Saláta / Sozialmarie
Rukkola.hu imázsvideó
Végre elkészült a Rukkola imázsvideó, amelyet a SozialMarie közönségdíjasaként kaptunk. Szerintünk nagyon jó lett, ezúton is köszönjük a ZöldPók médiaműhelynek a profi munkát. Nézzétek meg ti is!
Mert szólni kell a Sozial Marie záró akkordjáról is
Mint beharangoztuk, péntek este elmentünk Bécsbe az ünnepélyes díjátadóra. (Itt most Bécsről önmagában tudnék egy hosszabb bejegyzést írni, szerencsések vagyunk, tőlünk csak 150 km távolságban van. Tiszta, zöld, élhető, sétálható, sőt, jól közlekedhető. Lehet, hogy egy napon odaköltözünk rukkolástól gyerekestől… vagy inkább Nápolyba. De ez egy másik történet.)
Forgatás a Magnetben
Képes beszámolóval elevenítjük fel a SoziaMarie imázsvideónk forgatásának első napját. Csatárlánc, emberbetűk, elmélyült olvasás és villáminterjúk. Az elkészült videóval hamarosan jelentkezünk.
SozialMarie 2015 jelöltek
Tegnap érkezett a hír a zsűri döntéséről, melyben nyilvánosságra hozták a több, mint 300 projekt közül azt a 33-at, amely jó eséllyel pályázik a pénzdíjak egyikére. Magyarországról 4 projekt került ebbe a mezőnybe.
A Rukkola a SozialMarie pályázat magyar különdíjasa 2015-ben!
Közösségünk elismeréseként a SozialMarie pályázaton 103 magyar induló közül a Rukkola nyerte el a Közönségdíjat. Az utolsó percig kiélezett küzdelemben 3725 szavazattal végeztünk az első helyen a január 10-től március 1-én éjfélig tartó közönségszavazáson.
Szavazz a Rukkolára!
Idén úgy gondoltuk, hogy a Rukkolát is megmérettetjük ezen a nemzetközi pályázaton, mert érzésünk szerint innovatív megoldásainkkal több problémára is válaszokkal szolgálhatunk. A szakmai zsűri által kiválasztott projektek pénzdíjat kapnak, emellett pedig lehetőség van a közönségdíj elnyerésére is, amelyről kizárólag a közönség szavazatai döntenek.
Itt és most a támogatásotokat kérjük, hogy szavazatotokkal segítsétek a Rukkolát.