Ajax-loader

Saláta / #274

Újabb mérföldkő: a könyv állapotának megadása rukkoláskor és még néhány "apróság"

Posztkep

Újabb nagy lépéshez érkeztünk a Rukkolával, ma este bevezetésre kerül egy fejlesztési csomag, amely – többek között – már tartalmazni fog egy sokatok által régen várt funkciót, nevezetesen a könyv állapotának jelzését rukkoláskor. Nézzük meg, hogy mit jelent ez pontosan és még mik érkeznek.

Könyv állapota, kiadásának éve, isbn, fotó

Mostantól (holnaptól) minden rukkoláskor és prerukkoláskor meg tudjátok adni a könyvetek aktuális állapotát egy öt fokozatú skálán az újtól, a használton keresztül egészen a salátáig. Emellett lehetőség van (de nem kötelező) kiadás évét és ISBN-számot is beírni, hogy még pontosabb infót adjatok az adott példányról. Ha ezek egyike sem áll rendelkezésetekre, akkor van egy szabadszöveges rész is Egyéb megjegyzés a példányhoz címmel, ahol maximum 200 karakterben írhattok a könyvről.

Sőt, akár képet is tölthettek fel a könyvetekről! Ez akkor fontos, ha eltér a borító a Rukkolán szereplőtől, vagy meg szeretnétek mutatni, hogy milyen csodásan csillan a délutáni napfény A hobbit bőrkötésén.

Talán mondanunk sem kell, hogy a szabadszöveges leírásnak és a képfeltöltésnek szabályai vannak, amiket szokás szerint a gyikban fogunk ismertetni (még ez sem frissült!).

FONTOS: Ezeknek az információknak a szerkesztésére és törlésére a feltöltést követően nincs lehetőség. Ez alól kivételt jelentenek a már aktuálisan elérhető példányok, ahol tudjátok pótolni a hiányzó adatokat, de amint egyszer megadtátok őket, azokat sem lehet módosítani.

Happoláskor választhatsz is!

Az igazi királyság persze még ezután jön: happoláskor egy szép listában mutatjuk meg az éppen aktív példányok tulajdonságait, amelyből aztán ti magatok dönthetitek el, hogy melyiket vinnétek, vagy érdemes-e stoppolni a prerukkolás alatt lévő példányt. Azt is látjátok majd, hogy ki rukkolta a könyvet, így véget ér a véletlenszerű vakhappolások időszaka a Rukkolán!

aktiv_peldanyok.jpg

Megújult könyv adatlap

Kissé átalakult a könyvek oldala is. A legjelentősebb változások: megjelent egy Átlagos pontszám érték a statisztikában, amit a legutolsó néhány sikeres passzolás alapján számolunk. Ez egy extra segítség rukkolónak és happolónak egyaránt. :) Érkezett egy Aktív példányok panel jobb oldalra (innen lehet megnézni az összes elérhető/értesítés alatt álló/prerukkolt példányt. Valamint összement és színesebb lett az akció panel, ahol rukkolni-happolni lehet.

Egy kép persze többet ér ezer szónál:

konyv_adatlap.jpg

Szalon

Létrehoztunk egy Szalon nevű oldalt a Rukkolán, afféle fogadószobaként, ahova a bejelentkezett felhasználók érkeznek, és ahol jól esik megpihenni, áttekinteni a tennivalókat, felmérni az újdonságokat és ahonnan mindig új irányokba lehet elindulni. Erről még nem mutatunk képet, majd meglátjátok.

FONTOS: Ez egy tesztelés alatt álló funkció, sok-sok változás és fejlesztés várható. Türelmet kérünk. :)

Felhasználói szintek

Hopp, az egyik legfontosabbat majd’ elfelejtettük: bevezettük a felhasználói szinteket. Na nem kell itt 100 lépcsős karakterfejlődésre gondolni, egyelőre csak kettő különböző jogosultsági szint létezik. Az egyik – innen indulnak a frissen regisztráltak – a Rukkadét, akinek újoncként sok-sok korlátozással kell szembenéznie, de miután 3 db könyv sikeres passzolásával bizonyított, máris teljes értékű Rukkola taggá, azaz Happnaggyá avanzsál. Elvileg mindenki, aki a mai napon túl van az első 3 sikeres passzolásán, holnap reggel már Happnagyként ébred. Persze ezzel minden marad a régiben, a legtöbb korlát továbbra is megmarad, viszont eltűnik a prerukkolások mennyiségi korlátozása (eddig 5 volt) és a prerukkolás ideje alatt nem rukkolt példányért kapott büntetés időtartama is csökken 7 napról 3-ra.

szintek.jpg

A szintek bevezetésének egyik nagyon fontos és nem titkolt célja, hogy lehetőségünk legyen egy prémium Támogatói csomagot is kínálni nektek, amely csekély havi díjért maximális Rukkola élményt biztosít. A Happitány mindent korlátok nélkül használhat, nem lát reklámokat, nem eszi a Malac a pontjait, nem rukkolhatnak alá prerukk alatt és még plecsnit is kap! :)

Persze még nem elérhető ez a szint. Hogy mikor? Hamarosan.

Ha már szóltunk a Malacról…

…sokatok szívfájdalma (volt) a Malac. Túl sokat eszik, trükközni kell (malacmentesíteni, disznót ölni stb.) és különben is. Osztottunk-szoroztunk, és átalakítottuk a Malac kalkulációs algoritmusát, amellyel egyrészt kiszámíthatóvá és mérsékeltté tettük, másrészt megkerülhetetetlenné. Vagyis majdnem megkerülhetetlenné, lásd előző pont – Happitányi szint.

Szóval mostantól így számoljuk a cetliket:

  • 0-14 pontig = 0 cetli
  • 15-24 pontig = 1 cetli
  • 25-34 pontig = 2 cetli
  • 35-44 pontig = 3 cetli
  • 45-50 pontig = 4 cetli
  • 50 pont felett = 5 cetli

Egyszerű, mint a pofon. Helló, új Malac!

Egyebek

Sok-sok apróság érkezett még, ezekből szemezgetünk a teljesség igénye nélkül:

  • Rukkolás “összevonásra” került a Prerukkolással: egy gombbal lehet indítani és a következő oldalon kell kiválasztani, hogy azonnal rukkolom, vagy prerukkolom inkább.
  • Happolás visszavonásakor a happolt példány is elérhetetlenné válik (nincs büntetési időszak!), így a rukkolónak lehetősége lesz eldönteni, hogy újra prerukkra bocsájtja a könyvet, vagy bedobja a legtöbb ponttal stoppolónak egy rukkolással.
  • Minden megosztás gombra (Facebook, Twitter és társai) ráhegesztettük az adott felhasználó egyedi kódját, így minden megosztás egyben meghívás is, annak ismert előnyeivel. Nyomjátok sűrűn a gombokat a könyv adatlapokon, a sikeres happolásokat, passzolásokat követően, vagy érkező plecsninél is!
  • Érkezik kiemelt (mindig látható) Rukkolok! gomb is, ami egy külön rukkoló oldalra visz. Itt könnyedén rákereshetünk a rukkolásra szánt könyvre, kurzor- és enter billentyűkkel, vagy klikkeléssel kiválaszthatjuk azt. Ez után egy szempillantás alatt megadjuk a rukkolás adatait (pl.: könyv állapota) és kész is vagyunk.
rukkolas.gif

Zárszó

Sok álmatlan éjszaka, rengeteg munka áll mögöttünk (és még a mai éjszaka előttünk, amikor is a fenti frissítések életbe lépnek). Biztosan lesznek hibák, amelyeket javítani kell, éppen ezért a türelmeteket és a segítségeteket kérjük. Írjatok bátran a helpdesk@rukkola.hu email címre, ha valami nem stimmel, vagy kérdésetek lenne. Igyekszünk mindent gyorsan és pontosan megoldani, a kérdésekre pedig válaszolni.

Ha tetszenek az újdonságok, akkor pedig hadd halljuk! :)

Blog_logo