help find her missing brother. Kassandra soon learns that the strange she-wolf serves two masters, and one of those masters has taken quite an interest in her. In a world where vampires have charmed their way into modern society, where werewolves walk the streets with their beasts disguised by human skin, Kassandra Lyall has a secret of her own to protect. She's one of them.

Timothy Roderick - Apprentice ​to Power
Sharing ​enchanting tales, meditations, rituals, and magical techniques, neo-pagan Timothy Roderick weaves a colorful introduction to Wicca, Old Europe's earth-centered mystical tradition. Roderick shows how to build a relationship with the divine in all things and access the power of spirit in everyday life. Each chapter begins with a personal account of shamanic magic, continues with an archetypal tale illustrating a theme ("The Secret," "Initiation," "A Golden Reward"), and concludes with exercises to guide readers in their own spiritual practice. Apprentice to Power offers an accessible path toward greater fulfillment, profound change, mystical insights, and even miracles. "One of the most insightful and approachable books on the subject in years." - Patricia Monaghan, author of The Goddess Path and Meditation

It
elérhető
5

Jodi Picoult - Ítélet
Jóképű ​idegen érkezik az álmos New England-i kisvárosba, Salem Fallsba, remélve, hogy mindent tiszta lappal kezdhet. Az egykori előkészítős leányiskolai tanárt a múltban súlyos vádak érték, amelyek megpecsételték jövőjét. Aztán egyszer csak egy nyugalmas kisvárosban találja magát, amelynek a kocsmájában mosogat, Addie Peabody irányítása alatt. Ám Salem Fallsban egy tinilányokból álló csapat tagjai sötét titkokat rejtegetnek - és Jack kiváló célpontnak tűnik, hogy megvádolják őt. A modern boszorkányperek világában Jacknek újra bizonyítania kell az ártatlanságát egy egész város előtt, amely válaszokat vár. Vajon bízhatunk-e az igazságszolgáltatásban? És a nő, akit mindennél jobban szeret, vajon mindezek fényében megbízik-e még benne?

Jodi Picoult - Die ​Hexenjagd von Salem Falls
Nichts ​erinnert mehr in Salem Falls an die berüchtigten Hexenjagden, die dort einst Angst und Schrecken verbreiteten. Als es Jack St. Bride in dieses neuenglische Provinzstädtchen verschlägt, möchte er nur eines - seine eigene Vergangenheit für immer begraben. Im Cafo von Addie Peabody findet er Arbeit, und schon bald wird Jack unentbehrlich in Addies Laden - eine ungewöhnliche Liebesgeschichte beginnt. Doch dann erscheint die junge Gillian, der übersinnliche Kräfte nachgesagt werden. Mit ihr kehren die dunklen Schatten aus Jacks früherem Leben zurück, und in Jodi Picoults packendem Psychothriller setzt eine moderne Hexenjagd ein.

Patricia Monaghan - The ​Goddess Companion
Now ​you can turn every day into a day dedicated to the goddess and your own personal spiritual evolution, when you get The Goddess Companion by Patricia Monaghan. Turn to The Goddess Companion each day for a clearer insight into how the divine flows through your life. This spirit-nourishing collection of 366 authentic goddess prayers, invocations, chants, and songs was culled from dozens of diverse eras and cultures. Each ancient prayer rings out in clear language that maintains the sacred spirit of the originals. ·A different traditional prayer, invocation, or chant to the goddess for each day of the year ·Each is illuminated by readings about the ancient quote that offer rich material for reflection, inspiration, and bliss ·Multiple indices allow you to find information by goddess name, subject, or cultural origin ·Explore the goddess as envisioned by 68 different cultures throughout the ages—including the Americas, classical Greece and Rome, Asia, ancient Sumeria and Babylonia, Europe, the Middle East, and Africa ·Find prayers that encompass nearly 130 aspects of the goddess, from Aida Weydo and Amaterasu to White Buffalo Calf Woman and Zemyna ·Use the perpetual calendar to meditate upon one goddess prayer each day The Goddess Companion does far more than simply give you meditations and prayers. The readings associated with each will give you incredible insights into a wide variety of cultures and, just as importantly, into your very nature. Written by one of the leaders of the contemporary goddess movement, The Goddess Companion will help you on your spiritual path to self-understanding.

D. J. Conway - The ​Big Little Book of Magick
Whether ​you are searching for love, seeking abundance, or looking to right a wrong, the ancient powers of magick are all around us, always ready to positively influence events through willpower and ritual—conscious intention and precise performance. Bestselling author D. J. Conway shows how to integrate magickal practices into your daily life and reap the benefits of their richly diverse potential in this omnibus edition of four popular titles in the Little Book of Magic series. Altar Magick: Creating an altar helps us become more receptive to the sacred. Learn where and how to build an altar, what to include, and how it can focus and enhance your spiritual practice at home. Candle Magick: Candle burning is a simple yet powerful practice, and a potent form of sympathetic magick. Learn how to choose the type and color of candles appropriate for selected spells and rituals. Pendulum Magick: The pendulum is an ancient tool used in divining, healing, and decision making. Learn how to make a pendulum and harness its power for gaining insight into the future. Healing Magick: The practice of blending magick with healing is older than recorded history. Learn the most effective magickal means of restoring or achieving good health, using spells, rituals, affirmations, visualizations, herbs, talismans and amulets, and runes. Together, these information-packed volumes provide a diverse, extensive look at four types of modern-day magick. Filled with diagrams, charts, and drawings, this enlightening series of guides is a must-have for anyone looking to enliven, enrich, and enchant their everyday existence.

Kisma K. Stepanich - Faery ​Wicca 1.
Undertake ​an apprenticeship guided by the only published authentic teachings of Faery Wicca. Gain a comprehensive understanding of this old folk faith's beliefs, history and practices. Explore the Celtic pantheon, Celtic division of the year, and the fairies of the Tuatha De Danann and their descendants. Discover the magickal symbols and alphabets used to encode the teachings of the Mysteries, create a Celtic Shield and much more.

Doreen Valiente - The ​Charge of the Goddess
Doreen ​Valiente, hailed as the "Mother of Modern Witchcraft" is one of the most influential figures in 20th century contemporary religion and spirituality. A prolific poet throught her life, her most famous and many previously unknown poems are published here in this special posthumous volume named after her best known work: The charge Of The Goddess.

Doreen Valiente - The ​Rebirth of Witchcraft
One ​of witchcraft's most widely known figures, Doreen Valiente was a close friend of the late Gerald Gardner, generally regarded as the founder of modern Wicca. Initiated by him in the 1950s and for a time High Priestess of his coven, Doreen helped him rewrite his seminal Book of Shadows and establish witchcraft's international reputation. In this intriguing exposé, Doreen provides an insider’s account of the birth and evolution of the contemporary Wicca movement. She recalls her spat with Gardner that eventually split his coven, the controversy surrounding Alex Sanders, "King of the Witches," and many other witches whom she has known, including “Dafo,” Robert Cochrane, Leslie Roberts, and Sybil Leek. She also describes the clairvoyant communications she received purporting to come from John Brakespeare, an 18th-century witch.

Kollekciók