Barion Pixel

MINDEN RENDELÉS MELLÉ EGY AJÁNDÉK KÖNYV JÁR!*

Nincsenek termékek a kosárban.

Illés próféta

Anyánk az ünnepek várakozásában esténként sokat mesélt. Ilyenkor mindent elfelejtettünk. Ez olyan volt, mint az édesség, a sütemény a boldogabb vasárnapi ebédek végén, amelyet egy dugi helyről varázsolt az asztal közepére. Ezt a jóságos manók simogató tekintetével, mozdulatával tette.

Csak ültünk és átszellemülten hallgattunk. Az Apu közben elaludt vagy inkább álomba ringatták a szeretettel átszőtt varázsszavak…a mesélő hangja….

Illés proféta volt a kedvencünk. Szemünket becsukva szívtuk magunkba a régvolt, számunkra misztikus világ rezzenéseit, hangulatát…

Talán azzal kezdődött, hogy a Nagypapa a város önkéntes tűzoltó parancsnoka volt. Mint ilyen, a város nagy tekintélyű, hegyes bajszú, szigorú tekintetű ülnöki rangját is birtokolta. Ha felvette egyenruháját és a jeles ünnepeken felvonultak, csillogó tekintetek követték a „győzhetetlen”, délceg tűzlovagokat. Az egyenruhán csillogtak a fényes réz gombok és a marhabőr derékszíjjak tekintélyes csatjai..

Nagypapa otthon is katonás rendet követelt. Ruhája élére vasalva várta, hogy éjjel-nappal teljesítse önkéntes kötelességét… társaival együtt. A családot reggel és este is mint valami parancsnok szemlézte. A Nagymama pedig jóságos tekintettel követte minden mozdulatát, gondolatát a hét gyerek ellátása, gardírozása mellett. Még évtizedek múlva is halk szavakkal, gyengéd tekintettel akadt össze szempárjuk. Sokszor voltunk szemtanúi, hogy Nagypapa finom érintéssel jelezte Nagymamának, hogy mondhatnéka van. Ezt Nagymama szó nélkül egy kedves pillantással igazolta vissza, mialatt finoman megigazította gondosan összegombolyított ápolt kontyát.

Sokan látogatták és kikérték Nagypapa tanácsait. Mindent véleményezett kijelentő módban, megcáfolhatatlanul. Bár ő mindenkit meg is hallgatott, a megfogalmazott döntés ezután kötelező erejű volt. Mint az özvegyek, árvák kérlelhetetlen, jóságos mentora, a város gyámtanácsának elöljárójaként a hatóságok is elfogadták kiérlelt, humánus döntéseit.

Illés próféta, akit mi ruháztunk fel ezzel a névvel, a Nagypapa barátja volt a megfejthetetlen régmúltból, talán a boldog békeidőkből, a sokat emlegetett „ferencjóska” korszakból.

Karácsony este hatalmas fenyőfát állítottunk, asztalt terítettünk. Egy terítékkel mindig több került az asztalra Nagypapa utasítására. Megvártuk a pásztorok betlehemezését, regélését. Ezután kopogtattak és megérkezett szőrkucsmában Illés  „próféta”. Leverte csizmájáról, vastag szőrbundájáról a havat és megkérdezte… szabad-e bejönni?… a Mindenható nevében. Nagypapa bólintott, hellyel kínálta a délceg, szálfatartású jövevényt. Fején még maradt egy kisméretű selyem fényű, fekete kapedli. Nagypapa rezzenéstelen arccal töltött a csopaki rizlingből és áldott ünnepeket kívánt. Illés „próféta” pedig válaszolt:… a Mindenható nevében….  

Ezután következett a böjtös ételekből összeállított vacsora, húsok nélkül. A gánicától a lapcsánkáig, végűl a kemencében készült mákos gubáig. Illés „próféta” inkább csak csipegetett, majd a család felkerekedett az éjféli miséhez.

Nagypapa rámutatott a kemence padkájára. „Itt lefekhet, amíg visszatérünk”.

Az éjféli miséről visszaérve kezdetét vette a nagy vacsora, töltött káposztával, sült libával és számtalan süteménnyel. Mindez leöblítve a zamatos csopakival. Illés „próféta” itt is csak szerényen csipegetett.

Mikor a Nagypapa megszólalt, hogy eljött a hajnali „arany mise”ideje, Illés is szedelőzködött. A családdal együtt indult, majd az út felénél illendően búcsút vettek egymástól.

Mi gyerekek a Nagypapa hallgatásából megértettük, hogy a kíváncsiskodásunk ellenére nincs mit kérdezni, mert a Nagypapa döntései csak helyesek lehetnek.

 Talán 16 éves lettem, amikor a rejtély megoldódni látszott. Ez úgy tavasz felé volt. Nagypapa harci díszbe öltözve várta a Nagymamát, aki áldott állapotában elgyengült. A parancs elhangzott. Ti vigyázzatok Anyátokra, míg Róza – azaz a mi Anyánk – jön velem, az ünnepi ruhájában. 

 Elindultunk és Illés proféta szerény, tornácos házához érkeztünk. Nagypapa tenyérnyi csipketerítőt helyezett a fejemre és beléptünk. A falon szemembe ötlött egy kék, cserépből készített hatágú csillag. A Nagypapa levette kalapját, de meglepetésemre az ő fején is ott lapított a fekete kapedli. Asztalhoz ültünk, ahol egy terítékkel több volt, fél pohár finom csopakival. Nagypapa szólalt meg étkezés közben. Várjuk Illés profétát, mire az én profétám válaszolt:..minden „Pészahra” várjuk. Határozott, felemelt hangon folytatta… el fog jönni. Ezután egy mozdulattal megtörték a pászkát, a keserű füvet sós vízbe mártották és megették…a többi gondosan elkészített széder hozzávalóval.

 Azután kinyílt egy kék borítású könyv, a „Hagada”, hátulról előre. Számomra idegen nyelven hangzottak a szavak. A hangsúlyból értettem meg, hogy az asztalnál a köszönet, a hála és a tanítás szándéka tölti be az ünnepi pillanatokat. 

Mire hazaértünk új, szuszogó, tej-illatú, kis fekete hajú jövevénnyel lett gazdagabb a család. Nagymama elpilledve, a gyerekek aggódó gyűrűjében feküdt a párnák és a dunyha jótékony védelmében.

Nagypapa megcsókolta Nagymamát, finoman megsimogatta arcát és a kis életet gyengéden magához emelte. 

Az ég felé nézett és megszólalt… Illés proféta…. köszünjük neked….

Jóval később derült ki, hogy a „nagy háborúban” együtt küzdöttek, osztották el a vizet és a szerény ellátmányt…és halk fohászuk egyként hangzott…az életért, az otthonért…

9022 Győr, Bisinger sétány 18. [email protected]
MINDEN RENDELÉS MELLÉ EGY AJÁNDÉK KÖNYV JÁR!*
*kivéve e-könyv