Ajax-loader

Saláta / #341

Dr. Csernus Imre: A nő - Csajsziknak; recenzió és szerzői rukk

Csernus

2015-ben jelent meg a Jaffa Kiadó gondozásában dr. Csernus Imre A nő – Csajsziknak című könyve. A mű bevallottan a nyolc évvel ezelőtt kiadott A nő című munka átdolgozása fiatal lányoknak. Olvassátok a recenziót és szerezzétek meg a kötetet a szerzői rukkról!

Mottó: “…a szerencse nem a nyulaké, hanem a bátraké. Mindig.”

Amikor dr. Csernus Imre legújabb kötetét megláttam, A nő – Csajsziknak címmel, a fedlapon pózoló kislány erősen emlékeztetett egyik rokonom 15 éves lányára. Muszáj kicsit mesélnem róla. Hiába, hogy a történet harmincöt éves, mégis van a mának mondanivalója, és kapcsolódik Csernus könyvéhez is.

Faluhelyen élnek a rokonaim, háztáji földekkel, ahol nagyobb munkák idején akkoriban és napjainkban is természetes, hogy összejött, összejön minden szabad kézhez tartozó ember, hogy minél hamarabb fedél alatt legyen az élet. A történet idején világossal gyülekeztünk, a háziasszony már pakolta is az asztalt jóféle – természetesen házi – kolbásszal, szalonnával, kisüstivel, ahogy ez annak rendje, módja. Közben a ház másik részéből porszívózúgás hallatszott. Odapillantottam, és pár másodpercre feltűnt az unokahúgom mind a 15 évével, kisminkelve, kirittyentett ruhában, körömcipőben, alatta az akkoriban kötelező fehér zoknival: takarított a lelkem, talpig divatos ünneplőben. Annyira meglepődtem a kontraszton: takarítás – szóval, ragad a kosz közben az emberre -, smink és ünneplőruha, hogy csaknem félrenyeltem az amúgy kiváló házipáleszt. Ő volt az a személy is, aki két év múlva nagyon melléfogott egyik vőlegényével: házasember volt a nyomorult, aki komoly kapcsolattal hitegette a tizenéves lánykát és azok szüleit. Akkor derült ki a turpisság, amikor „meghalt az édesanyám” kifogással mondott le a fiatalember egy eseményre való megjelenést, a lány pedig a szüleivel együtt, talpig feketében, hatalmas, előre elkészíttetett koszorúval a kézben becsengetett hozzájuk. Igen. Az állítólag meghalt édesanya nyitott ajtót.

Ahogy minden korban vannak, akkoriban is voltak bizonytalanságok, buktatók a felnőttéválás rögös útján, mosolyogtató túlzások, hitegetések, átverések, csak abban az időben kevesebb volt erre a lehetőség, nem voltak olyan gyakoriak a húsba vágó következmények, és jobban is vigyáztak a családok a lányokra. Lásd: itt még vőlegénységet kellett bevállalni ahhoz, hogy közelebb kerüljön a férfi a mézesbödönhöz. Ma már ehhez elég egy mobiltelefonra letöltött alkalmazás. Ezért, és még sok másért időszerű a fiatal lányokat megszólító legújabb Csernus könyv.

Változnak az idők, változnak a korok, és benne változunk mi magunk is. Csak az nem változik, hogy minden generáció újra és újra meg kell, hogy tanulja önmagát. Hány lelki nyomorc van csak hazánkban, akiknek ingyen kéne osztogatni ezeket a könyveket!

Csernus Imre erős felütéssel nyit a Brutális szeretetéhség c. fejezetében. „Ti, fiatalok nem is sejtitek, hogy gyávák is tudtok lenni: legtöbbször még nem vagytok túl azokon a megalkuvásokon, amiken az idősebbek.” Sőt, teszem hozzá én, el sem tudtok képzelni olyan élethelyzetet, amelyben a megalkuvásnak egyáltalán szerepe lehet. Naív ártatlanok! Nem tudjátok, hogy igenis, lesznek olyan helyzetek, amelyekben csak rossz, rosszabb, és még rosszabb megoldások közül fogtok tudni választani. És választani kell.

Agyatlan fogyasztók vagytok! – fejti ki egy másik fejezetben, a Generáció lájkvadászaton címűben, és nem is tudtok róla. Vakok, befolyásolhatók vagytok, nem veszitek észre, mit csinálnak veletek, ezért nem tudtok nemet mondani, hanem mindig megengeditek, hogy kihasználjanak, és visszaéljenek a bizalmatokkal (csaknem szó szerint idézem a könyvből az utóbbi néhány szót). A média, a közösségi oldalak azt csinálnak veletek, amit akarnak. Nincs érzelmi intelligenciátok, és ha nem fektettek bele ennek megszerzésébe munkát, nem is lesz. Enélkül viszont nincs semmi, csak bábok hadserege. A munka, amit ezért végezni kell, fájdalmas, az ego – lehetőleg – ódzkodik tőle. Majd holnap gondolok rá, mondja az egyén. Majd meglátom… majd átgondolom, de sosem teszi, mert akkor kényelmetlen dolgokkal szembesül saját magával szemben, és az neki rossz. Inkább neki sem fut.

Ilyen, és hasonló kíméletlenségeken keresztül folytatja a szerző könyvét. Már a fejezetcímek is kifejezőek, csak pár a huszonháromból:
- Megdugnak és otthagynak
- Fájdalomról szó sem lehet
- Az anyám tökgáz!
- Az apám puha pöcs
- Ásó, kapa, válóper
- Menekül a szeretetkurva
- A félelem rabszolgái
- Szemben a démonokkal

Miért csajsziknak szól inkább a könyv? Hogy képben legyenek. Hogy valaki kezükbe adjon egy alapreceptfélét, amelyhez életük egyéni hozzávalóit nekik kell odarendelni, kitapasztalni. Nemcsak fiatal kislányoknak, hanem szüleiknek is javaslom ezt a művet. Miért? Hogy ne váljon belőlük felnőttként olyan ember, akinek kudarcaiért mindig más a hibás, és aki mellesleg agymosott fogyasztó, mint amilyen a recenzió elején említett unokahúgom is. Vagy, ha már olyanok, legyen igényük erősödni mentálisan. Ma a fent említett kislány ötvenes szép asszony, ránézésre szép családdal. Ha csak a közösségi oldalról lenne benyomásom róluk a naponta megosztott képeikből, azokból béke, happy, nyugalom árad. Én azonban nemcsak onnan ismerem őket. Személyesen is találkozunk, ha ma már ritkábban is.

Pontosan tudom, hogy a Facebookon posztolt képeik vágyálmokat fejeznek ki egy csodacsaládról, és kompenzálják azt, amely csak a posztolt fotókon olyan, “mintha”. A valóságban hasonlóan felületes, külsőségekre adó, kissé lusta, sértődékeny, és hamar csattanó, mint lánykorában volt: az alap nem változott. Aki követi őt, ma is pontosan tisztában lehet azzal, hogy több hetes csevej előzte meg, milyen tetkót, és pontosan hová csináltasson a testén; milyen ruhákat, táskákat, lábbeliket favorizál (mindenből természetesen a legújabbat, legtrendibbet); továbbra is szőke maradjon a haja színe, vagy inkább padlizsánlila, és ha mégis szőke, „nem lenne jobb-e”, ha nem sárga lenne a szőke alapszíne, hanem inkább platina, és mondjuk, bele egy fekete csík két oldalt, ami keretbe foglalja az arcot (ez is napokig téma volt pro és kontra); és köztudomású az is minden ismerőse számára, hogy mikor tartózkodik éppen szoláriumban, vagy kozmetikusnál. Teljesen természetes, hogy az egy háztartásban élő férjes lányával – egymástól maximum 10 méterre – kölcsönösen lájkolják egymás képeit, szivecskékkel, egyéb szmájlikkal jelzik, hogy látták, vagy ahelyett, hogy fel, illetve lemennének egymáshoz két tucat lépcsőfokot, megvitatják a gépen keresztül, hogy mi legyen, vagy milyen volt a „vacsi”; boldog „karit”, Valentin-, név-, és születésnapot kívánnak egymásnak, de még ennél is jobb, ahogy elagyalognak a világ dolgairól, kereskedelmi adók színvonalán. Bármilyen mély gondolat csírájában sem fordulhat elő ezekben a posztokban. Bulik, bowlingozások, közös iddogálások viszont dögivel. Hamar leálltam mindennapjaik követéséről, de fülembe jutott a hír, hogy lánya és családja költözőfélben van a szülői háztól. Ergo, ezeknek a bejegyzéseknek a száma hatványozódni fog.

Figyu, Csajszikám: tényleg ilyen akarsz lenni ötven évesen? Itt ez a könyv, legalább az esélyt add meg az énednek, hogy önmagadért felelős felnőtt váljon belőled.

Dr. Csernus Imre könyvére itt stoppolhattok:

A szerző könyvei a Rukkolán: http://www.rukkola.hu/szerzok/376-dr__csernus_imre

Blog_logo